Nyári szonett verseny

[naiva]

15.

kisssp: Nyár végi szonett


Kék porában hentereg a holnap esti láz.
Fák alól tekintget rám a kopott ívű múlt.
Nem fogad be többé álom, mézkalácsos ház,
szőke társak, szenvedélyek, keskeny ívű út.

Hová tűntek szőlőskertek, hársszagú hegyek?
Merre jár a mannaízű, lángos arcú nyár?
Körbe zsongnak megfáradtan, elhajtott legyek,
testem immár foltoktól és sebhelyektől fáj.

Hajnalban, ha száraz szemmel mozdít meg az ágy,
elbotorkálok a nehéz, kopott hárs alatt.
Kezedben a pálmaággal most is reám vársz,

csak te vagy már énnekem, az idő elhalad.
Kék porában elmúlik a tegnap este, lám
álmainknak píros arca mégis ránk talál.

[naiva]

16.

tavinarcisz: Szonett, daktilusokkal


Néha, ha elkerül engem az álom,
éjszaka jönnek elő a szavak,
s mint mikor útnak elindul a vak,
lassan a vers sorait kitalálom.

Kellene rím, mire itt a hat óra,
néhol a ritmus is úgy elakad,
mintha a ház kapuján a lakat
várna az éjjeli látogatóra.

Hátha megérti akárki, hogy ez mi,
vagy mit akartam elérni? Talán…
Végül azért sikerült befejezni.

Szó, ami szó, fura munka, na lám!
Majd fanyaloghat a zsűri is okkal,
kész a szonett, tele daktilusokkal.

[naiva]

17.

farao: Ki szólt?


Viháncolok, a testem fény-robot.
Csak hívj! Az útszéli fák közt lakásom.
Ezeregy arcomon a ránc - belátom,
Nem költözöm, az öltözőm, bokor.

Szerelmem! - suttogom, s a szív korog.
A semmiholdas éjszaka varázsom.
Úgy rettegek, ha nem dudál a távol,
Már kattogok, már kottyanok, konok.

És felszólal bennem a tűzsziréna,
Csonthideg lelkemben a jég csihol:
Meddig s miért rabol a Lét-hiéna?...

Ma csendesen kiált a vér-sikoly.
Ma egyszer még úgy hívnak, Magdaléna.
A súlyos Ég alatt ki szólt, titok.

[naiva]

18.

farao: Utca kövén


Nézd meg a Nőt! Mily kecses, mint az inda.
a férfi szívet játszva tekeri,
ha gyalog jár egy hintó felveszi;
ha beszéltek, ringat a hanta-hinta.

Fedetlen keblekkel kecsegtet Linda,
ha kérdezed, nem tudom, feleli,
csak azt az egyet sosem feledi,
mily cuccot vegyen butikos Melinda.

Az utca kövén riszál csuklós Panna,
kígyózöld szemével a vadra néz...
törékeny testében a tűz hatalma,

Horgász Rozi hala a bankbetét.
S hogy álmában mitől sikolt Johanna?
Titkára, balga bölcs, te írj zenét!

[naiva]

19.

farao: Nem látsz embert

A kéken csillogó jövőben jártam.
A vadvirágok vállaimon nyíltak,
a madarak nem dideregtek-fáztak,
a vadállatok nem féltek - simultak.
A hegyeket nem járta át a rozsda,
a tengerekben édenkertek ringtak,
az ivóvizeket nem hipó mosta,
s a házak melegséggel hívtak - vártak.
Nem zúgtak fegyverharangok az éjben,
se olajszennyeződések égen s földön;
és nem látsz embert tétlen-szomjan-étlen,
és nem zargat minden sejtedben ördög...
---Két Napod van, az egyik tartja múltad,
---a másik semmiben lóg - könnyet hullat.

[naiva]

20.

farao: Vizesárokban virágunk


Szóharangokkal úgy vitázunk,
mintha jégeső volna rég,
a haragunk egymáshoz vágjuk,
a szél szakítsa kettőnk életét.

Majd vizesárokban virágunk,
levegőt venni is nehéz,
füstfelhők ködén rombol ágyúnk,
az érthetetlen megvetés.

Csipetnyi béke, kéne végre,
egy leheletnyi föld s avar,
kígyó helyett Napunknak éke,

a szelíd báránybőrt hamar.
Ha farkast kiáltasz vak égre,
ne csodálkozz, ha szívbe mar!...

[naiva]

21.

winner: A lovag szerelme


Végvári hegyek közt egy kóbor lovag poroszkál.
A csatából tért meg… Vértje horpadt, kardja csorba.
A honért, s a királyért talán meg is halt volna,
hiszen száz csatát megjárt, s küzdött, mint egy oroszlán.

Vitézek százai estek el az évek során,
de Ő tudta , hogy álmát nem adhatja fel soha,
s vissza kell majd térnie honnan elindult, oda
hiszen naponta száll felé rettegve a fohász.

Báró leánya várta, a hős vitéz megtér-e.
Ám titkon nem csak Ő leste naphosszat az utat,
bár dölyfös urának tilalmát szenvedte érte.

Szeplős cselédlány kiért a lovag eljött újra,
s int a vár urának: kardod tedd le, lépj most félre,
király áldotta arám - s kezét a lánynak nyújtja.

[naiva]

22.

felix: Mértékkel

Szemedbe néztem, s kófitty lettem tőle,
Mert elragadott a mélységi mámor.
Tudtam, mi történt; szíven talált Ámor.
Hogy tovább lépjünk, kéne némi tőke.

Szőlőtermesztés – egy lépés előre.
Egyetlen lenni, és nem egy a százból,
Mindig csak veled, és sohasem távol,
Mosolyod inni, s részeg lenni, s dőre.

