Szerelmes versek a világ költészetéből (1.old.tartalom)

[Anna1955]

Gamentzy Eduard: Legyél te!


Legyél te sóhaj..
S én vigasz…!
Vagy görcsberándult… torz. grimasz!
Hogy én lehessek majd a kéz,
Ki érintésével becéz…

Legyél te mosoly,
Én a könny…!
S ha jönne öngyilkos közöny,
Keress a szívemben helyet!
Ne hagyd,… hogy elveszítselek!

Legyél te gyertya…
Én a tűz…!
Kit olthatatlan vágya űz…
Kétvégén égő… szörnyű… tánc…
-Kegyetlen… gyönyörű románc…

[Maurice]

Ronsard: Habár fejem fehér

Habár fejem fehér ma már,
liliom szirmához hasonló,
a te arcod meg friss, akár
a hasadozó rózsabimbó,

akármilyen fehér, azért
kár, hogy tőlem oly messze mégy te,
hisz behavazott hajamért
kárpótol fejem többi része.

Elmenekülsz, pedig mikor
koszorut fűzöl, te kegyetlen,
ugye, hogy a legszebb csokor
a rózsa liliom-keretben?

(Vas István)

[Maurice]

Ronsard: Heléna számára

Ha már öreg lesz Ön, s este, gyertyája égvén,
tűz mellett űl, sodorva meg bontva a fonalt,
dudolva verseim, mélázón mondja majd:
Ronsard dicsért így egykor, mikor még szép valék én...

S ha hallja ezt cselédje, kit már a munka végén
el-elnyom a buzgóság, s főt bóbiskolva hajt,
nevemre fölneszel, s Önre áldást sohajt,
akinek munkálkodtam örökös dicsőségén.

Én föld alatt leszek már s merő árny, csonttalan,
mirtusok árnya közt nyujtózom gondtalan,
Ön meg anyóka lesz, tűzhelynél görnyedő,

s majd bánja már szerelmem, s lenéző gőgje olvad, -
ó, higgyen hát nekem, tán késő lesz már holnap,
éljen, tépje a rózsát, ma még van rá idő!

(Tóth Árpád)

[mango]

Tóth Árpád: Csak ennyi



Félbehagyott
Versek szegény, halkuló rebegése,
Félbehagyott
Sírás halkuló, békélt szepegése,
Félbehagyott
Küszködés békélt, mindegy-legyintése,
Csak ennyi, lásd,
Halkuló, békélt, mindegy-éltem vége.

Jó itt nekem
Kis, hajnali kávéház-zugban,
Jó itt nekem,
Hajnali, csendes mélabúban,
Jó itt nekem
Lassacskán, szépen végit várnom,
Csak ennyi, lásd,
Hajnali csendes elhalálozásom.

Csak sose sírj,
Nem volt az élet énhozzám kegyetlen,
Csak sose sírj,
Én voltam lusta, gyáva és ügyetlen,
Csak sose sírj,
Nem illet engem itten joggal semmi,
Csak ennyi, lásd,
Köszönni illedelmesen és menni.

Áldott az élet,
Ad kinek-kinek méltón, ahogy illik,
Áldott az élet,
Keze felém is illendően nyílik,
Áldott az élet,
Hullott kezéből rám is némi jó,
Csak ennyi, lásd,
Csendeske, fáradt rezignáció.

Isten veled,
Vigasztaljanak méltóbb, zengőbb versek,
Isten veled,
Vigasztaljanak zengőbb, szebb szerelmek,
Isten veled,
Nézd, fény ragyog a gyönyörű világon,
Csak ennyi, lásd,
Hogy én eltűntem és hiányzom.

1912

[Milkha]

Reményik Sándor: Egy lélek állt...



Egy lélek állt az Isten közelébe'
S az örök napsugárban reszketett
És fázva félt,
Mert érezte, hogy vonzza már a föld,
És keserűen kelt ajkán a "miért?"
Mikor az Isten intett neki: "Készülj!"

