2007/52. és 2008/1. prózaverseny

[prayer]

Kedves Alkotótársak!!!
Közkívánatra, kicsit megváltozott szabályokkal újra útjára indítjuk a prózaversenyt!

- A verseny határidejét meghosszabbítottuk: két hét áll az alkotók rendelkezésére, hogy egy megadott témában beküldjék írásaikat.
A műre vonatkozó szabályok:
- hossza maximum 80 sor lehet
- a verseny eredményhirdetéséig nem jelenhet meg a Fullextra semmilyen felületén
- a megadott témához kell, hogy kapcsolódjon

Az írások beküldése megegyezik az anonim versversenyével, azzal a különbséggel, hogy naivának kell a műveket elküldeni privát üzenetben, 2008 január 3. csütörtök estig.

A szavazás azonos a versversenyekével. Péntek reggeltől vasárnap estig lehet szavazni kötelezően három feltett műre.
Ha hat pályázatnál kevesebb érkezik, a verseny automatikusan meghosszabbodik a következő héttel, illetve amíg a minimum hat mű be nem érkezik. A szavazáshoz tehát legalább hat írás szükséges, ezért kérünk benneteket, aktívan vegyetek részt ebben a játékban is!

Az első helyezett művének elérhetősége kiemelt helyen fog szerepelni a főoldalon a következő nyertes kihirdetéséig!

Az 52.-2008/1. heti prózaverseny témáját prayer választotta szemilla ajánlása alapján:

Lepke a hó alatt

Jó alkotást, sikeres szereplést!

[naiva]

200752/200801/1

Lacoba: Lepke a hó alatt

Hideg van. Ropognak a mínuszok. No, és kicsit korán is. Persze embere válogatja, hisz az utcát keresztbe-kasul méregető szomszédnak, már későre jár. Legalább nem fázik. Én fázom... Összébb is húzom mellényem.
Szerintem a lepke is fázik... Igen a lepke. Milyen jó, hogy nem takarítottam ki az ablakok közül, hiszen most nagyon jól jön. Valóságos áldás ilyenkor Karácsony tájékán egy molylepke. Az igaz, hogy már régen kilehelte lelkét szegény, de ez most nem kritérium. Tettem ugyan néhány bökdösődő próbálkozást; hátha... de hát nem. Viszont még mindene egyben van, tehát lepke. A javából.

Szóval egy csillaghangú angyal – ha jól emlékszem – illant egy huncut sort a monitoron, és azt mondja: Lepke a hó alatt. Híjj a nemjóját! Nem marháskodik. Tényleg. Komoly, no...

A ház háta felé tartok. Lapátommal megfelelő méretűre gyűjtök egy hókupacot, hiszen itt az is van; hó, nem úgy mint szegény helyen. Azért kíváncsi vagyok, hogy a fekete Karácsonyra készülő sorstársak hogyan gyártják a maréknyi jeget – megdarálva hónak is elmegy - a mélyhűtő sarkán a nem mindennapi feladatra... Megpaskolom a tetejét. Nagyon hercignek vélem, pedig már eléggé jég ez a hó is, de fehér és hideg.
Jól elterveztem mindent. Középre tenyérnyi lyukat kaparok, egy szép, nagy, megbarnult hárslevelet terítek bele – nem mehet szegény pille csak úgy ágyazás nélkül a hó alá – ráhelyezem. Betakarom. Megoldva... Fullra... Tutira...
És akkor most mi a helyzet? Megcsináltam. Na ugye, hogy nem lehetetlen?
Azért körbenézek; nem lesi-e meg valaki hajnali ténykedésem? Mert angyal ide, zsepi-hópihe oda – kapásból sityunak nézne...

Elégedetten indulok a hátsó bejárat felé, leverem a cipőm talpára gyűjtött sár-hó elegyet, és lenyomom a kilincset. Még az ajtóból azért visszanézek. Elégedett vagyok... A cicám is. Viszonylag porhanyósra is sikeredhetett, mert megkerülte balról, aztán fordult egyet jobbról...
És annak rendje-módja szerint megjelölte.

