Nyári anonim versverseny

[Anna1955]

2008/30

felix: Szerelmes kamasz

Meglátlak, arcom felragyog,
Szívem hevesebben dobog,
Lábam röpítne már feléd,
Ajkam dalolna lágy zenét;
De veled vannak még hatan,
S én szörnyen szégyellem magam.

Mert oly drága e vallomás,
Nem hallhatja meg senki más.
Hát hozzátok csatlakozom,
S kivirulnak homlokomon
Pattanásim, mint a vörheny;
Szégyellem magamat szörnyen.

S megyek veletek, mint kuka,
Karom lóbálom. Én buta!
– Távolabb egy kutya morog. –
Szólnék, de nyelvem nem forog.
Ez lenne hát a szerelem?
Magamat szörnyen szégyellem.

S elmentek. Éljen! Sőt, hurrá!
Szíveden én leszel úrrá!…
De szemem arcodon marad;
Hol vannak most a szép szavak?
Nincsen egy értelmes szavam.
Jaj! Szörnyen szégyellem magam.

S elment. Álltam én a kába,
Szavaimon hát hiába
Törtem szerelmes agyamat,
Mert a szó torkomon akadt.
De azért nem hullik könnyem,
Csak szégyellem magam. Szörnyen.

[Anna1955]

2008/31

alamina: Töprengés

Ezer éves fák árnyékhomályában,
még az emlékek is oly némán állnak.
Holdfény csorog rájuk bánat cseppeket,
a sűrű, vágyszomjas csend megremeg.

Közös hit, csillagtitok kísért az úton.
Mikor engedtél el? Én még ma sem tudom.
Töprengek, hiába, nem emlékezhetem.
mióta nem érzem, hogy fogod a kezem.

Csak sejtem, melyik volt az a tompa nap,
amikor már untad lázas titkaimat.
Ekkor bús viaszként száradt rám a múltam,
s a sors rejtő csodáját önmagam is untam.

Bár soha nem mondtad, hogy éreztél ilyet.
Most igazán bánt, hogy idegen a hited,
s fáj, mikor arcod is idegennek látom,
és szemed tükrében a saját világom.

Azt hiszem, ahány illata a vágynak,
épp annyi íze van a magánynak.
A legkeserűbb önt el éppen akkor,
mikor veled vagyok, kizárva magamból,

és kizárva belőled. Kitagadva félek.
Hová is bolyonghat el így a lélek,
mikor oly kevés benne az alázat?
Észre sem veszi, más lelkébe mászhat.

Hidd el, alig tudom, hol az én határom,
s hol kezdődik másé, lehet, nem is látom.
Mikor elsápadtak a fénytelen reggelek,
tűzre vágytam, s hittem, bármit megtehetek.

Talán csakugyan magamba kell néznem,
kár, hogy egyetlen tükör sincs a környéken.
Körülöttem csupán pocsolyákat látok,
melyben sárszerűvé torzulnak az álmok.

Abban tükröződöm csak, tátogva némán
a fullasztó jelenben. Okulva a példán,
magamat egy kicsit falak közé zárom,
hogy újra jól essen majd a szabadságom.

Egy új szabad lét. A régi eltévedt.
Gyilkolva keresett más menedéket,
s amint rácsodálkozott a világra,
saját porszem lényét nagyon szánta.

Igen te is érzed, szokatlan hang tőlem,
tudod, messze jártam, távoli jövőben.
Láttam magam fényes csúcsokon kutatva,
aztán tébolyult magányban a porba zuhanva.

Láttam, ahogy ittas sikolyokba zárva
vérzik el a szerelem. A remény árva,
és az igaz álmok vigaszt valójában
mástól nem remélnek, önmaguktól várnak.

Átvérzik egymást, és aztán elköszönnek,
felszáradt helyükre új érzések jönnek.
A megsebzett képzelet sorsfátyla mögül,
életünk új fényért a holnapba merül.

