08-11. heti prózaverseny

[winner]

Kedves Fullos alkotók!

Az anonim vers és próza versenyek szabályai a következők:


– A versenyek anonim formában zajlanak, a művek beküldése és a szavazás tekintetében is.
– Négy hetenként 1 alkalommal kerülnek megrendezésre a próza és a vers kategóriában is.
– A művek az eredményhirdetés előtt nem jelenhetnek meg a Fullextra semmilyen felületén.
– A megadott témához kell kapcsolódniuk.
– Próza esetén, hossza kb. 80-100 sornál lehetőleg nem lehet több.
– A megadott témára 3 hét áll rendelkezésre a művek beküldésére, és 1 hét a szavazatok leadására.
– A győztes műveket a következő verseny végéig kiemelt helyen olvashatjátok a főoldalon,
– A versenyeken több művel is indulhat egy alkotó.
– A műveket és a szavazatokat is az adott hónap játékvezetőjének (naivának vagy winnernek) kell elküldeni privát üzenetben, megadott időpontig.
– Aki indul a versenyen, kötelező szavaznia, de függetlenül attól, hogy hány művel indul, csak egyszer szavazhat.
– A szavazat akkor érvényes, ha három különböző mű azonosítószáma szerepel benne, és a beküldési határidőt nem lépte túl.
– Önmagára nem szavazhat senki!
– A művek az eredményhirdetés előtt nem jelenhetnek meg sem a Fullextra, sem az Internet más felületén.
– Csak saját művekkel lehet nevezni, fordításokkal nem.
– Szavazásra mindenki jogosult egyszer, aki a verseny indításakor már regisztrált tag volt. Kivétel azok a tagok, akik a kiírás napja után regisztráltak, de az adott versenyre művükkel beneveztek.
– A résztvevőknek MINDKÉT KATEGÓRIÁBAN kötelező szavazni. Aki nem szavaz, az kizárásra kerül.
– Az a vers vagy prózai mű nyer, amelyik a szavazáson a legtöbb jelölést kapta, holtverseny esetén, a zsűri pontszáma dönti el melyik lesz az első.
– Az eredményhirdetés után a leadott szavazatok nyilvánosságra kerülnek.
– A közönség szavazása mellett egy állandó zsűri is dönt a versenyekben.


A zsűri tagjai:
Anna1955
Si
Lacoba
Végh Sándor
Hori


- Ők 1-5 pontig értékelhetik a műveket.
- Nem ismerhetik a szerzőket és egymás leadott pontjait.
- Az eredményhirdetéskor a zsűri összesített pontszámait is nyilvánosságra hozzuk.

Tehát négyhetente, 4 győztes mű díszítheti a főoldalt, mindannyiunk örömére.

Ezen kívül minden győztes automatikusan szerepelni fog a 2012 évben megjelenő antológiában.
Így nemcsak az Interneten, de nyomtatásban is olvashatják remek műveiteket!

Abban az esetben, ha egy szerzőnek 4-nél több műve ért el sikert az év folyamán, úgy az általa megjelölt 4 mű kerül be a válogatásba.



Kedves alkotók!


A 08-11. heti prózaverseny témáját Lena1 adta. A verseny témája:

Hűség


A műveket március 13-a (vasárnap) este 8 óráig lehet elküldeni winnernek privát üzenetben!

Szavazni március 14-től 20-a este 8 óráig lehet, szintén winnernek privát üzenetben, kötelezően az általatok legjobbnak ítélt három mű sorszámának megjelölésével.

Ne feledjétek, aki benevez a versenyekre, annak kötelező szavaznia, mindkét kategóriában!

Továbbá szeretnénk felhívni a figyelmeteket a témaajánló topicra, ahova várjuk javaslataikat.

Kellemes alkotást, jó munkát a versenyzőknek!

