akkor majd csak próbálok levegőt venni,
némán hallgatni ahogy az eső vájatokban
csorog végig a reszketeg ablaküvegen, mint
olvadó hó a tűnő téli éjen, mikor apró
reménysugár cirógatja végig a félénk,
hidegtől terrorizált rügyeket, úgy
bontogatom érzékeimet, próbálgatom
érzéseimet rajtad, veled és néha
nélküled, míg lecseppen az utolsó
esőcsepp, aranylón hintázik az ablak-
párkány szélén, és mint Dalí órái, úgy
folyik le a fákról, a hirtelen köddé
váló, akaratos idő testet ölt egymás
karjában, mint sosem tapasztalt vágy
és én csak próbálok levegőt venni, hogy
élhessek együtt ezzel az érzéssel, amit sem
megfogalmazni sem megmagyarázni,
sem elüldözni nem tudok, nem lehet
Elküldve: 2007 Ápr 1 Vas 14:46 Hozzászólás témája:
Gyóni Géza: Memento
Kit megálmodtál egyszer magadnak,
Hajad selymével kösd le a párod!
Források mentén nimfák kacagnak -
Hínár-karukkal rája tapadnak...
S ha soká késel, majd nem találod.
Tárd ki karod, míg hófehér, hamvas,
Bontsd le hajad, míg hullámos ében.
Irigy vénekre csak sose hallgass!
Majd jön a bánat, a rút, unalmas,
Majd jön a bánat még idejében.
A szerelemben nincsenek évek,
A szerelemben csak csókok vannak.
A szerelemben jaj a fösvénynek!
A szerelemben csak azok élnek,
Kik szerelemből mindent odadnak.
Ilyennek maradtam, mint akit megismertél
négy éve abban a régenvolt tavaszban – vagy
már nyár volt? Lásd, mit sem számít, hozhatok
én tanúként elébed bárkit, mindegyik igazolhat,
mind mellettem áll majd, ha megkérdezed:
- Ez az érzés ennyire áthat…?! - Nem. Nem
ennyire. Ennél sokkal jobban, - azt hiszem
semmit sem tudok ennél biztosabban, és azt
mondom magamnak: maradjon így minden,
így szeresselek, így maradj nekem titkon örök
szövetségem, - az, aki nekem az egyetlen vagy
ebben a nagy, szent és szépséges vétségben, -
már ha szeretni bűn, és így szeretni szégyen.
Nem változom, mert nem változhatom, - nem
tántorít el semmilyen szó, vád, vagy fogalom,
mert benned rejtette el Isten azt a nyughelyet,
mit nem tud versbe szólítani a gyönge képzelet,
mert kophatatlan a perc, amelyben összeolvad
az eltelt négy év és a bíztató holnap, te csodát
hozol, - emberek közt áldott - aki segít túlélnem
kínozó hiányod, fehérre festeni a tisztátlan világot,
elűzve minden fénytelent, ami fájt, vagy bántott,
erőt ad eltűrni a tél holt éjszakáit, a sok szürkét,
segít nem meghallani a nyárnak - fájó megvénültét.
Jön a május, te segíts hogy minden eggyé legyen, -
szép napjaink lesznek, hidd el, szép és felhőtelen...
Elküldve: 2007 Máj 11 Pént 20:19 Hozzászólás témája:
<p align="center">
Mülléder Mária Terézia: Ahogyan én...
Mondhatnám azt
ahogyan a fák
amikor reggelente
rám nevetnek...
De nem emlékszem
a platánok, gesztenyék
hogyan szeretnek
Ahogyan
Én
képes
vagyok
szeretni
szeretlek
Mondhatnám
ahogyan élő szervezetek
kapkodva oxigén után-
mély levegőt vesznek
Nem emlékszem
mások hogyan
szeretnek
Szeretlek, ahogyan
az én lélegzetem
megtelik veled
Csakis így
csakis így szeretlek
Mondhatnám
mint a partok
ha kapaszkodnak
hullámok után
apály-dagálykor üzennek
nekilóduló tengerész
akaratnak, szíveknek
Csalóka a víztükör
fodor fintora
Tudom is én
vizek, vagy
mások hogyan
is szeretnek?