[naiva]

200750/200801/ 2

Maridecember: A bűn

A nő először csak sírt, majd ordítozott, végül, amikor belenézett a tükörbe, enyhe hányingere támadt. A kérdést, amelyet feltett többször is magának, most megismételte hangosan. Válaszoljon csak, ha tud, gondolta.
- Hé! Ide figyelj, Te Faszkalap! Csúnya vagyok? Nem elég vörös a hajam, vagy lóg a táska a szemem alatt? – kiabált, miközben a szomszéd szoba ajtaját leste.
- Részeg vagy már megint!
- Na és? Ha részeg vagyok?- csattant a hangja újra.
- Büdös vagy! Gusztustalan! –jött a válasz rögtön.
Nézegette magát tovább a tükörben, látta arcát felpüffedve, vörös táskás szemeit, és tudta, hogy ezt gyűlöli a férfi. El fogja hagyni, ugrott be hirtelen a félelmetes gondolat, miközben meghúzta a pálinkás üveget. Ezzel eddig nem számolt. Csak ivott, immár három éve egyfolytában. Akkor, három évvel ezelőtt tudta meg, hogy nem lehet gyermeke soha. SOHA, mormolta magában nyomatékkal a betűket, egymás után, betonfalat formálva. Betonfalat, maga, és az élet közé. Kinézett előre, és azt a falat látta. Nem bírta elviselni. Néha eszébe jutott az a pillanat is, amikor tizenhét évesen döntött, hogy a kis élet, amelyik utat akart találni magának, nem kell, és az éjszaka, amikor félig berúgva a parkban beleült a fiú ölébe. Ivott-ivott, hogy ne lásson, ne gondolkozzon. Amikor azt mondták, hogy gyenge, nem ember, akkor még többet ivott, hogy ne is halljon, mert az érzékszervei működése közben minden mérgezte, ami az agyáig, szívéig eljutott.
- Holnaptól nem iszom, nem iszom, nem iszom, nem iszom…-, kántálta, és lassan lecsúszott a fürdőszoba kövezetére. Hányt és bepisilt, közben ivott. Eltelt egy kis idő, és érezte, a székletét is kiengedte. Nem tudta mit jelent, csak azt, hogy büdös. Érezhette a férfi is a szagot, mert átjött a szobából, és belerúgott.
- Hülye, büdös kurva. Nem embernek való! – mondta, és rácsapta a fürdőszoba ajtaját.
Félig kábultan kezdett énekelni:
- Lepke vagyok a hó alatt, lepke vagyok! Lepke vagyok a hó alatt, lepke vagyok – dúdolt, közben egy zsilett pengével próbálta nyiszálni a csuklóját. Ugyan félig ájult volt, de összeszedte minden erejét a művelethez.
- Lepke vagyok a hó alatt, lepke vagyok. Lepke vagyok a hó alatt, fagyott lepke vagyok – dúdolta egyre halkabban.
Másnap reggel úgy találtak rá, hányás, ürülék, és vér között büdösen, teljesen kihűlve.

[naiva]

200752/200801/ 3

királylány: Lepke a hó alatt
(Egy barátság története)

Ez itt a négy bé. Az oszifőnk Vörös Ida, vagyis Idared, éppen órát tart. A téma, ki mi lesz, ha nagy lesz. Elég uncsi. Én híres író leszek. Persze a papámon kívül senki nem hiszi ezt el nekem. Ja, még Toncsi, a legjobb barátnőm.
Mikor Toncsi az osztályba került mindenki utálta. Én is. Büdös volt, kócos, szemüveges és hazudós. A Dani mellé ültették. Én a Dani mögött ültem, jó nagy háta van, ami azért jó, mert az ilyen unalmas órákon lehet a pad alatt amőbázni a Krisztával, anélkül, hogy észrevenné az Idared.
Toncsi rendes neve Antónia. Az anyja francia. Még jó, hogy az apja meg nem a Banderas, különben Antónia Banderasznak hívnák!
Szóval mindenki utálta. A fiúk néha megverték, a lányok inkább csak csúfolták, meg húzkodták a haját. De szerintem a csúfolás jobban fájt neki. Az udvarban van egy dugihelyünk a Krisztával, és egyszer a Toncsi oda bújt el bőgni. Törölgette a szemüvegét, és mondta, ha meg akarom verni, akkor még máma verjem, mert holnap nem jön iskolába, és soha többé nem jön.
- Tudod mért bántanak a többiek? Mert büdös vagy, kócos, és hazudozol.
Erre még jobban elkezdett bőgni.
- Nem tehetek róla. Nincs otthon szappan. Fésű se.
- Látod, most is! Mért kell mindig hazudni?
- De ez igaz! A papám elissza az összes pénzünket! És, ha anya nem ad neki, akkor megveri! Minket is meg szokott verni!
Felhúzta a karján a pulóvert, és tényleg volt ott egy csúnya lila folt.
- Ez komoly?
Hüppögve bólintott. Elkaptam a karját, és húzni kezdtem a tanári felé.
- Micsinálsz?
- Elmondjuk az Idarednek!
- Ne! Ne! A papám megöl, ha megtudja.
- Engem nem!

