Szerelmes versek a világ költészetéből (1.old.tartalom)

[Anna1955]

Nagy Márton: szeretlek

tessék a kilenc betű.
komoly vagyok, ebben nincs derű,
szeretlek, nehezen, véresen,
könnyen és veszedelmesen
szeretlek.

mert jó szeretni és
szeretlek szeretni téged.
tudom hogy ezt érted, ezért is
szeretlek, ahogy megérted.

azért is mikor nemérted, ahogy
a hátad mutatod míg el nem alszol.
szeretem ahogy hallgatsz mikor eljátszol.

szeretlek. mert még nem fájsz nekem,
de napról napra több leszel bennem,
veled nő a súlyom, az érdemem,
mert nem felejtesz, de hiszel még nekem.

szeretlek mert nem mondod 'kedvesem',
és csak igazán ritkán, ritkán
hazdusz nekem.

szeretem ahogy olvasol, ahogy írsz,
és ahogy helyettem is sírsz,
mikor megérted a versemet,
mégis nevetve javítod ki a rímeket.

szeretem azt is hogy nem tudod a nevemet,
amíg szereted a testemet,
és elfordulsz mielött meglátnád a sebeimet.

szeretlek. szeretni kevés.
szeretni, gyűlölni is tévedés,
de veled ezt is szeretem.
nem nagyobb tévedés a szerelem
veled, mint nélküled az életem.

[Anna1955]

Somlyó Zoltán: Szerelmes vers

Válts útat: arra jöjj, amerre én!
Bozótos sziklaszakadék peremén!

Nem én: a szigorú sors mondja ezt.
Mely hozzám ragaszt és el nem ereszt.

Születtél – s utamba vetett a por.
Most már a szél is karomba sodor.

Férfi csak így tehet, hogyha erős!
Igy tesz majd az utód. Igy tett az ős.

A kar mind bezárul: arra való!
Ha jő a férfi, az asszonyfaló!

Viszlek, ha jössz. Ha nem: megyek veled.
Rejtsd el a szívembe szégyenedet.

Tiéd a férfi. A szégyen enyém,
ha elejtlek a sziklaszakadék peremén…

[Anna1955]

<p align="center"> Váci Mihály: Ha elhagynál...


Ha elhagynál engemet, - jobban
mi fájna?
hiányod, vagy a szív megdobbant
magánya?
A csalódás kínjától félek,
vagy féltlek?
Szerelmünket szeretem jobban,
vagy Téged?
</p>

[Anna1955]

Remenyik Sándor: Tündérfok


Az életednek van egy titkos csúcsa,
Mely rejtve őrzi boldogságod,
Egy sziklafok, ahonnan Te az élet
Töretlen teljességét látod,
Hol imádkoznál hosszan, térdenállva,
Mert onnan végtelen a panoráma.


Az életednek van egy titkos csúcsa,
Körös-körül őserdő, ősbozót-
Keresztül-kasul vágtató csapások,
A sok hamistól nem látni a jót,
Isten előre ment, a csúcson vár be-
Csak az a kérdés, hogy odatalálsz-e?


Az életednek van egy titkos csúcsa,
Hová a mélyből kibukkan fejed
S a szépség minden gazdagsága, fénye
Megáldja két csodálkozó szemed,
Hol tiszta vagy, mint kristálypatakok,
S megnyitod szíved, mint egy ablakot.


Az életednek van egy titkos csúcsa,
Vezetnek hozzá szent véletlenek,
Jaj, hogy leszállni kell, jaj, hogy nem adhatsz
A pillanatnak örökéletet!
S botlasz újra sok rögös úton.-


De mindegy. Egyszer fenn voltál a csúcson

[Anna1955]

Dr. Varga Lajos: Szereteted vagyok


Vagyok tűnő ránc homlokon,
Átívelt híd a gondokon,
Simuljon szemeid felett.
Reád gombolom lelkemet!

Vagyok vágy-hullócsillagod,
Bármit kívánhatsz: megkapod.
Miközben hűlvén zuhanok
Fényárból: kívánj egy Nagyot!

Vagyok Álom éjszakádba:
Elviszlek mesés Világba!
Álmommal könnyítem terhed:
Párnádhoz hajoló Gyermek.

Vagyok hű féltés, vigyázat:
Nem érhet Hozzád gyalázat!
Könnyet szárító napsugár,
Tél hidegében enyhe Nyár.

Vagyok ölelés válladon.
Utolsó fény tűnt-alkonyon.
Virrasztva magány-éjszakát:
Díszítem csendbe zárt szobád.

Vagyok tűrt rózsa sár felett,
Tüntetőn virító képzelet,
Taposni vágyott kín-szirom,
Kinyílt sóhajú Irgalom.

Vagyok feltörő zokogás,
Csendesítem: ne hallja más.
Fülembe sírd, mi bánt nagyon,
Nem vigasztallak. Hallgatom!

Vagyok éber-csók arcodon,
Rezdülő fűszál a hajnalon,
Ébredést nyújtó mozdulat,
Szomjadat oltó hűs patak.