[winner]

01. Julianna: A kék szemek


Számtalanszor elképzeltem már, hogy milyen szörnyű érzés lehet egy 6 éves kislánynak csak ülni, ülni és mindig csak ülni, tudva azt, hogy a többi kislány szaladgál, ugrál, táncol...
Mi tegnap költöztünk ebbe a házba. A szüleim és a nővéreim pakolással, a lakás berendezésével foglalkoztak. Bármit csináltam, állandóan útban voltam nekik.
- Tamás, ne haszontalankodj, vedd elő az olvasó könyved!
- Anya, már mindent megtanultam. Lemehetek az udvarra?
- Nem bánom, azonban szem előtt légy. A konyha ablakából figyellek! - A további utasításokat már meg sem hallottam. Villámgyorsan az udvaron teremtem. Az udvar túlsó felében a homokozóban pár kisgyerek játszott, a padon nagymamák ültek és beszélgettek, időnként rászóltak a kicsikre, ha vita támadt közöttük. A nagyobb srácok a lépcsőház ajtaja előtti lépcsőn helyezkedtek el és forró vitát folytattak. Mellettük haladtam el, nem mertem hozzájuk csatlakozni, inkább irányt vettem a homokozó felé. Az üres padon helyezkedtem el, onnan figyeltem, mi történik körülöttem. A szemem megakadt egy kislányon. Ő csak ült a homokozó szélén, nézte a kicsiket, időnként hangosan szólt valamelyik kis gyerekhez, vagy hangosan kacagott. Egyszer rám nézett, és akkor észrevettem, hogy csodálatosan szép szemei vannak. Ilyen nagy kék szemeket még nem láttam az életemben. Szerettem volna ismét látni a kislány arcát, azonban anyukám szólított, és én kénytelen voltam hazamenni. 9 évem ellenére éreztem, hogy "ez már szerelem első látásra". Ezt mondogattam magamban és a szép kék szemekre gondoltam. Most tudom, hogy akkor fogalmam sem volt az igazi szerelemről, de a filmekből és a felnőttektől hallottam a kifejezést: szerelem első látásra.
Másnap délután ismét lent voltam az udvaron. A kislány ismét ugyan azon a helyen ült, nem értettem, miért ül a homokozó szélén és nem játszik. De valamit megértettem, mikor hirtelen befelhősödött és egy férfi jött ki az épületből, sietve ölébe vette a kislányt, és azután felvitte az emeletre. Napok múlva azon vettem magam észre, hogy a konyha ablakából figyelem az udvart. Ha megláttam a kislányt, lementem és sétálgattam. Valami vonzott a homokozóhoz, mint a mágnes. A kék szemeket akartam látni. Ha a padon ülők közül szólt hozzám valaki, úgy tettem, mintha nem hallottam volna, vagy semmitmondó válasszal elkerültem azt, hogy társalogjak akár egy nagymamával is. De egyszer szerencsém volt. A kislány rám tekintett, egy mosoly jelent meg az arcán és intett a kezével, hogy menjek oda. Hétvége volt. Beszélgetésünket csak a szürkület zavarta meg. Natasa apukája jött érte és hazavitte. Megtudtam, hogy a kislány lábai egy baleset által megbénultak és hamarosan megműtik. Natasával jól el tudtam társalogni, sokat megtudtam a családjáról, a kedvenc játékairól. Aludni a barna plüss majommal szokott, a Majmit mindenhová viszi magával.
Egy hétfői napon valami fontosat el akartam Natasának mesélni, azonban a kislány nem volt az udvaron. Sokáig hiányzott, hónapokig. Idővel összebarátkoztam egy velem hasonló korú fiúval. Eszembe jutott gyakran Natasa, azonban Attilával jó barátok lettünk, hasonló volt az érdeklési körünk is. Kiderült, hogy egy iskolába járunk, én a 4.A osztályba, ő a 4.C-be. Egyszer Attila hozott egy képet. Elbújtunk a fürdőszobába és nagy érdeklődéssel tanulmányoztuk a híres színésznő testét. Ezt semmi nem akadályozta, mert csak lábbelit viselt a szép nő. A látvány kissé megbolygatott, azonban elalvás előtt csak Natasa gyönyörű kék szemei voltak előttem. Összesen kétszer láttam a kislányt az udvaron, mankó segítségével sétált le-fel egy fiatal nő kíséretében. Nem mehettem le, mert rontottam a jegyeimen és tanulnom kellett. Apa megparancsolta, hogy szorgalmas legyek, máskülönben még szigorúbb büntetés vár rám.
Évekig nem láttam Natasát. Valószinüleg máshová költöztek. Én 20 éves voltam, mikor egyszer Szegeden mint egyetemista a Széchenyi téren villamosra szálltam. Két lány ült velem szembe. Valamilyen vidám dologról beszéltek és hangosan nevetgéltek. Ó, egek! Az egyik lány Natasa volt. Azonnal megismertem. Csak most sötétebb és hosszú volt a haja. De a szemek ugyan azok! Olyan izgatott lettem, hogy majdnem elfelejtkeztem arról, hogy a Hősök kapujánál le kell szállnom.
Aznap másra nem tudtam gondolni. Natasa Szegeden van! Több lány ismerősöm van, azonban senki az életemben nem volt rám olyan nagy hatással, mint ő. A hangja csengett a fülemben, a kék szemek számomra varázslatosak voltak. A lány ült a villamosban, és ott mankó nem volt a lány közelében. Ez azt jelenti, hogy már önállóan tud közlekedni. Meg akarom Őt találni. és már tudom, hogy szeretem és ezt el akarom neki is mondani. Azt is, hogy nem felejtettem Őt el és hogy mindörökké hűséges rajongója vagyok.

