44-47. heti prózaverseny

[winner]

Kedves Fullos alkotók!

Az anonim vers és próza versenyek szabályai a következők:


– A versenyek anonim formában zajlanak, a művek beküldése és a szavazás tekintetében is.
– Négy hetenként 1 alkalommal kerülnek megrendezésre a próza és a vers kategóriában is.
– A művek az eredményhirdetés előtt nem jelenhetnek meg a Fullextra semmilyen felületén.
– A megadott témához kell kapcsolódniuk.
– Próza esetén, hossza kb. 80-100 sornál lehetőleg nem lehet több.
– A megadott témára 3 hét áll rendelkezésre a művek beküldésére, és 1 hét a szavazatok leadására.
– A győztes műveket a következő verseny végéig kiemelt helyen olvashatjátok a főoldalon,
– A versenyeken több művel is indulhat egy alkotó.
– A műveket és a szavazatokat is az adott hónap játékvezetőjének (naivának vagy winnernek) kell elküldeni privát üzenetben, megadott időpontig.
– Aki indul a versenyen, kötelező szavaznia, de függetlenül attól, hogy hány művel indul, csak egyszer szavazhat.
– A szavazat akkor érvényes, ha három különböző mű azonosítószáma szerepel benne, és a beküldési határidőt nem lépte túl.
– Önmagára nem szavazhat senki!
– Szavazásra mindenki jogosult egyszer, aki a verseny indításakor már regisztrált tag volt. Kivétel azok a tagok, akik a kiírás napja után regisztráltak, de az adott versenyre művükkel beneveztek.
– A résztvevőknek MINDKÉT KATEGÓRIÁBAN kötelező szavazni. Aki nem szavaz, az kizárásra kerül.
– Az a vers vagy prózai mű nyer, amelyik a szavazáson a legtöbb jelölést kapta, holtverseny esetén, a zsűri pontszáma dönti el melyik lesz az első.
– Az eredményhirdetés után a leadott szavazatok nyilvánosságra kerülnek.
– A közönség szavazása mellett egy állandó zsűri is dönt a versenyekben.


A zsűri tagjai:
Anna1955
Si
Lacoba
Végh Sándor
Hori


- Ők 1-5 pontig értékelhetik a műveket.
- Nem ismerhetik a szerzőket és egymás leadott pontjait.
- Az eredményhirdetéskor a zsűri összesített pontszámait is nyilvánosságra hozzuk.

Tehát négyhetente, 4 győztes mű díszítheti a főoldalt, mindannyiunk örömére.

Ezen kívül minden győztes automatikusan szerepelni fog a 2011 évben megjelenő antológiában.
Így nemcsak az Interneten, de nyomtatásban is olvashatják remek műveiteket!

Abban az esetben, ha egy szerzőnek 4-nél több műve ért el sikert az év folyamán, úgy az általa megjelölt 4 mű kerül be a válogatásba.



Kedves alkotók!


A 44-47. heti prózaverseny témáját piroman adta. A verseny témája:

A fiók


A műveket november 21-e (vasárnap) este 8 óráig lehet elküldeni winnernek privát üzenetben!

Szavazni november 22-től 28-a este 8 óráig lehet, szintén winnernek privát üzenetben, kötelezően az általatok legjobbnak ítélt három mű sorszámának megjelölésével.

Ne feledjétek, aki benevez a versenyekre, annak kötelező szavaznia, mindkét kategóriában!

Kellemes alkotást, jó munkát a versenyzőknek!

[winner]

01. Anne 20: A múlt fiókja

A fésülködőasztal legalsó fiókja mindig zárva volt.
A nő munka után fáradtan hazaért, és leült a kis foteljébe az asztal elé. Tudta, hogy senki nincs itthon, elővette a kistáskájából az aprócska kulcsot és kinyitotta a fiókot.
Fekete-fehér fényképek hevertek a papírkupac tetején. Egy fiatal pár esküvői képe, a hetvenes évekből. A szülei. És aztán egy még régebbi, megsárgult kép a nagyszüleiről, egy ház előtt álltak, pólyás csecsemővel a karjukban.
A nő tovább túrt a fiókban, egyre több fényképet vett elő, és kipakolta az asztalra. Most nem ezeket akarta látni. Hanem azt az egyet.
Természetesen legalul volt. Egy borítékban, fóliázva, nehogy kikezdje majd az idő.
Óvatosan kihajtotta a borítékból, és megcsodálta. Egy szőke srác kék szemekkel, borzas hajjal, és egy lány, aki valaha ő volt.
Sosem felejti el a pillanatot, amikor a kép készült... Akkor még hullámos, barna haját kibontva hordta, mert a fiú imádta nézni, ahogy lobogtatja hajzuhatagát a szél.
Egy magas hegytetőn álltak, a hegy legmagasabb pontján, a kilátóban. A többi kiránduló mind csodáló pillantásokat vetett rájuk, annyira nevették és látszott, hogy nagyon boldogok. Életük csúcspontjára értek, ezzel viccelődtek, amikor lefotózták őket. Háttérben a környező hegyek, szikrázó napsütés, ők pedig fáradtak voltak és porosak. De megcsinálták, amit elterveztek. Az egyik közös álmuk teljesült: együtt megmászták az ezerötszáz méteres hegyet.
Fiatalok voltak, és azt hitték, előttük az élet. Mekkorát tévedtek!

