Elküldve: 2012 Júl 10 Kedd 13:08 Hozzászólás témája:
Jász Attila: [Nélküled]
Mióta készülök, hogy elmondjam neked,
amit csak sejtenél, amit nem lehet.
(Mindenkinek és senkinek.) Ami nem több, csupán
készülődés vagy készenlét, hogy egyszer talán...
Mert amit lehet, talán nem érdemes,
leporolni a (vélt vagy valós) lényeget,
csak összefűzni sok-sok kicsi részletet,
cserélgetni az épp meglévő készletet.
Mit is mondhatnék, ha fárasztó volt a nap,
ülünk a kádban, két kopott ruhadarab
mosás közben, ázatag, összetartanak
a szépen szakadozgató haboldalak.
Miként ha álomba boruló nyírfaág,
kezed hanyatlóban, és külön párna vár,
de ettől még nem vagy teljesen más világ,
hiába nem tudok beszélni most veled,
elhallgat a vers is, álmosan, nélküled.
Elküldve: 2012 Aug 27 Hétfő 6:46 Hozzászólás témája:
Baranyi Ferenc: STACCATO
Amíg csupán lopjuk magunknak egymást:
csak lopott holmi lesz, mi rég miénk
vezekelünk a rég megérdemelt nász
visszaeső kis bűnözőiként
akié vagy, elvesz naponta tőlem
s ha néha visszakaplak egy napig:
megint sután, csak félig-ismerősen
puhatolom felejtett titkaid.
Heteken át, míg várom folytatását
egy-két lopott órának, meglopok
minden varázst, mit új találkozás ád
mert úgy kezdjük mi egyre újra,
hogy már messze vagy, mikor megérkezel.
Karomba kaplak s mégsem érlek el.
Elküldve: 2012 Nov 8 Csüt 6:09 Hozzászólás témája:
Fecske Csaba: Anyegin elkallódott levele
sokat gondolok magára mostanában
ott rejtőzött valahol agyam rejtett zugában
és most megcsillant mint tócsa a napsütésben
ki hitte volna még tegnap nem gondoltam én sem
hogy így lesz életem spirituális része lett
ez az egész olyan váratlan annyira meglepett
hogy válaszol majd nem is reméltem
magával igy reményt fájdalmat cseréltem
észrevétlenül bőröm alá költözött ráfonódott
a csontjaimra nem tudom a közelség mire ad módot
ne féljen nem kérek semmit magától
amit érzek gondolok néha röpít néha meg gátol
azt mondja Nietzsche más a szó és más a tett
egy költő pedig hogy csak az van ami lehet
úgy gondolni magára ahogyan én gondolok
talán tapintatlanság de jó okom van rá
minden kis gesztusát dekódolom merész
fölismerések mocsaráig jutott az ész
elképzelem és ez olyan jó hogy megfogom a kezét
„ha Istent ismer gondolatban se vét” hát jó
visszafogom magam csak az legyen de az nagyon
ami van elhasználódik elvásik az ember míg eljut
a tündöklő pillanat peremére – a vágyig
melynek sötétlő mélyén ott a másik
leszáll az októbervégi est vigasztalanul esik
a világ elveszítette vidámabb színeit
a zöld sárga lett majd barnaként szelelt el
szél-kócolta dáliákat tett a vázába reggel
a lecsupált kertben még tartja magát néhány zaklatott
őszirózsa és dália megérhetnek még egy-két napot
beleremeg amikor kinéz a párás ablakon
hova menekülhetne nem mutatja semmi nyom
sorstársának érzi a megnyomorított kertet
ahol a szél nedves szirmokat és leveleket emelget
s messze a folyóparton túl sovány fák mögött
hatalmas fehér báláit görgeti a köd
ősz van nagyon de még nincs veszve
minden jöhet szép és jó életembe
2
lehet hogy egyszer majd meglátogatom
addig is ezt a reményt pátyolgatom
rejtegetem fényesítgetem a bőrömön összegyűlt
napfényt viszem el magának