[winner]

02. Vörösliliom: Kósza gondolatok a hűségről

Tudod, Kedves, amikor a világ édesnek látszó hívószava olyan a fülnek, akár a vágytól duzzadó zene, s lábunk megindul, olyankor nincs az a szó, mely visszatarthat... menni akarunk, menni, menni... olyan színes álmok lebegnek a valóság perifériáján túl, melyek igazában nem tudunk, nem akarunk nem hinni. Úgy kergetjük őket, mint gyerek kergeti önfeledt izgalommal a frissen kifújt szappanbuborékokat... s néha égeti csuklónkat a visszarántó kéz, olykor fájnak a hű arc vonásai, a könnyes tekintete annak, ki hitetlenkedve viszolyog álmaink rikító, csalogató színeitől. Fájnak a szavak, melyek ujjongva mutatnak a néma, sötét mélybe... hosszú hetek, hónapok fáradhatatlanul igyekeznek bizonygatni, hogy szikla-szájon egyensúlyozok, és egyre fogytán a visszarántó erő. Még idejében oszlott föl a rózsaszínű ködfátyol... a megritkuló sűrűség mögött már tisztán látom én is az éles hasadék mélyét. Felzokogok... engedelmeskedve követem a völgy felé kísérő kristály-sugarat, képes vagyok felismerni újra a régi ízű tájakat. Tanul az ember... hibáiból még inkább... Köszönöm, hogy hittél bennem akkor is, amikor én már képtelen voltam rá. Most már tudom, mit jelent a "jóban-rosszban együtt". Oly könnyű együtt örülni a holdfény játékának házunk teraszán, a május habos felhőjének langyos tavaszokon, csodálni, ahogy fiatalságunk felhevíti az egymásnak, apró figyelmességként papírra vetett vallomásokat, ám oly nehéz kitartani a másik mellett, amikor szívünk szerint elkószálnánk mámoros-vígan egy idegen, más világ felé... Köszönöm, hogy megtanítottad az együvé tartozás lényegét... boldog vagyok, hogy idejében ismertem fel a veszélyt... könnyen megeshetett volna, hogy menteni futsz, odaérsz: s már csak hófehér tollam marad meg utánam, meg az a pár vércseppem, melyet a sziklaperem fűszálain hagytam volna hátra, amikor későn felismerve a veszélyt, még utolsó erőmmel próbáltam volna visszakapaszkodni kettőnk valóságába.

[winner]

