|
Előző téma megtekintése :: Következő téma megtekintése |
Szerző |
Üzenet |
Anna1955 Site Admin
Csatlakozott: Mar 07, 2005 Hozzászólások: 9401
|
Elküldve: 2006 Szept 6 Szerd 21:44 Hozzászólás témája: |
|
|
Káli László: Jönnél-e velem?
Jönnél-e velem minden pillanatban?
Legyőznéd-e félelmeid, ha kérem?
Tudnál-e bújni hozzám, akár talán
remegőn is, de vágyva az ölelésem?
Tárnád-e ki sarkig a szíved, lelked?
Adnád-e nekem, mi legszentebb,
lelkednek oltárát? Mondd hát!
S engednéd-e, hogy a rét virágából
koszorút fonjak hajadba? Jönnél-e
velem mezőn és réten, földön s égen?
Tudnál-e repülni, mint tán repültél régen?
Vagy akár mint soha még nem!?
Engednéd-e, hogy eléd térdelve
öleljem combod, s forró csókot
leheljek rajta végig? És sétáljunk
kéz a kézben, szem lesütve, vagy
éppen egymás szemében égve
belefeledkezzünk a tücsökzenébe?
Vagy hallgatva a csendet, kósza
fellegekbe karolva váljunk eggyé,
lélek a lélekkel, szív a szívvel. Hiszen
maholnap úgyis véget ér minden.
Az álom, a lét... szertefoszlik, miképpen
szappanbuborék. Mondd Kedvesem!
Jönnél-e velem minden pillanatban? |
|
Vissza az elejére |
|
zsuka49 Kisangyal
Csatlakozott: Oct 08, 2005 Hozzászólások: 726 Tartózkodási hely: Budapest, Zugló
|
Elküldve: 2006 Szept 16 Szomb 7:46 Hozzászólás témája: |
|
|
Nagy László: Ki viszi át a szerelmet
Létem ha végleg lemerűlt
ki imád tücsök-hegedűt?
Lángot ki lehel deres ágra?
Ki feszül föl a szivárványra?
Lágy hantú mezővé a szikla-
csípőket ki öleli sírva?
Ki becéz falban megeredt
hajakat, verőereket?
S dúlt hiteknek kicsoda állít
káromkodásból katedrálist?
Létem ha végleg lemerűlt,
ki rettenti a keselyűt!
S ki viszi át fogában tartva
a Szerelmet a túlsó partra! |
|
Vissza az elejére |
|
zsuka49 Kisangyal
Csatlakozott: Oct 08, 2005 Hozzászólások: 726 Tartózkodási hely: Budapest, Zugló
|
Elküldve: 2006 Szept 21 Csüt 8:42 Hozzászólás témája: |
|
|
Szabolcsi Zsóka: Feléd
Hangod hangom felé,
hangom hangod felé…
kapaszkodunk szavakba,
reményekbe, hitekbe;
lángod parazsam felé,
szikrám lángod felé…
testetlen lélekkel lobogunk
hitetlen is bizakodva;
hiányokkal kövezett úton,
úttalan rögökön,
napok sötétjében,
éjek sugarában,
könnyes ragyogásban,
harmatos álmok közt,
hajnali ábrándok
félszeg mosolyában,
emlékek illatában
botorkálva tova;
kezem kezed felé,
lelked lelkem felé |
|
Vissza az elejére |
|
Anna1955 Site Admin
Csatlakozott: Mar 07, 2005 Hozzászólások: 9401
|
Elküldve: 2006 Szept 25 Hétfő 20:01 Hozzászólás témája: |
|
|
Bartalovics Zoltán: Ne félj kedves
Ne félj kedves! Hiszen apálykor minden oly csendes.
S a homokban hagyott csigák között egy szerelmes.
Látod, kövecskék sem málladoznak a szikláról,
mikor rajtuk csücsül sok kis rák kíváncsiságtól
tágra nyílt szemekkel. Amikor a Nap felkel, és
megduzzadnak az alsó vizek, midőn feledés
homályából, a nedves homokból előbújva
egymásra lel két reszkető szív újra, meg újra.
S ha árnyékomon egy piciny csiga reményre vár,
Te csak markold őt a vízbe, ahogy szívemet már
körül ölelted tengerednek sós könnyeivel,
...és már látom, ahogy színekre hullnak a vizek.
