Mircea Cărtărescu
A seb
Rana
(Csata Ernő fordítása)
I
jaj nekem, a seb begyógyult
jaj, a vér megszáradt
és heges lett.
ó, uram, meggyógyultam!
mostantól a boldogság fog rágni
a lelki nyugalom marcangolni
és az őrültség ami volt, nem lesz mostantól soha,
nem, a vállát már nem fogom csókolni.
életem békében és harmóniában fog telni
sok olvasással, szabályos étkezéssel.
egészségemet a tüdőim eszik meg.
az ésszerűség széttépi az agyamat.
jaj, a seb, drága sebem
életem kellemes sebe
a seb melyért éltem, melyet felpiszkáltam az ujjaimmal
behegedt. ó, uram, meggyógyultam!
a láz sem gyújtja meg többé
életem lámpáját a kiégésig.
II
elfogadjam a tényt: nem tudok többé verset írni.
nem vagyok képes, valami bennem nem működik.
éveken át írtam gyűlölettel, szerelemmel, de most
az agyam halott.
úgy indultam a maratonon, mint száz méteren
egyszerre akartam mindent, meg akartam őrjíteni az olvasót.
elfeledtem, hogy az élet hosszú.
nem hittem, hogy egyszer megállok, ellaposodok,
amit valaha alkottam mind ellenem fordul
és nem érem utol magam
minden próbálkozásom, hogy valamit csináljak
egy újabb kiábrándulás lesz.
mit írok még negyven éven át?
fogcsikorgatva, kritikákat
vagy ki tudja milyen emlékeket
elviselem a fiatalok tiszteletét, leeresztem az orromat
amikor szóba kerül a vers, fordítani fogok
hogy a világ ne felejtsen el, úgy tűnjön élek.
vagy kiadom majd fiatalkori verseimet
azokat a rosszakat, melyeket egy kötetbe sem tettem bele
és ,,tekintély" sikerem lesz, azt mondják
a ,, szerelmi versek szerzője",
az akkori isten tudja milyen versnek az elődje...
nem tudom, nem tudom...
fiatal barátaim, ne tegyetek úgy mint én.
számítsátok ki a verset hatvan évre.
én? nem tudom merre induljak, mit tudnék még csinálni
és nem tudom mit kell még érezzek és mit tudok még elképzelni.
most az egyszer azt hiszem, nekem befellegzett.
egy öreg költő leszek, ki évtizedek óta nem írt
a saját halálának túlélője
aki ne alkotott volna soha semmit.
III
vajon véget ért volna az élet? végem van?
egy kudarc lennék? porrá válok?
eljön a halál és te megvetsz.
kegyetlen lesz, kegyetlen.
magányos leszek, magányosabb mint bármely ember, magányos.
senki nélkül, nyugtalan.
mindent megértek, ó, értsél meg, és mindenki szeretni fog,
mindenki emlékezni fog.
elvesztem, elvesztem.
harapd meg a szám.
az utakon rondán esni fog, bőrig ázunk.
megtanulunk gyűlölni.
eljön az ősz, az ész alkonya, a fulladás.
puha lesz a szánk és meleg, feljön a hold
eljönnek a felhők hogy megismerjenek
és meghalunk, szeretkezünk.
igen, igen, maradj most mellettem, nézzél. végem van, végem van.
körös-körül csak halál lesz.
a csillagok is meghalnak, fej fej mellett mint kutyák az utcákon.
a körmök is meghalnak.
kész. maradj mellettem. volt értelme?
életre ébredtünk.
szörnyű volt: éltünk.
szörnyű volt, szörnyű.
Mircea Cărtărescu
Rana
vai mie, rana s-a închis
vai, sângele s-a uscat
şi a facut coajă.
oh, doamne, m-am vindecat!
de-acum o să mă mestece fericirea
o să ma sfârtece seninatatea
şi nebunia care a fost n-o să mai fie de-acum niciodată,
nu, n-o să-i mai sărut umarul.
viaţa o să-mi treacă în pace şi armonie
cu lecturi bogate, cu mese regulate.
sănătatea o să-mi mănânce plămânii.
rţiunea o să-mi sfâşie creierul.
vai, rana, rana mea dragă
rană plăcută vieţii mele
rană pentru care am trăit, pe care mi-am zgândărit-o cu unghiile
s-a închis. oh, doamne, sunt vindecat!
şi niciodată febra n-o să-mi mai aprindă
veioza vieţii până la ars.
II
să accept evidenţa: nu mai pot să scriu poezie.
nu mai sunt în stare, ceva în mine nu mai colaborează.
am scris ani de zile cu ură, cu dragoste, iar acum
creierul meu e mort.
am pornit la maraton ca pe suta de metri
am vrut totul deodată, am vrut să-mi înnebunesc cititorul.
am uitat că viaţa e lungă.
nu-mi imaginam că o dată mă voi opri, voi plaţi
că tot ce am făcut vreodată se va întoarce împotriva mea
şi nu voi putea să mă ajung din urmă
şi orice încercare de a mai face ceva
va fi o nouă dezamăgire.
ce voi mai scrie încă patruzeci de ani?
o să strâng din măsele, o să scriu articole de critică
sau cine ştie ce amintiri
o să suport condescendenţa tinerilor, o să las nasul în jos
când o să vina vorba despre poezie, o să fac traduceri
ca să nu mă uite lumea, ca să pară că mai trăiesc.
sau o să-mi public cândva un volum de versuri din tinereţe
atât de proaste, că nu le băgasem în nici o carte
şi o să am un succes "de prestigiu", mi se va spune "autorul
poemelor de amor",
precursorul a dumnezeu ştie ce poezie va mai fi pe atunci...
nu ştiu, nu ştiu...
prieteni mai tineri, să nu faceţi ca mine.
calculaţi-vă poezia pentru şaizeci de ani.
eu? nu ştiu ce drum să mai apuc, ce s-ar mai putea face
şi nu ştiu ce trebuie să mai simt şi ce mai pot să imaginez.
de data asta chiar cred ca mi s-a infundat.
voi fi un poet bătrân, care n-a mai scris de decenii
un supravieţuitor al propriei morţi
şi care mai bine n-ar fi făcut nimic niciodată.
III
oare s-a terminat viaţa? oare sunt terminat?
sunt un eşec? voi fi pulbere?
va veni moartea iar tu mă vei dispreţui.
va fi groaznic, groaznic.
voi fi singur, mai singur decât toţi oamenii, singur.
fără nimeni, fără odihnă.
voi înţelege totul, ah, intelege-ma, şi toti ma vor iubi,
toţi îşi vor aduce aminte.
sunt pierdut, pierdut.
muşcă-mi tu gura.
o să plouă nasol pe drumuri, o să fim uzi pân-la piele.
o să învăţăm să urâm
va veni toamna, toamna minţii, înecul.
vom avea gura moale şi caldă, va veni luna
vor veni norii să ne cunoască
şi vom muri, vom face dragoste.
da, da, stai acum lângă mine, priveşte-mă. sunt terminat, terminat.
va fi numai moarte în jur.
stelele vor fi moarte, bot lângă bot ca nişte câini de pe străzi.
vor muri unghiile.
gata. stai lângă mine. a avut rost?
ne-am trezit trăind.
a fost groaznic: am trait.
a fost groaznic, groaznic.