Milyen álszent vagyok, s nem gyűlölsz érte.
Elhaló sóhajok kifinomult mérge
járja át a csendet, teremt új nyugalmat,
félve, de átvetted tőlem a hatalmat.

Talán így lesz jó. Maradjon is nálad,
míg elengedem a sok meddő vágyat,
és mindent, amit átölelt a remény,
vagy semmit, hisz soha nem volt enyém.

Nem sújt le ítélet, nem kárhoztat átok,
mert én önmagamnak mindig megbocsátok.
Mégis csak magammal vagyok legrégebben,
saját lényem érzem mindennél mélyebben.

Mikor egy percre elhagytak az álmok,
éreztem, vársz rám, és visszatalálok.
Tudtam ezt már, mikor vacsorádat etted,
én meg csakúgy halkan leültem melletted.

Jó néhány perc telt el, mély, otthonos csendben,
csak néztelek némán, semmit nem kérdeztem.
Együtt csodáltuk egy színes lepke táncát,
talán elleshetjük lágy éji románcát,

hímporos szárnyának apró rezdülését,
lámpafény vonzotta őrült szédülését.
Aztán még sokáig pihentek a szavak,
oly őszintén gyöngéd volt az a pillanat.

Újra veled vagyok, és most nagyon fáradt.
Lassan térnek csak nyugodni az árnyak.
Érzem, vigyáz ránk, őrködik a kegyelem,
s reményt féltőn néz a vacogó szerelem.

[Anna1955]

2008/32

Naiva: Veled - nélküled vers

Nélküled….
…fázik a napfényben fürdő délután
jeges börtönként tart fogva a nyár
nem illatozik májusban virág
csak vágyok éltető lényed után.

Melletted…
….felizzik a jégvirágos, szürke január
nem mar szívembe kétely, már semmi sem fáj
virágba borul a téli, hófedte táj
mosolygok... vigyázol rám, s én vigyázok rád.

[Anna1955]

2008/33

felix: A költő

A költő egyszer meglátott egy lányt.
Rohant haza: „Őt kell versbe szednem!
És remélem, meghódítja versem…”
És írni kezdett, szeme szikrát hányt.

Tolla szántotta a fehér papírt,
És rímeltette karcsú termetét,
Ajkát, szemét és picinyke kezét,
Nem evett, nem aludt, egyre csak írt.

S elkészült, bár sok javítás után,
Futott, újra megkeresni a lányt,
Akit napról napra jobban kívánt;

S meglelte. És állt előtte bután.
– Bár az eset talán nem tipikus –
Míg írt, megejtette egy kritikus.

[Anna1955]

2008/34

naiva: Szeretlek

szeretlek,
mint meghitt vasárnap délutánt
mikor csend van, s elpihensz ebéd után
nyugalom után kapaszkodik a vágy….
szeretlek így is:
mint békés vasárnap délutánt.

szeretlek,
mint vulkánt, mely forró lávát lövell
melegít borzongatón vöröslő heve
kéj után nyújtózkodik a vágy...
szeretlek így is:
mint felizzó, izzító vulkánt.

szeretlek,
mint engem megértő kedves barát
ki tenyerében tart, óvón vigyáz rám
biztonság után eseng a vágy…
szeretlek így is:
mint engem vigyázó jó barát.

s szeretlek, mert szeretsz
és szükséged van rám…

[Anna1955]

2008/35

szekacs_laszlo: Fény szitál


virág és méh játszik orgiát
ikrásodik a mézidő
szellő farag suttogó csókokat
partokon születik a holnap

levegő és víz világok
vízből vízzé poroz a majd
tejútnyi gyertya
hozzá a koppantók
aurák násza teremt ma lángot

kopoltyúk zsilipelt résfénye
éjszakát pásztáz
imákba foglalnak genetikát
tátognak isteni ikrák

kérészélet vibrál
virágszirmai hullámoznak
áldozásukra fátylat
az esti fények vonnak
iszapba fúrja titkát
az új évi csoda

ikrás méz-virág-méh
szellőből suttog csókokat
partokon születik minden holnap
ezüsthíd szitál fényt a Holdra

[Anna1955]

2008/36

Tamiska: Ma még

Szellőcske fickált a lombok között,
Gyere –súgtam– ölelj meg engem!
Langy melegben, pajzán kuncogással
Kérdezte, hogy; megénekeltem?

