Howard Scott Andrews
Egy éjszaka…
1.A gyilkos
Egy szürke kocsiból szállt ki.
Nagyot lélegzett az éjszaka hűvös levegőjéből, majd kicsit hunyorítva körülnézett.
Miután meggyőződött róla, hogy senki sem látja, elővett a kesztyűtartóból egy pisztolyt, egy kést, és egy kesztyűt.
A csendes kisváros aznap éjszaka sem volt hangos; egy két ablakban pislákolt némi fény, a gyermekek kívánságára, akik féltek a sötétben.
A többi ház ablaka mind sötét volt.
Az utcai lámpák nem világították meg elég jól az utcát, így a gyilkosnak nem volt nehéz dolga az árnyékokban rejtve maradnia.
Nem idegeskedett túlzottan, már nem egyszer húzta a föld felé a kezét a fegyverei súlya.
Egy idegen alak tűnt fel a sarkon.
Egy férfi, diplomatáskájával a kezében haladt hazafelé.
A gyilkos visszahúzodott egy árnyékos fal mellé; fegyvereit a háta mögé rejtette, miközben hideg tekintettel nézte a felé közeledő alakot.
Teljesen nyugodt volt.
Ez az én éjszakám-gondolta, majd csendben mosolyogva becsukta a szemét; és lassan a földre ereszkedett.
2.A kisfiú
A kisfiú a kertben állva nézte az arcára lemosolygó csillagokat; nem törödőtt a hűvös idővel, sem más zavaró tényezővel.
Teljes volt a csend, a szomszéd kutyája sem ugatott, és mögötte a házban, melynek nyitott ajtaja mögül halovány fény szűrödött ki, semmi mozgás sem volt.
A kisfiú mindig szerette nézni a csillagokat, melyek oly távol voltak tőle; mégis annyira elbűvölték.
Az egyiknek még nevet is adott; ezt nézegette a legtöbbet.
Csendes merengését édesanyja kedves, ám fáradt hangja törte meg:
-Márki, kicsikém, ideje lefeküdni aludni.Már késő éjszaka van.
Márk megfordult, és mosolyogva indult be a házba; édesanyja kedvesen simitott végig hollófekete haján.
-Ma mit mondott a csillagod?
-Azt, hogy hallgassak rád, anyu.-mondta a kisfiú, majd ragyogó arccal édesanyjára mosolygott.-Ugye, nyitva hagyhatom éjszakára az ablakot?
-Meg akarsz fázni, kicsim?
-Hát megfázni nem…de úgy szeretném még nézegetni a csillagomat!
-Majd nézegeted holnap.Hidd el, mindig ugyanott lesz.
Márk csak egy nagyot sóhajtott, és egy kicsit vonakodva bár, de mégis csak megbékélt édesanyja döntésével.
Szegény fiú-gondolta a nő-A csillagok között él, amióta meghalt az apja.
3.A kerítés mellett
Erik mindig is vidám volt, és úgy ment haza.
De ma nem.
Az üzlettársa szerződést bontott, a felesége pedig ultimátumot adott neki…
Vagy ő, vagy a titkárnő.
Fogalma sem volt róla, hogyan készítette azokat a felvételeket.
Most csak azt tudta, hogy nem akar elválni.
Akkor mi lesz a gyerekekkel?
Az asszony világéletében nem csinált semmit sem, és ő nem fogja engedni, hogy az ő gyerekei holmi jöttment kényére-kedvére ki legyenek szolgáltatva!
Ő annál tisztességesebb ember…
Talán észrevette a kerítés mellett alvó férfit,talán nem.
Más napon talán felkellti és elzavarja a környékről; ez az utca ugyanis, ahol ő mindig is élt, amióta csak az eszét tudja, tiszta környék volt.
De ma nem érdekelte.
Ezen az egy napon nem.
4.Becserkészni a vadat
Még hallotta a bőr cipők kopogását amikor felkelt a kerítés mellől.
Nem vették észre, és ez jó érzéssel töltötte el.
Egyre magabiztosabb volt; egyre inkább azt hitte, legyőzhetetlen.
Amikor a gyilkosságokról olvas az újságokban, amiket elkövetett; és az emberekkel beszélget, akik felháborodnak; és még csak nem is sejtik, hogy ő a tettes.
Persze nem is fogják megtudni sohasem.
Nincs semmi összefüggés a gyilkosságok között.
Az az éjszaka volt a századik vadászatának ideje.
És még mindig nyugodt volt, ahogy a békés utcákat járta.
Felmerült benne a kérdés, mi történne akkor, ha egy rendőrautó járna arra éppen vele szemben?
