Szerelmes versek a világ költészetéből (1.old.tartalom)

[Anna1955]

Rainer Maria Rilke : Midőn rám leltél


Midőn rám leltél, kedvesem,
kicsiny voltam, szegény,
és mint egy hárság csendesen
beléd virultam én.

Kis lényemnek név sem jutott,
de bennem nőtt a vágy,
míg szóltál: már oly nagy vagyok,
név nem foghatna át.

S én, mint akit május, mítosz,
meg tengerár tetéz,
lettem újborként illatos,
a lelkeddel nehéz.


Fodor András fordítása

[Anna1955]

Kovács Anikó: Közel és távol

Elmúlt hetek éhe hűvös reggeleket
szül az ég peremére,
falon az óra alázatosan körbejár, -
gyanítom,
a mélykék csöndet megszegő halk muzsikára vár,
vagy arra,
hogy meghozzon végre a vonat, várok rád… -
napok kopognak el, az idő halad,
finoman, - mint a hímzés, - csöndes sóhaj szakad;
…és már látlak a peronon, elindulsz felém,
- "Szia…" - mondom én,
de nem válaszolsz rögtön, csak állsz…,-
a hallgatás olyan nekünk, mint a szó;
- "Jó itt lenni" – szólalsz meg, - "te semmit sem változol" -
megyünk a körúton, a járda fölött remeg a pára,
és a kép előttem olyan, mintha
ősidőktől lángoló tükörben állna
mindaz, mi most a sugaras fényküllők
gyűrűjébe zárva
mindig csak erre az egy pillanatra koncentrálna.

- "Olyan jó látni téged…" - hallom saját hangomat,
és elcsodálom, mert ez a hang szinte idegen,
mint lassú patak álma vén tölgyek alatt, - „Szeretem,
ha itt vagy; ha akarod, elmesélem
a tegnapi nélküled napomat…” –
- "Már ismerem, hiszen az este is beszéltünk…" -
mondod, s látom: mosolyogsz…
- "Gyere, nézzük meg a Négyesy-könyvet,
talán valahol megkapjuk."

Sétálunk, átnézünk a Duna fölött,
szelíden napfénybe fordul lustálkodó napunk,
avar füstje szállja Buda szép szívét, az
ég kapuja csikorogva nyílik, és túl
a hegyen jó eső pihéz.
- "Mesélj, mi volt, míg nem voltam…?" – "Semmi,
Kedves, nélküled semmi sem voltam" –, de már tudom,
minden kialakul, szemed sötétjét most meríted
szemembe akaratlanul: tekinteted bőröm alá bújik,
arckrémmé és balzsammá változik, - mandragóra
igézhet így meg valakit, - "Mondj valamit…" -
- "Mit szeretnél hallani…?" - "Gyönyörűek az őszi fák,
hisz tudod…," - nevetsz, majd újra csönd füröszt,
csipkés, déli fény ölel, már cseppet sem búsulunk, -
a maradandóság újra itt van -
és fogja homlokunk.

[zsuka49]

<p align="center">Nagyezsda Nyikityina: Ha magányos fa leszek

Ha magányos fa leszek,
árnyékomba hívlak,
te csak fekszel a gyepen,
a lombom elringat.

Ha magányos hold leszek,
örökre az égen,
benézek ablakodon
minden áldott éjjel.

Ha forrássá változom,
néked dudorászok,
eloltom, ha rámhajolsz,
a te szomjúságod.

Többet nem is mondhatok,
ma nagyon szeretlek,
hogy holnap mit mondok majd,
azt holnap kérdezd meg.
</p>

[Anna1955]

<p align="center">Bakaja Zoltán : Szerelmes vers


Most már ragaszkodom hozzád.
Vége nem lesz,
míg meg nem utáltatod magad
vagy tudja ég mi módon
szét nem törik bennem a rólad alkotott kép.

Először szagod kúszott be az életembe --
valami rózsa illat,
mert hátulról jöttél,
sunyin lopózva s támadón rátaposva
lelki békém mezejére.

Aztán a hangod,
a hajad libbenése,
aztán már nem tudom,
mert rég volt,
de itt maradtál.
-- Bennem.

Elmémből egy részt kiszabtál
saját várad falát felhúzva,
és most ott uralkodsz,
billegsz szívem hintaszékén.

</p>

[Anna1955]

<p align="center">Dr Varga Lajos: Álmodsz velem

Álmodsz velem? Mikor levélnyélen keresgetem
Feledni vélt, gyermek-szerelmesen
Vágyamról röppenő leveleket:
„Szeret? Nem szeret? Szeret? Nem szeret?”.

Álmodsz velem? Végső zölden pirul,
Mi ujjaim közül a földre hull,
De míg leérne lágy „igent” lebben
Csókkal támadó emlékezetben.

Álmodsz velem? Szórt akácvirágot.
Illat-árnyékában sírva állok
Szín-fehér lélegzetemben. Tiszta
Meséim levelim hozzák vissza.

