Szerelmes versek a világ költészetéből (1.old.tartalom)

[Anna1955]

Paul Géraldy: Derü (Te meg én IV.)

Mikor elváltunk, mit mondtál utóbb:
hogy nem szeretjük egymást? Tévedés!
Sírtál? A régi vagy ma is, tudod?
De ha szeretjük egymást! Érted? És
légy egyszerübb! Ne komplikáld a dolgot!
A mi korunkba' ne legyünk bolondok,
minek az a nevetséges, banális
romantika, ha mindjárt abban áll is,
hogy nagybetűvel írjuk "Szerelem" ?
Ne kultiváljunk ily izléstelen,
rossz pózokat! Azt mondják szüntelen:
"Szívem","Szíved","Szívünk". Milyen hülye.
De, esküszöm, megvolnánk nélküle,
s világosabb is lenne minden.
Nincs is "szívünk": csak te meg én, s szerintem
csak emberek vagyunk, nyilvánvaló.
De megrészegszünk folyton a szavaktól,
mivel túlozzuk azt, ami van, s akkor
szegényes és kopottas a való.
Hagyd, kérlek, a "Szívünket", buta szó !
Legyünk mi!...Az igaz, ha künn a zajban
találkozunk, nem reszketünk, mint hajdan.
Te nem bolondulsz. Én se. Hát mi baj van?
Megcsöndesedtünk kissé? Persze, persze.
Természetes. És érthető. De semmi.
Ez a szokás. A megszokás. Csak ennyi.
Ha nem gyúlunk ki a találka-percre,
már nem tudunk egymás nélkül se lenni,
Mindegyikünk bús, valamit keres,
a másikat...És, lásd, ez a helyes!

Ford: Kosztolányi Dezső

[Anna1955]

Arany János: Feléd, feléd...


Feléd, feléd, te drága lélek,
Repülnek bús fohászaim.
Magányomban veled beszélek,
Ölelve képed' karjaim.
Unalmas század minden óra,
Mely nem körödben röppen el:
Haj, nem talál más nyugtatóra
Kivűled e vérző kebel.

Ha dallok, gyászos a víg ének,
Sértik szivem lágy hangjai;
Érzem: víg percim eltelének,
Közelgnek a bú napjai.
Mérföldek nyúlnak el közöttünk,
Eltilt idő és messzeség:
Oh - ...a frigy, mit kötöttünk,
Fog-é, fog-é majd élni még?

Ha majd derült élet körében
Neked kedv és öröm virúl,
Ha majd kiesb táj édenében
Feléd vidám hajnal pirúl,
Ha boldogságodat tetézni
Ifjak szerelmért esdenek:
Fogsz-é a multra visszanézni,
Hol oly csekélyek mindenek?

Ha élte rózsa-hajnalában
Imádód majd előtted áll
S forró szerelme lángzatában
Szivével szívedért kinál,
S tűz és erő, kedv és reménység
Dereng az ifju arcain -
Gondolsz-e vissza egyszer csak még -
Andalgva a mult kínjain?

A társas élet víg körében
A víg májusi esteken,
Járván az alkony hűs csendjében
Árnyas, virító kerteken:
Ah, mily könnyű lész elfeledni
Egy oly kietlen, bús telet,
Hol csak tüskét lehete szedni,
Hol elfagy a lángképzelet!

Ah, összevetve majd a multat
A víg jelennek bájival, -
A bánatost, ködbe borultat
Az új öröm rózsáival:
Ki fog vádolni, Lányka, hogyha
Felejted az örömtelent:
S kezed kinyujtod a rózsára,
Éldelve a kedves jelent?

Én nem vádollak: csak szivemnek
Emésztő lángját vádolom:
És égi üdvét egy telemnek
Öröklő télben gyászolom.
Tavasz, nyár, ősz - mit ér nekem már, -
Volt egy telem: szebb, mint tavasz.
Ősznél kieb, forróbb, mint a nyár,
Ah - volt, - de többé nincsen az!!

[Anna1955]

Puskin: Nem, már nem vonzanak


Nem, már nem vonzanak a vad kéjbe fonódott
ölelkezések, a villámló kéjü csókok,
mikor karomban a hetéra isteni
testét csavarja, és fel-felsikoltva hí,
s lázas kezeivel rámtapad, s az a gondja,
hogy vágyam mielőbb végső görcsig fokozza...
De te, szivem gyermekszemű, szép angyala,
mily édes-bús, igaz boldogság vagy te, ha
könyörgő, szerető szavamnak végül engedsz,
ha remegsz és pirulsz s idebujsz a szivemhez,
s nekem adod magad, és mozdulatlanul,
félénken, hidegen tűrsz és végül kigyúlsz,
mert áthevítelek lassankint a tüzemmel -
és úgy szakad reánk a gyönyör, mint a tenger...

