Elküldve: 2009 Okt 25 Vas 13:37 Hozzászólás témája: Novemberi prózaverseny
Kedves Fullos alkotók!
Az anonim vers és próza versenyek szabályai a következők:
- A versenyek anonim formában fognak zajlani, a művek beküldése és a szavazás tekintetében is.
- Négy hetenként 1 alkalommal kerülnek megrendezésre a próza és a vers kategóriában is.
- A művek az eredményhirdetés előtt nem jelenhetnek meg a Fullextra semmilyen felületén.
- A megadott témához kell kapcsolódniuk.
- Próza esetén, hossza kb. 80-100 sornál lehetőleg nem lehet több.
- A megadott témára 3 hét áll rendelkezésre a művek beküldésére, és 1 hét a szavazatok leadására.
- A győztes műveket két hétig kiemelt helyen olvashatjátok a főoldalon.
- A versenyeken több művel is indulhat egy alkotó.
- A műveket és a szavazatokat is naivának kell privát üzenetben, a minden témakiírásnál megadott időpontig elküldeni.
- Aki indul a versenyen, kötelező szavaznia, de függetlenül attól, hogy hány művel indul, csak egyszer szavazhat.
- A szavazat akkor érvényes, ha három különböző mű azonosítószáma szerepel benne, és a beküldési határidőt nem lépte túl.
- Önmagára nem szavazhat senki!
- Szavazásra minden tag jogosult egyszer, aki a verseny indításakor már regisztrált tag volt. Kivétel azok a tagok, akik a kiírás napja után regisztráltak, de az adott versenyre művükkel beneveztek.
- A résztvevőknek MINDKÉT KATEGÓRIÁBAN kötelező szavazni. Aki nem szavaz , az kizárásra kerül.
- Az a vers nyer, aki a szavazáson a legtöbb jelölést kapta, holtverseny esetén, a zsűri pontszáma dönti el melyik lesz az első.
- Az eredményhirdetés után a leadott szavazatok nyilvánosságra kerülnek.
Ezentúl egy szakmai zsűri is dönt a versenyekben.
A zsűri tagjai:
Si
mango
Lacoba
Jega
Végh Sándor
Hori
- Ők 1-5 pontig értékelhetik a műveket.
- Nem ismerhetik a szerzőket és egymás leadott pontjait.
- Az eredményhirdetéskor a zsűri összesített pontszámait is nyilvánosságra hozzuk.
Tehát négy hetente, 4 győztes mű díszítheti a főoldalt, mindannyiunk örömére.
Kedves alkotók!
A novemberi prózaverseny témáját winner adta:
A szerencsés nyertes
A műveket november 15-ig, (vasárnap) este 8 óráig kérjük elküldeni NAIVÁNAK privát üzenetben!
Szavazni november 16-tól november 22, vasárnap este 8 óráig lehet szintén NAIVÁNAK küldött privát üzenetben, kötelezően az általatok legjobbnak ítélt három mű sorszámának megjelölésével.
Ne feledjétek, aki benevez a versenyekre, annak kötelező szavaznia, mindkét kategóriában!
A fene vigye el! Itt kell rostokolnom, mikor otthon sok a dolgom És Ilike...
A következő vonat csak két óra múlva indul. Már bejártam a környéket, csupa unalom, ilyenkor lassan telik az idő. Aha! Itt van egy pénznyerő gép! Üsse kő! Szerencsét próbálok. Bedobok egy pénzérmét. Nem nagy vesztesség. Ezzel is telik az idő. Hát ezt bekapta. Semmi. Még egy próba.. Ó, ez igen! Dolgozik a gép. Adja ki a húszasokat. De mennyi! Teli van már a zsebem. És a gép még mindig adagolja az érméket. Micsoda szerencsés fickó vagyok! Majd otthon átszámolom ezeket a 20 forintosokat..
Leülök ide a padra. Hová tegyem a pénzt? Jó, hogy nem dobtam el ezt az uzsonnás műanyag tasakot. Súlyos lett ám a zsákocska!
A hangos bemondó közli, hogy a második vágányra érkezik a vonat. A nagy izgatottságomban feleszméltem, hogy a vonat felénk megy. Gyerünk! Gyorsan! Nehogy lekéssem! Megint szerencsém van. Ülő helyet is találtam. Jó érzés. És Ilike...
Ülök és ábrándozok. Hozzám jön? A gyűrűket meg kell venni... Most kevés lesz a fizetésem. Ebben a hónapban nem sokat dolgoztam.
A pénz! A pénzem! Hol van a nyereményem? A padon maradt! De hülye vagyok, hülye vagyok. Elhagytam azt a sok pénzt. Az lesz a szerencsés, aki megtalálja a tasakot. Máris boldogtalannak kezdtem érezni magam A varázslatos rózsaszín szemüveg szürkére változott. És Ilike?..
Az állomásról lehajtott fejjel ballagtam haza. Anyám egy nagy borítékot adott át. Felbontottam. Egy piros szív volt benne a következő szöveggel: I love you. Majdnem elfelejtettem. Hiszen holnap Bálint nap van. Valahogy megéreztem, hogy megnyertem Ilike szívét! Ebben a pillanatban szerencsés és boldognak éreztem magam.
Repültem Ilikéhez, vittem neki a saját szívem. A pénzes tasak elvesztése már nem nagyon izgatott. Mi a lópikulát csináltam volna azzal a sok húszassal?
Legutóbb naiva szerkesztette (2009 Nov 22 Vas 22:12), összesen 1 alkalommal
Az iskolában kihirdették, hogy február 11-én farsangi bált tartanak. Az, az osztály, amelyből minden tanuló jelmezt ölt, az egyik tanítási napon ingyen kiránduláson vehet részt. Karcsi negyedikes volt. Osztálya, osztályfőnökükkel az élen, úgy határozott, hogy indulnak a versenyen. Végül is, ha mindenki maskarába bújik, már nyertek egy kirándulást, jót szórakoznak egymáson és még egyéni helyezésekre is esélyesek lehetnek.
A fiú elmondta otthon a jó hírt édesanyjának. Ő nem örült neki, mert Karcsi édesapja már két éve meghalt egy balesetben. Egyedül nevelte a fiút és nem álltak a legjobb anyagi helyzetben. Természetesen igyekezett tombolatárgyakat küldeni és belépőt venni a bálra, de a jelmezzel nem számolt. Sokat törték a fejüket, hogy minek öltözzön be a fiú.
Egyik délután, amire Karcsi hazament az iskolából, édesanyja a ruhák közt keresgélt. Egy nagy, horgolt régi fekete kendőt talált hosszú rojtokkal. Némi gondolkodás után az asszony felkiáltott: - Megvan! Boszorkányt csinálok belőled!
Karcsi lehajtott fejjel vette tudomásul a lehetőséget. Jobban szeretett volna király vagy superman lenni…
Anyukája mindjárt keresett egy régi sötét kinőtt ruhát. Felpróbálták. Kicsit hosszú volt.
- Felhajtom, varrok rá néhány jó nagy foltot, húzol hozzá vastagharisnyát és elviheted a seprűt is! Készítek egy hosszú orrot, bebagyulálod magad a kendővel, lábad közé veszed a seprűt és te leszel a legszebb boszorka! – Vigasztalta Karcsit az édesanyja.
Karcsi napról napra jobban megbarátkozott a gondolattal. Amikor az osztályfőnök megkérdezte az iskolában, hogy mindenkinek meg van-e a jelmeze, Karcsi is boldogan jelentkezett. Örült és nem árulta el senkinek, hogy mi lesz a bálon. A többiek is titkolóztak. – Kivéve a kis Kittit. – Ő meghívott mindenkit, hogy megmutathassa a kölcsönzött csodás ruháját. Amikor kérdezték, hogy minek öltözik, azt felelte: - Majd meglátjátok!
A kíváncsiság pedig annyira furdalta a gyerekeket, hogy aki tehette, iskola után csatlakozott Kittihez. Karcsi is így tett. Csak a nagypapája volt otthon. Kitti szólt neki: - Maradj nagyapa, csak én vagyok! Megmutatom a barátaimnak a ruhámat!
Bement a szobába, felöltözött, és már nyílt is az ajtó. Karcsi szíve kalapált, ahogy meglátta gyönyörűen szép csillogó boszorkányruháját Kittinek. Mintha ráöntötték volna, olyan csinos volt.
- Szép. – Mondta csendesen és lógó orral elindult.
Az sem tudatosult benne, hogy Bálint szólongatott utána, hogy várja meg. Csak ment, ahogy vitte a lába. Otthon édesanyja észrevette, hogy fia valamiért szomorkodik. Nagy unszolásra aztán elmesélte, hogy Kitti csodálatos ruhájával már meg is előzte, javában gyakorolja a pukedlit a bemutatkozáshoz.
- Ne keseregj, csapj a földre a seprűnyéllel és mormold: „Csirke mája, tyúk epéje, Biri néne…”, ha eddig elérsz, majd nevetni kezdenek, akkor megint csapj a földre a seprűvel és mondd hangosan: Csönd, mert mindjárt varangyos békává változtatlak benneteket! – És kivonulhatsz.
Karcsinak nem volt sok választása. Úgy tett, ahogy az édesanyja javasolta. Tényleg elkezdtek nevetni. Akkor a seprűnyelet megint a földre csapta.
- Csönd, mert mindjárt varangyos békává változtatlak benneteket! – Mondta jó hangosan és kiment.
