Szerelmes versek a világ költészetéből (1.old.tartalom)

[stando]

Szigeti György: Állja a vihart

Hordom magamban kábultan a verset,
mely lopva fogant az ölelkezés
gyümölcseként, elillantak keservek,
s a fájdalom sem volt éppen kevés,

mit összebújva ketten gyógyítottunk,
mert réges-régen úgy keletkezett,
hogy te és én csak arról álmodoztunk,
egymást szeretni tiltva is lehet.

Lám így születik vers a kapcsolatból,
hogy nem tagadod soha meg magadtól
a szerelmet, ha negyven éve tart,

hiába küldött minket messze, távol
a sors, szerelmünk akkor is világol,
sok évtizede állja a vihart!

[stando]

Bella István: Szeretkezéseink


1.

Nincs ű, nincs í, az é csak élene,
nincs vé, nincs dé, a dé csak délene,
csak krí, csak krű, csak a hangok szíve,
félkék, félzöld, a színtelen zene:

NINCS HANG

É é nélkül
Vé vé nélkül
Hang hang nélkül
Csak a zene színe

Nincs hang

Fény sincs, nincs fény, a fénylés csak fénylene,
nincs kék, nincs ég, a kéklés csak églene,
nincs zöld, fehér, csak fehérzöldlene,
csak fél-í, fél-ű, csak a zene színe:

NINCS FÉNY

Fény fény nélkül
Kék kék nélkül
Zöld zöld nélkül
Csak a zene színe

Nincs fény

Éj sincs, nincs éj, az éjlés csak éjlene,
nincs mély, mély sincs, a mélynek nincs hol mélylene,
nincs fönt, nincs föld, a föld csak földlene,
köd sincs, nincs köd, a ködlés csak ködlene:

NINCS FÖLD

Éj éj nélkül
Mély mélység nélkül
Föld föld nélkül
Csak a lenni lehelete

Nincs föld

Csönd sincs, nincs csönd, a csönd csak csöndlene,
Nincs ő, nincs én, az én csak őlene,
nincs tér, idő, csak időtérlene,
nincs nincs se, a van, az is csak nincslene:

NINCS SINCS

Csak te, az ige: a lenni lehelete!

2.

Tíz szán siklik a meztelen havon.
Tíz szablya szánt tüzet a hátamon.

Csónak suhan bőrömön. Hallani:
Fölcsap a hó egész hónaljamig.

Tűzhasáb csördül. Szálló kút gyanánt
- forgókésszélként - huss!, elszáll szememből földanyám.

Eke szánt jégen. Apámban megakad.
Mozdonyokkal fűtik hasamat.

Nap fehér ringben. Szakadó kötelek.
Meztelen öklök döngölik szívemet.

Augusztus forró ege, ostorok.
Olvadt nyárfák, törzsük rámcsorog.

Zuhanó pilóták, égő hanyatt-
vágódó föld. Ejtőernyő-hajad.

És csönd. Mozdulat nélküli füvek.
Egy szempilla érinti az eget.

3.

Szeretlek - hallod? - s ha hallod, érted-e?
Tudod milyen a vas lélegzete?

Tudod milyen minden kő meztelen?
Láttál Te már holtat elevenen?

Szeretni, enni, menni - még szabad!
Nem szögesdrótháló a te hajad?

Szeretni, enni, menni - még lehet!
Kinek melléből áll ki a kezed?

Kétszázhúsz voltos éj - de mennyi van
- Úristen - ereim huzalaiban.

4.

Mit csináltál velem, hogy szemöldököd,
mint bilincs kattan szemeim fölött?

Láncból vagy, drága, s lánccal ölelkezel,
hogy csörömpöl ruhád, ha vetkezel?

Dollár vagy tallér fényes köldököd,
vagy láncszem az is, hogy fénylik és csönög?

S ha lábad, a gyönyörűt, szétnyitod,
mi dönt le drága, tank, kard, gumibot?

Vaságyon, búza közt, rizsföldeken,
és hogy fekszel? Holtan? Elevenen?

5.

A nőstény, ha üzekszik, a kan, ha szeret,
kit húz karóba, milyen ősöket?