Ford: Szabó Lőrinc

[Anna1955]

Drayton: Búcsú a szerelemtől


Ha vége, hát csókolj meg s isten áldjon;
megtagadlak, már nem vagyok tied;
gyönyörnek, ó, mily gyönyörnek találom,
hogy ledobhattam bilincsimet.
Egy kézfogás még, - töröld esküinket,
s ha találkoznak sorsunk útjai,
ne árulja el se szó, se tekintet,
hogy a volt vágyból maradt valami.
Most, bár szerelmünk már-már alig él,
s ravatalánál zokog a hűség,
és utolsót lüktet a szenvedély,
s a tisztulás lefogja a szemét,
most még, noha mindnyájan elsiratták,
fel tudnád támasztani, ha akarnád.

Ford: Szabó Lőrinc

[Anna1955]

Shakespeare: Az vagy nekem

Az vagy nekem, mi testnek a kenyér
s tavaszi zápor fűszere a földnek;
lelkem miattad örök harcban él,
mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg;
csupa fény és boldogság büszke elmém,
majd fél: az idő ellop, eltemet;
csak az enyém légy, néha azt szeretném,
majd, hogy a világ lássa kincsemet;
arcod varázsa csordultig betölt,
s egy pillantásodért is sorvadok;
nincs más, nem is akarok más gyönyört,
csak amit tőled kaptam s még kapok.

Koldus-szegény királyi gazdagon,
részeg vagyok és mindig szomjazom.

Ford: Szabó Lőrinc

[Anna1955]

Jeszenyin: Ifjúságod széthordta más


Ifjúságod széthordta más.
De megmaradt, nekem maradt meg
hajadban a füstszín varázs,
a őszi fénye fáradt szemednek.

Ó, édes ősz kora! Nekem
szebb ez, mint járni tikkadt nyárban.
Jobban szeret képzeletem
téged a lágy ősz sugarában.

Szívem igaz lett és erős.
S a suttogók szemébe vágom:
nem vagyok már tivornyahős
zabolatépő éjszakákon.

Éveim búcsút intenek
a hajdani duhaj legénynek.
Új vágy telíti szívemet,
véremben hűsebb szenvedélyek.

Ablakomat már verdesi
szeptember, rézszín fűzfaággal,
hogy úgy nyissak ajtót neki:
őszbe bukók alázatával.

Megbékül mindennel szívem,
és nem veszít, és nem is lázad,
Más lett Oroszföld énnekem,
mások a temetők, a házak.

Tisztult szemem már látva lát,
messzebbre ér el villanása,
Csak te lehetsz, nővér, barát,
a költő egyedüli társa,

s komolyodó, szelíd dalom
csak néked zenghet mostanától
alkonyba fúló útakon
elfutó szilaj ifjuságról.

Ford: Rab Zsuzsa

[Anna1955]

Swinburne: Tenger és alkonyég között


Tenger és alkonyég között
a szerelem hozzámszökött.
Örömre bú jött, napra éj,
a hosszu vágyra kurta kéj,
s ó szerelem, reád mi jött
tenger és tengerpart között!

Tenger és kikötő között
az édesből keserű lett,
a vágyból könny, a könnyből láng,
holt kéjből új vágy, új fulánk:
s a szerelem így font-kötött
a tenger és homok között.

Tenger és naphunyat között
egy órát köztünk font-kötött,
de már suhant is, fürge láb,
a tegnapok után tovább
az arany vízen; jött s szökött
tenger és tengerhab között.

S tenger fölött és part alatt
minden vágy meghalt, elszunyadt.
Az első csillag látta, míg
kettőnk egy lett: a második
csak engem látott magamat,
tenger fölött és part alatt...

Ford: Babits Mihály

[Anna1955]

Lermontov: Most a szív


Most a szív nyugodni vágyik,
szenvedélye ellobog,
mert belátja, hogy a másik
szív érette nem dobog;
ám ha fojtott izgalomban
még remegne, az se baj:
a víz sem csitul le nyomban,
bár elült a vad vihar!

Jött az óra, válni kellett;
észre sem vetted vajon,
bár szemed láttára pergett,
forró könnyem arcomon?
Megvetetted leplezetlen
önfeláldozásomat,
Féltél, hogy ha szánsz, szivedben
újra szítod lángodat.

Ám hiába igyekeznél
szenvedésed rejteni,
mert szerettelek, szerettél,
s nem tudunk felejteni.
Villámot lövellt a mennybolt,
nézd a parton azt a két
sziklát, mely hajdanta egy volt,
s állta a vihar dühét;
látod, a két tört vonal hogy
összeillik? Van, amit
a természet egynek alkot,
és a sors ketté szakít.

