Minden regisztrált tag annyi verssel pályázhat, amennyivel akar.
A pályázatra küldött versek az eredményhirdetésig nem jelenhetnek meg a FullExtra egyik felületén sem.
A pályázatra benyújtott verseket Anna1955 moderátornak kell elküldeni privát üzenetben. Ide a topicba a vers egy azonosító rendszámmal kerül általa, név nélkül!!
A pályázó a verset, vagy verseket a hét bármely napján küldheti az adott héten, hétfőtől csütörtök estig.
A szavazás menete azonos az eddigi versverseny szavazási szabályával ami az, hogy minden szavazásra jogosult tagunk három verset jelöl meg péntektől vasárnap estig bezárólag. Itt a megjelölés a vers rendszámát jelenti. Szavazásra minden regisztrált tag jogosult egyszer, aki a szavazás kezdő napján, tehát pénteken, már regisztrált tag volt.
Az a vers nyer, aki ezen a nyilvános szavazáson a legtöbb jelölést kapta.
Ennek erdménye hétfőn kerül összesítésre és kihirdetésre, az összes szerző nyilvánosságra hozatalával egyetemben.
A nyertes vers egy hétig a főoldalon lesz olvasható, kiemelt helyen, a másik versverseny első helyezettjével együtt.
Az ANONIM versverseny topicba hétfőtől csütörtök estig, csak az Anna1955 moderátornak küldött, és az általa feltett versek mehetnek be. Megjegyzések, szavazatok nem!
Pénteken, szombaton és vasárnap pedig csak a szavazatok mehetnek be, ami mindössze annyi, hogy a szavazó tag, beír három rendszámot.
A beírt három szám sorrendje mindegy, mindegyik értéke 1 szavazat.
Mivel az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy szerencsére nagyon sok alkotás születik, még fontosabb lenne, hogy minél többen szavazzatok.
A versenyben egyik héten a téma, másik héten a cím lesz előírva, felváltva a másik versversennyel...
elszívtad utolsó cigarettád.
mondtad: vége, most megyek.
még rám mosolyogtál,
kiléptél az ajtón.
lépteid kísérték magányos Istenek.
álltam a peronon. kezemben pohár.
benne könnyeimtől sós borom.
néztem a távolodó vonatot,
és a sínt, amint keservesen zokog.
rám zuhant a tudat.
ez itt egy elhagyott állomás.
ha jön vissza szerelvény,
csak Te ülhetsz benne. senki más
Peronon elhullt leveleket fúj a szél,
Sétámon az őszi szél sóhaja kísér.
Hideg van, fázom. Összehúzom kabátom,
Tűnődve nézek szét a régi állomáson.
Szememet behunyva érkeznek emlékek.
Kezemet rázzák, mint régen várt vendégek.
Ez a hely mást is látott, mint vonatokat:
Életemben oly fontos pillanatokat.
Apámtól búcsúzva anyám itt mindig sírt,
Asztalánál naponta leveleket írt.
Kicsi voltam sírni, így én csak nevettem,
Apámnak fehér kendővel integettem.
S nagyobb lettem. Már tőlem is búcsúztak,
Nékem integettek, majd egymáshoz bújtak.
Felszálltam hát a nagy jövő vonatára,
Elvitt szüleimtől - messzi iskolába.
Akárhány év telt el, a fiúból lett férfi,
Ugyanúgy szeretett ide hazatérni.
Bemutatni vártam kis feleségemet,
Nyáron történt, a déli gyorssal érkezett.
Feleség, s a nemsoká’ születő unokák
A nagyszülőket látni: ó, mennyire várták.
Lekvárillatúak voltak itt a nyarak,
Eresz alatt fészkeltek a fecskemadarak.
Aztán egyik ősszel ők pihenni tértek.
Szép életük volt, sok mindet megéltek.
A szülői ház akkor elcsendesedett.
Pókháló és por majd’ mindent ellepett.
