Elküldve: 2011 Jan 23 Vas 18:14 Hozzászólás témája: 04-07. heti prózaverseny
Kedves Fullos alkotók!
Az anonim vers és próza versenyek szabályai a következők:
– A versenyek anonim formában zajlanak, a művek beküldése és a szavazás tekintetében is.
– Négy hetenként 1 alkalommal kerülnek megrendezésre a próza és a vers kategóriában is.
– A művek az eredményhirdetés előtt nem jelenhetnek meg a Fullextra semmilyen felületén.
– A megadott témához kell kapcsolódniuk.
– Próza esetén, hossza kb. 80-100 sornál lehetőleg nem lehet több.
– A megadott témára 3 hét áll rendelkezésre a művek beküldésére, és 1 hét a szavazatok leadására.
– A győztes műveket a következő verseny végéig kiemelt helyen olvashatjátok a főoldalon,
– A versenyeken több művel is indulhat egy alkotó.
– A műveket és a szavazatokat is az adott hónap játékvezetőjének (naivának vagy winnernek) kell elküldeni privát üzenetben, megadott időpontig.
– Aki indul a versenyen, kötelező szavaznia, de függetlenül attól, hogy hány művel indul, csak egyszer szavazhat.
– A szavazat akkor érvényes, ha három különböző mű azonosítószáma szerepel benne, és a beküldési határidőt nem lépte túl.
– Önmagára nem szavazhat senki!
– Szavazásra mindenki jogosult egyszer, aki a verseny indításakor már regisztrált tag volt. Kivétel azok a tagok, akik a kiírás napja után regisztráltak, de az adott versenyre művükkel beneveztek.
– A résztvevőknek MINDKÉT KATEGÓRIÁBAN kötelező szavazni. Aki nem szavaz, az kizárásra kerül.
– Az a vers vagy prózai mű nyer, amelyik a szavazáson a legtöbb jelölést kapta, holtverseny esetén, a zsűri pontszáma dönti el melyik lesz az első.
– Az eredményhirdetés után a leadott szavazatok nyilvánosságra kerülnek.
– A közönség szavazása mellett egy állandó zsűri is dönt a versenyekben.
A zsűri tagjai:
Anna1955
Si
Lacoba
Végh Sándor
Hori
- Ők 1-5 pontig értékelhetik a műveket.
- Nem ismerhetik a szerzőket és egymás leadott pontjait.
- Az eredményhirdetéskor a zsűri összesített pontszámait is nyilvánosságra hozzuk.
Tehát négyhetente, 4 győztes mű díszítheti a főoldalt, mindannyiunk örömére.
Ezen kívül minden győztes automatikusan szerepelni fog a 2012 évben megjelenő antológiában.
Így nemcsak az Interneten, de nyomtatásban is olvashatják remek műveiteket!
Abban az esetben, ha egy szerzőnek 4-nél több műve ért el sikert az év folyamán, úgy az általa megjelölt 4 mű kerül be a válogatásba.
Kedves versenyzők!
Két új szabállyal bővítettük a versenyszabályzatot. Kérünk benneteket ezek betartására is:
– A művek az eredményhirdetés előtt nem jelenhetnek meg sem a Fullextra, sem az Internet más felületén.
– Csak saját művekkel lehet nevezni, fordításokkal nem.
Egyben szeretnénk felhívni a figyelmeteket a téma ajánló topicra, ahova várjuk javaslataikat.
Kedves alkotók!
A 04-07. heti prózaverseny témáját Lacoba adta:
BEISMERÉS
A műveket FEBRUÁR 13-a (vasárnap) este 8 óráig lehet elküldeni naivának privát üzenetben!
Szavazni február 14 – től, február 20-a este 8 óráig lehet, szintén naivának, privát üzenetben, kötelezően az általatok legjobbnak ítélt három mű sorszámának megjelölésével.
Ne feledjétek, aki benevez a versenybe, annak kötelező szavaznia, mindkét kategóriában!
Elküldve: 2011 Jan 24 Hétfő 22:07 Hozzászólás témája:
01.
ciroka-maroka: Viliveréb
A bíró koppintott a ceruzájával.
– Azért vagyunk itt, hogy tisztázzuk Vili halálának körülményeit – mondta erélyesen és megint koppintott.
– Maga szerint nem volt semmi felelőssége a meggyilkolásában?, és még most sem érez bűntudatot? – hadonászott a bíró.
A vádlott keményen szorította a karfát, ujjai teljesen elfehéredtek.
– Micsoda gyilkosság? Hallhatta, mit mondott a bíró úr? halálának…h a l á l á n a k körülményei. Úgy tudom, tanúként vagyok itt. Vagy nem? – kérdezte nyomatékkal és kérdően nézett körül a termen.
Közben majdhogynem letörte a pulpitus karfáját.
– Akkor menjünk vissza a történetben – mondta a bíró –, oda, ahol megtalálta.
– Igen. Ott ugrált a fűben, mikor közel léptem hozzá, próbált fölröppenni, de csak arasznyi távolságra ért el vehemens szárnycsapkodással.
Csak ugrált.
Próbáltam megfogni, de nem sikerült.
Isten látja lelkemet, nem szeretek madarakat fogdosni.
Ezt mégis megpróbáltam megfogni, de tollai közül kilátszott rózsaszínű bőre, nem mertem, egyébként se szeretek állatokat fogdosni, már mondtam –, simogatni az más, de fogdosni?, azt nem!, ezt mégis próbáltam, de nem hagyta magát és féltem, ha rávetem magam, akkor megnyomom vagy megszorítom.
Gondoltam, kerítek valamit, egy dobozt vagy ilyesmit.
Visszamentem a gyógyászati segédeszközök boltjába.
Ott csodálkoztak, de azért adtak egy cipődobozt, nem tudom, hogy került cipődoboz a gyógyászati segédeszközök boltjába, én is csodálkoztam, de aztán a dobozzal a honom alatt mégis visszamentem a madárhoz, aki még akkor is csak ott ugrált bátortalanul. Próbáltam betessékelni a kartondobozba, de nem ment be, csak ügyetlenkedtem. A táskám is leesett a vállamról.
– Komolyan gondolta, hogy csak úgy besétál a madár a dobozba? Még egy veréb se lehet ennyire hülye!
– Nem tudom, mit gondoltam. Egy fiú jött és ő segített megfogni. Megfogta és beletette a dobozba. Megköszöntem, és mondtam neki, hogy a lányom majd gondozza, míg nem tud repülni, aztán elengedjük.
