Szerelmes versek a világ költészetéből (1.old.tartalom)

[Anna1955]

Percy Bysshe Shelley: Indián szerenád

Első álmom rólad volt,
első álmom elröpült.
Még az esti szél nyögött,
még az égen csillag ült.
Lábaimban lakik egy
szellem: az rejtélyesen
húzott, hozott, vezetett
ablakodhoz, édesem!

Csitt! A fekete folyón
illet és szél úgy alél,
mintha mákos álmokat
tépegetne ott az éj.
Apadoz a zokogás
a csalogány csöpp szivén,
mint ahogy a tieden
kell hogy elapadjak én.

Jaj, bűvölj föl a füből!
Halk! Hullok! Ájulok!
Szórja csókkal szám-szemem
szerelmed, mint záporok!
Arcom fagyos és fehér,
szívem dobzörgése vad:
szorítsad szíved fölé,
talán ott majd megszakad...

Ford: Babits Mihály

[Anna1955]

Káli László: Csak jól akarlak szeretni...

Akarlak. Nem, mint játékot akar a gyermek, vagy éppen
élet a napfényt, mint vándor a messzeséget, vagy miként
űzött vad a menedéket, ahogyan lélek mindent, mi szép!
Én csak befogadni, és csak jól akarlak szeretni! Szépen!

Csak nyugalmad szeretnék lenni az őrült világ állandó
vad forgatagában! Csak az a hely, hol Lelked megpihen.
A pillanat, amikor álomba szenderülsz, és már nincs sem
való, sem álom még, csak a csend dalol Benned altatót.

Könnyű érintés, vagy mint lepkeszárny kavarta örvény!
Ennyi szeretnék lenni! Hogy ne nyomja lelkem súlya
sem a vállad. Hogy múltad keserű íze, szívednek búja,
bánata múljon el. A hangod ne váljon Benned csönddé.

Mert a hangodon dalolnak tavasszal a szerelmes madarak,
a hangod simogat minden égető nyárban, mint hűs szellő,
A hangodat susogja suttogva a Világon minden fa, és erdő.
A hangod öleli álmom, miként Te ölelsz engem hangtalan.

Már annyi mindent elrontottam az Életemben. Legalább
most az egyszer szeretnék – Veled -, mindent jól tenni!
És szeretnélek boldoggá tenni. Szeretnélek jól szeretni.
Ugye érzed Kedves? Mint ahogyan szívem dobbanását.

[Anna1955]

Szakács Adrienn: Elégia

Mint kibe tőr hasít, üvöltöttem
Sajgó fájdalmam az éjszakába.
Átkoztam mindent, mi körülöttem
Boldogan létezni mert a mába’.
Már keselyűk köröztek felettem
És a világ mégsem borult gyászba
Teérted, Te egyszer volt szerelem!
Ki születtél, s fulladtál a nászba
Csak pusztultál volna együtt velem
Utolsókig a napot gyalázva
Mikor fogantál lyukas szívemen.
S végül itt hagytál porig alázva
Nem, ezt többé nem teheted velem!

Halott szívembe visszatér a vér
Egyszer a szenvedés is véget ér
Mint a vándor, ki mindig útra kél,
Hosszú út végén mégis hazatér:
És halk nevetése, tudom, utolér,
Hallom már: új imát küld felém a szél.

[Anna1955]

Tárnok Mihály: Hangod

Hangodat kerestem tegnap éjjel,
Mely enyém volt, szép volt és igaz!
Elringatott édes-bús zenéje,
Közel hozva ábrándjaimat.

Láttatta hangod: szemed, mosolyod,
Virág lettél, illatos, fehér,
Öleltelek, s a részeg kábulat
Sugallta, hogy mennyi kincsed ér.

Szivárványba rajzoltad át magad,
Rejtőztél, de felismertelek!
Száz alakba bújhatsz, mind hiába,
Ritmizálom a lélegzésedet.