Valaki ott lent, meg akar születni,
Neked szőtték e színes porhüvelyt:
Pici kezeket, pici lábakat;
És most hiába, le kell szállanod,
Öröktől fogva te vagy kiszemelve,
Hogy e terhet betöltsd,
Mint bor a kelyhet, ampolnát a láng,
Menj, és ne kérdezz, ennek így kell lenni!

S szólt a lélek: "Én nem akarok menni!"
Én boldog vagyok Veled, Istenem;
Mit vétettem, hogy egedből kivetsz?
Mit vétettem, hogy le kell szállanom,
S elhagyom búsan és reménytelen
Az anygalokat, testvéreimet?
Mit vétettem, hogy le kell szállanom,
S felöltenem a Nessus-inget;

A meghasonulás örök köntösét,
A nekem szabott hitvány rongy-ruhát?
Ki bor vagyok: A Végtelennek vére,
S láng, mely üveg alól is égig ér:
Mit vétettem, hogy bezársz engemet
Kehelybe, amely megrozsdásodik,
S ampolnába, mely romlandó cserép?"

És szólt az Isten szigorúan: "Elég!
A Törvény ellen nincs lázadás!
Ha milliók mentek panasztalan,
Talán te légy kivétel?
Mint fiókat az atyamadár:
Kivetlek! Tanulj meg jobban repülni,
S jobban becsülni meg az örök fészket!"

S at Ige alatt meggörnyedt a lélek.
Szomorúan indult a kapu felé,
De onnan visszafordult:" Ó Uram,
Egy vágyam, egy utolsó volna még;
Egy angyalt, egy testvér-lelket
Hagytam itt,
Szerettük egymást véghetetlenül,
Tisztán, ahogy csak a mennyben lehet,

Szeretném viszontlátni odalenn,
Ha csak egy percre, ha csak, mint egy álmot..."
S felel az Úr:
"Menj és keresd! Lehet, hogy megtalálod!"

[Maurice]

Ibykos: Töredék a tavaszról

Fénylik a birs a tavaszban, a zúgó,
gyors patakok gyökerét megitatják,
s ott, hol a nimfa-sereg szűz kertje van,
újra virágzik a felragyogó pomagránát,
s búvik az új levelek hüvösében a kis fürt,
jár-kel az új venyigékben a bor már:
bennem a vágynak nyugovása, sem évszaka nincsen, időtlen;
mint ahogyan lobogó villámokkal a thrák
északi szél söpör át a vidéken,
Kypris is úgy tipor engem örökké,
néma közönnyel, olyan feketén, eszelősen,
egyre csak új szerelemre taszít gyermeki kortól,
és ma is úr a szivemben.

(Radnóti Miklós)

[Anna1955]

Hilaire Belloc: Tarantella

Emlékszel a kocsmára még,
Miranda?
Emlékszel a kocsmára még?
Ó, a szalma könnyű halma,
zizzenő lágy nyugalma,
és özön bolha fönn a piréni tetőn,
és az a kátrányízű bor!
S a vidám karaván: hajcsár mind valahány
ott a vadszőlős verandán -
Emlékszel a kocsmára még, Mirandám?
Emlékszel a kocsmára még?
S a vidám karaván, hajcsár mind valahány,
egy fillért sem kerestek,
és most fizetni restek;
és a koppantó s a mesék!
És míg a hipp! hopp! happ! szól,
mind ütemre tapsol,
és a lány szaporán
a szobán át illan,
villan,
csillan,
erre-arra pillant,
koppant, dobbant, minden pördülésre,
száll föl és le,
s a gitár peng ting! tang! tong! feléd -
Emlékszel a kocsmára még,
Miranda?
Emlékszel a kocsmára még?

Soha már.
Miranda,
soha már.
Ott csak az ősz csúcs vár,
s az Aragón, a zúgó hegyi ár.
Mély csend
elomolt siri bolt avarán,
hol a holt
könnyű lépte puhán tovaleng;
mély csend,
csak egy távoli zaj,
mint a végzet: a vizesés-moraj.