Amikor a nyár véget ért, visszamentek az egyetemre. A fiút egyik szombaton a barátai bulizni hívták, a lány viszont nagyvizsgára készült, ezért nem tartott velük. Visszafelé jöttek már hajnaltájban, amikor egy kereszteződésben egy őrült gyorshajtó belerohant az autójukba. A fiú az anyósülésen meghalt, mire a mentő megérkezett.
A lány a temetés előtt egy nappal levágatta a haját, és az összefont tincseket elhelyezte a koporsón a ravatalozóban. Ez volt az utolsó ajándéka a fiúnak.
Sorban megbukott a vizsgáin, és inkább otthagyta az egyetemet.
Egy évig teljes letargiában volt, és soha többé nem növesztette hosszúra a haját. Azóta nem is talált senkit, akivel olyan boldog lett volna. Igaz, nem is keresgélt. De kompromisszumot kötött az élettel: még az egyetemi évek alatt az egyik osztálytársa üldözte a szerelmével, később találkozgatni kezdett vele, és tudta, hogy a fiú a csillagokat is lehozná az égről. De hát a lány nem volt belé szerelmes. Hozzáment, vidékre költöztek és született egy kislányuk, de a lány szíve már a fővárosban volt eltemetve.
Ez az egy fénykép maradt a múltról, amit azóta a fiók őriz neki. Néha előveszi, nézegeti, de ilyenkor mindig elszomorodik. Még most, jó néhány évvel később is nehéz elfogadni a sors döntését.

A másik szobában hangosan kakukkolt az óra, és a nő tudta, hogy a család mindjárt hazaér.
Gyorsan még egy pillantást vetett a képre, visszacsomagolta, és elrakta a fiókba. Sorban visszahelyezte a többi fotót is. Itt volt mindenki, aki valaha kedves volt számára, és már nem élnek. De szeretettel gondol rájuk, amíg csak él. Mind hatással voltak rá, és a múltjához tartoztak.
Percek múlva ismét kulcsra zárta a múlt fiókját.

[winner]

02. Julianna: Egy sokfiókos szekrény története

Fiatal korában nagyon szép darab lehetett, díszesen faragott mintákkal. A fiókok számtalan titkot rejthettek Ki lehetett a birtokosa ennek a rendkívüli bútorzatnak. Talán egy fiatal hölgy, ki hosszas levelezést folytatott a távolban lévő szerelmével és ezekben a fiókokban rejtegette a számára vagyont érő leveleket? Vagy talán egy idősebb naccsága, aki e szekrény fiókjaiban tárolta az élete folyamán összegyűjtött értékeit, ajándékokat? Minden esetre nem férfiú lehetett a bútor birtoklója.
Mikor Ferkóékhoz került a szekrény, az eredeti szépségéből már sokat veszített. Az egyik oldalához valamilyen sötét szutyok ragadt. Egyik sarka a szekrénynek kissé megsérült, talán a szállítás nyoma. Öt vagy hat ember cipelte ide, nagyon nehéz darab. Szerencse, hogy nem emeletre kellett felvinni. "Ha lett volna eszük ezeknek a hordároknak, kiszedték volna a fiókokat", - gondolta Ferkó, de hamarosan megváltoztatta ezt a véleményét. Hogy miért? Másnap, miikor a mamája elment a piacra, a fiú hozzáfogott kihúzogatni a fiókokat. Kíváncsi volt a tartalmukra. Azonban csak haszontalan papírokat, iratokat, szemetet talált. Ki akarta húzni az egyik fiókot a szekrényből, hogy a tartalmát kiborítsa a szemetes kosárba, azonban nem sikerült. Kiderült, hogy a fiókokat nem lehet elválasztani a szekrénytől. " Ez furcsa",- tűnődött el Ferkó. A szekrény középtáján pedig csak egy lap volt, amelyik imitált egy fiókot és olyan fogója volt, mint a többi fióknak. Egy fiók hiányzott. "Ez nagyon becsapós! Nem 9 fiók van, csak 8!". Mikor a mami hazajött, Ferkó lelkesedéssel mesélt a felfedezéséről.
- Ferikém, sok dolgunk lesz. Mire anyádék megjönnek, ezt a sokfiókost ki kell pofoznunk, mert apának első dolga az lesz, hogy neki ugrik a fejszével és tűzifát készít a kandallóhoz, dicsérni is fogja, hogy jó kemény fa!
- Hi-hi-hi! - kuncogott a gyerek. - Nem, mama, nem hagyjuk.
A köröm pörkölt lassacskán főtt a konyhában, a nagymama az unokájával pedig nagy munkában volt. Sikálták, mosták, csiszolták, törölgették, lakkozták a sokfiókost. Meg is izzadtak. Nem hiába! Mindketten leültek a kisszékre és gyönyörködőek a munkájukban. Szépen felújították a szekrényt! Jóleső érzés volt számukra. El is fáradtak tisztességesen.
- Ferikém, létezik egy probléma, - mondta mami.
- Milyen? - ijedten kérdezte a fiú.
- Szép lett a szekrény, de hová tesszük? Nincs egy talpalatnyi felesleges hely a lakásban.
- ??
- Pedig Mariska néni a halála előtt arra kért, hogy őrizzem meg a szekrényt, ez egy 19. századbeli emlék, titkot rejt. Többet nem tudtam kiszedni belőle, mert hirtelen végleg lehunyta szemeit.
Ferkó felpattant.
- Mama, van megoldás. Az én szobámban van egy kis hely. A sarokban tétlenkedik egy nagy doboz játékokkal és haszontalan dolgokkal tele. A doboz helyére tesszük majd a szekrényt.
Nem sokat tétováztak. A szomszéd Pista bácsi és két fia segítségével hamarosan a szekrény a doboz helyére került. Mintha oda tervezték volna. Ferkó sietett elhelyezni a fiókokba a fontos kincseit, írószereit. Másnap az iskolából jó néhány osztálytársával jelent meg. Be kellett mutatni nekik az új rendkívüli szerzeményt. Tegnap anya és apa sem tudtak szóhoz jutni az ámulattól. Ferkó boldog volt. A sokfiókos szekrény így sok évre menedéket talált a szobájában.
Feri jóképű fiatalemberré cseperedett, helyes barátnőt talált. És pár évi ismeretség után ők megtervezték a közös életüket, közben egy nagy problémával találkoztak. A sokfiókos szekrény. Ferkó még mindig ragaszkodott hozzá, a sok vele kapcsolatos emlékekhez. Így az új lakást a szekrényhez kellett választani.
Megérkezett a költözködés ideje. Eljöttek a barátok is segíteni. A szekrény szállításához több kézre volt szükség. Nemsokára a súlyos bútor Feri dolgozó szobájában volt. Másnap Feri szabadnapos volt, így hozzáfogott a dolgozó szobája berendezéséhez. A sokfiókos szekrényt arrébb akarta tolni, de nem tudná megmagyarázni, hogy hogyan, de a szekrény hátlapja elvált és a padlóra zuhant. És itt egy meglepő felfedezés. A szekrény hátoldalán lehetett kihúzni a 9-ik fiókot. A titkos fiókot. Vajon mit rejteget ez a fiók? Ferkó ámulatára előkerült egy ékszeres dobozka értékes nyakláncokkal, karkötőkkel, gyűrűkkel és fülbevalókkal. Ezenkívül egy régi-régi biblia. A fiók végében Feri talált egy irattartót krétarajzokkal. Krétarajzok! Ezek a rajzok voltak Ferkó számára legérdekesebbek. Évszázados titkok tárultak fel a fiatalember előtt. Mariska néni biztosan erről mesélt volna Feri nagymamájának. Nem kis titok!

