Szerelmes versek a világ költészetéből (1.old.tartalom)

[Anna1955]

Charles Bovie: A lányok szíve


Nézd, nézd e sok kacagó ifju lánykát!
mint rózsa szírma, frissek, édesek:
ártatlanul mohó szemedbe tárják
azt, amit Boufflers "szív"-nek nevezett.
E kis szivet csiszolja majd az élet
drágakővé a dús csipkék alatt;
ma még csak álom, isteni igéret,
vázlatos kép és hamvas árnyalat.

A szív nő; tizenhat éves korára
spleen fogja el: minden nap oly sivár!
Virág lesz, mely még ki se nyilt, de már a
szakértő kertész gondjaira vár;
a szerelem illatos csókra, bársony
levélkékkel bolyhozva könnyedén;
láb-nem-taposta szűzi út; csodás hon;
ovális kagyló; drága gyöngyedény.

Mikor husz éves: a Vénus-ligetnek
mélyébe, hol szent oltártűz lobog,
hosszú sorban s alázattal sietnek
áldozni ifju s vén zarándokok;
sivatag, melybe ég szórja a mannát;
mélyút, mit játszva tört át Cupido;
boldog börtön, mely üdvöziti rabját;
varázsos éden; biborpartu tó.

De mikor harminc: lángoló barázda,
lüktetve izzó láva önti el;
embervért szomjazó tigris: garázda
kedve örök orgiát ünnepel;
szomj, melynek csöndesülni nincs hatalma;
kigyó, melynek ölelése halál;
Éva anyánk s a bűn-büvölte alma;
varázskapu, mely mindig nyitva áll.

S mikor negyven: könnyezni kezd az árva
s a nagy magányba buját sirja szét;
szent rejtekét készségesen kitárja,
hogy elfogjon egy-egy naiv lepét;
bolondos agg, ifjuvá cicomázva,
sürög-forog és udvarol szegény;
- de kinek kell az eltört ócska váza,
az elfelejtett, régi, rossz regény?

És mire ötven: nagy fekete flastrom;
mint kerékvágás, száraz és öreg;
ráncosképű apáca, ki a klastrom
számára alamizsnát gyüjtöget.
Ujabb tiz év: és kongó, szörnyü kórház;
beomlott kút; kihült, üres kohó;
nyűtt bugyelláris; padlásra dobott váz;
használhatatlan, vén egérfogó.

Az idő száll: hetven... nyolcvan... Nem izgat s
nem is izgúl e dohos pergament;
ezernyi ránca ezer furcsa kriksz-kraksz
s nincs oly tudós, ki tudná: mit jelent;
kopott cafrang; rozsdás lom; ráakadván
bosszusan rug egy görbét rajta a láb;
penészes, málló, ókori maradvány,
mely csak a muzeumban él tovább.

- Nézd: a harasztban, foszfortűzü szinfolt,
száz fénybogár ég minden éjszaka;
a temetőn kék-sárga lánggal imbolyg
a lidércfények ikercsillaga! -:
hiszem, hogy él és vándorol a lélek
s a halállal a szív nem tűnik el:
minden szív páros lidérclángra ébred
s a horpadt sírok ormán táncra kel!

Fordította: Babits Mihály

[zsuka49]

Elizabeth Barrett-Browning: Nem illek hozzád



Nem illek hozzád, Fejedelmi Szív!
Más a te sorsod, más az én utam.
Ha szárnyuk egymás mellett átsuhan,
ámuló szemmel néznek össze hív

angyalaink. Királynők kegye hív
vendégül téged, gondold meg uram,
mesterhez illő fény vár magasan,
s izzóbb szemek, mint az én primitív,

könny-fényű pillám. Hagyj el, ne keresd
e fáradt, kóbor, koldus énekest,
akit az éj s egy ciprus árnya fed be, -


ragyogj a lámpák fénykörébe fenn -
már csak a halál kapálhatja egybe.
fölkent homlokod s harmatos fejem.

[zsuka49]

Johann Wolfgang Goethe: A kedves közelléte

Rád gondolok, ha nap fényét füröszti
a tengerár;
rád gondolok, forrás vizét ha festi
a holdsugár.

Téged látlak, ha szél porozza távol
az utakat;
s éjjel, ha ing a kis palló a vándor
lába alatt.

Téged hallak, ha tompán zúg a hullám
és partra döng;
a ligetben ha néma csönd borúl rám,
téged köszönt.

Lelkünk egymástól bármi messze válva
öszetalál.
A nap lemegy, csillag gyúl nemsokára.
Óh, jössz-e már!

(Szabó Lőrinc fordítása)

[zsuka49]

Várnai Zseni: S z e r e l e m



Messze a kéklő üveghegyeken,
él egy madár, a neve szerelem.
Topáz a csőre és a két szemén,
rubintos tűzben szikrázik a fény.
A szárnya zöld, a begyén kék pihe,
alatta ver forró piciny szíve.
És mint a villám, lecsap hirtelen,
fényből, viharból jön a szerelem.