Idared végig a szemöldökét ráncolta, amíg bemószeroltam nála a Toncsi részeges papáját. Végül azt mondta.
- Az osztálypénzből veszünk szappant, törölközőt, és fésűt. Minden reggel első dolgod lesz, hogy rendbeteszed magad. Helyet cserélsz a Kovács Krisztával, és Lotti segít neked a tanulásban.
- Köszönöm – suttogta Toncsi, de már nem bőgött.
A Kriszta a Dani (a szerelme) mellé ülhetett végre, Toncsi pedig mellém került. A többiek továbbra se barátkoztak vele, de legalább már nem bántották és nem csúfolták wc-kefének.
És egyszer, épp oszifő óra volt, a Toncsi odasúgta:
- Tudsz röptetőzni?
- Mi az?
- Lehunyod a szemed, számolsz százig, és mikor kinyitod, azt játszod, hogy más valaki vagy.
- Mondjuk, hogy én vagyok a Kriszta?
- Például. Vagy egy elvarázsolt királykisasszony! Aki véletlenül idecsöppent egy idegen bolygóról. És úgy is kell viselkedni, mint akit kigondolsz, hogy vagy. Amíg azt nem mondom: zsupsz!
- Kipróbálhatjuk, ha van olyan izgi mint az amőba.
Én a Krisztának képzeltem magam. Egész nap úgy kellett viselkednem. Beszéltem a nővéremről, pedig nekem öcsém van, szerelmes levelet írtam a Daninak, és így tovább. A Kriszta össze is veszett, a többiek meg azt mondták rossz hatással van rám a Toncsi, kezdek hazudozni.
Ettől fogva csak titokba játszottuk. Így még izgalmasabb volt. Attól kezdve mindig kitaláltunk valamit. Toncsival nem lehet unatkozni!
Karácsonykor lebetegedett. Két hétig nem jött suliba. Rájöttem, hogy hiányzik! A húgával küldött nekem egy levelet, amiben elárulja, hogy legjobb barátnőt kért a Jézuskától karácsonyra. Rajzoltam neki egy szép lepkét, a lap tetejére csillogó hópelyheket, és egy karácsonyfát. Kiszíneztem, és elvittem neki ajándékba. Nagyon meghatódott. Még soha nem rajzolt neki senki.
- Mi ez ? – kérdezte – Elvarázsolt karácsonyi tündér, és kívánhatok tőle hármat?
- Te vagy – mondtam – Lepke a hó alatt. Akiről csak én tudom milyen is valójában, ha nincs rajta a fehér hótakaró!

[naiva]

200752/200801 4

blue: Lepke a hó alatt

Szíve egyre hevesebben kalimpált, mintha ki akarna ugrani testéből, amikor megérezte a bársonyos szárnyakat ujjai között. Tudta, hogy most egy darabka tavaszt tart tenyerében. Boldogsága határtalan volt.

Annyiszor elképzelte már, ahogy az illatos, réten sétál, s gyermeki örömmel érinti meg a haragoszöld fűszálakat. Ujjaival a fák törzsén kopácsol, mint a vörösfejű harkály. A hűsen fodrozó pataknál megpihen egy kicsit, melynek partján kankalinok nyílnak és a sárga szirmok alatt megpillantja azt a narancsszínű lepkét, melynek szárnyain egy-egy apró barnás foltocska helyezkedett el...pont olyan, mint a tenyerében van.

Igen, akkor ismét eszébe jut az a tavasz...melyről ritkán álmodott még, de már egyre jobban halványult benne minden emlék...

Szeméből egy könnycsepp a hideg kristálytakaróra esett. Szinte azonnal megfagyott szegényke, hiszen a levegő körötte jeges volt...csak a szívében, és most a tenyerében érezte azt az aprócska, kedves lepkét.