Vagyok lázadra fürdetés,
Szíved gyógyító lüktetés,
Lélegzetedhez levegő,
Fáradtságodra új erő.

Vagyok öröm-tűz léteden,
Árnyékodban, ott lépkedem.
Gyönyör-vízesés Álmodon,
Kacsintás szempilláidon.

Vagyok tiszta első szavad,
Mit, ha Angyalok hallanak,
Égbe emelik hangodat,
Csókkal érintik ajkadat.

Vagyok éhedre friss kenyér,
Kezedben örök, lágy tenyér,
Esti Ima, hogy hinni tudj,
Szereteted vagyok! Aludj!

[zsuka49]

Petrarca: A szem, amelyről oly forrón daloltam


A szem, amelyről oly forrón daloltam,
a kar, a kéz, a lába, arca, keble,
melyeknek láttán magam is feledve
az emberek közt elmagányosodtam,

a színarany haj, száz fényes bodorban,
angyal-mosolyt villantó játszi kedve
s mi még földünk menyországgá tehette:
most ott hever mind egy maroknyi porban.

S én mégis élek! Búban és haragban,
mert elhagyott a fény, mit úgy szerettem,
s romlott hajóm vihar tépázza-rázza!

A szerelem dalát így abbahagytam:
az ér kiszáradt bennem, és rekedten
csap át kifáradt lantom is sirásba.

Ford: Sárközi György

[Anna1955]

Petőfi Sándor: Szeretlek én, szeretlek téged...

Szeretlek én, szeretlek téged,
Kedves kis angyalom,
Csak az fáj, hogy szerelmemet be
Nem bizonyíthatom.

Igy egyszerűen a szavamra,
Ha tetszik, nem hiszed,
És én mikép oszlassam el, ha
Vannak, kétségidet?

Születtem volna gazdag úrnak:
Bizonyságtételért
Egy-egy gyémántkövet dobnék el
Minden kis szavadért.

Ha királynak születtem volna:
Letenném koronám
Egy kis virágkoszoruért, mit
Kezecskéd fűzne rám.

Volnék szivárvány: kérnélek, hogy
Szineimet elfogadd,
És festess bennök szalagot, mely
Övezze derekad.

Ha volnék a világlátó nap:
Ott hagynám az eget,
S a nagyvilág helyett nem néznék
Mást, mint szemeidet!

[zsuka49]

<p align=center>Suckling: Szerelemben a szerelem


Ámor, fehérré s vörössé ne tedd
a gyönyöreimet,
és hölgyemnek ne adj
fekete szemet, ritka bájakat.
Csak őrültséget adj, mely összehord
sok szerelmet nekem.
Igazi sport
szerelemben a szerelem.

Amit szépségnek érzünk, semmi más,
csak puszta ámitás.
És ha most szeretek
ilyen fürtöket, olyan szemeket,
holnapra jöhet újabb keverék.
A szerelmem lehet
fekete, kék,
mi adja szépségét? a képzelet.

Étvágyunk adja meg, nem ételünk,
a kéjes ízt nekünk.
Bármely fogás lehet
olykor a fácánnál is ízesebb.
Magunkban minden a mi fonalunk,
egekig, poklokig
azon jutunk,
mindegy, milyen kéz gombolyít.

(Vas István)

</p>

[Anna1955]

László Ilona: Veled

Hozzám nőttél észrevétlenül,
Beépültél húsomba, vérembe,
Itt élsz velem legbelül,
Tested lenyomata beégett testembe.

Szemeid néznek vissza tükrömből,
Mosolyod lebeg az éjszakában,
Ajkad mesél vágyról, szerelemről,
Ismertelek már egy más világban.

A szeretetnek vagy örök szelencéje,
Flastrom az összes sebemre,
Az odaadás forró, édes kemencéje,
Nyugtató csók a lelkemre.

Nem tudunk semmit a jövőről,
Csak tobzódunk önfeledten a mában,
Pillanatokat lopunk az időből,
S a végtelent leljük egymás karjában.

[Anna1955]

<p align="center">Kovács Anikó: Fény helyett


A percekből, amit a pillanat árnyalt,
átragyog valami éltető szép erő, -
nem tükröz vissza semmit, csak láttat,
látom magamban, ahogyan egyre nő…
október van, -
az égő alkonyatban
minden háztető aranyból verve csillan,
tükröződnek az ablakok;
felhők szélén sárkányvér vöröse lobban,
én a négy fal mögött hallgatok.

Reggelente fény virágzik a falakon,
napjainknak régi ismerőse, - de már
csak langyot hoz és bánatot,
fénycsóvát dobva a régi temetőkre;
csordogál az ősz, -
az októberi ég még int néha kéken,
mosdik benne majd sóhajt a Duna:
és a köd fölötte tűszúrásnyi éppen.
...Mégsem fáj, -
(pedig hiányzik a színarany,
ahogy kizuhan a Napból), -
mert szemem őriz egy pillanatot,
úgy, mint gyémánt ha ragyog,
mit gazdája napfénybe áztatott, -
túlélem hát az őszt, és most vidáman… -
...ugye tudod, hogy naponta meggyónlak,
mint boldogságot az esti imában…?

