Csatlakozott: Dec 18, 2003 Hozzászólások: -854 Tartózkodási hely: Budapest
Elküldve: 2006 Okt 8 Vas 22:16 Hozzászólás témája: 41. heti anonim prózaverseny
A prózaversenybe a következő feltételekkel, várjuk a műveket szeretettel.
Hasonlóan az Anonim versversenyhez, Anna1955 moderátornak küldjétek el a műveket hétfőtől csütörtökig.
A művek maximum hossza 80 sor lehet. A mű nem jelenhet meg a verseny előtt a Fullextra semmilyen felületén.
Nincs megadott téma, bármiről írhattok.
A szavazás azonos a versversenyekével.
Péntektől vasárnap estig, illetve a topic lezárásáig lehet szavazni, kötelezően három feltett műre.
Ha hat műnél kevesebb pályázat érkezik be, akkor automatikusan meghosszabbodik a verseny a következő héttel, amíg hat mű nem szerepel. A szavazáshoz minimum hat műre van szükség, tehát kérünk benneteket játszatok velünk itt is aktívan.
Az első helyezett művének elérhetősége egy hétig kiemelt helyen fog szerepelni a főoldalon.
- Sárguló levelek jelzik a dimbes-dombos hegyoldalon a közelgő őszt. A legelő zöldje azonban – a múlt heti kiadós esőnek köszönhetően – szokatlanul élénk. Az idilli csendet poroszkáló léptek hangja, és egy ág reccsenése bontja meg. Ez sem tart sokáig. - Figyelmeztetem, hogy tiltott helyre lépett! Felhívom figyelmét, hogy 20 másodpercen belül, a legrövidebb úton kezdje meg a védett terület elhagyását.! – hallatszik a Tiszta 12-es terület védőpajzsának rejtett ingoma-hangszórójából, ellent nem tűrő gépi hangon. - Még 10 másodperce van a terület elhagyására! – folytatódik a figyelmeztetés. Azonban a felszólított nem teljesíti az előírt parancsot. A monitoron az ügyeletes előtt is megjelenik a festménybeillő táj. Az illetéktelen behatolónak nincs esélye. A jelzett idő elteltével piciny csattanás kíséretében néhány pillanat alatt elterül az óvatlan. A védelmi rendszer jól működik. A legközelebbi őrszolgálat cirkoplanja egy percen belül a helyszínre érkezik. Ez az egyik legmodernebb, földfelszíni közlekedési eszköz napjainkban. Teljesen átlátszó külső burokkal, mely steril körülményt biztosít a kétszemélyes őrségnek. A legmodernebb informatikai és azonosító rendszerrel végzi el a behatolók teljes körű laboratóriumi egészségügyi vizsgálatát, illetve az azonnali intézkedéseket is foganatosítja. A természetes táplálási rendelet óta gyönyörűek a legelők, a volt Közép-Európa fennsíkjain. A pontosan méretezett programnak megfelelően a szarvasmarha állomány precízen biztosítani tudja a közel 10 milliós kolónia tej-, tejtermék- és húsellátását. A 2061-ben hozott rendelettel sikerült megmenteni az utolsó, életképes egyedeket a kipusztulástól. A mi kolóniánk az Egyesült Európa 3-as számot viseli. Az új közigazgatási törvény szerint, nincs főváros. Az egyenrangú városok és falvak uniójának tekinthető igazgatási felépítésünk, melyet az óriási informatikai robbanás tett lehetővé. A gazdaság és kereskedelem, az ipar és a mezőgazdaság, a védelem, a tudomány, az oktatás és kultúra, az egészség és a sport területén a lakosság létszámának megfelelően dolgoznak a különböző lakóterületek. Természetesen ennek megfelelően történik a javak elosztása is. A Földön 76 Tiszta kolónia létesült az elmúlt század ’70-es éveiben. Ezek a kolóniák tették lehetővé, hogy az élet fennmaradt bolygónkon, miután 2090-es és 2134-es években a krondat vírus egyik mutációja végigpusztított az élővilágon. A Fertőző zónákban a vírus 517-es számú elkülöníthető változata jelenleg is tombol. Rutinszerűen folyik minden. Bár a vizsgálat tárgya szokatlan. Olyannyira hihetetlenül fehér lepel fedi, ami már előre elképzelhetetlenné teszi, hogy a fertőzött területek bármelyikéről érkezhetett volna az ismeretlen. Azonban járműalkalmatosság sem található a környéken. E nélkül pedig még titokzatosabbá válik a dolog, hiszen, a legközelebbi Tiszta terület közel ezer kilométerre található. Gyorsan pörögnek az események. Másodpercek sem telnek el, máris kész az analízis, mely döbbenetes. A lény - bár minden porcikájában földi emberhez hasonló - kék színű vérrel rendelkezik. Az azonban még meglepőbb, hogy csak a színe más, de valamennyi funkció azonos. Még a vércsoportját is sikerült megállapítani. "0"-ás, RH +. A vértestek száma sem mutat lényeges eltérést, csak a színe. A színe. Hihetetlen - vonul végig a felismerés először a kis felderítő objektum két felderítő tisztjén, majd a központi laboratóriumban is, miután megerősítést nyert a vizsgálati eredmény. Aztán további titokzatosságot rejt, hogy a krondat vírusnak nyoma sincs szervezetében. - A lepel! A leplet kell azonnal megvizsgálni - folyik szét a parancs, miközben már indul is a 7-8-as számú automatikus kar a mintavételre. Óriási érdeklődés kíséri a központi vezérlő agy munkáját. A monitorok szinte izzanak, de az eredmény ismét hihetetlen. Nem tartalmaz sem megbúvó vírust, de még a legkisebb porszem szem fedezhető fel rajta. A monitor gyorsan telik:
Összetétele: "NEM AZONOSÍTHATÓ".
Elemi részecskéi: "NEM AZONOSÍTHATÓ".
Molekuláris összetétel: "NEM AZONOSÍTHATÓ".