Ritkán jártunk csak le, ’hogy időnk engedte
Csak gyertyát gyújtani kicsi temetőnkbe.
S minden megváltozott, a bakter is morog:
Most már a sín is másfele kanyarog…
A múlt vonata fut be. Az emlékek felszállnak,
Integetnek, és fehér zsebkendőt ráznak.
Magukkal visznek könnyeket, gyerekkort,
Ők tudják csak azt, hogy mennyire igaz volt.
Hol van már a nyüzsgés? Nincsenek emberek,
Nincsenek szülőtől búcsúzó gyermekek.
A peron üres, a vén épület sem más,
Mint rég elfeledett, elhagyott állomás.
Görcsben ültem
a törpeakác alatt.
Üres koporsóban
láttalak. Mostoha sors.
A mertómadár szállt s amott
a föld mélyén egy vaksi vakond cammogott.
A metróhang vadállatként viharzott felém.
Üvöltöttem: „Fiatal! - Ne még!”
Vakondsötétben.
A föld vértől tapadt.
Testéből por, csont
és csönd maradt.
</p>
Legutóbb Anna1955 szerkesztette (2006 Szept 11 Hétfő 5:41), összesen 2 alkalommal
Ne félj! A halál csak elhagyott állomás,
Az itt maradt hosszú, végső út előtt,
Életed valójában röpke szárnyalás,
A jövendő homály és szürkeség fölött.
Földi léted furcsa és oly szédítő,
Mi lassan letűnik, majd messzire néz,
A szíved helyén tombol a télidő,
S tested a nemlét - rögös útjára lép.
Az első napsugár tán emlékedre száll,
S míg Te némán lebegsz, szárnyalás helyett,
Lelked bolyong, s ha a föld közelében jár,
Sír - hogy emberek között soha nem lehet.
Megmásíthatatlan, éles e törvény,
Szédítő forgás - melybe emészt az örvény.
Kilépek az ajtón. Üresen tátong a peron.
Őrjítő némaság, csak a grafiti vigyorog
Kajánul a hátam mögött málladozó falon.
Állok értetlen. Mi történt? Hová tűnt az élet?
Egyedül vagyok. A csend üvölt rám, és én érzem,
Ahogy fagyos csókjaival borítja lábaim,
Majd kúszik fel, egyre feljebb. A gyomrom reszket még,
Aztán szép lassan forró lávából kővé dermed.
Elindulnék. Rájövök, minek, nincsen már haza.
A rozsdamarta sínek elfogytak, nem vezetnek
Többé sehova. Nehéz, fojtó dunnaként ölel
Át a kongó semmi. Lassan szétfoszlok. Ennyi volt.
Megrázom magam. Ideje végre felébredni!
Legutóbb Anna1955 szerkesztette (2006 Szept 11 Hétfő 5:51), összesen 1 alkalommal
ködfátyol körbeleng
érintése hűvös
sejtelmes árny vagyok
ám számára bűvös
elrejtem vágyaim
takargatom könnyem
kavargó érzés közt
búcsú sem megy könnyen
ölelő karodban
ürességet érzek
megszakad a lelkem
számos sebből vérzek
zakatol a szívem
mellettem a vonat
felszínes érintés
nem beszélünk sokat
felszállok - mint a köd
szertefoszlik álmom
eltűnik a homály
most már tisztán látok
elhagyott állomás
viszont látás lesz - e
egy vagy a tömegben
távolodok messze
Legutóbb Anna1955 szerkesztette (2006 Szept 11 Hétfő 5:52), összesen 1 alkalommal
Utazom életem robogó vonatán.
Álmodozva nézem, hogy suhan mellettem a táj.
Egy piros-muskátlis peronon fogok majd leszállni!
Tudom, a boldogságomat ott fogom megtalálni.
Az állomások szaladnak szemem előtt
Némelyiken tétova tekintetem elidőz…
Talán ez… ! Ez kedves, barátságos!
De hiányolom a peronon a piros virágot…
Mosolygó arcok integetnek az ablak mögött.