Álmodsz velem? Mersz még hinni múltat,
Rezgő szerelemben elnémultat?
Bízol „igent” élő hajtásokon,
Páros levél bontást akácokon?

Álmodsz velem? Hunyt szempillák alatt
Alig érintő levél-ágakat.
Legszebbet, hogy játssz, letépem Neked:
„Szeret? Nem szeret? Szeret? Nem szeret?”.

Álmodsz velem? Míg virradatba ér
Kemence ajkán ébredő kenyér,
Gyönyör-arcodon kelő képzelet.
Nekem is jut belőle egy szelet?

Álmodsz velem? Párát az ablakon,
Akácok tűnnek rajta át vakon,
Széljárta, eleven, büszke ágak,
Rezdülő-levél lelkünkben: látnak.

Álmodsz velem? Magány szegénységet,
Bogáncsként ránk ragadt, tépő vétket.
Engem űzött. Vállalva, lelkeden
Nem lesz hiába-sóhaj: „Istenem.”.

Álmodsz velem? Fény-gazdagok vagyunk:
Titkom tört arany, belemarkolunk.
Érzed, élettel telve láng-meleg.
Tenyeredbe szorított Titkom szeret!

Álmodsz velem? Dús, zöldülő Tavasz
Terem rétet, rajta nincs panasz!
Falevél billeg, Gyermekként nevet:
„Szeret? Nem szeret? Szeret? Nem szeret?”.

Álmodsz velem? Lopózó ölelést,
Karodon csillapodó szívverést,
Százötvenről hetvenkettőre ver.
Zavart Vad. Válladon nyugodni mer!

Álmodsz velem? Sosemvolt-szerelmet!
Levélen leskelő szók felelnek
„Igent”, de Te játssz tovább, míg lehet:
„Szeret? Nem szeret? Szeret? Nem szeret?”!

2005. 02. 15.

/Szeretettel Feleségemnek/</p>

[zsuka49]

<p align="center">JeepCKing: Testemet adom

Festenék néked csodás világot,
Égi ecsettel mennyei képet…
Hintenék feléd sok száz virágot,
Cserébe tőled csak ennyit kérek:

Csak fele annyira szeress engem,
Mint az én szívem parázslik érted.
És én nevedet himnuszba zengem,
S testemet adom: legyen az vérted.


</p>

[Anna1955]

Dr Varga Lajos: Szerelmesvers

Fogd kezem, taníts meg járni
Bűn-utakon, rád találni
Sötétben illattal vezess
Átokba akár! Így szeress!

Takard arcod, ne hagyd néznem,
Vonásait had idézzem
Mint vak, ki emlékén keres
Egy fénysugarat! Így szeress!

Lelkeddel tűrj, viselj engem,
Szorítsd csókomat kezedben,
Kend sárba mind, gyalázva vess
Pokolra valón! Így szeress!

Érintsd bőröm, akár a kés,
Legyél a szúró-szenvedés:
Ömlő véremmel égre fess
Lüktető rózsát! Így szeress!

Ne jöjj arra, merre várlak!
Tagadd magad, ha kívánlak,
Elnyűtt ruhaként földre vess,
Soha föl ne végy! Így szeress!

Higgy felismert tévedésnek,
Védhető sors-szenvedésnek:
Mielőtt születnék, már temess
Mély feledésbe! Így szeress!

Játék ez mind. Ismersz engem.
Lelj rám élő Istenemben!
Értesz szóimban végletes
Kérő imámban! Így szeress!

Ülj le mellém, érintsd ajkam,
Csitítsd remegésem rajtam!
Karomban tartalak! Nevess!
Végleg szeretlek! Így szeress!

[Anna1955]

Bródy János: Nehéz okosan szeretni

Egy kis virág is okozhat nagy zavart
Néhány ostoba szó szörnyű bajt
Valami elszorul legbelül
És úgy szorít, hogy az ember menekül

Nehéz úgy szeretni, ahogyan kell
Amit a másik örömmel elvisel
Nehéz szeretni okosan, józanul
Szeretni, sajnos, senki nem tanul

Távol tart egy félénk mozdulat
S a vallomáshoz nincsenek szavak
Valahogy mindig rosszkor érkezünk
És néha magunk elől is megszökünk

Nehéz úgy szeretni, ahogyan jó
Ahogy az örömmel elfogadható
Nehéz szeretni okosan, józanul
Szeretni, sajnos, senki nem tanul

Búcsúzom tőled, de látlak még talán
Isten hozzád, kedvesem, gondolj néha rám

A közeledés is félreérthető
S a hazugság is lehet megnyerő
Néha túlérzékenyek vagyunk
Máskor meg a büszkeség a bajunk

Nehéz úgy szeretni, ahogyan kell
Amit a másik örömmel elvisel
Nehéz szeretni okosan, józanul
Szeretni, sajnos, senki nem tanul

Búcsúzom tőled, de látlak még talán
Isten hozzád, kedvesem, gondolj néha rám

[zsuka49]

Lermontov: Hagyj, ne fürkéssz..

