18-19.heti prózaverseny

[naiva]

Kedves Fullos alkotók!

Itt a 18-19. heti anonim prózaverseny, új témával, új határidővel! Örülünk, hogy az elmúlt hetekben szép számmal pályáztatok, reméljük egyre többen kaptok kedvet a megmérettetéshez!

Két hét áll az alkotók rendelkezésére, hogy egy megadott témában beküldjék írásaikat.

A műre vonatkozó szabályok:
- hossza maximum 80 sor lehet
- a verseny eredményhirdetéséig nem jelenhet meg a Fullextra semmilyen felületén
- a megadott témához kell, hogy kapcsolódjon

Az írások beküldése megegyezik az anonim versversenyével, azzal a különbséggel, hogy naivának kell a műveket elküldeni privát üzenetben, 2008. május 08, csütörtök estig. A szavazás azonos a versversenyekével. Péntek reggeltől vasárnap estig lehet szavazni kötelezően három feltett műre.
Ha hat pályázatnál kevesebb érkezik, a verseny automatikusan meghosszabbodik a következő héttel, illetve amíg a minimum hat mű be nem érkezik. A szavazáshoz tehát legalább hat írás szükséges, ezért kérünk benneteket, aktívan vegyetek részt ebben a játékban is!

Az első helyezett művének elérhetősége kiemelt helyen fog szerepelni a főoldalon a következő nyertes kihirdetéséig!

A 18-19. heti témát Captnemo adta:

VÉLETLEN

Sok örömet az alkotásban és sikeres szereplést kívánok!

[naiva]

2008/18-19/ [b]01[/

prayer:Véletlenre várva

A kandeláberre az van írva: Életveszélyes! Én előtte állok, és nem merem hátam támasztani rá. Lesek minden irányba, honnan jöhetsz, de csak az autók zümmögése hallatszik a távoli főútról. Az orgona épp csak virágzik, a csalán már magasabb a gaznál, a kiskertek parcellái gondos kezekről árulkodnak. Egy elhagyott állomás padozatát bontották szét, és most lógó lécekkel kotorja a leszórt kavicsot. A távoli szemafor örökké pirosat mutat. A sínek olajos talpfáin macska szaglássza a neki tetsző füvet, rágcsálni kezd egyet, de amint meglátja mozgásom, elsiet. Ahogy a kis váró bódéjának ütközik a szél, a sarkokat szürke homokkal tölti s a szétázott, fakó papírszemét épp csak kilátszik a porból. Valami van ebben a lepusztult ürességben. Nem áraszt szomorúságot, s így részvétre sincs szüksége. Egyszerűen csak tudatosít, hogy folyamatos a változás.
Nem beszéltük meg, hogy ma jössz. Azt sem, melyik időpontban. De amikor elváltunk, megígértem, hogy várni foglak, amíg csak emlékem fogságában vagy. Néha már azt sem tudom, miért jövök ki. Mi az, amit remélek, vagy miért nem zavar, ha éppen esik, s rajtam nincs kabát. Néha viszont hallani vélem a szuszogó mozdonyt, gőze lábamat éri, ahogy a vagonok közt lesem a nyíló ajtókat.
Gyerekek ugrálnak át a magas lépcsőkön, szüleiket siettetik, hogy mihamarabb érhessenek a tóhoz. Aztán kisebb csomagokkal leszállnak a kerttulajdonosok, egyik vetőmagot, a másik permetezőkannát cipel, új nyelet hoznak a csorba szerszámokba. A gereblyézett sárga kavics megsüpped minden lépésnél s mégis, az emberek fegyelmezett sorokban várják, hogy elmenjen a vonat. Utolsónak lépsz le a peronról. Olyan méltósággal, olyan kecsesen, hogy nem tudok szabadulni a pillanattól. Bámullak, fejem rángatom, hogy jobban lássalak a tömegtől, s ahogy a korlátot elengeded, biztos vagyok benne, hogy angyal szállt közénk.
Úristen! Ez a sok ember veled utazott, és mit sem látott az egészből! Hát itt mindenki vak?
Hozzád sietek, kicsit összeverem bokám, bólintok, és kezicsókolomot köszönve felajánlom, hogy viszem a bőröndöd. Olyan természetesnek veszed a dolgot, hogy szinte nem is törődsz velem, gyengéden kezembe teszed kezed, majd intesz, hogy kövesselek. Talán hordárnak nézel, vagy imponál magabiztosságom, nem tudom, mert nem is mosolyogsz. Csak csetlő lépésekkel inogsz az apró kövek közt, s én, mint a szolga, óvón figyelem úrnőm botladozását...

