Elküldve: 2009 Szept 6 Vas 16:21 Hozzászólás témája:
15.
trendo: Anzix
Vihar után Krétán
állok itt egy létrán.
A szél egy táblát levert,
mely csaknem fejbe vert
mint egy fél kevert;
hát most kezemben
kalapáccsal
diskurzust folytatok
egy féllábú áccsal,
ki nem tud szegény
a létrára mászni,
ám attól még belepofázni
azt igen! És nagy hangon
magyarázza, miközben
bütykös mutatóujját rázza,
hogy hova is verjem a szeget,
bár szegeltem én is eleget!
No persze, richtig,
most melléütöttem!
A szerszámot, szeget
letettem
és fájós ujjamat szopva,
mint egy kisgyerek
a kocsmapulthoz
ouzóért elsiettem.
A történet itt kis híján végetért,
mert nem mentem vissza
létráért, sem szegért,
hanem ujjamat s ouzómat
szopogatva, bambultam
a lassan vöröslő alkonyatba.
Nem éreztem a tűnő azúr után
vágyat, hisz csodálhattam eleget
a kékülő körömágyat.
A lüktető fájdalom és az italom
ködbe borította e szép regét,
sosem tudom már megénekelni
Hellász szeptemberi kék egét.
PS. Láttatok már költőben ily henyét?
Nem nyerheti így meg a Full versversenyét!
Legutóbb naiva szerkesztette (2009 Szept 27 Vas 21:07), összesen 1 alkalommal
Elküldve: 2009 Szept 6 Vas 16:22 Hozzászólás témája:
16.
zsoloo: Szeptemberi ég
Még, még, még!
Gyújts fel, szédítő nyár,
Tarlóig perzseld kazlaim,
Hisz éjed után oly gyarló,
Oly feneketlen vágy emészt,
Akár a szerelmes párt,
Kik csillagot adnak csókért
Hajnalig, becézve, számolatlanul!
Még, még, még!
Ma van az utolsó perc,
Mikor elveszni lehet
Sötétre szikrázó édes,
Mámoros kalandozásban!
Vigyél el álmodni
Sűrű, titokzatos mélyű ég,
Hogy sóhajtsam: belőled sosem elég!
Még, még, még!
Vezess, öntsd szívembe
Óborrá nemesedő mustok
Parttalan folyamait!
Hogy részegen dadogjam szavak
Boldogan kuszált tagját,
Azután engedj csak
Varázsos, örök álomba elmerülni!
Még, még, még!
Egy deres, téli reggel
Végül úgyis elsiratva talál
Dőlt kalászok ölén,
Keseredett mézzel ajkamon,
S nagyon nagy csöndben
A fel- feldobbanó múltat hallgatom,
Mígnem elragad a szederjes halál.
Még, még, még!
Egy hosszú álmodásban
Hadd legyek utolszor szertelen!
Felvetem szemeim
A kihunyó, szeptemberi égre,
És kiáltom fohásszal
A nyugvó bíbor-veres Napnak,
Hogy ne legyen, ne legyen még vége!
2009-09-05
Legutóbb naiva szerkesztette (2009 Szept 27 Vas 21:08), összesen 1 alkalommal
Elküldve: 2009 Szept 6 Vas 16:24 Hozzászólás témája:
17.
agnes: Búcsúzás előtt
Szeptemberi ég alatt
számtalan csoda.
Nyár és ősz rendezkedik,
milyen legyen
a vénasszonyok nyara.
Megterít az ősz,
búcsúzik a nyár.
Még simogat a napsugár.
Megőszülő fényben,
mégis forróságban,
lebegve fürdenek,
tőkéjükön a levelek.
Közéjük bújva,
mint dús keblű hölgyek,
szőlőfürtök egész sora
hívogatón enyeleg.
A fákról édes almák,
kínálják testüket,
Kerek vállukat látva,
szinte fáj a vágy.
Így hát fizetsz érte,
de élvezed,
zamatos ízét,
csábító illatát.
Sárgán csalogató körték,
mint telt derekú asszonyok,
ringatják csípőjük
megérett ízeit.
Ha kemény még
kéreti magát,
de puhán, csak
néked adná önmagát.
Szeptemberi ég alatt
számtalan csoda.
Nyár és ősz rendezkedtek
szépséges lett
a vénasszonyok nyara.
Megterített az ősz,
búcsút intett a nyárnak,
a szőke napsugárnak.
Legutóbb naiva szerkesztette (2009 Szept 27 Vas 21:09), összesen 1 alkalommal
Elküldve: 2009 Szept 6 Vas 20:38 Hozzászólás témája:
18.
vorosliliom: Amikor megtudom..
A teli-képű hold hímzett ragyogása
a semmi ágán ül és onnan tekint rám
társalog a búcsút integető nyárral,
majd üzenetet hagy szobám ablakán…
Úgy rebben minden szavában az öröm
szederjes szájjal ordít, hogy szeretsz
a szeptemberi égen is feloszlik a közöny
amikor megtudom, hogy minden éjjel üzensz.