Megkérdezte, hogy hány éves a lányom, én meg csodálkoztam, hogy ilyeneket kérdez. Egy kis darabig együtt mentünk, de aztán elköszönt és elment a villamosmegálló felé.
Nem tudtam könyvtárba menni a madár miatt, hiszen mégsem adhatok be a ruhatárba egy cipődobozt verébbel. Még azon is gondolkodtam, hogy fölszálljak-e a trolira. De fölszálltam.
– Azt mondta, nem akarta igazából hazavinni. Most meg…
– Azt gondoltam, hogy először megkérdezem az állatkereskedésben, ami éppen útba esett, hogy tartanák-e ott pár napot, míg repülőképes lesz.
Igen, ott mertem volna hagyni, végül is, ki a fenének kellene egy szürke kis veréb, még ha puccos kalitkában is?
– Miért nem hagyta akkor ott?
– Nem volt már nyitva a bolt. A Múzeumnál fölszálltam a trolira verebestül, gondolván, hogy ha mégis zavart okozna otthon a kismadár, hát a szomszéd házban is van állatkereskedés, csak jut neki néhány szem mag vagy valami.
– Az sem volt nyitva…
– Igaza van, az se. De Zita lányom örült a kis párának, rögtön elnevezte Vilinek, és tüsténkedni kezdett, pedig fogalma se volt, hogy mit eszik, vagy hogy hova is tegye.
Levittük dobozostul, próbálta kínálni levéltetves ággal, hangyával, de a kis dög a vizes kenyérmorzsán kívül nem fogadott el semmit, aztán hogy evett, egy kicsit előrekapott, Zita kivette a dobozból és ott ült a madár a mutatóujján, mint valami ágon, kicsit próbálgatta a szárnyait is.
Aranyos volt,
sose láttam még verebet ilyen közelről,
pedig helyes kis madár.
Még csiripelt is, sokkal nagyobb hangja volt, mint gondoltam, hogy egy ekkora madárnak lehet.
– Ez most már nem segít – toppantott a bíró.
– Nem.
– Na és mi történt a továbbiakban?
– Vacak, a kutyánk zokon vette az új jövevényt, akinek azonnal bérelt helye lett Zita ölében, fente is a fogát a madárkára, talán féltékenység volt vagy ősi vad ösztön. Nem tudom, nem vagyok én állatpszichológus.
– Aaaz neem – szólt közbe a bíró.
– Nem is akartuk a kutyát provokálni – folytatta a vádlott. – A dobozból átköltöztettük a puffba, amit kipárnáztunk egy ócska frottírtörölközővel. Többször belekukkantottunk a puffba, el volt bújva az egyik sarkába. Úgy láttuk, ügyes madár, életrevaló, és úgy kalkuláltunk, hogy vasárnap már útjára engedhetjük. Még gondoltam is, hogy milyen érzés lesz ránézni ezután a verebekre, hiszen sose tudjuk majd, hogy melyik lehetett a mi madarunk.
Másnap dolgozni mentem, Zita reggel foglalkozott a madárkával, etette, röptette, becézgette. Amikor hazaértem, már baj volt.
Már enni se akart, repdesni sem, csak gubbasztott, félrecsuklott kis nyakán már nehezen tartotta a helyes fejecskéjét.
Látszott, hogy nagy a baj, Zita levitte, mert előző nap is a szabadban lett virgoncabb. De már késő volt. Zita kezében pusztult el.
– Nem gondolta, hogy ott kellett volna hagyni, ahol találta?
– De most már gondolom. Most már gondolok arra, hogy ha otthagytam volna, talán még most is élhetne. Ha meg nem, talán a halál is könnyebb lehet szabadságban.
– Arra nem gondolt, hogy elengedje?
– De igen. Próbáltuk föltenni egy fára, de túl kicsi volt, beletettük egy panel hasadékba, de onnan is majdnem kiesett.
– Bűnösnek érzi magát?
– Beismerem, hogy igen…igen…És nem! Segíteni akartam neki, de nem jól sült el..
– Ezt hogy érti? – húzta föl a szemöldökét a bíró.
– Hát hogy valami olyat kellett csinálnom, amihez nem volt tapasztalatom. Pedig lehetett volna. Egy veréb nem túl különleges dolog, milliószámra élnek itt a városban. Az a különleges, hogy el tudják kerülni az ember figyelmét. Az, hogy tudunk nem figyelni rájuk. Nem tudjuk, hogy hogyan fészkel, hogyan költ, mit eszik, milyen a verébmama és a fiókák viszonya, meddig tart… satöbbi. Pedig annyi national geographic-ot néztem, amennyi belém fért, mindent tudok például a pingvinekről…vagy a kajmánokról, de a verébről úgy látszik semmit pedig itt élnek velünk. De mit is beszélek, nem is érzem magam bűnösnek, persze, mert jó szándékkal tettem, amit tettem.
– Ön szerint a jószándék mentőkörülmény? – kérdezte a bíró gondterhelten.
– Igen. Tudásomhoz és képességemhez mérten többet tettem. Az a bűnöm, hogy a tudásom több lehetett volna.
– Tiltakozom bíró úr! – ugrott föl az ügyvéd. – Önök filozófiai síkra tereltek egy nagyon is praktikus ügyet.
– Bocsánat. Az én hibám – mondta halkan a vádlott.
– Na látja? Bocsánat csak bűnre van. Ezek szerint beismeri? – ismételte meg kérdését ezredszer a bíró és nagyot koppintott a ceruzájával. Az ablakpárkányról egy csomó veréb röppent fel ijedten.
Úgy látszik ők sem értenek minket.
Legutóbb naiva szerkesztette (2011 Feb 20 Vas 23:02), összesen 1 alkalommal
Elküldve: 2011 Jan 24 Hétfő 22:48 Hozzászólás témája:
02.
ciroka-maroka: Boldizsár
Baromira rosszat álmodtam. A tánti élettelenül feküdt egy keskeny ágyon vagy asztalon, feje jobb kezem felől felpárnázva, bő, ráncos szoknyája lelógott, és kilátszott fehér alsószoknyájának bordürcsipkéje. Nézem a tántit. Halott volt. Halottabb már nem is lehetne. Egy pap szorgoskodott körülötte - köztem és a tánti között - , én egy apró bádogtányérban krumplistarhonyával rohantam a tántihoz, hogy megetessem, de a pap a kezével nemet intett. Az evőkanállal a kezemben elrohantam, és egy kávéskanállal jöttem vissza, hátha a tánti már nem bír a nagy kanálból enni.