</p>

[Anna1955]

Gérard de Nerval: Ábrándozás

Egy dal zsong bennem s nékem többet ér,
akár egész Mozart, Rossini, Weber,
vágyódó, vén ütem, borongva lépdel,
s titkos varázsa már csak bennem él.

Ha hallom, lelkem ifjul kétszáz évet,
a trónon Tizenharmadik Lajos,
lankás vidék... az alkony épp megérett,
a domb arany, az ég aranyhabos,

s kővel szegett, nagy téglakastélyt látok,
lábát folyócska mossa álmatag,
körül hatalmas park, hunyó virágok,
a színes ablakok piroslanak.

S egy ablakban fönn épp egy dáma lebben,
sötét szem, szőke haj lobog felém...
talán egy másik, régvolt életemben
már láttam egyszer - s most emlékszem én!

Ford: Radnóti Miklós

[Anna1955]

Rainer Maria Rilke : Midőn rám leltél


Midőn rám leltél, kedvesem,
kicsiny voltam, szegény,
és mint egy hárság csendesen
beléd virultam én.

Kis lényemnek név sem jutott,
de bennem nőtt a vágy,
míg szóltál: már oly nagy vagyok,
név nem foghatna át.

S én, mint akit május, mítosz,
meg tengerár tetéz,
lettem újborként illatos,
a lelkeddel nehéz.


Fodor András fordítása

[Anna1955]

Kovács Anikó: Közel és távol

Elmúlt hetek éhe hűvös reggeleket
szül az ég peremére,
falon az óra alázatosan körbejár, -
gyanítom,
a mélykék csöndet megszegő halk muzsikára vár,
vagy arra,
hogy meghozzon végre a vonat, várok rád… -
napok kopognak el, az idő halad,
finoman, - mint a hímzés, - csöndes sóhaj szakad;
…és már látlak a peronon, elindulsz felém,
- "Szia…" - mondom én,
de nem válaszolsz rögtön, csak állsz…,-
a hallgatás olyan nekünk, mint a szó;
- "Jó itt lenni" – szólalsz meg, - "te semmit sem változol" -
megyünk a körúton, a járda fölött remeg a pára,
és a kép előttem olyan, mintha
ősidőktől lángoló tükörben állna
mindaz, mi most a sugaras fényküllők
gyűrűjébe zárva
mindig csak erre az egy pillanatra koncentrálna.

- "Olyan jó látni téged…" - hallom saját hangomat,
és elcsodálom, mert ez a hang szinte idegen,
mint lassú patak álma vén tölgyek alatt, - „Szeretem,
ha itt vagy; ha akarod, elmesélem
a tegnapi nélküled napomat…” –
- "Már ismerem, hiszen az este is beszéltünk…" -
mondod, s látom: mosolyogsz…
- "Gyere, nézzük meg a Négyesy-könyvet,
talán valahol megkapjuk."

Sétálunk, átnézünk a Duna fölött,
szelíden napfénybe fordul lustálkodó napunk,
avar füstje szállja Buda szép szívét, az
ég kapuja csikorogva nyílik, és túl
a hegyen jó eső pihéz.
- "Mesélj, mi volt, míg nem voltam…?" – "Semmi,
Kedves, nélküled semmi sem voltam" –, de már tudom,
minden kialakul, szemed sötétjét most meríted
szemembe akaratlanul: tekinteted bőröm alá bújik,
arckrémmé és balzsammá változik, - mandragóra
igézhet így meg valakit, - "Mondj valamit…" -
- "Mit szeretnél hallani…?" - "Gyönyörűek az őszi fák,
hisz tudod…," - nevetsz, majd újra csönd füröszt,
csipkés, déli fény ölel, már cseppet sem búsulunk, -
a maradandóság újra itt van -
és fogja homlokunk.

[zsuka49]

<p align="center">Nagyezsda Nyikityina: Ha magányos fa leszek

Ha magányos fa leszek,
árnyékomba hívlak,
te csak fekszel a gyepen,
a lombom elringat.

Ha magányos hold leszek,
örökre az égen,
benézek ablakodon
minden áldott éjjel.

Ha forrássá változom,
néked dudorászok,
eloltom, ha rámhajolsz,
a te szomjúságod.

Többet nem is mondhatok,
ma nagyon szeretlek,
hogy holnap mit mondok majd,
azt holnap kérdezd meg.
</p>

[Anna1955]

<p align="center">Bakaja Zoltán : Szerelmes vers


Most már ragaszkodom hozzád.
Vége nem lesz,
míg meg nem utáltatod magad
vagy tudja ég mi módon
szét nem törik bennem a rólad alkotott kép.

Először szagod kúszott be az életembe --
valami rózsa illat,
mert hátulról jöttél,
sunyin lopózva s támadón rátaposva
lelki békém mezejére.

Aztán a hangod,
a hajad libbenése,
aztán már nem tudom,
mert rég volt,
de itt maradtál.
-- Bennem.

Elmémből egy részt kiszabtál
saját várad falát felhúzva,
és most ott uralkodsz,
billegsz szívem hintaszékén.

</p>