03. Julianna: Cicuska


Azt mondják, hogy a kutya a leghűségesebb állat az ember számára. Ha a hűségről van szó, nekem a Cicuska jut mindig az eszembe. A külsejében nem volt semmi különös. Közönséges cirmos macska volt. Bözsi néni Cicuskának szólította, más neve nem is volt a cicának. Én már kívülről ismertem a Cicuska szokásait, hiszen gyakori látogatója voltam Bözsi néninek, ő örült is, mert egyedül volt szegény öregasszony. Az unokája minden második nap eljött hozzá, elhozta a tejet, ennivalót, egykettőre kitakarított és elsietett. Én szerettem Bözsi néninél lenni, mert ő mozogni nem nagyon tudott a fájós lábai miatt, azonban sokat mesélt, énekelt, vicces dolgokat mondott. Bözsi néninek is jó volt, mert kisebb dolgokban tudtam segíteni neki. Nagymamámmal egy udvarban lakott az idős néni egy egyszobás lakásban. Szüleim nagyon elfoglalt emberek voltak, és engemet jóformán a mamám nevelt. Ő vitt az oviba, hozott az oviból is. És ha ment el valahová, engemet Bözsi nénire bízott. Én szívesen maradtam ott. Szerettem a Cicuskát is. Megfigyeltem a szokásait és most már én is, mint a gazdasszonya, értettem, mit akar a cica, mi tetszik és mi nem tetszik neki. Különösképpen élveztem azt, mikor a Cicuska lefetyelte a tejecskét. Régebben én nem ittam meg a tejet, de látva, milyen jóízűen issza a macsek, én is megkóstoltam és kezdtem szintén iszogatni a cicával együtt. Hétvégeken a szüleim mindig hazavittek az emeleti lakásunkba. Anya örült, hogy már megiszom a tejet, egyszer készített finom tejeskávét, és azóta ez lett a kedvenc italom.
Így éltünk néhány éven keresztül. Nagymamám még mindig nagyon tevékeny asszony volt, gyakran eljárt ide-oda különböző ügyekben. Én akkor Bözsi néninél voltam. Mi hárman eldiskurálgattunk. Az öregasszony szidta a macskáját, mert kicsapkodta a tejet, és oda ült, ami nem a Cicuska helye volt, vagy ha időben nem jött haza. Mindig volt olyasmi, amiért szegény állat kapott szidást. A macska hallgatta, lehet ,hogy szégyellte is magát, de nem látszott rajta, folytatta az evést vagy a dorombolást. Meg kellett védenem őt, és ilyenkor egész komolyra fordult a vita.
Ennek az idillnek egyszer vége lett. Bözse néni tüdőgyulladással kórházba került és sokáig nem engedték ki. Az unokája egyszer eljött, kitakarította a lakást és magával vitte a macskát. Láttam az ablakból, hogy egy kosárba tette a macskát és elindult. Én nagyon sajnáltam, mert nem csak Bözsi néni hiányzott nekem, hanem Cicuska is. Szomorúan néztem ki az ablakon a következő napon, mikor látom, hogy a kapu alatt bemászott a macsek és irányt vett a Bözsi néni lakásának ajtajához, a résen, ami a macskának volt kivágva, bemászott a lakásba, kis idő múlva kijött és leült az ajtó mellé. Láttam, hogy nagyon szomorú. A hűtőnkben találtam egy darab kolbász, elcsentem és a macska mellé tettem. Cicuska oda nézett, de nem mozdult, csak ült és ült az ajtónál. A tejből ivott kevéskét, biztosan szomjas volt, és ennyi. Próbálkoztam mindenféle trükkel felvidítani szegény állatot, de nem sikerült. Rám se figyelt. Éjszaka álmomban vagy tényleg hallottam a Cicuska keserves sírását, mondtam is a mamámnak. Ő azt állította, hogy nem hallott semmit, és hogy én csak képzelődök. A kolbász darab eltűnt, de nem biztos, hogy a macska ette meg. Egerek? Pár nap múlva már nem láttam a szenvedő állatot. Kérdezősködtem a nagyitől, mikor jön már haza Bözsi néni, ő azt válaszolta, hogy sohasem. Nem értettem, hiszen itt van a lakása. És nem csak Cicuskának hiányzik, hanem nekem is. Idővel kezdtem megnyugodni, miután elveszítettem két kedves élőlényt, és bennem csak miértek maradtak. Mama megígérte, hogy szombaton kimegyünk a temetőbe Bözsi nénihez. Én ennek megörültem. Ki is mentünk. Összeszorult a szívem, mikor a mamám egy halomhoz vezetett és azt mondta, hogy itt van eltemetve Bözsi néni. A sír mellett feküdt egy élettelen cirmos cica. Csendben a sírra helyeztük a virágot, imádkoztunk és hazaballagtunk. Én még most sem értem azt, hogyan is került a macska a gazdasszonyának sírja mellé.

