Elküldve: 2007 Jún 29 Pént 23:16 Hozzászólás témája: 27. heti hagyományos versverseny
Kedves Alkotók!
Várjuk a verseiteket ebbe a topicba, melyet nektek kell betenni - ide - csütörtök éjfélig. Péntektől a hétfő reggeli órákig pedig három nevet, azaz három jelölést kérünk a szavazóktól.
Felhívjuk a kedves szavazók figyelmét arra, hogy a frissen regisztrált hozzászóló szavazata a kiértékelésnél - a verseny tisztasága miatt - nem kerül beszámításra. A verseny akkor érvényes, ha minimum 6 vers érkezik.
Kevesebb beérkező vers esetén a szavazásra nincs lehetőség.
Szavazásra mindenki jogosult, aki a verseny kiírásának napján regisztrált tag volt.
Elküldve: 2007 Júl 2 Hétfő 7:12 Hozzászólás témája:
Elkésett utas
Jól tudta, az expresszt nem érheti el.
És mégis, az a vad rohanás a peronon
a hiábavalóság heroizmusával
az örök emberi küzdés szimbóluma volt
és a közönyös kárörvendő kiélt
arcok kásás kevercséből kivirult lassan
a bíztatás piros virága és megnyílt a tömeg
lélekben is előtte, hisz volt egy ember
kiben bízni lehetett hogy megostromolja
a lehetetlent és legyőzi a baljós időt
és a végtelen távolságot is kezéhez szelidíti
majd mindünk helyett bizonyítva hogy mégis
elérhető a cél és megnyílik a bűvös ajtó
és onnantól kezdve már akármi lehet.
Aztán csak sikolyok és vészfékcsikorgás
érzéketlen véres kerekek és a tűzoltók
kőbe vésett merev arca maradt meg emlékül;
a peronról a tegnapi bulvárlap címlapját
fáradtolaj szagú szél sodorja
lustán lemondó legyintésként
a vágányok közé a mésszel felhintett zúzottkőre
bezúzott álmainkkal haragba fúló hitünkkel
és végül mindenen átlépő
lábunk lélektelen lenyomatával.
Csatlakozott: Nov 28, 2003 Hozzászólások: 3013 Tartózkodási hely: Budapest
Elküldve: 2007 Júl 2 Hétfő 7:58 Hozzászólás témája:
Az utas
Már gyerekként is mindig menni akart,
szökött, ha éppen senki nem figyelte.
Ott volt a kiserdő, meg a patakpart -
és az állomás... Az jött mindig szembe.
A vasút, a sistergő, zajos vonatok,
a peron, ahol tág szemmel álldogált,
s játékból folyton dudált és tolatott,
és faggatta a baktert órákon át,
hogy honnan jönnek és merre tartanak
a spenótzöld, fénylő szemű vagonok,
s tudta: ami csak hely van a nap alatt,
neki látnia kell, mit más csak álmodott.
[...]
Évek teltek, és a vén talpfák fölött
a gyerekkor csöndesen elzakatolt.
A bakter a másvilágra költözött,
s a peronon átkenték a kispadot.
Gyakran üldögél ott, vonatra várva.
Nézi az órát, nagyokat hümmöget,
átsétál a sín másik oldalára,
bármelyik megfelel jövet vagy menet.
Újságot vesz, elszív egy cigarettát,
ha befut egy személy, kicsit integet,
aztán hazasiet a kiserdőn át -
át kell még nézni a menetrendeket.
Csatlakozott: May 16, 2005 Hozzászólások: 253 Tartózkodási hely: Oroszlány
Elküldve: 2007 Júl 3 Kedd 10:47 Hozzászólás témája: Utitárs
Az utitárs
A váróteremben szánalmas, szikkadt.
Öreg ember ült a padon.
Savanyú, alvadt bűz terjengett,
És megállt az idő.
Így értem ide, ki messzit jártam,
A sors szeszélye kisiklott velem.
Én mindent látok, rezdülök, érzek,
És emlékezem.
Hogy untam magam, köszönök végre,
-Vonatom késik, töltsem az űrt-
Fölveti szemét, morrant valamit,
Mint ki legyet hessent el, legyint.
Szóra szó, mondom ki vagyok.