Lobogott nyaram, mint a fáklya,
Ontotta a tüzes meleget,
Balaton vizébe mártottam rímem,
Hogy őrizze létezésemet.

Ki tudja, hány nap a világ?
Ma már minden tudja, hogy várlak,
De holnap, lehet, hogy hűvösökbe
Hullanak a sápadó árnyak.

Veled a kezdés a múlásba ér,
Nem akarok többet, csak amit adsz!
Lyukas kalapom megemelem,
Idő, kapok még néhány garast?

Koldulom az égen a napot–
A holdat, ha sötét éje jön,
S a vibra rángást, – mi érted ébred
Érintésedért– a bőrömön.

Partra döngnek a zúgó habok,
Egy sirály víjja száll a szélben,
Egyedül vagyok, érzem amint
A néma csend kinyúlik értem.

Ágyat vet bennem az „érted élek”,
Lágy omlással rám dől az éj,
Hogy kioltson, de égre sziporkázok,
Hogy lásd szerelmes tüzem ma még.

[Anna1955]

2008/37

LEKA: Holdrabló


Hozzád simul az est, mint igaz szerető,
tested körbefonja. Zöld-pázsitheverő,
ma esti vánkosod, nem térsz nyugovóra
míg csillag nem jelez, hogy eljött az óra.

Vágyakozhatsz csendben, tücsökhangú térben,
figyelve hangokra, lüktetést a vérben,
ahol tested tüzét ezer ördög szítja,
hol a józanságot, érzés letaszítja.

Mezítelen testtel tóban fürdik a Hold,
Nézd csak, ringatózik - sejted csak, milyen volt...
Elkápráztat bája, víz fodrába bújva,
amikor veled volt...s te újra meg újra

elképzeled, ahogy ajkát megérinted,
míg égbolt kincseit lába elé hinted.
Látod, elvakítja ezernyi fényelem,
megremeg, mint holdfény ezen az éjjelen.

Hozzád simul az est, és oltárhoz vezet,
karjaiban lenni minden perc élvezet...
és eljön az idő, az álom elrabol,
eltűnik a Hold is, felhők közt valahol.

[Anna1955]

2008/38

agnes: Nyár


Tombol a nyár égető heve,
mint szerelmünk akkor,
akkor azon a forró nyáron.
A nap simogató fényét,
ujjad érintésében őrzöm,
ahogy tétován táncol bőrömön.
Ajkad csók rózsát ültet útjain,
bebarangolva testemet,
izzó vágyam követelted,
de nem sietted el,
csak egyre fokoztad kéjemet.
Végig gördülő csókod,
szelíd erőszakossággal rejtetted el,
rád festettem vágyam,
nyelvem hegyével rajzoltam dallamot,
és dadogni kezdett sóhajod.
Nem bírom,..
nem várhatok tovább..
könyörgött kérlelő szavad..
nemcsak hagytam,
mindennél jobban akartam,
mikor testembe befogadtalak.
Leigázta testünk a varázslat.
Nem létezett más,
csak csillagok,..
A hajnali szellő csodálkozva látta,
a lepedő nem alattunk,
de meztelen testünkre simulva
alhatott.

[Anna1955]

2008/39

Editirma: Tenger-varázslat

Akár egy búvár, víz alá buktál,
Elhoztad nekem a tenger kincseit.
Kagyló mélyéből kivillanó vágyat,
Bújó remegést, tengerisün-házat.
Tenger morajában szeretetünk fürdik,
Éjszaka résében varázslat-színkör,
Féltett jelenünkbe lenyomatot fest,
S hullám-táncot jár a merülő idő.