Szemcseszerkezet: "NEM AZONOSÍTHATÓ".
Atom és elektronszerkezet: "NEM AZONOSÍTHATÓ".
Eredet: "NEM AZONOSÍTHATÓ"... "NEM AZONOSÍTHATÓ"... "NEM AZONOSÍTHATÓ"... "NEM AZONOSÍTHATÓ".
A vizsgálat tárgya: "NEM AZONOSÍTHATÓ. AZONNALI KARATÉN, TELJES ELSZIGETELÉSBEN a szektor földönkívüli laborjába szállítandó."
Már egy nap telt el a titokzatos idegen érkezése óta. Bár több, mint 24 órája berregnek a számítógépek, de nem találnak semmi lényeges elemet, amely az első vizsgálati eredményeket megváltoztathatná, vagy kibővíthetné. A kimerült személyzetet pihenőre vezényelte a parancsnok, és teljes zárlatot rendelt el a C - szektorra. A kétszáz méter vastagságú védőburok teljes védelmet jelent a ki és behatolás bármilyen eddigi formája ellen. Az eredményeket továbbította az Euro-központnak, mielőtt maga is nyugovóra tért.
- Kazár őrparancsnok jelentem, hogy az éjszaka folyamán a C - szektorban semmi különös esemény nem történt! A számítógépek folyamatosan működtek. Az energiaközpontban egy néhány másodperces túlterhelést regisztráltak a műszerek, de mielőtt közbe kellett volna avatkozni a rend helyreállt - jelenti az őrség parancsnokat a Chopin dallamára ébresztő szerkezet elhallgatása után.
- Köszönöm! - jelzi a parancsnok, hogy átkapcsol a központi agy állományára, hogy valamilyen stratégiát terveljen ki, amikorra a személyzet felébred. Azonban teljes képtelenség fogadja. A memóriarendszer szinte teljes egészében telítődött. Az éjszaka folyamán olyan adatmennyiség érkezett, amely többszöröse az elmúlt 150 év adatállományának. Azonnal a C - szektor megfigyelő monitorjára kapcsol, ahol látszólag minden rendben. Elemzésre állítja a visszajátszót. Egy pillanatnyi képkimaradás kivételével nincs különös. Egyenként összeveti valamennyi szektor digitális jelentését a központi agy.
- Döbbenetes! - jut el a tudatáig, hogy az energia központ túlterhelés, és a megfigyelő szenzorok pillanatnyi kihagyása 01 óra 17 perc 19 másodpercétől 01 óra 17 perc 20 másodpercig tartott. Teljes az egybeesés. Rendkívüli sebességgel állítja az elemzést erre az időszakra, hiszen úgy véli ez nem lehet véletlen. Már talán 20 perce vizsgálja minden szabad kapacitás az alig 1 másodperces időszakot, amikor a Muci cica somfordál a lábához, és sűrű dörgincsézés közepette követeli a reggelijét. - Most nem lehet. Keress mást! - Küldené tovább a minden reggel hasonlóan követelődző, könyörgő cicust. Már az ezerszeres lassításnál tart. Nincs különösebb észlelés, amikor Muci engesztelhetetlenségét kifejezendő az asztalt veszi célba, és egyenesen a klaviatúrán landol. - Sicc te! - Borul el a parancsnok, és szeretné helyre hozni a hibát, de megáll még a lélegzete is a monitorra tekintve: "7 MILLIÁRDSZOROS LASSÍTÁS! ÉRTÉKELHETŐ INFORMÁCIÓ, TOVÁBBI LASSÍTÁS, TOVÁBBI LASSÍTÁS! A KÖZPONTI AGY ÁTVESZI A VEZÉRLÉST AZ INFORMÁCIÓ FÖLÖTT."
A parancsnok dermedten mered a monitorra. Az idő 01;17;19,0000001392-t mutat. A lény felül, az üvegbúra sértetlenül a helyén marad, majd elindul az arhívum felé. Úgy megy át a 3 méteres acél-beton-ólom-beton-acél falon, mintha levegő lenne. Határozott léptekkel közelít az ókori emlékek karanténjához. Látszik, pontosan tudja mit akar. Gondolkodás nélkül nyúl át az állítólagos krisztusi lepel páncélzatán, és megérinti azt. Valamit kiemel belőle, ami nem látható, csak a két ujjának tartásából érzékelhető, hogy valamit - valami fontosat - tarthat közötte. Visszaindul, és kezét a helyi számítógép tetejére helyezi, majd a tenyerére ejti a láthatatlan valamit. Hatalmas adatáradat indul az agy felé. Az idő 01;17;19,00000076914. Felfoghatatlan gyorsasággal történt mindez.
- Riadó! Mindenki azonnal a helyére! Rendkívüli esemény! - hatalmas a sürgés-forgás. Néhány perc, és mindenki a helyén várja a központi agy jelentkezését, mikor a fenti lassítás képsorai leperegnek a tágra nyílt szemek előtt.
