Minden regisztrált tag annyi verssel pályázhat, amennyivel akar.
A pályázatra küldött versek az eredményhirdetésig nem jelenhetnek meg a FullExtra egyik felületén sem.
A pályázatra benyújtott verseket blue-nak, a versverseny szerkesztőjének kell elküldeni privát üzenetben. Ide, a topicba a vers egy azonosító rendszámmal kerül általa, név nélkül!
A pályázó a verset, vagy verseket a hét bármely napján küldheti az adott héten, hétfőtől csütörtök este 8 óráig. A szavazás menete azonos az eddigi versverseny szavazási szabályával, így minden szavazásra jogosult tagunk három verset jelölhet meg péntektől vasárnap estig, illetve hétfőn a topic lezárásáig. Itt a megjelölés a vers rendszámát jelenti. Szavazásra minden regisztrált tag jogosult egyszer, aki a nevezés kezdő napján már regisztrált tag volt. Az a vers nyer, aki ezen a nyilvános szavazáson a legtöbb jelölést kapta.
Ennek erdménye hétfőn kerül összesítésre és kihirdetésre, az összes szerző nyilvánosságra hozatalával egyetemben.
Holtverseny esetén a verseny felelőse dönthet, vagy szavaztathatja meg a verseket, hogy melyik legyen a főoldalon megjelenített mű.. Holtverseny nem lehetséges.
A nyertes vers egy hétig a főoldalon lesz olvasható, kiemelt helyen, a másik versverseny első helyezettjével együtt.
Az ANONIM versverseny topicba hétfőtől csütörtök estig, csak blue-nak a verseny szerkesztőjének küldött, és az általa feltett versek kerülhetnek be. Megjegyzések, szavazatok nem!
Pénteken, szombaton és vasárnap, illetve a topic lezárásáig pedig csak a szavazatok mehetnek be, ami mindössze annyi, hogy a szavazó tag, beír három sorszámot.
A beírt három szám sorrendje mindegy, mindegyik értéke 1 szavazat.
Figyelem! A versversenybe csak a megadott témához kapcsolódó verssel lehet nevezni! Fontos lenne, hogy minél többen szavazzatok.
A versenyben a sok azonos cím elkerülése végett ezentúl csak téma megjelölés lesz, kérjük ne szülessenek a versek azonos címmel, ha lehet.
Kedves Alkotók!
A héten az Anonim versenyben:"Függönybe zárt horizont" témában várjuk a műveket.
Kellemes alkotást kívánok mindenkinek, szárnyaljon a fantáziátok!
Úgy élt,mint minden 18 éves lány,
hitt a szerelemben,családról álmodott,
élete nem a kín lesz,és magány,
amit egy elrontott műtét rászabott.
Eleinte csak lépéseire kellett figyelni,
járni tudott még lassan,tipegve,
a jégen elcsúszott,nem tudott felállni,
a betegség négyfal közé zárta örökre.
Ötvenkét éven át erőt vett magán,
imáiban kérve az égiek segítségét,
falnak támaszkodva poroszkált,át az előszobán
a konyhába,így élte életét.
Egy nap,s egy rossz mozdulat,kifordult alóla a szék,
megütötte magát,s messze volt a segítség,
többé nem fog járni,poroszkálva mint rég,
ágyhoz lesz kötve örökre,még el nem jön a vég.
De erőt vesz magán,nap mint nap felállva
vár az indulásra,bár ellátja testvére
most ágyhoz kötve,szobája ablakába nézve
látványa a függönybe zárt horizont.
Legutóbb blue szerkesztette (2007 Máj 7 Hétfő 8:34), összesen 2 alkalommal
Kezem nyújtom a végtelenbe
a horizonton suhanok át,
a lét, apró atomjaira hullva,
száguldó homokszemek
repítenek tovább.
Könnyű leszek, mint a lélek,
testem gond nélkül súlytalan.
De a lelkem lesz egyre nehezebb,
mert a bánatnak bizony súlya van.
Légies fátylát egyre húzza,
Kínok kínjával szövi át meg át,
Nem érdekli, bírom-e, ..fáj-e?
Könnyem gyöngyeivel hímezi tovább.
Mikor a terhek bénává tesznek,
Már lépni is képtelen vagyok,
Akkor az ágyba parancsolt lélek,
Testemen uralkodni fog.
Színtelen arccal,
mosolytalan ajakkal,
vágyódó szívvel,
égő szemekkel lesem majd,
az áhított távoli csodát.
De a függönybe zárt horizont
börtönéből inkább megszököm,
üresen hagyom a testem,
lelkemmel hozzád költözöm.
Legutóbb blue szerkesztette (2007 Máj 7 Hétfő 8:34), összesen 1 alkalommal
Álmodni indult az izzó napkorong,
függgönybe ivódott a távoli horizont.
Csiszolt gyémántként csillogott benne,
a látóhatár színes, játékos szerelme.
Aranyfonákja bíborszínben ragyogott,
milliónyi napszikrákat zsákba foltozott.
Világot hódított keletről, nyugatra,
csillaghajától lett fényes az ég alja.
Ablakomból néztem, hogy ébredt a hold,
Pajkos szemét lesütve, arcán mosoly volt.
Távolról szirének hangja szállt a széllel,
egybeolvadt kristályként, idővel és térrel.
Csuklyás sapkát húzott már fejére az éj,
takarva a látóteret, még álmokat remél.
Elszunnyadt a horizont, aranyszínben ég,
s hold szőtte fény simítja, röpke életét.
