Elküldve: 2007 Jún 16 Szomb 4:48 Hozzászólás témája: 25. heti gyerekvers-verseny
Tisztelt Alkotók!
Az ANONIM versverseny szabályai a következők:
Minden regisztrált tag annyi verssel pályázhat, amennyivel akar.
A pályázatra küldött versek az eredményhirdetésig nem jelenhetnek meg a FullExtra egyik felületén sem.
A pályázatra benyújtott verseket blue-nak, a versverseny szerkesztőjének kell elküldeni privát üzenetben. Ide, a topicba a vers egy azonosító rendszámmal kerül általa, név nélkül!
A pályázó a verset, vagy verseket a hét bármely napján küldheti az adott héten, hétfőtől csütörtök este 8 óráig. A szavazás menete azonos az eddigi versverseny szavazási szabályával, így minden szavazásra jogosult tagunk három verset jelölhet meg péntektől vasárnap estig, illetve hétfőn a topic lezárásáig. Itt a megjelölés a vers rendszámát jelenti. Szavazásra minden regisztrált tag jogosult egyszer, aki a nevezés kezdő napján már regisztrált tag volt. Az a vers nyer, aki ezen a nyilvános szavazáson a legtöbb jelölést kapta.
Ennek erdménye hétfőn kerül összesítésre és kihirdetésre, az összes szerző nyilvánosságra hozatalával egyetemben.
Holtverseny esetén a verseny felelőse dönthet, vagy szavaztathatja meg a verseket, hogy melyik legyen a főoldalon megjelenített mű.. Holtverseny nem lehetséges.
A nyertes vers egy hétig a főoldalon lesz olvasható, kiemelt helyen, a másik versverseny első helyezettjével együtt.
Az ANONIM versverseny topicba hétfőtől csütörtök estig, csak blue-nak a verseny szerkesztőjének küldött, és az általa feltett versek kerülhetnek be. Megjegyzések, szavazatok nem!
Pénteken, szombaton és vasárnap, illetve a topic lezárásáig pedig csak a szavazatok mehetnek be, ami mindössze annyi, hogy a szavazó tag, beír három sorszámot.
A beírt három szám sorrendje mindegy, mindegyik értéke 1 szavazat.
Figyelem! A versversenybe csak a megadott témához kapcsolódó verssel lehet nevezni! Fontos lenne, hogy minél többen szavazzatok.
A versenyben a sok azonos cím elkerülése végett ezentúl csak téma megjelölés lesz, kérjük ne szülessenek a versek azonos címmel, ha lehet.
Kedves Alkotók!
A 25. heti anonim gyerekvers-verseny témáját: Captnemo adta.
A héten az ANONIM versenyben: "Felhőjáték"témában várjuk a műveket.
Kellemes alkotást kívánok mindenkinek, szárnyaljon a fantáziátok!
Elküldve: 2007 Jún 19 Kedd 19:08 Hozzászólás témája:
200725/03.
Lena1: Játék az égen
Aranyló búzamezőn át, hajló kalászokon
gyermekként utam járom, gondolkozom,
nézem a bárányfelhők gyermekes játékát,
ahogy eljátszák az angyalok násztáncát,
A felhők tetejéről egy gyermek kikacsint,
két kis porcelánkezével csillagokat hint,
rászórja minden fényét a vadvirágos rétre,
hol álomvilág nyíljon a föld legmélyébe.
S ott, ahol az ég szivárványban tündöklik,
a madarak a gyermekmosolyt ünneplik,
ott ragyog tovább minden igazgyöngyben
a felhők játéka egy igaz nyitott könyvben.
Legutóbb blue szerkesztette (2007 Jún 25 Hétfő 8:52), összesen 1 alkalommal
Elküldve: 2007 Jún 19 Kedd 19:13 Hozzászólás témája:
200725/04.
agnes: Janó és a felhő meséje
Hahóóó, hahóóó,...itt vagyok!
nézz fel rám Manócska!