Hallotta, hogy nevetnek és tapsolnak. Egy tábla csokival szaladtak utána, mert azt minden versenyző kapott. Még sorban állt a varázsló, Piroska, a virágárus kislány, a szakács, a törpe és még sokan mások. A többiek már kint izgultak, hogy ki lesz az első. A kirándulást a negyedik és a hatodik osztály tanulói érdemelték ki. Annyira vert a szíve a „kopott boszorkánynak”, hogy nem hallotta kik lettek a helyezettek. Csak az igazgató úr mondata csengett a fülében: - A szerencsés nyertes pedig nem más…
Csak arra eszmélt fel, amikor a többiek lökődték, hogy: - Na, menj már! Gratulálunk!
- Gratulálok! Jókedvre derítettél mindnyájunkat! – mondta az igazgató úr, miközben elismerően kezet fogott a kis boszival, majd átnyújtották az első helyezettnek járó tortát.
- Köszönöm! – Eszmélt fel a fiú örömmel.
Felvitték az osztályba a tortát, és közösen megették. Kitti a tündöklő ruhájával talán örökre az emlékezetébe véste magát…
Legutóbb naiva szerkesztette (2009 Nov 22 Vas 22:13), összesen 1 alkalommal
Elküldve: 2009 Nov 9 Hétfő 11:56 Hozzászólás témája:
03.
zyuwataneo: Szerencsés nyertes
Egy alkalommal Sanyival, akit elég jól ismerek, a közeli rendőrőrs folyosóján beszélgettem! A motorját lopták el valamikor az előző éjjel. Engem csak megkért egy régi tanítványom, aki az őrsön nyomozótiszt, hogy menjek be, és ha bármi okos dologgal ki tudom segíteni, ami esetleg fontos lehet, akkor rukkoljak vele elő.
Ugyanis a balfácán nem tudta megmondani az eltűnt motorjának se a váz, se a motorszámát. A biztosítási kötvénye is, ami pedig legalább a vázszámot tartalmazta, benne maradt a motor oldalában, az elsősegélycsomag mellé téve.
Az általam szervizelt gépekről pontos nyilvántartást vezetek! A Sanyi motorján is bütyköltem már valamit, ezért a szerencséjére nálam megvoltak még a Commodore-64-esemen az ő motorjának adatai is, és az övéről vezetett privát szervizkönyvem is.
Kérdezem Sanyitól, miután kijöttünk az irodából, ahol kiegészítettük a nyúlfarknyi jegyzőkönyvet.
- Ezek szerint a helyszínelők körülnéztek már nálatok?
Panaszolja , hogy, azt mondták neki már a telefonba, hogy ahhoz, hogy szagmintát vegyenek a helyszínről , ahhoz már túl régen történt az eset, különben is esett már hajnalban pár szem eső is, és elmosta szagnyomokat. Egyébként is is csak akkor számítana valamit a kutya, ha megmondanám, hogy kik voltak az elkövetők, föltéve ha közel laknak. Na, bumm!
Javaslom erre neki, :
- Akkor csináld meg te a Profilt az esetről!
Kérdi:
- Mi az a profil, és mire jó az?
- A profil azt jelenti, hogy a körülmények, a biztosan ismert tények , és nyomok alapján megpróbáljuk kitalálni, hogy az eset pontról pontra hogyan játszódott le, hátha képet rajzolhatunk arról, hogy miféle jómadarak, vagy jómadár volt az elkövető.
Először is, a legfontosabb kérdés, hogy a helyiség ajtaját, ahol a motor volt tárolva, azt miként nyitották ki? A zárat törték-e fel , vagy álkulccsal nyitották-e ki? Az ajtó lakattal volt-e lezárva, és elég volt-e egy keretes fémfűrész, a nyitásához, vagy a fa részét tetté-e tönkre az ajtónak? Végül is a zárnyelv, vagy a tok engedett-e?
Mondja hogy,:
- Egyik se! Kulccsal mentek be a zsiványok!
- Miféle kulccsal?
- Hát, ami ott lógott az ajtó fölé akasztva.
- De hát az előbb azt mondtad a jegyzőkönyvbe, hogy lezárt helyiségből vitték el.
- Hát persze, amúgy be volt zárva éjszakára.
Kérdezem tőle:
- Akkor miért nem említetted meg a rendőrnek ezt? Ez valójában olyan, mintha nem is lett volna az ajtó bezárva!
- Tudom, de ha ezt mondom, akkor a lakásbiztosítónk nem fog fizetni, mert csak akkor fizet, ha lezárt motort, a bezárt helyiségből vitték el.
- No, és a motort úgy tolták el, vagy kézben vitték ki a helyiségből? Ha igen , Hogyan tolták ki a zárt kapun?
- Nem a mi kapunkon vitték ki, hanem letaposták az északi drótkerítést, és ott a szomszéd telken a kis fenyőcsemeték mellett tolták ki az utcára.
- Aha, a tolvajoknak tehát volt helyismerete!
- Később biztos tolták még egy jó darabig, mert a harmat meg némi friss sár rárakódott a kerékre, azután a nyoma, a két sáros csík, még sokáig meg is látszódott a járdán.
A szomszéd üres telek kapubejárójától el is követtük egy jó darabig. Fölfele a buszmegálló felé tolták.
- Mondom akkor jó! Menj haza, és derítsd ki, hogy a kormányzárral miként bántak el?
Talán maradtak nyomai, amiből kideríthető, hogy lefűrészelték-e a zárat, vagy valami izomagyú ganaj, kajakból birkózott-e meg vele? Ez például akkor számíthat sokat, ha találnak gyanúsítottakat, akikről köztudott, hogy különbözőféle képpen nyitottak már ki simson zárakat, mert akkor a te motorodat annál a zsiványnál kell keresni, amelyik a tiédhez hasonló módon barmolta le a zárat.
Mondja,:
- Hát, a kormányzár az nem volt rajta bezárva.
Nahát, ekkora egy marhát, mint te!-gondoltam magamban -.
Kulcs nélkül vette a motort, és már -állítása szerint- vett volna bele új zárat, de még benne van a régi, és azt úgyse tudta volna egymaga e miatt kivenni, és így kicserélni.
Na, hoppá! Még egy balfasz simsonos, akinek a motorját elsősorban a saját hibájából kifolyólag fújták meg. - Gondolhattam volna -! Még egy kurvanagy feketepont a Sanyinak !
-No és, - mondom - mi a helyzet a gyújtáskapcsolóval?
Aszongya hogy, gyári kapcsoló az régóta nem volt benne, de
volt egy rejtett kapcsolója az ülés alatt, egy nem túl szembetűnő helyen, hogy a kocsma előtt a kiskölkök ne börgessék, ha otthagyta, amíg bement egy kólára.
Köztudott, hogy a simsont kis csavarhúzóval egyszerűen áram alá lehet helyezni, Aztán a vásott lurkók már börgetik is, meg nyomják a dudát is ész nélkül, aztán pedig szaladnak! Ez amúgy jó hecc, amint azt megtudtuk a 11-13 éves lókötőktől! Ha ez nem így lett volna, akkor, mint később rájöttünk, nem is akadtunk volna aznap a moci nyomára. Sőt szerintem a mocit később se találhattuk volna meg.
- Tehát volt rajta egy rejtett kapcsoló ?
- Volt!
- Le is volt zárva tehát a gyújtás?
- Nem emlékszem tuti biztosra, de talán igen, mert most már csak így lehetett a mocit leállítani.
- Na, mondom neki, akkor sipirc!
- Hová?
- Ütni bottal a motorod nyomát te idióta!
Elviharzottunk. Ő egy ócska bringával, én a fekete paripámon! Én lakom közelebb. Fáztam kissé, mire hazaértünk, róla pedig dőlt a verejték! 13 km bringával dimbes-dombos területen az több ám, mint egy kis könnyű ebéd utáni torna!
- A bringát hagyd a fenébe, gyere kapsz tőlem egy motort kölcsön!
Nem egy faluban lakunk! A miénk zsákutcafalu. Az ő falujából három kivezető út is van. Külön váltunk. Előtte mondtam neki , mindegyik alsófalui kivezető útnál álljon meg, sétáljon be legalább az első mellékútig , és keressen nyomokat, mert szerintem egy darabig tuti tolták a motort, mert ha trélerrel vitték volna el, akkor biztos nem fölfele, hanem lefele tolták volna a motort, mert arra van közelebb a falu vége. Ott pedig könnyebb is lenne fölrakni valami járműre, meg arra lejt is az utca. Ha igaz, hogy az ülés alatt volt egy rejtett kapcsoló, akkor beindítani valószínűleg azonnal nem tudták. Én a felsőfalui kijárathoz megyek, ott nézek körül. No, pár perc múlva csörög, és izgatottan rebegi, hogy az öreg-hegy felé vezető úton, megtalálta a motorgumik nyomát, amint betolták egy másik, keskenyebb mellékútra. Már dzsalizok is utána. 5 lóerő, és a legendás kis paripám segít benne. Lám, lám, Szép, tiszta, friss gumi nyomok párban, a puha agyagban, Mellette két 44-es elefántra emlékeztető sportcipő lábnyomai, kifele irányba. Egy ballábas , és egy jobblábas, de különböző talprajzolat mintával. Aztán Egy új , széles, feltehetőleg 16 collos, Barum gyártmányú gumiköpeny nyoma, és egy hitvány, kopott, ezeréves (talán Riga kismotor) terepmintás gumibütykeinek a negatívja. Befele pedig még két apró lábnyom. A mérete alapján olyan 14éves korú gyereké. Az ő lábnyoma egyenletes-mélyen barázdáltak, tehát a nyomot új cipő hagyta. Ha ez alapján a nyomok alapján kéne profiloznom az esetet. Akkor azt mondanám, hogy egyrészt kényes, de hanyag gazda motorjának a nyomai, aki még arra is képes, hogy egy hitvány orosz Riga-gumit feltegyen a preciz német kis simsonra. A nyom itt kint a köves úton szűnt meg , feltehetőleg azért, mert itt rakta fel egy ismeretlen járműre egy ifjú ember, és egy nálam kétszer nagyobb darab férfi. El is nevezem magamban elefántnak. A nagyobb darab ugyan igénytelen, de ötletes, gyakorlatias ember lehet, aki nem kényes az izlésére, és nem tartja snassznak, hogy elsőre talán egyformának látszó, de amúgy felemás cipőt hordjon. A másikon látszik, hogy fiatal kora ellenére igényli a jó minőséget. Neki lopni járni is, csak új cipőben szabad! Persze ismerem a motor gazdáját is. A motorgumi nyomok alapján azt mondanám, hogy mivel a nyomok nem futnak tökéletesen egy csapában, tehát a futóműve rosszul van beállítva, ezért műszakilag balfasz emberé lehet, és mivel jól is ismerem tudom, hogy finoman fogalmaztam. No, a motor helyét is hamar megtaláltuk, Nemrég a sűrűben egy vékony akácfához volt betámasztva, de más egyéb nyomát nem találtunk, csak a hűlt helyét.