Hallgatom némán a bőbeszédű szelet
hátha mesél rólad a lenti szürke fagy
de csak a vad hideg rohan ellenem
Te, csak a képzeletnek engedő anyag!
Legutóbb naiva szerkesztette (2009 Szept 27 Vas 21:09), összesen 2 alkalommal
A felhőrésen át még
nyári kék az ég.
A forrás jéghideg,
ha ízleled vizét
fogad belesajdul
álnokul s vadul,
percekig is eltart
míg végre elcsitul
a fájdalom
nem jön soha többé
vissza ez a nyár,
csalókán csillan,
de nem melegít
a csalfa napsugár.
S a zord ősz mit ígérhet?
Bár dús gyümölccsel csábít,
de a megfáradt szerelem
többé már nem kábít.
El is hagy nemsokára;
s mire itt a tél,
rájössz majd barátom:
megöregedtél…
Ám szeptember egét
még fürkészheted,
égi kékje halk derűt
sugároz neked…
hát hagyd a könnyeket!
Legutóbb naiva szerkesztette (2009 Szept 27 Vas 21:10), összesen 1 alkalommal
Kabátját az este
óvón ránkteríti.
A katáng kékje még
szemedet felderíti.
Íriszed úgy sugárzik
a kék szirmok felett
mint a szeptemberi égből
küldött üzenet.
A nap nyugodni tért
valahol a hegy mögött.
Tüskés bokrán szunnyad
a hamvaskék kökény.
A társalgás most könnyed,
olvadékony,
mint krémfagylalt
vagy csacska lányregény.
Csak mi hallgatunk
az asztalnál szelíden;
ezt a beszédes csendet
nagyon szeretem.
A túloldalon ülsz,
tőlem kissé távol,
de lüktet köztünk
már a szerelem.
A félhomályban csóvák
villannak, kék lángok.
Pillantásaid talán,
vagy csak a katángok?
Bársonyba bugyolál
az őszi alkonyat,
ha szemem lehúnyom,
még látom arcodat.
Legutóbb naiva szerkesztette (2009 Szept 27 Vas 21:11), összesen 1 alkalommal
Elküldve: 2009 Szept 13 Vas 9:49 Hozzászólás témája:
22.
zyuwataneo: A Szeptemberi ég hegedűje
Nem látom már pajkos színeit a nyárnak ,
már fátyolos a szemem, s a szeptemberi ég,
de mégis, pasztelljét úgy kívánom látni ,
mint ahogy a kismadár,
mikor kalitkája rácsi közt
feltekintve hiába vár szabadságra
s rabságában először rátelepszik a nagy, - ősi : Miért?
Nem érzem már erős, telt ízeit a nyárnak
Asszonykám szemén is már néha megtörik a fény
Nem érzem már a szerelem boldog forróságát,
csak nyugodt, okos melegét ,
mely a gerincig átjár, s bennem már új ,
nemesebb eszméletre kél.
Nem érzem már hajnali bizsergését a nyárnak,
és keltének sok-száz fantáziadús ígéretét,
de a boldog öregség előszelét érzem,
mely csontjaimban már lassúbb táncra késztet,
és szakadatlan új, szebb nótákat
vidáman, mosolyogva elhegedülni, és elénekelni kész.
Legutóbb naiva szerkesztette (2009 Szept 27 Vas 21:12), összesen 1 alkalommal
Kutatón néztem az égre
Keresve a nap sugarát
Elbujdosott
Sötét felhő ült szemére
Nem tárta felém fénykarját
Elmosódott
Felhőtornyok tetejére
Hajította szél ostorát
Távolodott
Fütyülve a messzeségre
Gyorsan szaporázva dalát
Elvágtatott
Ősz kezének intelmére
Bámultam madarak hadát
Búcsúzkodott
A táj vetkőző színére
Odébb vette vándorútját
Vitorlázott…
Legutóbb naiva szerkesztette (2009 Szept 27 Vas 21:13), összesen 1 alkalommal
Az ősz fiatal volt még,
én meg már majdnem túl öreg
mikor egy kislány rám mosolygott,
majd kacsintott egyet
mint régi jó ismerősinek!
Honnan ez a mosoly,
mi oly ismerős volt?
Áruld el gyorsan te szeptemberi ég!
Vagy megújulok tőle rögvest,
Vagy a válasz már majd messze,
az öregség ködébe vész!
De, válasz nem jött, csak az alkony,
S lassan elhalványult
a szikraként pirosló emlék,
S elhamvadt végül mind
a dús nyárba öltözött,
sápadtan izzó emlék,
majd az ölembe hullt egy
szendergő, szeptemberi
szép őszi falevél.
Legutóbb naiva szerkesztette (2009 Szept 27 Vas 21:14), összesen 1 alkalommal
Elküldve: 2009 Szept 20 Vas 14:13 Hozzászólás témája:
27.
CsenNan: Szüret előtt
Nagy borjú-szemével a felkelő Nap
s meleg nyelvével arcomon tapogat;
az utcánk elején, ahol egy harangláb áll,
minden reggel minket ott talál,
ma is ott voltunk a tövében, e fűszigeten,
én és a kutyám, és senki más,
s szinte hallottam, ahogy gyűl a kondulás
– ötven éve már – a harang sötét öblében - -
olyan szép volt a reggel!