[winner]

03. teru: Titkos rekesz

Már sok év eltelt azóta. Túl sok is talán. Imádott férjemet temettem egy májusi délelőttön, gyönyörű sárga rózsája tele illatos virágokkal, a kert millió színben pompázott amikor utoljára hagyta el otthonunkat. Sok mindenre nem emlékszem azokból a napokból, mély fájdalmam teljesen megbénított, sőt, nem is érdekelt akkor semmi a világon.
Volt egy kisunokánk, Amanda, másfél éves lehetett talán. Lányom akkor várta a második gyermekét, szintén kislányt.
Jó néhány hónappal a történtek után már a kis Nicole is akkorka volt, hogy mászkált ide-oda, és természetesen minden lében kanál volt. Nővérkéje, Amanda, akkor fedezte fel hogy rengeteg fiók van mindenhol melyeket ki lehet húzni és sok érdekes mindent lehet kihalászni onnan.
Sohasem fogom elfeledni azt a délutánt. Van egy nagyon jó barátnőm, akit "jósnőnek" hívnak, mert igen sok mindent megérez, amit más ember talán nem. Egy reggel a konyhában vasaltam, a gyerekek meg tudtommal televízióztak bent a nappaliban.
Egyszer csak megszólalt a telefon, a jósnő barátnőm frenetikus hangjával:
-Figyelj! Most rögtön, a gyöngyök! A pici le fogja nyelni, megfullad! Vagy az orrába dugja, siess, vedd el tőlük!
Fogalmam se volt miről beszél, tudtommal semmiféle gyöngy nem volt a házban, sosem voltam ékszerek embere.
Ismerve barátnőmet, berohantam a szobába. Két fiók is ki volt húzva egészen, tartalmuk szanaszét hevert a padlón. Amanda kezében egy hófehér gyöngysor, épp azon mesterkedett, miként lehetne azt széjjelszedni.
Bennem meghűlt a lélek.
-Hol szerezted ezt? - kérdeztem.
-Itt, - mutatott a fiókra.
Abban a fiókban és nagyon is sokszor jártam, ott tartottam a sok lim-lomot amit az ember nem tud hirtelen hova elrakni.
-De abban nem volt gyöngy- próbáltam érvelni vele.
-Nem itt, - mondja- hanem itt-e! És felemelt egy deszkadarabot, amelyről én mindig azt hittem, a fiók feneke volt.
Ezt a bútordarabot még valamikor régen egy idős nagynénitől "örököltük", és bár jócskán össze volt verdesve, rugdosva, mégis megtartottuk, mert állítólag néhány generációt felnevelt a családban.
Hogy került ez a gyöngysor oda? Vajon kié volt, vagy kinek volt olyan értékes hogy ilyen mélyre eldugja? Akkor vettem észre a kis borítékot szintén a fiók alján. Férjem kézírását felismerve, remegve bontottam ki. Csak ennyi volt benne: Huszonhét kagyló. Mindegyikben egy igazgyöngy...
Aznap ünnepeltük volna a 27-ik házassági évfordulónkat. Sohasem tudnám megmagyarázni hogy, vagy mi úton, de tett róla hogy ajándékát megkapjam...

Nem mertem sírni ott a gyerekek előtt, hisz csak felzaklattam volna őket, különben sem értették volna meg. De azon az éjjel többet sírtam meg imádkoztam mint egész életemben összevéve.

A középső, legnagyobb gyöngyöt egy gyűrűbe fogattam, a többit elosztottam kétfelé, és két kisebb láncot csináltattam a lányoknak. Mind a ketten azt kapták ajándékul elsőáldozásukra.
Akkor még nem tudták az értelmét, de ma már ennyi év nagyon is megértik.

Pár év elmúlt mire ismét találkoztam a barátnőmmel, és érdekelte mi lett a gyöngy sorsa. Elmondtam neki, s megkérdeztem, te honnan tudtad? Csak annyit felelt, Ő mondta...