Egy néni ballag öreghegyből! Kérdezem tőle?
-Katicanéném nem látott errefelé mostanában egy kisteherautót?
- Teherótót aszt nem, de itt vótak rögge a Berki cigányok, valami motoré. Aszonták lerobbant, úgy kő a Zótóva hazavinnyi.
- Milyen autóval voltak néném? ,- Kérdeztem izgatottan.
- Ollannya, mind amillen a vadászoknak van!
- Lada Niva! - állapítom meg találomra!
No, a balfasz Sanyi haverom, csak úgy csattant, úgy csapott tenyérrel a saját homlokára. Ha kitalálom azonnal, hogy miért, akkor én is megtoldom egyel, de akkor seggre is ül tőle az hétszentség.
-A múltkor jött a Orsós Feri, hogy adjak neki egy liter benzint! -Jó srác, hát miért ne adnék neki. Meg is hozta egy héten belül. Vele volt az unokaöccse is. Mondja neki, hogy Jancsi itt a kezedet zsebre tedd, mer ez itt haver! Itt nincs szajrézás megértetted? A kis szaros nem szólt semmit, csak bólogatott, de a szeme állítólag úgy járt, mint a motolla. Persze hogy láthatta, honnan veszem le a műhely-kulcsot. Én idióta, ez hogy nem jutott előbb eszembe?!
- Te tényleg nagy barom vagy, - hagyom rá, de - Sanyink egészen felvillanyozódott a gondolatra.
- Irány vissza a rendőrség!
- Mondom - Hóha! Mit akarsz? Csak nem gondold, hogy a motorod meglesz még, ha végigjárod apróra a kopólétrát? Irány a moci után! Tudod, hogy hol laknak a zsiványék?
- Nem tudom, de felhívom a Ferit, megkérdezem őt!
Feri felesége veszi fel a telefont. Sanyink hosszasan aprólékosan kérdez, újra, meg újra, amíg végül elköszönni is elfelejt, úgy csukja össze a telefont, és mereven a távolba néz.
- Tudom, már hol lakik!
- No, akkor gyerünk!
- Aztán mit mondunk ha odaértünk?
Mondom:
- Te semmit, legföljebb halkan meg bután nézzél, ha meg valami okosat kéne válaszolni, akkor kérdezd meg erősen összeszorított térdekkel, meg fogakkal, hogy hol szabadna egy jót pössenteni. Rendben?
- Oké, rendben!
Pár perc csak az út! Talán ezért nem volt időm rendesen végiggondolni, hogy mire is készültünk valójában.
A kapuban megálltunk! Ez a kétszárnyas, már évek óta nyitva felejtett, csontig rozsdás fémkapu az egyetlen nyoma annak, hogy ez egy civilizált ember hajléka volt valamikor. A hajdani, alapos gonddal faragott léc-kerítés már sehol! Hát persze, jó az tüzelőnek télen.
Az északi szomszéd már jó régen elköltözött, a déli szomszéd pedig nem tudta az üres telkét eladni. Bagóért se kellett senkinek. Ismerem egyébként a helyet, és házaspárt is ismertem, aki hajdan itt lakott.
Ahogy megállunk, azonnal egy falka, mindenféle kutya vesz bennünket körül. Némelyik morogna tán, de ahogy a zsebemben lévő dobozba nyúlok, és pár szem kockacukrot dobok kissé távolabbra az egyiknek, a többinek is inkább a finomság ötlik a kutyaeszébe . Hihi! . A kockacukor. Szakmai ártalom, még postás koromból. Mindig van a motor kesztyűtartójában a dobozban pár szem. Negró is van, meg Szőlőcukor is kisgyerekeknek. A fiatalasszonyok nem is postásbácsinak szoktak megszólítani e miatt, ha magunk között voltunk, hanem egyenesen csak cukros-bácsinak becéztek. Hogy a kutyák mit gondoltak rólam, azt nem tudom. Négy év alatt mindössze egy harapott csak meg, mikor épp nem volt nálam cukrosdoboz. Dejól jött most, hogy kéznél volt a csemege. Ahogy a szőlőcukrokat is eldobtam, az egyik szem ráesett egy ott fekvő régi kályha, hitvány, rácsos platni-takarójára, bele is esett véletlenül pont a rácsok közé. A kutyák tán érezték a szagát, és körülrajongták a szagot, de nem érhették el a finomságot , mert épp a rácson állva tolongtak, tipródtak mindahányan. E miatt, hogy hirtelenjében egycsomóban forgolódtak, pár lépéssel beljebb merészkedhettünk.
Nívát nem látok sehol. Hirtelen el se tudtam dönteni, hogy ez most jót jelent, vagy inkább rosszat. Az udvaron idilli kép fogad! A föld bokáig terítve mindenféle kacattal, szeméttel, cseréppel, hitvány gyerekjátékokkal , kerék nélküli babakocsikkal, sörösüvegekkel, szétszerelt, rozsdás, régi mosógéppel, használt liberóval, benyomott szemű hajas-babával, rengeteg, nagy rakás kutyaszarral stb. Az udvar közepén egy nálam párévvel fiatalabb asszony, a karján egy megdöbbentően nagy fejű, csecsevővel. Miközben cigi lifeg oldalt a szájában, a cicije a csecsemője szájában rugózik, mintha épp egy hatalmas rágógumit fújna. Az otthonkájának a sarkát pedig egy háromévesforma gyerek cibálja torkaszakadtából üvöltve.
Mi más jutna az ember eszébe ilyen idilli kép láttán, mint egy József Attila vers?
- Hagyjad a dagadt öcsit másra, engem vigyél föl a padlásra!
Hangosan köszönök! Igyekszem a kis József Attilát túlkiabálni. Szóval biztos, ami biztos, én is, legalább úgy, ahogy a torkomon kifér.
- Csókolom Margit néni, üvöltöm a nálam valamivel fiatalabb tök ismeretlen asszonynak.
Az emígyen Margitnak kinevezett hölgy arcán azonnal meg is jelent valami mosolyféle, és zavarában egész barátságosan süvöltötte túl a gyerekét a gyűszűnyi lyukon, miközben ki nem vette volna a cigit a szájából, s a helytelenül használt névelőket, és hibásan ragozott szavakat csak úgy, ezen a résen préselte ki magából. Az egyik szemét közben csukva tartotta, - gondolom, mert belement a cigifüst -.
Margit á nem én vágyok, asz a tesférem , én a zAnna vagyok, A Margit komárvároshó képest maratt,- közölte-, mint rég nem látott kedves ismerősének. Na, -gondoltam-, ebbe majdnem beletrafáltam , és hogy ne veszítsem el a meglepetés erejét, már folytattam is . A Jancsi urad kűdött a motorér, hogy nézzem meg miért nem indut el.
- A Jáncsi? mályik Jáncsi?
- Melyik Jancsi, hát a férjed Annám drágaságom, blöfföltem, hátha kisegítenek!
- Já, az nem a Jáncsi, haném á Pistá.
- Jajajj, hát persze, hogy a Pista! A rosseb egye hát mindig elfelejtem,- és magamban hálát adtam a Jóistenek, hogy Anna drágaságom ez az IQ bajnok, még mindig nem fogott gyanút.
Dejszen megmondták már ezerszer, hogy ebben a miliőben mindig annak van igaza, aki a leghangosabban beszél.
Akkor hol az a motor ? kérdezem tőle széles, ünnepi mosollyal .
- Ott áhun ná já! - Mutat rá a féltetővel fedett részre, ami hajdanán talán tűzifa tárolására szolgált, és meg kellett erőltetnem a szemem is , meg a fantáziám is, hogy végre felfedezzem a farostlemezzel, szeméttel, meg nylonnal az imént betemetett, motort. A Sanyi barátom kedves paripáját. A puha agyagban köröskörül az új cipőből tucatnyi, elmosódott, fél-fél lábnyom pihent.
Sanyi barátom csak állt közben az udvar közepén, megilletődötten, az őszinte, és érdeklődve figyelő kutyákkal körbevéve, és látszott rajta, hogy se köpni, se nyelni nem tud, de arca az full hófehér.
Nekem csak a lában remegett egy picit, a pulzusom lehett 130, meg a vérnyomásom kb. 300 fölött. Már megyek , és bontom is ki az törmelék alól a paripát. Ahogy a Sanyi közelről is megpillantja kedves zöld enduró simsonját, már neki is tüzesedik annyira, hogy ki merjen törni a kíváncsi kutyusok gyűrűjéből, és kimerevedett szemmel már ülne is mohón a nyeregbe, Már keresi is ujja hegyével a rejtett kapcsolót az ülés alatt. Tudom, hogy nem fog elindulni!
Rákiáltok a kíváncsi zAnnára!