Legutóbb blue szerkesztette (2007 Máj 7 Hétfő 8:35), összesen 1 alkalommal
Elküldve: 2007 Máj 3 Csüt 12:59 Hozzászólás témája:
200718/09.
soman: Megkövülten
Aznap fénytelen volt tekintete,
áthatolt rajtam, valahol tarkóm
és a fal között, mint vad remete
rejtőzött, pedig írisze volt narkóm.
Elmondhatom-e süket falaknak
a nemszeretem percek lihegését,
grimaszmosolyát a tüköralaknak,
a csúfos dalok skandáló egészét?
Tompa moraj tép szét - belül vacog,
feszesre faragott arca most hallgat,
trillája némán, fojtva, magában csacsog,
kedves szava távolból jajgat, csak jajgat,
szüntelen - szemtelen - hangtalan.
Aznap megkergült a szó, a mondat,
magára hagyta az állítmányt az alany,
megcsonkult szó lett rag nélküli toldat.
Nemszeretlek! Visszhangzott minduntalan.
Szobámba zár a végső perc, a pillanat,
utoljára csillan arcán a megszűrt fény,
aztán ellibben, mint késett gyorsvonat,
magamra maradok peronomon - én,
és a magány fojtogató, gonosz lidérce.
Tükrömben látom újra a torz iszonyt,
bénán tátogok, ez gőgös fájdalom mérce,
Viszont - vitáznék tovább - viszont,
de mint kőszoborrá váló halványuló alak,
magukba szippantanak a sziklafalak,
és a ködfüggönybe zárt horizont.
2007-05-03
Legutóbb blue szerkesztette (2007 Máj 7 Hétfő 8:37), összesen 1 alkalommal
Elküldve: 2007 Máj 3 Csüt 19:43 Hozzászólás témája:
200718/11.
tokio170: Mért nem?
Esőfüggöny, fénylő rémség,
kriptából jött sír sötétség.
Egész éjjel zordan zuhog,
ablaktörlőm vadul suhog.
[...]
Mért nem fogod mindig kezem?
Táncba hívna fény-bálterem,
hajnal nekünk pezsgőt bontna,
nyílna függöny-horizontja.
Naptestünkben szép virradat:
szikrázna a kéj pillanat,
csillámlana nyirkos ágyunk,
tündökölne márvány vágyunk.
2007-05-03
Legutóbb blue szerkesztette (2007 Máj 7 Hétfő 8:38), összesen 1 alkalommal
Elküldve: 2007 Máj 3 Csüt 19:47 Hozzászólás témája:
200718/12.
naiva: A horizonton túl
Hatalmas a tenger.
Végtelen a ráboruló ég.
Valahol;
a homályló messzeségben
a kettő összeér.
Ott élnek a mesék.
Ott az élet szép.
Hol egymást öleli
az idő és a tér,
nem süt a nap,
mégis ragyog a fény,
minden úgy történik,
ahogy az álmaidban él.
Oda vágyom én:
a horizonton túlra,
hol a tenger és az ég
egymásba ér.
De ne álmodozz!
Hiába tárod ki az ablakot!
Nem a függöny az,
mi eltakarja a napot!
Ha azt elhúzod, még rab maradsz.
Saját magad diktálta sorsod foglya vagy.
Csak a gondolatod lehet szabad!
2007. május 03.
Legutóbb blue szerkesztette (2007 Máj 7 Hétfő 8:38), összesen 1 alkalommal
Elküldve: 2007 Máj 4 Pént 6:41 Hozzászólás témája:
200718/13.
Lacoba: Függöny nélkül
Ott, az erdőn túl – nem is oly régen -
ahol láthatatlan vasfüggönyön akadt el a fény.
Ott testvért siratott egy tollvonás,
és aknamezőn futott a kétségbeesett remény.
Ott posványban taposott a tudat,
s kizsákmányolt minden kis centet az a piszkos tőkés.
Ott az eszme csúnya volt és sötét,
melyet hős ködfüggönnyel takart el megannyi lőrés.
Ott... Ott... Ballagott valahogy a szekér,
fehér volt a fehér függöny – hófehér,
hol kövér volt a ló, színes a festmény,
és zsíros füstöt okádott a kémény...
…Most már itt is ott lett. Nagyon ott.
De akkor, miért akad el - függöny nélkül is -
a horizont?
Legutóbb blue szerkesztette (2007 Máj 7 Hétfő 8:39), összesen 1 alkalommal
Elküldve: 2007 Máj 4 Pént 6:43 Hozzászólás témája:
200718/14.
csitesz: függönybe öltözött horizont
csak egy függönybe öltözött.
huncut mosollyal terítette magára
a hófehér, átlátszó leplet.
pördült egyet, kacagott, és elfújt
minden szomorkás kedvet.
két érett cseresznye mellein várta
hogy érintse éhesen szájam,
vadregényes öle kínálta önzetlen,
hogy csitítsa soha el nem múló vágyam.
majd nyújtózott kéjesen, megpihent
szrelemtől fáradt sok izom,
kitárta két kezét, cinkosan kacsintott,
mondta, vár reám egy újabb horizont.
Legutóbb blue szerkesztette (2007 Máj 7 Hétfő 8:39), összesen 1 alkalommal
Nem készíthetsz új témákat ebben a fórumban Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban Nem módosíthatod a hozzászólásidat a fórumban Nem törölheted a hozzászólásaidat a fórumban Nem szavazhatsz ebben fórumban