Ő zárt jellem, nem szól, nem felel,
De látom a sápadt lámpafényben,
A fásultság múlik szemiben.
A költészetről mondok tanmesét,
Már él, vibrál, de zárt a szája.
Említem Adyt, Józsefet, Petőfit is,
Ki az alföldnek krónikása.
Egy idézetre ujját emeli;
Megszólal végre; nem úgy ki mondta!
Bocsánat, látszik félszeg mosolyán,
Döbbenten hallom, ahogy kijavítja.
Hirtelen feláll, mint kit rajtakaptak,
Mondja, hogy ki, s hogy magyar tanár.
Én szégyenülten -kicsiny költőcske-
E szánalmas, szikkadt több lehet talán!?
Áttört a gát, tágult a világ,
Nem vettük észre, jöttek, mentek.
Újra csend, csak ketten vagyunk.
Arcok, arcok hova siettek?
Néztük egymást, A két idegen,
A szavak hídja egymáshoz vezet,
Elment a vonatom, el az Övé is,
De valami, valami megérkezett!
Menetrendet böngésztünk együtt,
Percek vannak, már csak pillanat,
Úgy váltunk el, mint barátok, társak,
Hogy megjött, majd indult a vonat.
Csatlakozott: Oct 10, 2006 Hozzászólások: 356 Tartózkodási hely: Jelenleg a Föld
Elküldve: 2007 Júl 3 Kedd 14:46 Hozzászólás témája: 27. heti hagyományos versversenybe
Kritikus tömeg
Utaztam a töményre tömött buszon,
Járatritkítás,
kihasználtság:
tudom.
Utaztam és elutazott a fejem,
hogy Te nem,
Te már sohasem...
szorulsz nekem.
Fantomérzés. Már rég amputáltalak,
így is - úgy is,
mégis izzik
a salak.
Vajon értelmetlenné válik minden?
Hiszen a vérem folyik, dobog szívem...
- Nem haltam bele Szívem, oh nem...-
Sőt! Fapofával kapaszkodok,
köröttem fapofa alakok...
Istenem! Akkor lehet,
hogy itt
mindenki
beteg?!
És benne is bujdokol
egy darab élő pokol?!
Mennyi
a kritikus
tömeg?!
Üvöltve fúrtam magam,
a messzi ajtó felé,
de megdermedt a nyakam,
s belül kattant egy relé:
nem törlöm színed nyomát...
A vezető gázt adott,
s repült a hídkorláton át
a busznyi élőhalott.
Elküldve: 2007 Júl 3 Kedd 20:50 Hozzászólás témája: Csak egy utas volt
Út szélén stoppolt, a hajnal már pirkadt,
a diszkó fényei még rávilágítottak,
kabátját fázósan maga köré vonta,
mellette a falevelet hűvös szél sodorta.
A köd lepelként simult rá a tájra,
s Ő, ott állt egyedül, várva a csodára,
szemét le-lehunyta, kócos haja ázott,
sóhaja a féknyommal szürke színre váltott.
Autó jött, villogott, fékezett, megállt,
ajtót nyitva áhítattal a kocsiba beszállt,
szívverése lassult, végre hazamehet,
vizes póló helyett tiszta inget vehet.
Lágy dalt hallgatott, némán elmerengett,
számlálta a lassan tűnő elfogyó perceket,
szeme lecsukódott, már kerülte az álom,
mikor feltűnt egy autó, pont a láthatáron.
A ködtől nem látta, hogy az hogyan villog,
s a szikrázó út porától kereke még izzott,
egy csattanás volt- a tájra néma csend szállt,
utasként a fiú lelke már a mennyekben járt.
Csatlakozott: Dec 23, 2005 Hozzászólások: 2351 Tartózkodási hely: Zagyvaróna
Elküldve: 2007 Júl 4 Szerd 10:53 Hozzászólás témája:
Szeretem a reggelt
Utas vagyok én is - megálmodott perc - a szekérrel
együtt robogva, rohanva és dalolva egy apró
nyikordulás. Kártyalap a nagy utazó kezében -
a cinkelés szerint - talán, hogy összeálljon egy terc.
A sorba illenek már születéskor kinőtt ruhák,
előre megírt lapocskák, melyet kezemre osztott
az áldó, s nem nyúltak le a hamiskártyások... Reggel.
