Elküldve: 2010 Okt 3 Vas 20:25 Hozzászólás témája: 40-43. heti Prózaverseny
Kedves Fullos alkotók!
Az anonim vers és próza versenyek szabályai a következők:
– A versenyek anonim formában fognak zajlani, a művek beküldése és a szavazás tekintetében is.
– Négy hetenként 1 alkalommal kerülnek megrendezésre a próza és a vers kategóriában is.
– A művek az eredményhirdetés előtt nem jelenhetnek meg a Fullextra semmilyen felületén.
– A megadott témához kell kapcsolódniuk.
– Próza esetén, hossza kb. 80-100 sornál lehetőleg nem lehet több.
– A megadott témára 3 hét áll rendelkezésre a művek beküldésére, és 1 hét a szavazatok leadására.
– A győztes műveket a következő verseny végéig kiemelt helyen olvashatjátok a főoldalon,
– A versenyeken több művel is indulhat egy alkotó.
– A műveket és a szavazatokat is winnernek kell elküldeni privát üzenetben, a minden témakiírásnál megadott időpontig.
– Aki indul a versenyen, kötelező szavaznia, de függetlenül attól, hogy hány művel indul, csak egyszer szavazhat.
– A szavazat akkor érvényes, ha három különböző mű azonosítószáma szerepel benne, és a beküldési határidőt nem lépte túl.
– Önmagára nem szavazhat senki!
– Szavazásra minden tag jogosult egyszer, aki a verseny indításakor már regisztrált tag volt. Kivétel azok a tagok, akik a kiírás napja után regisztráltak, de az adott versenyre művükkel beneveztek.
– A résztvevőknek MINDKÉT KATEGÓRIÁBAN kötelező szavazni. Aki nem szavaz, az kizárásra kerül.
– Az a vers nyer, aki a szavazáson a legtöbb jelölést kapta, holtverseny esetén, a zsűri pontszáma dönti el melyik lesz az első.
– Az eredményhirdetés után a leadott szavazatok nyilvánosságra kerülnek.
– A közönség szavazása mellett egy állandó zsűri is dönt a versenyekben.
A zsűri tagjai:
Anna1955
Si
Lacoba
Végh Sándor
Hori
- Ők 1-5 pontig értékelhetik a műveket.
- Nem ismerhetik a szerzőket és egymás leadott pontjait.
- Az eredményhirdetéskor a zsűri összesített pontszámait is nyilvánosságra hozzuk.
Tehát négy hetente, 4 győztes mű díszítheti a főoldalt, mindannyiunk örömére.
Minden győztes automatikusan szerepelni fog a 2011 évben megjelenő antológiában.
Így nemcsak az Interneten, de nyomtatásban is olvashatják remek műveiteket!
Abban az esetben, ha egy szerzőnek 4-nél több műve ért el sikert az év folyamán, úgy az általa megjelölt 4 mű kerül be a válogatásba.
Kedves alkotók!
A 40 - 43. heti prózaverseny témáját a_leb adta:
EGY FLASKA TENGER
A műveket OKTÓBER 24-e (vasárnap) este 8 óráig kérjük elküldeni NAIVÁNAK privát üzenetben!
Szavazni OKTÓBER 25-től OKTÓBER 30-a este 8 óráig lehet, szintén NAIVÁNAK privát üzenetben, kötelezően az általatok legjobbnak ítélt három mű sorszámának megjelölésével.
Ne feledjétek, aki benevez a versenyekre, annak kötelező szavaznia, mindkét kategóriában!
Károly bácsi magához tért. Tegnap délután a kórterem társak szaladtak az ápolóért:
- Tessék gyorsan jönni, mert Karcsi bácsinak szörnyű fájdalmai vannak, nagyon szenved.
