Szerelmes versek a világ költészetéből (1.old.tartalom)

[kritta]

Guillaume Apollinaire: Kikericsek

Most mérget hajt a rét s virágzik késő őszig
Legelget a tehén
S lassan megmérgeződik
Kikericsek virítnak kékek és lilák
Álmos szemed olyan mint itt ez a virág
Mint szirmuk fodra kéklő s kék akár ez ősz itt
S szemedtől életem lassan megmérgeződik

Egy falka kisdiák a rétre fut s rivall
Lebernyegük röpül és zeng a harmonikadal
S letépik a virágot mely anya és leány is
És színe mint szemhéjadé s oly félve rebben már is

Mint rebben a virág ha szélben térdepel
A csordás csöndesen halk hangon énekel
Míg bőg a sok tehén s elhagyja gőzölögve
E halnikészülő nagy rétet mindörökre

(Radnóti Miklós fordítása)

[Anna1955]

Káli László: Táncolni Veled


Hallgasd e halk zenét, mely a szívemből száll most feléd,
hallgasd a szerelem legszebb dalát! Neked szól a szerenád.
Mondd! Emlékszel még, amikor szívrepesve mentem eléd?
Csak öleltünk, szerettünk, táncoltunk, nevettünk egy éjen át.
Most újra szól a dal, mint régen, a Hold is ragyog az égen,
ugyan úgy, mint akkor éjjel. S én várom, hogy visszatérj
hozzám megint. Nem kell semmi más, nem kell, csak ennyi:
táncolni, míg véget ér az élet, s vele véget ér a szerelem!
De addig táncolni utcákon és tereken, homályos szobában
együtt menni tegnapból a holnapokba, s szeretni szerelmesen.
Gyönyörű dallamra, elmerülni egy vén cselló halk hangjában.
Első és egyetlen éjszakánk örök varázsát átélni, és megélni
megannyi nappal, és számtalan éjszakán. Napkeltét várni
Holdtalan éjeken, s repülni alkonyszárnyú csókos hajnalon.
Érezni pihegésed a vállamon. A csodákban térdig járni Veled,
hogy tánclépésben haladjon felettünk a csodálkozó végtelen.
Hallgasd e halk zenét! Szívem ütemét, mely szíveden dobol,
a sóhajt, mely hárfaként rezdül, s a boldogságunkról dalol...

Itt meg is hallgathatod

[piroman]

Vlagyimir Viszockij: Ballada a szerelemről

Midőn a tengerár az Úr szavára
Medrébe visszatérült csendesen,
A vízözön habjaiból kiszállva
A partra léphetett a szerelem,

S széthordta menten fürgeröptű szárnnyal
A szél a bűnös kontinenseken.
S akadnak még oly furcsa figurák,
Akik magukba szívják e csudát,

S nem várnak büntetést, kitüntetést sem,
S míg azt hiszik, csak lélegeznek, át-
Veszik szabálytalan, vad ritmusát
Annak, ki éppen így zihál egészen.

Szenvedélyedet, miként hajót,
Úgy sodorják áradó folyók,
Mielőtt kimondod: „szeretek”,
Mondd, hogy: „élek”, „levegőt veszek”.

A szerelem lovagja kódoroghat
Örökkön – ez az ország végtelen.
S a próbák napról napra szigorodnak,
Szeszélyes udvarhölgy a szerelem.

Elválás, búcsú – akit erre fognak,
Nem lesz nyugalma, talmi álma sem.
Nem tántorítod e bolondokat,
Számukra nincs elég nagy áldozat,

Nem drága ár az életük sem érte;
Ha nem szakad meg, hogyha fennmarad
A szál, mely ezt az eszelős hadat
Bűvös kötéssel összefűzte végre.

Friss szél a kiválasztottakat
Részegíti, újra él a holt,
Mert nem lélegezhet, élhet az,
Ki szeretni sohasem tanult.

Aki a szerelem tavába fulladt,
Nem húzza ki, nem éri el szavad,
A mendemonda bármit is locsoghat,
De az a tó a vérétől dagad.