- "A KÖZPONTI AGY AZ ALÁBBI INFORMÁCIÓKAT T/370/sz390011 SZÁM ALATT TITKOSÍTJA. CSAK ÉS KIZÁRÓLAG A MOST KÖVETKEZŐ BEVEZETŐ INFORMÁCIÓKAT KÖZÖLHETEM A TELJES ÁLLOMÁNNYAL. AZ ADATOK FELDOLGOZÁSA, ANALIZÁLÁSA, ELLENŐRZÉSE 17 ÉV MÚLVA VÁRHATÓ". Tehát a publikus rész:
Kedves megtaláló! Ez a marék (mai nyelvünk szerint adatlemez) a Gigász-kor Sifer 1. planétáján készült, a mi időszámításunk szerinti 27 milliárd év alatt. Az utolsó bejegyzést 11.003.871.505.112.889. év Korom hónapjának 3. napján, a Népszervezeti Szövetségi 11 óra 2 perc 3,044 másodperckor én tettem. Akó vagyok, a 21 milliomodik évemet gondolkodom, az agynép rendbe tartozom. Nevem szerint, valamint az embernép gondolkodásmódja szerint nőnemű egyed lennék. Hiszen akkoriban a magánhangzó végű neveket kapták a női egyedek, a férfiak pedig a mássalhangzó végűeket. Ebből adódik, hogy még gyakorlati jelentősége volt a nemünknek. Ma már 219 másodpercenkénti központi impulzus az emberkorban felfoghatatlan örömet, gyönyört, orgazmust oszt ránk. A nép és a rendek fenntartását még szintén az ember-kor végén teljesen egyedtelenítették. Ezt onnét tudom, hogy a 20 millió évvel ezelőtt hozzám igazított agy adatai még tartalmaztak erre vonatkozó jegyzeteket, azóta a titkos fusi-gondolkodásom egy részét ennek a területnek a kutatására, és persze megfelelő szintű elrejtésére fordítom. Hivatalos kutatási területem az abszolút nulla utáni tér. Planétánkon az agynép rend 19 billiárd, a hajózó nép 195 billiárd, a közvetítő nép 988 billiárd egyede dolgozik ezen a témán. A kiszolgáló élőfegyverek, agytalanok, érzékszervtelenítettek, élőgépek néprendek alatti egyedeiről központi cellám nem rendelkezik pontos adatokkal, mert a terület a pontosított egyedfenntartási agyrendbeliek feladata.
Az abszolút nulla teret 5 millió agynép agyöltővel ezelőtt fedezte fel Inászó nevű ősünk űrhajója a Sifer 7982 planéta 4-es számú hold burkának áttörése után. Mint egyetlen túlélő, végre híreivel visszaigazolta a hihetetlennek tűnő nulla utáni teret. Ez a tér az Önök által Földnek nevezett planéta, csak az agynép elképesztő számrendszerében feldolgozható Gigász! Küldöttünk az Önök világának mínusz billiárdszoros belső planétájáról érkezett, az Ő palástján elhelyezett marékot nem sikerült felfedezniük, így újabb próbálkozásainkkal szerettük volna felhívni figyelmüket a planétájukat fenyegető veszélyre. A 11239-dik kísérlet folyamán teremtett lény - Manyik - egy génfejlesztett egyed, melynek memóriái maximum 17 évig tudják segíteni az Önök megmenekülését, ezért naponta 1-2 földi másodpercre kapjon lehetőséget a kutatási irányok egyeztetésére. Jószándékunk jeléül történt ez az első adatátvitel központi agyuk állományába A marék tartalma titkos, ezért azt sehová ne továbbítsák, csak az öt felső vezetőnek lehet betekintése abba, és a részterületeket is csak elszigetelten kutassák, hogy az információk ne kerülhessenek ellenséges kezekbe.
Sok sikert! Akó!
Legutóbb Anna1955 szerkesztette (2006 Okt 16 Hétfő 5:44), összesen 1 alkalommal
István a fotelban ült és semmi kedve nem volt elmenni a terápiára. Pedig már készülődni kellett volna, ha nem akar elkésni. Azt gondolta semmi értelme, és ebbéli aggályait jelezte is szüleivel.
István 22 éves volt az ELTE bölcsészkarára járt és még egy éve is boldog embernek érezte magát. Szeretett az egyetemre járni, szórakozni, táncolni, egyszóval mindent, amit a vele hasonszőrű fiatalok. Imádott autót vezetni, a száguldást, ahogy a gépkocsi falja a kilométereket, és minden egy pillanat alatt elszállt.
A balesetben, amelynek ő volt az okozója mindenki megúszta könnyebb sérülésekkel, csak ő nem. A baleset pillanatában érezte, hogy nagy a baj. A kiérkező mentő azonnal kórházba szállította, és megoperálták. Amikor felébredt az altatásból megmagyarázhatatlan érzés kerítette hatalmába, és ez az érzés nem csalta meg. A baleset következtében olymértékben roncsolódott a bal lába, hogy az alsó lábszárát amputálni kellett. Ennek lassan egy éve. Ez az egy év a rehabilitálásával telt el. Az egyetemen halasztást kapott és a környezete mindent elkövetett, hogy feldolgozza a traumát. Azaz majdnem mindenki.
Reni a barátnője a baleset után minden nap meglátogatta, de ahogy telt az idő a látogatások ritkultak. Mire István megtanult a protézissel járni Reni szinte teljesen elmaradt. Bármikor hívta mindig volt valami elfoglaltsága, vagy indok, amiért nem tud jönni. Végül István belátta felesleges hívogatni. De a seb ott maradt benne. Képtelen volt a történteket feldolgozni. Magába fordult, és agresszív, cinikus lett.
Hirtelen nyílt az ajtó és Anya jött be.
- Istvánkám légy szíves készülődj, mert elkésel. - Mondta Anya. - Nem teheted meg, hogy megint nem mész el.
- Miért nem? Kérdezte István. - Ugyan kinek hiányzok Én onnan.
- El kell menned. - Csattant fel Anya. - Már két alkalommal hiányoztál és telefonált a doktornő, hogy várnak.
- Igazán? Kérdezte István gúnyosan. És mit mondott, ha elmegyek kinő a lábam. Anya értsd, meg egy roncs vagyok, selejt. Utálom az egész életet.
Anya Istvánhoz ment leült mellé és megölelte. A fiú a vállára hajtotta a fejét és hangtalanul sírt.
- Kérlek, menjünk el legalább, és nézd meg. - Mondta Anya. - Ha nem tetszik még mindig nemet mondhatsz.
A fiú nagyot sóhajtott és felkelt. Felcsatolta a protézist és anyja segítségével felhúzta a farmert. Az előszobában fel- alá járkált. Valakitől hallotta, hogy sok gyakorlással szinte észre sem vehető a bicegés. Azt hiszem nekem mindig is észrevehető lesz gondolta.