Felébredtem.
Ekkora hülyeséget már rég nem álmodtam.
Kimentem a konyhába, ittam egy pohár spájzhideg szódát, és visszafeküdtem.
Ekkor Boldizsárral találkoztam. Boldizsárnak egy kis műhelye vagy boltja vagy nemtudommicsodája volt, homályos szürke utcában egy homályos szürke lyuk. Ablaka olyan piszkos volt, hogy nem lehetett belátni, meg amúgy sem, mert a hamuszürke függöny legalább fél méter távolságra esett az ablaküvegtől. Álmomban még falból volt a ház. Ez a fal távol tartotta Boldizsárt a világtól. Írni ugyan nem tudott az öreg, de beszélni annál inkább, ráadásul azt gondolta, hogy urakat utánzó beszéde egyenesen a művelt ember beszédje, és erre fenemód büszke is volt. Meg kell hagyni, hogy a nyelvtani elméleteket, szabályokat igen jól ismerte. Kijavította a süksükölőket, de néha maga is elpöttyentett egyet-egyet – leginkább, ha egymaga volt –, és még így egymagában lévén is elszégyellte magát. Ismerte a tagolást is. Ezért történhetett, hogy úgy diktálta le a szomszéd Palinak, hogy „összetűzést vessző széccsavarozást vállalok”. Az meg gondolkodás nélkül így is írta le. Nem kételkedett abban, hogy Boldizsár tudja, mit akar. Mindig is tudta.
Fogalmam se volt, miféle dolgokkal foglalkozott Boldizsár, de az ablakba akasztott táblától röhögő görcsöt kaptam, és nem is tudom, melyik volt a vicces, az-e, hogy összetűzést vállal vagy, hogy széccsavarozást.
Most nem a történet bizarrsága ébresztett fel, hanem az, hogy nevethetnékem támadt. Még sosem ébredtem arra, hogy nevetnem kell, csak arra, hogy ébrednem kell, de betudtam e fura malőrt az előző este bevett Xanaxnak. Ez a kellemes pirula segít azóta, mióta Laci lelépett. Gyakorlatilag egyetlen kérdés mocorgott bennem reggeltől a Xanaxig, mint egy véget nem érő refrén, melyhez már régóta nem tartozott nóta, a kérdés pedig csak annyi volt: miért?
Nem értettem, hogy mit talált bennem, amit nem kellett volna, és mit nem, amit pedig keresett. Tudtam, ha erre a kérdésre a fűben sem lelek választ, akkor ezt is beírhatom a meg nem válaszolt kérdések gyűjteményébe. Ha még belefér.
Rádöbbentem, hogy Boldizsárral és a tántival könnyebb kezdeni a napot, mint érthetetlenül véget ért szerelmekkel, amelyek az érintés halovány, de mély intenzitású édes élményével zavarják meg az önfeláldozás vicsorgó emlékképeit. Összetűzést vállalok. Csak összetűzést. Magammal. Erről szól ez az egész, az egész lényemet betöltő pro és kontra. Egy non-stop dialóg. Az eszem és a szívem között. Boldizsár széccsavaroz részeimre, és akkor így nézek ki: lábak széccsavarozva, terpeszben, befogadásra készen. Karok széccsavarozva, mintha ölelnének. (Az ujjak között kávéskanál. A kávéskanálban krumplistarhonya.) A szív széccsavarozva egy bársonnyal bélelt ékszeres dobozban (vagy virágos bonbonosban), rátekerve a kis és nagy vérkör piros-kék huzalai. A fej széccsavarozva: mosolyog, és ha a koponyát felnyitjuk, tele „nem baj, hogy nincs Laci”, „jobb is így” gondolatkupacokkal. Meg Xanaxszal. Az asztalon a bonbonos doboz melletti vázában tulipánok. Voltak. Vörös szirmuk körbepárnázza a vázát. A virágok szárai a semmibe döfnek, mint békeidőben a lándzsák. Nem Lacitól kaptam.
Boldizsár mégis széccsavarozta. Nem lesz rossz a kedvem. Miért is lenne? Tudom, Boldizsár összetűzi majd, összetűzést is vállal a halál ellen is (tántit majd a figyelmébe ajánlom).
Ha lehetne egy kívánságom, én minden éjjel Boldizsárral álmodnék. Meg a tántival és a krumplistarhonyával.
Belenézek a tükörbe. Arcomon megjelenik az első miért. Az első Lacis gondolat. Próbálom hinni, hogy nekem ehhez az egészhez semmi közöm. Az Isten mondta, hogy „na most aztán már elég”, mi csak megcselekedtük. Arcomon a miért most már bold, italic és underlined. Mind összesen.
Ordít rólam a kétségbeesés. Kávét iszom, hogy térjek már végre észhez, aztán mégis lehúzom a redőnyt, és visszabújok a takaró alá, hátha visszatalálok a homályos szürke utcába, a homályos szürke házba, Boldizsárhoz.
Boldizsár sohasem létezett, de most meg kell őt találnom, életre kell őt keltenem – nem bánom, a tánti lehet halott, ha annyira akarja. A homályos szürke utca már megvan, de azt a bizonyos házat nem lelem. Minden ház egyforma. Ráadásul minden ház ablakában van egy tábla: „összetűzést vessző széccsavarozást vállalok”. Éppen úgy, mint az Ali baba mesében, ott vannak a jelek az ablakokban.
Meg kell találnom Boldizsárt.
Döntök. Be fogok kopogni minden kapun. Hirtelen krumplistarhonya illatát érzem. Kilép egy házból a pap. Nemet int. Egyáltalán nem lepődök meg. Folyton ez van, hogy nemet intenek. Kérdem, hogy van-e kiskanál. Nincs. Boldizsár széccsavarozta. Vessző van. Hát az én tántim nem kínai, hogyan tudna ő pálcikával enni, mikor már nagykanállal se tud?
Végre megtalálom Boldizsárt. Nem is vártam meg, hogy behívjon, azonnal a nyakába borultam, és kértem, hogy csavarozzon össze. Mutatom szétterpesztett lábam, ölelésre kész karom, a kék és piros huzalokba gabalyodott szívem, a fejem Lacitlan gondolatokkal és Xanaxszal tele.
