Szerelmes versek a világ költészetéből (1.old.tartalom)

[Anna1955]

Paul Géraldy: Áradozás


Jaj úgy szeretlek! Úgy szeretlek!
Hallod? Bolond vagyok. Bolond...
Ezt zúgom egyre a szívednek...
De úgy szeretlek! Úgy szeretlek!...
Szeretlek, érted, drága, mondd?
Nevetsz? Hülye vagyok valóban?
De hogy közöljem azt, amit
tudnod kell? Semmi sincs a szóban!
Várj, kitalálok valamit...
Hát igenis, a csók magában nem elég.
Valami fojt, zokog itt bennem és elég.
Tisztázni kell most, hogy mi van mivélünk.
Amit érzünk, ki kell fejezni még.
Többé-kevésbé a szavakban élünk,
Szók kellenek, kell elemezni.
Kell, hogy kimondjam néked ezt ni...
Tudd meg, mivel vagyok tele...
De bár találnék sok költői dolgot -
felelj nekem - több lenne - e,
mint az, hogy átölellek így, te boldog
hétköznapom költészete,
míg százszor és ezerszer fölsikoltok:
Te! Te! Te! Te!

Ford: Kosztolányi Dezső

[Anna1955]

Paul Géraldy: Vallomás


Dühös vagyok, követelő, mogorva,
elégedetlen, féltékeny, bolondos,
boldogtalan, házsártos is, gyakorta.
Nagyon szeretlek, a így lettem nagyon rossz.

Űzlek. Gyötörlek. Szidlak is örökkön.
Be boldogabb, be szeretettebb lennél,
ha nem te volnál mindenem a földön,
s ha volna más, mi nékem szentebb ennél.

Ford: Kosztolányi Dezső

[LunaPiena]

Pilinszky János: Azt hiszem

Azt hiszem, hogy szeretlek;
lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz.
De láthatod, az istenek,
a por, meg az idő
mégis oly súlyos buckákat emel
közéd-közém,
hogy olykor elfog a
szeretet tériszonya és
kicsinyes aggodalma.

Ilyenkor ágyba bújva félek,
mint a természet éjfél idején,
hangtalanúl és jelzés nélkűl.

Azután
újra hiszem, hogy összetartozunk,
hogy kezemet kezedbe tettem.

[Anna1955]

Petőfi Sándor: Reszket a bokor, mert...


Reszket a bokor, mert
Madárka szállot rá.
Reszket a lelkem, mert
Eszembe jutottál,
Eszembe jutottál,
Kicsiny kis leányka,
Te a nagy világnak
Legnagyobb gyémántja!

Teli van a Duna,
Tán még ki is szalad.
Szívemben is alig
Fér meg az indulat.
Szeretsz, rózsaszálam?
Én ugyan szeretlek,
Apád-anyád nálam
Jobban nem szerethet.

Mikor együtt voltunk,
Tudom, hogy szerettél,
Akkor meleg nyár volt,
Most tél van, hideg tél.
Hogyha már nem szeretsz,
Az isten áldjon meg,
De ha még szeretsz, úgy
Ezerszer áldjon meg !

[Anna1955]

Lope Félix de Vega Carpio: A szerelem Különféle hatásai


Elájulni s mindent merni, dühöngve,
mint nyers, szelíd, forró és holtrasápadt,
merész, halott és új életre támadt,
csaló, hűséges, bátor, gyáva, gyönge,

és Tőle távol nem találni csöndre,
mint víg, komor, őrjöngő, büszke, bágyadt,
megszökni hősként, csupa gőg s alázat,
s riadtan bújni sértődött közönybe.

Ha kiábrándulnánk, szemünk befedni.
édes borként mérget szívni magunkba,
a kárt szeretni, a hasznot feledni,

hinni, hogy a pokol visz égi útra,
létünket egy csalódásba temetni:
ez a szerelem. Ki próbálta, tudja.

Ford: Nemes nagy Ágnes

[Anna1955]

Paul Géraldy: Tűnődés

Kiváncsi játék és szeszély
a szerelem először.
Reánk tekint egy szem, beszél,
igér, s lángjuk előtör.

S minthogy magunkat szerfelett
szeretjük, s ez nagyon jó,
szeretjük őt, aki szeret,
hisz izlésünk hasonló.