Az ügyeletes orvos beadott a betegnek fájdalomcsillapító injekciót. Nemsokára az öreg mély álomba süllyedt. Arca kisimult, de a légzése nehézkes volt. Az oxigén maszk talán kicsit segített ebben neki. Csak másnap délben ébredt fel. Az ágya mellett megpillantotta Pétert, aki egy emelettel feljebb feküdt a kardiológián. Pár héttel ezelőtt hozták be Pétert szívproblémával. A kezelések rendbe hozták őt és már könyörgött a kezelő orvosának, hogy engedjék haza. Mikor tehette, mindig meglátogatta a falujabeli Karcsi bácsit, aki a tüdő osztályon feküdt, sajnos az öreg eléggé rossz állapotban volt. És most, ahogy az öreg meglátta Pétert, szemei felvillantak. Örült Péter látogatásának, mert mindig jókat társalogtak. Karcsi bácsi a volt tengerész nagy lelkesedéssel mesélt a fiatalkori kalandjairól, a tengerészeti múltjáról. Ez az ember behajózta a világ vizeit, sok országot, népet megismert. Nyugdíjasként sem szakadt el a hajózástól. Hajó modelleket készített a saját műhelyében. A családi ház teli volt Karcsi bácsi "műveivel", de a család barátait is meglepte időnként egy kishajó "csodamű" - vel. A kórházban is sokat mesélt az utazásairól, a hajókról. Talán álmaiban is a hullámokon himbálózott A kórteremben hallották, hogy álmában nem egyszer hangosan társalog a hajós kapitánnyal.
Most, mikor Karcsi bácsi a hosszú alvás után felébredt és megpillantotta Pétert, gyenge hangon a következőt mondta:
- Péterkém, tudom, hogy csak óráim maradtak.
- Ne mondja ezt Karcsi bácsi.
- Tudom és érzem is, hogy a tengert többé nem láthatom. Ó istenem, de jó volt fiatalnak lenni, behajózni a világot, élvezni a tenger szédítő illatát. Nehéz elviselni, hogy soha többé...
Az öreg tengerész elsírta magát. Péter megtörölgette arcát, száját. Az utolsó szavait már alig hallotta.. A betegnek fogytán volt az ereje, csak úgy kapkodta a levegőt, az oxigén maszk sem sokat segített rajta. Karcsi bácsi mereven nézte a mennyezetet, gondolatai mintha valahol messze járnának. Egyszer csak összeszedte maradék erejét és érthetően kimondta.
- Péterkém, tegyél meg az öreg barátodnak egy szívességet.
Péter feléje hajolt.
- Ho-ho-hozzál nekem a tengerből egy kis vizet, - és várakozóan nézett Péterre. "Ezt a kívánságát teljesítenem kell mindenáron!" - gondolta Péter és a sarokban meglátott egy flaskát.
- Jól van Karcsi bácsi, hozom a vizet
Péter kiszaladt a flaskával, megkereste a mosdót, pár perc múlva visszatért a kórterembe.
- Karcsi bácsi, itt a flaska egy kis tengeri vízzel.
Az öreg rátette a gyenge kezeit a flaskára, és az arcán megjelent egy elégedett mosoly, becsukta szemeit, és így, mosoly közepette hagyta el lelke a kórtermet, szépen csendbe átevezett az öreg tengerész a másvilágra. Péter nézte, nézte őt, és a meghatódottságtól kicsordult szemeiből pár ragyogó könnycsepp.
Legutóbb naiva szerkesztette (2010 Okt 31 Vas 21:45), összesen 1 alkalommal
Elküldve: 2010 Okt 24 Vas 19:12 Hozzászólás témája:
02.
anyatka: Az utolsó ajándék
Judit pakolgatott a tanáriban, szerette ha rendet hagy maga után, főleg így szünet előtt. Fáradt volt, de elégedett. Szépen
sikerült a karácsonyi műsor, igazán ügyesek voltak a gyerekek. Büszke volt rájuk, igen, a hatodik bé tud ha akar, ha
segítenek nekik. Lassan készülődni kezdett, már a kabátját húzta, mikor Gyöngyi nézett be az ajtón.