Azt mondta, nem lehet, hogy abszolút ki van zárva, és a kiírásra bökve szótagolva mondta: ösz-sze-tű-zést vesz-sző és szécs-csa-va-ro-zást azt igen, de összecsavarozást azt nem. Kértem, hogy tegyen kivételt, próbálja meg most az egyszer. Végtére is csak most kezdődik a nap. Nemet intett, mint a pap.
Arcomon megint ott volt a kérdés, hogy miért. Nyilván el is maszatolódott, mert Boldizsár a kabátujjával letörölte.
– Van élet Lacin túl is – mondta, és mutatóujjával megérintette az orrom hegyét.
Lábaimat keresztbe téve ültem, és vártam.
A konyha felől halk duruzsolást hallottam. Azt hittem, hogy valamilyen black&decker, vagy összetűző és széccsavarozó szerszám. Tévedtem. A mikro volt. Boldizsár egy apró bádogtányérban krumplistarhonyát hozott, másik kezében két kanalat szorongatott, egy nagyot meg egy kicsit. Arcán kérdés volt. De ez egyáltalán nem az én miértem.
Én mosolyogtam, és a tántimra gondoltam. Laci papruhában ácsorgott az ajtófélfának támaszkodva, és mosolyogva nemet intett. De hát miért?
Most nyolcóranegyvenhét perc van. Beismernem, hülye álmaimmal, pláne Laci nélkül, már nyolcra sikerül megbolondulnom.
Legutóbb naiva szerkesztette (2011 Feb 20 Vas 23:03), összesen 2 alkalommal
Elküldve: 2011 Jan 27 Csüt 18:30 Hozzászólás témája:
03.
szavathna: A barátság ára
Józsika vékony testalkatú, mimózalelkű, okos, ügyes, de szótlan kisfiú volt. Osztálytársa és barátja Gergő, stramm, verekedősfajta, aki Józsikát is sokszor megvédte. De a szája, az be nem állt. A dicsekvés és a hencegés mintaképe volt. Ezért sokan nem szerették, de Józsikával nagyon jó barátok voltak.
Az igazság az, hogy valószínű azért, mert Józsika annyira szerény és szótlan volt, hogy mindent ráhagyott az őt védelmező Gergőre. Még egy nagyon jó dolog volt a védelmen kívül, az, hogy Gergő mindenét megosztotta Józsikával, szóval egy cseppet sem volt irigy…
Józsikának jó érzéke volt egy kisautót, egy kerékpárt megszerelni. Ezt gyakran meg is tette, de Gergő mindig azt mondta, hogy megjavítottuk.
Egyszer nagyon imponálni akart az egyik osztálytársnőnek, akinek elromlott a kerékpárja. Elvitte, és barátjával megszereltette. De amikor visszaadta, másként mondta.
- Tessék Kitti! Megszereltem a biciklidet!
- Köszönöm Gergő, te nagyon ügyes vagy! - Válaszolta a kislány, miközben Gergő amolyan bájvigyorral nézett rá.
Egy másik alkalommal a matekpéldákat csinálta meg Józsika a barátjának is, akinek hiába magyarázta, nem értette meg a feladatot. Az osztályból csak hatan tudták a nehéz házit megcsinálni.
- Ki írja fel a táblára, hogy a többiek is le tudják írni? - Kérdezte a tanító néni.
Gergő annyira jelentkezett, hogy majd kiesett a padból.
- Na, gyere Gergő! - Mondta végül.
Gergő felírta barátja zseniális megoldását, és bezsebelt érte egy ötöst. Józsika érezte, hogy ez nem volt szép dolog, de nem szólt semmit.
Néhány nap múlva rajzpályázatot hirdetett az iskola. A legjobbak mehettek megyei, majd országos versenyre, ahol értékes díjakat lehetett nyerni. Mindenki próbálkozott legalább egy-két rajzzal. A két fiú is összeült Gergőéknél, hogy elkészítsék alkotásaikat. Gergőnek ötlete sem volt, amikor lelesett valamit barátjáéról, akkor lassan, nehézkesen nekiállt. Józsika addigra két rajzot is készített. Gergő megmagyarázta neki, hogy egyik sem a legjobb, hagyja ott, majd ő kidobja.
- Az lesz a legjobb, ha otthon csinálsz egy másikat, és az hozod el beadni!
Oktatta Gergő, aki Józsika mindkét rajzát elborítékolta, és beadta saját nevére. Mikor eredményt hirdettek, Gergő büszkén vette át az oklevelet és az utasításokat, hogy hol lesz a következő verseny. Utána gondolkodott csak el, hogy ott őneki mindenki előtt kell majd rajzolnia.
Már napokkal előtte próbált beteget színlelni, de szülei kivizsgáltatták, miszerint semmi baja sem volt, be sem lázasodott, így elküldték a versenyre. De ő tudta előre, hogy az ő rajza ma nem fog sikerülni. Észrevették ezt az ott lévő nevelők, zsűritagok is.
- Mond csak Gergő, a beadott pályázati rajzot te készítetted? A te vonalvezetésed egészen más. Tudod, ha kiderül, hogy a szüleid voltak, akkor még meg is büntethetik őket!
Gergő szipogni kezdett. Lehajtotta a fejét, és elmesélte hogy is történt a dolog.
- Nem, a szüleim nem is tudnak róla. A barátom rajzait adtam be a pályázatra, de ő sem tudja.
- Nem szép dolog volt, főleg a barátoddal ezt tenni! Én a helyében többé nem is lennék a barátod. A legkevesebb, amit tehetsz, hogy az egész iskola előtt bocsánatot kérsz tőle!
Ezek a szavak fájdalmasan érintették. Nem szerette volna elveszíteni Józsika barátságát, de belátta, hogy ilyen barátot ő is messziről elkerülne. Ezért megtette, beismerte meggondolatlanságát, és nyilvánosan bocsánatot kért… Józsika még ma is a barátja. Gergő, azóta már megbánta viselkedését, és vállalja saját ötleteit, tetteit, és nem ékeskedik más tollaival…
Legutóbb naiva szerkesztette (2011 Feb 20 Vas 23:05), összesen 1 alkalommal
Elküldve: 2011 Feb 1 Kedd 21:29 Hozzászólás témája:
04.
Julianna: Beismerem
"A hosszan tartó stresszhatás és a vele társultan többnyire kialakuló depressziós állapot tartós változást okoz a szervezet hormonháztartásban, és annak immunfunkcióiban. " (www.daganatok.hu)
Ezt olvastam tegnap a neten. Margit esete jutott az eszembe.