Újra becsukódott szeme. Álmaiban utazott...érezte, ahogy járni, szaladni tud, s forog vele a boldogság...jelen volt vele minden, amit fontosnak érzett, még az a nap is, mely örökre megpecsételte sorsát, és összetörte minden álmát, azóta él e jeges világban, pedig vakon hitt a jóban. Úgy gondolta, hogy vele soha nem történhet meg...és most...

...teste mozdulatlan volt, csak a gépek halk csipogása hallattszott. Könnyei lassan eleredtek és a fehér párna felé igyekeztek. A nyomorúságos életéből ismét eltelt egy nap. Megint eseménytelenül...ekkor mély lélegzetett vett, majd a gép piros lámpája villogni kezdett és a hangja élesen megtörte a csendet. Egy nővér állt meg ágya felett. Megigazította rajta a takarót, kivette a csövet, majd egy papírra a következőket írta:

"A halál beálta 12.23-om." - megsimogatta Lyll kezét, tudta, hogy a lány már örökre érzi a tavaszt, és álmaiban megtalálta a lepkét a hó alatt.

[naiva]

200752/200801 5

szemilla:Lepke a hó alatt

- Szaladj már át tíz tojásért, Julcsikám! Nem is értem, mikor fogyott el ez a rengeteg tojás! A múlt héten vettünk harmincat Péter bácsitól.
Anya közben gondosan lemorzsolta kezéről a vajas lisztet, a csap alá tartotta, majd megtörölte a kötényében. A tárcájából két darab zöld papírpénzt vett elő és megvárta, míg Julcsi belebújik a kockás kabátjába és felhúzza a csizmáját.
- Egyik lábom itt, másik ott! - vette el a pénzt Julcsi.
Szökdécselve tette meg az utat Péter bácsi házáig, s mikor odaért, büszkén kihúzta magát. Hét évesen egyedül jött tojásért! Lábujjhegyre állt, hogy elérje a csengőt. Várt, de nem jött ki senki. Megint csengetett, de hiába. Akkor vette észre, hogy nyitva van a kapu. Tanácstalanul körbe nézett. Mindenfelé beszélték, hogy Péter bácsi rejteget valakit. Egy öregasszonyt, aki megbolondult. Azt is mondták, hogy Péter bácsi is megbolondult, amiért magához vette az öregasszonyt, akit fiatalkorában szeretett. Valami otthonból hozta ide. Julcsi nem értette pontosan, mit suttognak a felnőttek, de a gyomra gombóccá lett az izgalomtól.
- Csókolom! - kiáltotta illendően, ahogy belépett a házba.
A szobából köhögés hallatszott. Valaki úgy köhögött, mintha meg akart volna fulladni. Julcsi izzadt tenyerében szorongatta a pénzt.
Benyitott a szobába. Furcsa szag ütötte meg az orrát. Az öregasszony az ágyon feküdt, rajta egy nagy, fehér paplan, ősz haja csatakos volt az erőlködéstől.
- Egy kis vizet... Hozzál egy kis vizet! - kérte alig érthetően.
A kislány az asztalon lévő pohár után nyúlt, majd gyorsan vízért szaladt. Ahogy az öregasszony ivott néhány kortyot, kicsit jobban lett. Fáradtam visszahanyatlott a feje a párnára.
- Hideg van kint? - kérdezte.
Julcsi bólintott.
- Nem baj! - mondta elgondolkodva. - Ha nagyon hideg a tél, a gyöngyházlepkék akkor is röpködnek majd nyár elején.