Vajon előlük is el tudna rejtőzni?
Vagy beszélnie kéne velük?
Vajon ezúttal mit találjon ki?
Odanézz-épphogy csak észrevette az egyik házat, aminek az emeletén abban a percben oltották el a villanyt; és az egyik ablak még nyitva is volt.
Még ébren vannak-gondlta, majd hangtalanul megindult a ház felé.-Ez izgalmas lesz.
5.Álmok
Márk boldogan mosolygott, miközben magára húzta a csillagmintás takarót.
Édesanyja mégis megengedte, hogy nyitva maradjon az ablaka.
Ez jó éjszaka lesz.A csillagok odakint világítanak, anyu résnyire nyitvahagyta az ajtót, holnap horgászni megyünk Max bácsival; most már nem történhet semmi baj, minden rendben lesz.-gondolta, majd becsukta a szemét, és megpróbált az édesapjára gondolni.
Arra a napra, amikor elmentek horgászni.
Csak ők ketten.
Szeretett volna arról a napról álmodni.
Emlékezni mindenre, amit apja a horgászásról tanított.
Végül is, holnap nekem kell kifognom a legnagyobb halat.A legnagyobbat.
6.Félelem
Márknak fájt a keze.
A kötél elég keményen a bőrébe vágott; és vért serkentett a csuklójából.
A kisfiú alig sírt, mközben édesanyját kivégezték a konyha padlóján.
Márk még mindig nem egészen emlékezett arra, hogyan is került oda.
Ő csak a legnagyobb halat akarta kifogni, ez volt az utolsó gondolata.
Aztán csak az ütésekre emlékezett,a kötélre és a vérre…
Édesanyja egy hangot sem adott ki, miközben a szörnyeteg kínozta.
Egy hangot sem.
Mikor meghalt, egy hatalmas vértócsában feküdt.
Márk üres tekintettel nézett maga elé, szeméből lassan folyt a könny.
A gyilkos magas alakja felé közeledett; de a kisfiú nem emelte fel a fejét.
-Nézz rám.-mondta a gyilkos, és Márk lassan felemelte a fejét.
-Én csak…én csak horgászni akartam-mondta a gyilkosnak, mintegy védőbeszédet; hangja remegett, akár viharban a nyárfalevél; és halk volt, nagyon nagyon halk.
-Hát, ezúttal nem fogsz horgászni-mondta a gyilkos, majd végigsimitott Márk fején, mintha csak egy kedves kis rokona lenne; aztán elővette a kését, és a kisfiú torkának szegezte.
-Arra…arra még nem gondoltál, hogy…hogy el is engedhetnél?-kérdezte a kisfiú, és a gyilkos egy percre megtorpant.
Aztán mégis elvágta a torkát.
7.Szabadság?
Aznap éjjel nyugtalan volt, amikor hazaért.
Leült az ágya szélére, és sírva fakadt.
Fejében Márk utolsó mondata csengett egyre erősebben, és erősebben.
Arra még nem gondoltál, hogy el is engedhetnél?
A gyilkos életében először tette fel magánaka kérdést; mi van akkor, ha mégsem erről szól az élete?
Ha ő mégsem vadász?
Nyugtalanul járkált fel-alá a lakásában, és egyáltalán nem volt nyugodt.
Máskor már bldogan aludt volna; békét és csendes nyugalmat érzett volna; de azon az éjszakán nem.
Megállt az ablaknál és kinézett az égre.
De ma nem érezte magát szabadnak.
Mi van, ha mégsem vagyok szabad?Mi van, ha mégsem vagyok erős?
Ez a kérdés roppantul idegesítette.
Ismét kényszert érzett arra, hogy szabaddá váljon; úgy érezte, mintha fojtogatnák.
Nem válhatok én is rabbá; nem lehet, hogy én is, mint a többi ember hamis ábrándoknak szolgáljak.Én szabad vagyok.És erős.Bármit megtehetek.Bármit.Ha bebizonyítom, hogy elég erős vagyok.Ha vadászok a gyengékre.
Már nem sírt.
Egy nagyot lélegzett, majd fogta a kését, a pisztolyát és a kesztyűjét; és újra vadászni indult.
Meg kell tennie, ha szabad akar lenni.
Ha meg akar nyugodni.
Ha meg akar szabadulni a kissrác hangjától.
Muszáj.
De akkor nem vagyok szabad-gondolta, majd megpróbált minden zavaró gondolatot távol űzni magától.
Igyekezett a feladatra koncentrálni.
Szabadság?
