Szerelmes versek a világ költészetéből (1.old.tartalom)

[zsuka49]

Ágai Ágnes: Levél Y-nak


Szeretlek.
Csak így, ilyen köznapian
ilyen egyszerűen, ha úgy tetszik semmitmondóan
hisz a legtöbb levélben így írják: szeretettel,
és ez nem súlyosabb, mint a kérdés:
mi újság, hogy vagy és effélék.
Pedig milyen kevés ember iránt vagyunk szeretettel,
mennyi közöny, rosszallás, idegenség,
gyanakvás, harag, meg nem értés,
mennyi odvas, rossz indulat fűz bennünket egymáshoz
kis és nagy közösségünk zárt rendszerében.
Milyen kevesen figyelnek szavainkra,
ha azt mondjuk: elvtársam, kedves barátom,
egyetlen szerelmem? mikor mit ír elő konvenciónk,
miközben szavaink tartalma rég kihullott,
és ezt nem kéri tőlünk senki számon,
hisz megszoktuk: őszinte részvétem, szívből gratulálok,
és a szeretlek, ha egyáltalán kiejtjük,
nem több közhely szavaink egyikénél,
ami kéznél van, mint a papír zsebkendő, vagy a golyóstoll.
De hát én szeretlek, salakmentesen, forrástisztán,
őrzöm hangod emlékezetem kazettájában,
és őrzi a testem kezed simítását,
őrzi pulzusom felgyorsult ritmusa
a visszapergetett filmszalagon
az egyszerit, a megismételhetetlent,
az egymásra talált test ünnepét,
az egymást dajkáló lélek hétköznapjait.
Szeretlek,
és folytathatnám: szeretlek, mint...
és bizonyára jutna eszembe még friss hasonlat,
jól hangzó, kevéssé kopott,
de így mondom pőrén, dísztelen,
vedd vallomásnak vagy tényközlésnek,
akár messze vagy
akár a szomszéd szobában,
akármi volt, van vagy lesz velünk,
igémet hirdetem, vállalom, vissza nem vonom:
Szeretlek

[Anna1955]

Baranyi Ferenc : Elmondhatatlan vallomás

Van szerelem bevallhatatlan,
vállalt nyugalmad őrzöd abban,
te döntöttél ekként magadban:
titok legyen. Bevallhatatlan.
Azt dédelgeted ami gátol,
ami megóv a kimondástól,
úgy őrzöd, mint koldus a rongyát,
hogy tested pucérnak ne mondják.
Észrevétlenebb a fedettség,
a megtagadott meztelenség,
a félbenyelt döbbentő - mondat,
ára behódolt nyugalomnak.
elhessegetsz sok sas szerelmet
ha kotlós biztonság melenget,
moccanna vágyad bár: cseréld el
a meleget a repüléssel. . .
A szárny alatt a szárnyalás-vágy:
gyutacsát vesztett bamba gránát,
sorsától fél, robbanni reszket,
magát alázza játékszernek.
Élve maradt szomorú bomba,
egykedvű csirke, puha tollban,
szélárnyékban delelő koldus,
vigyázatodban egyszer fölbuksz!
Félelmed rongyod - óva koldul-
szabályos koldus. Sose fordul
senki feléd. Nincs szava, élce,
nincs tetteden meghökkenése.
Örülsz, ha rád se pillant senki,
ha nem kényszerül észrevenni,
tekintetek pergőtüzének
körében kényelmetlen élned.
Magaddal is hitetve vallod,
hogy őröddel egy már a rongyod,
kínok nélkül letéphetetlen,
benne szíved elérhetetlen.
Miről titkon vallod: bolondság -
őrzöd, akár koldus a rongyát,
talpig beléje öltözötten
lapulsz ártalmatlan közönyben.
Van szerelem bevallhatatlan,
vágyol rá - s benned van, magadban,
ragyogását rongy alá loptad,
magad előtt is letagadtad.

[zsuka49]

Vajda János: Húsz év múlva

Mint a Montblanc csúcsán a jég,
Minek nem árt se nap, se szél,
Csöndes szívem, többé nem ég;
Nem bántja újabb szenvedély.

Körültem csillagmiriád
Versenyt kacérkodik, ragyog,
Fejemre szórja sugarát;
Azért még föl nem olvadok.

De néha csöndes éjszakán
Elálmodozva, egyedül
Múlt ifjúság tündér taván
Hattyúi képed fölmerül.

És ekkor még szívem kigyúl,
Mint hosszú téli éjjelen
Montblanc örök hava, ha túl
A fölkelő nap megjelen. .