A kislány zavarba jött. Nem tartotta valószínűnek, hogy bolond lenne az öregasszony, de nem értette, mit akar ezekkel a lepkékkel.
- Tudod, ilyenkor minden lepke apró peteként várja a fa kérge alatt a tavaszt. Nem csodálatos? Akármilyen hideg van, mindig akad elég pete, amely áttelel tavaszig. Aztán, mikor kinyílnak az ibolyák... Szereted az ibolyát?
Julcsi bólintott.
- Ki ne szeretné az ibolyát! - sóhajtott az öregasszony, és behunyta a szemét. - Mikor nyílnak az ibolyák, a peték megnőnek és hernyó lesz belőlük. A hernyó pedig megeszi az ibolyaleveleket. Csak eszik, csak eszik, nem törődik semmivel. Ez a hernyók törvénye. Érted?
Julcsi bólintott.
- Nem szabad haragudni a hernyóra, amiért megeszi az ibolyaleveleket. Az életéért küzd. Nem tud semmit, csak azt hogy enni kell. És mikor már egyre kevesebbet bír enni, megérzi, hogy keresnie kell egy helyet. Egy helyet, ahol biztonságban lehet. Bebújik az ibolyalevél alá és kérget növeszt magára. Nem eszik, nem mozdul, csak lélegzik. Épp, mint a jógik. Tudod, kik azok a jógik?
Julcsi megrázta a fejét.
- Nem érdekes - folytatta az öregasszony. - Csak az a fontos, hogy megértsd: van valamilyen szabály, ami szerint működik a világ. Még hozzá bölcsen működik, mert a fejlődést szolgálja.
Az öregasszony megint köhögni kezdett. Most úgy rázta a köhögés, hogy a poharat sem tudta a szájához emelni. Julcsi az ágyához lépett és megpróbált segíteni neki. Végre sikerült innia néhány kortyot.
- El kell mondanom! - nézett a kislányra elgyötörten. - El kell mondanom, mielőtt...
Nem fejezte be a mondatot. Lehunyta szemét. Julcsi várt és félt. Szíve vadul kalimpált. Rossz érzése támadt. Valamit tennie kellene. De mit? Elaludt ez a néni, vagy... Nem, erre még gondolni sem mert. Nem halhatott meg! El kell mondania, mi lesz a lepkékkel!
- Csodálatos dolog, mikor a hernyóból lepke lesz - suttogta halkan az öregasszony, és halványan elmosolyodott. -A természet bölcsessége pompázik a szárnyain. A pete kivárja a pillanatot, hogy hernyó lehessen. A hernyó nem törődik semmivel, csak eszik és eszik, ezer veszéllyel küzd meg, míg lepke lehet belőle. Lehet, hogy megeszi egy vörösbegy, vagy jön a fekete hangyák serege, hogy rátámadjon, de mindig akad, aki végül szélesre tárja szárnyait és dicsőséget hirdet a világon: szabadnak született.
Az öregasszony megfogta Julcsi kezét.
- Így van ez velünk, emberekkel is. Egész életünk során átváltozunk. Van, amikor csak eszünk, eszünk, nem törődünk semmivel. Van, amikor csak lélegzünk, és semmit sem csinálunk, csak várunk és várunk. De mikor kibújunk a bábból....
Julcsi hagyta, hogy az öregasszony tenyerébe zárja kis kezét. Várta a folytatást, de az öregasszony mereven a szemét nézte és nem szólt. Még csak nem is pislantott.

