Szerelmes versek a világ költészetéből (1.old.tartalom)

[Anna1955]

Dutka Ákos: Örök óta

Engedd, hogy vékony, reszkető kezemmel
Lebontsam hamvas, illatos hajad.
Ha igy ülsz elém, - mintha ezer éve
Sok ezer meghitt, boldogságos éve
Ismerném a szemed, puha válladat.

Száz asszony, kiket őseim szerettek,
Kikért fellobbant mindig ez a vér,
Száz ősöm minden szomorú, szent álma,
Száz ősöm csókot, vágyat osztó párja
Ma mind benned él, Tebenned él.

Együtt jövünk már sok száz emberöltőn,
Száz boldog, száz csókos életen át,
Ismerem a szemed, ismerem a vállad,
Az ajkad, a véred, a lelked, a vágyad:
Örök óta érzem a hajad illatát...

[zsuka49]

<p align="center">Elizabeth Barrett-Browning: Nehéz szívem


Nehéz szívem föltartom néma búban,
mint egykor Elektra a gyászos urnát,
szemedbe nézek, és a hamu halmát
lábadhoz öntöm. Nézd hát, mennyi bú van,

nézd, mennyi kín gyűlt bennem rejtve dombbá,
s hogy izzik még a vad zsarát pirosa
a szürke hamun át. Ha rátaposna
a talpad és kioltaná korommá,

jó lenne tán... De ha te álmodozva
vársz vélem itt, amíg a port a szél
föl nem lobbantja... akkor a babér

homlokodon, Szerelmem, meg nem óvja
fürteidet a sistergő parázs
marásától. Lépj arrább! Menj! Vigyázz!

Ford: Kardos László
</p>

[Anna1955]

<p align="center">Victor Hugo: Mert minden földi lélek


Mert minden földi lélek
valakibe
átszáll, mint illat, ének,
láng vagy zene;

mert minden élet annak,
amit szeret,
rózsákat mindig ad vagy
töviseket;

mert április a lombnak
víg zajokat
s az alvó éj a gondnak
nyugalmat ad;

mert vizet a virágnak
az ébredő
hajnal, cinkét a fáknak
a levegő,

s mert a keserü hullám
ha partra hág,
a földnek, rásimulván,
csókokat ád:

én, csüggve karjaidban
az ajkadon,
a legjobbat, amim van,
neked adom!

Gondolatom fogadd hát:
csak sírni tud,
ha nincs veled, s tehozzád
zokogva fut!

Vágyaim vándorolnak
mindig feléd!
Fogadd minden napomnak
árnyát, tüzét!

Üdvöm gyanutlanúl és
mámorosan
hízelgő dalra gyúl és
hozzád suhan!

Lelkem vitorla nélkül
száll tétova,
s csak te vagy íme végül
a csillaga!

Vedd múzsámat, kit álma
házadba visz,
s ki sírni kezd, ha látja,
hogy sírsz te is!

S vedd - égi szent varázskincs!
vedd a szivem,
amelyben semmi más nincs,
csak szerelem!

Ford: Szabó Lőrinc

[zsuka49]

Csokonai Vitéz Mihály:Tartózkodó kérelem

A hatalmas szerelemnek
Megemésztő tüze bánt.
Te lehetsz írja sebemnek,
Gyönyörű kis tulipánt!

Szemeid szép ragyogása
Eleven hajnali tűz,
Ajkaid harmatozása
Sok ezer gondot elűz.

Teljesítsd angyali szókkal,
Szeretőd amire kért:
Ezer ambrózia csókkal
Fizetek válaszodért.

[Anna1955]

Paul Gerardy: Lámpaernyő


Hogy mért ülök szótlan-szelíden?
Mert ez a nagy perc, a szemeknek
és mosolyoknak perce, szívem,
az est, hogy végtelen szeretlek!

Ölelj. Cirógass enyhe-lágyan.
Ha tudnád, bennem mi buzog
és mennyi fény, gőg, mennyi vágy van
s jóság...! De azt te nem tudod!

Tedd föl kicsit a lámpaernyőt.
Az árnyban a szivek merengők,
a sok tárgy kissé ködbe tünt,
és jobban látni a szemünk.

Nem szólok szerelemről többet,
mert úgy szeretlek. Te becézgess,
ma este így leszek körötted,
szoríts te a melledhez, édes...!