Ford: Kálnoky László

[Anna1955]

Szép Ernő: Harapás

Mikor belém mart a foga
Én észre sem vettem bizony
Belém mart, volt hozzá joga
Nyomát nyolc napja hordozom

Megláttam a tükör előtt
Reggelre, édes istenem!
Hogy visszaképzelhessem Őt
Behúnytam elbájolt szemem

Irtózatos hogy meghalok
És elfelejtem a nevét
Sötét hideg semmit falok
nem szája parfümös hevét

Első reggel viola volt
Az a szerelmes drága nyom
Csuda bolond viola hold
Itt kelt föl a bal vállamon

Borult kék lett (a széle rőt)
Másnap reggelre már a hold
Nézem harmadnap délelött
Kerek, kerek hű tintafolt

Negyednap pernyeszínt kapott
Ötödnap lett sápadt hamu
Aztán fehér lett a hatod
Napon, de sárga hajlamú

S tegnap lett barna, halovány
Ma már csak árnyék, lehelet
Nem láttam még ilyen sovány
Tündéri hervadt levelet.

[Tupir]

Michelangelo Buonarroti: Az én szemeim



Az én szemeim vének és vakok,
a te szemeddel látom csak a fényt meg;
te viszed súlyát terhem nehezének,
te támogatsz, ha összeroskadok.

Tollam kihullt: szárnyaddal szárnyalok,
a te szellemed ragad engem égnek;
tél fagya dermeszt, nyarak heve éget,
s úgy váltok színt, ahogy te akarod.

Szívembe vágyat is csak vágyad olt már,
benned születnek gondolataim,
szavaim lángját lelked tüze szítja;

nem érek többet nélküled a holdnál,
amely az égbolt éji útjain
csak a leszállt nap fényét veri vissza.

[Anna1955]

Szép Ernő: Add a kezed


Add a kezed mert beborúlt,
Add a kezed mert fú a szél,
Add a kezed mert este lesz,

Add a kezed mert reszketek,
Add a kezed mert szédülök,
Add a kezed összerogyok.

Add a kezed mert álmodok,
add a kezed mert itt vagyok,
Add a kezed mert meghalok.

[Anna1955]

Radnóti Miklós: Szerelmi ciklus 1927-28-ból (11)

Nem szeretlek már,
megindult a föld és csillag hull az égről,
de nem azért mert csillaghullás hava van,
hanem mert lehullott homlokodról is egy
annyi magányos éjjelen szőtt glória:
a szerelmem,
ne csodálkozz, látod nem szeretlek többé
és az ég is könnyezik,
ugy-e megijedtél most is, hogy ráhullott
ijedt szőkeséged között egy esőcsebb
az arcodra, pedig csak az eső esik
és hidd el hogy vége;
és ezt a szerelmet siratja az ég is.

Ne félj
Csak egy levél hullott a lábam elé, mint
ahogy most már a szerelmed is lehull...
Nézd már, beborult és hogy esik az eső.

[Anna1955]

Puskin: Éjjel

Feléd suhan e hang, e sóvár röptű, gyöngéd,
mely átszegi az éj késő, fekete csöndjét.
Ágyam mellett borús, magános gyertyaszál
és zengő verseim - hömpölygő, tarka ár,
a vágy patakjai - csobognak, tele véled.
Két szemed fényesen csillogja át az éjet,
és ide mosolyog, s egy hang susog-zizeg:
szeretlek, kedvesem... tied vagyok... tied...

Ford: Kardos László

[zsuka49]

Konsztantyin Szimonov: Várj rám!

Várj reám, s én megjövök,
Hogyha vársz nagyon.
Várj reám, ha sárga köd
Őszi búja nyom.
Várj, ha havat hord a szél,
Várja, ha tűz a nap.
Várj, ha nem is jön levél
Innen néhanap.
Várj, ha nem vár, senki ott
Haza senki már,
S ha nógat bárki is,
Hogy nem kell várni már.

Várj reám, s én megjövök,
Fordulj daccal el,
Ha áltatják ösztönöd, hogy:
Feledni kell....
Ha lemondtak rólam már
Apám, s leányom is,
S jóbarát már egysem vár,-
Szinte látom is:
Borral búsul a pohár,
S könnyet ejt szemük rám gondolva.-
De te várj!- ne igyál velük.

Várj reám! Ó átkelek minden vészen én.
Aki nem várt, rám nevet " szerencsés legény!"
Nem tudhatja senki sem, csak te meg én csupán,
Hogy te voltál ott velem öldöklő csatán,
S te mentettél meg, de hogy?
Egyszerű titok: Várni tudtál rám úgy,
Ahogy senki nem tudott!

[Anna1955]

Sulpicia: Vallomás

Megjött végre a várt szerelem, forr tőle a vérem,
bármit szól a világ, nem tagadom le ma már!
Meghallgatta dalom panaszos szavait Cytheréa
és elküldte nekem rég keresett szeretőm.
Megtartotta szavát; örömön kifecsegheti írigy
nyelvvel akárki, akit még ily öröm sosem ért!
Már semmit sem irok, titkos táblákra ezentúl,
hadd tudják: szeretem, s büszke vagyok, ha szeret!
Boldogság ez a bűn; a szemérem lenne ma vétek,
egymáshoz méltó két szerető szeret itt!