Elküldve: 2007 Ápr 21 Szomb 8:34 Hozzászólás témája: 17. heti hagyományos versverseny
Kedves Alkotók!
Várjuk a verseiteket ebbe a topicba, melyet nektek kell betenni - ide - csütörtök éjfélig. Péntektől a hétfő reggeli órákig pedig három nevet, azaz három jelölést kérünk a szavazóktól.
Felhívjuk a kedves szavazók figyelmét arra, hogy a frissen regisztrált hozzászóló szavazata a kiértékelésnél - a verseny tisztasága miatt - nem kerül beszámításra. A verseny akkor érvényes, ha minimum 6 vers érkezik.
Kevesebb beérkező vers esetén a szavazásra nincs lehetőség.
Szavazásra mindenki jogosult, aki a verseny kiírásának napján regisztrált tag volt.
Csatlakozott: Jun 17, 2006 Hozzászólások: 379 Tartózkodási hely: Szeged
Elküldve: 2007 Ápr 22 Vas 8:09 Hozzászólás témája: az ifjúság álmai
ha majd 20 év múlva....
ha majd 20 év múlva
valamilyen alkalom kapcsán
összegyűlik nálunk a család,
és a Te gyerekeid,
meg az én gyerekeim
hozzák magukkal az összes unokát,
lesz nagy társaság;
ha majd a bábeli hangzavarban
nem halljuk egymás szavát,
és összefonódó ujjaink
adnak a másiknak jelet,
akkor majd mosolygunk csendben.
mert tudjuk azt, hogy
így kellett történnie.
csak így lehet.
Megőszült már az ifjúság madara,
régen megkopott színes tollazata,
de szíve szeret rendületlenül, míg
lelke meg nem semmisül, s ha elmerül
a múlt sötét árnyába, belekapaszkodik
a szivárvány szárnyába és repül, repül
egy új út elé, de vissza, vissza nézve
a föld felé mit itt hagyott, hol álmodott
tűzön, vízen át, boldog percekről,
mit meghitten kivárt, mert ő volt, ki
szabad madárból hű emberré vált,
s amíg élt szeretett, egy emberöltőn át.
Kezembe került ma egy
régi füzet, gyöngybetűkkel
teleírva, milyennek álmodtam
húsz év múlva életemet.
Újrafűzöm képzeletem filmjét,
indul a gép, naiv a történet,
ettől lett andalítóan szép.
Erdőszéli kis ház, homlokzatán
aranyérmes trófea.
Az előkert csupa virág,
az ágyások közt lustán
napozik néhány kutya.
Csak Csitri, a csupafolt,
nem pihen, örökké dolga van.
A lépcsőn, mértani sorban,
hat-hét vakond tetem várja,
hogy a komposztra dobjam.
A hátsó udvarból riadót
fújnak a gyöngytyúkok.
Apró sárga pihegő labdacsokat
gyűjtenek maguk alá
a káráló kotlósok. Vibrál a levegő,
a porban feszített szárnyú
ölyv árnya kúszik tova.
Erről a portáról nem lesz
ma meg a csibe-vacsora.
Vidám nyikorgással érkezik
most a lovasfogat,
ő nem maradt éhkoppon,
gyomrában már
az első májusi bak.
Nehézléptű bakancsok
mordulnak egymásra
a tornác kövén,
tágszemű kislány
issza a szavakat,
majd részegülten álmodik
töretnyújtást apja ölén.
Ne gondolj túl mélyre,
tudod, ahogy hajolsz,
ezer másik személyre
vetsz hiú árnyat,
míg szíveddel hangosan zakatolsz.
Tiszteleted az ősök álma,
de szárnyat
növeszt benned a kétségbeesés;
lesz-e hűst adó pálma,
vagy pokoli sorsot hoz a bűnbeesés?
Ne gondolj túl mélyre,
tudod, ahogy hajolsz,
gondolj a fertőre, kéjre,
ahogy fénytelen másnapokat habzsolsz,
míg homlokod nem koppan a küszöbön.
Kábé így lesz, vagy nem lesz,
talán hamleti kérdés a köbön,
öntudott lényed tesz-vesz,
és elfeled majd egy árva tegnap.
Megkaparint a jövő jeges lehelete,
talán-talán felfedeznek egy nap.
Akkor a dicsműfényben megkérdezheted:
EZ kellett-e?
Addig álmodj csak szabadságról,
vad kalandok keresztezzék utad,
ágról szakadtan otthontól légy távol,
ne legyen múltad, csak a jelen, a jelen
pusztítson vagy emeljen magasra.
Éljen-éljen! Vagy dögöljön! Zúg a tömeg.
Ess hasra! Hiszed-nem, meg kell, hogy öljön
a posványcsöndzavaró lélek,
ha túl mélyre hasítasz,
monoton torkú emberlöveg
lő szerte szét, vagy ken fel.
Ne kiáltsd, hogy félek!
Kelj fel, menj csak most el.
El. Tovább. Előtted minden.
A holtak nem ítélnek.
Élők esküjét fesd az égre.
Bölcsességed porszem innen.
Érezze, kit csókolsz!
Ne gondolj túl mélyre,
tudod, ahogy hajolsz.
Erekben tocskol mocskosul az ember-galopp.
Csak a lélek andalog gyalog.
Vigyázz, ne ess nagyot,
ha épp szabadságra mennek az angyalok.
Behunyt szemmel nézed múltad jövőjét,
Érzed a megálmodott tavaszok varázsát.
Keresed egykor volt ifjúságod emlékét,
Valaha volt, s elmúlt szerelmek illatát…
Álmaid tengerén, eltervezett életedet nézed,
Ködfátyolként hogyan úszott feléd a jövő.
S mit ebből valóra vált: az volt az életed,
Szép akkor volt, ha nem takarta a napot felhő…
De ne dobd el, még ne dobd el, vágyaid,
Hagyd meg ifjonti reményben fürdő hitedet.
Engedd, hogy vezessék utadon lépteid,
A megvalósult álmokat ébren kell élned…
S ha majd őszülő fejjel visszatekintesz,
Megnyugvást érzel éltedet vizsgálva.
Mit ifjúként álmodtál, véghez is vitted,
Láthatják, hogy földi léted nem volt hiába.…
Nem készíthetsz új témákat ebben a fórumban Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban Nem módosíthatod a hozzászólásidat a fórumban Nem törölheted a hozzászólásaidat a fórumban Nem szavazhatsz ebben fórumban
