Fullextra.hu

"Aki uralja a múltat, az uralja a jövőt is; aki uralja a jelent, az uralja a múltat is"

Az én Nagy Könyvem Orwell 1984-e. Iszonyatosan jó könyv. Ha valamire elmondható ez a jelzős szerkezet, akkor erre a regényre ez elmondható.
Emlékszem, amikor elolvastam (többször egymás után) teljesen kifordított magamból. Nemcsak az elmémre, de még az ízlelőbimbóimra is hatással volt; onnantól kezdve másként éreztem a valódi cukorral édesített feketekávé ízét. Nagyon tetszett. De miért? Hiszen nincs olyan könyv, amely ennyire lehangoló volna. Nincs olyan regény, aminek a vége ennyire szomorú és kétségbeejtő lenne, mint ennek. Valóságos anti-hepiend!
Nem akarom most, még felvázolni sem, a regény tartalmát, mert biztos vagyok benne, hogy mindenki olvasta, aki most a teleképre, vagyis, mit is beszélek, a monitorra meredve olvassa ezt a szöveget. Csak néhány vonatkozást, összefüggést és tanulságot szeretnék levonni, csak úgy a magam agyából kiindulva. (Sejtem ugyanis, hogy egy ilyen nagy könyvnek, hatalmas irodalma van; amikor a Google-ba begépeltem, valami 200 ezer találatot hozott. Úgyhogy, úgy döntöttem nem olvasok el semmit, amit eddig az okosok leírtak róla.)
Tehát visszatérek az eredeti kérdésre: miért tetszett? Nem tudom! Sötét világ, sötét vég. Mert mi történt? A Szerelem (amiről tudjuk, hogy mindent legyőz) és a Halál párviadalából a Halál kerül ki győztesen. A szerelmesek elárulják egymást. Hogy is vagyon írva?:
„Csak önmagával törődik.
- Csak önmagával törődik - visszhangozta Winston.
- S aztán többet már nem érez ugyanúgy a másik iránt.
- Nem - felelte Winston. - Már nem érez ugyanúgy iránta.
Úgy látszott, nincs több mondanivalójuk.”
Tehát a Szerelem (Szeretet, Barátság; tetszés szerint behelyettesíthető) csődöt mond a Halál (természetesen az erkölcsi halál) ellenében. A puskagolyóként pofádba repülő patkány ellen nincs orvosság. De az arckirágó patkány, mint meggyőző erő az orwelli, brutális diktatúrához passzol. Máshol, máskor ennél sokkal enyhébb eszközök is elegendőek.
Tragédia a javából! Szomorú vég katarzissal. De miből ered a katarzis? – teszem fel magamnak a kérdést. Winston és O’Brien párbeszédéből idézek: - Nem. Csak hiszek benne. Tudom, hogy fel fogtok sülni. Van valami a világegyetemben - nem tudom, mi: valami szellem, valami elv, amelyet sohasem fogtok legyőzni.
- Hiszel Istenben, Winston?
- Nem.
- Akkor hát mi az az elv, amely le fog győzni bennünket?
- Nem tudom. Az Emberi Szellem.
Hát ezért. Meg a megnyugvás, a mérhetetlen megkönnyebbülés, hogy nekem nem kell egy ilyen világban élnem; hogy nem kell választanom Szerelem és Halál között; hogy nem ilyen világot élünk. Megkönnyebbülök, hogy az orwelli világ mégis csak egy szimpla utópia, egy sötét fikció; vigye el az ördög! De vajon tényleg így van? Kétségtelen, hogy az a fajta diktatúra nem történt meg. Van ugyan még néhány állami diktatúra, néhány őskövület; Kuba, Észak Korea stb., de azok nem olyan brutálisak, mint a regényben.
De mi van, az un. mikródiktaturákkal? A kisközösségiekkel? A családival, a munkahelyivel? Ezek körül vesznek minket, ezekben élünk. Ezek a valóságos, objektív diktatúrák. De vannak ennél kacifántosabbak is. A kommunikációs diktatúrák, amelyek úgy néznek ki, mintha demokráciák lennének, a benne létező egyedek, úgy is érzik; önként és dalolva tevékenykednek, nyüzsögnek, és ha valaki meg is sejti, hogy valami nem stimmel; egy Szem rámered, inkább hallgat.
Miért tetszett a könyv? Mert nekem hatalmas tanulságot adott. A legnagyobb dolog a világon, megőrizni emberségünket, a legnagyobb harc a diktatúrák elleni harc, a legnagyobb erő a morális, erkölcsi erő. Mert bizony most is előfordul, hogy választani kell Szerelem és Halál között. Sokan észre se veszik, hogy választanak, és azt sem, hogy a Halált választják; nincsenek tudatában, azt hiszik, természetesen és helyesen cselekednek. Akik így cselekednek, azok nem értették meg 1984 valódi üzenetét, olvastak, de nem értettek. Én olvastam és értettem.
És a Szerelmet választottam.
Akik pedig nem, azok merengjenek el az alábbi pár soron: „… lehet, hogy csak a hasonló hangok által felidézett emlék volt - valaki ezt énekelte:
Lombos gesztenyefák alatt
Eladtál s eladtalak...
Kibuggyantak a szeméből a könnyek.”