És már engem sem gyötörnek kínok nagy gályái,
ha árnyékodban megmártózva EMBERÜL állni
hagynak a hétköznapokból előcsalt révészek.
Mert tudják, lehet apály, vagy tán dagály, SZERETLEK! |
|
Vissza az elejére |
|
Anna1955 Site Admin
Csatlakozott: Mar 07, 2005 Hozzászólások: 9401
|
Elküldve: 2006 Szept 28 Csüt 22:03 Hozzászólás témája: |
|
|
Somogyi Ottó: Az álmok visszatérnek
Ugyanaz a szürke peron minden éjjel,
hol kopott személyvonat viszi el álmom,
s mosolyod emlékét kell itt megtalálnom;
kétségbeesve kereslek szerte-széjjel.
Tengervízszínű szemed áthatolt rajtam,
könyököd érintésében megborzongtam,
búcsúzó hangod fájdalmán tompán zsongtam;
akkor már mindenem – mi volt -, neked adtam.
Magam maradtam fásult ürességemmel,
könnyek nélkül sirattalak, tenyerembe
zártam füstarcod, ne lássak le vermembe;
hol mérkőzött a tegnap fénye lényemmel.
Soha, sehol egy lélek az állomáson,
veled elment a szív utolsó utasa,
hogy jövőd kérdőjel perceit untassa;
egy másik megállóban, valahol máson.
Nem jön, s nem megy több vonat, se gyors, se személy,
hiába fürkészem a ködfátylú távolt,
hiába suttogom erőtlenül: Kár volt;
lemondásom személytelen, jót ne remélj.
Azóta minden éjjel várlak álmomban,
pedig magányom megfakult a peronon,
de reménytelen áldozatom lerovom;
azóta minden éjjel várlak álmomban…
2006-05-22 |
|
Vissza az elejére |
|
Anna1955 Site Admin
Csatlakozott: Mar 07, 2005 Hozzászólások: 9401
|
Elküldve: 2006 Okt 1 Vas 16:55 Hozzászólás témája: |
|
|
Paul Verlaine: Az én meghitt álmom
E furcsa álom gyakran s mélyen talál sziven
egy ismeretlen nőről, kit szeretek, s szeret,
s kit ízig ugyanegynek sohasem ismerek,
és soha csupa másnak, s szeret s megért hiven.
Óh, ő megért hiven s csak ő látja, igen,
hogy átlátszó szivemben zord talány nem mered,
ó jaj, csak ő, s könnyétől, mely lassan megered,
izzadt és halvány orcám megfrissül szeliden.
Óh, barna? szőke? vagy vörös tán? - nem tudom,
s neve? - emlékszem erre, zengő és lágy nagyon,
mint bús kedveseké, kiket száműz az Élet;
nézése úgy borong, mint szobrok hűs szeme,
s bús hangja mintha halkan, távolból zengene,
mint lágy szók reszketése, mik már hallgatni tértek.
Tóth Árpád fordítása |
|
Vissza az elejére |
|
Anna1955 Site Admin
Csatlakozott: Mar 07, 2005 Hozzászólások: 9401
|
Elküldve: 2006 Okt 1 Vas 21:38 Hozzászólás témája: |
|
|
Somogyi Ottó: Máglyák a szerelemnek
Múzsák könnye oltja szomjam,
Szirének dala ad erőt,
Teérted itt és most, nyomban
állítok Ámor haderőt.
Mint boszorkányszívű angyal,
kísérted lázas életem,
vörös ködbe mártott aggyal
létezem. Léted; lételem.
Más izzó máglyára vetne
bűbájos csalfaságodért,
szívem lángolón szeretne,
de rendre páncélodba ér.
Szemeddel táplálod tüzem,
hangod szítja a vér-parázst,
de tetted néha mást üzen;
fullánk-kard védi e darázst.
Óvlak, féltelek, míg tudlak,
míg a perc hiú reményt ígér,
hisz tudod; sohasem unlak,
eléd omlok szerelmedért.
Apró szikrából lobbantunk,
mint két ölelkező lángnyelv,
átitatott gyolcsunk adtuk,
sercegő vérünk husáng nedv.
Égj, lángolj velem e nászban,
izzon köröttünk levegő,
búsuljon más balga bús gyászban,
máglyánk felhőkön lebegő.