[winner]

04. Csitesz: A fiók

Szeretem a sötétséget. Ez nem is lehet másképpen, hiszen abban nőttem fel. Születésem óta ez az otthonom
Az a néhány pillanat, amikor fényt látok magam körül, inkább valamiféle különös kíváncsiságot nyújt számomra, mintsem olthatatlan vágyat, hogy állandóan abban éljek.
Jó így nekem. A sötétség magához ölel, nyugalmat ad. Megengedi, hogy magam legyek magam. Tudom, hogy ezt a képet nem én festettem le először szavakban, de olyan jó ismételgetni az általam olvasott sok-sok betűkbe rajzolt képek vonalait. Mint az iskolában, amikor a kis diáknak görcsben áll már a keze a betűk unalmas gyakorlásától, és egyszerre rádöbben arra, hogy a betűk szavakká váltak. Én emlékszem erre a pillanatra. És Te emlékszel rá?
Én ültem az Olvasókönyv felett, és a sok értelmetlen kriksz-kraksz, valamint makogás egy különös, varázslatos, új masszává állt össze. Szavakká. Jó negyven éve történt mindez, de az élmény, annyira belém ivódott, hogy a mai napig nem felejtettem el.
Ezt hívják megvilágosodásnak? Ezt érezhette Archimédesz, mikor kádjából kicsordult a víz, amikor belebuggyant, és rájött arra, hogy lehet majd föltörölni a padlót? Vagy Edison, amikor a kétezredik kísérlete nyomán meggyulladt a szénszálas izzó, és tudta, hogy mennyi hiábavaló próbálkozása volt előtte? Persze, hogy a rengeteg hiábavaló próbálkozás gyötrő filmje pereg le szemünk előtt, és könnyeink sós íze gyűlik össze szánkban. Amikor végre sikerül lenyelni fájó kudarcainkat, mint a gyorsléptű Nap a lusta felhők mögül, hirtelen szemünkbe villan a Fény. Lelkünkbe hasít, akár egy dübörgő vihar villám dübörgése, és ránk ordibál teli torokból, hogy megérkeztünk.
De hová is érkeztünk meg? A patakhoz, mely előbújik a hegy gyomrából, hogy gyors léptekkel nagyra nőjön, és a tengerrel feleseljen?
Mit is beszélek itt? Én, aki a sötétben élek, tengert, Napot lehelek a vakság szemüvegére, és látónak hiszem magam? Többet kellene olvasnom Freudot, és akkor megfejthetném lelkem obszcén villanásait. Tudod, "anyám, az álmok nem hazudnak". Akkor lehet, hogy Petőfi alkotta meg a pszichoanalízist, és az őszszakállú bécsi doktor csak epigon volt?
Irigy ez a mai világ. Ezt már Lucifer is tudta. "Fukar kezekkel mérsz, de hisz nagy úr vagy." Jó Madách Imrénk már a XIX. században előre látta a jelen adótörvényeinket.
Nem hiába vagyunk mi, magyarok Isten kiválasztott népe. Előre látjuk " a múltat, s jövendőt".
S, hogy honnan tudom mindezeket?
Ja, nem mutatkoztam még be. Én a fiók vagyok. Bennem lapul sok-sok év tudása, bölcsessége. Már, ha bölcsességnek lehet nevezni a megélt évek során összegyűjtött emlék-morzsákat.
És bennem élnek szavak, képek, amiket lelkemben rejtettek el.
Gyűjtöm őket, mint Moliére fösvénye az Eurót. Erről eszembe jut egy kis csasztuska:
Harpagon, Harpagon,
ne táncolj a sarkadon!
Probléma csak akkor történik, ha valami felelőtlen ember kihúz engem, és életre kelek, mint a Dzsinn Aladdin csoda muzeális fényforrásából. Elvakít a világosság, és beszélek mindenféle hülyeségeket. Vagy mégsem?

[winner]

05. Julianna: A "fiók"

Nagyon furcsa álmom volt. Tényleg álmodtam, nem kitaláció! Mintha egy hatalmas fiókban ültem volna és rettentően féltem, hogy a padlón szaladgáló egerek is a fiókba másznak és össze-vissza harapdálnak. Nagyon szenvedtem addig, amíg fel nem ébredtem. A szörnyű érzés elkísért még a munkahelyemre is. Az irodában nem kevés fiók van, és ahányszor hozzányúltam valamelyikhez, máris eszembe jutott az álmom és ismét megrettentem, mintha egerek lennének ott. Természetesen tudtam, hogy nem lehetnek egerek, de még mindig az álom hatása alatt voltam. A fejfájásra hivatkoztam és engedélyt kértem a távozásra. Nem volt kedvem hazamenni. A kávézóban elfogyasztottam egy sütit és egy dupla feketét. Az újságosnál vettem egy rejtvény újságot és beültem az olvasóterembe. A rejtvényfejtés (kedvenc időtöltésem) talán elfeledteti velem a kellemetlen élményeket. Egymás után siker élményekhez jutottam, sok megfejtés elkészült rövid idő alatt Azonban egy rejtvény számomra nagyon kemény diónak bizonyult. Egy 4 betűs szónál elakadtam. Törtem a fejem, de semmiképp nem állt össze a megfejtés. Most tényleg megfájdult a fejem, és ami nagyon rossz, eszembe jutott a fiókos história. Aha! Fiók! Beírtam ezt a szót a rejtvénybe. Egy betű nem stimmelt. Megváltoztattam a "reked" szót "retek"-re. Hurrá! Sikerült a megfejtés! Megálmodtam a "fiók"-ot. Jó érzés volt. Hazamentem. Kis idő múlva felhívtam a barátnőmet, jót dumcsiztunk.Elmondtam neki a "fiókos" sztorimat is.
- Ez hihetetlen,- mondta.