Azon a nyáron egyre többször jöttél abba a kis faházba. Megengedted, hogy csónakot béreljek, olyankor kenyeret dobáltunk a pihenő kacsáknak és nevettünk, ha egy fürge hal ért előbb oda. A dombon sétálva átöleltelek, hogy hosszan csókolhassuk egymást a takaró lombok alatt...

Óh, milyen véletlen az egész világ!
Lánykák szalagjai pörögnek botokon, megcsóválják maguk, s a fiúk ámulva lesik tulajdonosukat, hogy találkozhassanak szemük.
Vagy éppen kutyák vicsorgásától hangos a környék, mert irigykednek, ha közülük egy párra talál.
Véletlen, hogy ez a Hold követ, s talán véletlen a gravitáció is.
Mégis, minden olyan rendezett. Pontosan érkeznek évszakok, a körforgásban tökéletes az összhang, s a sírás is akkor fojtogat, amikor az első rögöt dobom a koporsódra…

Elmúlt a nyár.
Hiába tologattuk egyre kijjebb a felgyorsult napokat, a nyálkás ködök rátapadtak a házak falára. A tó lusta gőze, mint ha utolsó lehelete lenne a haldoklónak, elgyengülve rezgette tüdejét: a nádast. Az állomásra kísértelek. A vonat füttye itt visít még fülemben, és vele hallom, amint fogadkozunk mindketten a csösszögő vasóriás előtt…

Kezem már őszülő hajamba túrom, kissé megfésülöm vele az összefútt kócomat s bizony, jól esik lassú simogatása fejemnek.
Megépült az út is. Autók zümmögnek összekoccanó vagonok helyett, a tó hatalmas könnycseppet formált a beomlott partokból s az orgona illatával itt, a szívem közepén, mint mindig, a véletlen csodára várok…

[naiva]

2008/18-19/ 02

anyatka:Mi a fontos?

Kata jókedvűen ébredt, még csörgőóra sem kellett. Izgult kicsit, de ez az érzés ami átjárta egész testét jóleső volt. Egyszerű, elegáns ruhát választott, sminkjét hozzáigazította. Dús vörös haját simára kefélte, érdekes kontyba tűzte. Elégedetten szemlélte magát a tükörben, mielőtt elindult.
Az autóban mégegyszer végignézte az anyagot, minden benne volt. Fontos, hogy pontosan érkezzen, kifogástalan legyen minden, hiszen a jövője függ ettől a megbeszéléstől. Hatalmas ugrás a karrierjében, ha minden úgy alakul, ahogy azt tervezte. És miért ne alakulna úgy? Hiszen minden a helyén, sokat dolgozott a terveken, el kell, hogy fogadják. Rajta kívűl még ketten pályáznak, de az előzetes megbeszéléseken úgy tűnt Kata elképzelése a nyerő. Ma minden kiderül.
Nem volt nagy forgalom, bekapcsolta a rádiót, együtt dúdolt az előadóval. A piros lámpánál várakozás közben átpillantott a mellette álló kék Fordba. Egy kislány nyomta a hátsó ablakhoz az arcát. Iskoláskorúnak tünt, még integetett is Katának. Elől az anyja vezethetett, az anyósülésen egy férfi, lehet az apa. Mintha vitatkoztak volna. Közben zöldre váltott a lámpa, indultak, még egy mosolyt küldött a kicsi lánynak.
- Kár, hogy ilyen messze lakom a munkahelyemtől, sokáig tart az út. - mondta magának.
Eddig nem zavarta, szeretett vezetni, de ma kicsit türelmetlenebb, már ott szeretne lenni. Megint meg kell állni.
- Ebben a városban csak piros lámpák vannak? - idegesen dobolt ujjaival a kormányon, pedig nem sokat kellett várni. A reggeli nyugalom már sehol sem volt, sietni akart, repülni. Előtte egy öreg Lada próbálkozott, lelassítva a mögötte haladókat, de Kata nem ért rá, gondolt egyet, sávot váltott, és kanyarodott.
- Ha szerencsém van, akkor ki tudom kerülni ezt az átkozott forgalmat.
- Na így már sokkal jobb - kedve ismét kezdett visszatérni.