melegét élretem legszebb nyarának
sose kérdeztem még volt-e valaha boldog
körültáncolták-e szívét örömök kis koboldok
voltak-e vannak-e álmai a boldogság tudom mindig
egy fűszál éjjelében tűnik tova
ami emberi csak annyira örök mint vízbe dobott
kő nyomán hangtalanul gyűrűző vízkörök
egy perc sem telik belé és elsimulnak
ránctalan víztükör rejti a mélyt a múltat
a kezdet nem ezt igérte sokat veszítettünk
de azért még így is megérte sok szép lett
általunk megélve mindazért amit kaptunk és kapunk még
itt vagyunk cserébe éjszaka lesz ha vége a napnak
véget ér az éj és itt a reggel a semmi gödreit
próbáljuk betömni életünkkel mindig minden
átadja helyét valami másnak szeretünk
így vetünk tőrt a halálnak nem tudom eloltani
a tüzet mely lefojtva izzik bennem szakadatlan
Istenem hol vagyok magamra maradtam
vigyázzon eltörök ha durván eltaszít
csorba edénye leszek az eljövendő időnek
mosolyt cseréljünk inkább mint könnyet
adjon lehetőséget hogy szépen visszavonuljak
én nem tudok összekötni jelent és múltat
néha úgy gondolom hogy megszökött innét
és falura költözött ahol csönd van és nyugalom
szívét szelíden körbefolyja az idő
tűnődve gondol az elmúlt és jövendő napokra
kicsiny szigetének uralkodója foglya
ki tudja mit visz és mit hoz a holnap
semmi sem múlik el egészen lesz ami volt
és lesznek akik valaha voltak
Elküldve: 2012 Dec 9 Vas 14:50 Hozzászólás témája:
Áldozó Krisztián: Reneszánsz
Mikor okosat mondani nem lehet,
Mondd ki, csak mondd ki halkan a nevemet.
A csend fülledt takarójába bújva
Ismételd fülembe lehelve, súgva.
Hogy te vagy, aki görnyedten is szeret
Kinek nem parancsolnak az istenek,
Hogy íriszed mögött lesz elég helyem
Hogy te vagy az, akiben elrejthetem
Egy roppant léptű maradandó tangó
Holtomiglan halandó botlásait.
Hogy te vagy, ki érti látomásait
Vakult szemek fakult szempilláinak
S megfested őket, hogy megkívánjanak.
Szavaid rám lehelt háreme remeg,
Fölöttünk kóborló hajnalfény lebeg
S mi csendesen, testünk összefonva
Szakított időnk morzsáit marokra
Fogva ballagunk a tűnt holnapokba.
Letesszük tört szavaink, s karonfogva
belépünk némán a szobasarokba,
hol okosat mondani már nem lehet.
Mondd ki, még egyszer mondd ki a nevemet.
Elküldve: 2012 Dec 21 Pént 8:34 Hozzászólás témája:
Csukás István: Szerelmes vers
Ülj ide mellém, s nézzük együtt
... az utat, mely hozzád vezetett.
Ne törődj most a kitérőkkel,
én is úgy jöttem, ahogy lehetett.
Hol van már, aki kérdezett, és
hol van már az a felelet -
leolvasztotta a Nap
a hátamra fagyott teleket.
Zötyögtette a szívem, de most szeretem
az utat, mely hozzád vezetett.
Elküldve: 2013 Jan 21 Hétfő 20:29 Hozzászólás témája:
Lator László: Add nékem gyöngeséged
A kimondatlan szó kinoz.
Ki tudná elviselni?
Hová is fordulhat, ki most
nem tud vigaszra lelni?
Félem s kívánom készülő
gyanútlan-őz-szerelmed.
A hallgatáshoz nincs erőm,
ragyogó homloku gyermek.
Óvlak magamtól: védekezz!
S szeretném: bár ne tennéd!
Hisz édesebb vagy, mint a méz,
kívánság, ölelés, emlék.
Talán csak én teremtelek
magam képére, társnak,
más csillagon laksz, úgy lehet,
csalás vagy öncsalás vagy.
Vagy segíthetsz? A semmivel
naponta szembenézek.