- Na hát Judit! Még nem is gratuláltam! Igazi csodát varázsoltatok a gyerekeiddel.
- Köszönöm. Én is így érzem.
- Ha gondolod jöhetsz velem, hazavihetünk, Árpi elém jött kocsival.
- Kedves vagy, de még be akarok menni a boltba. Jó lesz nekem gyalog is, szeretek sétálni.
- Ahogy akarod. Akkor szép ünnepet neked! A lányoddal leszel?
- Igen, együtt karácsonyozunk, a vőlegénye is eljön. Neked is boldog karácsonyt! Találkozunk januárban.
- Majd felhívlak, talán a két ünnep közt is összefuthatnánk.
- Rendben. Na siess, ne várakoztasd tovább a hercegedet! Szia!
- Szia, de még egy puszit adok.
Mintha anyja és lánya ölelkeztek volna. Különös barátság volt az övék, csendes, nem tolakodó. Gyöngyi két éve került
kezdőként az iskolába hatalmas tervekkel, lelkesedéssel. Juditnak tetszett ez a hozzáállás, saját magára emlékeztette, a
húsz év előtti Juditra. Sok minden történt azóta.
Megrázta a fejét, mintha fel akarná ébreszteni magát, nincs itt az ideje az álmoknak. Most menni kell, előbb a boltba,
majd haza. Eszter biztos ott van még, azt beszélték meg, hogy ma jön ablakot pucolni. Nem mintha nem tudná
megcsinálni, de ehhez a feladathoz ragaszkodik a lánya, még most is, pedig már nem lakik otthon. Nyolc éve, így
karácsony előtt függöny feltevés közben megbillent a szék, amit az asztalra tett, és aminek a tetején Judit egyensúlyozott.
Csúnya lábtörés lett a vége. Történhetett volna rosszabb is, ha kifelé esik.
A bevásárlással hamar végzett. Hazafelé szaporázta a lépteit, mert el kezdett esni az eső. Jobb lenne, ha a hó hullana, ha
már, de ezen kár mérgelődni.
Hat emeletnyi lépcső, jó kis edzés, mert ugye a lift az megint nem működik, de Judit ezen sem mérgelődik, ma nem.
Beérve a lakásba finom, friss illat csiklandozta meg az orrát.
- Eszter! Merre vagy?
- Szia anya! Már itthon? Későbbre vártalak - hallotta a lány hangját a hálószoba felől.
- Majd befejezed, nem sürgetlek - közben kabátját vállfára akasztotta, és belebújt kedvenc puha papucsába.
- Nem. Kész vagyok - már előtte is állt mosolygósan, piros arccal a lánya, futtában megölelték egymást.
- Új függöny?
- Tetszik?
- Gyönyörű! Olyan, amit a katalógusban néztünk. Honnét?
- Ajándék..... tőlem.
- Te varrtad meg? Hihetetlen!
Eszter már rég látta az anyját ilyen önfeledten örülni, ennyi csillogást a szemében. Nagyon izgult amiatt, hogy fog ez az
egész alakulni, ekkora boldogságra nem számított még álmában sem. Látszólag jó a kettejük kapcsolata, de mégis van
valami megmagyarázhatatlan távolság közöttük.
Judit egyik szobáról, a másikra pördült, a fellegekben érezte magát olyan boldog és könnyű volt minden lépte.
- A hálóban is lecserélted?
- Igen, ha nem baj - nézett rá bátortalanul a lánya, de mert anyja tekintete továbbra is csillogott, kézen fogta, s bevezette
a szobába.
- Baj? Ilyen gyönyörű ajándékot már régen kaptam! Nem is tudom hogy tudtad ezt ilyen titokban...... Te Eszter! - Judit
arca egy pillanat alatt átváltozott - Hová tetted?
- Mit?
- Hová tetted? Itt volt a polcon! Hol van?
- Én csak a függönyt....
- Mit csináltál vele? Hogy merészeltél hozzányúlni? Eltörted?