Péter bácsi ekkor érkezett meg az orvossal.
- Elkéstünk - állapította meg a doktor.
Péter bácsi letérdepelt Julcsi mellé, lecsukta az öregasszony szemét, majd arcát a paplanba fúrva zokogni kezdett.

A temetésen Julcsi is ott ballagott a tömegben. Kis csizmája alatt ropogott a hó, mikor anyjára emelte tekintetét.
- Most felrepül, mint a lepke.
- Kicsoda, Kicsim? - nézett rá anya értetlenül.
- A néni. Elmesélte nekem. Elmesélte, hogy ne féljek, ha meghal. Az ember lepkévé változik

[naiva]

200752/200801 6

winner: Lepke a hó alatt

Lepke dideregve fel alá járkált a szokásos helyén. Rosszkedvű volt, mert elmúlt két óra és eddig csak egy kuncsaftja volt. Ha ez így marad, Zoltán nem lesz kegyes hozzá. Tegnap sem tudta leadni az elvárt összeget és ma egészen biztosan ugyanígy jár. Ez ebben a hónapban már a hatodik alkalom lesz, pedig éppen csak túl vannak a hónap felén. Valamit ki kellene találni, valami nagy dobást. Persze legjobb lenne kiszállni az egészből, de hogyan? Látta, hogy járt Erika. Egy életre elcsúfították a gyönyörű pofikáját.
Lepke lassan egy éve dolgozott a szervezetnek. A többi lány aggatta rá a Lepke gúnynevet. Nem szerette, de mostanra megszokta, hogy így hívják. Sokan nem is tudták a valódi nevét. Amikor megismerte Zoltánt, az udvarias, figyelmes volt. Mire észbe kapott, már nem volt menekvés. Megpróbált ellenkezni de többször is durván megverték, és büntetésből végig ment rajta a szervezet összes férfi tagja. Utálta magát, megpróbált megszökni de mindig elkapták. A "jutalma" újabb verés volt és a megaláztatás, hogy partiba dobták minden ilyen kísérlet után. Többször megfordult a fejében az öngyilkosság gondolata.
Lassan besötétedett. Nem sokkal öt után egy kocsi állt meg mellette. A lány ideges volt, mert délután is csak egy kamion állt meg, azaz az elvárt forgalomnak a fele sem jött össze. Ahogy beszállt a nagy fekete limuzinba, az azonnal elindult. A kocsiban három férfi ült, egyikük kérdő pillantására átadta aznapi keresetét.
- Mi a szar ez? Ugye nem azt akarod elhitetni velem, hogy ez az összes? - üvöltötte Zoltán.
- Értsd meg nincs forgalom! - válaszolta kétségbe esetten a lány. Karácsony előtt nem állnak meg. Mindenki rohan haza.
- Lepke, te hülyének nézel minket? Hol van a többi pénz?
- Nincs több! Összesen két fuvarom volt. Hidd el nincs forgalom!
- Na ebből elég! Állj meg! - szólt előre Zoltán a sofőrnek. Az elől ülő férfi fékezett, és az útszéli árok mellett megállt.
- Nézd át a kis kurvát - mondta Zoltán a másik férfinak. A kigyúrt alak kirángatta kocsiból a lányt, és módszeresen átkutatta. Levetette a lány csizmáját, és amikor az ellenkezni próbált, visszakézből szájon vágta. A férfi még a lány bugyijába is benyúlt, de nem talált semmit. Visszalökte a kocsiba.
- Főnök! Ennél, tényleg nincs több pénz.
Zoltánban forrt a méreg, hirtelen egy kést kapott elő kocsi ajtórekeszéből és a lány nyakára szorított.
- Utoljára kérdem, te kis lotyó, hol a többi pénz?
- Nincs több, mondtam már te rohadt szemétláda. Gyerünk, húzd végig ezt a kurva kést a nyakamon. Úgy se mered, pedig de jó lenne.
- Nem teszem meg neked ezt a szívességet.
- Nem? - kérdezte a lány, azzal elkapta a férfi csuklóját, és hirtelen mozdulattal megrántotta. A kés hatalmas sebet vágott a lány nyakán és a kocsiban minden felé fröcskölt a vér.
- A kurva életbe! Mit csinált ez a hülye ribanc? Segítsetek, el kell állítani a vérzést!
A lány mellett ülő férfi kapkodva próbálta elállítani a vérzést de hasztalan. A lány fuldokolva vette a levegőt. Száját mosolyra húzta, tudta, hogy számára eljött a szabadság. Nehézkesen felemelte a fejét Zoltán felé fordult és arcon köpte a férfit, majd végsőt vonaglott és hátra hanyatlott.
- Bassza meg, ez meghalt! A hülye ribanc! Senki nem fogja elhinni, hogy öngyilkosság volt!
- Főnök, mi a francot csináljunk? - kérdezte a kigyúrt gorilla.
- Nem tudom - válaszolt idegesen Zoltán. Lökd ki a kocsiból!
A másik férfi kiszállt és kiráncigálta a lányt, majd az árokba lökte. A sűrű avar szinte teljesen elnyelte az élettelen testet.
- Gyerünk, húzzunk innen a francba! Elmegyünk hozzánk, ruhát váltunk, ezt pedig elégetitek! Utána lebontjátok a kocsi teljes kárpitját és az üléshuzatot is! Azt is elégetitek, értve vagyok? Holnapra új kárpitot akarok látni a kocsiban! Az üléseket világos bőrrel húzassátok be, ezt már úgy is untam. Nyomás indulj már! - mordult a sofőrre.
A gépkocsi motorja felbőgött és visító kerekekkel elszáguldott az autó.
Az égből sűrűn szállingózni kezdett a hó, eltakarva mindent. Reggelre harminc centis hó lepte a tájat.

2007. 12. 30.