Ford: Tótfalusi István


Ezt a verset Szkallas ajánlására tettem be... Köszönöm neki..

[mango]

Képes Géza: Levél



Szünetszakadatlan
csak neked írnék -
mindent ami eszembe ötlik
s hallgatnád a szavam,
mint otthon ha beszélek.
Míg írom a levelet
teveled beszélek,
s te itt ülsz előttem...
megfoghatlak ha akarlak -
s akarlak.
Tegnap délután lefeküdtem,
s ott voltál mellettem az ágyon,
arcod arcomat simította.
Aztán hirtelen vége szakadt,
magamra maradtam.
Azóta úgy járok-kelek,
fekszem, ülök
állok:
anyaszült egyedül.
Fejem üres,
lelkem üres,
csontom üres,
gyomrom üres,
várom: az ég
tüzes gerendája talán
fejemre ledől.
Tépem a naptár leveleit,
de naponta
csak
egyszer.
Ha lefekszel:
hiányomat ölelheted az ágyon.
Majd ha hazamegyek?
Nem tudom.
Elhessegetem a rímet, mert már
az se igaz:
vágyom.

Nélküled kiégett lámpa életem.

[mango]

<p align="center">REMÉNYIK SÁNDOR: CSAK EGYMÁSHOZ
</p>

<p align="center">Ha most, amikor oly érthetetlenül nehéz a szívem,
valaki jönne és karonfogna szépen, szelíden –
nem is karon, csak kézenfogna, mint árva gyermeket a másik
és sétálnának napnyugtától a legelső csillagsugárig.
Valaki, akinek most nem volna gondja semmi másra
csak arra, hogy én szomjazom csendes-szavú vigasztalásra.
Aki jönne mellettem főlehajtva egy órácskát hallgatagon,
s a hallgatása azt mondaná: panaszkodjék, én hallgatom.
Újat nem mondanék, tán inkább ezerszer elmondottakat,
de új volna így, ily zavartalan ketten az esti ég alatt.
Egy óráig, amíg a csillag felragyog és reánksugároz:
nem volna köze semmi máshoz,
nem volna közöm semmi máshoz.

</p>

[Anna1955]

Cangjang-gjac, a hatodik dalai láma: Lelked szélfútta madártoll

Tested hússzirmú virág,
temető kertjében nyíló.
Lelked szélfútta madártoll,
a halál szűk ösvényén száll.

Ford: Sári László

[Anna1955]

Őri István: Szeretnék a boldogságról írni!

Szeretnék a boldogságról írni
szeretnék többé sohasem sírni
szeretném a világba kiordít'ni:
Ne csüggedj, van remény
az út vége a győzelem!
nehéz a harc, de 'mi vár:
boldogság, béke, szerelem!

Szeretnék a szerelemről írni
szeretnék boldogságtól sírni
szeretném a világba kiordít'ni:
Istenem! Ő itt van velem!
Látom Őt, nemcsak álmodom
a perceket már nem számolom
mert eljött, s többé nem megy el
ó, áldott élet
áldott szépség
áldott szerelem!

Szeretnék csak mindig Róla írni
tündérmesét, igaz történetet
szeretném a világba kiordít'ni:
Szeret, szeret, szeret!
S azt is, hogy én is szeretem
jobban, mint életem
s ez a szerelem végtelen
mert kettőnké - ugye, Kedvesem?

Szeretném elmondani
hogy szeme gyönyörű
s ajka édes
minden, mit mond és tesz
szivárvánnyal ékes
s csak, hogy láthatom
a Mennyország nekem
szeretném elmondani nektek
hogy végtelen szeretem!

Szeretném, ha mindez való lenne
szeretném, ha egyszer Ő üzenne:
Várlak, gyere, szeretlek én is!
szerettelek mindig
s szeretni foglak
a világ végezetéig!