- Anya, én...
- Eltörted, és azt hitted nem veszem észre! - mint egy őrült, úgy rohant az asszony a szemeteshez, kiborította és közben
csak kiabált - Nincs bátorságod, hogy bevalljad? Miért nyúltál hozzá?
- Anya, hidd el.....
- Ne magyarázkodj! - visszarohant a hálóba, s mint akinek elment az esze csapkodott, dobálta a párnákat, tépte a haját.
- Látod? Itt volt! Ezen a szent helyen. Apád képe és a Radnóti kötet között, itt állt a zöld kis üveg. Most látod? Nem?
Hogy lehet ez? Majd én megmondom! Eltüntetted! Elloptad!
- Anya....
- Ne! Ne szólj egy szót sem! Tudod mit? A lehető legrosszabb az, ami te vagy! Mindent, mindent elrontasz! - egész közel
hajolt a lány arcához, megragadta a két vállát és szorította úgy, hogy belefehéredett az ujja.
- Anya..
- Hiába sírsz ez az igazság! - sziszegte kivörösödve - Tönkretettél mindent, mindent! Ha te akkor nem vagy beteg, nem
történik meg.... és most meg! Most meg elvetted tőlem az utolsó ajándékát is! Ez vagy! De ennek most vége! Elmész,
azonnal, és vissza se gyere, soha, soha többet! Értetted? - Hatalmas erővel taszította a lányt a bejárati ajtóhoz, majd ki a
lépcsőházba, utána dobta a kabátját és a táskáját is.
Eszter nem emlékezett arra, hogy jutott le a lépcsőkön. Forgott vele a világ, azt hitte ez egy rossz álom. A hideg eső meg
csak zuhogott. A közeli padra kucorodott és várta,az ébredést. Vacogott, de nem érezte, hogy fázna, inkább valami
mást érzett, amit megfogalmazni nem tudott volna. Ilyen lehet, ha összeomlik a világ, ha kettétörik a lélek. Mindenféle
eszébe jutott. Az apja, ahogy búcsúzott tőlük. Eszter 12 éves volt, és elkapta a bárányhimlőt, ezért maradt otthon
anyával, eredetileg úgy tervezték, hogy elkísérik apát a kongresszusra. Már értett mindent. Értette mi az a láthatatlan fal,
ami anyja és közte magasodik. Tudta, hogy ha most nem megy vissza, tényleg nem látják egymást soha többet.
Juditnak kevergett a gyomra, öklendezett és hányt. Soha életében nem bántott senkit. Nem értette mi történt, nem tudta,
hogy történt. Képek villództak előtte, a lánya arcát látta, a kétségbe esett tekintetét, a félelmet. Bolyongott a lakásban, a
konyhában megállt egy pillanatra. Hirtelen eszébe jutott valami. Kinyitotta a szekrényt, és beigazolódott, a tányérok
mellett ott állt a zöld kis üveg.
- Istenem! Mit tettem?
A falnak támaszkodva lassan lecsúszott a földre, és zokogott. Hiszen pont ő volt az aki elmozdította a helyéről a
tengervízzel töltött flaskát. Az utolsó ajándék, amit Bálint neki szánt. Nem mehettek vele, mert Eszter bárányhimlős
lett, de neki muszáj volt elutaznia. Megígérte, hogy siet majd vissza, és hoz egy üveg tengervizet. Az ajándék
megérkezett, a bőröndbe volt, azt visszakapta. Nem Bálint vezetett, Péter autójával mentek. Hazafelé frontálisan
ütköztek egy kamionnal, már majdnem a határnál voltak.
Halkan nyitódott az ajtó.
- Anya..... Anya, merre vagy? - halotta Judit hangját.
Mert választ nem kapott elindult a lány, hogy megkeresse. A konyhában találta a sarokban a padlón ült térdeit átkarolva,
feje előrebillent.
- Anya..
Eszter odaguggolt elé, félénken a karjához ért, szíve a torkában dobogott.
