Elküldve: 2007 Máj 19 Szomb 8:38 Hozzászólás témája: 21. heti gyerekvers-verseny
Tisztelt Alkotók!
Az ANONIM versverseny szabályai a következők:
Minden regisztrált tag annyi verssel pályázhat, amennyivel akar.
A pályázatra küldött versek az eredményhirdetésig nem jelenhetnek meg a FullExtra egyik felületén sem.
A pályázatra benyújtott verseket blue-nak, a versverseny szerkesztőjének kell elküldeni privát üzenetben. Ide, a topicba a vers egy azonosító rendszámmal kerül általa, név nélkül!
A pályázó a verset, vagy verseket a hét bármely napján küldheti az adott héten, hétfőtől csütörtök este 8 óráig. A szavazás menete azonos az eddigi versverseny szavazási szabályával, így minden szavazásra jogosult tagunk három verset jelölhet meg péntektől vasárnap estig, illetve hétfőn a topic lezárásáig. Itt a megjelölés a vers rendszámát jelenti. Szavazásra minden regisztrált tag jogosult egyszer, aki a nevezés kezdő napján már regisztrált tag volt. Az a vers nyer, aki ezen a nyilvános szavazáson a legtöbb jelölést kapta.
Ennek erdménye hétfőn kerül összesítésre és kihirdetésre, az összes szerző nyilvánosságra hozatalával egyetemben.
Holtverseny esetén a verseny felelőse dönthet, vagy szavaztathatja meg a verseket, hogy melyik legyen a főoldalon megjelenített mű.. Holtverseny nem lehetséges.
A nyertes vers egy hétig a főoldalon lesz olvasható, kiemelt helyen, a másik versverseny első helyezettjével együtt.
Az ANONIM versverseny topicba hétfőtől csütörtök estig, csak blue-nak a verseny szerkesztőjének küldött, és az általa feltett versek kerülhetnek be. Megjegyzések, szavazatok nem!
Pénteken, szombaton és vasárnap, illetve a topic lezárásáig pedig csak a szavazatok mehetnek be, ami mindössze annyi, hogy a szavazó tag, beír három sorszámot.
A beírt három szám sorrendje mindegy, mindegyik értéke 1 szavazat.
Figyelem! A versversenybe csak a megadott témához kapcsolódó verssel lehet nevezni! Fontos lenne, hogy minél többen szavazzatok.
A versenyben a sok azonos cím elkerülése végett ezentúl csak téma megjelölés lesz, kérjük ne szülessenek a versek azonos címmel, ha lehet.
Kedves Alkotók!
A héten az Anonim versenyben: "Falusi képek"témában várjuk a műveket.
Kellemes alkotást kívánok mindenkinek, szárnyaljon a fantáziátok!
Elküldve: 2007 Máj 21 Hétfő 7:31 Hozzászólás témája:
200721/04.
Nefelejccss: Falusi képek
Honnan tudja a kakas, mikor kell felkelni,
Kukorékolásával ezt minden reggel jelezni?
Ki tanította őt meg hangos kukorékolásra?
Anyukája nem képes csak kotkodácsolásra.
Nagymami megmutatta nekem a kis állatkáit,
Azt mondta, Tanítja életre a városi unokáit,
Hát nem túl szép élet ez, hol disznók bűzlenek,
A láncra vert kutyusok a mozgásért küzdenek.
Gágogó, szárnyát verdeső lúdtól nagyon félek,
A nagyi jó nevet: Te butuska, kis városi lélek!
Anyu nem győz azonnal a védelmemre sietni,
Te meg a 10-en nem mertél az erkélyre menni!
Nagyi kézen fog, mutatok egy nagyon kedveset,
A tyúkudvar végén egy fakerítéshez elvezetett.
Kedves hangocskák jönnek elő, édes csipogás,
Nagyival bemegyünk. Kitör a harsány hápogás.
Nagy kacsák mellett kis pelyhes jószágok állnak,
Kezemből etetem,látom, hogy simogatást várnak.
A kacsákat az elefántnál is jobban megkedvelem,
Pedig állatkertünkben ő az igazi nagy kedvencem.
Aztán a cicákkal kötök életre szóló igaz barátságot,
Aztán látom csak meg, milyen hálátlan jószágok!
Amíg simogatom, hozzám dörgölőzve dörömböl,
De meglát egy fecskét, és már huss el az ölemből!
Estig én sok állattal megbarátkozok, szamócát eszek,
És a kertben szorgalmasan sóskát és borsót is szedek,
Jó dolog nagyon falun élni, ez az igaz tény és való,
De otthon vár a játszótér már, számítógép, és videó!
Legutóbb blue szerkesztette (2007 Máj 28 Hétfő 13:18), összesen 1 alkalommal
Elküldve: 2007 Máj 24 Csüt 8:38 Hozzászólás témája:
200721/08.
szkallas: "Belecsípett kicsi popómba a falu gúnárja"
Anyu hányszor - Kicsi Lánykáám - mindig igy hív engem,
Édes kislányom - az nagy fehér liba mérges mindenkire...
Nem különösebben szereti az olyan édes gyereket, mint Te!
Hát most simogatod fájó kicsi cipódat, ugye?.. könny csepereg,
Kis barna szemedből... anyu szívét fájditja...
No de nem dőlt össze a világ... ne itasdd tovább az egereket
Látod? azok is rajtad kuncognak!... menj játszani - anyu főz neked
Mézes, szedreset... jajj Teodóra.. hagydd már abba!
Anyu szemöldoke ráncba szalad! mindennek van határa!...
N e t é p d a z i d e g e i m e t !
Most legalább megtanulod... nem csupán " kedves " a liba
Ha felmérgesited... sziszeg s belemar popódba csöre hegyes!.
Itt az ideje, hoy megtanúld ... jó leceke ez neked...
MONDTAM.. ELÉG A PITYERGÉSBŐL máskor vigzázz jobban
Most pedig menj a dolgodra...
Legutóbb blue szerkesztette (2007 Máj 28 Hétfő 13:20), összesen 1 alkalommal
Elküldve: 2007 Máj 24 Csüt 22:13 Hozzászólás témája:
200721/09.
Lacoba: Mondtam én...
No! Kedves Barátom Karcsi!
Azt remélem nem haragszol,
amiért még csak most írok,
de biztos akartam lenni,
hogy összejön a tíz mondat,
és persze vártam arra is,
hogy meg tudjam végre írni:
ellik-e a Csillag holnap.
Aztán nem ellett meg szegény,
csak tegnap jött a csikaja,
büszke lehet rá az anyja,
hisz tökös, mint egy nagylegény.
Képzeld! Gyuró lett a neve -
akár a hülye taknyosé -
pedig harcoltam szegényé,
de nem értették, hogy gügye.
Ki fogsz feküdni kisapám!
Veheted most már tutira,
hogy lüke a szöszi liba,
hisz nem kenték a tehent át.
Utána mentem rendesen,
megnéztem én minden zugot,
ahová bármit dughatott,
s nem leltem lila festéket.
No, hát ez a helyzet Karesz.
Erre is minden csaj lökött,
bujkálnak csak a fák mögött,
s fogni akarják a kezem.
Ne aggódj, ha nem írok még
- a sok papír odaveszhet -
mert ez csakis azért lehet,
hiszen nincs meg tíz mondat még.
Legutóbb blue szerkesztette (2007 Máj 28 Hétfő 13:21), összesen 1 alkalommal
Nem készíthetsz új témákat ebben a fórumban Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban Nem módosíthatod a hozzászólásidat a fórumban Nem törölheted a hozzászólásaidat a fórumban Nem szavazhatsz ebben fórumban