Szeretlek
ahogyan
Én
szeretlek
Látod:
elmondhatatlanul...
Elküldve: 2007 Máj 12 Szomb 19:56 Hozzászólás témája:
Szent-Gály Kata: Keresztúton
,,Azt mondja az Úr:
Kevés az, hogy a szolgám légy,
s fölemeld Jákob törzseit,
és visszatérítsd Izrael maradékát.
Nézd, a nemzetek világosságává tettelek,
hogy üdvösségem eljusson a föld határáig.'
(Iz 49,6)
Tudsz-e úgy szeretni, ahogy én szerettem...?
Reszketni, remegni az Olajfa-kertben...?
Elhagyatva lenni, egyedül a bűnnel...?
Szemben a Halállal, szemben a közönnyel...?
Adnád-e kezedet szorító kötélnek...?
Arcodat a gúnynak, lenéző köpésnek...?
Tudsz-e mellém állni fojtogató csendben...?
Az ostorozásnál eltakarnál engem...?
Tudsz-e úgy szeretni, ahogy én szeretlek...?
Tudsz-e túrni értem, hordani keresztet...?
Roskadva, remegve, föl, egész a célig...?
Akkor is, ha szíved ezer sebből vérzik...?
Tudod-e karodat szélesre kitárni...?
Az egész világért áldozattá válni...?
És tudsz-e pihenni úgy a kereszten,
hogy örvendezz rajta: mindig ezt kerestem...?
Tudsz-e mellém hágni...? A helyembe lépni...?
Magadat feledve életemet élni...?
Egészen eltűnni, elmerülni bennem...?
Tudsz-e úgy szeretni, ahogy én szerettem...?
Elküldve: 2007 Máj 21 Hétfő 19:38 Hozzászólás témája:
Sárhelyi Erika: Értünk
.... mert meg kell próbálni hinni benne,
hogy egymás nélkül értelme se lenne,
s menni kell, együtt, fejünk felemelve,
ha látszólag már minden elvetélt...
... mert meg kell próbálni napról napra,
egymás szemébe, bőre alá bújva,
minden hajnalon megszületni újra,
érted, értem és a szerelemért...
Csatlakozott: Aug 25, 2005 Hozzászólások: 573 Tartózkodási hely: Jászapáti
Elküldve: 2007 Jún 15 Pént 11:47 Hozzászólás témája:
<p align="center">Lőrinczi L. Anna: Szeretlek
Szeretlek
- csak így egyszerűen...
Oly természetes szerelemmel,
ahogy a hóvirág szirmait
kacéran bontogatja a februári nap,
s a telet elzavarja a tavasz.
Ki kényszeríthetné a sejteket arra,
hogy ne osztódjanak,
s többé ne érezzem érintésed
nyomán a dallamot, melyet
bennem játszanak?
Elmondhatnám, ha volnának szavak,
hogy ölelő két karodban
olyan a csend, hogy
csak a gondolataink suttognak.
Kiálthatnám, hogy mindenki hallja meg,
milyen az, mikor röpít egy érzés,
mint tollpihét elragadó fergeteg,
milyen az, mikor melletted ébredek,
s végtelen kékség tölti be a lelkem...
Két szemem íriszedben fürdik,
s veled zuhan a csillogó mélybe.
Szeretlek
- csak így egyszerűen.... </p>
Elküldve: 2007 Júl 2 Hétfő 9:39 Hozzászólás témája:
Káli László: Egyszerűen
Szeretlek.
Csak így, egyszerűen.
Mindenféle
hasonlatok, képek,
és rímek nélkül.
Tudom, megérted
így is. Mert végül
nem a szó a fontos.
Hanem ami legbelül,
mindvégig ott lapul,
kimondatlanul.
Ahogyan a víznek
senki sem mondja,
anélkül is tudja:
lefele kell folynia.
Ahogyan a parazsat
izzítja a fuvallat.
Oly természetes éppen,
miként szeretlek Téged.