Nem is tudja mi történt. Csak ment nyugodtan, az iskolánál, a zebránál megállt, végignézte a gyerekeket, ahogy csivitelve átkelnek előtte. Biztos, hogy nem ment gyorsan. Csak az a kislány a kék Fordból, valahogy ott volt, pedig az iskolát már rég elhagyta.
Ki kell szállni az autóból. Meg kell nézni mi van vele. Ott áll a járdaszélén, sírásra görbült szájjal. Kata odasiet hozzá, olyan gyorsan, amilyen gyoran csak hagyják remegő lábai.
- Te! Te kislány! Jól vagy? Nem történt semmi bajod? Had nézzelek! - Kata letérdel, hogy jobban lássa a gyermeket.
- Nem akartam. Bocsánat! Véletlen volt.
- Nincs bajod? Fáj valamid? Nem vérzel sehol? - végigtapogatja a kislányt, körbenézi.
- Nem akartam. Bocsánat! - csak ezt hajtogatja. Az ijedségtől nagy kék szemei még tágabbak, arca sápadt, minden tagja reszket.
- Hál istennek nem látok rajtad sérülést! Hogy kerültél ide? Miért nem vagy a suliban? Ilyenkor ott a helye egy ekkora gyereknek.
- El akartam menni. Nem akartam bajt, véletlen volt. Csak át akartam menni a másik oldalra, amikor a néni jött. Bocsánat, én nem akartam, hogy összetörjön az autója. Csak a nagyihoz akartam menni, mert anyáék megint veszekedtek reggel, és el akartam hívni a mamit, hogy segítsen kibékíteni őket.
- Aha. Értem. Az autó nem tört össze. Annyira. Csak az eleje, azt hiszem. De mindegy.
- Véletlen volt. Nem néztem körül, elfelejtettem. - és már sír is. Kata magához öleli. Aztán eszébe jut, hogy most már végképp elkésett. Mindennek vége, nem ér oda időben. Furcsa, de most egyáltalán nem érdekeli. Valahogy lényegtelenné, nevetségessé vált az egész. Akkor mi van, ha most nem kapja meg a lehetőséget? Majd lesz még alkalom, jó tervező, vannak ötletei. Nem is fontos, más a fontos. Most ez a reszkető, védtelen kislány itt, akit nem ütött el, aki a nagyijától akart segítséget kérni. Igaz, hogy az autó eleje egész furcsa kapcsolatba került azzak a nagy konténerrel, amikor elrántotta a kormányt, de ez sem fontos. Majd megjavítják. Ha meg nem, vesz másikat, van elég pénze.
- Figyelj csak. Nincs semmi bajunk, neked sem, és nekem sem. Gyere töröld meg az orrod! Most felhívjuk az anyukádat. Jó?
- Az jó lesz - néz Katára a kislány. Maszatos arca megnyugodni látszik, a gyönyörű kék szempár már mosolyog.

[naiva]

