Elküldve: 2010 Júl 23 Pént 7:42 Hozzászólás témája: Nyári szonett verseny
Nyári szonett verseny
Kedves Fullextra tagok!
Felbuzdulva az alkotótáborban meghirdetett verseny sikerén, és a Fullon azóta egyre szaporodó szonett formában íródott művek mennyiségén, meghirdetjük a tagság számára is a nagy, nyári szonett versenyt! Ezzel lehetőséget adunk azoknak is, akik nem voltak jelen az alkotótáborban, hogy kipróbálják magukat e versformában. Természetesen, akik részt vettek az ottani versenyen, azok műveit is várjuk. Azaz mindenkiét, aki a verseny ZÁRÁSAKOR regisztrált tag a Fullextra portálon.
A verseny első három helyezettje bekerül az idén kiadandó antológiába, továbbá a győztes művek alkotói értékes könyvcsomagot kapnak.
A győztes műveket a következő verseny végéig kiemelt helyen olvashatjátok a főoldalon,
A verseny szabályai:
• A versenyre a műveket 2010. július 24-től augusztus 29-ig lehet beküldeni naivának privát üzenetben.
• A közönségszavazás 2010. augusztus 30-tól, szeptember 05-ig tart, szintén naivának küldött privát üzenetben. A verseny anonim formában zajlik, a művek beküldése és a szavazás tekintetében is.
• A művek korábban nem jelenhettek meg sehol, sem nyomtatott, sem elektronikus formában.
• A művek az eredményhirdetés előtt nem jelenhetnek meg sem nyomtatott, sem elektronikus formában.
• A versenyen több művel is indulhat egy alkotó.
• A műveket és a szavazatokat is naivának kell elküldeni privát üzenetben..
• Aki indul a versenyen, kötelező szavaznia, de függetlenül attól, hogy hány művel indul, csak egyszer szavazhat.
• A szavazat akkor érvényes, ha három különböző mű azonosítószáma szerepel benne, és a beküldési határidőt nem lépte túl.
• Önmagára nem szavazhat senki!
• Szavazásra minden tag jogosult egyszer, aki a verseny zárásakor már regisztrált tag volt. Tehát azok a tagok, akik a kiírás napja után regisztráltak, de augusztus 29-ig, azok is szavazhatnak.
• Az a mű nyer, aki a szavazáson a legtöbb jelölést kapta. Holtverseny esetén, a zsűri pontszáma dönti el melyik lesz az első.
• Az eredményhirdetés után a leadott szavazatok nyilvánosságra kerülnek.
• A közönség szavazása mellett egy szakmai zsűri is dönt a versenyekben.
A szakmai zsűri tagjai:
mango
piroman
a-Léb
- Ők 1-5 pontig értékelhetik a műveket.
- Nem ismerhetik a szerzőket és egymás leadott pontjait.
- Az eredményhirdetéskor a zsűri összesített pontszámait is nyilvánosságra hozzuk.
Néhány gondolat a szonettről
A szonett: itáliai eredetű 14 soros versszerkezet. Hangzása kivételes (Virág Benedek elnevezése: "hangzatka"); kötöttsége nagy fokú, ezért a legintenzívebb, ambivalens lírai tartalmak kifejezésére a leghatásosabb.
Szakasztagolása: 4+4+3+3,
A négysoros strófa a "quartina", a háromsoros a "terzina".
A versforma két klasszikusa: Petrarca és Shakespeare.
Petrarcánál az alapforma: a b a b a b a b c d e c d e (vagy: abba abba cdc d c d)
Shakespeare-nél az alapforma: a b a b c d c d e f e f g g
A rímrendszerhez hasonlóan a szonett tartalmilag is kettős: a két rész általában ellentéteket tartalmaz.
(Forrás: Fazekas Enciklopédia)
A versenybe beküldendő szonett formai követelményeiről:
Szótagszám: Ti határozzátok meg, de azt a versben végig tartani kell!
Ritmikája:nem megszabott!
Shakespeare-i szonettel is pályázhattok, melynek rímképlete:
a b a b c d c d e f e f g g
Kellemes alkotást, szárnyaljon a fantáziátok! Várjuk a Fullon megjelent szonett - vírus „áldozatainak” munkáit!
Próbáljátok ki magatokat, ne ijedjetek meg az izgalmas kihívástól!