Így hallgattam hajnalig a hangod,
Pihém voltál, sárga kis Csibe,
Őriztelek óvón szép szavakban,
Elrejtve, ne lásson senki se.

………………………………………..
Az álom elszállt, napra nap ragyog,
Egy nagy sóhaj…öröm az Élet!
Hogy ocsúdom, némán kiabálom:
Óh’ mennyire szeretlek Téged!!!

[Anna1955]

Bartalovics Zoltán: Te kedves Alak

Oly régóta várlak már!
Több vagy bennem a kiejtett szónál
s több vagy még nálam is.
Lelked madarát hallom fülemben
és az szabadon, tisztán énekel.
Kalitka lelkemet melengeti
s hívó szavára engednek a pántok.
Futkosok én is össze-vissza,
de arra várok, hogy szelídíts meg.
Rád emelem arcom s nézd,
szememben alakod világít.
A körmönfont óra csak ketyeg, kattog,
és nem tudja az ostoba,
hogy utolsó időnket éljük.
Harapj hát számba!
Add magad kezemnek!..
Nincs értelme tovább várakozni.
Lassan belefolyunk a csillagóceánba,
s az Isten is köddé válik.
Dombok hirdetik majd, hogy róluk gurultunk,
és bokrok csöndjei hallgatnak mélyen
ha eszükbe jut, hogy alatta pihentünk.
De új ágak nyúlnak majd ágak után,
és emlékünk is lehull minden levéllel.
Belesüppedünk a fűbe,
s a szorgos kis bogárkák velünk takaróznak.
...Hát így. És most várlak míg eljössz.
Talán belém ojtod mosolyod
és fogaid csillogását is látom.
S látom, ahogy reszketeg bőrödön
kis pihék kergetőznek,
s karomba vágyik mind!
Kedveseket mondok majd,
s Te hiszed, hogy nő vagy.
Beletúrsz hajamba, és kicsit csóválod fejed,
de nem hadakozol ellenem.
Csak nézzük, nézzük egymást csodálva
s mikor a szívemhez simul szíved,
akkor leszünk habja a fellegeknek,
és a mi Istenünk nagyon fog vigyázni ránk.

[blue]

Ladányi Mihály: Fohász

És vigyél engem kisértésbe,
földi gyönyörbe, meleg husba,
részegen dőljek forró szélbe,
ne apadjon az erőm kútja.

Dicsértessék a te neved,
édes ágyékod, jó karod,
gyujts fel tüzeddel engemet,
s légyen meg az akaratod.

[blue]

Csoóri Sándor: Pillanatfölvétel

Szemed a földet nézi,
zárt az arcod.
A pillád alatt én lépegetek nesztelenül,
megyek világgá fényes délben,
de annyi nap süt odabent,
annyi áramütés rozstábla hajladozik,
estére ma is visszatérek.

[Audrey]

fényesi Tóth János: Kegyetlenül

Mondd, most hová rejtselek el?
Jó lenne meglátni együtt a holnapot,
talán lenne néhány óránk még, csak
ne várj irgalmat! Ne hadakozz, ne hazudj!
Mitől vársz kegyes megváltást?
Tudd meg szeretni foglak!
Hideg leszek, és józan, meg sem fogom
a kezed! Csak odaültetlek szobám közepére,
verset mondok Neked, szomorú dalokat is
énekelgetek a füledhez közel hajolva, nem
engedem, hogy elfordítsd a fejed, szemedben
ezernyi lámpa fényét fordítom, és ordítom, hogy
nézd! Ezt tetted velem! Azt akarom, hogy sírj!
Csak nekem kell a könnyed, a világon más
már meg nem ért!Hited leszek, és utad!
Érintelek, és taszítalak, ha úgy akarom.
Nekem már megvolt minden, amit Te adhatsz!
Lépted leszek, gondolatod! Csak nekem
hihetsz!Én leszek Neked az egyetlen!
Csak addig nem tudom, hová rejtselek el?