Hálálkodunk, kis bánatunk
megosztjuk véle szépen.
Nagyon hamar reákapunk
s udvarlunk is, cserébe.

Már úgy mondjuk, mint szerepünk,
mit elmondtunk ezerszer.
Aztán azért is szeretünk,
mert már elkezdtük egyszer.

Ford: Kosztolányi Dezső

[Anna1955]

Juhász Gyula: Szerelem?


Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,
Elrévedezni némely szavadon.
Mint alkonyég felhőjén, mely ragyog
És rajta túl derengő csillagok.

Én nem tudom, mi ez, de édes ez,
Egy pillantásod hogyha megkeres,
Mint napsugár ha villan a tetőn,
Holott borongón már az este jön.

Én nem tudom, mi ez, de érezem,
Hogy megszépült megint az életem,
Szavaid selyme szíven símogat,
Mint márciusi szél a sírokat!

Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,
Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.
Ha balgaság, ha tévedés, legyen,
Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem!

[Anna1955]

Alekszandr Blok: Oly ismerős vagy


Oly ismerős vagy, mintha hajdan
éltél is volna már velem.
Másoknál, otthon, utcazajban
meglátom arcod hirtelen.
Te jössz, ha halk nesz kél mögöttem,
ott vagy te, bárhol is legyek.
Hallom kopogni éji csöndben
közelgő könnyű léptedet.
Nem te suhansz el láthatatlan
mellettem, ha ajtót nyitok,
légből, párából szőtt alakban
te álmaimból támadott?
El-eltűnődöm néha: nem te
ültél a szérüskert alatt,
egy sír gyöpén, a cinteremben,
kartonkendőben, hallgatag?
Egy pillanat - még ott pihentél,
s tüntél, suhantál már tova,
Dalolva a patakra mentél...
Az estharang szelíd szava
választ zúgott dalodra messze,
s én sírtam, s vártam csüggeteg,
hogy hallak-e, hogy szólsz-e, jössz-e,
de elhalt édes éneked.
Kartonkendőd egy percre túlnan
megvillan még a part felett,
s eltűnsz. De érzem, szomorúan,
hogy még találkozom veled.

Ford:Lator László

[Anna1955]

Vörösmarty Mihály: A merengőhöz

Hová merült el szép szemed világa?
Mi az, mit kétes távolban keres?
Talán a múlt idők setét virága,
Min a csalódás könnye rengedez?
Tán a jövőnek holdas fátyolában
Ijesztő képek réme jár feléd,
S nem bízhatol sorsodnak jóslatában,
Mert egyszer azt csalúton kereséd?
Nézd a világot: annyi milliója,
S köztük valódi boldog oly kevés.
Ábrándozás az élet megrontója,
Mely, kancsalul, festett egekbe néz.
Mi az , mi embert boldoggá tehetne?
Kincs? hír? gyönyör? Legyen bár mint özön,
A telhetetlen elmerülhet benne,
S nem fogja tudni, hogy van szívöröm.
Kinek virág kell, nem hord rózsaberket;
A látni-vágyó napba nem tekint;
Kéjt veszt, ki sok kéjt szórakozva kerget:
Csak a szerénynek nem hoz vágya kínt.
Ki szívben jó, ki lélekben nemes volt,
Ki életszomját el nem égeté,
Kit gőg, mohó vágy s fény el nem varázsolt,
Földön honát csak olyan lelheté.
Ne nézz, ne nézz hát vágyaid távolába:
Egész világ nem a mi birtokunk;
Amennyit a szív felfoghat magába,
Sajátunknak csak annyit mondhatunk.
Mult és jövő nagy tenger egy kebelnek,
Megférhetetlen oly kicsiny tanyán;
Hullámin holt fény s ködvárak lebegnek,
Zajától felréműl a szívmagány.
Ha van mihez bízhatnod a jelenben,
Ha van mit érezz, gondolj és szeress,
Maradj az élvvel kínáló közelben,
S tán szebb, de csalfább távolt ne keress,
A bírhatót ne add el álompénzen,
Melyet kezedbe hasztalan szorítsz:
Várt üdvöd kincse bánat ára lészen,
Ha kart hizelgő ábrándokra nyitsz.
Hozd, ó hozd vissza szép szemed világát;
Úgy térjen az meg, mint elszállt madár,
Mely visszajő, ha meglelé zöld ágát,
Egész erdő viránya csalja bár.
Maradj közöttünk ifju szemeiddel,
Barátod arcán hozd fel a derűt:
Ha napja lettél, szép delét ne vedd el,
Ne adj helyette bánatot, könnyűt.