[Anna1955]

2008/40

Editirma: Eltékozolt ajándék

Csak a hangomat akartad hallani.
Aztán újra és újra.
Ajándék lettél számomra,
Megtörtént a csoda.
Lógtunk a telefonon remegve,
Hosszúnak tűnt minden nap és este.
Egymás felé haladtunk
Lépésről lépésre,
Lábujjhegyen osonva,
Titkosan sürgetve.
Aztán elhallgattunk harminc másodpercre.
Itt vagy még?
Kérdezem kutatva-keresve.
Ha nyomomba szegődnél,
Capuccino ízű csókban ölelnél.
Hívj, kérdezd meg újra,
Mikor jutunk el a csúcsra?
Most kétségbeesetten kapálózok:
Ki irigyli tőlem
Ezt az ajándékot?

[Anna1955]

2008/41

Editirma: Rezgéseink

Auránk
Szeretetpontja
Kifogyhatatlanul
Remegő
Rózsaszín burokba
Olvadó átlátszó
Fény-nyaláb

[Anna1955]

2008/42

Editirma: Évforduló

Álmaimban évtizedek kísértenek,
a jelenben illanó, röpke percek.
Varázslat ez, mégis való,
fegyelmezett, de vérforraló.
Hiányzik simogató tenyered,
nálad hajlékot keresek.
Ölelő karodat érezném,
ízlelném csókod fűszerét.
A távolság szinte állandó,
akár egy kihűlt kandalló.
A lopott érintés igazi ünnep,
ég és föld között kábultan lebegek.
Pókhálóvékony szálon csüng a boldogság,
magamhoz a telefonzsinóron húználak át.
Megérdemelnénk a követelőző szenvedélyt,
ha egymástól karnyújtásnyira lehetnénk.
Kavargó érzelmek, tornyosuló vágy,
a mindennapjaimat összekuszálták.
A vonzalom hatalmába kerített,
ránk az idő nyomott igazi pecsétet.
Hozzám tartozol, mégsem vagy enyém,
lelkemhez láncoltam a szenvedő reményt.
A szép szavaidnak nehezen hiszek,
az imádat-hangok üresen csengenek.
Nélküled
hosszú minden hét, miénk volt az év.

[Anna1955]

2008/43

Editirma: Pókhálós szenvedély

napbarna a bőröd
kékes-zöld a szemed
napszítta a hajad
kettészelt életed

imádat zenéje
fülemnek szerenád
plátói szerelem
tízperces szív-világ

sűrített boldogság
hónapos szünetek
kihűlő kívánság
ernyedő részletek

közönyös kérdések
távoli kétkedés
egykedvű ígéret
pókhálós szenvedély

lassuló lépések
szerelem-könyörgő
halkuló zenével
sóhajtva gyötrődő.

[Anna1955]

2008/44

Editirma: Összetartozás

Évek múltán vállunkra nehezedő
Erős teherként cipeljük azt a szépet,
Ami valaha felforgatta
Párhuzamosan haladó életünket.
Átszelte az ifjúkorban gyökerező múlt,
Mely némán kísért, akár a szellemvilág-út.
Távol vagyunk.
Hívó szavad átlényegíti énemet,
Ne hagyd, hogy a sokat sejtető
Perceink megsemmisüljenek.
Segíts, hogy a bizonytalanság
Kétségbe ne kergessen,
Az édes érzés hangulatát
Tőlünk meg ne fossza a félelem.
Az én vágyam még legyőzi félelmeimet.
A te félelmed lassan megöli a vágyadat.
Ne engedd, hogy jelenünket bármi
Megsebezze, mi túlmutatunk a jövőn,
Egymásnak vagyunk teremtve.