Már láttam egyszer, jött egy pillanat,
szívemre ült és hittem, itt marad.
Utána kaptam gyorsan és kezem
átfogta csöppnyi testét melegen.
Vergődött, karmolt és az átkozott,
tenyeremben vérebbé változott.
Szebbik valója eltűnt, messzeszállt,
s talán, már más szív fölött muzsikált.

Elfogni őt, bezárni nem lehet,
akár a fényt, vagy nyargaló szelet.
Csupán a vágy oly szárnyaló, szabad,
hogy utól érje azt a madarat.
A színe, hangja, mindig újra más,
meseszerű, különös és csodás.
Ott, fent lakik a kék üveghegyen
az a madár, a neve: szerelem!

[zsuka49]

Petrarca: Áldott a nap, a hó, az év


Áldott a nap, a hó, az év, s az évnek
ama szaka, órája, perce s egyben
a szép ország is, melyben rabja lettem
két szép szeme büvös tekintetének.

Áldottak az első gondok s remények,
melyeknek árán elszerelmesedtem,
s az íj s a nyíl, melytől sebet szereztem,
s a sebek is, melyek szivemben égnek.

Áldottak hangjaim, mik szerteszálltak,
Hölgyem nevét búgván a messzeségben,
s a sóhajok, a könnyek és a vágyak;

s áldott minden lap, melyen megkisértem
dalolni őt; s a gondolat, mi szárnyat
nem kap más senkiért, csupán csak érte.

(Sárközi György)

[Anna1955]

<p align="center">Victor Hugo : Olyan a szerelem

Olyan a szerelem, mint a gyöngyszemű harmat,
amelytől fénylik a szirom,
amelyből felszökik, kévéjében a napnak,
szivárvány-szikra, miliom.

Ne, ne hajolj reá, bárhogy vonz e merész láng,
ez a vízcseppbe zárt, percnyi kis fényözön -
mi távolabbról: mint a gyémánt,
az közelebbről: mint a könny.

fordította: Nemes Nagy Ágnes</p>

[Anna1955]

Eino Leino: Szeretlek

Benned szikrázó halmazban hever
sosem sejtett világok ritka kincse,
kincs, mit szomjas kezem nem érhet el,
s azt sem hagyod, hogy szemem megtekintse.

Vagy csak káprázat ez? S tán nyoma sincs e
kincsnek, amivel fennen kérkedel...
Valaki rám fellegtrónusról int le,
kit én emeltem csak az égbe fel -

S hiába tettem, hisz nincs egy rövid
pillanat, mely közönyödben megingat.
Rejtélyes ujjak szorgosan szövik

életünk sötét s arany szálait.
Mosolygunk, míg az álom karja ringat
s felrettenünk, siratva álmainkat.

Ford:Képes Géza

[zsuka49]

Tu Fu: Feleségem holdsugárban



Feleségem távol tőlem, Fu-csúban
a holdra bámul és hite meging, -
mert kisfiunk, kislányunk, nőve búban,
még azt se tudják, merre van Peking.

Felhős haja köddé higul ijedten,
hűs válla márvány, s mint a fagy, vakit.
...Mondd, nézzük-e még vidáman mi ketten
ernyőnkön a hold fényes rajzait?

Ford:Kosztolányi Dezső

[Anna1955]

Dutka Ákos: Örök óta

Engedd, hogy vékony, reszkető kezemmel
Lebontsam hamvas, illatos hajad.
Ha igy ülsz elém, - mintha ezer éve
Sok ezer meghitt, boldogságos éve
Ismerném a szemed, puha válladat.

Száz asszony, kiket őseim szerettek,
Kikért fellobbant mindig ez a vér,
Száz ősöm minden szomorú, szent álma,
Száz ősöm csókot, vágyat osztó párja
Ma mind benned él, Tebenned él.

Együtt jövünk már sok száz emberöltőn,
Száz boldog, száz csókos életen át,
Ismerem a szemed, ismerem a vállad,
Az ajkad, a véred, a lelked, a vágyad:
Örök óta érzem a hajad illatát...

[zsuka49]

<p align="center">Elizabeth Barrett-Browning: Nehéz szívem


Nehéz szívem föltartom néma búban,
mint egykor Elektra a gyászos urnát,
szemedbe nézek, és a hamu halmát
lábadhoz öntöm. Nézd hát, mennyi bú van,

nézd, mennyi kín gyűlt bennem rejtve dombbá,
s hogy izzik még a vad zsarát pirosa
a szürke hamun át. Ha rátaposna
a talpad és kioltaná korommá,

jó lenne tán... De ha te álmodozva
vársz vélem itt, amíg a port a szél
föl nem lobbantja... akkor a babér

homlokodon, Szerelmem, meg nem óvja
fürteidet a sistergő parázs
marásától. Lépj arrább! Menj! Vigyázz!