- Anya!
Judit lassan felemelte a fejét.
- Meg tudsz nekem valaha bocsájtani? Én nem..... nem akartalak bántani..... én...
- Tudom, tudom anya.... Nekem is fáj... nagyon..... hiányzik.
- Nem te vagy az oka! És nem vagy rossz, nem vagy haszontalan.....
- Ó anya...
Eszter átölelte Juditot, és ringatni kezdte.
- Szeretlek... te vagy a legfontosabb....
- Cssssss, nincs semmi baj, cssssssss........
Nagyon sokáig ültek így, ebben a kétségbeesett, fájdalmas szeretetölelésben.
Legutóbb naiva szerkesztette (2010 Okt 31 Vas 21:48), összesen 1 alkalommal
Elküldve: 2010 Okt 24 Vas 20:34 Hozzászólás témája:
03.
Julianna: A Holt tengernél
Holt tenger - igazi csoda. A szép táj mellet az ember teljesen kikapcsolódhat. A magas só tartalom miatt el sem merülsz, nyugodtan lubickolhatsz a víz felszínén. Az értékes iszap pedig gyógyítja a látogatót sokféle bajból. László egyedül feküdt a tengerparton és mély gondolatok gyötörték. Magdival egy évvel ezelőtt ismerkedett meg az internet egy közösségi oldalán. Levelezés által mindketten rájöttek, hogy sok közös téma foglalkoztatja őket. László mindig izgalommal leste Magdi levelét. Mivel eléggé messze laknak egymástól, László az ország déli részén, Magdi pedig nyugatin, az első találkát Budapesten rendezték meg. Egy csodálatos napot töltöttek együtt. Mikor László az esti vonaton utazott hazafelé, gondolatban felidézte a történteket, Magdi csevegését, mosolyát, neki úgy tűnt, hogy megtalálta élete párját, és biztos volt abban, hogy Magdi is hasonlóan érez. Később a fiú egy hetet Magdiéknál töltött, és ezután komoly tervek születtek, a házasság gondolata is megszületett.
Lászlót hamarosan komoly szerencse érte. Páros repülő jegyet nyert. Magdival készültek a Holt tengerhez. Csodálatos utazás volt előttük. Már minden meg volt tervezve, mikor László kapott egy táviratot:
"Sajnálom, nagymamámat temetjük, én nem utazhatok, és te ne gyere többet hozzánk, Magdi"
Hiába telefonálgatott László, a közösségi oldalon kereste Magdit, sehol nem találta. Valaki a lány rokonai közül azt mondta, lehet, hogy Magdi külföldre utazott. László nagyon szomorú volt, de egyedül elutazott a Hold tengerhez azzal, hogy felejtsen és kikapcsolódjon. Élvezte mindazt, amit a környezett nyújtott neki, azonban felejteni nem tudott. A hólmiai között talált egy követ, amit nehezéknek használt, és egy befőttes üveget. A kőbe belevéste: N..Y MAGDIKÁM, SZERETLEK, SOHA EL NEM FELEJTELEK. S...S LÁSZLÓ. (és dátum).
A követ elhelyezte az üvegben, az üveget megtöltötte a tenger sós vízével, azután lezárta az üveget. Eldobta az üveget messzire a vízbe.
Talán a kis tehernek sikerül elérni a tenger fenekét. László bekente magát a sötét iszappal, lefeküdt a parton, becsukta szemeit. Úgy érezte, hogy megkönnyebbült. Ha a tenger elapad, a köbe vésett vallomás a tenger vízével együtt talán megmarad. Hátha a címzett még el is olvassa...
Legutóbb naiva szerkesztette (2010 Okt 31 Vas 21:48), összesen 1 alkalommal
Nem készíthetsz új témákat ebben a fórumban Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban Nem módosíthatod a hozzászólásidat a fórumban Nem törölheted a hozzászólásaidat a fórumban Nem szavazhatsz ebben fórumban