Leáldozott már csillagom, a kóbor,
Ülök a hegyen, tudatom most tiszta,
Pincémben hordók, s benn zamatos óbor,

Mámoros lesz mind, ki minden nap issza.
Hiába mondják; sok megárt a jóból,
Szemeden át szívedbe vágyom vissza.

[naiva]

23.

Metallica: Véget ért egy álom.


Véget ért egy álom, most felébredek,
álmodtam, hogy voltál, veled táncoltam,
csodás mosolyod mit emlékül kaptam,
álomkép lesz arcod, csillogó szemek.

Véget ért egy álom, képzeltem csupán,
bátorító szót, amit akkor mondtál,
másképp érzel irántam, megváltoztál,
olvasod versem, és könnyezel talán?

Véget ért egy álom, vár a valóság,
színes lombruhába öltözött a táj,
könnyet ejt, búcsúzik a nyári világ.

Szürke ködköpenyében suhanva jár
az Ősz, nyomában eltaposott virág,
üvölti velem tovább, " Mennyire fáj! "

[naiva]

24.

felix: Machbet

Nem tettem semmit, csak azt, mi a dolgom,
Ám agyamban a sátán ütött tanyát;
Az üst gőzében a régi mivoltom
Kiforgatták jót ígérő vészbanyák.

Alig szóltak, s már Cawdor lettem, a than,
S még többet ígért a nagyszerű jóslás;
Új dinasztiát. Király leszek, netán
Hozzásegítem magam. Nem tesz jót más.

Hát utat törtem, végeztem ma éjjel,
Szellem nem rettent, borít sötét felhő,
Nem árthat nékem, kit anya szült, széjjel-
Tépem, bár támad a birnami erdő.

Csak nőm a vétkes; ha nem piszkál, tán nem
Idejekorán pusztul szelíd Duncan.

[naiva]

25.

winner: Nekem rendelt a Sors!


Lelkem magányos tengerén egy szótlan, szürke napon.
Olyat adott az élet, melyet kell, hogy te is érezz!
Nem mondhatod, hogy hívó, kérő szavamat nem hallod!
Tán másfelé van a szíved? Nem, azt én nem engedem!
Nekem te vagy éltető levegőm, falat kenyér is,
neked meg én vagyok az, kinek mosolyod kell, hogy add!
Kérlek, hát esdve kérlek, értem dobbanjon az a szív,
mely oly hevesen zakatol szépívű kebled alatt!
S egy reggelen, amint álmosan ébredezel, meglásd
engem találsz majd magad mellett, feléd mosolygok én.
S akkor add szavad is szíved mellé: ígérd meg drágám!
Örökre velem maradsz, amíg el nem ragad az ég.

----De hiszen már tudjuk: a mi szerelmünk halhatatlan.
----Nekem rendelt a Sors, semmi minket el nem választhat.

[naiva]

26.

felix: Feleségemnek

Szélborzolt haját bámultam a hídon,
Elibénk terült a budai látkép.
Látlak-e holnap? Suta kérdés, bizony,
Akkor nem tudtam, hogy mondhatnám másképp.

Madarak szálltak; borzongató iszony,
Ha nem a válasz. De egy volt a szándék,
Fényes ünnepnap a gondokból kivon,
Széles út nyílik, ha mindkettő rálép.

Biztos támaszpont, örökkön visszahív,
Arcának fényét elbűvölten lesem,
S ha kell, naponta százszor súgom neki,

Hogy érte s tőle dobog csak ez a szív,
Miatta s neki ragyog csillagszemem,
Hogy van (s én vagyok) ki forrón szereti.

[naiva]

27.

Metallica: Egri álom


Eger utcáin sétáltam ma veled,
ott, ahol egykoron Dobó lépkedett.
Török ostrommal, csellel be sosem vett.
dombtetőn ránk büszke várfala mered,

Bástyából néztük, mily szép panoráma,
lenyűgöz a történelmi táj képe,
fejembe szállt az egri bika vére.
barátságban áll Mecset, Bazilika,

Véget ért álmom, ideje ébrednem,
gyötrelmes kín az élet, nincs többé tét,
kihűlt már lelkem égető szerelem.

Véget ért álmom, nincs szín, szürke a lét,
könnyet ejt majd este a kiszáradt szem,
unalmas hétköznapok várnak ismét.

[naiva]

28.

farao: Augusztus végén

Még éjszakai gyászkeretben fellegek,
s fűrészes bíborpalástban az ég.
Az ügyelő Nap hűtött világban lebeg.
A távolban most felgyullad a rét.

Fák lombaranyhaját fésülő reggel ez.
A távozó Nyár Janus-arca mély
uszoda-kék szemével mint lázas beteg
nyugtalan fényét sugározza szét.

Hadat üzent az Ősz, súlyától megreped
bárányfelhőket terelő tüzed,
s az üveg burába zárt meleg hónapok

szétroppanva vallanak új nemet.
Vén rühes oroszlán helyett szüzek.
A hajnal takaróján néma csillagok.

[naiva]

29.

farao: Szerelem

"Az előtte ivásnak lennék híve!"
A libatépetté vált élvezet
lehet a síron túl is elvezet,
lettél sikertelen mű törött íve.

Csuklottan ülsz, s ha halnál, lenne hír-e?
Álmodsz éjszakai árnyképeket,
még pár pohár, s klinikai eset.
Olvad még szádban mámoros csók íze?

Vagy már a tükörképed lett a rémed?
Bezúzott arccal zuhansz valahol,
tántorogsz, lengő múlt idő a térben.

Üzemanyagod s véred: alkohol.
Majd fürdetnek vagy gondos kéz eléget
füstté vált szerelmeddel ajkadon.