Anya beparkolt és harmadszor is megígérte a fiának, hogy a megbeszélt időre itt lesz, de most ahogy István kiszáll, azonnal elmegy. A fiú nehézkesen kikászálódott a kocsiból és erőteljes bicegéssel megindult a kapu felé. Majdnem a kapuhoz ért, amikor mellette egy kocsi fékezett és egy 40 év körüli férfi szállt ki. Amikor elhaladt előtte István meglepetésére azt vette észre, hogy alig láthatóan, de biceg.
A közös megbeszélésen lassan oldódtak a gátlásai, hiszen érezte mindenki hasonló problémával, küzd.
Amikor rá került a sor mégis nehezen kezdett el beszélni és nevetségesnek érezte magát. A kérdésekből viszont azt érezte, hogy megértik a kétségeit. A pszichológusnő, aki elsőre nagyon unszimpatikusnak tűnt, mintha előre megbeszélt koreográfia szerint segített volna, amikor nem tudott válaszolni.
A végén még ő is feltett egy-egy kérdést. Nem tudta megállni, hogy meg ne kérdezze a férfit, akit az utcán látott, hogy miként vezethet autót. Ezen viszont mindenki jót derült és a válaszból kiderült, hogy akár ő is szerezhet újra jogosítványt, ha bizonyos előírásoknak megfelel és ez alapján újra, levizsgázik.
A kocsiban az anyja várta és nem akart hinni személyen és fülének. István szája be nem állt csak mesélt. Nem látta a fiát ilyennek a balesete óta egyszer sem. Olyan volt mint akit kicseréltek.
Belépett a terembe és érezte, hogy nincs benne az a szorongó érzés, amit első alkalommal érzett. Hiszen itt mindenki hasonló problémákkal kell, hogy megküzdjön, gondolta. Ezért értenek meg, ez nyilvánvaló.
A terápián ezúttal István volt az első, és bár ez kissé zavarba hozta, érezte, hogy a gátlások oldódnak benne és bátran beszélt problémáiról szorongó érzéseiről. Hallgatta a többiek beszámolóját és meglepve tapasztalta, hogy ugyanazok a szorongó érzések másokban is megbújnak.
Teljesen a gondolataiba feledkezett, és észre sem vette, hogy nyílik az ajtó és bejön valaki. Arra lett figyelmes, hogy mindenki felugrik és a jövevényt körülveszi. István ahogy ott maradt egyedül ülve nem is látta ki az aki miatt minden megbolydult.
A lány kibontakozott az embergyűrűből és tekintete találkozott Istvánéval. A zsongásban a két ember számára megszűnt a külvilág. A két fiatal csak álltak egymással szemben és érthetetlen módon egyikük sem tudott egyetlen szót se kinyögni
István nézte a lány zöld szemét, gesztenyebarna vállára omló haját, karcsú alakját, és ekkor hirtelen egy gondolat hasított belé.
Csak nem ő is?
.
A doktornő jött óda és bemutatta őket egymásnak.
- Ágika engedd meg, hogy bemutassam neked Istvánt. - Nemrég csatlakozott hozzánk és ő biztos sokat tud majd neked segíteni, hiszem az ELTE-re jár, igaz a balesete miatt most egy évet halasztott.
- István! Ő Ági, szintén a csoport tagja. Most felvételizett az ELTE-re, ugyan arra a szakokra, ahova te is jársz. -Azt hiszem más közös témátok is lesz. - Mosolygott a doktornő.
- Szerbusz! -Dadogta István és hiába akart valami értelmeset mondani semmi nem jutott az eszébe.
- Szerbusz! - Válaszolta Ágnes és szemmel láthatólag ő is zavarba volt.
A csoport lassan visszazökkent Ági érkezését megelőző állapotba, és a lány pont Istvánnal szemben talált helyet magának. A fiú csak bámulta a lányt és azt gondolta, hogy muszáj megismernem. Annyira szép és kedves arca van, szinte sugárzik belőle a jóság.
A lány elmesélte a felvételit, hogy mi történt vele amióta nem volt itt és István csak itta a szavait. A foglakozás végén István úgy intézte, hogy egyszerre induljon a lánnyal, és ahogy a lépcsőn mentek le mindenféle zagyvaságot összehordott, de látszott a lányt nem zavarja, végig nagyon kedvesen mosolygott, néha még válaszolt is. A kapun kiérve a fiú erőt vett bátorságán, szembe fordult a lánnyal.
-Ági! - Volna kedved találkozni velem holnap, vagy amikor neked jó? -Kérdezte István.
.- Sajnos holnap már dolgom van, de pénteken nagyon szívesen. - Felelte a lány.
Megbeszélték a részleteke és telefonszámot is cseréltek. István boldogan érezte, hogy a lány szívesen veszi a közeledését, és örömmel randevúzik vele.
- Ki volt ez a lány? - Kérdezte anya, amikor a fia beült mellé a kocsiba.
- Egy tündér! - felelte István, és anya csak nézte a fia csillogó szemeit és nem akart hinni a szemének. Ez a fiú szerelmes, amit persze meg is tudott érteni látva a lányt, akivel az imént a fia beszélt.
István élvezte a tavaszi napsütést, a padon ülve és Ágit várta. Lassan két éve ismerték egymást, és ez a két év maga volt a mennyország.
Észrevette Ágit, ahogy közeledik. A lány mosolyogva jött és István csak bámulta ez a földre szállt angyalt. Nézte a lágy harmonikus egyenletes lépteit, amely semmit sem árult el abból az apró hibából, melynek köszönheti, hogy ez a csodálatos lány az övé lehet.
Amikor odaért a lány, István fölállt, átölelte és megcsókolta.
Ilyenkor egy furcsa megfoghatatlan tér vette őket körül, amely kizárt minden külső hatást és csak ketten léteztek ebben a térben.
- Kitaláltam egy jó programot. - Mondta a fiú, de Ági parancsolóan a fiú szájára tette a kezét.
