Lacoba heti ajánlója
Dátum: December 10, hétfő, 16:21:13
Téma: 31. szám


Karácsony. Szép szó. Legalábbis legtöbb árnyalatban. A Kirakat összeállításánál is figyeltünk erre. Két kedves prózát ajánlok most figyelmetekbe.


Itt, a Fullextrán kevesen írnak prózát. Az is igaz, hogy talán kevesebben is olvassák. Nincs idő erre a rohanás közepette. Pedig megéri. Sok szép, színvonalas írást olvastam már, amióta két éve betértem közétek. Azonban azt hiszem, hogy még úgy igazából - sem én, sem más – nem foglalkozott bővebben ilyen művekkel.

AngyaliAndi készülődése a karácsonyra egy tipikus, magyar, mindenre kiterjedő családi képet tár elénk. Úgy, ahogyan az bármelyikünk családjában is történhetne, és talán történt is. Olyan hangulatot áraszt ez a kis novellácska, hogy elkezdünk benne élni a történetben. Aztán külön szeretném kiemelni azt az öniróniát, mellyel a szerző minden hasonló írásánál megmozgatja rekeszizmainkat. Nincsenek benne sértő, túltengő fordulatok, csak annak lehetősége. Ez – a remek szóhasználattal – nagyon sajátunkká teszi ezt készülődést.

Prózát is ritkán írunk, de színpadi jelenetet, művet aztán még kevesebbet. Az irodalomkedvelők között is ritkán találkozik az ember olyan olvasóval, aki ezeket a műveket is szívesen olvassa. Soman kedves története mégis idekívánkozott. Oly karácsonyi, oly bájos, oly reménykeltő mindannyiunk számára, hiszen az egyedüllét, az egymásra találás lehetősége, a meseszerű történetben azok számára is reményt hordoz, akiknek nem teljesen rózsás ünnepet ígérnek a következő napok. Remek az üzenete számukra is. Sosem szabad feladni, sosem késő újra kezdeni, sosem késő az eldobott kéz után nyúlni, vagy azt elfogadni, mindig tartogathat az élet egy új lehetőséget, ami lehet, hogy egy régi, csak új dimenziót igényel. A szerző is ilyen újabb dimenziót tesz adventi olvasmányaink közé.

Olvassátok szeretettel. Remélem, válogatásunk kellemesebbé teszi a készülődést. Azok a versek, művek, melyeket most gyűjtöttünk ki, nem teljes keresztmetszetét vázolják a Fullextrának, mégis kicsit ez volt a célunk, de a lehetőség véges.

Kellemes Ünnepeket, és sok-sok élményt kívánok kis csapatunk nevében:

Lacobá





Az írás tulajdonosa: Fullextra.hu
http://www.fullextra.hu

Az írás webcíme:
http://www.fullextra.hu/modules.php?name=News3&file=article&sid=361