Bandit egy rendes és tisztességes embernek tartották kollégái és a falubeliek. Volt, aki irigyelte a szép 4 gyermekes családját. Mint egy matek tanár és a nyolcadikosok osztályfőnöke igyekezett maximálisan eleget tenni annak, hogy anyagilag ellássa családját, felkészítse tanítványait a továbbtanulásra. Az unalmas matematikai órákra mindig úgy készült, hogy a tanulók ne ásítozzanak, ne aludjanak el. Tanítványai tisztelték is tanárukat, iskola elvégzése után is sokan tartottak vele kapcsolatot. Mindezek miatt nem ülhetett állandóan neje szoknyája mellett.. Margit pedig szerette volna férjét szem előtt tartani. Nem nagyon szívlelte azt, ha a jóképű férjét dicsérik a kollégái, különösképpen nem tetszett neki az sem, mikor a kolléganők megkörnyékezték a barátságos és mosolygós emberét.
Egy délután Margit a legkisebb gyerekkel sétált az iskola épülete előtt és várta, hogy férje jöjjön velük hazafelé az utolsó órája után. Azonban észrevette, hogy Bandi a folyosón vidám hangulatban társalgott az új tanárnővel. Margit mérgesen megfordult. "Gyere Zsoltikám, menjünk haza, apa most nem ér rá, még dolgoznia kell."
Margit ügyes asszony, háztartásbeli. Példásan vezeti a háztartást, tisztaság, rend van az otthonában. Ellátja a gyerekeket, elindítja őket az óvodába, iskolába. Van ideje sokat gondolkodni is. Ismét Piroska körül forogtak gondolatai. Az ének tanárnő ebben a tanévben került az iskolához. Nagyon csinos, jól öltözött fiatal nő. Margit megfigyelte, hogy a férfiak tekintete gyakran megakad a tanárnőn. A gyerekek is megkedvelték Piroska nénit. Margitot rémület fogta el, mikor arra gondolt, hogy a szép tanárnő elszeretheti a férjét, pláne azután, hogy látta őket együtt az iskolában. Az asszony elkönyvelte magában, hogy Bandinak biztosan megtetszik Piroska,szeretők lesznek, és tönkre fog menni a házasságuk. Ettől a gondolattól képes volt pánik hangulatba kerülni. Ha a férje későn jött haza, feltétlenül kérdőre vonta, faggatta.. Ha Bandi elgondolkodott, máris jöttek a kérdések, gyanakvások. "Drágám, most kire gondolsz?" A férj hiába próbálta megnyugtatni, ez nem vezetett eredményre.
Margit kezdett rémeket látni. Álmában Piroska kerülgette férjét. Mikor felébredt, dühösen szidta a Bandi ártatlan kolléganőjét. Később megjegyzéseket tett mások füle hallatára is.Hisztérikus kirohanásai teljesen elmérgesedett helyzetet eredményeztek. Bandi erőfeszítései a családi harmónia, békesség megmentésére nem vezettek eredményre. Igyekezett elkerülni a veszekedéseket, inkább távozott otthonról és későn ment haza. A neje féltékenységét már nehezen viselte el. A helyzet még jobban kiéleződött a pedagógus konferencia után. A tanárok külön busszal utaztak a megyei központba. Margit szemmel tartotta a busz elindulását. "A férjem biztosan mellette fog elhelyezkedni." Hazament, de egész nap rémeket látott. Este gyanúsan figyelte az emberét. " Mióta Piroska megjelent, Bandi már nem is vesz engemet észre!"
Másnap Margit azon törte a fejét, hogy a férje tényleg beszélt telefonon Piroskával vagy csak álmodta az egészet. Az asszony már ott tartott, hogy a vélt és igaz dolgokat tévesztette. Mikor Bandi hazajött az iskolából, felesége sírva fogadta:
- Bandikám, ne hazudj nekem. Valld be, hogy megcsaltál! - könyörgött Margit.
Bandi elnevette magát.
- Nekem nincs mit bevallanom!
Margit ezután lecsendesedett. Napokig nem szólalt meg. Gyakoriak lettek az asszony fájdalmai, rosszullétek. Rohamosan kezdett fogyni, gyengülni. A gyerekeket a nagymamák látták el. Időnként Margitot egy sírási roham kapta el, ilyenkor panaszkodott a férjére: " Bandi hazudik nekem!". Egy hisztérikus roham után kórházba került. Bandi gyakran látogatta őt, reménykedett abban, hogy felesége meggyógyul és minden helyre áll a családi életükben. Mert ő szerette a feleségét.
Nem úgy történt. Az orvosok megállapították Margitnál a gyilkos kórt.. Rohamosan romlott az állapota. Egy vasárnap, mikor Bandi bejött hozzá, Margit riadtan nézett rá. Mozdulatlanul feküdt a kórházi ágyon. Feltűnően lesoványodott, a sápadt arcán csak a az orra és a szemei emelkedtek ki. Egész halkan, alig hallhatóan súgta:
- Bandikám, csak az igazat! Valld be. Így akarok távozni. - és elhallgatott.
Bandi mély levegőt vett és végre kibökte: "Beismerem!.." Folytatta volna következőképpen: "Beismerem, hogy Piroskával beszélgettem szakmai dolgokról, a konferencián ő köszöntött névnapom alkalmából. És ennyi".
Mikor Bandi kimondta a "beismerem" szót, Margit arcán megjelent egy torz mosoly. Halkan, erőltetve még kiejtette: "Tudtam!". Azután arcát oldalra fordította és lehunyta szemeit. Lehunyta végleg. Az elégedett vigyor az arcán maradt.
Legutóbb naiva szerkesztette (2011 Feb 20 Vas 23:05), összesen 1 alkalommal
Elküldve: 2011 Feb 7 Hétfő 20:48 Hozzászólás témája:
05.
Julianna: Egy férj panasza
________________
1.jelenet. (A férj térden állva könyörög)
Édesem, kérlek hallgass meg. Nagyon kérlek!
Beismerem, hogy csak egy fröccsért ugortam be a sarki ivóba, az órám megállt, nem tehetek róla. Emiatt késtem el az esküvőnkre. Bocsásd meg.
Beismerem, hogy párszor ittasan jöttem haza, de megígérem, hogy többet ez nem fordul elő.
Beismerem, hogy én vittem el a zaciba az arany láncodat, de légy nyugodt, hamarosan visszaszerzem.