Didergő meztelen szívem
nem védi rég igézet.
Ember vagyok. Szem és tudat,
ki lát, hall, érez, eszmél.
Tudom, hogy sokkal boldogabb,
ha együgyűbb lehetnék.
Légy ölelő part, menedék
veszendő életemben,
kevés, ha nem lehetsz elég,
de mégse hagyj el engem.
Ó, micsoda fény! Mit tegyek?
Sugarak kévéi vernek.
Add nékem gyöngeségedet,
ragyogó homlokú gyermek!
Elküldve: 2013 Feb 5 Kedd 7:20 Hozzászólás témája:
Őri István: Döbbenés
Néha rádöbbenek, hogy bármikor elveszthetlek,
S arra, hogy nem elég, ha csak egyszer mondom, hogy szeretlek.
Hogy bármikor történhet veled, vagy velem valami,
Hogy milyen jó hangodat hallani.
Arra, hogy milyen nehéz néha őszintének lenni,
És milyen könnyű egy szóval megbántottá tenni.
Hogy meg kell mondani, ha valami fáj,
Arra, hogy mindent tönkretehet egy összeszorított száj.
Hogy túl rövid az élet arra, hogy veszekedjünk,
S, hogy mindig csak jobb sorsot reméljünk.
Arra, hogy mindig kell, hogy legyen erőnk arra, hogy nevessünk,
És mindig kell idő arra, hogy szeressünk
Elküldve: 2013 Feb 7 Csüt 11:02 Hozzászólás témája:
Dsida Jenő: Vallomás
Élek, mint szigeten.
Mindennap térdre kell
... hullanom. Kivüled
semmi sem érdekel.
Kihülhet már a nap,
lehullhat már a hold,
e zengő túlvilág
magába szív, felold.
Édes illatai,
különös fényei
vannak. És szigorú
boldog törvényei.
Mit máshol ketyegő
kis óra méreget,
itt melled dobaja
méri az éveket
s ha szólasz, mindegyik
puhán, révedezőn
ejtett igéd ezüst
virág lesz kék mezőn
és sóhajod a szél,
mely fürtjeimbe kap
és arcod itt a hold
és arcod itt a nap.
Elküldve: 2013 Feb 19 Kedd 12:42 Hozzászólás témája:
Fürjes Gabriella: ne.
vedd észre, ha nézlek.
ne tudj róla, hogy látlak.
ne halld meg, ha hívlak,
s ne érints meg, ha várlak.
ne kérdezz, mert nem tudom.
s ha kérem, ne hidd el, hogy
bánom, ne vonzódj, mint
hal a vízhez, és ne tudjam,
hogy vonzol, mint madarat
az ég, ha nehéz teste ellenére
fölemelkedik a víz fölé. mélyen
fölé hajolsz, én fogom a kezedet.
nézem, nehogy nagyon másképp
lássam a különbségeket, lenn és
fenn között, hullámzik a Hold,
idegen arc a víz tükrében, csak
láthatnálak, mindig másképp
ugyanúgy, észrevétlen.
Szüntelen velem légy,
de maradj észrevétlen,
halmozz el étkekkel,
és hagyjál szomjan, étlen!
Ne láncolj magadhoz,
de marasztalj, ha mennék,
zárj be börtönödbe,
és légy állandó vendég!
Változz át naponta,
de maradj meg ilyennek,
kívánj meg percenként,
s hagyd, hogy megpihenjek!
Lehetsz drága terhem,
de ne légy a terhemre,
engedd, hogy szárnyaljak,
és húzz le földközelbe!
Elvihetnek tőlem,
tudd, hogy visszaveszlek,
maradj a szolgálóm,
s királynőmmé teszlek.
Hagyj mindig magamra,
és maradj velem naphossz,
hozzám lehetsz hűtlen,
de légy hű magadhoz.
Nem készíthetsz új témákat ebben a fórumban Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban Nem módosíthatod a hozzászólásidat a fórumban Nem törölheted a hozzászólásaidat a fórumban Nem szavazhatsz ebben fórumban