[winner]

06. Samway: Az utcán

Messze még a reggel az ég alja sem vörös, mint máskor. Csak az utcai rács fölött melegedő alak moccan, csak óvatosan,mert minden piciny rés az életet jelenti. Álmában nyöszörög, talán egy régi kép üldözi. A forró teás reggelek, a pattogó tűz a kiskályhában.
Mindig a tetején főzte a teát magának, de az uzsorás ezt is elvitte.
Maradt az utca, télen-nyáron. Szegényes bútorzatát is feltüzelte azon az utolsó télen.
Fiókok tartalmát külön égette el,nincs ott szükség iratokra ahova ő készült. A nyomor végső stádiuma a teljes fizikai megsemmisülés előszobája. Újból mozdul,de most már érzi a reggel csípősségét,mert amikor a nap jön fel világítani, akkor sokkal hidegebb van, mint mikor a hold pislákol. Az ébredés előtt a legintenzívebb az álom. Újból felvillannak az utolsó kockák az egyetlen kis vagyonkájáról, a családi komódról és a „Jancsikályháról”.
Legutoljára,ez a családi komód került a kiskályha mindig éhes gyomrába. Már nem tudni hány fiókja volt,de az biztos, hogy beosztással, minden este egy fiók volt,amely enyhíteni próbálta a minduntalan hívatlanul vendégségbe igyekvő hideget. A sok év a bejárati ajtót is megviselte, már nem zárt rá tokra s csak úgy süvített rajta be a szél a huzattal versenyt futva,mint a gyerekek nyáron az utca porában mezítlábasan,mert ezek is kapkodták a nem létező lábaikat. Az ablakot is sokrétegű papír takarta, ami csak emlékeztetett régi funkciójára,mert kinézni rajta nem lehetett, de nagyon nem is volt értelme.
Csak a nyomort és szegénységet látta rajta keresztül,mintha kintről nézett volna be. Hiába járta az utcát,hol koldult,hol a házak elé kitett hulladékot válogatta használható s netán ehető után. Az utóbbi időben már nem jött össze annyi sem,hogy a nyomorúságos oduját fizetni tudja s a háziúr könyörtelen volt vele, így került az uzsorás csapdájába s innen már ismert a történet. Még az utolsó fiókot eltüzelte s a kályhával együtt elvitte az uzsorás a fedelet a feje fölül.
Azon a reggelen nagy pelyhekben esett le a hó. Az utca megtelt emberekkel s mindenki sietett a maga dolga után. Egyszer egy gyerekhang csilingelt , anyu anyu nézd megmozdult a hókupac. Egyszerre mindenki felkapta a fejét s a hókupac alól egy alig kivehetetlen alak került elő, ha nem lett volna annyira szívet tépő látvány akkor, még komikusnak is lehetett volna nevezni. A szurtos arcot amelyből két mélyen ülő szempár pislogott a világra a feje tetején hósüveg és a gyomra a közeli templom reggel kondulását túl zengte.
Az asszony lehajolt s egy fémpénzt nyomott a kinyújtott ráncos tenyérbe s az arra igyekvők mind lehajoltak, talán a félbeszakadt álom folytatódik…legalább is a forró tea, mert a komód az utolsó fiókkal már a felhőkön túli világban őrzi a titkokat.

[winner]

07. naiva: Az élet fiókjai


Hány fiókot rejtegetünk lelkünk mélyén?
Hányat húzunk ki minden nap, kicsit elmélyülni tartalmában, és hányat tartunk zárva?
Melyik az, amelyet bár bezártunk, néha mégis előkeressük hozzá a kulcsot, és elfordítva a nyikorgó zárban, feltárjuk?

Lelkünk tele van életünk emlékeit őrző fiókokkal…

Gyermekkor… Sokszor belelesünk, kutakodunk benne, keressük az elmúlt érzéseket, az önfeledt, gondtalan időszakot, mikor versenyt futottunk a széllel, és rácsodálkoztunk a végtelen kék égre. Cserebogarat fogtunk, és színes szárnyú pillangót, csigákat kerestünk az eső után a nyári kert buja zöldjében. Száguldott a szánkónk, Holle anyó párnájából hullott, csak hullott a toll… Szabadon visongtunk, és megkóstoltuk, milyen ízű a hó.
Ezt a fiókot gyakran kinyitjuk, hátha újra megérezzük a nyári eső utáni föld illatát, s hidegtől vöröslő markunkban, az olvadó hógolyó ízét…

Vágyódva nyitjuk ki ifjúságunk rekeszét… Ott lapulnak a nagy szerelmek, boldog ölelések, az első csókok, és a szakítások utáni átzokogott éjszakák. A nagy bulik, áttáncolt, koncerteken végigtombolt évek… A nagy találkozások, lázadó beszélgetések, hitünk a jövőben. Álmok, vágyak suhannak elő a fiókból, s mint áttetsző koboldok tűnnek el mély sóhajunk nyomán…

Csodát rejtő fiókunk, a gyermek születése… Élet, mely belőlünk fakadt, lélek, mely a szemünk előtt csodálkozik rá a világra. Boldog mosollyal nézzük a lelkünk mélyén megörökített fotókat: az első lépések, az első fogacskák, a szavak, az óvodai szereplések, a büszkeség és hála, hogy részünk lehet egy emberke világra eszmélésében. Beszippantjuk a babaillatot, belenézünk az ártatlan gyermekszemekbe, mielőtt becsukjuk ezt a boldogság-fiókot.

Halottjaink fiókja nehezen nyílik, fájó lelkünk magába zárja. Előbújnak a szellemek, öreg, eres kezek nyúlnak utánunk. Könnyel öntözött emlékek, temetések és koporsók, melyek szaporodnak éveink múlásával. Rokonok, barátok intenek a múltból, de élnek, a jelenben is élnek! Majd csak velünk halnak meg végleg.
Egy fiók mindig marad számukra bennünk…


Vétkeinket, elrontott lépéseinket, rossz döntéseinket őrzi a nyikorogva nyíló, kulcsra zárt fiók.
Mégis ki kell nyitni, ha fáj is szembe nézni velük… Szabadon kell engedni a múlt démonait, elfogadni őket életünk részeként, hisz valamikor velünk éltek. Ez a fiók sötét… Csak mi tudjuk, mit rejt, és talán tanulunk is a hibákból, ha őszintén szembenézünk velük. Majd újra elfordítjuk a kulcsot és továbblépünk… Mert állandó bűntudatban élni nem lehet. Nem szabad.