Hívogatnak, szálljak le én is közibük.
Lábam már mozdul… de szívem int:
A piros muskátli itt sem virít….
S csak várok… Le még nem szállok.
Várom, hogy álmom valósággá váljon.
Mesét képzelek, és fényt és boldogságot!
S az álmomban látott piros virágot.
Aztán ritkulni kezdenek az állomások.
Szemem riadtan keresi a megálmodott világot.
De fogy a remény…. Lassít a vonat a sötétben.
Nem világlik virág a peronok végében….
Ne állj meg vonat! Menj tovább!
Ez nem a muskátlis peronú állomás!
Sikolt, szikrákat szór a sín…
Vonatom a végállomásra ért.
Nincs muskátlis peron… nincsenek kedves emberek!
Ködfoszlányos, kopott e szellem-lengte hely.
Miért nem szálltam le előbb…?! Itt nincsen semmilyen virág…
Álmokba menekültem… s elszaladt mellettem a világ…
Legutóbb Anna1955 szerkesztette (2006 Szept 11 Hétfő 5:55), összesen 1 alkalommal
Egy valódi, gyönyörűséges állomás.
Igen, olyan téglaberakásos, nem más.
Folyamatosan dalol benn a recsegő,
amikor a délutáni gyors megjő.
S mikor elmegy? Akkor is.
Égre tekeri hetyke bajszát a főnök,
egy nénike batyujából gurul egy tök,
míg vígan dudorász a váltók zaja,
megérkezik a messzi vándor, haza.
„ Személyvonat indul az első vágányról...”
Nyakig koszos, büdös ordításra riadok,
sír egy állomás, melyet a jólét elhagyott,
hol a krampácsolás sincs már helyén,
és a kirakott virágágy parlagfűben henyél.
Tán az is lehet, hogy ez nem csak egy állomás?
A síneken hagyott
sohase múlt
de messze már, s a hang,
a kocsisor,
s a peronra rogyva int
utasa – ej,
mivégre izgul az,
ki sosem élt?
A sín az égbe ér,
s beleremeg
bukott barátja – én,
s jegye lejár.
A szív, ha elhagyott,
de zakatol!
Ma itt az állomás,
de egyedül,
s a holnapom te vagy,
vagy a sötét.
Ha szívem ajkadon
zakatol el,
a sín se csikorog.
Legutóbb Anna1955 szerkesztette (2006 Szept 11 Hétfő 5:57), összesen 1 alkalommal
Távolba néztek szemei..
Olyan ötvenes nő lehetett.
Mindig nyitott, várta hogy jön,
Ahogy elment, búsan temetett.
.............................................
Játszottam a zakatolás;
Megyek-megyek mondta a kerék,
Kerítés tetején ültem,
Ott született sok-sok költemény.
..............................................
Hajában friss fésüléssel
Jött, reményét ringatta lépte.
Hatos személynél -figyeltem-
Azt a -valakit-keresgélte.
Peronon sárga padra ült.
Ült, s amikor elment a vonat,
Kezét ölébe ejtette,
Temette a gondolatokat.
Felnőve elvitt a világ,
Húsz év múlt, gyermekkornak vége!
Visszajöttem-itt a hatos
Az nem lehet! Az öreg néne...
S mikor lerogyott a padra,
Óvkodva közelébe mentem,
Egy piros rózsát adtam át,
Tétován rezdülő kezemmel.
Köszönte keserű mosollyal,
Énnekem már nem jön több vonat,
- Mondta- ment, vissza sem nézett,
Elvitte az ifjúságomat.
Legutóbb Anna1955 szerkesztette (2006 Szept 11 Hétfő 5:58), összesen 1 alkalommal
Nem készíthetsz új témákat ebben a fórumban Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban Nem módosíthatod a hozzászólásidat a fórumban Nem törölheted a hozzászólásaidat a fórumban Nem szavazhatsz ebben fórumban