Beismerem, hogy a mobilodat eladtam, mert kellett a pénz. Veszek neked újat, modernebbet. Tudom, hibáztam, bocsásd meg, mindig tiszteletben fogom tartani a te dolgaidat.
Beismerem, hogy csúnyán megsértettem anyósomat, a te édesanyádat. Nagyon sajnálom, bocsánatot fogok kérni tőle, ha összetalálkozok vele.
Beismerem, hogy részegen jelentem meg a munkahelyemen, emiatt kirúgtak. De biztosítalak, hogy jövő héten lesz újabb munkám, ne aggódj.
Beismerem, hogy a fiammal nem az állatkertbe mentünk hétvégén, hanem a játszó terembe, és a pénzt elvertem. Igaz, hogy Jancsikának vettem egy fagyit is, hogy ne áruljon el engem
Beismerem, hogy a Péter barátommal buliban voltunk, vagy hajnalig dumáltunk, közben iszogattunk, de biztosítalak, hogy soha nem csaltalak meg.
Könyörgök a bocsánatodért, mindent beismerek, ígérem, ha kapok még egy esélyt, minta férj lesz belőlem. Ígé - é - é - érem!
_____________________________________________________________________________________________________________________________________________
2. jelenet. (Város széli kocsma. Az ember panasza könnyek közepette.)
Drága cimboráim! Visszatértem hozzátok! Ha jó cimborák vagytok, a bánatomat meghallgatjátok! Kidobott engemet! Az életem párja. Pajtikáim, nincs egy garasom se, most ti fizessetek nekem, hadd igyam le magamat, hadd felejtsem el a bánatomat.
Kirúgott engem a feleségem! Kirúgott, pedig én mindent beismertem. Mindent! Bocsánatot is kértem. Mondtam neki, hogy megváltozok. Hiába minden. Kirúgott.
Legutóbb naiva szerkesztette (2011 Feb 20 Vas 23:07), összesen 1 alkalommal
Elküldve: 2011 Feb 9 Szerd 20:32 Hozzászólás témája:
06.
winner: Kedvesem titka
Nagyon meglepődtem. Tudtam, hogy valamit titkol, vagy inkább csak éreztem. Azt éreztem, hogy megváltozott. Mégis annyira meglepett a dolog, hogy hirtelen nem is tudtam, mit kezdjek a felismeréssel.
Azt hiszem legjobb, ha az elején kezdem. Kedvesemmel lassan hét éve élek együtt. Na igen, erre mondják, hogy a hetedik év a kritikus. De mi nem vagyunk babonásak, ezért ez a hetes szám az ügy szempontjából teljesen mellékes.
Szóval hét éve élünk együtt és egy kezemen meg tudom számolni hányszor vesztünk össze. Nem az egymásra morgásokra gondolok, hanem az igazi kenyértörésig fajuló összeveszésre. Ilyen szerencsére nem sok volt. Ezért is mondják a barátaink, hogy ideális pár vagyunk. Remekül összeillünk.
Ilyen előzmények után váratlanul ért, hogy szembesülni kell a ténnyel, amit felfedeztem.
Az történt, hogy reggel elaludtam, jobban mondva elaludtunk. Kapkodva készültünk. Általában ő kel fel előbb így a tennivalók egy részét kihagyva viharzott el a munkahelyére. Mivel én a munkám nagy részét otthon végzem, ráértem. Reggeli után nekiálltam dolgozni, azonban épp csak elmerültem teendőimben, mikor valami szöget ütött a fejemben. A bizonyíték ott volt reggel is csak nem vettem észre. Valahogy átsiklottam felette. Gondolom ő is a kapkodásban felejtette elől. Amikor újra megnéztem, és alaposan megvizsgáltam, minden kétséget kizárva bizonyította kedvesem hűtlenségét. Mi mást bizonyíthatna? Annyira egyértelmű.
Délelőtt telefonált a kedvesem és negédesen érdeklődött, hogy minden rendben van-e? Én persze hűvös voltam és kimért, amit így a telefonon keresztül is megérzett és próbált faggatni. De nem hagytam magam, úgy éreztem, ezt nem lehet telefonon megbeszélni.
Igyekeztem dolgozni, de nem ment, az agyam egyre csak járt, teóriákat állítottam fel pró- és kontra. Egy férfiember nagyon a szívére tudja venni, ha rájön, hogy megcsalják. Itt azonban többről volt szó, mint egyszerű félrelépésről. Kedvetlenül ebédeltem és a délutáni munkám ugyanúgy egy fabatkát sem ért, mint a délelőtti. Végül nem küszködtem tovább, fogtam magam és elmentem hazulról. Csatangoltam az utcán, beültem egy moziba, de nem tudtam a filmre figyelni. Agyam egyre csak zakatolt. Kerestem a miértet, és a hogyan továbbot. Majdnem nyolc óra volt, mire haza értem. Kedvesem mosolyogva és aggódva fogadott. Istenem milyen kétszínű! Hogy tud így alakoskodni?
Mikor látta, hogy valami nagyon bánt újra faggatni kezdett. Magamban persze elhatároztam, hogy nem fedem fel a kártyáimat. Kíváncsi voltam, hogy meddig színlel, és mikor vallja be a bűnét.
Este az ágyban hozzám akart bújni, de elhárítottam a közeledését. Fáradtságra és fejfájásra hivatkoztam. Tisztára úgy viselkedtem, mint egy nő. Persze az elutasítást zokon vette és megsértődött. Na hiszen – gondoltam – még ő van megsértődve!
* * *
Másnap reggel tüntetőleg nem keltem fel. Kedvesem szokásos módón készülődött, és mivel látta, hogy nincs bennem hajlandóság semmire, a reggeli kávémat az éjjeliszekrényre tette. Elmentében puszit nyomott az arcomra és közölte, hogy később jön, mert egy kis dolga van.
Mint akiben egy kést forgattak meg úgy ért a felismerés. A szeretőjével találkozik. Mondani akartam neki valamit, de mire megfogalmazódott bennem, már elviharzott. Talán jobb is.
Ez a nap ugyanúgy önmarcangolással telt el, mint az előző. Csatangoltam az utcán, mert éreztem, semmi értelmeset nem tudnék alkotni. Megebédeltem egy olcsó étteremben, majd egy kocsmában megittam egy felest. Jól be kellene rúgni, gondoltam, de elhessegettem a gondolatot. Nem bírom az alkoholt, már ennek a felesnek is éreztem a hatását. Elmúlt öt óra mire hazaértem, de még nem volt otthon. Nem csodálkoztam, hiszen mondta, hogy később fog jönni. Magamban azonban elhatároztam, hogy tiszta vizet öntök a pohárba.