Kinek égő húsa csókod, öl gyanánt
kinek készít szép lábad kalodát?

S harapásaim szöges ostora
milyen nép lovának patkónyoma?

- Hát vigyázz, vigyázz, jól vigyázz velem!
Történelmembe zárva vetkezel.

Vigyázz, vigyázz, hajam, vad tábora
lehet neked még tüzes Dózsakorona!

Kigyúlhatnak ágyad piacain
derekad alá hordott csontjaim.

Hasad sáncán, melled dómja előtt
ácsolják, hallod-e, a levegőt.

S mi lesz veled, ha én is elhagyom
facölöpváram, cölöpvár-mellkasom

ha elhagylak, kiéhezett sereg,
utolsó végváramat, testedet?!

6.

Hát mi vagyunk mi, drága, hányfele
tört kard, szakadt íj, hány föld lélegzete,

hány szó, hány száj, hogy mind itt vérzene:
mongol bonc, szláv száj, Kölcsey félszeme,

az idő terén, a turistavilág napszemüvege
előtt Európa égő csuvas-szerzetese.

Ha azt mondom, Vesi, még érted-e?
Szádat friss vízként fölkínálod-e?

Ha azt mondom, Kosza, görbítesz-e
kaszát karodból, hogy megölelj vele?

S ha szólok, Hegycsúcs, mellecskéd kis csecse
kék melltartódból kitakaródzik-e?

S ha azt mondom, Eke, fölszántod-e
ékes magad, hogy engem vess bele?

7.

A nagy időbe zárva, meztelen
lánc, csörgő láng, szeress szerelem.

Földim vagy, s földem. Minden föld. Te vagy
maga a Föld is, hát ne csúfítsd el magad.

Szakadt szempillám lásd meg, a szemem
az apámon foszló lyukas katonaköpenyen.

Fűcsomóanyám lásd meg, mert bele-
markol a föld és elinal vele.

Hajcsomószavunk lásd meg, mert kihull,
és magtalanul és számlálatlanul.

Hajcsomómagunk lásd meg és ne hagyd,
hogy kicseréltessen a szív s az agy.

Hogy kiheréltessen a szem, s a kéz.
Szeress minket, nagy idő, ölelés.

8.

Szeress, szeress, a meztelen havon
tíz szablya szánt, tíz boldog fájdalom.

Csónak suhan hajamon. Jég etet
vállamon hömpölygő mezőtüzet.

Fény hull. Kés hull. Szempilláim mögött
havazik: pillantásaidba ütközök.

Reszkető tér. Pillék és levelek.
Augusztushasú nyárfaéj remeg.

Ejtőernyőbe csavarva, hanyatt-
fekszem az ágyon, elborít hajad.

Fölöttem, hallom, suhan kezed.
Szempillámmal érintem az eget.

Ezt az éjt csak a szemed oltja ki.
Ezt a fényt csak a kezed mondja ki.

Ezt a színt nem lehet fölbontani.
Ezt a kínt nem lehet kioltani.

Ezt a földet nem lehet mondani.
Ezt a csöndet nem lehet hallani.

9.

Nincs ű, nincs í, az é csak élene,
nincs fény, nincs kék, a kék csak églene,
nincs zöld, fehér, csak fehérzöldlene,
nincs ő, nincs én, az én csak őlene:

Csak te, az ige, a van lehelete!

[stando]

Bajnai Nóra: Fúga

Csak magánhangzók lehetünk mi.
törpülünk, de egyre nagyobb Ókat markolj, kérlek.
Mellek.

Smseket akarok írni neked.
Ma kellek. Úgy, hogy mindegyik

az egész éjjelt döfje át, ékezeteivel
s az elektron sugárzással, amit

kibocsát.
Tudom, nem bolondulhatok meg,

már rég bolond vagyok, tudod.
És a mennybemenetelem közben is

a pokol invitált.
A telefon kezemben lemerült.

Én pedig így is smseket akarok írni,
Neked.