- Drágaságom, hozna nekünk egy újságpapírt!? le kellene teríteni, ,hogy a szerszámokat valamire rátehessük.! kérlelem ellentmondást nem tűrő hangon a mAnnát. A nő bemegy a házba. A motor Sanyi várakozása ellenére nem indul . Már majdnem megüti a guta. A keze remeg, az ajka szederjes.
- Kérdezem zAnnától miután átvettem az agyongyűrött, színes lapokat.
- Tologatták a motort ugye?
- Ja, persze, aszongya egy órát bisztos tologatták regge itt á zudvarba, de nem indut el.
Mondom a szederszájúnak,
- Nyugi Sanyi, meg kell a gyertyát pucolni, csontig teleszívatták a motort benzinnel..-nyugalmat erőltetek magamra-...... kirakom a gyertyakulcsot, a fordítóvasat a kis rézszőrű drótkefét az újságra, majd megpucolom alaposan a gyertyát. Pár perc csak ugyan, de ilyenkor egy fél örökkévalóság, s Már börrög is a motor. A kipufogó a helyhez, és alkalomhoz illően egy percig jó vastagon okádja magából a sűrű fojtó füstöt, de én a gázforgófogantyút koppra húzva tartom, míg a füstölés rendellenesről normálisra vált, míg végül a motor megnyugszik, és rendes alapjárata nem lesz.
A dzsipszi nő elismerően kiabálva mondja! Látom maga asztán ért hozzá. Mondom neki :
- Drágaságom , én az anyám hasábúl is motoron ülve bújtam ám ki! Elő se bújtam addig míg le nem aszfaltozták előttem az utat! Erre elneveti magát! A nevetés szokatlan lehet a kis József Attilának, mire abba is hagyja az otthonka rángatását, és kerek szemekkel elcsodálkozik azon, hogy az ő anyukája ilyen furcsa hangot is ki tud préselni magából a cigifüst mellett, mint a nevetés. Ekkor , a percre beállt csöndben hallatszik ki a házból, hogy vannak még odabent páran, akiknek már az anyu rózsamintás otthonkája széléből nem sok jutott, ezért inkább egymást ráncigálják torokszakadásig üvöltve!
Ahogy a motor elindult, a hangja, újabb két kíváncsi, igen koszos mezítlábban végződő kis göndör fejet csalt elő odabentről.
Felmutatom a jobb-kezemben az utolsó szem negrókat. A kis Attila is tudja mire való!
Bátran odajön, elveszi tőlem, és már úgy gondolja, hogy egy percig biztos nem akar a padlásra felmenni. A másik kis göndör fejek is megindulnak a kezem irányába magabiztos, mezitlábas léptekkel az éles üvegcserepek, meg az halkonzervdoboz-fedelek pengéi között, és titkon remélem, hogy nem bukkan elő még több olyan fej, amikhez a Jóisten a zsebembe a mai napra nem rendelt előrelátóan negrót!
Ekkor leszek figyelmes, hogy az egyik félig kitört üvegablak mögül két kíváncsi szempár figyel. Tulajdonosa olyan 14 év körüli fiú lehett. Bár nem láttam jól, meglehet, csak így utólag vélem, hogy ő lehetett.
Sanyin látom, hogy merev, megüvegesedett szemekkel, bíborvörös füllel már robog is kifelé a kapun. A kutyák illően kikísérik a vendéget. Egy darabig még ugatva futnak utána, Az egyik kis foxikeverék egy pici foszlányt le is csen a nadrágjából magának emlékbe. Egy perc, és már csak keskeny füstcsík jelzi, hogy az imént még innen kanyarodott ki.
zAnna kíváncsian kérdezi, hová ment vele?
Mondom kipróbálja, hogy minden jó-e rajta, felpumpálja rendesen a kerekeit, lecseréli az olajat, de úgy egy órán belül visszajön.
Számolgatok! kb. 7 -11 perc amíg hazaér! Kicentiztem, hívom telefonon!
- Mi a helyzet ? Kerestél fuvart?
Kérdi: - Milyen fuvart?
- Egy olyan fuvart, te Tudók Jolán, hogy valaki idehoz téged kocsival, és hazaviszed az én kölcsön motoromat!
- Ne haragudjak, de ő ide vissza nem jön , Nincs az a pénz amiért mégegyszer ezekkel a dögökkel hagyná magát megszagoltatni. A türelmem itt elfogyott végleg!
- Hogy a lófaszba menjek most haza egyszerre két motorral te baromarcú? - mosolyogtam bele szélesen, és halkan a telefonba, aztán a távolról egyre kíváncsibban vizslató Annára.
Hogy a kis József Attila is elhallgatott, a sírása már nem tudta elleplezni magam előtt se a saját zavarodottságomat.
Vannak az életben igen mély pillanatok! Nos az elkövetkező az tényleg a legalja volt! Abban a percben a két parkoló motort éppencsak kikerülve kanyarodott be az udvarba egy eléggé lepusztult Lada Niva, benne egy súlyra nálam kétszer nagyobb darab elefánttal, aki kissé felemás talpmintájú , fehér színű, magas-szárú tornacipőt viselt. Ábrázata szerencsére inkább a piknikus Karamellére hasonlított, mint hasfelmetsző Jackére. Itt már alig maradt erő a lábaimban, és a szám is egészen kiszáradt. Mindegy! Lesz ami lesz. Elő a csábos, Fülig Jimmis vigyorommal! Ha nem használ, nem marad más, mint az önvédelmi futás!
Szemvillanásnyi idő alatt körbetekintek! Tervezem az útvonalat, hogy merre kell szaladnom, ahhoz hogy tutira magam után csaljam ezt az elfántot, és merre kell majd akadályokon keresztül visszatérnem ahhoz, hogy addigra akkora előnyöm legyen, hogy kedves paripámat el tudjam índítani. A másik motorról akkor viszont lemondhatok.
-Szerbusz Pistám , kedves tesférem, mondtam, ahogy Győzikétől tanultam volna, ha akkor már lett volna ez a kereskedelmi tévécsatorna Magyarországon! Félrevontam egészen , hogy az asszonya ne nagyon hallja, amit mondok.Itt már mertem halkabb lenni! Van egy igen jó hírem a számodra!
- Estére megvagy híva a kocsmába egy áldomásra!
- Na, de há mé? lepődött meg a nagydarab harcsabajszú ember. Az egyik bácsi, aki jött öreghegyből mondta, hogy megtaláltátok a Jancsival az Orsós Feri haverjának a Sanyinak a motorját, akiét tegnap ellopták, és a Sanyi Faterja azt mondta, hogy fizet nektek érte egy áldomást a kocsmába, meg egypár ezer forintot is jutalmul a megtalálásér. Ugye, nem balhézik az asszony veled, ha kicsit később, meg berúgva érnél haza?
Milyen bácsi látta? Mondom neki a Mátyás Laci bácsi! Kérdi, az hol lakik. El is magyarázom neki precizen, hogy hol lakik. Nem is messze attól, ahol a motort fölrakták a Nivára, épp csak az felejtem ki, hogy már több mint tízenöt éve meghalt szegény.
Meglepetés, némi zavarodottság majd félénk mosoly követte a hírt!
Hirtelen visszatereli a szót asszonyára. Ide hallom ahogy a fogaskerekek forognak a fejében.
Próbána csak, én vagyok a zÚr a saját portámon, és egészen kakasos kiállása lett hirtelen, ! Á Hun a motor? Kérdezi hirtelen! Mondom neki halkan, bizalmasan, hogy a felesége ne hallja, - A gazdája érte jött, és már el is vitte, de most én vagyok a bajba, mer itt maradtam két motorra, de ő már sokáig nem jön vissza, mer elment szóni a rendőröknek hogy ne jöjjenek, mer a Berki Kalányos Pistáék megtaláták a motort, és vissza is adták neki.
Életemben nem hazudtam még ilyen hosszan, zavarosan, és folyékonyan senkinek.
Úgy mondták, legalábbis én úgy hallottam, hogy a motort a gazda egyik haverjának az Orsós Ferinek az unokaöccse találta meg a Jancsi, aki a te fiad ugye? Na, erre A magas mozdonyszőke, a felemás tornacipőben egészen indulatba jött, és elüvöltötte magát : - Jáncsi! Dik mán te! , veregyen ki ragya, á hun vagy? Vigyen el á fekete devla, Hunnan vót a motor? Akkó nem a Hutyámé ugyé? Láttam majd szétveti a düh. Erre rögtön megvilágosodtam, és meg is nyugodtam kissé. Az apja szerintem vagy nem tudta mi a dörgés, vagy ha tudta is, szégyellte, esetleg csak így próbálta leplezni a dolgot, hogy lebuktak.
Aztán beugrott, hogy a Niva a nyomok szerint nem tolatott be a horhosba, tehát ebből az valószínűsíthető, hogy az apja nem sejtette hogy lopott a motor, mert akkor inkább beállt volna takarásba a mellékútra, ahol nem láthatják meg, hogyan lesz a Lada Nivából simson tréler.
A dzsipsziéknél nem ritka ám, hogy oda- vissza kölcsönadják egymásnak a lepusztult gépeiket.
Ez egy érdekes megfigyelés. És egy nagyon fontos különbség a két kultúra között! Én arra emlékszem, hogy édesapám húsz év alatt az én egyik régi vezetékmotoromat is csak egyetlenegyszer fogadta el kölcsönbe, amikor az autója meghibásodott, és kellett kerítenie szerelőt. Ez még jóval a rádiós-telefonok előtti korszakban volt. Negyedóra kellet, mire rá tudtam tukmálni. Amit tőle még ifjúkoromban ajándékba kaptam motort, arra soha, egyetlen egyszer se ült volna rá!
A mese, a tolvaj-jancsi részéről, hogy a motor az unokabátyjáé lenne, biztos egész hihetően hangozhatott. Az hogy lerobbant vele, azért nem tudott hazáig eljönni, szintén elég hihető mese.