[naiva]

200752/200801 7

soman: A vizit

Fura egy isten teremtménye volt az új tanító a falusi emberek számára, akiktől távol állt a városból jött idegen különcködő viselkedése. Fiatal kora ellenére bogaras, magának való természetűnek tűnt. Nemcsak azért, mert hamar elterjedt, hogy mindenféle bogarat gyűjt. Különösen a lepkéket tartotta nagy becsben. Bár rendre megjelent minden vasárnap az istentiszteleten, de többen istenkáromlónak tartották szokatlan életmódja miatt.
Nem tartotta tiszteletben a falu elöljáróit, semmi közeledő szándékot nem véltek felfedezni, hogy beilleszkedjen közéjük. Legalábbis ezt sejtette, hogy nem paktált le senkivel. A helybeli elit, élén a bíróval, és a jegyzővel sehogy sem tudta megemészteni, hogy az ifjú tanító nem ereszkedik le közéjük.
Nem járt kocsmába, nem tett illendő látogatásokat senkihez. Ehelyett állandóan az erdőt-mezőt rótta lepkehálójával. Tanítás előtt, kora hajnalban futni indult, amikor a parasztok készülődtek a földekre. Azt beszélték, hogy szerény, de tiszta otthonában súlyzókat emelget. Mindennek tetejébe magányos estéin még holmi verseket is írt, bár ezt csak a kántor állította, aki egyszer váratlan látogatást tett nála valamilyen mondvacsinált ürügy kapcsán.
Külsőre is jellegzetes figura hatását keltette hosszú, rakoncátlanul göndörödő hajtincseivel, kerek szemüvegével, amit rendszeresen visszatolt orrnyergére. A falusi szemnek túl csenevész termeten szinte nevetségesnek hatott sűrűn viselt felöltője, ahogy lazán lógott gazdáján.
Mindezek ellenére megbecsülésnek örvendett a köznép előtt. Mégpedig azon egyszerű oknál fogva, hogy az iskolába járó gyerekek rajongásig szerették. Sajátos hangulatban tartotta az órákat, a száraz tananyagot olyan történetekkel ízesítette, amivel teljesen elkápráztatta a nebulókat. Ilyenkor szájtátva bámulták, ahogy mesél, miközben nyeszlett végtagjaival hevesen gesztikulált a katedra előtt. Súlya volt a levegőnek is, olyan varázslatot tudott elérni szuggesztív lényével.
Ennek volt köszönhető, hogy elnézték neki a különcségét. Sőt, az eladósorban levő lányos házaknál szemet vetettek rá, mint vőlegényjelöltre.
Így volt ez a Nógrádi családnál is, ahol a három lánygyermek már bőven abban a korban volt, amikor a lányokat férjhez adják. Főtt is a feje az asszonynak - Julis nénének -, hogy miért vannak még pártában az ő lányai. Mikor a két nagyobbik; Kata és Sára olyan kicsattanóan gusztusos látvány nyújtott kerekded idomaikkal, pirospozsgás orcájukkal. A falusi bálokon a legények sóvárogva legeltették rajtuk a szemüket, de talán a szépségük miatt inukba szállt a bátorság, ha cselekedni kellett volna irányukban. Kissé magasan hordták az orrukat valóban a lányok, és e gőgösség is hozzájárult megközelíthetetlenségük látszatához, ami az évek múlásával keserű csalódottságot eredményezett. Felfoghatatlannak tűnt, hogy a faluban sok csúfabb leány hamarabb elkelt előttük. A legkisebb lány - Zsuzsika - pár hónapja lépett 16. esztendejébe, de hiába volt kora szerint ő is eladósorban, másképpen kezelték. Kislány kora óta véznaságával, esetlenségével csúfolták. Mindig ő volt az idősebb lányok kiszolgálója. Sokat dolgozott, szinte az összes házimunkát elvégezte, kevéske szabadidejében hosszú sétákat tett a falu melletti erdőben, hallgatta a madarak énekét, csodálta e világ semmihez sem fogható harmóniáját. Egyszer látta a tanítót is messziről.
Julis néne nagyot gondolt, s felkereste a Kerekes Andrást - merthogy így hívták a tanítót -, azzal a csalafinta kéréssel, hogy nem tanítaná-e a két nagyobb lányát egy kicsit a természettudományokkal való közelebbi megismerkedésre, mert felettébb érdeklődnek ez iránt a fogékony leánykák. Fizetségként egy süldő malacot ajánlott, ami igen nagy értéknek számított azokban az ínséges időkben.
