Elküldve: 2008 Jan 19 Szomb 9:44 Hozzászólás témája: 04. heti anonim versverseny
Tisztelt Alkotók!
Az ANONIM versverseny szabályai a következők:
Minden regisztrált tag annyi verssel pályázhat, amennyivel akar.
A pályázatra küldött versek az eredményhirdetésig nem jelenhetnek meg a FULLEXTRA egyik felületén sem.
A pályázatra benyújtott verseket blue-nak kell elküldeni privát üzenetben. Ide, a topicba a vers egy azonosító rendszámmal kerül a versversenybe, név nélkül!
A pályázó a verset, vagy verseket a hét bármely napján küldheti az adott héten, hétfőtől csütörtök este 8 óráig. A szavazás menete azonos az eddigi versverseny szavazási szabályával, így minden szavazásra jogosult tagunk három verset jelölhet meg péntektől vasárnap estig, illetve hétfőn a topic lezárásáig. Itt a megjelölés a vers rendszámát jelenti. Szavazásra minden regisztrált tag jogosult egyszer, aki a nevezés kezdő napján már regisztrált tag volt. Az a vers nyer, aki ezen a nyilvános szavazáson a legtöbb jelölést kapta.
Ennek eredménye hétfőn kerül összesítésre és kihirdetésre, az összes szerző nyilvánosságra hozatalával együtt.
Holtverseny esetén a verseny felelőse dönthet, vagy szavaztathatja meg a verseket, hogy melyik legyen a főoldalon megjelenített mű. Holtverseny nem lehetséges.
A nyertes vers egy hétig a főoldalon lesz olvasható, kiemelt helyen, a másik versverseny első helyezettjével együtt.
Az ANONIM versverseny topicba hétfőtől csütörtök estig, csak blue-nak küldött, és az általa feltett versek kerülhetnek be. Megjegyzések, szavazatok nem!
Pénteken, szombaton és vasárnap, illetve hétfőn a topic lezárásáig pedig csak a szavazatok mehetnek be, ami mindössze annyi, hogy a szavazó tag, beír három sorszámot.
A beírt három szám sorrendje mindegy, mindegyik értéke 1 szavazat.
Figyelem! A versversenybe csak a megadott témához kapcsolódó verssel lehet nevezni! A cím önmagában még nem tekinthető jó feladatmegoldásnak.A versenyben csak téma megjelölés van annak érdekében, hogy elkerüljük az azonos című verseket. Kérjük, hogy a verscímek megadásánál - lehetőség szerint - vegyétek ezt figyelembe! "Kedves Alkotók! Kérünk titeket, fokozottan ügyeljetek arra az anonim verseny tisztasága érdekében, hogy már korábban a Fullon megjelent írásaitok ne kerüljenek be ebbe a versenybe. Akkor sem, ha időközben az törlésre került bármelyik felületről. Játszani is csak tisztességgel érdemes."
A 04. heti anonim versverseny témáját: AngyaliAndi adta
Az e heti feladvány: "Add a kezed"
Kellemes alkotást kívánunk mindenkinek, szárnyaljon a fantáziátok!
Elküldve: 2008 Jan 21 Hétfő 8:32 Hozzászólás témája:
2008/04/01.
lena1: Add a kezed
Mikor a kezem, kezedbe simulhat,
egy meghitt, édes, őrült pillanatban,
érzem, abban a percben nem érhet
baj, s míg ajkaddal becézed halkan,
feléled bennünk egy réges régi dallam.
Száz gitár húrja sem csendülhet fel
jobban, mint mikor szívünk ritmusa,
egy ütemre dobban.
2008.01.20
Legutóbb blue szerkesztette (2008 Jan 28 Hétfő 7:05), összesen 2 alkalommal
Elküldve: 2008 Jan 21 Hétfő 8:33 Hozzászólás témája:
2008/04/02.
benmar: Altató!
Hogy egyedül aludj el
Nem hagyom,
Itt vagyok most is
A kezedet fogom.
Figyelj csak
Rám nagyon!
Apa szemében is
Álomszálka vagyon!
Nézz csak!
Ha akarom,
Felélednek az alvó évszakok
A Paplanodon!
Együtt játszom én is veled!
Csak csukd be kicsi szemed!
Képzeld el, ahogy
A forró nyár vidáman vitorlázik családjával a hatalmas tavon,
Képzeld el, ahogy
A hideg tél önfeledten szánkózik a Jézuskával a hófehér havon,
Képzeld el, ahogy
A tarka fák alatt ül az álmos ősz egymagában a kopott padon,
Képzeld el, ahogy
A felriadt tavasz a húsvéti nyúllal sétál az erőtlen napon,
Képzeld el, ahogy
A kicsi Marci édesapja mellett szundít már nagyon!