2008/ 18-19/ 03

Kiralylany:Napfogyatkozás

A félhomály bekúszott a fákba. Heteb egyik kezében még ott volt a kosár, amit a következő pillanatban huppanva ejtett a lábára. A hagymák szerteszét gurultak a földön. Az asszony halkan felsikoltott mellette, és Heteb érezte, hogy az ideges, vékonyka kéz az alkarjára fonódik. A növekvő sötétség megtelt a rohanó léptek zajával.
- Mi történik? - súgdosták a parasztok félve, és egymást tiporva a rohanásban. Mind a palota felé siettek.
- "Mert eljő a kilencedik napon a Gyermek, kiválaszt egyet magatok közül, és annak megmutatja arcát!" - hallották a bukott pap hangját valahonnan a távolból.
Egy nő elájult a mező szélén. Berugdosták a bokorba, s rohantak tovább. Ki tudja, tán mégis valóra válik valami a legendákból?
Furcsa szél táncolt a fák közt. Egyik égtájhoz sem tartozott. A madarak csapatostul keringtek a levegőben, a legyek támadták az embereket.
- Hagyj itt! - könyörgött az asszony, de Heteb csak még jobban megszorította a karját.
- Nincs mitől tartanod. Csak süsd le a szemed, amikor...
Mondata köhögésbe fulladt.
- De a pap azt mondta...
- Tedd amit mondok, és nem lesz baj.

A legmagasabb torony erkélyén állt, és a gyülekező tömeget nézte. Ezek odalent azt hiszik, ő csinálja a félhomályt. És félnek. Szeme világát most is vastag, fekete festék óvta a Nap tűző sugaraitől. Szava élet és halál volt. A vén mégis egyenes gerinccel állott előtte.
- A festéked nem véd meg téged.
- A Nap az én Atyám! Nem fog megvakítani engem!
Csak ő tudta egyedül, meg az a vén csillagász, hogy ma nem ő lesz az egyetlen ember, aki bele fog nézni a Napba.
A kőkorláthoz lépett, karját az ég felé tárta. Imája szállt a tudatlanok feje felett a levegőben, míg a Nap végül teljesen eltűnt a Hold mögött

Heteb taszított egyet asszonyán, aki térdreesett, és jó volt ez így. Tudta, a riadalom a földön tartja majd, ameddig kell. De ő! Egyetlenként a szürke ácsorgó és remegő embertömegből, belefordult arcával az izzó fénygömbbe, és rámeresztette a tekintetét...
És később, amikor már mindenki újra látott, Heteb még mindig állt, és tágra nyílt szemekkel, sápadtan bámulta az eget.
- Most már nekem is lehet gyermekem, ugye? - kelt fel térdeltéből az asszony - Igazad volt! Láttam a Fényt! Királyi utódokat ígért nekem! Heteb... mi bajod?

A fáraó magához intette bizalmas emberét.
- Menj, és keresd meg azt a vak embert és a feleségét a parasztok között, aki ma belenézett helyettem a Napba!

[naiva]

2008/18-19/ 04

LEKA: Véletlen?

Néhány évvel ezelőtt az UFÓ jelenségekkel kapcsolatban a média felerősítette az érdeklődést.
Az akkor megjelent információkat feljegyeztem, hátha találok valami érdekességet.
Néhány történést egy táblázatba felvezettem, majd az adatokat időrend alapján rendeztem

dátum hely Jelenségek
2003.08.03 asszalói
Rémán -völgyben ragyogó teniszlabdák repkedtek
2003.08.04 Füreden fényes tárgyat láttak az égbolton
2003.08.26 Encsnél négy repülő tárgyat észleltek.
Másnap a gazda kiégett köröket talált
a petrezselyemföldön.
2004.01.20 Nyírtelek * titokzatos hajnali fények
2004.01.23 Miskolc ufók az égen
2004.01.24 Kartal titokzatos fényjelenség
2004.02.07 Miskolc ufók az égen
2004.02.10 Magyarkeszi * másfél méteres ufonauta
2004.03.10 Mexikóban * A 11 ismeretlen repülő tárgy
egy vadászgépet vett körbe.
A repülőgép radarja csak három
objektumot érzékelt.
2004.03.16 Kiskunlacháza fények kötelékben
2004.03.19 Balatonberény háromszög alakú ufó.
2004.05.06 Pécs forgó tárgy az északi égen
2004.05.13 Világ több TV-ben bejelentették
a Mexikóban tapasztaltakat
-hatására több helyről jeleztek fényjelenségeket
2004.01.23.Ráczkeve földönkívüli az ablak előtt.


Magam is meglepődtem!
Az utolsó helyre került / 2004.01.23. - Ráczkeve - földönkívüli az ablak előtt /mintegy figyelemfelhívás.