Utólag derült ki, hogy a motor is valójában (útközben volt elrejtve). Nem kétséges tehát, hogy ha akarta úgy átkúrta az apját is, mint szart a palánkon.
Erre hallom ám, hogy nem messze berreg egy különösen egészséges motorhangú kis Simson paripa! Nem volt azonnal ismerős a blokk hangja , pedig a barátnőm motorja volt, ami én építettem neki! Sanyi addig-addig kikönyörögte tőle, hogy együtt motorozzanak el értem, vagyis a vezeték-lovamért. Lökött Sanyi meglátta a Nívát,és csak úgy 50 méterre merte megközelíteni a putrit, majd átvette a kormányt a drágámtól, és már fordult is visszafelé! Újra rá kellett csörögnöm!
A kedvesem motorjának halk hangja van!
Ennek a lököttnek meg kell hallania, tehát a telefont!
-A kulcs nálad van te baromarcú, gyere vissza azonnal, mert ha hazaérek rátekerem a simson-kormányt a nyakadra,!
- Jaj, bocs, bocs, tudom, tudom, hogy nálam maradt, de otthon felejtettem a másik dzsekiben, de mingyá hozom ! Ne haraguggy, és hallom a telefonba, hogy a hangja kis híján sírósra vált!
Ahogy a drágám magabiztosan belépett a kutyák gyűrűjébe, valami hatalmas nyugalom töltötte el a bensőmet . Pedig ennek ugye elvileg fordítva kéne történnie. A beszédéből ugyanis olyan kedvesség, és nyugalom árad, hogy előbb lehetne egy kilométerkőbe belekötni, mint őt kizökkenteni ebből a kiváncsian őszinte, jóindulatú természetes nyugalomból.
Mázsás kő esett le rólam, ahogy átadhattam neki a stafétát a bájcsevegésre! A kutyusokkal megszagoltatta előbb a sisakját, s egytől egyig végigsimogatta őket, akik versengve tolakodtak egy kis megszolgálatlan szeretetért,
ZAnnával is váltottak néhány szót -mintha régi ismerősök volnának-, valami újfajta, és ingyen megszerezhető alapítványi gyerektápszerről, miután közösen, tetőtől - liberóg végiggyönyörködték a koszos pólyába csavart kis góliátot.
A Pistának is beleboxolt egyet a hájába, és megkérdezte, hogy : Hogyan bírja így az éjjeli műszakot? Le kéne ám fogyni egy kicsit, mer, ha az asszonyt deréktul lefele koplalálasra fogja, akkor elkanászodik ám! És huncut őszinte nevetése, széles mosolyra fakasztotta a -magas mozdonyszőke harcsabajszu elefánt-férfit a felemás tornacipőjében. Sose felejtem el! Úgy rengett a potroha a nevetéstől, miközben nagyokat pislogott, mintha az a legfrissebb legfinomabb miskolci kocsonya lett volna .
-Mehetünk! Mondta kedvesem a lehető legtermészetesebben végül, és a kezembe adta a műhelymotornak a tartalék kulcsát!
Hát persze! A konyhai kulcstartón ott van minden mocinak a tartalék kulcs is. Szinte hihetetlen, hogy egy nőnek, még ha alaposan ki is néztem már gyerekeim anyjának, ilyen magától az eszébe jusson. Vajon honnan tudta, hogy melyik motorral fog végül is hazamenni? A sajátjával, vagy a tartalék-motorral? Azóta is tartozom magamnak erre a kérdésre a válasszal.
Hogy is merném neki megmondani, hogy ez az előrelátást soha nem néztem volna ki belőle?
Már húzta is a fejére a széles hajpántját, majd rá a sisakját. Kérte, hogy indítsam el a tartalékmotort! A vezeték-lovam kissé ismeretlen volt neki, a saját paripája után, mert annak nem 19-es , hanem csak 16-os a kereke, Meg nem le-föl működik az indexe, hanem oldalra, de azért ügyesen elboldogult vele, és hiába részemre a másfél lóerő előny, mire hazaértem már nyitva volt a kapu is, a lakás is, és már a műhelyem ajtajának mindkét szárnyát is szélesre tárta. Összeszedegettem az ujságpapírról, és elcsomagoltam a szerszámokat, majd elköszöntem vendéglátóimtól, mikor az egyik mezitlábas-pár a göndörfej alatt utánam futott, és egy egész jó állapotban lévő női aktmodell-magazint kínált nekem.
Sajnálattal közöltem vele, hogy nincs több cukor nálam, aztán alig vártam, hogy elrobogjak.
Már javában iszogattuk othon a forró kávét, amikor észrevettem, hogy azért mindhármunk keze remeg még kissé a mai napon történtektől.
Sanyink három liter jó minőségű szilvóriumból, meg egy elszakadt nadrágból megúszta az egész aznapi hadműveletet! Soha nem láttam még senkit ennyire boldogan a rundokat fizetni. Aznap este a szomszéd falu kocsmájában persze nemcsak a Pistá ivott ingyen, hanem mindenki.
Egy doboz bonbont kapott a drágám is, nekem pedig a jutalmam az volt, hogy kellett tennem Sanyi motorjára egy vadiúj kormányzárat, miután a régit sikerült hosszas próbálkozások után épen kioperálni belőle.
Bónusz szerencse volt, a motor megtalálása mellé, hogy mindhárman csonttörés, és kutyaharapás nélkül megúsztuk azt a napot !
Sanyi apja persze kénytelen volt odaállni az elefánt elé, és megköszönni, hogy mint becsületes megtalálók megtalálták a fia motorját. A mellé kínált pénz az enyém volt természetesen, és ennek ellenére is csak igen nehezen tudtuk rászedni Sanyibácsit erre a műveletre.
Ordítanom kellett vele, hogy rávegyem!
Mit képzel? Üvöltöttem neki a saját lakásában! Méghogy egy cigány odaálljon elém és azt mondja rólam mások előtt, hogy hazudtam neki a jutalmát illetően? Hagytam volna a fia motorját az ebek harmincadjára elveszni? Magának magyarázzam ezt öreg? Hát nem maga gürizett meg ezért a kibaszott motorért? Végül nagy nehezen rávettük! Azt az embert, aki szerint egyetlen dolog ami nem lenne csak kár beléjük, az a 7x62-es sárga darázs az AK- 47-esből. Meg is lepődött azon, hogy az elefánt a pálinkát elfogadta ugyan, de a pénzt, azt már nem. Ez volt az én 3. qrva nagy szerencsém ugyanazon a napon.
Egyszer a drágámnak, aki akkor már a feleségem volt, egy közös buszozás alkalmával megemlítette a kis József Attilának az anyja, hogy a Pistát bántotta ám a dolog a motort illetően. Nem is azér mer a Jancsi ellopta, hanem mert a Ferinek a rokonának a barátjától lopta el.
Igen szégyellte magát állítólag nemcsak a motor miatt, de a fija mijatt is.
Pedig hát a Jancsi az biz sokra vitte ám! Megjárta az a börtönt is az igaz. Otthun ezér nem marathatott! Pista azt mondta rúla, hogy a Jancsi biztos nem az ő Dádéja!
Ennek ellenére zAnna büszkén mesélte, hogy fijának mos má Kanizsán szép háza van, meg két purdéja is, szép felesége is van, akinek a csáládja muzsikus cigaányok, A házukba két fürdőszoba is van.
Ez pedig nagy társadalmi előrelépés ám neki. Igaz nem így fogalmazott, de állítólag ezt illett érteni alatta.
Elgondolkodtam azon, hogy vajon a Pistának mikor fog megfordulni a fejében a kérdés, hogy érdemes-e tisztességes cigányembernek maradni 2000 után is magyarországon, amikor pedig má nemcsak a papok, de a cigány javas-asszonyok szerint is nemsokára vége lesz a világnak.
.Úgy vélem ennek a régi történetnek mindnyájan a szerencsés nyertesei voltunk, de kétlem, hogy mégegyszer ez ugyanígy lejátszódhatna. 2006 után is.
Mára úgy vélem, hogy csak a sárga darazsak győzhetnének!
1 A Pista végül is megmaradhatott a faluban, nem utálta ki a közösség maga közül. 2 A kis József Attila, góliát öccse kapott azon a héten ingyen némi bébi tápszert, amitől mégnagyobb lett. 3. Pistánk jól berúgott aznap este, ki se józanodott már azon a héten. 4. A faluközösség megszabadult a Jáncsitól, mert az apja többé nem tűrte meg a házában. 5. A falusiak is jól jártak, mert ezután igen ritkán nyíltak csak ki úgy maguktól éjjelente a hegyben a pinceajtók. 6. A Pista szomszédja is el tudta adni az üres telket, Mert a falusiak elmondták a vevőnek, hogy biztos nem lesz rossz szomszéd ám ez a Pista. 7. Sanyinknak meglett a motorja.
A nap legszerencsésebb nyertese pedig mégis csak én lettem!
Szereztem Sanyi bácsi személyében (akivel kis híján ölre mentünk) egy új barátot, aki állandóan mindenkinek azt mesélte, hogy milyen jó motor doktor vagyok, és szerzett nekem néhány igazán nagyvonalú ügyfelet.
Pistánk igazi vasas cigány volt. Megtanulta, a Feri rokonától,hogy hogyan kell megkülönböztetni az értékes holmikat az egyéb szemét motoralkatrészektől, és rájött hogy rengeteg gyengeelméjű ember van, aki kidobálja azokat, és kikétszerkettőzte, hogy ha ezeket nekem összegyűjti, akkor némelyikért sokkal többet kap, mintha kocsiszámra vinné az ócskavasba.
