Fullextra.hu - Vorosliliom: Mint világból űzött, két félárva lélek

A szél szelíd hárfáján siratja el azokat az élettel átitatott
emlékképeket, amelyek rejtelmes, örök rendelés szerint
édes múlttá lesznek. Egyetlen ölelésbe egész tegnapunk
beleférne, ám mégsem ott keresi menedékét, talán mert
tudja, a becéző kar kimerülhet, s földre hullva darabokra
törhet, akár a mindenség, mely könnyed lépteink alatt
roppant szét aznap. Emlékszel? Éltettük Erdély hatalmát,
s akkor örömében meghajolt előttünk egy világ!
...

Hosszú órákra elcsitult az Élet, talán másnak azok
csak apró semmiségek, de mi ketten, mint két őrült, két
bolond, hallgattuk, ahogy a régvolt vénült szíve dobog.
Lábnyomokat követtünk, mik már-már kifakultak, hisz
száz esztendeje annak, hogy csókba, könnybe fúltak.
Léda-sors, parfümös rege, szinte hallani még mindig:
a szirén éneke hangosan zengett, tőlünk idegenül,
ám víg nászmuzsikájában egy végzet teljesült.
...

Üde harmattal töltötte kelyhét a sok tarka virág,
lelkünkre nyújtózott ki a vágy, a hegy, a mező, az
árny a fák alatt, s én szívemmel simítottam ajkaidról
azokat a rég vágyott örömszavakat. Míg lábunk alatt
feküdtek a falvak, mi nevet adtunk kacagva minden
bokornak. Hogy mosolyogtunk a Körös vad dühén!
Mindörökre élni, élni adassék! - fohászkodott bennünk
a kínból fogant szépség. Lábujjhegyen, mint ki édes
szenvedélynek áldoz, úgy siettünk fel a hegyre, Ady
házához. Lelkemig fájt, szívemig hatott, hogy nem
csókoltam retinádra azt a pillanatot. A hegy bokáját
ölelte egy titkos, méla hang. Hallottad? Hogy morajlott
át két falun az a rézharang! Majd valami zaj riasztott.
Vonatkerék-sírás, vagy a halálkanyar felől jött a rianás?
Nem tudom, tán fátylas délibáb csúszott le a hegyről,
majd suhant is odább, míg mi, világból űzött, két
félárva lélek, szívünkbe préseltünk aznap ezer évet.
...

Majd este, míg a vér városa az alkony pírját leste, én
akárcsak a bukott angyalok, levettem ruhámról azt
a büszke csatot. Hagytam, hogy a pillanat köpüljön át
mézzé, s akkor vált két csonk világ egy szép egésszé.