- Ma én szerveztem programot, ami ugyan nem túl vidám, de kérlek, ne utasítsd el. - Mondta Ági. - Egy, velünk egykorú lány nemrég balesetet szenvedett, és megsérült a gerince. Azóta csak kerekesszékkel tud közlekedni. Segíteni kell nekünk, barátokra van szüksége. Olyanokra, akik megértik a problémáját.
- Igenis főnökasszony. - Felelte István nevetve.
- Már jönnek is. Monda Ági, és István követve a tekintettét szinte kővé dermedt.
A kerekesszékben Reni ült, István korábbi barátnője. Amikor Renáta megpillantotta Istvánt minden átmenet nélkül sírva fakadt.
- Ti ismeritek egymást? Kérdezte Ági, látva a kínos közjátékot, de ekkor már ő maga is rájött, hogy Renáta István korábbi barátnője, akiről olyan sokat mesélt neki.
- Igen! - Felelte István. - De ennek már nincs jelentősége. Természetes, hogy segítünk neki. Fog ő még velünk sétálni a saját lábán.
Legutóbb Anna1955 szerkesztette (2006 Okt 16 Hétfő 5:50), összesen 1 alkalommal
Tudom, írtak már legendát a nyúlpaprikásról. Sőt van kockásfülű nyúl is. De amit most mesélek, mindeniken túltesz.
A férfi emberek jól tudják, hogy kocsmába nemcsak a bódító szerekért jár isten teremtésének koronája. Hanem, mert társasági lényként méltó társakra lel.Nemcsak habzó árpalevetlehet kortyolni, vagy jó borokkal vigyázni az egészségre, de meg lehet beszélni a világ fontos dolgait is.
Nohát, ott hallottam én is e történetet, egyenesen a főszereplő előadásában.
Történetünk főszereplője Kútfúró. Jelenleg biztonsági őrként vigyázza rendet, de korábban megírigyelve Mózes tehetségét vizet fakasztott, ha nem is a sziklából, de a jó magyar anyaföldből. Ő mesélte saját szavaival a következőket.
Történt, hogy Szeged híres városától nem messze laktak szüleivel egy nagyközségben, nemrég óta város. Biztosan ezen csodás eset is segített várossá nyílvánításához.
Szomszédjukkal jó barátságban éltek, ellentétben a hagyományokkal. A szomszéd egy meleg nyári napon megkérte Őt, hogy míg Horvátországban pihenik ki az egész éves munka fáradalmait, nézzen a kedvtelésből tartott nyulakra, hogy étekben, italban ne szenvedjenek hiányt. Mivel teljes volt a bizalom, hősünk kulcsott kapott az ingatanhoz, hogy ellássa e felettébb komoly teendőket. Mint jó szomszéd, tette is a dolgát, nem volt semmi baj.
Igen ám! Egy napon, amit szépnek kevéssé lehet mondani, Kútfúrónk kutyája, boldogan csóválva farkát, megjelent egy nyúllal a szájában. A szegény tapsifüles nem ugrált örömében. Sőt. Mélyen hallgatott. Láthatóan az örök répamezőkön élte másvilágát.
Ajjaj! Kútfúró kétségbeesett. Rábíztak egy komoly feladatot, és ím, szeretett kutyája kereszbe tette azt a bizonyos gerendát. Hogy néz így szomszédja szemébe, ha visszajővén megérdemelt pihenésükből, ekkora kudarcról kell számot adnia.
És most jön a magyar csavaros észjárás. Hősünk fogta, slaggal lemosta a nyulat, merthogy látszott a bemutatás körülménye, mármint, hogy földes volt az istenadta, és vissatette a ketrecbe. Higyjék azt a derék nyúltartók, hogy valami betegség vetett véget a tapsi földi pályafutásának.
Egy-két nap múlva megérkeztek nyaralásukból a kipihent, mit sem sejtő szomszédok. Kútfúrónk a legszívesebben bezárkózott volna, mert annyira szégyellte a történteket.
Rövid időn belül jön a szomszéd. A kölcsönös üdvözlés, néhány szavas milyen volt? hogy éreztétek magatokat? szokásos kérdés után a szomszéd belekezd mondandójába.
Képzeld komám csoda történt ! Mielőtt elmentünk nyaralni, megdöglött egy nyulam. Elástam a kert végébe. Mikor hazaértem, látom, hogy a nyúl ott fekszik a ketrecben.Ez még hagyján! De közben le is tusolt.
Persze kútfúrónk elmondta az igazságot. A vége a történetnek, hogy el kellett mesélni a közeli kultúrkörben is. Nemcsak az utca de az egész falu nevetett.
Eszti állt a kapuban és figyelemmel kísérte a távozó fiatalokat. Gyönyörködött bennük, a felhőtlennek tűnő fiatalságukban. A fia és a menye kézenfogva mentek, kis idő múlva egymásra mosolyogtak, és …egy csók lett a folytatás. Majd befordultak a sarkon.
Eszti örült a boldogságuknak. Eszébe jutott a két kis unoka is, és határtalan melegség öntötte el szívét.
Éjjel felriadt álmában. Azt álmodta, hogy a fia egy sötét mocsárból ki akart jutni, segíteni akart neki, de lábai megmerevedtek. Hallotta az unokák hangját: Apu, hol vagy? Attila fia elmerült a mocsárban. Eszti felriadt és tovább jajgatott, ameddig nem tudatosult benne az, hogy az a szörnyűség csak álom volt.
Másnap délben Eszti a papával az asztalnál ült, mikor megszólalt a telefon. A nászasszonya volt: „Sajnálom, Esztikém, de rossz hírem van”. - „Ne ijesztgess már!” - „Nem akarlak, de el kell mondanom neked, mit hallottam. A fiadról van szó. Egy ismerősöm állított meg, hogy…” Eszti szóhoz sem tudott jutni. Csak hallgatott, hallgatta a pletykát a tulajdon fiáról, akit nagy szeretettel nevelt emberiességre, igazmondásra. És a nászasszonya, akinek a lányát úgy szerette, mint a saját gyerekét, most blamálta, szidta a vejét, hogy az egy gazember, és hogy azt beszélik, bizonyítani is tudják, hogy megcsalja a feleségét. Hogy Attila? Nem, ez lehetetlen! Eszti csak annyit mondott: „Ne haragudj, Erzsi, de mindez csak átkozott hazugság. Én jól ismerem a fiam.”