Tele volt a lég csípős hideggel,
s amíg ebem a dolgát végezte guggolva,
felnéztem: fent félbetört csontgomb volt a Hold
az ég világoskék zubbonyán.
De mintha csak egy szál cérna
tartotta volna tán - -
S ekkor orrom különöset szagolt;
valami erjedt, cefrés szag csapta meg…
na, igen, gondoltam, jön a szüret,
a Nagy Szőlőbetakarítás,
de most még a nap csupa meleg simogatás;
minden szemet egy-egy arany sugár ér,
s a sugáron cukor szivárog le
a kékesen derengő szemekbe,
s a bogyó édesen buggyanósra ér…
Na, igen, gondoltam, most minden vincellér
ugrásra készen áll, s a présházat szellőztetik,
s várják már nagyon azt a napot ők,
azt a “rózsásujjú” hajnalt,
amikor a büdös törkölyt a szüretelők
maszatos poharába tölthetik,
s a garádok alatt a pincepörkölt rotyogva forr,
és víg kiáltozás veri fel a domboldalt:
“Puttonyos! Puttonyos! Hol csavargol?”
Majd ragadós aszúfürt zuttyan a vederbe,
magából egy kis kék füstködöt lehelve;
recseg a prés, kicsurran az édes lé,
s elindul hosszú útjára:
rejtelmes metamorfózisa felé.
S mikor a gazda úgy teszi kezét a hordó hasára,
mint terhes nők növő pocakjára,
míg a pincék nyirkos falán a nemes penész
egy jó arasznyit lombol,
eljön majd az a nap, mikor poharunkba csordul a bor,
és az oly zamatos lesz, testes és tömör.
S íze, barátom, mint a méz!
Ám a színe, a színe, mint tigris szeme, ha öl,
s ajkát nyalva a kilobbant Napba néz.
Legutóbb naiva szerkesztette (2009 Szept 27 Vas 21:15), összesen 1 alkalommal
Elküldve: 2009 Szept 20 Vas 14:15 Hozzászólás témája:
28.
winner: Vége a nyárnak
Szilánkokra tört a nyári nap perzselő ölelése,
és már a tegnapé a reszketőn izzó levegő.
Cserében itt van a szőlő illatú reggelek ébredése
mostanság az esti harang is sokkal korábban el jő.
Már a távoli erdő is rőt-vörös szoknyát öltött magára,
ám a huncut szél, levetkőzteti szemérmetlenül pörére.
Egy gólya pár hangos kelepeléssel készül hosszú útjára,
holnap messzi vidékre indulva reppennek a táj fölébe.
A nyarat harmatkönnyekkel búcsúztatják a rét virágai,
egynyári létük megfakult színeivel intenek felétek.
Ólmos felhők lomhán úsztatják tova a nyár álmait,
hosszú pihenésére csendesen készül most a természet.
Legutóbb naiva szerkesztette (2009 Szept 27 Vas 21:15), összesen 1 alkalommal
Elküldve: 2009 Szept 20 Vas 14:18 Hozzászólás témája:
29.
prince60: Szep-tenger
Elfáradt az égbolt a nyaralása alatt,
s a nagy korong is, mint a zsémbes vén,
gyenge markával elejti a napsugarat
és már nem mászik a csúcsra, dél idején.
Ferde fények kerülgetik a hajladozó árnyat,
míg megtelik az udvar tarka, csergő levéllel,
s elhullott minden színe a nyári-virágnak
és mi barátságot kötünk a beszökő egérrel.
Melankolikus dallamok hajladoznak a szélben,
hazugság hinni, hogy nem a tél közeleg,
és kedvesem vállát szorosan átkarolva,
ő fázósan bújik hozzám, még közelebb.
Sétánk alatt a nyárvégi homokos úton
nyárfáink meghaló paplanja hátán,
magamban azt kívánom én egy percig,
e békés eget, bár mindig ilyennek látnám.
Midőn vacilál felettünk a természet föle,
a kacagós nyárból még semmit sem feledtünk el,
oly lágyan ringat andalgásba a langy szellő öle,
hogy most a világ ezernyi baja sem érdekel.
Békés még a világ teteje, mint a Jézusi akol
Nem zakatolnak felettünk ijesztő nagy viharok,
s ettől a tengernyi kéktől, s párom őszi illatától,
lelkemben én is legalább annyira békés vagyok
Majd, ha ideérnek a gonosszá érett zord idők,
akkor e képből tápláljuk meggyűrött lelkünk,
sejtelmes emlék-álmokból merítve erőt,
megtalálunk téged kéklő szeptemberünk
Legutóbb naiva szerkesztette (2009 Szept 27 Vas 21:16), összesen 1 alkalommal
Nem készíthetsz új témákat ebben a fórumban Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban Nem módosíthatod a hozzászólásidat a fórumban Nem törölheted a hozzászólásaidat a fórumban Nem szavazhatsz ebben fórumban