* * *
Most itt állok az ablak előtt és lesem, a kedvesemet amint a villamosról leszállva siet haza. Nézem a magabiztos boldogságot sugárzó járását. Na igen, neki megvan az oka a boldogságra, hiszen elérte, amire vágyott. És én? Velem mi lesz? Eldob, mint egy rongyot?
Nagyot sóhajtok, ahogy nézem. Végig gondolom egész eddigi kapcsolatunkat. Milyen boldogok voltunk mikor összeköltöztünk! Mennyi közös emlékünk van. Volt – javítom ki magam gondolatban.
Nem tudom elképzelni nélküle az életemet.
„Pedig barátocskám, meg kell barátkozni a gondolattal”.
A vacsorát csöndben költjük el. Érzem, hogy vibrál körülöttünk a levegő, végül nem bírom tovább és megkérdezem.
– Hol voltál?
– Később akartam elmondani, de ha már így a rákérdeztél – néz rám sugárzó arccal. – A nőgyógyásznál voltam. Állapotos vagyok – mondja valami földöntúli boldogsággal.
– Tudom!
– Tudod? – kérdezi döbbenten. Válasz helyett az asztalra teszem a terhességi tesztet.
– Ez hogy került hozzád?
– Tegnap reggel a fürdőszobában felejtetted.
– Kerestem, de azt hittem kidobtam.
– Magyarázattal tartozol, nem gondolod? Ki a gyerek apja?
– Mi az, hogy ki a gyerek apja? Hát te! Te lökött.
– Nem lehetek a gyerek apja, te is tudod – horkantom egy szuszra. – Megmondta az orvos, hogy nem lehet gyerekem. Vagy már elfelejtetted?
– Nem egészen ezt mondta! – csattan fel. – Azt mondta gyógyszeres kúrára van szükséged és akkor lehet gyereked. Fel is akarta neked írni, de te elutasítottad. Az a nagy férfiúi hiúságod nem engedte.
– Na, látod. Most elismerted, hogy nem tőlem van a gyerek.
– Ki a fészkes fenétől lenne? Azt beismerem, hogy én nem vagyok olyan fafejű, mint te. Felírattam a gyógyszert és három hónapja minden reggel szépen megiszol tíz cseppet a kávéddal együtt.
Nagyon buta képet vághatok, mert csak áll és valami elemi erővel tör ki belőle a kacagás.
– Ó te szamár! Te nagy szamár! Lehet, mégsem kellene ez a poronty, mert, ahogy így elnézlek teljesen alkalmatlan vagy még az apaságra.
Felkapom és pörgetem, csókolom, ölelem.
– Na, na! Vigyázz! Még kinyomod belőlem ezt a kis emberkét.
Óvatosan teszem le, hiszen tudom: egy kismamára nagyon kell vigyázni.
Legutóbb naiva szerkesztette (2011 Feb 20 Vas 23:07), összesen 1 alkalommal
Elküldve: 2011 Feb 9 Szerd 21:49 Hozzászólás témája:
07.
jozsi: Tárgyaláson
Mindenki feszülten áll. A két táborra szakadt bámészkodók és hivatalos vendégek nyüzsögnek. Várnak. Figyelik a félhomályban elől helyet foglaló ügyvédek, jogészok sokaságát.
Mindenki meg van győződve arról, hogy valaki lelkiismerete ólomsúlyú nehezéket cipel, s látni kívánják, hogy vajon felmenti-e őt a bíró. De nem látszik a tárgyalóterem előterében senki arca. Vajon ez mit jelenthet?
A mocorgás abbamarad. A vádlott feláll, és hirtelen, mélyről jövő magabiztossággal, szín nélküli egyszerűséggel csak ennyit kíván megosztani mindenkivel:
- Beismerem. Én, a fény, én vagyok az oka annak, hogy eltűnt a sötét. Kicsit sem sajnálom. De amíg én élek, addig ő nem létezhet.
Mindenki lélegzetvétele hallhatóvá válik.
-Mindent beismertem. Már el is ítélhetnek.
Legutóbb naiva szerkesztette (2011 Feb 20 Vas 23:08), összesen 1 alkalommal
Elküldve: 2011 Feb 10 Csüt 19:07 Hozzászólás témája:
08.
Teru: Azóta sem
Egyszer volt, hol nem volt, a nagy tengeren, sőt, a verseci hegyen is túl volt egy kis falu. Nyáron poros, télen sáros, de attól még kedves falu volt az nekem, talán a legszebb a világon.
Ebben a falucskában élt egy apa és egy anya öt gyerekével. Három már nagyobbacska volt, manapság tiniknek neveznék őket, a másik kettő még egész pici, egy és két éveskék. Aranyos, bogárszemű kislány volt mind a kettő, szinte rohantunk haza az iskolából hogy velük lehessünk.
Egy tikkadt, nyári napon anyunak el kellett menni valahova, majd csak estefelé jön haza, legalább is ez lett mondva. Mivel én voltam a legidősebb, nekem pattogtak a parancsok, ezt csináld meg, azt csináld meg, ezt szabad, azt nem szabad, már ahogy az anyukák szokták akkoriban. Ma persze könnyebb, odaadja az anyuka a kapukulcsot a gyerekeknek aztán jön-megy mindenki kedve szerint.
Alig húzta ki anyu a lábát, Bözsi húgomnak nagyon melege kezdett lenni. Megyek a medencére fürdeni, jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon. Hiába is ellenkeztem volna vele, csak egy évvel volt fiatalabb nálam és már akkor sem tudtam neki parancsolni amikor egy éves volt. Különben is még mindig haragudott rám a masni-ügy miatt, ugyanis amikor kislány volt a masnit a nyakára kötöttem hogy úgy szebb és egy kissé szorosra sikerült, már meg volt kékülve mikor anyu megtalálta. Sajgott is a helye sokáig rajtam.
Bözsikém elment fürdeni. Pár perc múlva Laci öcsém kapta fel a peca-botját hogy ha a Bözsinek lehet, akkor neki is. Vele meg végképp nem mertem ellenkezni, mert olyan erős bal ökle volt hogy akár egy bikát is leteríthetett volna vele és én magam is személyesen tapasztaltam már erejét.