S ahogyan a tengerek
hullámai mindig
a parthoz sietnek,
éppen úgy igyekszem
én Hozzád, Kedvesem!
Szeretlek.
Csak így. Egyszerűen.
De túl mindenen.
Tűzön és vízen.
Így érdemes.
Így hiszem.
mint patikus a gyógyírt,
az éj méricskéli a tűnő álmot,
parányit, hogy meg ne ártson
és majd ha a hajnal jön -
a józanitó reggel minden bajával, örömével
- nyelvem alatt édes-keserűn
sejtelmes ködbe takarva, mint messze tűnő emlék
ismeretlen arcod, ízed még velem marad...
Hiszen csak tegnap volt - vagy épp az előtt?
Mikor még úgy kelt fel a nap a Sziget fölött,
Hogy ölelő karomban elfért a világ,
S szemeim tükrözték a nap sugarát.
Akkor, ott rólunk susogtak az erdőben a fák,
Mert karodba izzó szerelemmel röpített a vágy.
Takarónak csillagokat hintett a nevetgélő hold,
Arcomra az álmok írtak boldogabb mosolyt.
Hiszen csak tegnap volt - vagy épp az előtt?
Mikor még kacagva lebegtünk a város fölött.
Alattunk csak keskeny csíknak láttuk a Dunát,
Akkor, ott ég és föld között, csodáról suttogtál.
Nevettem, hisz tudtam, a csoda csak Te vagy,
Ha nem számítjuk Ámort, a huncut kis nyilast.
Gondolatainkkal versenyt száguldott az idő,
- Hiszen csak tegnap volt - vagy épp az előtt.
Elküldve: 2007 Dec 27 Csüt 14:15 Hozzászólás témája:
Bodnár Éva: A fáradt szív panaszai
Halkan, most halkan beszélj!
Csak az őrület szül vad hangokat...
Finoman érlelt, lágy szavakkal
öleljen át a pillanat!
Ne mondj semmit, csak nézz rám!
Talán szemed beszédesebb,
és mindent jobban megértek,
ha lelked tükrébe nézhetek.
Túl sok a zaj - belefáradtam.
Simogasd hát a lelkemet!
Most ez a túlhajszolt szív fáj úgy,
ahogy az égett, lüktető sebek
Gyógyírt keresek, vígasztalást,
szépen ívelt dallamot, lágy muzsikát...
Valamit, amitől újra vonzó lesz
ez a forrongó, vad világ.
Elküldve: 2008 Jan 29 Kedd 19:22 Hozzászólás témája:
Kormann Zsolt: Mondd meg!
Vagyok mérgező tőr, szívbe fájdalomnak
Lepett könnyet csaló, beismerő mondat
Hosszú, csalódott perc, jégbe fagyott jelen
Hogy öklöddel sírva fordulnál ellenem?
Vagyok keserű íz, felejteni való
Melyet csak részegség ártó bora olt
Meggyűlölni vágyott simuló érintés
Támasztalan holnap, kezedbe a kés…?
Vagy
Vagyok neked karod, mely álomba ringat
Zsongó, édes raja lepke-álmaidnak
Nyelvre cseppenő méz, mit bódulat követ
Szemed szivárványát összeszövő szövet?
Vagyok hajnalsugár, amely álmot széleszt
Ébredező pillán csókos lehelést tesz
Csiklandozó nyelvű melegség-zuhatag
Fénnyel söpörve le borongós éj-utad?
Vagyok csillag bolygód árva horizontján
Építgetvén reményt, félelmet lebontván
Mely a zenitig feljebb-feljebb halad
S azután is vissza-visszatekint, magadra nem hagy?
Vagyok pihés csibe szelíd tenyeredben
Darát csipegetve óvó szeretetben
Ki a délutánnal hamarján elpihen
Ki vagyok én - mondd meg - vagy mondd meg, ki nem?
Nem készíthetsz új témákat ebben a fórumban Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban Nem módosíthatod a hozzászólásidat a fórumban Nem törölheted a hozzászólásaidat a fórumban Nem szavazhatsz ebben fórumban