A lámpaernyőt tedd föl csöppet.
Így. Most maradjunk szótlanul.
Ne moccanjunk. Mily kedves ez,
hogy langy kezed arcomra hull!...

Mi az megint már? Ki keres?
Ahá, igen, a fekete!
Hát adja föl, hamar, oda!
Gyorsan!... S az ajtót tegye be!...

Mit is beszéltem? Micsoda?
Igyuk a kávét... mostan? Akarod?
Igaz: te forrón szereted.
Várj. Majd kiöntöm teneked.

Erős ma. Cukrot. Csak egy darabot?
Elég? Előbb megízlelem. Mit?
Hát itt a csészéd. Mindent tompa köd lep...
Milyen sötét is van. Nem látni semmit...

Talán a lámpaernyőt vedd le csöppet.


Ford: Kosztolányi Dezső

[zsuka49]

Ady Endre: Becéző, símogató kezed


Símogass csak, olyan jó a kezed,
Megint búcsuzom, megint elveszett
A gőgös Ady minden dacos gőgje.

Életemen fél-versek szemfedője,
Hazug csókok emléke ajkamon.

Símogass csak, olyan jó a kezed,
Úgy bánom már sok ölő, makacs harcom,
Símogasd meg ráncos vén gyermek-arcom.

Feddj meg búsan, hogy én rossz, elveszett,
Szegény ördög csak későn találtam meg
Te becéző, símogató kezed.

Mikor talán már minden elveszett,
Sok jóságomból nem maradt meg semmi
És nem tudom már magamat szeretni.

De itt van és olyan jó a kezed.

[Anna1955]

Illyés Gyula: Egymásra lelt.....

Egymásra lelt, s rögtön kevés lett
egymásnak ujj meg ujj
és kar meg kar, majd ajk meg ajk;
több kellett válaszul.

Földmély-lakó kis állatokként,
ha fény gyúl hirtelen,
hogy búna minden porcikánk
éjedbe, szerelem !

De kint és fönt maradunk egyre
s valami egyre hív.
Testünkben csillag-messzeségben
izzik a szív s a szív.

[zsuka49]

Robert Browning: Az elvesztett kedves

Nos, vége! s bármily fájó íz is,
úgy fáj-e, mint hivém?
Ejh! jóéjszakát cseveg a csíz is
már a tornác ivén!

A szőlők ifjú rügye pelyhes,
így láttam én ma még,
de holnap mind pattanva kelyhes,
- s lásd, minden szín kiég...

Drágám, hát ránk is ily sors vár! - ó,
nyúljak kezed után?
S barát legyek? csak barát már? - jó!
De annak is jut ám

egy nézés, ében fénnyel villanó! -
Szivem hadd őrzi görcsösen, -
s hangod, mely ujjong: hulljon még a hó! -
lelkemből nem múl sohasem!

De szóm nem lesz hőbb, mint illik s szokás,
csak tán csöppnyit puhább,
s csak úgy fogom kezed, mint bárki más,
csak tán picinyt tovább...

[Anna1955]

Robert Browning: Élet a szerelemben

Menekvés?
Tőlem?
Mit ér?!
Mig én vagyok én s te vagy te; míg
Ketten vagyunk a világban, én
A szerelmes és te a kőkemény.
Egyik üldöz, a másik fut s búvik.
Már félek, az életem kudarc.
Valóban, mint egy végzet, olyan;
És bárhogy igyekszem hasztalan;
De mi kár, ha vesztes e földi harc?
Csak torna ez, ideget edzeni!
Szárítsd fel könnyed, ugorj, kacagj,
Ha elestél, ujra kezdeni:
E hajsza az Élet, ennyi csak!
Még egyszer villantson szeme rám
Egy sugarat ebbe a ködbe, s én
Ha összedől remény-palotám,
Újra épitem! bár szökevény
Örökké s
Hűtlen
A Cél!