[Anna1955]

Somogyi Ottó: Lélekszomj

Ösztönbe bújtat tested ámbra illata,
Míg dúvadként lágyan simítom pihédet,
Kínoz egy kísértő, húsvérű csendélet,
Kocsonyás vágyak élettelen tudata.

Gondolatodra vadászom évek óta,
Szomjas kielégíthetetlenségemmel
Szürcsölöm lelked bimbóit türelemmel,
Míg felcsendül az áhított öröm óda.

Képzeletünk szárnyán repülünk vissza,
Hol az emberiség ős bölcsője álmod,
Hangtalan szavunk csillagfény varázs issza.

Lerombolom anyagból épült világod,
Csak az érzés maradjon nekünk színtiszta,
Hogy szívembe préseljem lélekvirágod.

2006-12-04

[kritta]

Guillaume Apollinaire: Kikericsek

Most mérget hajt a rét s virágzik késő őszig
Legelget a tehén
S lassan megmérgeződik
Kikericsek virítnak kékek és lilák
Álmos szemed olyan mint itt ez a virág
Mint szirmuk fodra kéklő s kék akár ez ősz itt
S szemedtől életem lassan megmérgeződik

Egy falka kisdiák a rétre fut s rivall
Lebernyegük röpül és zeng a harmonikadal
S letépik a virágot mely anya és leány is
És színe mint szemhéjadé s oly félve rebben már is

Mint rebben a virág ha szélben térdepel
A csordás csöndesen halk hangon énekel
Míg bőg a sok tehén s elhagyja gőzölögve
E halnikészülő nagy rétet mindörökre

(Radnóti Miklós fordítása)

[Anna1955]

Káli László: Táncolni Veled


Hallgasd e halk zenét, mely a szívemből száll most feléd,
hallgasd a szerelem legszebb dalát! Neked szól a szerenád.
Mondd! Emlékszel még, amikor szívrepesve mentem eléd?
Csak öleltünk, szerettünk, táncoltunk, nevettünk egy éjen át.
Most újra szól a dal, mint régen, a Hold is ragyog az égen,
ugyan úgy, mint akkor éjjel. S én várom, hogy visszatérj
hozzám megint. Nem kell semmi más, nem kell, csak ennyi:
táncolni, míg véget ér az élet, s vele véget ér a szerelem!
De addig táncolni utcákon és tereken, homályos szobában
együtt menni tegnapból a holnapokba, s szeretni szerelmesen.
Gyönyörű dallamra, elmerülni egy vén cselló halk hangjában.
Első és egyetlen éjszakánk örök varázsát átélni, és megélni
megannyi nappal, és számtalan éjszakán. Napkeltét várni
Holdtalan éjeken, s repülni alkonyszárnyú csókos hajnalon.
Érezni pihegésed a vállamon. A csodákban térdig járni Veled,
hogy tánclépésben haladjon felettünk a csodálkozó végtelen.
Hallgasd e halk zenét! Szívem ütemét, mely szíveden dobol,
a sóhajt, mely hárfaként rezdül, s a boldogságunkról dalol...

Itt meg is hallgathatod

[piroman]

Vlagyimir Viszockij: Ballada a szerelemről

Midőn a tengerár az Úr szavára
Medrébe visszatérült csendesen,
A vízözön habjaiból kiszállva
A partra léphetett a szerelem,

S széthordta menten fürgeröptű szárnnyal
A szél a bűnös kontinenseken.
S akadnak még oly furcsa figurák,
Akik magukba szívják e csudát,

S nem várnak büntetést, kitüntetést sem,
S míg azt hiszik, csak lélegeznek, át-
Veszik szabálytalan, vad ritmusát
Annak, ki éppen így zihál egészen.

Szenvedélyedet, miként hajót,
Úgy sodorják áradó folyók,
Mielőtt kimondod: „szeretek”,
Mondd, hogy: „élek”, „levegőt veszek”.