Újra kezdtem. Átírtam. Ugyan az.
Másik táblázatot vezettem fel.
Ha itt is a végére kerül - üzenet értéke lehet...

Újra a végére került. A gondolattól is megborzongtam.
- Tényleg itt vannak!
Erőt vettem magamon. Felálltam, remegő gyomorral az ablakhoz mentem. Magamban arra gondoltam:
-...ha mégis itt vagytok...ne bántssatok!
Óvatosan elhúztam a függönyt, a szívem közben majd ki ugrott a helyéről.
Félve, de elszántan kimondtam:
- Tessék itt vagyok!
Kinéztem az éjszaka sötétjébe. A fejem sajgott, féltem, hogy valami olyan történik velem, amire még nem vagyok felkészülve...
- Mit kellene látnom, mire kellene figyelnem?
- Hol vagytok? Adjatok valami jelet?

Semmi nem történt...

Amikor újra megnéztem a táblázatot, akkor vettem észre: a dátumot és a helyet egy cellába vezettem be - ezért rendezte így a számítógép.
Megnyugodtam. Nem is kellett volna így nekilendíteni a fantáziámat.
- Vagy nincsenek véletlenek?
- Miért pont ezt az egyet tévesztettem el?
- Valami mégis csak lehet...vagy a véletlen játéka...
Gondoljon mindenki amit akar

[naiva]

2008/18-19/ 05

Julianna: Véletlenek

Nővérke, megkérem magát, telefonáljon a barátomnak, fontos dologról kell beszámolnom neki. Már csak óráim maradtak hátra. Nagyon kérem, jöjjön el hozzám.
- Legyen nyugodt, felkutatom a cimborát bárhol legyen is.
Másfél óra múlva.
- Józsikám, örülök neked, jó, hogy eljöttél. Már csak súlyos erőlködéssel tudok beszélni, de nem akarok úgy elmenni a végtelen mezőkre, hogy ne könnyítsek a lelkemen.
- Beszélj csak, türelmesen figyelek.
- Emlékszel-e, milyen jó barátok voltunk mindig, együtt gyermekeskedtünk. Csuda jó idők voltak azok!
- Ez igaz.
- Innék egy korty vizet... Köszönöm. Azt akarom elmondani, hogy miért ment tönkre a barátságunk egy pillanat alatt, mikor véletlen rossz időben rossz helyen voltam. És minden véletlenül. Elfogyott a cigim, lementem a sarki boltba, onnan már közel volt a ti lakásotok. Arra gondoltam, bemegyek és megérdeklődöm, mikor térsz haza a külföldi utadról. Nem csengettem, mert nyitva volt a bejárati ajtó, kopogtam a ti ajtótokon és megnyitottam. Nevetést, hangos beszédet hallottam a te szobádból, amelyik résnyire nyitva volt. Számomra világos lett, hogy Rita téged megcsal. Mindaz, amit akaratlanul tapasztaltam, nagyon megdöbbentett. Mintha engemet csaltak volna meg. A harag érzése öntött el. Mert a legjobb barátomat szarvazták fel!
- És mit tettél?
- Azt nem bocsájtottam meg magamnak a mai napig sem. Még egy dolog akkor véletlenül történt. A külföldi utadat rövidebbre szabták. Az állomásról telefonáltál haza, hogy megérkeztél. A feleséged hírtelen hozzáfogott eltüntetni a bűnös nyomokat. Mikor felfedezte, hogy én is ott vagyok, rimánkodott, hogy maradjak ott. És maradtam. A vesztemre. Te megérkeztél hamarosan. Emlékszel?
- Hogyne. Nyitva az ajtók. A feleségem előtted térdepel, hiányos öltözékben, pia, dohány füst, vetetlen ágy. Mindez nappal!
- Hogy miért vállaltam magamra a más férfi bűnét, nem tudnám megmagyarázni. Talán nem akartam, hogy házasságotok zátonyra fusson.
- Sajnos, Rita hamarosan elköltözött egy régi ismerőséhez. Házasságunknak vége lett. És én is bevallom neked, hogy bosszúból én csábítottam el a Mancikádat, de nem voltam vele se szerencsés, észrevettem, hogy másfelé is kacsingat.
- Akkor öreg cimborám kvittek vagyunk. - És már nagyon halkan hozzátette: Gyere, ölelj meg, öregem. - Ezután szépen, nyugodtan lelke elhagyta testét. A barát lecsukta a halott szemeit, állt egy darabig az ágya mellett, és mikor észrevette, hogy megjöttek a rokonok, csendben, lehajtott fejjel elhagyta a kórtermet

[naiva]

2008/18-19/ 06

Lacoba: Ne nézzen madárnak!