És...ha angyali glóriád
egyszer gyarló földre koppan,
könnycsepp elolt majd, óriás
tűz hamvad, többé nem moccan.
Addig is; ölelj magadhoz!
Akarom; boldogan nevess!
Izzó szerelem gyönyört hoz!
Nagyon kell, kell, hogy most szeress!!!
2006-08-09 |
|
Vissza az elejére |
|
Anna1955 Site Admin
Csatlakozott: Mar 07, 2005 Hozzászólások: 9401
|
Elküldve: 2006 Okt 3 Kedd 10:26 Hozzászólás témája: |
|
|
Bartalovics Zoltán: Egy jelre várva
Nézem, ahogy alszol. Szemhéjad nem remeg.
S mint a holt, ki ravatalon csipkék közt hál,
arcoddal üzened az angyalok helyett,
hogy enyészet testekben nincs több kikelet.
Édes szád sarkát mosoly nem ékesíti.
Redők sem sebzik gondtakaró homlokod.
S míg álmodat lesem, félek, elfelejti
szusszanását a lepedő meglebbenteni.
Beleborzongok... Mily' rossz lenne nélküled!
Levegő után kapkodok, hogy ne sírjak
és arra gondolok, húsz év nem évül el
egyetlen pillanattól ...és szíved lüktet!
Megnyugszom lassan, és testem ernyedni kész.
Örök félelemben virrasztok melletted.
S hajnalban, mikor paplanommal felém lépsz
lágyan megcsókolsz... Istenem! De jó, hogy élsz! |
|
Vissza az elejére |
|
Anna1955 Site Admin
Csatlakozott: Mar 07, 2005 Hozzászólások: 9401
|
Elküldve: 2006 Okt 5 Csüt 21:22 Hozzászólás témája: |
|
|
Káli László: Szabadulj
Állj meg egy percre. Csupán egyetlen egyre! És nézd,
fölötted az ég, bár távolinak hiszed, mégis ismered!
Valaha ott repültél. Valaha… rég. Amikor még nem
verted fejed a fellegekbe, s nem raktál mázsás köveket
arra a hatalmas lánggal égő vágyra, melynek mára
csak parazsát ismered. Mikor még lenn járt az Istened
a Földön, s Te sólyomlelkű, könnyűléptű álom voltál.
Nézz az égre, melynek minden szeg-zugát ismered!
És ne engedd, hogy élve temetett legyen a Lelked!
Tépd le a megszokás láncát, s vágd arcába ripők
előítéleteknek, kik szerint ez lehet csak természetes,
hogy belenyugodj öröklött sorsodba Te is, mint ők!
Lelked sólyomszárnyon szálljon, túl minden határon,
a végtelenben, és éleszd, tápláld csak újból a lángot!
Vess lobot hideg házak mohlepte pincéjébe, de úgy ám,
hogy ropogva reccsenjen az üszkös gerenda a padláson!
Szabadnak születtél! Ne tűrj kordát s zabolát senkitől,
mert belepusztul halhatatlan lelked! Elemészt belül
a tűz, vagy elnyel a hatalmas űr, mit magad helyén
találsz, ha nem szöksz meg, ha most nem menekülsz!
Állj meg egy percre. Csak egyetlenre! Aztán szállj!
Tiéd a Végtelen! Száguldj a fennsíkok s bércek fölött,
aztán fel az égbe, s nézd meg, hogy a csillagok másik
oldalán van-e fény! S légy a legfényesebb mind között! |
|
Vissza az elejére |
|
Anna1955 Site Admin
Csatlakozott: Mar 07, 2005 Hozzászólások: 9401
|
Elküldve: 2006 Okt 6 Pént 20:11 Hozzászólás témája: |
|
|
Kovács Anikó: Neked írt őszi elégia
Neked...
Hiszen tudom én, ennek így kell lenni:
évente ránkzuhan megölni október,
és itt, a halódó hegyen – mint mindig -,
a bölcs diófa halk fájdalmat énekel.
Ilyenkor már ónosan sötétet fest
az alkony hűvös ujja
és csobognak lassú reggelek -
a négyes villamos
dühödten gázol a hajnal ősz hajába,
a körúton dohos koldusok fekszenek.
Fölfeslik a kásás éj – de minden hiába,
nem gyémántlik már édes napsugár
a budai házak szigorún zárt ablakába.