[Anna1955]

Jatzkó Béla: Ópium


Olyan vagy, mint az ópium:
magamba szívlak, s minél többet,
annál jobban kell az a többlet,
amivel a delírium

átlendít egy másik világba, -
hozzád, - merthogy mákonyos illat,
én téged önmagadért szívlak, -
kábulatom oka és tárgya

egyszerre vagy, - s amikor nem vagy,
te vagy, aki aludni sem hagy;
e nász nélküli nászi ágyon,
e magányos éjféli órán
te vagy hideglelős hiányom
és te vagy az elvonókúrám.

[zsuka49]

Weöres Sándor: Tündérszerelem

"Árnyad voltam, nedves moha közt bujdokoltam,
fölém-simuló tótükörben mindenem fájt,
sások éle összevagdalt,
bocsáss be, bocsáss be!"
"Ott a felhő puha ágya,
selyem holdfény borul rája,
ne gyere az én szobámba."
"Lángod voltam, forróságodat sírva hordtam,
kopár égen meddő szivemtől perzselődtem,
mégis fáztak a virágok,
bocsáss be, bocsáss be!"
"Ott a felhő puha ágya,
bársony holdfény borul rája,
ne gyere az én szobámba."
"Lelked voltam, lelketlenek közt bandukoltam,
fakó vízben merev-szemü halakat láttam,
s fáradt bivalyt bámulni a hídról,
bocsáss be, bocsáss be!"
"Legyél újra kezem árnya,
legyél újra szemem lángja,
ne gyere az én szobámba."
"Árnyad voltam, lángod voltam, lelked voltam,
bocsáss be, bocsáss be -"

[Anna1955]

Christina Georgina Rossetti: Emlékezz

Emlékezz rám, ha tőled messze-messze
a hallgatag országba érkezem,
s nem foghatod meg többet a kezem,
és nem fordulhatok el tévedezve.
Emlékezz rám, ha majd magad leszesz te,
s nem szólsz jövőnkről, úgy, mint rendesen:
csak emlékezz és értsd meg, kedvesem,
késő tanács, imádság, minden eszme.
De ha felejtesz, s aztán valahogy
emlékezel reám, ne búslakodj,
mert hogyha Éj s Romlás a szenvedélyt
nem ölte meg, mely hajdan bennem élt,
százszorta jobb, hogy mosolyogj s felejts,
semmint emlékezz és egy könnyet ejts.

Ford: Kosztolányi Dezső

[zsuka49]

Elizabeth Barrett Browning: Rád gondolok
(a Portugál szonettek-ből)

Rád gondolok! - Úgy indázlak közül
gondolattal, mint vadszőlő a fát:
nagy levelek, s a szem semmit se lát
a zöldön túl, amely a törzsre ül.
De értsd meg, pálmám: vágyam nem hevül
gondolatért - a szebb valót magát
kívánom: Téged! Jössze-, jössze-hát
hozzám, de tüstént?! Mezítelenül
álljon derekad, s minden ágadat
zúgasd, erős fa, s lombos köteled
szaggasd el s dobd a földre, mert e vad
örömben: - látlak, hallak s új leget
kortyol tüdőm friss árnyékod alatt! -
nem gondolok Rád - itt vagyok veled.

Ford: Kardos László

[zsuka49]

Elizabeth Barrett-Browning: Férfinak én még

Férfinak én még hajfürtöt nem adtam,
csak ezt az egyet, édes, teneked -
barna csigákba sodrom réveteg
ujjakkal, s mondom eltünődve, halkan:

"Vedd." - Ifjuságom napja tovaszáll ma,
fürtöm se ring már léptem ritmusán,
nem virit közte rózsa, mirtuság,
mint más leány haján. Csak sűrü árnya

sötétlik könnyes orcám haloványán,
amint leomlik fájdalomba hulló
fejemről. Majd csak holtan metszi olló,

gondoltam, és lám most a Szerelem...
Vedd. Szálain egy tiszta csók pihen,
anyám csókolta rá halálos ágyán.

Ford: Kardos László

[Anna1955]

Charles Bovie: A fiúk szíve


A kis Isten, kin az egész világ csügg,
s ki éjjel, nappal, egyre működik:
először csak piciny bimbó, virágrügy,
s dús termést igér, ha majd elvirit.
Csupasz madár: nincs tolla, mégse fázik
s hivogató egekbe szállni kész;
kupakos makk: rajta Ámor pipázik;
csörgő: vígan cibálja játszi kéz.