Hagyj, ne fürkéssz, hiába fáradsz:
van éj, legyenek titkai!
Multamban semmit sem találhatsz,
ami szerelmed növeli.
Szeretsz - nos, legyen elég ennyi!
S ha szeretsz, ne kérdezd soha,
ne tudd meg, hogy az életem mily
üres, fekete, ostoba!
Hogy boldogságod meg ne öljem,
nem vallhatom be soha, hogy
nem hiszek már a szerelemben,
s szivedre méltatlan vagyok;
s hogy ami szent gyönyörüséget
adott egykor, ma méreg, és
hogy mint éjjel meghitt kíséret,
oly jó nekem a szenvedés.
Tiéd, amit jövőm kigondol,
az üdvösségem is, fogadd;
de ne kérdezz soha a multról;
lelkem kínja enyém marad!

(Szabó Lőrinc)

[mango]

Anna Ahmatova : Dalocska


Szerelemről dalolgatok
Fényes délelőtt,
Kiskertemben a laboda
Már magasra nőtt.

Kitépdesem, eldobálom,
Megbocsát nekem,
A sövénynél kislány áll ott
Sír keservesen.

Iszonyú a jajgatása,
Nyűgös panasza,
Fülledt, fojtó szagot áraszt
Rám a laboda.

Ily’ gonosz az ajándékom,
kő a kenyerem,
fölöttem csupán az égbolt,
s hangod van velem.

1911.

[zsuka49]

Marina Cvetajevna: Nem szeretsz

Megálltam ma a télben,
nem éreztem a szélben,
hogy szeretsz.

A holdba néztem éjjel,
de nem jött semmi fényjel,
hogy szeretsz.

A párnám sírva téptem,
nem súgta a sötétben,
hogy szeretsz.

Tudom már, kedves, hallod,
tudom, ha be se vallod,
nem szeretsz.

Nadányi Zoltán

[Anna1955]

<p align="center">Bión: Esthajnalcsillag


Csillagom, Esthajnal, aranyos tüze a Szerelemnek,
Csillagom, ékszer a kék éjben, te, ki úgy ragyogod túl
fénylő társaidat, mint téged a hold, gyönyörű szép
Csillagom, üdvözlégy! s mikor engem drága találka
hív, a ma túlgyorsan lebukó hold fénye helyett add,
add az utamra arany lámpád! Nem azért megyek én, hogy
lopjak, az éjszaka vándorait se fogom kirabolni:
szeretlek! és illik pártolnod igaz szeretőket!

Ford:Szabó Lőrinc </p>

[Anna1955]

Eluard: Aranyos ajkaid


Aranyos ajkaid énbennem nem kacagnak,
csillagzó szavaid oly mélyértelmüek,
hogy éveim, halálom és ifjuságom éjén
minden zajból felém a te hangod remeg.

A selyem hajnalon, hol tenyészik a fagy,
és a veszendő kéj a tűnt álmot siratja,
a nap karjai közt ébredő test vacogva
gondol csak arra, hogy a szíve visszatér.

Zöld erdők emléke, köd, melyben elmerültem,
magamra zárva két szemem, tiéd vagyok,
rajtad csügg életem, s már nem tudom lerázni
a szörny semmittevést, amibe dönt szerelmed.

Ford: Somlyó György

[zsuka49]

Paul Geraldy: Megszokás


Azt kérdezed, mért nem mosolygok,
mért búsulok ma este én...
Eszembe járnak régi dolgok,
sok régi ruhád leng felém...

Ha nézem, itt bennünk, minálunk
nagy változás nem is esett.
Az asztalon van még virágunk,
alig egy szállal kevesebb...

De mégis egy elmúlt tavasz von,
lelkemben elmúlt láng lobog...
S úgy rémlik, hogy már olyan asszony
vagy, mint a többi asszonyok.

[zsuka49]

Paul Verlaine: Érzelmes dialóg


Magányos, ódon parkban a havon
Két árny sétál az éjben, ballagón.

Szemük holt fény, ajkuk zenéje mély,
Alig hallatszik, hogy mit is beszél?

Magányos, ódon parkban a havon
Két árnyék révedez rég múltakon.

- Eszedbe jut-e még a mámorunk?
- Hogy gondolod, oly messze már a múlt!

- Nevemre néha nem dobban szíved?
Lelkemről álmodsz olykor? - Azt hiszed?

- Ó üdvösségünk tűnt szép napjai,
A boldog csók! - Volt benne valami!

- Mily mély hitünk volt és mily kék egünk!
- Elszállt a hit, a komor égbe tünt!

Ballagnak ők balgán a bús uton
S csak a vak éj tűnődik szavukon.