Reggel köszön az ablak hunyorgó szemei között.
Nem tudom?! Fáj vagy ujjong a ma köröttem? Ő ölel,
vagy én veszem majd ölembe, s ringatom - ideig - őt,
mint engem álltat bölcsőm gyermeksírása... Csivitel
kertem, és kilincsel a Rónai-oldal untalan
napfelkeltéje egy kicsit lelkem tegnapja előtt,
hogy orromra koppintsa mai szorgalmam... Szeretem.
Szeretem a reggelt, s nagyon szeretek veled kelni.
Imádom nézni hajnali szusszanásod, vigyázni
a pillanat harsogását, hogy pihe rebbenése
ne túrjon a szőke tincsek közé... Áldás ez nekem.
Égi áldás, hogy helyjegyünket egymás mellé adtad,
Uram. Az út hossza? De jó is lenne, s gyönyörű még...
Elküldve: 2007 Júl 5 Csüt 15:45 Hozzászólás témája: hiányfok-mérő
"Figyelem! A versversenybe csak a megadott témához kapcsolódó verssel lehet nevezni."
Ezen szabály alapján a vers kizárva a versenyből, mivel nem hozható kapcsolatba a témával úgy, hogy ez az olvasó számára is egyértelmű legyen.
Csatlakozott: Jun 11, 2007 Hozzászólások: 18 Tartózkodási hely: Szeged
Elküldve: 2007 Júl 5 Csüt 15:57 Hozzászólás témája: huhúúú
Fekete-fehér végtelennek
Vér-vörös futórózsák tekeregnek körém
a kezdetekből jönnek onnan töveznek belém
mint mikor az ég esővel élvezi föld porát
tövissel felhasított húsomba szárnyaimon át
építenek színezik szívem emelnek föl
Érkezőnek maradó utazónak az égre
csillagnak találni magam ott fénynek
végtelennel pontokban ölelt-ölelőnek
a mindennel derengő létezőket
Együtt velük s a semmivel játszva a halál kapujában
állva bőröm alatt csontban kiáltom élni akarok még
fehér lepellel betakarva sétálni az égi úton
minden kőre vésve itt jártam egykor
Itt ahol tűzön át vaskos a hideg
földhöz ragad sárral piszkol gyúr emberré
vízbe teremt s nemz a teremtő gondolat
széllel keverve szárít élő szobornak
szabadnak szabadság rabjának
De hét út előttem s a vér-vörös jel mind felé fut
választásom a végtelenbe determinál
döntésem sorsom fonákján szalad
ami enyém én szövöm vértnek magamra
s száz fehér mágiával fényezem most
Mint minden utazó ki a végtelenbe szalad
fehér lepellel feketét-fehéret regélve reményben
hogy majd marad ő akkor mikor már mindenki elszaladt
feltámadt harmadnap hogy az Igazat hírdessék aztán is
egy új kornak egy új reménynek egy fekete-fehér végtelennek
Csatlakozott: Jun 17, 2006 Hozzászólások: 379 Tartózkodási hely: Szeged
Elküldve: 2007 Júl 5 Csüt 19:37 Hozzászólás témája:
az átutazó
erre a világra
átutazni csak
ideiglenes engedéllyel kapott
közlekedési jogot.
eldöntetett:
az utazás kezdete, és a vége.
maga után csak
szétszórt magjai hagynak nyomot.
kopott bőröndjét
egy használt madzaggal
kötötte át.
benne cipeli
élete összes emlék-kirakatát.
zötykölődik az úton,
közben élvezi az utazás
édes-fárasztó zsivaját.
kattognak a képek,
melyeket a kilométerek
elméjébe vésnek.
mondja:
lehettem volna
"megalázott hősszerelmes",
vagy "kiszolgált udvari zenész".
összehúzza magán
kopott öltöny-melegét.
mosolyog.
most leszállok.
messze még az utolsó állomás.
megvolt a kezdet,
de hol van még a vég?
Nem készíthetsz új témákat ebben a fórumban Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban Nem módosíthatod a hozzászólásidat a fórumban Nem törölheted a hozzászólásaidat a fórumban Nem szavazhatsz ebben fórumban