Fényrajzoló kedvem elbitangolt,
- segíts, hol lehet? – érzem, napról napra
egyre mélyebbre süllyed szép hitem,
és a szó halványul kérgesedő szívemen:
így titokban egy védett helyet keresek
Nálad…. – és óvatosan a tenyeredre teszem.
Álmodok
karcsú hidakra, víztükörre rogyva,
- míg e szent csönd bársonya ölel, -
és tudom, itt találok fényes oltalomra,
bár az ég kékje már rég opálosra olvadt,
és velem csak szívszínű csönded virraszt, -
de két kezed közt ott bújik a holnap.
Mindig csak a holnap.
…mégis nálad lelek csak nyugalomra.
Budapest, 2006. október 4. |
|
Vissza az elejére |
|
Anna1955 Site Admin
Csatlakozott: Mar 07, 2005 Hozzászólások: 9401
|
Elküldve: 2006 Okt 8 Vas 19:38 Hozzászólás témája: |
|
|
Tóth János: Egyszer megállt minden a Földön
Emlékszem nem tudtuk már a nevét sem a virágoknak,és
ruháink redőibe is beleette magát az utak szitáló pora.
Lehetett talán nyár, nem éreztük már azt sem, csak néztük
a horizont remegő szélét, összehúzott szemekkel a gyerekeket
magunkhoz húzva, titkon már védelmet remélve tőlük, pedig
akkor már veszve volt minden, csak a harang remegett még,
az utolsó, amit még nem rombolt le a kacagó magány. |
|
Vissza az elejére |
|
Audrey Főboszorkány
Csatlakozott: Nov 03, 2003 Hozzászólások: 3724 Tartózkodási hely: Mindenhol és sehol
|
Elküldve: 2006 Okt 8 Vas 22:17 Hozzászólás témája: |
|
|
Szabédi László: Álmoddal mértél
Te bennem szörnyeteget látsz, én benned
nem akarok látni inkvizítort,
szüntesd meg ezt az öngyilkos küzdelmet,
mely téged már a könnyekig sodort.
Nem titkolom, hogy gyengébb vagyok annál,
kit vak bizalmad remélt támaszul,
és nem szeretném, ha vaknak maradnál,
s nem látnád: szegény fejem rád szorul.
Hát láss olyannak, amilyen valóban
vagyok. Nem én hazudtam, ha szemed
csak a részt látta bennem, és a jóban,
mely részem, ismerni vélt engemet.
Álmoddal mértél, én az álmodónak
mit mondhatok? Ne légy börtönöm!
Csalódtál, de ne tarts engem csalónak,
amiért az álmaidhoz nincs közöm.
Én nem dicsérem frivolan a szennyet,
mely negyven éven át hozzám tapadt,
a szenvedést se dicsérem, de szenvedj,
ha társamul kötelezted magad.
Nem biztatlak, hogy próbáld letagadni
vétkeim, nem mondom, hogy ne perelj,
de csak egészen tudom magam adni,
fogadj mindenestől, egészen el.
Ne mérj az álmaidhoz: kevesebbnek
mutatják azt, ami több, mert egész,
ítélő szavaid téged sebeznek,
ha eszményednél törpébbnek ítélsz.
Láss kegyetlenül, de lásd meg merészen
a világot is, amely alakít,
és magadénak fogadj el egészen,
azzal együtt, mi tőled elszakít.
Én világnak élek, ne szakíts ki
belőle, jöjj, járj együtt velem,
gyötrődjünk együtt, így fog meggyógyítni
mindkettőnket az orvos gyötrelem.
Amíg javíthat: per és szidalom,
perelj és szidj, nem vész kárba a bánat,-
de megmásíthatatlan múltamon
őrködjék hallgatás és bűnbocsánat. |
|
Vissza az elejére |
|
Anna1955 Site Admin
Csatlakozott: Mar 07, 2005 Hozzászólások: 9401
|
Elküldve: 2006 Okt 12 Csüt 21:39 Hozzászólás témája: |
|
|
Kovács Anikó: Rettenetes virágének
Neked…
...Én nem tudok szebbet elképzelni, mint mi ketten…,
ha átírnád a roppant törvényt, mely itt leng felettem,-
történhetett velem eddig bármi rossz, - én felejtem,
feloldozást és mély kegyelmet nyer általad a lelkem,
jöhet még oly idő, bizonyítékul a szűkmarkú világnak:
ha megindulnának a hegyek, akkor is csak Téged várlak;
…mert volt már úgy, hogy a szép is megbicsaklott, -
ki tudja..? Lehet, holnap nem leszek már más, csak halott,
pedig a legősibb lángból vétetett boldog voltam nemrég,
egy, vagy két nap volt…? Az is már mintha csak emlék…
Tudom, a sok szent ott fent ül és mind minket figyel,
és azt is tudom, hitem Veled erős, sohasem múlhat el,
csak becézni szeretne gyöngéden Desdemona-ujjam;
mondd, hogy kell, hogy rút emlékeimről a port lefújjam?