A halott billentyűkön, direkt hiába
koptatni fogom ujjbegyeimet

s amputálhatjátok a lelkem utána.
Kereskedjetek vele, Smseket írni rád, akkor is

addig nyomom a gombot amíg át.
Átfúródunk, ezen az egész (kibaszott)
éjjelen át.

[stando]

Fövényi Sándor: Szerelmes vers

Már több vagy nekem, mint gyümölcsnek a pír,
szád lágy íve boromban mámoros zamat.
Dobbanások mögé rejtőző szív,
álmodó csend, ha torkomra forrnak a szavak.
A könyved leszek, amelyből olvasol,
sárguló lapjaimra vésett, gyűrött imád.
Befagyott tó tükrén eged, hol lángoló
szememtől megolvad minden jégszilánk.

Már több vagy nekem, mint tüdőmnek a levegő,
úgy láthatlak, ha felmetszem mellkasom.
Így leszel a belőle részegen ki-be lebegő
lélegzetem, ami megfagy a rideg vason.
Késő aszú-magányom vagy, érlelő derem,
szíjas szőlővenyigék lilás tüze.
Törött játékom, mert szétzúzta a félelem,
röpke életem, mely érted küzdene.

Már több vagy nekem, mint égnek az őszi est,
mikor a pillanat hideg lobbanás.
Pogány istennőm, ki őrjítő vágyat keres,
buja bűnöm, ha éhesen rámtalálsz.
És fekete mosolyom cserepes ajkamon,
a semmit csókoló keserű öröm.
Feledett ébredések hűvös hajnalokon,
szótlan szél, ahogy felsóhajt érdes bőrömön.

[stando]

Nádasdy Ádám: Lassú sodrás, húsz ujj

A küszöböt rágtam. Sőt, egyik éjjel
fölébredtem ötkor, téli sötét volt még,
hogy hol lehet? Fölhívni nem volt szabad,
de különben is: szombat reggel ötkor?

Nekiálltam a frizsidert kitisztítani.
Alapos, minden részletre kiterjedő
munka volt, gyakorlatilag szétszedtem.
Kipattintottam polcokat, rugós
ajtókat feszítettem bénulásig.
Közben félóránként (többször nem volt szabad,
szigorú határt szabtam áradó
érzelmeimnek) levágtam a körmöt
egy újabb ujjamon. Az húsz ujj,
tíz órányi kitartás. Belebuktam.
A küszöböt rágtam. Nem is, hogy szeret-e,
mert persze, biztos. Hanem az, hogy hol van.
Egyszerűen hol van.

[stando]

Pion István: A perctől

Ha ujjlenyomatunk kisímul
a símogatástól,
mikor már elkopik szánk
a csókolózástól,
s az élet oly lényegtelen lesz, mint
a járdán egy kavics,
de meghalásról szó nem eshet,
majd akkor, akkor majd,
a perctől végleg szeretlek.

[stando]

Nádasdy Ádám: Szerelmes vers a XXII. századból

Te hologramnál fényesebb humán,
én tefeléd gravitálok csupán!
Jól átprogramoznám a chipedet,
ha űrsiklózni mehetnék veled.
Igérd meg: nem mész vissza már a Földre,
velem maradsz a Neptunon örökre,
csak rám tekint szkafander-ablakod,
s a PIN-kódodat másnak nem adod.
Énbennem úgy kering a szerelem,
hogy hardverré válik a szoftverem!

[stando]

Stiller Kriszta: Szív utca

Kösz a kérdést jól vagyok, most
minden tök remek.
Látod, ez a homlokom, itt
álmok döglenek.
Cseppekből áll, mégis túl mély
az én tengerem.
Azt képzeled, máshol úszol,
pedig lent, velem.
Ne félj, nem fogsz elsüllyedni,
tartom a nyakad.
Mohó angyal, felfaltad a
saját szárnyadat.
Mint aki hisz erőszakkal,
s attól lesz beteg:
Mindenhol vagy, akár isten.
Szoríts, reszketek.

