Minden regisztrált tag annyi verssel pályázhat, amennyivel akar.
A pályázatra küldött versek az eredményhirdetésig nem jelenhetnek meg a FullExtra egyik felületén sem.
A pályázatra benyújtott verseket Anna1955 site adminnak kell elküldeni privát üzenetben. Ide a topicba a vers egy azonosító rendszámmal kerül általa, név nélkül!
A pályázó a verset, vagy verseket a hét bármely napján küldheti az adott héten, hétfőtől csütörtök este 8 óráig. A szavazás menete azonos az eddigi versverseny szavazási szabályával, így minden szavazásra jogosult tagunk három verset jelölhet meg péntektől vasárnap estig, illetve hétfőn a topic lezárásáig. Itt a megjelölés a vers rendszámát jelenti. Szavazásra minden regisztrált tag jogosult egyszer, aki a nevezés kezdő napján már regisztrált tag volt. Az a vers nyer, aki ezen a nyilvános szavazáson a legtöbb jelölést kapta.
Ennek erdménye hétfőn kerül összesítésre és kihirdetésre, az összes szerző nyilvánosságra hozatalával egyetemben.
Holtverseny esetén a verseny felelőse dönthet, vagy szavaztathatja meg a verseket, hogy melyik legyen a főoldalon megjelenített mű.. Holtverseny nem lehetséges.
A nyertes vers egy hétig a főoldalon lesz olvasható, kiemelt helyen, a másik versverseny első helyezettjével együtt.
Az ANONIM versverseny topicba hétfőtől csütörtök estig, csak az Anna1955 moderátornak küldött, és az általa feltett versek kerülhetnek be. Megjegyzések, szavazatok nem!
Pénteken, szombaton és vasárnap, illetve a topic lezárásáig pedig csak a szavazatok mehetnek be, ami mindössze annyi, hogy a szavazó tag, beír három sorszámot.
A beírt három szám sorrendje mindegy, mindegyik értéke 1 szavazat.
Figyelem! A versversenybe csak a megadott témához kapcsolódó verssel lehet nevezni! Fontos lenne, hogy minél többen szavazzatok.
A versenyben a sok azonos cím elkerülése végett ezentúl csak téma megjelölés lesz, kérjük ne szülessenek a versek azonos címmel, ha lehet.
Kedves Alkotók!
A héten az Anonim versenyben "Ünnepi hangulatban" témában várjuk a műveket.
Kellemes alkotást kívánok mindenkinek, szárnyaljon a fantáziátok!
Nagyszombat reggel ím valaki rám dudál,
meg is fenyeget még, pedig ő hibáz.
Most nincs harag bennem: rajtam már
ünneplő, rám már az ünnepi hangulat vigyáz...
Legutóbb Anna1955 szerkesztette (2007 Ápr 16 Hétfő 19:43), összesen 1 alkalommal
Álmaim röpködve - gyermeki asztalkán - göndörödnek,
hogy husit kérhessenek, csíkos levest is esznek...
Asztalunk csodaszép mutatvány – ámenje halkan felszáll –
repül vágyaim szárnyán, de színe már halovány.
…
Kéz a kézben repült át a feltámadás utáni víg nóta -
a mai délutánnal - az estébe. Vacsoránk asztala
nemcsak ételtől roskad, hiszen felhőtlen áhítat
díszíti, büszke tekintetek simítanak mosolyt
lelkének gazdagságán... Elmerül a szedőkanál -
kongása megérdemelt, s laposhús is mindenkinek jár.
...Szépek az ünnepi esték. Bár ma több volt
a munka, s a bosszúság. Mégis...
…
A polcon éjjel leple matat – útjában bús imakönyv -
szorgalma megkopott könny, mit idéz sok apró gyöngy.
Legutóbb Anna1955 szerkesztette (2007 Ápr 16 Hétfő 19:56), összesen 2 alkalommal
mielőtt lehúnyja két szemét
a mai napon az óra,
papírra vetek néhány sort.
nincs még záróra.
fejemben gondolatok bökdösik egymást:
- eressz! először én mondjam el.
csak mosolygok, és a tollam nékik felesel.
ünnep van ma.
a szavak ünnepe.
általuk kitárul a lélek.
egy sejtekből összeállt szövetállomány
valós üzenete.
gyönyörből fogantunk.
egyszer majd meghalunk.
de gondolatunk sohasem hamvad el.
jöhet mindenféle hurrikán, cunami,
kimondott, leírt szavunk akkor is
az öröklétnek felel.
Legutóbb Anna1955 szerkesztette (2007 Ápr 16 Hétfő 19:46), összesen 1 alkalommal
Eltelt az év, végére jár
Lassacskán itt lesz január
Koccintunk ma még kedvünkre
Tóduljon szép szó nyelvünkre
Jó hangulat táncoltasson
A szerelmem csókolgasson
Könnyed nótákat dalolva
Cipőnk asztalra pakolva
Vigadjunk, hisz ünnepelünk
Velünk van még hideg telünk
Meleg a ház, s a szív tele
Szilveszterkor legyünk vele
Ki szívünknek olyan kedves
Hogy ha kérjük, engedelmes
Bolondozik jókedvében
Méltó társunk egész évben
Legutóbb Anna1955 szerkesztette (2007 Ápr 16 Hétfő 19:46), összesen 1 alkalommal
Nem készíthetsz új témákat ebben a fórumban Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban Nem módosíthatod a hozzászólásidat a fórumban Nem törölheted a hozzászólásaidat a fórumban Nem szavazhatsz ebben fórumban