Én hozzáfogtam a rám bízott munkához, vizet hordani a kútról, elkészíteni a reggelit a két picinek mire felébrednek, megfürdetni őket, stb., stb. Egyszerre ébredt fel mind a kettő, az egyik éhes, a másiknak a pelije tele, azt sem tudtam hova kapjak előbb. Valahogy mégis eltelt a nap, még az ebédet is megfőztem, pedig az nem volt a parancs-listán. A húgomat meg az öcsémet is haza hajtotta az éhség addigra. Épp terítettem az asztal amikor betoppant anyu. Még ilyen dühösnek nem láttam soha.
Gyere csak ki, mondta a legnagyobb nyugalommal. Én mit sem sejtve mentem utána, ki az udvar végén roskadozó supába. Ismerd be, hogy nem fogadtál szót, mondta. Én törtem a fejem, mi az amit elmulasztottam vagy nem úgy csináltam meg ahogy az parancsolva volt amikor eszembe jutott, szent Isten, nem etettem meg a kacsákat! Beismerem, válaszoltam megtörten. Hirtelen felkapott egy botot és elkezdett ütni jobbról, balról ahol érte. Amikor jól kiverte magát és én jól kibőgtem magam megint a legnyugodtabb hangon azt mondta, a parancs az parancs és aki nem fogad szót, megfizeti az árát. Én azon törtem a fejem honnan tudta meg, vagy miért érdemeltem ilyen verést egy pár kacsa miatt.
Délután eljött a Bözsi barátnője, kiültek az úgynevezett gangra beszélgetni meg vihogni.
Te Bözsi, mondta a barátnő, hol szerezted azt a fürdőruhát? Nagyon csini voltál benne délelőtt.
Anyu a konyhában volt, pár lépésnyire. Meghallotta. Ugyanis az történt, hogy amikor hazajövet leszállt a buszról, az egyik pletykafészek megszólította hogy siess haza, mert a lányod kint mutogatja magát a medencében, egy ilyen fiatal lányt elengedni egyedül, milyen anya vagy te, meg sok minden mást amit ilyen pletykás öregasszonyok mondani szoktak. Anyu azt hitte rólam van szó.
Szép csendben kilépett a gangra, hazaküldte a barátnőt és egy jó pofont kevert le a húgomnak, szinte sajnáltam érte. Csak annyit fűzött hozzá, a többit a Terunak adtam, tőle függ hogy továbbítja-e vagy sem.
Nem továbbítottam, de azóta sem ismertem be soha semmit és nem is fogok. Bárki gyanusít valamivel, legfeljebb annyit felelek, én nem így emlékszem rá, de lehet hogy igazad van.
Legutóbb naiva szerkesztette (2011 Feb 20 Vas 23:09), összesen 1 alkalommal
Elküldve: 2011 Feb 13 Vas 1:26 Hozzászólás témája:
09.
Freewolf: Válaszúton
Csak ült némán, várva a sorára. A rossz szagú fehér folyosó furcsa vendégei úgy szemlélték, mint egy darab rongyot. Többen meghitten társalogtak, jelezve, itt már törzsvendégnek számítanak. Kényelmetlen érzés volt, de betudta a vezeklés egy részének, a büntetés egy darabjának. Kezeit összekulcsolta, így nem remegtek annyira és csak a legszükségesebbet mozdult, nehogy kapkodó rángásai elárulják. Fölösleges volt. Rutinos szemükkel azonnal kiszúrták, hogy alkoholista.
Papucsa, pizsamája kórházi, bal kezén vastag kötés, arca borostás, szemei véresek. Felhős tekintetében felvillantak a közelmúlt képei, de csak azért, hogy zavara nagyobb legyen. Arcok, kocsma, ital, veszekedés, sziréna, hányinger, kavarogtak a tudatában. Nem tudta elválasztani a napokat, összefolyt minden. Egy kórház folyosóján ül és várja, hogy az orvos behívja. Iszonyúan szégyenkezett és már végig is gondolt mindent. Amint kiengedik, felmond, elköltözik és megpróbál ember módjára élni. Egyedül él, könnyen fog menni. Másik gondolat ütötte az előzőt ki. Hova futna? Saját magát nem hagyhatja el. Nem változtat semmin a menekülés. Csak az segít, ha megvív önmagával. Félt nagyon, sejtette, hogy már elveszett és nem talál önmagába vissza. Tusakodott énjeivel, arcán a felhők elhomályosították a lágyság utolsó szikráit is. Lassan mindenki sorra került és ő még soha nem félt ennyire a saját nevétől.
Nyílt az ajtó, szólították. Fáradtan, mint aki hatalmas súlyokat cipel, felállt. Megfontolt, mégis tétova mozdulatokkal elindult és belépett az ajtón. Csinos, fiatal doktornő ült az asztalnál, végigmérte, tekintetéből semleges utálat villant. Köszönt, majd a nő megkérdezte: Akar valamit mondani?
- Igen.- válaszolta. Kihúzta magát, belenézett a mélybarna szemekbe és azt mondta: Alkoholista vagyok. Kérem, segítsen!
A nő tekintete belefúródott a szemébe, arcán az undor helyet adott a kíváncsiságnak. Kezével intett a szemközti szék felé és csak annyit mondott:
- Üljön le, beszéljünk, mert fájdalmas, hosszú útra indul. Kínos lassúsággal ült le és érezte, hatalmas súly gördült le róla, már tudta, hogy megmenekült.
Legutóbb naiva szerkesztette (2011 Feb 20 Vas 23:10), összesen 1 alkalommal
Elküldve: 2011 Feb 20 Vas 21:51 Hozzászólás témája:
Kedves Fullos alkotók, versenyzők és szavazók!
Megszületett a végeredmény, és ezzel lezárult a 04-07. heti prózaverseny. Köszönöm minden résztvevőnek, hogy velünk játszott, szavazott!
A versenyben 7- en indultatok, 9 alkotással, és 18 szavazat érkezett a művekre.
Íme az eredmények:
A közönség szavazása alapján holtverseny alakult ki Julianna: Beismerem, és Teru: Azóta sem című alkotása között. A szakmai zsűri pontjai döntöttek, így a nyertes:
Teru: Azóta sem című alkotása lett.
A szakmai zsűri összesített pontjai alapján a nyertes próza:
Nem készíthetsz új témákat ebben a fórumban Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban Nem módosíthatod a hozzászólásidat a fórumban Nem törölheted a hozzászólásaidat a fórumban Nem szavazhatsz ebben fórumban