A játék végén esztendőre, egy-kettőre,
Rábízták magukat a vidám Szilveszterre.
Ettek, ittak, jót mulattak,
Sörözgettek, borozgattak,
Beszélgettek, kártyázgattak, ,
És a végén jól berúgtak,
Majd együtt ők is elaludtak.
Eljön majd ide hozzád is minden évszak tudom
Játszanak majd veled álmodban itt a paplanodon.
Csak aludj szépen! Itt vagyok, kicsi kezedet fogom!
Legutóbb blue szerkesztette (2008 Jan 28 Hétfő 7:05), összesen 1 alkalommal
Elküldve: 2008 Jan 23 Szerd 8:07 Hozzászólás témája:
2008/04/06.
greenapple: k e l l e g y
néhanap üresnek
érzem magam-
elfogyott erőm,
s igazán nincs is kedvem:
kell egy jó meló nekem,
kell egy dal
mely felemel,
kell egy szív
mely dobbantat,
kell egy kéz
mely kisegít,
kell egy szó
mely felvidít,
kell egy test
mely megnyugtat,
kell egy hely
mely nem untat,
kell egy föld
mely enyém lesz,
kell egy barát
ki megérthet,
kell egy nyugodt pillanat,
kell egy fa,
kell egy nap,
s kell mindenhez
egy jó Isten-
ki mindent
megadhat...........
Legutóbb blue szerkesztette (2008 Jan 28 Hétfő 7:06), összesen 1 alkalommal
Elküldve: 2008 Jan 23 Szerd 8:09 Hozzászólás témája:
2008/04/07.
zsuka49: Add a kezed
Ki tudja merre vagy, merre tévelyegsz?
ki tudja nem vagy-e nekem - csak ábránd?
Lehet, csalóka kép, mi kísért veled,
ezért maradt szívem erőtlen, árván.
Ki tudja nem vagy-e tűnő árnyalak?
Elém, vetít az álom, a képzelet,
nem jössz felém, pedig hívlak - vártalak,
te vagy ki kínoz, te vagy a végzetem.
Boríts el teljesen, kutass fel engem!
Vezess sötét éjből a napvilágra!
Aludjak el mindig a te neveddel,
s nevessek - hogyha végre rád találtam.
Érezzem újra, hogy felém gyúl a láng -
jer édes álom, jer édes boldogság!
2008. január 18.
Legutóbb blue szerkesztette (2008 Jan 28 Hétfő 7:07), összesen 1 alkalommal
Elküldve: 2008 Jan 24 Csüt 12:02 Hozzászólás témája:
2008/04/08.
csaszti: Kezedből kezem
Megszűnik a külvilág… jó ez a csend,
Lehet neked fáj, s nem engeded kezem.
Maradj még keveset, hisz lassul már az idő,
Elfolytak perceim, e sorvadt test is kilő.
Rövid kis szünet… s kitárul újra a világ,
Otthon vagyok érzem, de kezed súlya kiált.
Fájdalmad itt ül most, szabadnak hitt lelkemen,
Gondolatban kérlek, engedj utamra kedvesem!
*kilő=kiveti lelkemet
Legutóbb blue szerkesztette (2008 Jan 28 Hétfő 7:07), összesen 3 alkalommal
Elküldve: 2008 Jan 25 Pént 7:04 Hozzászólás témája:
2008/04/11.
prince60: A repülő-show
Nem repülnék nélküled
Lengő szaltónk, szédület
Alul sárga homokszőnyeg
Háló-felhő árnyat szőhet
Száll felém a páros kötél
Köszönöm, hogy pont most jöttél,
Add a kezed!
Feszült arcod figyelem
Elszántság és fegyelem
Látszik izmod minden szála,
Mintha csak is én rám várna,
Mint kő zuhantál, ahogy ereszkedtél
Köszönöm, hogy pont most jöttél
Add a kezed!
Fantasztikus figurákkal
Magasabban, minta a várfal
Feldörren a köszöntés
Nem szakad bőr, nincs törés
Összefonva kéz a kézzel
Köszönöm, hogy sosem késel
Add a kezed!
Kettőnk fele milyen kevés
Együtt, mint az ég, s a manézs
Bizalommal minden este
Sosem élni félelembe
A trapéz suhant, s te nevettél
Köszönöm, hogy ma sem késtél
Add a kezed!
Legutóbb blue szerkesztette (2008 Jan 28 Hétfő 7:08), összesen 1 alkalommal
Nem készíthetsz új témákat ebben a fórumban Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban Nem módosíthatod a hozzászólásidat a fórumban Nem törölheted a hozzászólásaidat a fórumban Nem szavazhatsz ebben fórumban