S mi égő gyertyát állítunk a holtnak,
Aki a szerelembe belehalt.
Eggyé simult a hangjuk, úgy suhan
Eggyévált lelkük is virágosan,

Lélegzetük is összeforrt örökre,
Egy ingó híd alattuk, sóhaja
Ajkuknak egy, nem válik szét soha,
Így lépnek együtt minden földi rögre.

Ágyuknak én a rétet megvetem,
S hallom alva, hallom éberen:
“Lélegzem, mert élek – szeretek,
A szerelem ad csak életet.”


Ford: Baka István

[Captnemo]

Lőrinczi L.Anna: Mosolygó arcot láttam éjjel...

Mosolygó arcot láttam éjjel...
Lágy ígéret ragyogott szemében,
pimasz reményt keltve
testemben, néma ábránd ébredt.
Egy érzést figyelek merengve,
szívem zárt burkát hasítja,
mint itatósra tett bab csírája
burjánzik, és ural.
Mélyen érik bennem a vágy
elfojtva, kitörni készülőn,
úgy ahogy a must vár
arra, hogy borrá nemesüljön.
Így perzsel a forró láva,
melyet a föld gyomra köp,
heves rázkódással
várva, hogy kihűlve,
éltemben termékenyüljön.
Felderengő látomásban
szikrázik a napsugár,
mosolygó arcot láttam éjjel
s mélyen érik bennem a vágy..

2006-07-02

Itt meg is hallgathatod

[Anna1955]

Káli László: Rajtad kívül...

Rajtad kívül nincs más menedékem,
meddig szem ellát e sivár vidéken.
Hozzád űz a vágyam minden éjjelen,
s nappalom Tőled ragyog fényesen.
Hiányzol. Ma jobban, mint máskor.
Szeretném, ha itt lennél. Ha ölelnél.
Hozzám bújnál, mintha soha többé
nem akarnál elengedni. Mintha már
nélkülem akár nem is bírnád tovább.
Hiányzol. Tegnap óriás volt a Hold.
Faggattam, hogy vajon hol vagy most?
Hogy gondolsz-e Te is rám néha?
S hogy éjjel, színezüst fényével
betakart-e Téged? S hogy ha látott,
vajon mosolyt varázsolt-e arcodra?
S mit álmodtál éppen? Remélem szépet.
Rajtad kívül nincs más menedékem.
Hozzád s Te utánad vágyom.
Rólad szól a legszebb álmom.

[Lexi]

Thomas Hardy: Nélküled


Eső dobol, ajtó recseg,
villám, zöld fényü ég -
én itt vagyok, te meg amott,
s köztünk a messzeség.

Bár ezer mérföld lenne csak
s a vad, villámos ég,
ami közénk áll - akkor, ó,
remény is lenne még.

De hogy azt általérje, már
a vágyunk sem elég,
jaj, több az, mint villám, vihar,
több, mint a messzeség.

(Tótfalusi István fordítása)

[Tupir]

Kormann Zsolt: Köszönöm

Köszönöm, hogy kezem, ha kutat keresve
Megtalálja helyét elfáradt arcodon
Köszönöm, hogy vársz még reám minden este
Mikor nyűgöm, gondom, te hozzád meghozom

Köszönöm, hogy reggel csókolva bocsátasz
Utamra elkísér, derűd eljön velem
Köszönöm, hogy kérdéseimre a választ
Kereshetem nálad, s mindenkor meglelem

Köszönöm a hangod, csalogányos múzsám
Édes csicsergése ébreszt, ha álmodom
Köszönöm illatod, s ajkad finom rúzsát
Mikor vággyal ölelsz, ízedet kóstolom

Köszönöm, hogy tupíros, rakoncátlan fürtöd
Zegében-zugában kedvemre túrhatok
Köszönöm, hogy mosolyodban oly gyakran fürdök
S becéző roham’im szépen tűrve hagyod

Köszönöm, hogy kezed bízva nékem adtad
S bízom, hogy többet már el nem engedem
Köszönöm, hogy türelmed hosszúra szabtad
Megmaradtál hűen kedvesemnek velem

2006-04-28

[zsoloo]

Loló Judit: Meséltem már arról...?