Erzsi nem szerette a vejét, még mindig nem tudott belenyugodni, hogy az a csavargó elcsábította a lányát, el is vette feleségül, hiába tiltakoztak a férjével a házasság ellen. Nem ennek a lakatosnak szánták az érettségizett lányukat, hanem egy intelligens, komoly fiatalembernek, akinek mérnöki diplomája lesz. De a lánynak az a semmirekellő kellett.
Erzsi felhívta a saját húgát: „Tudod, milyen gazember az Attila? Befogadtuk a mi nemesi származású családunkba, és most így hálálja meg. Képzeld, Anita mellett nője van! Ezért maradozott el esténként” – „Ne mond. Anita helyében már rég otthagytam volna azt a nőcsábítót!” Másnap Erzsi elment az ABC-be , ahol a lánya dolgozott. „Mi baj van, anyukám?” – kérdezte Anita. Tudta, hogy az anyja akkor keresi fel, ha szüksége van valamire.
„Hogy vagy, kislányom? Gondterheltnek nézel ki. Csak nincs valami bajod?”- „Semmi, csak egy kicsit fáradt vagyok”. - „Értem, értem. De azért elvárom, hogy anyádnak mond el, ha valami nincs rendben nálatok.” - „Ágika köhögött, de már meggyógyult. Tibike pedig Eszti mamánál van, mert az oviban sok a lázas gyerek, nehogy ő is megbetegedjen. Vasárnap Eszti mamáékhoz vagyunk ebédre meghívva.” - „Megint odamentek? De ma gyere el hozzánk. Attila biztosan nem lesz otthon.” - „ Igen, nem lesz. Most délutános, este 11-re ér haza”. - „Gondolhattam volna”.
Attila hazaért.
- Szia, szívecském, nem alszol még?
- Nem, vártalak.
- Mi újság?
- Anyukám bent volt a boltban. Zaklatott volt, de nem mondta, hogy miért. És nálad mi újság?
- Budapestre küldenek 3 hónapos szakmai tanfolyamra. Úgy gondoltam, először megbeszélem veled.
- Természetesen nagyon fogsz hiányozni, ha csak hétvégeken leszel itthon. De ha szükséges, menj. Én megbízok benned.
Egy hét múlva.
- Anita kislányom, miért nem jöttél el anyádhoz?
- Ne haragudj, de most sok a dolgom. Egyedül vagyok. Attila hétfőtől tanfolyamon van Budapesten.
- Micsoda? Tudtam, hogy az a gazember megcsal. Nagyon jó kifogás számára a tanfolyam!
- Na de hogy mondhatsz ilyet?
Pénteken este Attila hazajött. Az örökösen vidám és mosolygós Anita most komolyabb és hallgatag volt. Attila figyelte nejét. Mindketten inkább a gyerekekkel foglalkoztak. Nem értették egymás viselkedését. Hétfőn reggel szomorúan elbúcsúztak egymástól… És következett mindkettőjük számára egy gyötrelmes hét. Türelmetlenül várták a találkozást. Érezték, hogy beszélgetniük kell, kiönteni egymásnak mindazt, ami a lelkük mélyén volt. Hét év boldog házasság után. Anita tudta, hogy Attilának ő előtte volt egy barátnője, aki nem örült a szakításnak, fel is kereste Attilát párszor, telefonálgatott, vissza akarta a fiút szerezni. De Attila szerelmes volt Anitába, boldog volt vele annak ellenére, hogy Anita szülei kétszínű viselkedésükkel nem egyszer megbántották őt.
Eszti mindenben támogatta a fiatalokat. Apa nélkül nevelte fel fiát. És csak később idősebb korára létesített új párkapcsolatot. Úgy néz ki, hogy élettársa és Attila elfogadták egymást. Az unokák is Papának szólították Pista bácsit. Szerény kis hajlékukban békesség uralkodott, egymás iránti szeretet, megbecsülés. Anita szeretett itt lenni. Otthon egyke volt, megkapta a megfelelő kényeztetést a szülőktől, kislányként szerepelnie kellet a vendégek előtt, pedig nem élvezte, hogy ő a központ. Megkapott mindent, de mégis valami hiányzott. És hogy mi az, akkor tudta meg, mikor Attila családját megismerte. Az igazi szeretet.. Itt nem csak beszéltek róla, hanem Anita is érezte a feléje irányuló igazi szeretetet. Az anyósában, aki egy egyszerű asszony volt, mély érzésű, bölcs gondolkodású személyiséget ismert meg. Meg is szerette.
Eljött a várva várt hétvége. Attila az állomásról sietett haza. Már be akart fordulni az utcájukba, mikor egy csattanást és zajokat hallott. Hátrafordult és látja, hogy a felborult kerékpár mellett fekszik a szomszédasszonyuk. Sietett segíteni. Az asszony alaposan megütötte a bal térdét és vállát. Attila kerékpárra segítette, hazatolta, elbúcsúzott és sietett haza. Számára most nagyon fontos volt a feleségével való találkozás. Nagyon vágyott utána. A szomszédasszony balesetét nem mondta el otthon, eszében sem jutott erről beszélni. De valami megzavarta a nyugodt családi légkört. Náluk volt az anyósa és állandóan olyan témákba kezdett, amit Attila már nagyon unt. Mikor elkezdte kioktatni a vejét arról, milyen hűségesnek kell lenni egy férjnek, és neki, az anyósnak köszönheti Attila, hogy felnevelt számára egy ilyen szép és okos lányt, mint Anita, Attila felindultságában, a kezit-lábát csókolom helyett hűvösen elköszönt, kiment a konyhába és olyat tett, amit nem szokott. Bőven belekortyolt a házi pálinkába, amit vendégeknek tartogattak.. Másnap nem is emlékezett arra, hogyan került ruhástól az ágyba.