Rájöttem, hogy a barátnőm egy igazi kincs, és nem keresgetek, meg válogatok tovább a rajongóim között! A világ legszerencsésebb nyertese lettem azon a napon! Megvilágosodtam, a tekintetben hogy végre megleltem életem párját!
Legutóbb naiva szerkesztette (2009 Nov 22 Vas 22:14), összesen 1 alkalommal
Elküldve: 2009 Nov 10 Kedd 17:09 Hozzászólás témája:
04.
csitesz: Hihetetlen szerencse
Az egész úgy kezdődött, mint egy hollywoodi szappanopera. A hatéves Bencének szombat reggelre sehogyan sem akaródzott felkelnie. Szokásosan már reggel fél hét körül fent volt szobájában, játszott, T.V-t, videót nézett, élte kis életét.
Most egy hang nélkül feküdt ágyában. Mikor édesanyja aggódva hozzálépett, látta, hogy lázvirágok nyíltak kisfia arcán.
A gyerekügyeleten a doktornő szinte el sem kezdte a szokásos vizsgálatot, mintha a fonendoszkóp megállt volna a kezében egy pillanatra, és zavartan közölte a szülőkkel:
- Valószínűleg, valamit rosszul hallok. Azt hiszem, a legjobb az lesz, ha bevisszük a nagyfiút a kórházba, kivizsgálásra.
A "bevisszük" kijelentés a szülőknek azt jelentette, hogy beülnek a kocsiba, és irány az ügyeletes intézmény. Mire ezt átgondolhatták volna, víjjogva érkezett meg a rohammentő.
A gyermekklinika a mentők számára fenntartott bejáratánál már egy hordágy várta a kis beteget infúziós készülékkel felszerelve. Az ügyeletes orvos nyugodt hangon közölte velük, hogy néhány vizsgálatot el kell végezni ahhoz, hogy megállapítsák mi a probléma. A néhány vizsgálat délelőtt 11 óráig tartott, amikor az intenzív osztály egyágyas szobájában, mindenféle gépekkel körülvéve, csövekkel testében láthatták újra viszont kisfiúkat.
Bence szeme le-lecsukódott,, és elhaló hangon mondta édesanyjának:
- Tudod, Anya, ma be kell fejeznem a Lego tűzoltó autót, ami szirénázik, és azt mondja, hogy " nínó, ninó, nínó".
A pontos diagnózis két napra, az események után született meg. Egy veleszületett, rendkívül ritka szívelégtelenség. Korábban semmilyen módon nem lehetett kimutatni a problémát, a lényeg, hogy a szív bizonyos hibás működési mechanizmusa miatt bármely pillanatban leállhat.
Akár azonnali transzplantációra van szükség. hogy megmentsék gyermekük életét. A Klinika már intézkedett, hogy Bence felkerüljön arra a bizonyos várólistára, amely megfelelő donor esetén biztosítja az azonnali szívátültetést. Ehhez utólag mindenféle hozzájáruló nyilatkozatot ki kellett tölteni, aláírni.
Közben tájékoztatták őket, hogy akár évekig is eltarthat, amíg megfelelő donort találnak gyermekük számára.
Mit jelent, hogy évek? Vagy akár az, hogy hónapok, napok? Mértékegység, mely az idő múlására szolgál. Vagy centi, amelynek minden egyes darabját levágva rövidítik meg Bence életét. Számukra megszűnt az idő. Három fogalommá zsugorodott össze a lét: kórház, munka, várakozás. Várakozni a legszörnyűbb állapot. Mert nem tudjuk azt, hogy az, amire várunk, beteljesülhet-e egyáltalán? És hogy mikor teljesülhet be? Mert, ha megvalósul végre, akkor már lehet, hogy le kell húzni a hiábavalóság pöcegödrébe. Az idő megállt, mint egy tétova átutazó egy idegen városban. Hetekre, hónapokra, évekre?
Ebbe, az időtlenség kényszerzubbonyába öltözött csöndbe robbant be hatalmas robajjal egy izgatott telefonhívás. Sikerült megfelelő donort találni, folyik a szívátültetés.
Az Idő most a feje tetejére állt, akár egy Hegel nevezetű úr triásza, és el kezdte szaporázni lépteit a Valóság felé. Mint homokórában a homok szemek, gyűltek össze a reménykedés tartályában a bizakodás percei.
Egy adott pillanatban az Időnek nevezett képlékeny massza egy kronológiailag meghatározható, de a szülők számára földöntúli állapotában egy zöld ruhás időutazó jelent meg a a műtő ajtajában, és homlokáról törölve a Niagara vízesést, fáradt szemekkel, bele bámulva a múlt-jövőbe, újra lejátszva a lét-nemlét mozgóképeit, közölte a minden sejtjükben remegő szülőkkel, akik akár egy kocsonyafesztivál fő attrakciói lehettek volna:
- A donor egy 8 éves kislány volt, aki autóbalesetben halt meg néhány órája. A vizsgálatok szerint majdnem biztos, hogy Bence szervezete befogadja az új szívet. Az operáció jól sikerült. Őszintén megmondom Önöknek, hogy a szív az utolsó pillanatban érkezett meg. Még műszívvel sem tudtunk volna mit tenni. Hihetetlen szerencse, hogy az utolsó pillanatban érkezett meg a segítség.
A szülők szinte egyszerre néztek egymásra, és gondolták ugyanazt. Igen, Bencének hihetetlen szerencséje volt. Neki az volt.
Legutóbb naiva szerkesztette (2009 Nov 22 Vas 22:14), összesen 1 alkalommal
Elküldve: 2009 Nov 12 Csüt 17:48 Hozzászólás témája:
05.
Julianna: Aki mer, az nyer
Nyuszimama hazajött a piacról és úgy érezte, hogy rettenetesen elfáradt. Belesüllyedt a fotelba, becsukta szemeit és egyre súlyosabb gondolatok támadták meg. " Jaj nekem, nagyon rosszul érzem magam, megfulladok. Hol az orvosságom? Jaj, jaj! Nincs egy szem tablettám se. Mi lesz velem? Jönnek nemsokára a gyerekeim, az unokák, és nincs ebéd. Pedig répatortát is ígértem. Nyulak teremtője, segíts!"
Valószinüleg meghallgatásra került a könyörgése, mert az udvarról nagy zaj és civakodás hallatszott, kitárult az ajtó, és ugrándozva bent termett a három kis tapsifüles, Nyuszimama legkisebb unokái.
- Nyuszinagyi, éhes vagyok, - mondta Füleske.
- Szomjas vagyok, - türelmetlenkedett Ugribugri.
- Én pedig nagyon ..., - kezdte volna panaszát a legkisebb nyuszi a Szerényke, de észrevette, hogy a Mami nem a konyhában van, hanem a szobában ül a fotelban és nem tud megszólalni sem, hiába igyekszik. Szerényke hozzáugrott és felkiáltott:
- Csendbe legyetek. Nyuszimama, mi bajod?
A válasz nagyon halk volt:
- Sürgősen gyógyszerre van szükségem. Meghalok, ha rövid időn belül nem veszem be a tablettákat. Jaj, jaj! Ki hoz nekem gyógyszert az erdei patikából?
- Én nem merek menni oda, mert arra jár a ravasz róka, ő sokkal gyorsabb nálam, és nem szeretnék a ravaszdi vacsorája lenni, - gyorsan kibökte Füleske.
- Én pedig a farkastól félek, nem akarok vele találkozni. Apánkat is egyszer megkergette. Szerencsére akkor a farkasnak csak nyulfarok jutott, - Ugribugri csatlakozott a bátyához. Kissé remegve megszólalt Szerényke:
- Ha ti ennyire féltek és nem gondoltok arra, hogy Nagyink meghalhat gyógyszer nélkül, és annak ellenére, hogy engemet leggyávábbnak gondoltok, elmegyek a patikába.
Nagyon félt Szerényke, remegett, de elindult. Minden egyes ugrásnál biztatta magát. "Aki mer, az nyer", - mondogatta magában Nyuszipapa kedvenc mondókáját. Sietett, mert tudta, hogy Nyuszimama rosszul van és nagyon kell a gyógyszer. Szerényke nagyon szereti őt és jobban félti, mint saját magát.
Gyorsan haladt is, amíg egyszer hátra nem nézett. "Végem van!" Egy hatalmas medve gyors léptekkel jött a nyuszika után. Szerényke érezte, hogy az ijedtségtől megbénulnak a végtagjai. "Jaj, nem szabad feladnom!" És eszébe jutottak Nyuszipapa hasznos tanácsai. Szerényke nem a félelmetes medvére gondolt, hanem arra, hogyan menjen minden erő a lábaiba. Máris sebesebben hátramaradoztak a fák, a bokrok, talán a medve is. A nyuszi hirtelen megpillantotta a patikát, és felvillant benne a remény, tán sikerül legyőzni a medvét, ha átugorja majd a patika küszöbét. És,... hurrá! Sikerült! Pár másodperc múlva ott volt az óriás állat is. Nem fért be a patika ajtaján, és félelmetes hangon ordított. Kiszólt a Bagoly bácsi, az öreg patikus:
- Miért kiabálsz ilyen hangosan Miska barátom? Felébreszted az északi műszakban dolgozó fivéremet. Ejnye, ejnye!
- Ha neked ennyire fájna a fogad, te is megeresztenéd a hangod, drága Bagolykám! Gyorsan adj nekem fájdalom csillapítót, mert megőrülök a fájdalomtól.
- Tessék, Miska barátom, és ezután a mézevés után mindig mosd meg alaposan a fogsorod.
A medve bevette a gyógyszert, abbahagyta a jajveszékelést és útjára indult hazafelé.