[Anna1955]

Eino Leino: Mint virágokon, úgy lépeget


Mint virágokon, úgy lépeget
s mintha röpítené dallam.
Könnyedén leng, álomkép se szebb-
már itt csendül szava halkan.

Amíg virágzik az életem
s lelkemet betölti a dallam:
dalok röpítik át az életen
s virágokon járhat szakadatlan.

Ford: Képes Géza

[Xiam]

Kiss Dénes: Részem lettél

Úgy élsz bennem akár a vérem,
nyitott szememben a világ,
fájdalmaink a létezésben.
Vagy ép üvegben a szilánk!
Belőlem már te ki nem válhatsz
mint halál a születésből,
éjszakáimból az álmok.
Élők a múló időtől.

[boldogherceg]

Baranyi Ferenc: FOGADALOM


Kíméletlenségemmel becsüllek én - olykor gyilkol a simogatás.
Fogadom, hogy bántani mindig igazságtalanul igyekezlek,
mert "igazságos bántást" nem ismer az őszinteség,
fogadom: úgy ütlek meg én, hogy fájjon erősen,
mert szép missziója az ütésnek, hogy fájdalmat okozzon.
Fogadom: gátat nem vetek én az agyamba rohanó vérnek,
midőn szoknyát lebbentve a szél lányok felé lök,
nehogy a nosztalgiává sokasodó apró lemondások
alattomos bújtogatásaival ellened fordítson a visszafogottság.
Fogadom, hogy sorsod plüssébe rajzszöget csempészek én,
hogy minden lélekhájasító ernyedésből felhessentselek,
s a konszolidáltság marasztalóan kellemes sírboltjából
kemény életre trombitáljalak.
Fogadom, hogy gyűlölni is foglak,
fogadom, hogy határtalan önzéssel tüntetlek ki,
mert csak a nagy szerelem bírja el az önzést,
fogadom, hogy csúnyán hagylak el majd,
mert szépen búcsúzni csak ismerőssé hűlt szeretők
egykedvűsége képes,
és fogadom: legigazabb vágyam, hogy sose hagyjalak el,
hogy veled végre magammá lehessek,
és nem fogadom, hogy iszonyúan szeretlek.

Csak szeretlek.

(1968)

[Xiam]

Szerelmes versek.. Szerény véleményem szerint magyar költészet legcsodálatosabb szerelmes verse:


Nagy László: Én fekszem itt

Én fekszem itt a kihűlt földön:
eleven kincse még a nyárnak,
vétkek s rossz jelek rohamozva
édes húsomra idejárnak.

Igazán s végleg téged várlak,
érdes tüllben gyere lassúdan,
horzsolj végig s hagyj itt örökre
izzó kikerics-koszorúban.

[Anna1955]

Lermotov: Nem gőgös szépség

Nem gőgös szépség eszközével
bűvöli ő az ifjakat,
sóhajtva, néma szenvedéllyel
nyomában nem tolonganak.
Nem dőlyfös hullámzás a keble,
nincs termetében isteni;
lába elé lehullva, benne
szentségét senki sem leli.
De mégis, hogy ha szól, ha nézed,
az arcán minden mozdulás
csupa mosolygó, lelkes élet,
oly egyszerű és oly csodás,
És hangja úgy lelkedbe árad,
mint régi szép emlékezet,
s a fájó szív szeretve bágyad,
szégyenli szinte, hogy szeret.

Ford: Fodor András

[Anna1955]

André Chenier: Alszom, s szívem virraszt


Alszom, s szívem virraszt, mindig tehozzád vágyom.
S mellém varázsol egy aranyló szárnyu álom.
A szívem szíveden. Kezemmel reszketeg
érintem bőrödet, feszes lesz és remeg.
S egy indulat riaszt, az álomképi béke
szét hull és zaklatott, rossz ébredés a vége;
magamban fekszem itt, felgyúlva azt hivém,
szép szádat csókolom, s párnát csókoltam én;
és álmomban karom ölelni vágyva tested,
a párna pelyheit ölelte csak helyetted.

Ford: Radnóti Miklós