Tizenhat éves... A selyem gubóból
szép, csapodár pillangó bujt eléd;
minden virágra szállni kedve kóbor:
mint fürge ponty, forgatja vig fejét.
Kéjek palackja: torkából fehéren
és fodrosan szökell a drága lé;
pisztoly, garázda csavargó kezében,
ki véle tárt ablakokon belő.

Mikor husz éves: tűzvész; fölparázsló
máglya: eleven hús ég lángtaván;
szerelmi bárd, szüzek vérében ázó;
hömpölygve zúgó mérges óceán.
Csatamén, mely kancáját szimatolván
tombol, nyerit, viháncol és kapál;
mindent elnyelni akaró oroszlán;
örökké éhes bőszült kannibál.

De mikor harminc: kitünő vadászeb,
vagy józan, higgadt, meggondolt vadász,
ki minden vadat puskája elé szed,
de ólmot, port soha el nem potyáz.
Madárfogó: jól ismeri a hálót,
melyet Ámor a bugyogókba rak;
bölcs hadvezér: mindig talál bejárót
a vitt erdőbe, s bizton tör falat.

De negyven évvel e láng tovalebben:
tiszteljétek a kimerült erőt!
Öreg fajló már, sokkal kényelmesebben
kell gondolkozni s táplálni mint előbb.
Határkő, mely szép múlt után a kétes
jövőt mutatja; vagy bankár, aki
bár csőd szélén áll, még mindig negédes:
"Kis kölcsönnel lehet még tartani!"

S mikor ötven: az ősz érett gyümölcse,
mit megráz s földreejt a gyönge szél;
ereje nincs, hogy mit igér, betöltse, -
mint vén csibész, mindig csak szóbul él.
Rokkant harcos: kezében tört a lándsa;
kalász: viharban meghajlik konyán;
gyönyörü múlt derengő délibábja;
lenyugvó nap az élet alkonyán.

Hatvan: nagyitó kell - szavamra mondom! -
hogy észrevetted; nem e földre való.
Ujabb tíz év: és szilfid, tünde fantom,
vagy régi hang, beteg és elhaló.
Nyolcvan: finom, tünő barázda; ködben
szálló madár vet ily árnyat felém;
végre mikor száz éves: égberöppen
és elpihen az istenek ölén.

Fordította: Babits Mihály

[Anna1955]

Charles Bovie: A lányok szíve


Nézd, nézd e sok kacagó ifju lánykát!
mint rózsa szírma, frissek, édesek:
ártatlanul mohó szemedbe tárják
azt, amit Boufflers "szív"-nek nevezett.
E kis szivet csiszolja majd az élet
drágakővé a dús csipkék alatt;
ma még csak álom, isteni igéret,
vázlatos kép és hamvas árnyalat.

A szív nő; tizenhat éves korára
spleen fogja el: minden nap oly sivár!
Virág lesz, mely még ki se nyilt, de már a
szakértő kertész gondjaira vár;
a szerelem illatos csókra, bársony
levélkékkel bolyhozva könnyedén;
láb-nem-taposta szűzi út; csodás hon;
ovális kagyló; drága gyöngyedény.

Mikor husz éves: a Vénus-ligetnek
mélyébe, hol szent oltártűz lobog,
hosszú sorban s alázattal sietnek
áldozni ifju s vén zarándokok;
sivatag, melybe ég szórja a mannát;
mélyút, mit játszva tört át Cupido;
boldog börtön, mely üdvöziti rabját;
varázsos éden; biborpartu tó.

De mikor harminc: lángoló barázda,
lüktetve izzó láva önti el;
embervért szomjazó tigris: garázda
kedve örök orgiát ünnepel;
szomj, melynek csöndesülni nincs hatalma;
kigyó, melynek ölelése halál;
Éva anyánk s a bűn-büvölte alma;
varázskapu, mely mindig nyitva áll.

S mikor negyven: könnyezni kezd az árva
s a nagy magányba buját sirja szét;
szent rejtekét készségesen kitárja,
hogy elfogjon egy-egy naiv lepét;
bolondos agg, ifjuvá cicomázva,
sürög-forog és udvarol szegény;
- de kinek kell az eltört ócska váza,
az elfelejtett, régi, rossz regény?

És mire ötven: nagy fekete flastrom;
mint kerékvágás, száraz és öreg;
ráncosképű apáca, ki a klastrom
számára alamizsnát gyüjtöget.
Ujabb tiz év: és kongó, szörnyü kórház;
beomlott kút; kihült, üres kohó;
nyűtt bugyelláris; padlásra dobott váz;
használhatatlan, vén egérfogó.