- Tessék! Országos Központ!
- Csókolom, Évike drága! Gyönyörű a hangja ma reggel!
- Maga az?
- Igen. Gondoltam, már leszaladt a reggeli csúcs, és tud szakítani rám néhány percet.
- Magára mindig, kedvesem, de hol volt múlt héten? Már azt hittem megcsal valami incifincivel.
- Jaj, bár igaz lenne, Évike, de csak dolgoztam. Tudja; telefon nélkül.
- Hiszi a piszi! Csak nyomja nekem a sódert, aztán minden ujján ott csüngenek a csinibabák.
- Ó, nem vagyok én olyan széltoló, Évike, de ha már itt tartunk egyszer azért tényleg összefuthatnánk egy kávéra.
- Már megint zöldségel... Legalább havonta jár fel Pestre, és még egyszer sem tolta be a képét a szegény pesti lányhoz.
- Tetszik tudni Évike, ha megyek mindig hozzá vagyok kötve a főnökhöz! Ez a kisemberek sorsa; be a kocsiba, és megmondják hová és mikor mehet.
- Na jó legyen szépfiú! Már villog az egész asztal.
- Remélhetek legalább Évike?
- Remélni, azt mindig lehet...

***

Gyönyörű a reggel, minden fürdik az orgonaillatban. Szép a tavasz, ilyenkor virágzáskor. Némán szeli a kilométereket a mikrobusz. Szerencsére nincs szembe szél, így hetvennel nyomulunk, s ha minden igaz időben érünk fel Pestre. „Ma eljött a nap. Ma este randizok Évikével; Vajon milyen lehet? Olyan gyönyörű, mint a hangja? Vékony vagy gömbölyke? Bár, ha belegondolok, öreg és rusnya is lehet. Á, dehogy az nem lehet, ennyit nem csal a szimatom... Jól haladunk, már elhagytuk Tarcsát, és a vizünk sem forrt fel.”
- Látja főnök, mondtam én, hogy feljebb kell tenni azt a kiegyenlítőt, mindjárt fájintos a víz! - töröm meg a nagy csendet, hátha kiharcolok egy kis dicséretet a találmányomért, de a főnök nem igazán erről híres.
- Ne kiabálja el fiam, maga nyomja a pedált, és tekerje a volánt, aztán a szekér meg menjen!... Ez a dolguk, nem?
- Értem főnök.
- Este nem tudom mikor végzek, de öt előtt biztos nem. Ötre legyen ott a szokott helyen! Addig pedig majd elüti az időt valahogy...
- Igyekszem, főnök!
- Csak be ne csajozzon, én meg ott állhatok az út szélén!
- Tudja, főnök, hogy sosem szoktam...
- No, jó! Erről inkább ne gügyögjön! Tudom, amit tudok; maradjunk ennyiben!
- Értem főnök. Ott leszek ötre!
- A napidíját megkapta előre?
- Igen.
- Este elvisz a szállodába, utána reggelig szabad!
- Értem.
- Van pénze elég, fiam?
- Hát...
- No, nem baj! Itt van még egy százas, egyen rendesen, mert „Csúnya ám a sovány ember”, tudja-e?
- Köszönöm, ötre itt vagyok! - záródik a kocsiajtó, és én ötig szabad vagyok. Időmilliomos lettem.