Jaj te nem is manó vagy,
hanem a pisze orrú Janóka!
- Akarsz játszani velem?
Bújócskázni, fogócskázni,
a játszótéren jó nekem.
Föléd szállok,
árnyat adva,
mi a csoda,
Janókának nincs árnyéka.
Keresd meg, ha megtudod!
Jobbra balra lépegetve,
juss a napra kislegényke.
Jaj de gyors vagy!
Rontom bontom mit tegyek?
Árnyékodat megleled.
Te nyertél kis bandita,
ki ugrándozik kacagva.
Na várj csak, kisöcsém,
esőkönnyem öntöm én.
Csak néhány csepp,
alig áztál,
de ha én majd megnövök,
futnod kell, mert bömbölök.
Legutóbb blue szerkesztette (2007 Jún 25 Hétfő 8:53), összesen 2 alkalommal
Elküldve: 2007 Jún 20 Szerd 9:30 Hozzászólás témája:
200725/06.
Eroica: Felhőtánc
Heverjünk a fűbe kisfiam!
Tangóznak a felhők,
látod, mennyi van?
Világoskék lányok,
sötétkék fiúk,
közöttük szerények,
és akadnak hiúk.
Számoljuk meg ketten
a sok felhősátrat,
és most tedd, amit én:
válasszunk ki párat,
s lessünk ki titkukat.
Nézd! Ez lábat áztat!
Mossa táncos talpát
a Balaton vizébe,
de szégyenlős nagyon,
vigyáz jó hírére.
Fodros kis szoknyáját
csak térdig húzza fel,
és a szél szavára útra kel.
Felszáll a Badacsony
kúpos tetejére,
előbb tesz pár lépést,
majd ráül fejére.
Táncolnak a felhők
a szél ritmusára,
egy kis fodros szeplős
rálép ruhájára.
Kezdő táncos szegény,
majdnem orra esik,
de a többi segít,
gyorsan felemelik.
Egy mérges, nagy felhő
a Nap elé táncol.
Fussunk be a házba,
itt a nyári zápor!
(2007-06-20)
Legutóbb blue szerkesztette (2007 Jún 25 Hétfő 8:54), összesen 1 alkalommal
Elküldve: 2007 Jún 21 Csüt 21:31 Hozzászólás témája:
200725/09.
Lena1:Pimasz kölykök
Izzik a nap, ragyog a fény,
strandon ülve zokogok,
ezek a pimasz kölykök
rám szórták a homokot,
hajam vizes, sárral teli,
beszélni, nem tudok,
felpattanva könnyes szemmel
a zuhany alá futok,
érzem, hogy a melegvíz
átjárja a testem,
ettől kicsit megkönnyebbült
vérig sértett lelkem,
felüdülve lépek fűre,
de egy labda arrajött,
s ütésétől meginogva,
a mélyvízbe belökött.
kapálóztam, mint egy béka
a parton brekegve,
csak azt láttam, hogy pár ember,
odajött nagy sietve.
Kiszedtek a mély vízből
végre szerencsésen,
jé, ez meg a feleségem,
röhög rajtam férjem.
Máskülönben csudajó
strandra járni nyáron,
csak ne térne vissza újra
ez a saras álom.
Kedves Léna és Fullos Alkotók! Elnézést kérek mindenkitől, de ezt a verset rossz témába tettem fel. Mivel a szavazáson és a végeredményen ez nem változtat, így nem törlöm sem a verset, és nem érvénytelenítem a szavazatot . Köszönöm megértéseteket.
szeretettel: gaby
Legutóbb blue szerkesztette (2007 Jún 25 Hétfő 9:03), összesen 3 alkalommal
Nem készíthetsz új témákat ebben a fórumban Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban Nem módosíthatod a hozzászólásidat a fórumban Nem törölheted a hozzászólásaidat a fórumban Nem szavazhatsz ebben fórumban