Elküldve: 2007 Máj 26 Szomb 9:17 Hozzászólás témája: 22. heti anonim verseny
Tisztelt Alkotók!
Az ANONIM versverseny szabályai a következők:
Minden regisztrált tag annyi verssel pályázhat, amennyivel akar.
A pályázatra küldött versek az eredményhirdetésig nem jelenhetnek meg a FullExtra egyik felületén sem.
A pályázatra benyújtott verseket blue-nak, a versverseny szerkesztőjének kell elküldeni privát üzenetben. Ide, a topicba a vers egy azonosító rendszámmal kerül általa, név nélkül!
A pályázó a verset, vagy verseket a hét bármely napján küldheti az adott héten, hétfőtől csütörtök este 8 óráig. A szavazás menete azonos az eddigi versverseny szavazási szabályával, így minden szavazásra jogosult tagunk három verset jelölhet meg péntektől vasárnap estig, illetve hétfőn a topic lezárásáig. Itt a megjelölés a vers rendszámát jelenti. Szavazásra minden regisztrált tag jogosult egyszer, aki a nevezés kezdő napján már regisztrált tag volt. Az a vers nyer, aki ezen a nyilvános szavazáson a legtöbb jelölést kapta.
Ennek erdménye hétfőn kerül összesítésre és kihirdetésre, az összes szerző nyilvánosságra hozatalával egyetemben.
Holtverseny esetén a verseny felelőse dönthet, vagy szavaztathatja meg a verseket, hogy melyik legyen a főoldalon megjelenített mű.. Holtverseny nem lehetséges.
A nyertes vers egy hétig a főoldalon lesz olvasható, kiemelt helyen, a másik versverseny első helyezettjével együtt.
Az ANONIM versverseny topicba hétfőtől csütörtök estig, csak blue-nak a verseny szerkesztőjének küldött, és az általa feltett versek kerülhetnek be. Megjegyzések, szavazatok nem!
Pénteken, szombaton és vasárnap, illetve a topic lezárásáig pedig csak a szavazatok mehetnek be, ami mindössze annyi, hogy a szavazó tag, beír három sorszámot.
A beírt három szám sorrendje mindegy, mindegyik értéke 1 szavazat.
Figyelem! A versversenybe csak a megadott témához kapcsolódó verssel lehet nevezni! Fontos lenne, hogy minél többen szavazzatok.
A versenyben a sok azonos cím elkerülése végett ezentúl csak téma megjelölés lesz, kérjük ne szülessenek a versek azonos címmel, ha lehet.
Kedves Alkotók!
A 22. heti anonim versverseny témáját: Anna1955 adta.
A héten az Anonim versenyben: "Legjobb barátunk, hű társunk a kutya"témában várjuk a műveket.
Kellemes alkotást kívánok mindenkinek, szárnyaljon a fantáziátok!
Elküldve: 2007 Máj 30 Szerd 7:40 Hozzászólás témája:
200722/02.
csitesz: a kutya dala
még emlékszem az időre,
mikor az erdő mélye volt tanyám.
óriás páfrányok hajoltak fölém,
és a dúsfüvő sztyeppen
vadászni tanított anyám.
űzte, hajtotta a falka
a végén kimerült vadat.
győzelmi vonításunk az égre szállt,
és jutott mindenkinek falat.
egyszer azután egy barlang tövében
megláttam a tüzet.
körötte kétlábon járó emberek
melegedtek, kiabáltak, hadonásztak,
lapították a füvet.
más volt ez a tűz, mint melyik
az Égből robban alá.
barátsággal táncoltak lángjai
a barlang árny-festette falán.
és még mindig érzem az új illatot,
melyet a langy esti szél hozott felém.
és érzem a sült hús ízét a számban,
mit egy-egy ember dobott elém.
a hosszú évek során itt ragadtam,
a törzs lett a választott, új család.
most már velük járok vadászni az erdőn,
vagy őrzöm a barlang bejáratát.
és estére, ha jó volt a zsákmány,
nem is maradt el a várt hatás.
tele lett a bendő, és járt a simogatás.
néha álmodom.
ilyenkor fülembe cseng a vadon távoli dala.
szememben megcsillan egy könnycsepp,
de maradok, mert ideköt a társam,
az ember baráti szava.
Legutóbb blue szerkesztette (2007 Jún 4 Hétfő 9:03), összesen 2 alkalommal
Elküldve: 2007 Máj 31 Csüt 20:37 Hozzászólás témája:
200722/06
piroman: Holdösvény
Lassan futva mély erdőben,
csendben nézem honnan lépek,
ág alattam, gally nem zörren,
én az árnyék ártó lélek...
Volt mikor még kutyád voltam,
-szolgálója minden szépnek-
minden búra társad jóban,
...míg eltelt egy őrült élet.
Nincs is rajtad kívül másnak
vérhatalma rajtam semmi,
bárkinek is verted sátrad,
az nem bírna senki lenni...
................................................
Sötét ösvény tükrén csillag, mi ég,
farkas lettem, s ha fáj a hold szemén
adjátok meg a vért, a semmiért!
Kutyák!
Nektek lehet talán remény...
Nem készíthetsz új témákat ebben a fórumban Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban Nem módosíthatod a hozzászólásidat a fórumban Nem törölheted a hozzászólásaidat a fórumban Nem szavazhatsz ebben fórumban