Szerelmes versek a világ költészetéből (1.old.tartalom)

[stando]

Stiller Kriszta: Szív utca

Kösz a kérdést jól vagyok, most
minden tök remek.
Látod, ez a homlokom, itt
álmok döglenek.
Cseppekből áll, mégis túl mély
az én tengerem.
Azt képzeled, máshol úszol,
pedig lent, velem.
Ne félj, nem fogsz elsüllyedni,
tartom a nyakad.
Mohó angyal, felfaltad a
saját szárnyadat.
Mint aki hisz erőszakkal,
s attól lesz beteg:
Mindenhol vagy, akár isten.
Szoríts, reszketek.

[Anna1955]

Piro M. Péter: Enyhe idős szonett

[Anna1955]

Aranyosi Ervin: Ellentétek vonzásában

[stando]

Szergej Jeszenyin: A kék tűzeső


A kék tűzeső hamu lett.
Lemondtam a kóborlásról.
Legelőször most szeretek,
búcsúzva duhajkodástól.

Kívántam a bort, a leányt
s mi voltam? Elgazosult kert.
De most az ivást-mulatást megutáltam:
rontja az embert.

Csak téged lássalak én,
az örvényt barna szemedben.
Ne bolyongj a múlt sürüjén,
ne lakjék más a szivedben.

Te finom-suhanásu leány,
makacs szíved érti-e végre:
a csibész szeretni tud ám!
És engedelmes a vére!

Fene mind az ivó-helyeket,
verset sem írok, ha kivánod;
simogatnám lágy kezedet
s hajadat, mint őszi virágot.

Örökre nyomodba megyek,
itthon, vagy akárhova, távol...
Legelőször most szeretek,
búcsúzva duhajkodástól.

(Weöres Sándor fordítása)

[stando]

Anna Ahmatova: A szerelem


Hol mint kígyó, lopakodik,
bűvöl-bájol, szívünkbe surran,
hol szelíd galamb, napokig
burukkol fehér ablakunkban,

violaillatként repül,
vagy csillanó szép jégciráda...
De vezet rendületlenül,
egy nyugtalan, nehéz világba.

Hegedű húrján sír-nevet...
S a szíved elszorulva dobban,
ha hirtelen fölismered
egy először látott mosolyban.


(Rab Zsuzsa fordítása)

[stando]

Péteri Judit: Néztelek


Ma úgy néztelek, hátha mégis ráég
retinám lepkeszárny ívére képed,
úgy néztelek, mintha utolszor látnék
beszürkülő kis világomban szépet.
Jobban néztelek. Mélyebben, mint máskor,
néztem ahogy egy ránc ruhádon táncol,
ahogy szemed lopva szemembe fürkész,
pillant és tud és már megint csak átnéz
rajtam, mert a tér is csak megszédült és
tekintetem is csak véletlen hagytam
ott... Neked.

[Anna1955]

S Farkas Zsuzsanna: Ringató


Megölelem ma este fáradt lelkedet,
hajtsd mellkasomra Kedves, erőtlen fejed,
tudom, most még a gondolat is nehéz
eloltom a lámpát, elég a gyertyafény,
melynek lebbenő füstje sodorja tova
minden emésztő, kínzó gondodat!
Nézem, ahogy lassan kisimulnak
hunyt szemed körül az apró ráncok
s arcod bársonyára a szelíd álom
sejtelmes szőttese nyugalmat varázsol...
Kezem rebbenve játszik ernyedt testeden,
Angyalod leszek, vagy jó szellemed,
vigyázom álmod, itt vagyok ne félj!
Bújj óvón kitárt szárnyaim közé...
én rád borítom minden szerelmemet
érted sóvárgó jámbor könyörgésemet,
izzó vágyaim, s gyöngédségemet,
mindent, mindent átadok neked
testem melegét, had bódítson el,
s pihenj gondtalan, mint egy kisgyerek.
Vállamon szuszogsz, békés lélegzeted
csiklandja nyakam, húzlak közelebb
Alszol...eltűnt arcodról minden félelem,
ringatlak gyengéden: pihenj kedvesem!
Tudom, a legszebb álom én vagyok neked!


2009.04.23

[stando]

Nagy Gábor: Nem mondtam még

Úgy és akkor nem mondtam még soha,
ahogy szerettem volna.
Nagy elszánások, hőstettek: több-e
nálatok a volna?

Szememben a fény üvege, ahogy
lágyul s lassan megolvad,
áthatóbb-e, te büszke férfigőg,
nálad a volna?

Ahogy a moccanó kéz tétován
megáll, s aztán elbabrál
egy véletlenül arra tévedt
kis gondolatnál.

Az elsuhanó tájba rajzolva
téged újra meg úrja.
De nem tájat: téged érintett
az Isten ujja.

Mint a hóból harapó vad, tétlen
vágyam: a volna
nagy hajszák közt, remegő horpasszal
csak föléd hajolna.

[stando]

Csunderlik Péter: Szerelmes vers

(sláger Kosztolányi stílusában) (2011)

Padon ülünk a játszótéren, nézd, ma
Bam-ba-bam az alaptéma, nyár,
Húsok sülnek, olaj pattog, zsír serceg,
Pecsenyegőzben ropognak a percek,
Zöld legyek, kút csobog, meggylé csorog
Gyerekszájon, sárga pólón és csacsog,
Toty-toty, búgó galamb billeg a fénybe,
Ezüstfröccsel kacagsz hangfestménybe.

Karomban csillogsz, csüngök szádon,
Mint piskótás nyál babaállon, előttünk,
És nézed, ahogy a kocsiban nevet, dobál,
Cumisüveg gurul, aranynapban opál,
Lehajolsz, melled nézem, míg fölveszed,
És a kicsi megragadja kalácskezed,
Ahogy én kapaszkodom illatodba,
Mint mondatvégi hármas pontba.

