Szerelmes versek a világ költészetéből (1.old.tartalom)

[blue]

Radnóti Miklós: Rózsa

Egy bordóvörös könyv vagy -
Dús, csevegő szirmok lapjaid,
Melyek közt a szél borzolva lapoz...

Nehéz illatú, nedves szirmaid
Telítve vannak titkos regékkel,
Melyeket a múlt a földben hagyott....

Lapoz, lapoz szirmaid közt a szél,
- Pompás kötésed most nyílt ép' széjjel,
S elmeséli nékem amit olvasott....

1926. június 9.

[zsuka49]

<p align=center>-<font color="darkred">HOGY JULIÁRA TALÁLA,
ÍGY KÖSZÖNE NEKI

Balassi Bálint

Ez világ sem kell már nekem
nálad nélkül, szép szerelmem,
Ki állasz most én mellettem
egészséggel, édes lelkem.

Én bús szívem vidámsága,
lelkem édes kévánsága,
Te vagy minden boldogsága,
veled Isten áldomása.

Én drágalátos palotám,
jó illatú piros rózsám,
Gyönyerő szép kis violám,
élj sokáig, szép Juliám!

Feltámada napom fénye,
szemüldek fekete széne,
Két szemem világos fénye,
élj, élj, életem reménye!

Szerelmedben meggyúlt szívem
csak tégedet óhajt, lelkem,
Én szívem, lelkem, szerelmem,
idvez légy, én fejedelmem!

Juliámra hogy találék,
örömemben így köszönék,
Térdet-fejet neki hajték,
kin ő csak elmosolyodék.

</font></p>

[Anna1955]

Ady Endre: Mert engem szeretsz

Áldott csodáknak
Tükre a szemed,
Mert engem nézett.
Te vagy bölcse,
Mesterasszonya
Az ölelésnek.
Áldott ezerszer
Az asszonyságod,
Mert engem nézett,
Mert engem látott.
S mert nagyon szeretsz:
Nagyon szeretlek
S mert engem szeretsz:
Te vagy az Asszony,
Te vagy a legszebb!

[Anna1955]

Goethe: A kiválasztotthoz


Kéz a kézben, ajk az ajkon,
Kedves lányka, hű legyél.
Zátonyok közt kell suhanjon,
Párod még, de célhoz ér;
És ha csónakját kikötve,
Vihar múltán Rád akad,
Verje meg az ég örökre,
Hogyha nem Veled marad!

Aki bátran vág a célnak,
Félig el is érte már,
Az éjtől a gyáva fél csak,
Ragyog a csillagsugár.
Melletted lustán heverve,
Gondok ülnék lelkemet,
Míg itt messze, nagysietve
Érted mindent megteszek.

Már a völgyet megtaláltam,
Ahová együtt megyünk,
Hol a folyó vize lágyan,
Siklik, ha a nap letűnt.
Nyárfák állongnak a réten,
Bükkfa, cserjés árnyat ad,
És a liget rejtekében
Tán egy kunyhó is akad.

Ford:Szabó Lőrinc

[zsuka49]

József Attila:Ha nem szorítsz...

Ha nem szorítsz úgy kebeledbe,
mint egyetlen tulajdonod,
engem, míg álmodol nevetve,
szétkapkodnak a tolvajok
s majd sírva dőlsz a kerevetre:
mily árva s mily bolond vagyok!

Ha minden percben nem kecsegtetsz,
hogy boldog vagy, mert nekem élsz,
görnyedő árnyadnak fecseghetsz,
hogy gyötör a magány s a félsz.
Nem lesz cérna a szerelmedhez,
ha úgy kifoszlik, mint a férc.

Ha nem ölelsz, falsz, engem vernek
a fák, a hegyek, a habok.
Én úgy szeretlek, mint a gyermek
s épp olyan kegyetlen vagyok:
hol fényben fürdesz, azt a termet
elsötétítem - meghalok.

[Anna1955]

Rainer Maria Rilke: Kezdődő szerelem

Ó, mosoly, első mosoly, mosolyunk -
mily egy volt mind: szívni hárs illatát,
hallgatni park csendjét - egymásra nézni
hirtelen s ámulni mosolyfakadtig.
Emlékezés volt ebben a mosolyban
egy nyúlra, mely éppen odaát a pázsit
zöldjében játszott: ez volt a mosoly
gyermekkora; komolyabb volt a hattyú
mozgása benne már, amint a néma
estben kettészelte később előttünk
a tavat... S az ormok szegélye, szemben
a tiszta, tárt és már egészen éjbe
alkonyuló égbolttal, mosolyunknak
határt szabott az elragadtatott
jövendő távlatába.

