Elküldve: 2007 Jún 22 Pént 23:50 Hozzászólás témája: 26. heti gyerekvers-verseny
Tisztelt Alkotók!
Az ANONIM versverseny szabályai a következők:
Minden regisztrált tag annyi verssel pályázhat, amennyivel akar.
A pályázatra küldött versek az eredményhirdetésig nem jelenhetnek meg a FullExtra egyik felületén sem.
A pályázatra benyújtott verseket blue-nak, a versverseny szerkesztőjének kell elküldeni privát üzenetben. Ide, a topicba a vers egy azonosító rendszámmal kerül általa, név nélkül!
A pályázó a verset, vagy verseket a hét bármely napján küldheti az adott héten, hétfőtől csütörtök este 8 óráig. A szavazás menete azonos az eddigi versverseny szavazási szabályával, így minden szavazásra jogosult tagunk három verset jelölhet meg péntektől vasárnap estig, illetve hétfőn a topic lezárásáig. Itt a megjelölés a vers rendszámát jelenti. Szavazásra minden regisztrált tag jogosult egyszer, aki a nevezés kezdő napján már regisztrált tag volt. Az a vers nyer, aki ezen a nyilvános szavazáson a legtöbb jelölést kapta.
Ennek erdménye hétfőn kerül összesítésre és kihirdetésre, az összes szerző nyilvánosságra hozatalával egyetemben.
Holtverseny esetén a verseny felelőse dönthet, vagy szavaztathatja meg a verseket, hogy melyik legyen a főoldalon megjelenített mű.. Holtverseny nem lehetséges.
A nyertes vers egy hétig a főoldalon lesz olvasható, kiemelt helyen, a másik versverseny első helyezettjével együtt.
Az ANONIM versverseny topicba hétfőtől csütörtök estig, csak blue-nak a verseny szerkesztőjének küldött, és az általa feltett versek kerülhetnek be. Megjegyzések, szavazatok nem!
Pénteken, szombaton és vasárnap, illetve a topic lezárásáig pedig csak a szavazatok mehetnek be, ami mindössze annyi, hogy a szavazó tag, beír három sorszámot.
A beírt három szám sorrendje mindegy, mindegyik értéke 1 szavazat.
Figyelem! A versversenybe csak a megadott témához kapcsolódó verssel lehet nevezni! Fontos lenne, hogy minél többen szavazzatok.
A versenyben a sok azonos cím elkerülése végett ezentúl csak téma megjelölés lesz, kérjük ne szülessenek a versek azonos címmel, ha lehet.
Kedves Alkotók!
A 26. heti anonim gyerekvers-verseny témáját: Lacoba adta.
A héten az ANONIM versenyben: "Kedvenc tantárgyam"témában várjuk a műveket.
Kellemes alkotást kívánok mindenkinek, szárnyaljon a fantáziátok!
Elküldve: 2007 Jún 26 Kedd 12:40 Hozzászólás témája:
200726/01.
Leka: Nézem a szálló fecskéket
Nézem a szálló fecskéket
Nem írok gyakran leckéket
Ma nem felelek, remélem
Puskáim gyorsan cserélem
Amikor kérdez a tanár
Nem szólok. Ülj le te szamár!
Mérgesen kiabál velem
Tudja, gyengém a történelem
Pedig jogásznak készülök
Egész nap könyv előtt ülök
Magolom az évszámokat
Apa közben megtámogat
S rögvest a jelenbe érek
Pofontól magamhoz térek
A jog nem érdekel mától
Nem izgat, ki véd, ki vádol
Festő leszek, vagy ószeres
Vállalkozó, ki jól keres
Bankár mérnök vagy könyvelő
Vagy a nyomdában tördelő
Matek, kémia ne lenne
A többi tantárgy jól menne
Bár az angol sem hibátlan
Volt, mikor magam kivágtam
Eladni talán nem tudnak
Tőlem messzire nem jutnak
Földrajz sem nehéz, csak meredek
Mint a Mont Blanc, meg a hegyek
A biológiát tudom
Csontváz helyett, ott a húgom
Kitapintom a bordáit
Csakhogy nem bírja sokáig
Hagyom, s a tyúkokat nézem
A bajt tovább nem tetézem
Jobb, ha anyának készülök
S lehet, hogy ikreket szülök
Itt a matek is egyre megy
Csak összeadok: egy, meg egy
S kedvenc tárgyam lesz az ének
Gyerekeimnek zenélek
A fizika kit érdekel?
Amikor anya énekel
Tornából sem kell felmentés
Pelusból jön a jelentés…
2007-06-26
Legutóbb blue szerkesztette (2007 Júl 2 Hétfő 9:12), összesen 2 alkalommal
Elküldve: 2007 Jún 28 Csüt 20:16 Hozzászólás témája:
200726/03.
naiva: Kedvenc tárgyam….
Kedven tárgyam a matek!
Érte majdnem megveszek!
Tele már a kockás füzet,
Halmazok közt el is veszek!
Összeadás, kivonás,
Törttel osztás és szorzás,
S az integrálszámítás,
Megszűnik a külvilág…
Csak engem hív, engem vár
Milliónyi bűvös szám!
Kedven tárgyam a magyar!
Írok, költők otthona.
Olvasok vagy ezer verset!
Regényt, novellát elemzek!
Fogalmazok én is közben,
Képzeletben sok-sok művet!
Játszom szavakkal, betűkkel,
Gyakorlom az anyanyelvet!
Csodás ez a birodalom,
Ezerarcú irodalom!
Kedvenc tárgyam a torna!
Nyargalok az udvarban!
Futom sorban a köröket,
Térdemig lóg már a nyelvem!
Mutogatom fürgeségem,
Látjátok az ügyességem?
Távol ugrok, s magasba!
Edzem minden izmomat!
Izzadok a győzelemért,
Éljen hát a testnevelés!
2007. június
Legutóbb blue szerkesztette (2007 Júl 2 Hétfő 9:13), összesen 1 alkalommal
Elküldve: 2007 Jún 28 Csüt 22:12 Hozzászólás témája:
200726/06.
lena1: Kedvencem a matek
Kedvenc tárgyam volt a matek,
abból semmit nem tudtam,
jó tanárom mindig mondta,
ha egy tételt kihúztam,
no, fiam ezt biztos tudod,
mert ez könnyű feladat,
csak rajzoljál egy szöget oda
a táblán talán megmarad.
Rajzoltam Én szép vonalat,
kezdtem ívét a szögnek,
tanárom már mondta is,
ez bizos hogy sikerülhet,
hanem mikor fej is került
az egyenes vonalra, volt
nagy zúgás az osztályban,
mert szögemnek volt kalapja.
Röhögött az egész osztály,
pedig én már elhittem, hogy a
matek csínja-bínja,
itt van már a fejemben.
Legutóbb blue szerkesztette (2007 Júl 2 Hétfő 9:14), összesen 1 alkalommal
Elküldve: 2007 Jún 28 Csüt 22:16 Hozzászólás témája:
200726/07.
stando: Sárkányeregetés
Felcsuklottam, mikor
megláttam a dolgozat címét:
Kedvenc tantárgyam.
Mit fog szólni Piroska néni,
ha leírom, sárkányeregetés?
Hogy ilyen tantárgy nincs?
Ezért kéne tanítani.
Legutóbb blue szerkesztette (2007 Júl 2 Hétfő 9:14), összesen 1 alkalommal
Nem készíthetsz új témákat ebben a fórumban Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban Nem módosíthatod a hozzászólásidat a fórumban Nem törölheted a hozzászólásaidat a fórumban Nem szavazhatsz ebben fórumban