Van egy fiók, melyet nem mi nyitunk ki… Egy szerető szív tárja fel, lehet barátunk, társunk, szerelmünk… Rámutat a bennünk lévő értékekre vagy hibákra. Rámutat egy olyan önmagunkra, amelyet talán mi sem ismerünk. Segít, és tudással ruház fel: az önismeret tudásával. A jobbá válás lehetőségével. Igen, csupán egy lehetőség: elfogadjuk-e a felénk nyújtott segítő kezeket, hagyjuk-e szeretni magunkat, hajlandóak vagyunk-e elhinni, hogy jók is lehetünk. Tudunk-e abban is hinni, amiben eddig nem mertünk…
Ez a befogadó fiók mindig legyen nyitva! Engedjük be a szeretet, fogadjuk el, ismerjük meg jobban önmagunkat! Merjünk boldogok lenni!

Sok-sok fiók lapul még lelkünk mélyén, és számuk egyre szaporodik. Titkaink, örömeink, sikereink fiókjai.
És még sorolhatnám…

Gondolkodj el: Te vajon melyiket nyitogatod, benned melyik tárul fel legtöbbször?
Sokat elárul rólad!

[winner]

08. Szavathna: A nyitott fiók


Anya hirtelen halála után –aki varrónő volt- nem maradt senkink. Julcsi nővéremmel nem akartuk, hogy szétválasszanak minket, hisz csak mi maradtunk egymásnak. Apánk hollétéről hosszas keresés után sem sikerült megtudnunk semmit.
Találtunk betétkönyvet és némi készpénzt is, de a temetés után csak pár havi számlára és megélhetésre volt csak elegendő. Julcsi 19 évesen felsőfokú iskoláit végezte volna, én éppen a nyolcadikat fejeztem be.
- Otthonba fognak vinni, még csak 14 múltam! – Siránkoztam Julcsinak.
- Dehogy hugicám! Abbahagyom az iskolát és elmegyek dolgozni. Senki nem vehet el tőlem! –Válaszolta, s úgy is tett. –
De nem volt egyszerű munkát találni, a maradék pénz – pedig egyre jobban spóroltunk – csak fogyott. Én már kezdtem depresszióba esni. Aztán hamar pánikbeteg lettem. Pszichiáterhez kellett járnom. Eleinte csak beszélgettünk. Aztán a negyedik alkalommal közölte: - Ma hipnózisba foglak ejteni, hogy belelássak gondolataid titkos fiókjába!
Ez a „titkos fiók” szöget ütött a fejemben…
A vizsgálat sikerült. Tudta, hogy néhány nap múlva elfogy a pénzünk, hogy rettenetesen dühít, ami anyával történt, hogy haragszom az Istenre és rettegek, hogy elszakítanak Julcsitól…
Nyitott könyvnek éreztem magam, talán azért is kérdezett.
- Nem volt beteges az édesanyjuk?
- Nem.
- Soha nem panaszkodott, hogy nincs kuncsaft, kevesebb a pénz?
- Soha…
Hazamentem. Újra és újra lejátszódott bennem minden, ami az orvosnál történt. Elmeséltem Julcsinak…
- Hátha még van egy titkos fiók, amit még nem találtunk meg! Hátha még van eldugva egy kevés pénz…
Egymásra néztünk és lázas kutatásba kezdtünk. Sokkal alaposabban tettük, mint azelőtt. Én a falat kopogtattam, ő a padlót…
- Találtál valamit? – Kérdeztem, mikor zokogását véltem hallani.
- A szülinapomra kiszabott ruhát, olyat, amilyet szerettem volna… - Ölelt át és együtt sírtunk.
Nem adtuk fel, kerestünk tovább…
- Nézd! A számlái…
- Ezek elég jó bevételt mutatnak! Nem volt költekező. Sehogy sem értem… - Roskadt le Julcsi kimerülten.
- Holnap szombat, majd folytatjuk a keresést. Most már aludjunk! – Javasoltam…
Reggelit sem ettünk, csak pakoltuk az ágyban eszünkbe jutott lehetséges helyeket. Nem találtunk sem drága ékszert, sem banki kivonatot, sem pénzt…
Poros varrógépére pillantva eszembe jutott, hogy elég jó kézügyességem van.
- Mi lenne, ha megtanulnék varrni és néhány ismerősnek számla nélkül dolgoznék?
- Maradék anyag van itt elég. Próbáld meg, nem olyan egyszerű ám! – Felelte Julcsi.
- Varrok egy babaruhát!
- Jó! Ügyesen! Itt a kréta…
Nekiláttam. Mértem, rajzoltam, kiszabtam, férceltem, de a varrásnál eltörött a tű.
- Ügyetlen vagyok! Azt hiszem túl gyorsan szerettem volna, hogy elkészüljön.
- Keress másikat! Biztosan találsz.
Kihúztam a varrógép kopott fiókját és keresgélni kezdtem…
A kezem egy malac formájú porcelánperselyre akadt.
- Nézd mit találtam!
- Mutasd, zörög?
- Nem. Azt hiszem, papírpénzek vannak beletömve, ha jól látom…
Már ahogy látni lehetett könnyes szemmel, mert addigra mindkettőnkké sós patakot eregetett… Ez volt anya „titkos fiókja”, mely megoldott minden gondot.
Követtem példáját. Varrónő lettem és a fiókom mindig nyitva áll, így nem is sejti senki hol tartom a titkaimat…

[winner]