Szerényke végignézte a jelenetet, azalatt sikerült teljesen megnyugodnia. Mikor megkapta az életmentő gyógyszereket, örömében nagyot ugrott, máris az erdei Fő úton találta magát, Nyuszipapa tanácsait követve úgy meggyorsította ugrásait, hogy talpai tüzessé váltak, és pár perc múlva már Nyuszimama bevehette a tablettáit. "Aki mer, az nyer," - boldogan vette tudomásul Szerényke, hogy nagymamája sokkal jobban lett, emellett még egy huncut gondolat is megtámadta azt a kis nyuszi koponyát:
"Répatorta! Talán ehetünk majd! De szeretem".
Legutóbb naiva szerkesztette (2009 Nov 22 Vas 22:15), összesen 1 alkalommal
Elküldve: 2009 Nov 15 Vas 11:08 Hozzászólás témája:
06.
anyatka: A győztes csapat
Fecó pakolgatott a műhelyben, a híres szerelő csarnokban, sok-sok emlék köti ide. Zotya nagyapjáé volt az akkor még kis bódé,
szerszámokat tartott benne, kapát, ásót, kosarakat, mindent, ami a szőlőskertben használatos. Zotyával egész kis koruk óta barátok, már
talán pólyásként is azok voltak, egy napon születtek, sőt, csak egy utcácska választotta el házukat. Alsóba járhattak, mikor Papó nekik adta
a bódét, mert látta, hogy a két gyerek mennyire szeret ezt-azt bütykölni, szerelgetni, itt aztán kedvükre tehették nem zavartak senkit. Persze
azóta sokat változott a hely, modernizálta a két fiú, kifestette, nagyobbította, s mindig katonás rendet tartottak az időközben összegyűlt
szerszámok között.
- Nyertem! Nyertem! Nyertem! Én nyertem meg az első helyet! Én vagyok az ászok, ásza! Én vagyok a csúcs! Egyszerűen fantasztikus vagyok!
Láttad a sok csajt? Mind nekem gratulált! Mekkora szerencsém van! - ünnepelte magát Zotya belépve az ajtón.
- Ja, nyertél. Kár, hogy csaltál, ennek a szerencséhez semmi köze. - hűtötte le barátja, Fecó.
- Miért vagy ilyen? Nem csalás volt, csak találékonyság.
- Gondolhatod így is.
- Akkor is én nyertem! Miért nem örülsz velem? Ez volt a cél! Nem emlékszel? Azért dolgoztunk, hogy végre letöröljük a porondról azt az
undok, nagyképű, agyjátszós Danit. Te is benne voltál, egy csapat vagyunk.
- Csapat?
- Miért, nem?
- Végül is. Mikor szerelni kellett, mikor bejárni a terepet, mikor segíteni az edzésben, időt mérni, kereket cserélni, esőben, sárban, hidegben
veled tartani, akkor igen. A dobogón már elfelejtettél.
- Szóval, ez a baj! Ezért keserű a szád íze, ezért nevezel csalónak. Mondjuk kicsit igazad van, bocs.
- Félreértesz, és engedd, hogy befejezzem. Tényleg rosszul esett, hogy meg sem említettél, de tudod nem is az a baj, hogy ott akkor egyedül
vetted át a kupát, inkább az, hogy még az imént is azt hangsúlyoztad, hogy nyertem, nem azt, hogy nyertünk. Különbség. De tulajdonképpen
már nem is szeretnék részt vállalni egy ilyen győzelemben.
- Most megint, mi az, hogy ilyen?
- Tudod jól! Vagy nem emlékszel? Csaltál.
- Levágtam az utat egy kicsit. Nem nagy ügy, maximum pár másodperc előnyt nyertem így.
- Meg a rajt előtt. Mondd csak, nem hashajtót tettél véletlenül Dani teájába?
- Mi van?
- Láttam.
- Miért? Azt hiszed a Dani olyan nagyon tisztességes? Emlékezz csak a tavalyi versenyre, meg a matek dolgozatokra, a vizsgákról nem is
beszélve, s azt se felejtsd el amikor a Barbi írta meg az előadását, s ő bezsebelte a dicséretet egyedül, pedig páros munka volt.
- Te meg most a nyomdokaiba lépsz.
- Ne légy igazságtalan!
- Ugyanazt csinálod.
- Nyerni akartam. Könnyen indult egy ilyen szuper bicajjal, az apjának van bőven pénze. Az én bicajom a nyomába sem ér.
- Fenéket nem! Jól összeraktuk, mi ketten. Becsületesen is nyerhettél volna, kár volt elrontanod.
- Te nem értesz semmit! Nem volt esélyem! Unom már, hogy mindig, mindenben csak a Dani a sztár! Utálom! Érted? Egyszer valakinek a
földbe kellett döngölnie! Örülök, hogy megtehettem! Végre láthattam a pofájáról lemosódni azt az öntelt vigyort. És tudod, egyáltalán nem
bánom, hogy hogy sikerült, milyen eszközzel!
- Zotya! Ez csak egy sima iskolai kerékpáros verseny volt. Nem nagy ügy. Minek ennyire felhergelni magad? Nem ér ennyit az egész..
- Nem értesz semmit! Mostantól egy új korszak kezdődik.
- Érezd jól magad.
Fecó csendben becsukta maga mögött az ajtót, amit aztán majd harminc év múlva nyitott ki legközelebb.
Novemberi, szürke, esős nap volt. Dr. Balogh Ferenc elégedetten dől hátra a székén, igazán jó hírrel várja a következő páciensét. Ő lesz ma
az utolsó, így jól zárul a nap. Igaz már ide kellett volna érnie, fél négyre beszélték meg. Biztosan nem késik sokat, talán a forgalom nem
kedvező.
Micsoda megdöbbenés volt, amikor a nevét meglátta a leleteken, a megbeszélés után, ami döntött a kezelésről. Először azt hitte rosszul
látja, majd azt, hogy ez a Müller Zoltán nem lehet az a Müller Zoltán akit ő Zotyaként olyan nagyon ismert egykor, sőt a legeslegjobb barátok
voltak. Aztán felnőttek, s mindketten elkezdték az életüket. Zotya nem hagyta abba a versenyzést, előbb kerékpárral, majd autóba ült. Néha,
amikor hallotta a nevét a tv-ben, hogy ezt, vagy azt a rallyt megnyerte, csak mosolygott, és büszkeséget érzett ott belül, úgy érezte része volt
abban, hogy így alakult.
A találkozásuk kissé zavarodottra sikerült, de a hangulat oldódott, hamar megtalálták a közös hangot. Aztán jött a műtét, majd kemoterápia,
végül sugárkezelés. Ferenc végig Zoltán mellett volt, segített, amiben csak tudott, fogta a kezét, ha az kellett, vagy beszélgettek, máskor
meg határozottan a sarkára állva szigorúan parancsba adta, hogy nem feladni.
Ferenc minden betegével így próbált a célba érni. Valahogy a tanult tudáson túl, volt egy különleges erő a birtokában, amit jól használt.
Sikerült megállítani a bajt, szerencsére időben elkapták, áttéteket sehol sem találtak.
Épp ezt akarta ma elmondani, de Zoltán nem jött el. Hat óráig várt rá, próbálta telefonon elérni, nem sikerült.
Csendben összepakolt, majd hazaindult feleségéhez és kislányához.
- Holnap szombat, elmegyek hozzá, remélem ott lesz, ahol keresem. - mondta magának félhangosan, miközben indította az autóját.
Zotya pakolgatott a műhelyben. Mikor elköltözött a húga gyerekeire bízta a híres szerelőcsarnokot, s csak remélhette, hogy majd olyan jól
érzik magukat itt, mint ők ketten Fecóval annak idején.
- Szervusz! - kicsit nyikorogva nyílt az ajtó.
- Hát te? - fordult hátra a férfi, s alig hitt a szemének, Fecó állt előtte.
- Tudtam, hogy itt talállak.
- Nem mentem el. Ne haragudj! Nem bírtam....
- Vártalak.
- Tudom. Akartam telefonálni, aztán mégse...
- Én is hívtalak. Miért nem jöttél?
- Nem akartam azt hallani.... Igazából féltem. Most is félek, és most sem akarom hallani, ne mondj semmit a kezeléssel kapcsolatban. -
hajtotta le a fejét a férfi.
- Tőlem igazán nem kell félned.
- Nem tőled. Tudod, túl sokszor volt már szerencsém a versenyeken, ennél több egy embernek sem járhat.... Nézd! A srácok szépen rendben tartják a bodegát! Márti mesélte, hogy még mindig sokszor jönnek fel ide, pedig már egyik 16, másik 17 éves.
- Elmúlt az idő. Nemrég, még mi voltunk 17.
- Akkor jártál itt utoljára. Sokat gondolok rá. Igazad volt, bár akkor még nem értettem.
- Nekem is eszembe jutnak azok az évek. Mégis csak beszélnünk kellene.
- Majd hétfőn. Majd akkor tényleg bemegyek.
- Jól van, bejöhetsz a klinikára, de én most akarok valamit elmondani neked. Nyertél bajnok! Hallod? Nyertél! Negatívak a leletek!
- Ilyennel nem illik viccelődni.
- Miért tenném? Tessék, nézd meg! Látod? Hidd el! Erős vagy, és te vagy az ászok ásza, te vagy a csúcs!
- Együtt nyertünk, nélküled sehol nem lennék!
Zoltán alig hitt a szemének, átölelte barátját és csak álltak így hosszú-hosszú percekig, szavak nélkül, mégis mindent elmondva.