Meséltem már arról, szerelmesem
Hogy milyen, mikor csókod ízlelem?
Méz-boros ajkaink megrészegülnek
Szemeink mélyen egymásba merülnek

Meséltem már arról, életem virága
Hogy milyen, mikor nem várlak hiába?
Szívemben ezernyi pillangó szárnyal
Lelkemben egyszerre szólal meg száz dal

Meséltem már arról, szépségesem
Hogy milyen Veled az én életem?
Este mellkasodon mily jó megpihenni
És reggel édes csókodra ébredni?

[Anna1955]

<p align="center">Kovács Anikó: Mezzopiano



Neked...


figyelem
ahogy a hidak hosszúkat lépnek
Pestről át Budára
olthatatlan vágy fogan
és csavarog bennem a bánat
a Szigeten minden ugyanolyan
ugyanaz a varázslat
szelíd zsarnokságom dünnyög halkan
az emléktől terhes homályban
de már sötétség karolja vállam
földre lapult
remegő ködök között
édes gondolatokat sóhajtok a világra
jó itt veled
jó itt lennem
égre lobban a fojtott szó és izzó a lángja
dúdol szívemben
mélyrerótt
hangod és komoly neved
mégis valami ódon ború nyugtalankodik nálam
de nem szabad engednem
hogy lelkembe törjön ez a vasárnap
[...]
az alkonyat
egy felleget épp most márt a Dunába
csordul a sötét
lassan csukódik nagy kapuja a világnak
én itt ülök azon a régi padon
a ritka csendben
és ezer szent türelmével
konokul
várlak




Budapest, 2006. november 3.

</p>

[Anna1955]

Somogyi Ottó: Hiszek benned

Ezer óceán fátyla mögül integetsz felém,
Törött szárnyú madaram! Repülj, repülj elém!
Hagyd, hadd lobogjon szerelmünk parazsán a remény,
Szerencsejátékomban légy Te a főnyeremény!

Ne engedj utat hűtlen gondolat vándorának,
Ints most búcsút a kétely gyülekvő táborának!
Várni foglak, ha kell, több emberöltőn keresztül.
Hiszek benned! Kétségemre a remény ráfeszül!

2006-04-20

[Anna1955]

Fazekas Miklós: Anna

Megszeretni egy pillanat műve volt -
Ahogy zöld szemével a lelkembe vándorolt -
Megszeretni egy pillanat műve volt !

Lángolni érte egy pillanat műve volt -
Ahogy gyönyörű száján csillant a Hold -
Lángolni érte egy pillanat műve volt !

Meghalni véle egy pillanat műve volt -
Amikor csodás teste szeretve rámhajolt -
Meghalni véle egy pillanat műve volt !

Elfeledni egy Élet nem elég -
Varázsos hangját - Szirének énekét -
Elfeledni egy Élet nem elég !

(by - mickey 2006.03.08.)

[Anna1955]

Káli László: Anna

Úgy suttogom a neved, mint haldokló az Imát.
- Csak Benned hiszek, légy, ki engem megvált -
Úgy, ahogyan egy törékeny álomról suttoghat
az ember, félve, hogy a legkisebb neszre elszáll.
Úgy veszem számba a neved, mint a szent ostyát,
oly áhítattal, olyan alázattal, hittel, mint miképpen
- Hiszek az Egy Istenben, Mindenható Atyában!-
Mert hiszem, hogy Te vagy a lelkem tükörképe.
Ha csak hallom a neved, mintha Tündérek dalát
hallaná meg, ki eddig a hangokat sem ismerte,
olyan lesz e név, olyan zene, s úgy járja át a lelket,
mint orgonaszó csendül az éjjeli Istentiszteletbe.
Úgy suttogom a neved, mint Te suttogtad nekem
Holdfényes éjjen s Napfényben fürdő reggelen,
szerelmi csatáinktól fáradtan, mint halk sóhajt:
- Tied a testem, lelkem, mindig szeress engem-
Úgy suttogom a neved, mint ahogy az erdő fái
suttognak. Mert olyan vagy Te, mint égi manna,
s Te vagy nékem a Kánaán, boldogságom forrása
S neved, mint virágméz, olvad a számban: Anna