09. Amarilla: A tabernákulum

A keménykalapos, köpcös férfi korához képest fiatalos lendülettel kapaszkodott fel a fiákerre és izgatottan kiáltotta a kocsisnak a címet.
- Hajtson a Korona utca 5-be! Busásan megfizetem ha tíz percen belül odaérünk.
Azzal fújtatva hátradőlt az ülésen és a kövér hasán megfeszülő mellényzsebéből elővette zsebóráját. Talán még időben érkezik. Az öccséhez képest mindenképpen előnyben volt. Az ügyvédi iroda pár utcányira volt csak az öregasszony lakásától. Fiákeren percek alatt oda fog érni. Az öccsét, aki a város peremén teljesített szolgálatot, egy küldöncön keresztül értesítette az ügyvéd. Mire onnan begyalogol, ő már addigra meg is szerzi jogos jussát. Mert neki igenis joga van ahhoz a tabernákulumhoz. Egyedül neki! Nem hajlandó még ezen is osztozkodni az öccsével. Persze nem bánta volna ha a vénasszony mielőtt kileheli a lelkét, az egész házat ráhagyja. Ismerve a zsugori, ájtatoskodó anyját persze már sejteni vélte korábban is, hogy ő a múltra való tekintettel nem sokat fog örökölni utána. Azért kiváncsi lett volna az álszent öccse képére, mikor közölte vele a jog és peres ügyek atyja, hogy ő sem kapta meg a belvárosi házat örökül a drága jó mamától. Kissé tokás arcán önelégült mosoly terült szét.
Csak az ő folyton templomot térdelő anyjának juthatott ilyen klerikális marhaság az eszébe, hogy az egyházra hagyja az ingatlanát. Ő meg vénségéig kushadhat a dohos, salétromos bérelt szobájában. Micsoda hiábavalóság! Úgyis az első adandó alkalommal elkótyavetyélik a házukat a csuhába bújt kufárok. A vén szentfazék! Hiába mondott el annyi rózsafüzért életében, most akkor is csak Luciferrel parolázik a pokol tornácán. Amilyen rengeteg gonoszságot elkövetett életében, amit főként ellene vétett, azt a mennybéli Magasságos (már ha létezik egyáltalán) biztosan nem bocsátotta meg neki. Hiába is akart jótékonykodni az egyházzal, azért annyit nem ér a jó mama ingatlana, hogy megváltsa a belépőjét Szent Péter birodalmába.
Soha nem fogja megbocsátani neki, hogy az apjukat annak idején elüldözte otthonról. Talán akkor minden másképpen alakult volna.
Mikor még kölykök voltak az öccsével nagyon élvezték azokat a késő éjszakába nyúló kártyapartikat . A gyerekszoba a hallról nyílt. A kulcslyukon át egymást felváltva lesték az illatos szivar- és cigarettafüstbe burkolózott, ingujjra vetkőzött férfiakat, amint a nagy ovális asztalnál verték a blattot. Néha egymást is, mikor az alkoholszint és egy-egy kártyaadósság kezdett veszélyes méreteket ölteni. Ilyen estéken az anyjuk mindig fejfájásra hivatkozva, mintegy sértett királyné visszavonult a saját szobájába. Másnap aztán ha a papa a kijózanodás legapróbb jelét is mutatta, a mama elvékonyodott éles hangon és arisztokratikus vérmérsékletéhez képest hevesen fejtette ki véleményét az általa csak mocskos bűnbandának titulált társaságról. Az apjuk egy ideig sikeresen megbékítette háborgó feleségét. Ebbe komoly szerepet játszott az anyja toalettjének ilyen alkalmakat követő megújulása. Különös tekintettel a méregdrága ékszerekre. Vonzódása az ékszerekhez apjuk kártyaszenvedélyénél is vadabb méreteket öltött. Egyedül ezekkel lehetett a mama haragját legkönnyebben csitítani. Egy darabig. A két kaszinós némbert nem a papa csempészte be hozzájuk. A boltos Kovalcsik a kaszinóban mulatott mielőtt beállított volna hozzájuk a szokásos kártyapartira. A két parókás, fűzős táncos lányt a mulatóban karolta fel és vitte el hozzájuk emelni az est fénypontját.A jó mama vérben forgó szemekkel, de egy szó nélkül hagyta ott a díszes társaságot és vonult vissza szobájába. A papa tisztában volt vele, hogy egy gigantikus méretű gyémánt sem hozhatja helyre a dolgot. Már annál az oknál fogva sem, hogy azon az éjjelen elhagyta a szerencséje a kártyában is. Nem tudott koncentrálni a lapjárásra, gyakorlatilag minden pénzét, s ezáltal a családját is elveszítette.
Ezután a papát csak ünnepnapokon láthatták egy-egy szűkre szabott, feszélyezett hangulatú órácska erejéig. Sejtették, hogy Ómamáékhoz költözött haza. Később, ahogy egyre ritkábban találkoztak, úgy vált egyre érdektelenebbé, megkopottá a régen oly varázslatosnak hitt személye. A jó mama mindent megtett, hogy kiverje a fejükből a papát. Hol a szó legszorosabb értelmében, hol pedig praktikákhoz folyamodva. Lefoglalta őket mindenféle tennivalókkal. Az iskolai éveik alatt ők jártak a legtöbb külön órára. Beiratta őket tánc- és illemtanra, lovagoltak, teniszeztek és a vívás is a mindennapjaik részévé vált. Így még ha anyjukat megkerülve akartak is volna találkozni az apjukkal, a feszes időbeosztásuk miatt lehetetlenné vált. Az öngyilkossága híre mégis megrázta őket, bár anyjuk ezt is száraz, érzelemmentes hangon csak egy átlagos hírként közölte velük. A temetésre természetesen nem mentek el. A mama éppen akkor síelni vitte őket a Tátrába.
A kamaszkor eljöttével fellázadt a szigorú nevelés ellen. Pár társával együtt rendszerint inkább az iskola mellé járt. Rákapott a dohányzásra, az ivásra majd az apai példát követve szorgalmasan forgatta az ördög bibliáját. A mama persze mindig megtorolta vétkeit. Ha annyi pénzt nyert volna összesen, ahány kék folt díszelgett rajta az anyja sétabotjával mért ütlegek által, milliomossá válhatott volna. Amint alkalma nyílt rá búcsút intett a szülői háznak. Az öccse nem tartott vele. Jámbor természetéből adódóan anyjuk szoknyája szegélyét sokáig nem engedte el. Ő volt a megtestesült jó gyermek. A kezes bárány. A jó mama szeme fénye, a jeles tanuló, a kellemes modorú remek táncos. A környékbeli lányos anyák álma. Az öcskösről ugyan ábrándozhattak. Egy szép napon átszellemült arccal közölte a drága mamával, hogy a papi hivatást választja.
Ettől az időponttól datálódik, hogy anyjával és öccsével megszakított majdnem minden kapcsolatot. Bár ez voltaképpen ebben a formában erős túlzás. A mama és az öccse nem volt többé kiváncsi rá és a züllött életére. Mélyen vallásos életükben nem kívánatos fekete folt lett. Ünnepnapok alkalmával tett csak látogatást a szülői házban, ám ilyenkor rendszerint veszekedéssé fajultak a találkozások. Alapvetően az öccse sem volt nemesebb jellem nála. Csak ügyesebben álcázta valódi énjét. A szentek életét élve imádkozta ki anyjukból az összes vagyonát. Fondorlatosan különböző adományokra hivatkozva tette magáévá a jó mama pénzét. Az ékszereket hiába kérte. Az anyjuk még utolsó idején is megszállottként ragaszkodott hozzájuk.
A hall legimpozánsabb bútora a tabernákulum volt. Egyik kulccsal záródó fiókja rejtette a mama ékszergyűjteményét. Elképzelése sem volt, hogy a kulcsot hol tarthatta. Ezért volt szüksége az egész szekrényre. Ha azt sikerül megszereznie, akkor már bármi áron is, de kinyitja a fiókot.
A lovak patája ütemesen csattogott a belváros macskakövén, majd a fiáker ringatózva megállt az oszlopos úri ház előtt. Közvetlenül előtte egy fuvaros kocsi állt, melyen különböző bútorok voltak felhalmozva. A házból izmos munkáslegények jöttek ki, vállukra erősített kötéllel hatalmas fiókos szekrényt egyensúlyoztak lefelé a lépcsőn. Mellettük egy fekete reverendás, vékonyka alak szaladgált. Kezét idegesen tördelve, aggódalmas arccal figyelte az éppen megálló fiákert.
Hirtelen történt minden. A keménykalapos, köpcös férfi a méregtől eltorzult arccal ugrott ki a kocsiból és teli torokból ordítani kezdett a cipekedők felé:
- Megállni! Azonnal tegyék le! Az az én szekrényem!
- Nem igaz! Az összes ingóságát a plébániámra hagyta jó anyánk. - próbált higgadtan érvelni az elfehéredett öccs. - Vigyék csak jóemberek a kocsira!
- Azt már ugyan nem!– rikoltotta az idősebb testvér és átölelte a hatalmas bútordarabot.
A papnak sem kellett több, védelmezően ő is belekapaszkodott a szekrénybe. A két markos legény erejét felülmúlta a civakodás. Vállukba élesen belevágott a kötél, önkéntelenül megszabadultak a fájdalmat okozó súlyos kolonctól. A tabernákulum éles dördüléssel temette maga alá a kapzsi testvérpárt.