„Tudtam én, hogy így lesz!” Ezekkel a szavakkal ment el Anita anyja.
Anita álmatlanul töltötte az éjszakát. Csak hajnalban sikerült elaludnia. Attila korán ébredt és csendesen, hogy ne ébressze fel nejét, kiment az udvarra, akadt ott dolga, annak ellenére, hogy erős fejfájással kellett birkóznia. Anita a gyerekekkel együtt ébredt fel, hozzáfogott reggelit készíteni. Az asztalnál a gyerekeknek is feltűnt, hogy a szülők szokatlanul szótlanok, nem értették, mi történt, nem tapasztaltak még hasonlót. A kisebb vitákhoz már hozzászoktak, azonban ez a csend megbolygatta a kis ártatlan lelküket.
Másnap.
- Szervusz, Erzsikém! De jó, hogy látlak. Képzeld, tegnap kinéztem az ablakon. Na mit látok? A vejed a Macát tolta biciklin haza, átölelte és nagyon szívélyesen búcsúzott is.
- Látod, nem hiába mondtam, hogy ez a gazember tönkreteszi a lányomat. Hát én ezt nem hagyom tovább..
Másnap korán reggel.
- Anitám, én vagyok, édesanyád. Az éjszaka nem aludtam, sokat gondolkodtam. A férjed megcsal. Erre bizonyítékaim vannak. Gyere haza, a gyerekekkel. A szobád még érintetlen. Szedd össze a holmidat, apáddal elmegyünk értetek.
Anita leült, mozdulatlanul ült egy darabig. „Megcsal? Uramisten! Pedig én hittem neki. Azért viselkedik olyan furcsán?” És jöttek, jöttek a hasonló gondolatok, azután sírt és sírt…
Attila is érezte, hogy a neje körül nincs valami rendben az utóbbi időben. A férfi nem ment el az előadásra, inkább a rakparton sétálgatott. Megebédelt és már nem először céltalanul töltötte el a délutánt. Ma összetalálkozott egy ismerőssel. A beszélgetést a sörözőben folytatták. Természetesen a téma: a nők. Milyenek is a nők? Karcsinak nem voltak jó tapasztalatai velük kapcsolatban. A felesége megcsalta, elváltak. Most pedig a barátnője is ezt tette. Attila és Karcsi együtt búslakodtak, azután vigasztalódtak, ahogy tudtak.
„Nem, nem, nem lehet. Anita nem olyan”. Nyugtatta magát Attila. Pénteken hazautazott. Otthon senkit sem talált. Csak egy elszórt cédulát a küszöbön: „Édes kislányom, ma este teherkocsival jövünk érted. Sándor is ma érkezik, ő is segít. Csókol: anyukád.”
Attila megdöbbent. „Anita? Lehetséges ez? A mérnököcske? Ez a szemét elérte a célját! Anita! Anita! Hát ez volt a nagy szerelmed irántam?” Szégyen ide, szégyen oda, Attila zokogott. „Akkor menjen! Ha nem szeret, menjen. Nem leszek öngyilkos”. Az édesanyjához ment. Eszternek furcsa és fájdalmas volt látni, hogy gyermeke vigasztalatlanul zokog. Ő már hallott a pletykákról. Szerette nagyon Anitát is. Nem hitte volna soha eddig, hogy baj lehet a házasságukkal. Most a döbbenet, szomorúság eluralkodott rajta is.
Anita igyekezett elfogadtatni gyerekeivel a kialakult helyzetet. Azok szerették apjukat, látni akarták. Erzsi mama mézes-mázas szavakkal, ajándékokkal harcolt az unokák szeretetéért. Látszólag megvoltak vele. De…, hiányzott a meleg szívű, kevésbé szövegelő Eszti mama, a „hátmasszírja”, a simogatása, ölelése, a mosolya, a meséinek varázslatos világa.
Eltelt néhány hét a történet szereplői számára, álmatlan éjszakákkal, borzalmas lelki fájdalommal. Csak egy őszinte beszélgetés nem jött össze, ami tisztázta volna a félreértéseket.. A környezetük, a pletykák romboló ereje, irigység, ellenszenvek meggátolták, hogy két ember, akik szerették egymást, boldog házasságban éljék életüket.
Erzsi mama elérte célját, az általa kiszemelt jövendőbeli gyakori látogató lett a házában. Attila Budapestre költözött. Fél év múlva megtörtént a válás is. Mikor Eszti kijött a Bíróság épületéből, eszébe jutott az a boldog időszak, mikor gyönyörködhetett a szerelmes fiatalokban, akkor boldog volt ő is. Most mélyen felsóhajtott…
Legutóbb Anna1955 szerkesztette (2006 Okt 16 Hétfő 5:52), összesen 1 alkalommal
Egy újabb forró nyári nap. Gyenge szél lengedezik, felhők nincsenek. Semmi sem jelzi, hogy éppen egy szörnyű háború dúlna. A Bakony lábánál egy kis sportreptér most modern gépekkel van telezsúfolva. Szerelők nyüzsögnek a gépek körül, hogy ha kell, minél többen indulhassanak egy újabb halált hozó csatába. A pilóták rangtól függetlenül a magasakácfák árnyékában keresnek menedéket a nap forrósága elől. Szükségük is van a hűvösebb levegőre, mert a napon álló gépek fülkéiben gyakran 50-60 fok is lehet. Amint viszont a levegőbe emelkednek, mindig megjön a hűsítő hűvös szél. Néhány tapasztalt "öreg róka" próbálja felkészíteni az újoncokat egy félreeső helyen. Köztük van Helmut is, egy alacsony, szőke hajú 20 éves fiú. Sosem volt a lányok kedvence, talán ezért is választotta önként a pilótaképzést. Sikeres érettségie után azonnal jelentkezett is. Mostanra már nem is az otthoniakra, hanem inkább a pilóták közt számon tartott statisztikára, mely szerint az újoncok közül a legtöbben az első bevetésükön, illetve elbízva magukat úgy a tizedik környékén vesztik életüket. Aggasztotta mindez, mivel első nagy bevetésére várt.