Az idő száll: hetven... nyolcvan... Nem izgat s
nem is izgúl e dohos pergament;
ezernyi ránca ezer furcsa kriksz-kraksz
s nincs oly tudós, ki tudná: mit jelent;
kopott cafrang; rozsdás lom; ráakadván
bosszusan rug egy görbét rajta a láb;
penészes, málló, ókori maradvány,
mely csak a muzeumban él tovább.

- Nézd: a harasztban, foszfortűzü szinfolt,
száz fénybogár ég minden éjszaka;
a temetőn kék-sárga lánggal imbolyg
a lidércfények ikercsillaga! -:
hiszem, hogy él és vándorol a lélek
s a halállal a szív nem tűnik el:
minden szív páros lidérclángra ébred
s a horpadt sírok ormán táncra kel!

Fordította: Babits Mihály

[zsuka49]

Elizabeth Barrett-Browning: Nem illek hozzád



Nem illek hozzád, Fejedelmi Szív!
Más a te sorsod, más az én utam.
Ha szárnyuk egymás mellett átsuhan,
ámuló szemmel néznek össze hív

angyalaink. Királynők kegye hív
vendégül téged, gondold meg uram,
mesterhez illő fény vár magasan,
s izzóbb szemek, mint az én primitív,

könny-fényű pillám. Hagyj el, ne keresd
e fáradt, kóbor, koldus énekest,
akit az éj s egy ciprus árnya fed be, -


ragyogj a lámpák fénykörébe fenn -
már csak a halál kapálhatja egybe.
fölkent homlokod s harmatos fejem.

[zsuka49]

Johann Wolfgang Goethe: A kedves közelléte

Rád gondolok, ha nap fényét füröszti
a tengerár;
rád gondolok, forrás vizét ha festi
a holdsugár.

Téged látlak, ha szél porozza távol
az utakat;
s éjjel, ha ing a kis palló a vándor
lába alatt.

Téged hallak, ha tompán zúg a hullám
és partra döng;
a ligetben ha néma csönd borúl rám,
téged köszönt.

Lelkünk egymástól bármi messze válva
öszetalál.
A nap lemegy, csillag gyúl nemsokára.
Óh, jössz-e már!

(Szabó Lőrinc fordítása)

[zsuka49]

Várnai Zseni: S z e r e l e m



Messze a kéklő üveghegyeken,
él egy madár, a neve szerelem.
Topáz a csőre és a két szemén,
rubintos tűzben szikrázik a fény.
A szárnya zöld, a begyén kék pihe,
alatta ver forró piciny szíve.
És mint a villám, lecsap hirtelen,
fényből, viharból jön a szerelem.

Már láttam egyszer, jött egy pillanat,
szívemre ült és hittem, itt marad.
Utána kaptam gyorsan és kezem
átfogta csöppnyi testét melegen.
Vergődött, karmolt és az átkozott,
tenyeremben vérebbé változott.
Szebbik valója eltűnt, messzeszállt,
s talán, már más szív fölött muzsikált.

Elfogni őt, bezárni nem lehet,
akár a fényt, vagy nyargaló szelet.
Csupán a vágy oly szárnyaló, szabad,
hogy utól érje azt a madarat.
A színe, hangja, mindig újra más,
meseszerű, különös és csodás.
Ott, fent lakik a kék üveghegyen
az a madár, a neve: szerelem!

[zsuka49]

Petrarca: Áldott a nap, a hó, az év


Áldott a nap, a hó, az év, s az évnek
ama szaka, órája, perce s egyben
a szép ország is, melyben rabja lettem
két szép szeme büvös tekintetének.

Áldottak az első gondok s remények,
melyeknek árán elszerelmesedtem,
s az íj s a nyíl, melytől sebet szereztem,
s a sebek is, melyek szivemben égnek.

Áldottak hangjaim, mik szerteszálltak,
Hölgyem nevét búgván a messzeségben,
s a sóhajok, a könnyek és a vágyak;

s áldott minden lap, melyen megkisértem
dalolni őt; s a gondolat, mi szárnyat
nem kap más senkiért, csupán csak érte.

(Sárközi György)

[Anna1955]

<p align="center">Victor Hugo : Olyan a szerelem

Olyan a szerelem, mint a gyöngyszemű harmat,
amelytől fénylik a szirom,
amelyből felszökik, kévéjében a napnak,
szivárvány-szikra, miliom.

Ne, ne hajolj reá, bárhogy vonz e merész láng,
ez a vízcseppbe zárt, percnyi kis fényözön -
mi távolabbról: mint a gyémánt,
az közelebbről: mint a könny.

fordította: Nemes Nagy Ágnes</p>