Ford: Rónay György

[Anna1955]

<p align="center"> Mimnermos: Szerelem nélkül

Élni mit ér, mi öröm van arany Szerelem tüze nélkül?
Jobb meghalni, ha már nem melegíti szivem
titkos boldogság, mézédes csókcsere, nászágy!
Tépi mohón fiatal éve virágait a
férfi s a nő... De ha rádnehezűl a siralmas öregkor,
s hervad a szépség, és rokkan a régi erő,
folyton marja szived táját a hideg keserűség,
kedvtelenűl nézed, hogy süt a nap sugara,
gyűlöletes vagy az ifjak előtt, kinevetnek a nők is:
így veri-sujtja a sors szörnyü kegyetlen a vént.

Ford: Szabó Lőrinc
</p>

[Anna1955]

Dutka Ákos: Esős nyári reggel

Emlékezz csak a szeretőd szemére...
Csókodtól fáradt, boldog reggelen:
Sötét és mély volt, mint a tiszta tenger
S rejtelmes, mint a titkos végtelen...

Ilyen az ég áldott messzi kékje
Fáradt békével, reménnyel tele,
Miként örömtől könnyes, nevető szem:
Álmából ébredt szeretőd szeme.

S a város ázott mélyiből fehéren,
Lassan nyújtózva felszakad a köd,
Miként egy érett szép mezitlen asszony,
Sóhajtása egy nagy tükör előtt.

Ha tudta, hogy te nézed és kivánod
S szemed a boldog, sóvárgó tükör,
Melyben megszépül érett földi teste.
Igy néz a város most az égre föl.

Az ég nevet és meleg napsugárral
Csókolja most a város tornyait,
S a város kacéran néz az ég szemébe
S ajtót, ablakot boldogan kinyit.

[Anna1955]

Szabó Lőrinc: Semmiért egészen

Hogy rettenetes, elhiszem,
de így igaz.
Ha szeretsz, életed legyen
öngyilkosság, vagy majdnem az.
Mit bánom én, hogy a modernek
vagy a törvény mit követelnek;
bent maga ura, aki rab
volt odakint,
és nem tudok örülni, csak
a magam törvénye szerint.

Nem vagy enyém, míg magadé vagy:
még nem szeretsz.
Míg cserébe a magadénak
szeretnél, teher is lehetsz.
Alku, ha szent is, alku; nékem
más kell már: Semmiért Egészen!
Két önzés titkos párbaja
minden egyéb;
én többet kérek: azt, hogy a
sorsomnak alkatrésze légy.

Félek mindenkitől, beteg
s fáradt vagyok;
kivánlak így is, meglehet,
de a hitem rég elhagyott.
Hogy minden irtózó gyanakvást
elcsittithass, már nem tudok mást:
Mutasd meg a teljes alázat
és áldozat
örömét és hogy a világnak
kedvemért ellentéte vagy.

Mert míg kell csak egy árva perc,
külön, neked,
míg magadra gondolni mersz,
míg sajnálod az életed,
míg nem vagy, mint egy tárgy, olyan
halott és akarattalan:
addig nem vagy a többieknél
se jobb, se több,
addig idegen is lehetnél,
addig énhozzám nincs közöd.

Kit törvény véd, felebarátnak
még jó lehet;
törvényen kívül, mint az állat,
olyan légy, hogy szeresselek.
Mint lámpa, ha lecsavarom,
ne élj, mikor nem akarom;
ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan
börtönt ne lásd;
és én majd elvégzem magamban,
hogy zsarnokságom megbocsásd.

[blue]

Armand Sully - Prudhomme: Könyörgés

Ha tudnád, mily magányban élek,
s a bú, a gyász már-már benőtt,
el-elhaladnál drága lélek,
házam előtt.

Ha tudnád, hogy derül rajongva
szemedből a borús kedély,
föl-fölfigyelnél, ablakomra
tekintenél.

Ha tudnád, hogy mily enyhe balzsam
a szerelem e bús uton,
leülnél a kapumba lassan,
mind a hugom.

Ha tudnád, hogy nincs hűbb szivemnél,
s szeretlek is, keservesen,
talán belépnél, itt teremnél,
én kedvesem.

Kosztolányi Dezső fordítása

[zsuka49]

<p align="center">Sapphó: Boldog ember

Boldog ember, mint Uranos lakói,
aki vigan űl, kegyes, ellenedben,
s andalog kellő szavad édes hangján,
s gyönge mosolygást

ajkadon látván szelíden lebegni,
melyre megdöbben kebelemben a szív,
mert jelenléted leborít azonnal,
és oda lészek.

Nyelvem eltompúl ajakim között, s gyors
égi tűz ömlik tetemimre végig.
Zúg fülem, s bágyadt szemeim borúlnak
éji homályba.

Arcomon végig hideg izzadás foly,
reszketek, fúlok, s halavány virágként
hervadó színnel rogyok a Halálnak
karjai közzé.