Talánokba, félmosolyokba, mosolyogva
Csókot kensz a homlokomra, elindulsz,
Mézem, kukához billegsz aranyfényben,
Fém koppan, üveg csörren nyárzenében,
És csőharangok csörömpölnek, ahogy mész el,
Orgonazúgás, amikor visszanézel,
Harsona, mandolin, fuvola, spanyolgitár,
Kiugrik a téma, és a galamb égbe száll.

[stando]

Erdei Éva: Egy költőhöz, aki nem ír verseket

részeket látok
az egészhez tapintatos vagyok
idő sincs mindig rá

pedig megnéztelek volna tetőtől talpig
cipődön az út porát
hajszálaid közt a kifakult időt

apró mozdulatokat hagytál
ahogy a dohányra sodrod a papírt
majd felém nyújtod próbaképp
itt vagy szemmagasságban
ujjaiddal virágráncokat számlálsz
foltokat a pupillám körül
de előbb feladod
a félelemre pislogsz
rejtenéd előlem

egésznek akartalak
mégis részekből raklak ki egynek
te szép te felejthetetlen

[stando]

Finy Petra: vallomás vallomás nélkül

ezt már egyszer el akartam mondani,
egyszer amikor
ugyanígy tél volt,
és szakasztott ilyen szívbekuporodás,
épp fogaim között lebegett a vallomás,
és szememben tisztán visszatükröződtél,
kezem pedig gyökeret vert a tenyeredbe,
amikor felforrt a víz,
azok a türelmetlen buborékok,
ha a fazék alján 2 percet csücsültek volna még,
de nem,
tea ex machina,
mert sorsunkba az istenek már alig szólnak bele,
elektromos masinák mondják meg, mit mikor,
és nekem a rítus szerint kellett cselekednem,
mert ha lobog a víz,
hiába lobog a szerelem,
nincs mit tenni,
a csészébe növényt kell ejteni,
és letakarni a mozgolódó érzelmeket,
hogy az ízek intenzívebbé váljanak bennünk.
szóval amit egyszer már el akartam mondani,
akkor amikor
az a tél volt,
és az a szívbekuporodás,
most újra megpróbálom.
teavizet ez alkalommal nem tettem fel forrani.

[stando]

Stiller Kriszta: Társkereső hirdetés


Ha valamit kimond, vonja vissza könnyen.
Mint egy hősszerelmes, sózza el a könnyem.
Kívánjon meg sokszor. Félnaponta, mondjuk.
Legyen érthetetlen, mint egy bevarrt gomblyuk.
Máskor hidegvérű. Ölje meg a csendet.
Sose nyisson ajtót, ha más is becsenget.
Ébren is a párnán pihenjen az ökle.
Amikor nem zavar, maradjon örökre.
Menjen el, ha kérem. Morogjon a boltban.
Lássa meg az arcom minden felhőfoltban.
Legyen mindig kócos. Józanul is furcsa.
Zsebízű cukrok közt legyen hozzám kulcsa.

[stando]

Ignéczi Péter: Egy vagy...


Szádhoz érve más íze van testednek,
húsod két kezemben, melled
omlik, csókod porlik, könnyű sütemény
vagy, étek, ágy, ha benned fekszem, paplan
alatt hő, esti bor zamata,
könnyű fűszer, gőzölgő fény, mosoly, egy
vagy, ki átringathat
világomból egy másikba.

[stando]

Korányi Mátyás: Feleségem

Létezésünk csendes zászlóvivője, rettegett Ancsa!
Hat gyermek hőllégballon-szívű, forró szülőanyja.
Fogaid sófehérek, szemeidben fekete cukor a szikra.
Elmosogatsz, égetsz, jó vagy az ágyban. Kitakarítod
a mocskaimat. Szeretet rongya van szavaidban.
Erős vagy, mint az úthenger; vékony a tested, szép.
Gyermekeinket szófogadásra repteted elménk
fészkeiből. Ha roppan a nádszál, nem töröd el,
nem oltod el a pislogó gyertyát. Hegyre viszed
fel a szent tüzeket. Lábaid gyönyörű, szelíd évek.
Végigcsókolom őket. Nem követünk mi halandót.
Kedveled a harcok vad zsivaját. Mutasd meg magad,
s hatalmadat, Sába királynője! Bölcsességed felülírja
a famatuzsálemek gyökérből osonó, rejtett logikáját.
Szeretem, mikor azt mondod nekem: "Húzz vonalat
tiszta homlokodra." Rátaláltam a jóság nyelvtanára,
esténként hűs rétek friss füvébe feküdve meztelenül
beszélgetek csillagagyaddal. Ne tiltakozz. Bolygók
keringnek körülötted. Zoknikat, papírlapot, játékot,
sütikét keresnek. Lámpás-szemeid napkitörések,
párnafelhő az arcod. Örökké indiánnyár van köztünk.
És teljesen igazad van, mikor azt kérdezed: "Ezzel
a verssel, most azt hiszed, mindent rendbe hozol?!"

[stando]

Borbély Tamás: Nyomot hagy

Egymás drogjai vagyunk.
Adagolás, méricskélés nélkül
belövöm magamat vérköreidbe
és belülről figyelem
szívösszehúzódásaidat,
vándorlok pitvarról kamrára,
átjárom végtagjaidat.
Te ugyanezt teszed velem.
Majd jön a hiány utánad,
amikor hétköznap elpárolog
a bódulat, de valami mégis
kitörölhetetlen nyomot hagy,
megjelöl és összeköt.