Kedveseim, a Szalon október 28-án vár Benneteket. Új helyszínen, de a régi szeretettel, lelkesedéssel és örömmel.
A terem ahol találkozunk a Csontváry iskolában, a XVIII. ker-ben a Havanna lakótelepen található. Megközelíthető a hármas metróval Kőbánya-Kispestig, onnan közvetlen piros busz az iskola előtt áll meg, cirka 10 perc a busz menet ideje. Azok számára akik autóval érkeznek, igyekszem egy térképet találni.
Ne ijedjetek meg, nincs igazán messze a pályaudvaroktól, és senkit sem hagyunk magában bolyongani.
Ezért találkozási pontokat jelölünk ki, és együtt megyünk az iskolába csakúgy mint legutóbb a vagyonkezelőbe.
Anna és Andika vállalták, hogy a metrótól el- illetve vissza fuvarozzák a társaságot, a buszhoz, vonathoz indulókat.
Tehát senki nem tévedhet el, nem késheti le a kötött menetrendes járművét. Kérem a szervezés miatt, jelentkezéskor jelezzétek hogy mikor és hova érkeztek. A távozást majd a helyszínen beszéljük meg.
Az iskolában addig maradunk amíg kedvünk tartja és jól érezzük magunkat. De kezdhetünk korábban is a tradícionális két óra helyett. Beszéljük meg, hogy a távolabb élőknek ez jó-e, és mikor kezdjünk.
A program egy dolog köré épül fel.
Október 19-én lesz a fullextra három éves.
Szülinapi partyra hívlak Benneteket. Mindenki előadhatja, megmutathatja legkedvesebb fullos művét, legderűsebb perceit.
Ne maradj el erről a rendezvényről mert egy egész éven át bánhatod majd!
Térképet én sem találtam, de nagyjából el tudom magyarázni az autóval érkezőknek, hogy jöjjenek.
A Határ útig ha lejöttök kocsival /végig az Üllőin/ ott nem az Üllőin kell továbbmenni, hanem lekanyarodni jobbra az Ibisz szálló elött eljönni, az az Ady Endre Út, ami kivisz egészen/ és egyenesen/ a Bozsik stadionig. Eljöttök elötte /jobboldalt kell lennie a stadionnak/ és az az út egyenesen bevezet a lakótelepre, a Havannára. Az első "s" kanyar után egyenes következik, és jobboldalt van egy "Smats" vagy "Mats", ezt még soha nem néztem meg alaposabban. Ott jó is a dolog, lehet parkolni, és a sétányon /a jobboldalin, ami a közért oldalából indul, merőlegesen az útra/ kell elindulni. A patikánál balra kell fordulni, találtok ott egy kis teret, az a suli bejárata. De, hogy ne legyen egyszerű a dolog, a baloldali sétányon is van egy tökilyen iskola, csak annak az oldalában egy műv.ház van. Ha ott vagytok, na akkor eltévedtetek. De tényleg egyszerű odatalálni.
A telefonszámom, ha esetleg mégis szükség van útbaigazításra: 0620-477-3786.
jaj, azt nem írtam ide a busz a piros 136-os, gyorsjárat, a hatodik megálló a suli. ha leszálltok át kell jönni az út túloldalára, onnan indul a sétány.
Na neeee! Ezt komoly? Én egy utcányira lakom a teleptől! 5 perc alatt ott vagyok gyalog a helyszínen. Ezer százalék, hogy ott leszek!
Ha kell és van rá igény, kimehetek Kőbánya-Kispestre a metrovégállomásra, és összegyűjthetem a helyismerettel nem rendelkezőket. A piros 136-os busszal papíron 10 percig tart ugyan az út, de mostanság áll a forgalom minden napszakban az Üllőin, úgyhogy lehet az 30 perc is a metrótól. Örülnék, ha segíthetnék!
Sziasztok!
Emerick
Nem készíthetsz új témákat ebben a fórumban Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban Nem módosíthatod a hozzászólásidat a fórumban Nem törölheted a hozzászólásaidat a fórumban Nem szavazhatsz ebben fórumban