[/size]
Legutóbb naiva szerkesztette (2010 Aug 16 Hétfő 14:49), összesen 1 alkalommal
Elküldve: 2010 Aug 5 Csüt 7:08 Hozzászólás témája:
01.
Lacoba: Az alkalom
Alkonypírról álmodott a délután,
A parton keringőt járt a langy szellő,
Mosolyt fésült a szomorú fűz haján,
S dalára táncra perdült a náderdő.
Szárnyára kapta a kócos terceket,
Mielőtt a holnap emlékké tépi,
S a múltba szórná mint apró porszemet,
Míg az első csók ízét megidézi...
Ó, mily csodás is volt az a nyáreste,
És az a billenő sörös pohárka,
Melyen kezem a kezed érintette...
Majd szégyellősen kialudt a lámpa,
-----Ajkunkra izzó pillanatot lehelt
-----Az alkalom... és ránk bízta az éjjelt.
Legutóbb naiva szerkesztette (2010 Szept 6 Hétfő 21:31), összesen 1 alkalommal
Elküldve: 2010 Aug 6 Pént 7:26 Hozzászólás témája:
02.
csitesz: Szonett a szonett királyhoz
Száguldásról álmodott a betoncsík.
Dús hajamba álmot font az éjszaka.
Sör kell csak nekem, és semmi ronda "csík",
S ígérem, épségben érkezem haza.
Motorom fal szűz kilómétereket.
Mint éhes, száguldó, izmos jaguár.
Nem cserélek véled rossz szerepeket,
"Moci" helyett nem kell egy új Jaguár.
A szabadság az én óvó Istenem,
Bár évek súlyától nehéz a lélek,
Mely minden utamon fogja két kezem,
Szonettek csokra közt boldogan élek.
....Nékem nem kell más, csak sör, és jó motor.
....Tűzben oltom én magam, ne légy botor.
Legutóbb naiva szerkesztette (2010 Szept 6 Hétfő 21:32), összesen 1 alkalommal
Elküldve: 2010 Aug 6 Pént 7:30 Hozzászólás témája:
03.
szavathna: Szeszélyes természet
Felvette svájci kék-topáz kalapját a nyár
Kerek, aranyló kitűző kúszik peremén
Égő vörösben izzik, mire a csúcson jár
Izzadt veríték csöppen földi viselőjén
A tikkadó élet pajkos szélgyerekre vár,
Hogy zajongva szaladjon száraz torkú csendjén,
Kérges, cserzett bőrét balzsamozza illatár,
S néhány könny csorduljon eltévedt felhők szemén…
Elszürkül a végeláthatatlan horizont
Viaskodó, őrült szelek kelnek birokra
Elsöprő erővel törnek-zúznak most mindent…
A tehetetlen, hatalmas ég könnyeket ont
Áradatot zúdítva csendes kis folyókra
Térdre kényszerítve házat, fát, álmot, embert…
Legutóbb naiva szerkesztette (2010 Szept 6 Hétfő 21:32), összesen 1 alkalommal
Elküldve: 2010 Aug 13 Pént 18:34 Hozzászólás témája:
08.
Lacoba: Borzalom-szálak
A tudat keblére hordja fészkét az ördög,
borzalom-szálakat mindig lel a pázsiton,
melynek térde már amúgy is cefetül kopott,
s felette vijjogó héják hada sündörög.
Nincs kegyelem. Az út labirintusa megnyúlt,
az éj sötétje fedni készül a gyertyafényt,
s míg könyörtelenül szórja elénk az örvényt,
felfalni kész, mit még az apró menedék gyúrt.
Szemem nyitva - még látok, - könnytelen fájdalom -
a reggeli harangszót hallom... S ő hallja-e?
Ajkaim közt keserű imámat morzsolom...
És ő? A szűk mezsgyének széleit látja-e?
Jaj, tapintásom is felfalja a szánalom?
Uram! Ó, mondd, vajon a kegyelmed bírja-e!?
Legutóbb naiva szerkesztette (2010 Szept 6 Hétfő 21:36), összesen 1 alkalommal
Nem készíthetsz új témákat ebben a fórumban Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban Nem módosíthatod a hozzászólásidat a fórumban Nem törölheted a hozzászólásaidat a fórumban Nem szavazhatsz ebben fórumban