[Anna1955]

Ady Endre: Ha szeretlek...

Ha szeretlek, akkor hazugság,
Amit igaznak hittem én.
Hazugság a sírás, a bánat
S az összetörtnek hitt remény.
Hazugság akkor minden, minden,
Egy átálmodott kárhozat,
Amely még szebbé fogja tenni
Az eljövendõ álmokat.
Ha szeretlek, akkor vergõdve
A halált nem hívom soha,
Eltûröm még a szenvedést is,
Nem lesz az élet Golgotha.
Mikor álmomból fölébredtem,
A percet meg nem átkozom --
A lelkedhez kapcsolom lelkem
S mint régen, ismét álmodom.
Ha szeretlek... Ne adja Isten,
Hogy hazug legyen ez a hit!...
De mért?... Legyen hitvány hazugság,
Elég, hogy engem boldogít.
Ha úgy érzem, hogy most szeretlek,
Haljak meg most, ez üdv alatt, --
Többet ér egy hosszu életnél
Egy álmot nyujtó pillanat

[Anna1955]

Szijártó Péter: Veled kelni

takar a test, fordul a hajnal
összefonva öllel és karral
dőlünk lassan.. kicsi párom vagy-
szürke vitorlásán az álomnak
míg kikötni készül velünk a reggeli fény

perctelen órákig ahogy így fekszem
veled a paplan bús tengerekben
érzem ami még engem is meglep
sosem volt még hogy ennyire szeretlek
s hozzámbújsz kis rettegő egérke

hajad szőke húga a napnak
ragyogás minden, míg kezemben tartlak
jó reggelt, szép napot.. mondod
s én felszedek minden ajkadról leomlott
kis kalács szavakat

veled kelni, mosolyba fúlni, az öröm teljes zavara
kakaó, mezítláb, bőröd és szalvéta
pirítós, felette kék hidat húz szemed
függök rajta mint férfi, s fogom mint gyerek
tökéletes s mégsem sérülő pillanat

emlékszem, ismertem egy lányt
kivel jó volt, s nem is gondoltam mást
most asszony, feleség, és a bánat
óriás mancsával felkap, felismerés támad
most más szeretheti csak helyettem

veled kelni egyszer, és talán utoljára
fújj kedvesem szomorú vitorlámba
egy jajugyanmár-t, ahogy csak te tudod
nevetve és könnyes szemmel, - az életben ez jutott
úgy köszönöm neked, a legszebb értelmét.

[Tupir]

Ady Endre: A könnyek asszonya


Bús arcát érzem szívemen
A könnyek asszonyának,
Rózsás, remegő ujjai
Most a szivembe vájnak.
Érzem az illatát is ám
A rózsás, gyilkos ujjnak
S véres szívemre szomorún
A könnyek hullnak, hullnak.

Az ajka itt mar édesen,
A haja ide lebben,
Az egész asszony itt pusztít,
Itt, itt: az én szivemben.
Bosszút itt áll az életért,
Aknát itt ás a multnak.
Véres szívemre szomorún
A könnyek hullnak, hullnak.

Nagy az én bűnöm. Vesszen is,
Kire a végzet mérte,
Hogy a könnyek szfinksz-asszonyát
Megérezze, megértse.
Maradjon szent talánynak Ő,
Maradjon mindig újnak.
Véres szivemre szomorún
A könnyek hullnak, hullnak

[Tupir]

Radnóti Miklós: Bájoló

Rebbenő szemmel ülök a fényben,
Rózsafa ugrik át a sövényen
Ugrik a fény is, gyűlik a felleg,
Csurran a villám, s már feleselget.
Fent a magasban dörgedelem,
Vad dörgedelemmel kékje lehervad.
Lent a tavaknak, s tükre meg árad,
Jöjj be a házba, vesd le ruhádat,
Már esik is kint, vesd le az inged,
Mossa az eső össze szívünket!