Ford: Kardos László
</p>

[Anna1955]

<p align="center">Victor Hugo: Mert minden földi lélek


Mert minden földi lélek
valakibe
átszáll, mint illat, ének,
láng vagy zene;

mert minden élet annak,
amit szeret,
rózsákat mindig ad vagy
töviseket;

mert április a lombnak
víg zajokat
s az alvó éj a gondnak
nyugalmat ad;

mert vizet a virágnak
az ébredő
hajnal, cinkét a fáknak
a levegő,

s mert a keserü hullám
ha partra hág,
a földnek, rásimulván,
csókokat ád:

én, csüggve karjaidban
az ajkadon,
a legjobbat, amim van,
neked adom!

Gondolatom fogadd hát:
csak sírni tud,
ha nincs veled, s tehozzád
zokogva fut!

Vágyaim vándorolnak
mindig feléd!
Fogadd minden napomnak
árnyát, tüzét!

Üdvöm gyanutlanúl és
mámorosan
hízelgő dalra gyúl és
hozzád suhan!

Lelkem vitorla nélkül
száll tétova,
s csak te vagy íme végül
a csillaga!

Vedd múzsámat, kit álma
házadba visz,
s ki sírni kezd, ha látja,
hogy sírsz te is!

S vedd - égi szent varázskincs!
vedd a szivem,
amelyben semmi más nincs,
csak szerelem!

Ford: Szabó Lőrinc

[zsuka49]

Csokonai Vitéz Mihály:Tartózkodó kérelem

A hatalmas szerelemnek
Megemésztő tüze bánt.
Te lehetsz írja sebemnek,
Gyönyörű kis tulipánt!

Szemeid szép ragyogása
Eleven hajnali tűz,
Ajkaid harmatozása
Sok ezer gondot elűz.

Teljesítsd angyali szókkal,
Szeretőd amire kért:
Ezer ambrózia csókkal
Fizetek válaszodért.

[Anna1955]

Paul Gerardy: Lámpaernyő


Hogy mért ülök szótlan-szelíden?
Mert ez a nagy perc, a szemeknek
és mosolyoknak perce, szívem,
az est, hogy végtelen szeretlek!

Ölelj. Cirógass enyhe-lágyan.
Ha tudnád, bennem mi buzog
és mennyi fény, gőg, mennyi vágy van
s jóság...! De azt te nem tudod!

Tedd föl kicsit a lámpaernyőt.
Az árnyban a szivek merengők,
a sok tárgy kissé ködbe tünt,
és jobban látni a szemünk.

Nem szólok szerelemről többet,
mert úgy szeretlek. Te becézgess,
ma este így leszek körötted,
szoríts te a melledhez, édes...!

A lámpaernyőt tedd föl csöppet.
Így. Most maradjunk szótlanul.
Ne moccanjunk. Mily kedves ez,
hogy langy kezed arcomra hull!...

Mi az megint már? Ki keres?
Ahá, igen, a fekete!
Hát adja föl, hamar, oda!
Gyorsan!... S az ajtót tegye be!...

Mit is beszéltem? Micsoda?
Igyuk a kávét... mostan? Akarod?
Igaz: te forrón szereted.
Várj. Majd kiöntöm teneked.

Erős ma. Cukrot. Csak egy darabot?
Elég? Előbb megízlelem. Mit?
Hát itt a csészéd. Mindent tompa köd lep...
Milyen sötét is van. Nem látni semmit...

Talán a lámpaernyőt vedd le csöppet.


Ford: Kosztolányi Dezső

[zsuka49]

Ady Endre: Becéző, símogató kezed


Símogass csak, olyan jó a kezed,
Megint búcsuzom, megint elveszett
A gőgös Ady minden dacos gőgje.

Életemen fél-versek szemfedője,
Hazug csókok emléke ajkamon.

Símogass csak, olyan jó a kezed,
Úgy bánom már sok ölő, makacs harcom,
Símogasd meg ráncos vén gyermek-arcom.

Feddj meg búsan, hogy én rossz, elveszett,
Szegény ördög csak későn találtam meg
Te becéző, símogató kezed.

Mikor talán már minden elveszett,
Sok jóságomból nem maradt meg semmi
És nem tudom már magamat szeretni.

De itt van és olyan jó a kezed.

[Anna1955]

Illyés Gyula: Egymásra lelt.....

Egymásra lelt, s rögtön kevés lett
egymásnak ujj meg ujj
és kar meg kar, majd ajk meg ajk;
több kellett válaszul.

Földmély-lakó kis állatokként,
ha fény gyúl hirtelen,
hogy búna minden porcikánk
éjedbe, szerelem !

De kint és fönt maradunk egyre
s valami egyre hív.
Testünkben csillag-messzeségben
izzik a szív s a szív.