Ford: Babits Mihály

[Anna1955]

Edmund Spenser: Homokba írtam kedvesem nevét

Homokba írtam kedvesem nevét,
de jött a hullám s rajzom elsöpörte:
leírtam újra minden betűjét,
de jött a dagály s munkám eltörölte.
Hiú ember, hiú vágy - szólt pörölve
a lány - megfogni a pillanatot,
hisz magam is így omlok egykor össze
és nevemmel együtt elpusztulok.
Tévedsz! - felelte: - híred élni fog,
ami porba hal, az csak földi lom,
szépséged a dalaimban lobog
s dicső neved a mennybe fölírom.
S ott szerelmünk, bár minden sírba hull,
örökké él s örökké megujul.

Ford: Szabó Lőrinc

[Anna1955]

Rilke: A kedves halála



A férfi csak ezt tudta a halálról:
hogy elvisz és a némaságba lök.
De hogy a lány az árnyvilágba pártolt,
s reáborult a titkos, néma köd,

és a szeméből elsuhant szelíden,
azt hitte, hogy mint bolygó, anda hold
süt mosolya a túlvilági színen,
s az alvilágnak csöndesen dalolt:

A férfi otthon lett a sírokon,
s minden halott olyan közel-rokon
lett néki, és ha vigasztalta más,

csak hallgatott, mert tudta, hogy csalás,
vallotta, a sír jó, a sír örök -
s lesimitotta néki a rögöt.

Ford:Kosztolányi Dezső

[Anna1955]

Kányádi Sándor: Bántani én nem akarlak

Bántani én nem akarlak,
szavaimmal betakarlak,
el-elnézlek, amíg alszol.
Én sohasem rád haragszom,
de kit bántsak, ha nem téged,
az én vétkem, a te vétked,
mert akarva, akaratlan,
halálom hordod magadban,
s a fiammal, akit szültél,
halálom részese lettél,
és történhet már akármi
történhető, e világi,
oldhatatlanul köt hozzád
a magasztos bizonyosság,
világrészek, galaktikák
távolából is mindig rád
emlékeztet ez a vétked.
Kit szeressek, ha nem téged.

[zsuka49]

William Wordsworth: Tünemény

Mikor először tűnt elém,
drága volt, mint egy tünemény,
kit azért küldött életem,
hogy egy perc dísze ő legyen.
Szeme mint alkony csillaga;
s az alkony hozzá a haja:
csak ennyi benne az, ami
nem májusi és hajnali.
Vidám kép, édes könnyűség:
meglep, megállít és kísért.

De többször látva: látomány
volt ő, és mégis földi lány.
Lépése szűzi és szabad.
Házias minden mozdulat.
Alakja nyájas, tiszta fény.
Nyomában emlék és remény
kelt: mivel ő sem állt a szív
mindennapi és primitív
éhei, kis búk, örömök,
csók, könny, mosoly, vágy, gáncs fölött.

Azóta híven nézem őt,
s lesem élete ütemét.
lelket lélegző drága lény:
útitárs a Halál felé.
Szilárd ész, gyengéd akarat,
szívós erő halk báj alatt.
Valódi asszony, jó s igaz,
intés, parancs, derű, vigasz.
Asszony, és mégis valami
fényt érzek, ami angyali...

Ford: Babits Mihály

[Anna1955]

Wass Albert : Mert nagyon szeretlek

Könnycsepp a szempilládon este:
én vagyok.
És én vagyok az a kíváncsi csillag,
mely rád kacsingat
és rád ragyog.

A csók, a csókod, az is én vagyok.
Végigálmodom az álmodat,
ölelésedben én epedek el,
csak én tudom minden kis titkodat.

A kulcs vagyok,
mely szíved rejtett zárjait kinyitja,
s a nyíl vagyok, amely sivítva
holttá sebzi vágyad madarát.

A dal vagyok, mely belőled zokog
holt mámorok tört ívén át az éjbe:
s én vagyok az a sápadtság, amit
éjfél után, ha bálból jössz haza,
rád lehel a sarki lámpa fénye.

[prayer]

József Attila: Szőke hajam...

Szőke hajam már kibontom a szélnek
De arcomat mosolyba takarom
A hiába várt csókok igazát
Elbocsátja az asszony hatalom.

Rózsákból rakni mindig-égő máglyát
Jól csókos tűzimádó tudna csak
Hát elbocsátlak csókos csóktalan,
Már lángot hívőbb kezek gyujtsanak.

Megosztozunk most iker életünkön
Tiéd a vágy, enyém a szerelem
S kihullsz belölem, mint az üstökös,
De emlék csillag száz marad velem.