Majd kiugrott a bőréből, mikor azzal a hírrel tért haza a kutya hidegben, hogy a tanító nem tért ki kérése elől, csak annyi feltételt támasztott mielőtt végleges választ adna, hogy szombaton vizitre eljön hozzájuk. Julis néne titkos álma teljesült ezzel. Az ura - Mihály - csendesen fogadta a nem mindennapi újságot, de a lányok annál nagyobb ribillióba kezdtek. Még a szomszédok is kíváncsian suttogták a váratlan eseményt, amiről aztán hamar pletykálódni kezdett falu népe is. Egész héten készülődött a ház a nagy látogatóra, mintha már legalább háztűznézőbe jönne. Csak Zsuzsika hallgatott apjával egyetemben. Szerényen félrehúzódva nézte a nagy sürgés-forgást, ahogy szombaton már hajnalban nekiálltak a lányok csinosítgatni magukat. Anyjának segített rétestésztát nyújtani. Ahogy nyúltak az árnyékok délután, a lányok egyre sűrűbben tekintgettek az ajtó felé. Odakinn sűrű pelyhekben hullt a hó, jóleső volt hallani a kemencében a meleget ontó öles fahasábok ropogását. Halkan felsikoltott Kata, mikor végre kopogtattak. Sára rohant ajtót nyitni a vendégnek, aki tisztelettel köszönt és levette kalapját, mielőtt beljebb lépett.
Hellyel kínálták, előkerült a kredenc mögül a vendégváró kisüsti is, bár az apa visszafogottan viselkedett. Parasztember volt - igaz jómódú gazda -, de nem volt kenyere a sok beszéd. Julis néne és a két nagyobbik lány annál locsi-fecsibbnek bizonyult. Andráson látszott, hogy néha elpirulva, zavartan néz maga elé, szokatlannak bizonyult számára ez a szinte már tolakodó társalgás.
Csodálkoztak is, hogy a nagyvárosból jött tanító most csak idegesen dörzsöli a kezét.
Kata és Sára egymást felülmúlva igyekeztek a középpontba kerülni. A harmadik stampedli után András elhúzta poharát az újabb kínálás elől. Egy idő után világossá lett, hogy a lányok egyedül szeretnének tanulni, de mivel a tanító ezt elhárította - mondván, hogy többre nincsen kapacitása, így rövidesen már az volt terítéken, hogy akkor kettőjük közül melyiküket választja. Nyilvánvalóvá vált, hogy már nem csak a korrepetálás körül forgott a verseny.
- No há, hogy döntött kend, melik leányho lesz vállalatja? - szegezte neki a kérdést Julis néne. - Láthassa, milen okos teremtések ezek!
Ekkor teljesen váratlanul, megszólalt a sarokban gubbasztó Zsuzsika:
- Miért gyűjti maga a lepkéket, tanító úr?
- Ejnye te leány, hát tégedet meg ki a jó isten kérdezett? - rivallt rá az anyja dühösen.
András Zsuzsika felé nézett, és mint akit megbabonáztak, teljesen belefeledkezett az addig mellőzött lány áthatóan égszínkék szemébe. Nem látta vékonyka termetét, fitos orrocskáját, csak azokat az óriási szemeket nézte delejezetten.
- Jóvan, tanító úr? - szólt újra, most hozzá Julis néne.
- Bo... bocsánatot kérek - hebegett a kérdezett, szemét lesütve nyelt egy nagyot, majd újra Zsuzsikára szegezte tekintetét.
- Őt szeretném tanítani! - Szinte idegennek hallotta saját hangját, ahogy önkéntelenül elhagyták a szavak az ajkát. - Már ha a kisasszony is szeretné...
- Őőőt? - Egymás szavába vágva hitetlenkedtek a többiek.
- Igen! - Zsuzsika hangja alig hallhatón, de határozottan csendült.
Ekkor megszólalt Mihály, az apjuk:
- Hallottátok, nem? Ha őt, akko őt! Punktum!
A két idősebb lány sértődötten kirohant a szobából. Julis néne megdöbbenve ejtette földre az addig görcsösen szorongatott konyharuhát. Utána hajolni is elfelejtett. - De há mér pont őt? - kérdezte szinte saját magától félhangosan. A fiatal tanító - miközben tovább foglyul tartotta Zsuzsika igéző tekintete -, enyhén elmosolyodott apró bajuszkája mögött:
- Olyan ez a jány, mint lepke a hó alatt...


2008-01-03

[piroman]

5
3
6

[blue]

6
7
1

[zsuka49]

5
3
7

[soman]

3
5
6

[Lyza1]

3
5
6

[greenapple]

4
5
6

[tiszavirag]

3
5
7