(Kölcsey Ferenc)
</p>

[Anna1955]

Kosztolányi Dezső: Kék virágok közt


Hogy búsan a vonatra szálltam,
lenn volt az éji szürkület,
és a sötét mezőkre nézve,
szóltam: "Mi rossz tenélküled."

Nappal van... A vasút a rétet
ujjongó kedvvel futja át,
friss illat árad messze-messze,
körül virágzó tarkaság.

A szélbe kék virágok ingnak,
s én tőlük félve kérdezem:
"Kék lányszemek, kéklő virágok,
felkelt-e már hű kedvesem?"

A kék virágok integetnek:
"Most kel fel épp hű kedvesed,
rád gondol és a szíve úgy fáj,
szemei könnytől nedvesek!"

[blue]

Hajnal Anna: A magam törvénye szerint

Jaj, hol is kezdjem, hogy el tudjam mondani,
mennyire boldog vagyok!
éjjel volt, hirtelen elállt az eső,
kacagtak a friss illatok,
kettesben mentünk a fák közt az uton:
percekre boldogok.

Aludni sem hagyott örömem éjjel,
nevetve gondoltam rád,
megszünt a rettegés, gyanu és vágyódás,
megszünt a rabszolgaság!
szeretlek, mégis magamé vagyok, most
szabadon gondolok rád.

Bízhatok magamban, biztosan ringanak
napjaim felém megint,
haragod nam halál s üdvözölhetek a
magam törvénye szerint:
hajnalok, nappalok vágytalan derüje s
csillagok nyugalma int.

Mert tudom ha engednék nem lenne csókodból
sohasem sosem elég,
örvénylő keringés kábulás zuhanás,
nem bánnám hogyha az ég
naprendszerei bomolva keringnek
és itt a fekete vég.

S a nyújtózó fák közt megéreztem hirtelen:
szabad, szabad vagyok!
énekelték a csendben a cseppek
s a bolondul friss illatok.
Sosem szerettelek annyira még,
mint most, hogy szabad vagyok.

[zsuka49]

Goethe: Ezer alakba rejtőzhetsz

Ezer alakba rejtőzhetsz előttem,
Csupa -Kedvesség, látom, mind te vagy;
futhatsz, csodák varázsfátylába szőtten,
s Csupa-Jelen, látom, hogy merre vagy.

A karcsu ciprus ifju erejében,
Csupa-Szépség, felismerlek: te vagy;
a folyam zsongó hullámtengerében,
Csupa-Hízelgés, ott is csak te vagy.

Ha a szökellő vízsugár kibomlik,
Csupa-Játék, nekem az is te vagy;
a felhőben, amely épülve omlik,
te Csupa-Tánc, téged látlak: te vagy.

Rét szőnyegében ragyogó virágok:
te Csupa-Csillag, nekem mind te vagy:
hol ezerkaru repkényt kúszni látok,
ó Csupa-Ölelés, ott is te vagy.

Mikor hajnal gyúl rőten a hegyekre,
Csupa-Vidámság, köszöntlek: te vagy;
a tiszta ég szent legét belehellve,
Csupa-Szív-Üdve, italom te vagy.

Tudásomnak, ha gondolom, ha érzem,
Csupa-Bölcsesség, forrása te vagy;
és mikor Allah száz nevét idézem,
minden nevének visszhangja te vagy

[blue]

Émile Verhaeren: Ülj mellém, s nyújtsd kezed

Ülj mellém s nyújtsd kezed a kályha
felé, hogy míg lángja gyürűz,
lássam, finom ujjaidon
hogy lobog át a
régi tűz.
Nézd, nézd a láng! Ne vedd,
ne vedd le róla a szemed,
mely fénytől soha meg se rebben:
tekinteted még nyíltabb szebb varázs,
mikor a meg-megvillanó parázs
lelked mélyéig üt és felragyog szemedben.

Óh, örömünk mily szép és ifjú még,
ha üt az óra és zendít arany zenét,
s én hozzád simulok és lassan simogatlak,
és a láz lassan kivirágzik,
s mert egyikünk se tudja hűteni,
jó csókomat biztosan vezeti
kezedtől szemedig s a szemtől le a szádig.

Szeretlek, csábító, fénylő, gyönyörűségem.
hívogató husod édes szédületében,
amely körülfog és örömébe fogad már!
Ilyenkor szebb a szád s karod drágább nekem
és hívó kebled is, ahol fáradt fejem
az őrült perc után, melyet csókodban adtál,
elhelyezkedik a szíveden és pihen.

Mert legtöbb most vagy, így, a testi óra múltán,
mikor szereteted anyásabban borúl rám
s lecsöndesíti a tüzek vad kezeit,
s amikor, a szilaj vágy tünését kísérve,
már hallom: a nyugodt boldogság közelít,
oly nesztelen-puhán, hogy szinte csönd a lépte.

Szabó Lőrinc fordítása