***

Kellemes szél fúj a Duna parton. Szeretem itt tölteni az időt, amíg várakoznom kell, valahogy együtt folyik ilyenkor hömpölygő vizével a nyugalom is. Mindig meglátogatom ezeket a lépcsőket - amikor tehetem - kedvesek nekem. Jó itt. Kellemesen süti az ember hátát a délelőtti nap, és a gondolkodás sem fáj. Igen a gondolkodás. Az mostanában fáj. Sokszor szaggat, de itt a parton még ez is elviselhetőbb, hogy nem sikerült a békülés. Vége az első nagy szerelemnek. Legalábbis fizikailag, mert lelkileg ez maga a borzalom. Fájdalmas, pedig én voltam a barom...

- Egy brassóit kérnék, vegyes savanyúságot és egy traubit – adom le a rendelést a folyamatosan bólogató, hajlongó pincérnek. Nem nagyon szeretem ezt, egyáltalán a férfipincéreket sem, a lánypincérek szépségét annál inkább...
- Még valamit, parancsol? Egy kávé, esetleg egy aperitif? - szolgálatkészkedik. Borravaló-remény hajtja.
- Nem, köszönöm! Várjon! Azért, majd ebéd után kérek egy kávét.
- Rendben!

Nem egy gyorsétterem az biztos. Már túl vagyok a harmadik cigin is, és lenyeltem az utolsó nedűt is a pohárból. Sőt, már kezdek éhes lenni, pedig előétel gyanánt legyűrtem az asztalhoz tartozó öt darab pogácsát is. Biztos ez a taktika; kiéhezik a vendég, legyűri a pogácsát, és talán újabb üdítőt is rendel... Igen, rendel, miért ne rendelne, amikor már ismét száraz a szája...

A szemben lévő asztal üres. Már éppen célzom a pogácsás tálak cseréjét, amikor nyílik az ajtó, és megáll a levegő. Minden megáll egy pillanatra, talán csak a hűtőgép ventilátora nem észleli, hogy egy rendkívül tetszetős miniszoknyába torkollik a magassarkú cipőn formázott láb – a hozzátartozó combokkal -, és a földi csodák domborművében folytatódik, hogy az angyalképekről másolt arcocskában és a tupírozásban csillogó hajkoronában teljesedjen ki. Körbedobja tekintetét a nagyérdeműn, és egyenesen megcélozza a szemben lévő asztalt. Nem háttal. A szemben lévő székre ül. Észveszejtő. Épp csak a számat nem tátom el, és visszatemetkezem az újságomba, pedig minden porcikámmal a szomszédba figyelnék. A pincér jön, felveszi nála is a rendelést, és a beszélgetésükből ítélve kiderül; a gyönyörűség törzsvendég lehet. Gondolom, valamelyik környékbeli hivatalból. Újságom fölött kémlelve, futok végig ismét a világ idecsöppent csodáján. „Irtózatosan nagy bombázó” - szögezem le.

Megérkezik végre az ebédem – de kit érdekel most ez -, gyorsan legyűröm, és nem tudom leplezni zavaromat, hiszen tekintetembe valamiféle mágnes telepedett, ami mindig ugyanoda vonzza a szemizmokat.

***

- Elvihetem? - lassítok a lesben állás után az étteremből kilépő illatfelhő mellett.
- Nem... - jön a gyors és elkeserítő válasz, de aztán folytatja; - Maga az asztalszomszéd? - és már lépdel is az ajtóhoz, kinyitja, és beül. - Az más, azt hittem valami ismeretlen – kacag egy jót, melyen én is kivirulok. Már együtt kacagunk, miközben továbbindulok, mielőtt letörölnek az útról a nagy forgalomban.
- Akkor hová? Kedves...?
- Ilonka – nyújtja a kezét, mondja úgy, hogy kétségem sem lehet afelől, hogy nem így hívják.
- Zuzmó – használom én is az egyik kevésbé ismert becenevemet.
- Fura neve van – néz kérdőn a hatalmas szemeivel a szemeim közé, úgy hogy majd szét durran mindenem az erejétől.
- A barátaim mind így hívnak – mondom kimérten, és még mindig tétovázva a hova-továbbon.
- Tudja mit Zuzmó? Menjünk a szigetre! Ma délutánra szabadnapot kértem.