[winner]

Kedves Fullos alkotók, versenyzők és szavazók!


A prózaversenyben is megszületett a végeredmény, és ezzel lezárult a 44-47. számú prózaverseny. Köszönöm minden résztvevőnek, hogy velünk játszott! Külön öröm, hogy végül is ilyen szépszámú alkotás jött össze, főleg annak tükrében, hogy 3 nappal a lezárás előtt még csak egy próza árválkodott a topicban.
A versenyben összesen 8-an indultatok, 9 alkotással, és 10 szavazat érkezett a művekre.


Szoros versenyben a közönség versenyét a 7-os számú mű nyerte, így a győztes:

Szavathna: A nyitott fiók


A zsűri pontozása alapján, a legtöbb pontot az 1-es számú próza kapta, és ezzel a zsűri szavazatai alapján a próza verseny nyertese:

Anne20: A múlt fiókja



Kedves Anna és Anne szívből gratulálunk a győzelmetekhez!

[winner]

Prózaverseny közönség szavazás



versenyzők

Anne 20: 9- 8- 3
Julianna: 3- 6- 8
teru: 2- 5- 9
Csitesz: 1- 8- 9
Samway: 2- 4- 9
naiva: 1- 3- 9
Szavathna: 1- 6- 7
Amarilla: 4- 7- 8

csak szavazók

dalmay: 7- 2- 8
Eprecske: 3- 6- 8
farao: 9- 2- 3
Cocko23: 1- 2- 9
Estelente: 2- 6- 8
trendo: 4- 6- 7
tavinarcisz: 3- 5- 8
Baggio011: 6- 7- 8
Prayer: 4- 9- 6
Félix: 2- 8- 9
fényesi: 9- 4- 8
Boki: 1- 7- 6

[winner]

Prózaverseny Zsűri szavazása

Anne 20: A múlt fiókja - 18,5
Julianna: Egy sokfiókos szekrény története - 13,5
teru: Titkos rekesz - 14,5
Csitesz: A fiók - 15,0
Julianna: A "fiók" - 10,5
Samway: Az utcán - 18,0
naiva: Az élet fiókjai - 18,0
Szavathna: A nyitott fiók - 16,5
Amarilla: A tabernákulum - 16,5