Legutóbb naiva szerkesztette (2009 Nov 22 Vas 22:16), összesen 1 alkalommal
Elküldve: 2009 Nov 15 Vas 12:04 Hozzászólás témája:
07.
felix: Dupla szerencse
Lélekszakadva futott, Karjai közé szorítva a fehér szalvétába csomagolt kétségbeesetten kapálózó rózsaszínű teremtést, mígnem a fák közé érve már a lélegzete is elakadt, vére a halántékán dobolt és a lába is remegett. Egy vastag fatörzshöz támaszkodva, szemeit lehunyva próbált megnyugodni és az éjszaka neszeit figyelte; csak a távolból hallatszott valami tompa zúgás, és a faágakról aláhulló hópelyhek zizegése töltötte be a teret. Nem üldözték – állapította meg megnyugodva – de most mihez kezdhet? A karjai közt szorongatott lény fekete gombszemeit fürkészte, miközben az rózsaszín orrocskáját megmentője melléhez nyomta. Elgondolkodva szólalt meg:
– Mi aztán jól megnyertük egymást, de ugyan, melyikünk a szerencsés?
* * *
Pedig minden olyan egyszerűen indult. A hétköznapokat mindenki a maga poklában, egyénileg éli meg, de az év utolsó napján szinte kötelező a búcsúztatót nagy társaságban, a hámot szaggatva, evés-ivással, mulatozással megtartani, abban a balga hitben, hogy mindez kihat, áthúzódik az egész következő évre. Ők is jóelőre biztosították helyüket egy nosztalgia házibulin, ám az utolsó pillanatban a házigazda önhibáján kívül, mivel a benne bujkáló influenza vírusok éppen ma sújtották magas lázzal, hidegrázással és szüntelen tüsszögéssel, kénytelen volt lemondani az összejövetelt. A gyülekező társaság tagjai jobbulást kívántak, de morgolódva indultak oszlásnak, hogy egyéni megoldásokat keressenek a problémára.
János félrehúzta, átkarolta, és azon a mély, megnyugtató, egyenletes hangján közölte vele:
– Egyet se búsulj; idefelé jövet, nem is túl messze láttam egy ígéretes helyet: konszolidált kisvendéglő, három teremmel, szolid műsorral, és még hely is van; a kötelező vacsorát majd csak letudjuk, és csak egymásra kell majd figyelnünk, mintha valahol külföldön, messze idegenben volnánk. Lehet ez akár minden idők legjobb Szilveszter-estje, de mindenesetre egyedi lesz, és a spontaneitás az élet sója.
Ő ugyan nem rajongott az ilyen jellegű szórakozásért, de látta Jánosban a jó szándékot és igyekezetet, érezte, hogy ezt méltányolnia kell, így rábólintott. És valóban gyorsan odaértek, János intézkedett, és örömtől sugárzó arccal közölte: megmentve a haza, sikerrel rezervált két helyet.
Kabátok a ruhatárba, a pincér egy sarokban álló asztalhoz kísérte őket, ahol ült már egy pár. Gyors bemutatkozás után helyet foglaltak, majd a helyi speciális félédes fehérbort kortyolgatva a műsort hallgatták, mely egy önjelölt vicces ember humor-bombáinak pukkanásaiból állt össze. Bár gyakran nyomták el hangját a fékezhetetlen kacagások, a lány csak kényszeredetten mosolygott. Mire a vacsorát kihozták, már valami letargikus tompa kábulat fogta el. Aztán felcsendült a zene, a három teremben háromféle: az utcai fronton cigányzenekar húzta, a középső kis teremben egy DJ süketítette közönségét elektronikus mutatványaival, míg náluk egy kétszemélyes zenekar hangicsált örökzöld melódiákat.
– Táncoljunk – állt fel helyéről, hogy zsibbadtságát elűzze, ám a parketten már annyian zsúfolódtak össze, hogy csak enyhe ringatózásra, lötyögésre volt lehetőség, ráadásul egy idő után az örökzöldek is nyúlós, rágós, műanyag levélkéknek tűntek a zenekar előadásában.
Mikor visszatértek helyükre, alkalmi asztaltársaik feltették a kérdést:
– Tombolájuk van már?
Tagadó válaszukra a pincért hívták, és gyengéd erőszakkal vétettek velük három sorsjegyet. Aztán máris éjfél, pezsgős koccintás, könnyes himnuszéneklés, majd a csókok,
A korhelyleves felszolgálása mellett a sorsolás is kezdetét vette. Egymás után gazdára találtak a porcelán és marcipán figurák, az üveg borok és pezsgők, a kerek torták; asztaltársaik különdíjként egy csemege ajándékkosarat nyertek, majd a fődíj, az élő kismalac következett.
– Kettőszázhetvenhármas! Kérjük a szerencsés nyertest!
A teremben senki sem mozdult. Vidám asztaltársaik korholóan néztek rájuk:
– Hát meg sem nézik?
Szétbontották az összegyűrt cetliket, és ijedten sikoltott fel:
– Nyertünk!
A pincér vigyorogva közeledett feléjük, az illuminált társaság veszettül hujjogott és tapsolt.
– Gratulálok!
János komótosan felállt, a pincérhez lépett, valamit a fülébe súgott, az bólintott, majd körbehordta a teremben az állatkát, s miközben lelkesen cibálták kunkori farkincáját, az volt a legboldogabb, akinél a leghangosabban visított.
– Ezt elintéztem – mondta János.
– Mit kezdünk a malackánkkal? – kérdezte mosolyogva.
– Semmi gond; beszámítják a vacsoránk árába.
– De mi lesz vele?
– Holnap vágják, és ropogós sültmalaccá lényegül át.
A lány tekintete elsötétült, arca megrándult, és megvetően sziszegte oda:
– Júdás! Látszik, hogy nem tudsz rólam semmit! Természet és állatvédő vagyok, ráadásul vega. Nem közösködöm egy ilyen gyilkossal!
Azzal felugrott, kikapta a fődíjat a meghökkent pincér karjaiból, kirohant az utcára és inaszakadtáig futott. Most itt van, és meghatottan nézegeti megmentettjét.
– Új életet kezdek! Vidékre költözöm, te leszel a házi kedvenc, s együtt kutatjuk majd fel az erdőben a szarvasgombát. Hidd el, pompás mulatság.
Törött sarkú cipőjében az út felé botorkált, ahol egy várakozó taxi jelzőfényét vélte felfedezni, óvón karolva a békésen szuszogó, nyugodt álomhoz készülődő malackáját.
Legutóbb naiva szerkesztette (2009 Nov 22 Vas 22:16), összesen 1 alkalommal
Elküldve: 2009 Nov 15 Vas 16:44 Hozzászólás témája:
08.
Julianna: A lottózó irodában
.........
- Boriskám, nézd csak meg, három találatunk van! Okos unokám van. Jól töltötte ki Andriska a szelvényt. Ezer forintnál többet szoktak fizetni a hármasra. A pénztárcám most üres. De az istenke megsegített. Azt a szép kendőt, drága Boriskám, megveszem neked, magamnak a pápaszemet a törött helyett, és az édesszájú unokánknak még biztosan kifutja egy tábla finom csokoládéra.
Az öreg csillogó szemeivel nézegette a szelvényt. Jól mutatott rajta a három bekarikázott szám. Ez egy nyertes szelvény! Vigyázni kell rá, nehogy véletlenül elvesszen.Bandi bácsi kezdte tervezni a hétfői napot.
- Anyukám, majd készítsd elő a kimenő nadrágom, hétfőn bemegyek a központba intézni a hivatalos dolgainkat, - természetesen ő elsősorban a lottózó irodára gondolt.
Hétfőn Bandi bácsi nem járt szerencsével, elküldték a lottózóból azzal, hogy még nincs kifizetés. Nagyon nehezen, de végre megérkezett a nap, mikor felvehette a nyereményt. Az irodában a hölgy gyanúsan nézegette egy darabig a szelvényt. "Itt valami baj lehet", - gondolta Bandi bácsi. A szíve hevesen kezdett dobogni. Leült a székre, mert már a lábai is kezdtek remegni. A hölgy tovább elmélyült a papírokba, azután elővett egy hosszú listát, nézegette, azután megszólalt:
- Bácsi, maga rosszul nézte meg a szelvényt!
- Hogy, hogy? - próbálta volna megmagyarázni az öreg, hogy ő többször ellenőrizte a három nyertes számot, de az izgalomtól a nyelve mintha megbénult volna, kezdett szédülni, szeme előtt homályosság.
Mikor a látása kitisztult, egy kórházi ágyon találta magát. Az ágya mellett többen álltak. A lánya és annak férje, Andriska, Boriska, a felesége, aki örömében megszólalt:
- Na végre kinyitotta a szemét, hála istennek.
- Hol vagyok? Mi történt velem?
- Apukám, a lottózóból hoztak ide, rosszul lettél.
- Jaj, a lottó szelvényem! A három találatos szelvényem! Hol van?
Andriska vigyorgó arccal szólalt meg:
- Micsoda? Három? Nem, Nagypapa, nem három, négy találat! Nagyon jól fizető négy találat!
- ???
Legutóbb naiva szerkesztette (2009 Nov 22 Vas 22:17), összesen 1 alkalommal
Elküldve: 2009 Nov 22 Vas 20:36 Hozzászólás témája:
Kedves Fullos alkotók, versenyzők és szavazók!
A novemberi prózaverseny végére értünk! Köszönjük a beérkezett versenyműveket, remek írások születtek!
6-an indultatok, 8 alkotással, 17-en szavaztatok az írásokra.
A közönség szavazatai alapján a 8-as számú mű győzött 11 szavazattal. A „ szerencsés nyertes” tehát:
Julianna: A lottózó irodában című alkotása lett
A szakmai zsűri pontjai alapján, 23,5 ponttal szintén ez a próza a nyertes!
Nem készíthetsz új témákat ebben a fórumban Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban Nem módosíthatod a hozzászólásidat a fórumban Nem törölheted a hozzászólásaidat a fórumban Nem szavazhatsz ebben fórumban