Több sem kell. A gázra taposok. Most senki sem túrja le a szekerem az útról, igyekszem megvillantani a tudásomat, miközben a szélvédőre rakom az engedélyeket a behajtásra. Az Úttörő Stadion parkolójában van hely. Rendkívül sok az autó, persze mind állami.

***

A Duna parton ülünk. Ő egy lépcsővel lejjebb. Már jó ideje. Nem beszélünk. A vizet bámuljuk mindketten. Még mindig csak a víz csobogása hallatszik, és néha egy-egy feketerigó cserrent a bokrokon. Meglepett bennünket a találkozás, legalábbis ezen elmélkedem, amikor ismét rám emeli tengerszép szemét, erősen a szembe néz, és a következő pillanatban megcsókol. Gyengéden, ahogy csak az érzelem csókol, lehelet finoman fut illata és a bizsergés végig minden porcikámon, majd én is hasonlóan viszonzom... Egyre vadabb a szívverés, és a csók sem csitul...

Most ismét ülünk. A vizet bámuljuk. Nem szólalunk. A gondolatok a vízre szállnak, majd – alig hallhatóan - megtöri a csendet:

- Az első pillanatban felismertelek – suttogja.
- Mi az, hogy felismertél? - értetlenkedem.
- Úgy ültél az asztalnál, úgy kémleltél az újság fölött, mint azt hangodból már ezerszer kiolvastam – folytatja éppen úgy, hogy egyre nagyobb megrökönyödést vált ki bennem; „Ki ez a szépség? Ki lehet ő, olyan ismerős kezd lenni a hangja... Csak nem?...
- Évike? Te vagy az? - ülök mellé a lépcsőn. - Te lennél? - a gyönyörű szempár bólogat. - Honnét tudtad? - behúzva nyakát jelzi, hogy...
- Női megérzés... Véletlen... - kacag, és rohan. Együtt rohanunk, majd a vízbe gázolunk...

***

Hazafelé baktat a kis mikrobusz. Már elhagytuk Tarcsát.

- Sikerült minden főnök?
- Igen fiam, érdemes volt két napra jönnünk. És magának? Nem volt unalmas a várakozás?
- Nem főnök. Jól elcsaptam az időt.
- No, csak nem becsajozott, míg én dolgoztam?
- Á, dehogy főnök.
- Ne nézzen madárnak fiam, az arcára van írva!...

[naiva]

2008/18-19/ 07

Julianna:Micsoda véletlen!

- Szevasz haverkám! Ezer éve, hogy nem láttalak. De örülök! Hogy vagy? Hogy van a nejed? Kézcsókom neki. Hogy vannak a gyerekeid? Na ne siess el ennyire! Hogy még sok a dolgod? Na ne, a dolog megvár. Ne is integess! Mit beszélsz? Hogy nincs is feleséged, se gyerekek? Nahát! Sebaj haver, szabad ember vagy. Oda mégy, ahová akarsz.
Figyelj csak, itt van egy jó kis ivó, menjünk be, eldumálgatunk egy kicsit. Régen találkoztunk János komám. Micsoda? Te nem János vagy? Na és mit számít ez? Tévedtem, és kész. Azért megihatunk egy vagy két pohárkával a találkozásunk örömére. De makacs vagy! Ne mondj ilyet? Nem is ismersz? Állj csak meg egy pillanatra, kérlek. Nincs véletlenül kölcsön egy ezresed? Hazudsz!
Menj a fenébe! Miért ne tegezzem? Jó, akkor menjen a pokolba maga,maga...Micsoda ember! Ez nem jött össze. De ott jön egy másik jó "ismerős"!
Üdvözöllek barátocskám. Micsoda véletlen! De örülök, hogy összefutottunk!

[prayer]

6
4
2

[Eroica]

1
3
6

[tavinarcisz]

2
3
6

[greenapple]

1

3

6

[naiva]

A kevés beérkezett szavazatra való tekintettel a szavazásra szánható időt meghosszabítottuk! Vasárnap este 8-ig még leadhatjátok szavazatotokat ebben a topicban Eredményhírdetés jövő hétfőn, május 19-én lesz! Várom segítségeteket a verseny eldöntéséhez!

[LEKA]

1
3
6

[tiszavirag]

2
3
5