[Anna1955]

<p align="center">Gámentzy Eduárd: Hozhatok neked

Hervadó virágok helyett,
Hozhatok neked színeket!
Kéket az égről,
Aranyló sárgát,
Legyen belőle
Takaród, párnád!
Ezüstöt csillogó
Forrás vizéből,
Hozhatok neked
Feketét, mélyről.
Nem olyan gyászos
Elszomorítót,
Csak olyan elfedő
Menedékadót.
Hozhatok neked
Hófehér márványt,
Legyen a tükröd!
Hozok szivárványt!
Kifeszítem föléd
Nem sírhatsz már soha!
Hozhatok neked!...
- Csak tudnám, hogy hova

</p>

[Anna1955]

<p align="center">Káli László: Homokóra


Nézd, milyen mélykék ma az ég ott fönn a magasban!
S alattunk csak a csillagok ragyognak a tó tükrén.
S illatosan nyílnak ablakunkban a jégvirágok.
Bármerre járok, mindig Hozzád vágyom.
Úttalan utakon poroszkál lelkem,
S én csak várok csendben,
hogy hátha egyetlen
egyszer nem kell
felébrednem
álmomból
Ha
az éjjel
betakar majd
tán egyszer virágos
mintás földkezével óvón
rejtve minden bánatot,fájdalmat
lelket s testet,hogy még csak emléket
sem hagyjak magam után,hogy ne gondoljon
soha senki rám sem haraggal,és sem szeretettel,
felejtsék el,hogy éltem,féltem,szerettem,és reméltem.
Ha már elbújni nem is tudok, legalább elveszni hagyjatok!

</p>

[Árvai,Emil]

Petőfi Sándor: Mi a szerelem?

Süldő poéták, bikficek,
Ugyan ne csiripeljetek
A szerelemről! kérlek szépen
Az emberiség szent nevében,
Melyet kínpadra vonni vétek,
Kérlek, hogy azt ti ne tegyétek.
Tudjátok: melyik fán terem,
Milyen madár a szerelem?
A kotyvaszték, mit fejetek
Rosz bögréjében főztetek,
A sóhajtások galuskája
Pityergések levébe hányva,
Epedéssel megsáfrányozva
Vagy kakasdühhel megborsozva,
Oh én szerelmes istenem,
Ez még koránsem szerelem!
Még várjatok, kis bikficek,
Kissé nagyobbat nőjetek,
Hogy a szerelmet ismerjétek
És azt megénekelhessétek. -
Viselni hosszú éven át
A szívben a kétség nyilát,
Teremteni legmelegebb
Vérünkből szép reményeket,
Csak azért, hogy meghaljanak,
Hogy minden istenadta nap
Legyen egy-egy kedves halottunk,
Kit kínosan kell megsiratnunk;
A rágalomnak óriási
Kigyófarkával szembeszállni,
Eltűrni oly bántalmakat,
Mit megtorolni nem szabad,
Mert kedvesünk azé, ki bánt,
Aztán elvenni a leányt,
Eldobni érte szabadságunk,
Mely legimádottabb sajátunk,
S fölvenni a könnyű szabadság
Helyett az élet súlyos gondját,
Dolgozni napok s éjeken,
Hogy ételünk s ruhánk legyen;
S ha feleségünk tán szeszélyes,
Magunkat szabni szeszélyéhez,
Hogy már ha kell örömtelennek
Lenni egyik vagy más életnek,
Mienk legyen örömtelen...
Lássátok, ez a szerelem!

Koltó, 1847. október