Déltájt riasztottak is mindenkit. A gépeket beindították, majd a levegőbe emelkedve az előre megbeszélt alakzatban repültek a Balaton felé, ahol az angolszász gépek mindig gyülekeztek. A veterán pilóták szavai jártak Helmut fejében. Előre tudta, hogy a hatalmas négymotoros fémszörnyektől kevésbé kell tartania, főleg, ha szemből vagy felülről támad. Olyankor szinte biztosan győz. Sokkal veszélyesebbek a a kísérő vadászok, melyek zömmel gyorsabbak és erősebbek is. A saját kötelékben viszont mindig vannak többen, akik ezeket keresik, és ezúttal mindenkiörömére közölték, hogy kísérők nincsenek. Kiadták a parancsot: "Szabadvadászat". Mindenki mehetett a saját feje után. Helmut ki is borított azonnal és megindult a távolban tündöklő ezüstös "méhkasnak". A "légi armada" elején haladók közül nézett ki magának egyet. Kipróbálhatta, amit tanítottak neki: szemből támadott. Egyetlen hosszú sorozattal legyőzte a gépet, ami égve zuhanni kezdett a víz felé. Helmut nem várt, míg leér a volt ellenfél, már keresett is egy következő célpontot. Az első útjába esőt is megtámadta. Az is füstölve kifordult társai közül. De ezúttal Helmutnak is menekülni kellett, mert hirtelen minden irányból lőttek rá a bombázókból. Egy nagyobb kerülőt megtéve már a második célpontjának legénységét is látta, amint a fehér ernyőkön csüngve lebegtek a levegőben.
Helmut kezdte elbízni magát. Hirtelen a levegő urának érezte magát. Semmivel sem foglalkozott, csakis egy újabb prédát keresett. Ki is nézett megint egy ellenséges bombázót. Ismét rávágott szemből, többször el is találta, de a bombázó egyik védője is eltalálta Helmut gépét. A bombázó zuhanni kezdett, de Helmut gépéből is ömleni kezdett a füst. A motor zakatolni kezdett és forró olaj spriccelt a fülkébe. Helmut teljes sebességgel zuhant. Rájött, hogy hibázott, amiért elveszítve önuralmát fejetlenül támadott. De késő volt. Megpróbált kiugrani az égő gépből, de a szíjak nem nyíltak ki. A forró olaj a pedáloknál már égett, a föld pedig gyorsan közeledett. Csak az járt a fejében: "Hibáztam". A gép gyorsan zuhant, de még valamennyire lehetett irányítani. Végül úgy döntött, ha a gép derékban ketté is töri, had temessék el tisztességesen. Megcélzott egy fasort, amelymellett egy frissen szántott mező volt. Ha oda hasra tudna szállni, talán még megmenthetik. Azonan a gép motorja néhány méterrel a föld felett a levegőben felrobbant. Egyenesen a magas nyárfáknak rohant. Helmut már csak forróságot érzett és egy erős koppanó hang után egy erőteljes ütést.
Még aznap kiszedték a hatóságok és egykori pilótatársai az összeroncsolódott gépből a fiú élettelen testét. A pilóták fele ugyanígy járt aznap. Posztumusz mindenkit előléptettek és kitűntettek. Helmut szülei egy szűkszavú táviratot kaptak csak, miszerint fiúk hősiesen helytállt, 3 ellenséges gépet lelőtt, melyből az utolsónál kölcsönösen lőtték le egymást. Helmut nem szenvedett. Az egykori támaszpont közelében temették el egy falu temetőjében, a társai jelenlétében.
A háború áldozatainak emlékére, hovatartozástól függetlenül...
… Már fél óra is eltelhetett, azóta, hogy becsapta maga mögött az ajtót…
Csak ott álltam, és nem akartam érteni semmit, nem akartam tudni semmiről.
A világ rajtam kívül lebegett, valahol messze a semmiben, a láthatatlan végtelen határán.
Elment.
Igen, most végleg elment.
Magamra maradtam, minden fájdalma a létnek rámzúdúlt. Kétségbeesés és rémület markolta körbe testem, és lassan összekuporodva a gyötrelem terhe alatt a földre roskadtam. Nem tudtam sírni, csak fojtogatta torkom a fájdalom, mintha ezer gyilkos kéz tapadt volna rá.
Síkitani és ordítani szerettem volna, ám nem volt ereje a hangnak, némasikolyom reszketve futott szét a világban.
Cikáztak gondolataim, keresték a múltban és a jelenben a magyarázatot.
Lehet hogy nem vettem észre, vagy nem akartam észrevenni, hogy már Ő nem az enyém? … Lehet nem is volt soha?!
… Közben titkon az ajtót figyeltem, de csak óvatosan, hogy még Én se vegyem észre, mennyire vágyom rá hogy kinyíljon, ott álljon és azt mondja … csak tréfa volt, egy buta tréfa az egész… majd fölemelne a földről és magához húzna mint rég… De nem, mert…
Elment!
Igen, most tényleg, végleg elment!
Egyedül maradtam, ezer vérző sebbel a lelkemen. Félelemmel és fájdalommal lett teli a szobám, és csendben könnyek nélkül zokogva, ágyamra rogytam, mint ki kincsekkel zsebében körbejárta a világot, s mire hazaért mindent elveszített.
Törni, zúzni szerettem volna, hogy semmi ne maradjon, mi a múltra emlékeztet, ám az erő elhagyta testem.
Bágyadtak lettek a gondolatok is fejemben … igen már hatott a doboz nyugtató … tudtam, most felemel valami, magához húz, mint még soha, senki …
Nem készíthetsz új témákat ebben a fórumban Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban Nem módosíthatod a hozzászólásidat a fórumban Nem törölheted a hozzászólásaidat a fórumban Nem szavazhatsz ebben fórumban