A szerelem lovagja kódoroghat
Örökkön – ez az ország végtelen.
S a próbák napról napra szigorodnak,
Szeszélyes udvarhölgy a szerelem.

Elválás, búcsú – akit erre fognak,
Nem lesz nyugalma, talmi álma sem.
Nem tántorítod e bolondokat,
Számukra nincs elég nagy áldozat,

Nem drága ár az életük sem érte;
Ha nem szakad meg, hogyha fennmarad
A szál, mely ezt az eszelős hadat
Bűvös kötéssel összefűzte végre.

Friss szél a kiválasztottakat
Részegíti, újra él a holt,
Mert nem lélegezhet, élhet az,
Ki szeretni sohasem tanult.

Aki a szerelem tavába fulladt,
Nem húzza ki, nem éri el szavad,
A mendemonda bármit is locsoghat,
De az a tó a vérétől dagad.

S mi égő gyertyát állítunk a holtnak,
Aki a szerelembe belehalt.
Eggyé simult a hangjuk, úgy suhan
Eggyévált lelkük is virágosan,

Lélegzetük is összeforrt örökre,
Egy ingó híd alattuk, sóhaja
Ajkuknak egy, nem válik szét soha,
Így lépnek együtt minden földi rögre.

Ágyuknak én a rétet megvetem,
S hallom alva, hallom éberen:
“Lélegzem, mert élek – szeretek,
A szerelem ad csak életet.”


Ford: Baka István

[Captnemo]

Lőrinczi L.Anna: Mosolygó arcot láttam éjjel...

Mosolygó arcot láttam éjjel...
Lágy ígéret ragyogott szemében,
pimasz reményt keltve
testemben, néma ábránd ébredt.
Egy érzést figyelek merengve,
szívem zárt burkát hasítja,
mint itatósra tett bab csírája
burjánzik, és ural.
Mélyen érik bennem a vágy
elfojtva, kitörni készülőn,
úgy ahogy a must vár
arra, hogy borrá nemesüljön.
Így perzsel a forró láva,
melyet a föld gyomra köp,
heves rázkódással
várva, hogy kihűlve,
éltemben termékenyüljön.
Felderengő látomásban
szikrázik a napsugár,
mosolygó arcot láttam éjjel
s mélyen érik bennem a vágy..

2006-07-02

Itt meg is hallgathatod

[Anna1955]

Káli László: Rajtad kívül...

Rajtad kívül nincs más menedékem,
meddig szem ellát e sivár vidéken.
Hozzád űz a vágyam minden éjjelen,
s nappalom Tőled ragyog fényesen.
Hiányzol. Ma jobban, mint máskor.
Szeretném, ha itt lennél. Ha ölelnél.
Hozzám bújnál, mintha soha többé
nem akarnál elengedni. Mintha már
nélkülem akár nem is bírnád tovább.
Hiányzol. Tegnap óriás volt a Hold.
Faggattam, hogy vajon hol vagy most?
Hogy gondolsz-e Te is rám néha?
S hogy éjjel, színezüst fényével
betakart-e Téged? S hogy ha látott,
vajon mosolyt varázsolt-e arcodra?
S mit álmodtál éppen? Remélem szépet.
Rajtad kívül nincs más menedékem.
Hozzád s Te utánad vágyom.
Rólad szól a legszebb álmom.

[Lexi]

Thomas Hardy: Nélküled


Eső dobol, ajtó recseg,
villám, zöld fényü ég -
én itt vagyok, te meg amott,
s köztünk a messzeség.

Bár ezer mérföld lenne csak
s a vad, villámos ég,
ami közénk áll - akkor, ó,
remény is lenne még.

De hogy azt általérje, már
a vágyunk sem elég,
jaj, több az, mint villám, vihar,
több, mint a messzeség.

(Tótfalusi István fordítása)