[Anna1955]

Piro M. Péter: Enyhe idős szonett

[Anna1955]

Aranyosi Ervin: Ellentétek vonzásában

[stando]

Szergej Jeszenyin: A kék tűzeső


A kék tűzeső hamu lett.
Lemondtam a kóborlásról.
Legelőször most szeretek,
búcsúzva duhajkodástól.

Kívántam a bort, a leányt
s mi voltam? Elgazosult kert.
De most az ivást-mulatást megutáltam:
rontja az embert.

Csak téged lássalak én,
az örvényt barna szemedben.
Ne bolyongj a múlt sürüjén,
ne lakjék más a szivedben.

Te finom-suhanásu leány,
makacs szíved érti-e végre:
a csibész szeretni tud ám!
És engedelmes a vére!

Fene mind az ivó-helyeket,
verset sem írok, ha kivánod;
simogatnám lágy kezedet
s hajadat, mint őszi virágot.

Örökre nyomodba megyek,
itthon, vagy akárhova, távol...
Legelőször most szeretek,
búcsúzva duhajkodástól.

(Weöres Sándor fordítása)

[stando]

Anna Ahmatova: A szerelem


Hol mint kígyó, lopakodik,
bűvöl-bájol, szívünkbe surran,
hol szelíd galamb, napokig
burukkol fehér ablakunkban,

violaillatként repül,
vagy csillanó szép jégciráda...
De vezet rendületlenül,
egy nyugtalan, nehéz világba.

Hegedű húrján sír-nevet...
S a szíved elszorulva dobban,
ha hirtelen fölismered
egy először látott mosolyban.


(Rab Zsuzsa fordítása)

[stando]

Péteri Judit: Néztelek


Ma úgy néztelek, hátha mégis ráég
retinám lepkeszárny ívére képed,
úgy néztelek, mintha utolszor látnék
beszürkülő kis világomban szépet.
Jobban néztelek. Mélyebben, mint máskor,
néztem ahogy egy ránc ruhádon táncol,
ahogy szemed lopva szemembe fürkész,
pillant és tud és már megint csak átnéz
rajtam, mert a tér is csak megszédült és
tekintetem is csak véletlen hagytam
ott... Neked.

[Anna1955]

S Farkas Zsuzsanna: Ringató


Megölelem ma este fáradt lelkedet,
hajtsd mellkasomra Kedves, erőtlen fejed,
tudom, most még a gondolat is nehéz
eloltom a lámpát, elég a gyertyafény,
melynek lebbenő füstje sodorja tova
minden emésztő, kínzó gondodat!
Nézem, ahogy lassan kisimulnak
hunyt szemed körül az apró ráncok
s arcod bársonyára a szelíd álom
sejtelmes szőttese nyugalmat varázsol...
Kezem rebbenve játszik ernyedt testeden,
Angyalod leszek, vagy jó szellemed,
vigyázom álmod, itt vagyok ne félj!
Bújj óvón kitárt szárnyaim közé...
én rád borítom minden szerelmemet
érted sóvárgó jámbor könyörgésemet,
izzó vágyaim, s gyöngédségemet,
mindent, mindent átadok neked
testem melegét, had bódítson el,
s pihenj gondtalan, mint egy kisgyerek.
Vállamon szuszogsz, békés lélegzeted
csiklandja nyakam, húzlak közelebb
Alszol...eltűnt arcodról minden félelem,
ringatlak gyengéden: pihenj kedvesem!
Tudom, a legszebb álom én vagyok neked!


2009.04.23

[stando]

Nagy Gábor: Nem mondtam még

Úgy és akkor nem mondtam még soha,
ahogy szerettem volna.
Nagy elszánások, hőstettek: több-e
nálatok a volna?

Szememben a fény üvege, ahogy
lágyul s lassan megolvad,
áthatóbb-e, te büszke férfigőg,
nálad a volna?

Ahogy a moccanó kéz tétován
megáll, s aztán elbabrál
egy véletlenül arra tévedt
kis gondolatnál.

Az elsuhanó tájba rajzolva
téged újra meg úrja.
De nem tájat: téged érintett
az Isten ujja.

Mint a hóból harapó vad, tétlen
vágyam: a volna
nagy hajszák közt, remegő horpasszal
csak föléd hajolna.