Hogyan legyek gyönyörűséges múltunknak szigorú őre,
nem szétszakítva, mi ó-ezüstbe van már örökre szőve…?
Hisz úgy van az: Kedvesem mikor rám emeli két szemét,
már alig tudom lassan, lázasan elsuttogni: „nem elég…”,
egyetlen egy mondatát szomjazom; várok, hogy intsen:
de ha nem így lesz, nekem nincs menekvésem. Nincsen…
Budapest, 2006. október 11. |
|
Vissza az elejére |
|
Anna1955 Site Admin
Csatlakozott: Mar 07, 2005 Hozzászólások: 9401
|
Elküldve: 2006 Okt 13 Pént 20:58 Hozzászólás témája: |
|
|
Káli László: Aznap...
Aznap lehalkították susogásukat a lombok,
madár sem dalolt a fák között, és a fűszálak
mind rezzenéstelen álltak. És mi táncoltunk
valami sosem hallott dallamra, és akár csak
papírhajó a víz tükrén, ringott lágyan a csípőd,
és éreztem, ahogyan szíved dobolta az ütemet.
Aztán hosszan megcsókoltalak, és szemedben
láttam a Napot, s Te halkan súgtad fülembe:
Szeretlek. És bár rám rogyott az ég, mégis
könnyű voltam, és repültem, boldogan, fenn
a magasban, fenn, a felhőtlen kékségben, mert
boldog voltam. Boldog, mint talán senki sem
a Világon ebben a pillanatban. Hiszen enyém
a Mindenség! Minden, mi szép, és jó, a közel
s a távol, hegy, bérc, csörgő patak, erdő, mező,
föld s az ég…! Enyém? Nem. Bár engem ölel,
engem szeret, az enyém mégsem lehet sohasem!
Mint a legszebb virág a réten… Nem enyém,
nem tied, senkié. Enyém csak a pillanat, mint
az illata a virágnak. De ez örökké bennem él.
Aznap lehalkították suttogásukat a lombok…
És a kis padon, a vállamon pihentél, miként
pihegő galamb. És úgy öleltél, mint aki soha
nem enged el, s én úgy öleltelek, mint az ér
fonja át a szívemet. A fűszálak táncoltak talán,
vagy a Világ forgott sebesebben? Nem tudom.
Csak azt tudom, hogy szerettem volna, ha akkor
megáll forogni a Világ, s maradsz a vállamon.
Legutóbb Anna1955 szerkesztette (2006 Dec 14 Csüt 21:35), összesen 1 alkalommal |
|
Vissza az elejére |
|
Anna1955 Site Admin
Csatlakozott: Mar 07, 2005 Hozzászólások: 9401
|
Elküldve: 2006 Okt 17 Kedd 19:59 Hozzászólás témája: |
|
|
<p align="center">Sárhelyi Erika: Láz
Ölelésünk, mint út vad vizeken -
tarajos hullámok csókolják a testünk.
Akár két egyéjszakás idegen,
kapkodó kezekkel, habzsolva szeretünk.
Bőrünkön örvénylik a veríték,
a vágy új és újabb medret váj magának.
Igazzá lesznek a hamis mesék
és szállni vágynak a megszaggatott szárnyak.
Ereinkben tajtékot vet a tűz,
ahogy egymásba ránt a lázas akarat,
s mikor a nyugvás végül partra űz,
megleljük az égre kiáltott szavakat.</p> |
|
Vissza az elejére |
|
|
|
Nem készíthetsz új témákat ebben a fórumban Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban Nem módosíthatod a hozzászólásidat a fórumban Nem törölheted a hozzászólásaidat a fórumban Nem szavazhatsz ebben fórumban
|
|