[winner]

04. Teru: Általában véve

Tulajdonképpen, mi is a hűség? Ragaszkodás, rajongás? Vagy csak egy embertől való függése a létnek? A hűség megszegésének lelkiismereti fájdalmai késztetik a nőt hű maradni akkor is, ha a férj naponta üti vagy csalja őt? Ki tudná ezt megmagyarázni? Mégis elvárjuk, sőt követeljük szeretteinktől, állatainktól, barátainktól...
Viszont nem csak egy élőlény tud hű lenni vagy hű maradni. Például ott a fájdalom. Akár testi, akár lelki fájdalomról van szó, bizony az olyan hűségesen hozzátapad az emberhez mint festék a falhoz, mester legyen aki azt lekaparja onnan. Azt megértem ha egy kutya vagy embertárs hűséges, hiszen etetjük őket, gondoskodunk róluk, szeretjük, mindent megteszünk a kedvükért, de ki a nyavalya kedveskedik a fájdalomnak? S lám, mégsem megy el, meg sem mozdul, és minél inkább szabadulnánk tőle, annál ragaszkodóbb.
A másik nagyon hűséges élettárs a nyomor. Sok embert már születése pillanatában elkezd dajkálni, s mint a jó dada vele marad egész életében, csak a koporsóban teszi le végre. Anyám is ezek közé tartozott. Dolgozott éjjel-nappal, már negyven éves korában öregasszony volt, mégsem ment soha semmire. Valaha egy lépést sikerült neki előre haladni, valami láthatatlan erő mindig vissza tolta kettőt. Amint látom, a lányom is örökölte tőle ezt a tehetséget, mert ami rosszul végződhet, az nála is egész biztosan rosszul végződik. Kár hogy nem tehetek rá fogadást előre, akkor legalább én lennék gazdag és tudnám segíteni.
Talán a legszebb fajtája a hűségnek az, melyet önzetlenül, ismeretlenül embertársaink iránt érzünk. Ez a jóság hűsége. Nem kell messzire menni példáért, itt ezen a portálon számtalan ilyen ember van. Az, aki létrehozta és minden szabad percét azzal tölti, hogy egyre szebbet, jobbat varázsoljon ebbe a nemlétező világba, melyet mindannyian második otthonunknak nevezünk. A sok moderátor, ki éjjel-nappal hajtja a láthatatlan malom kerekét, erőt, világosságot teremtve, bábát játszik a békesség születésénél, Salamon módszerével vágja ketté az igazságtalanság gyermekét. Nem kell megnevezni őket, mindannyian tudjuk kik ők. Játszanak velünk, sírnak velünk, örülnek velünk, igaz, néha a kezünkre is csapnak ha tilosba nyúlunk, de ez olyan mint cipelni a testvért a háton, nem nehéz, nem fáj, hisz szeretetből van. A Lélek Hűsége...
Még egy fajtáját megemlítek, mert bennem is igen magasan ég a lángja: a káros szenvedély hűsége. Jaj, de nagyon hűek tudunk lenni a kábítószerkehez, alkoholhoz, dohányhoz, jó nagy libacombokhoz vagy egy zsírjából kent kenyérhez...Én ritkán iszok, sosem szedtem kábítószert, bár imádom azt az egy-két percet amikor az altató hatni kezd a műtét előtt. Viszont a libacombot...De erre nem is merek gondolni, inkább megyek és a legnagyobb hűséggel elszívok egy cigit...

[winner]

05. Lena1: Hűség


A nap éltető ereje már lágyabban melegítette át a terasz ablakait, de a nyárvégi sugarak még ugyanolyan szelíden simogatták a kert virágait. Lassan ősz közeledett és ilyenkor az elmúlás kesernyés gondolatai is, mélyebben ívódott az udvaron ülő idős férfi elméjébe.
Mindennap hosszú órákig töprengett múltján, miközben lábához dörgölőző kutyáját simogatta. A kutya alázattal nyaldosta a meg-megremegő, erektől duzzadó kezet, és gyermeki daccal kereste gazdája pillantását. Az öreg különös fényt látott azokban a kutyaszemekben, olyan megmagyarázhatatlan földöntúli ragyogást, mely talán valamiféle üzenet volt odaátról.
A férfi nyolcvan év körül lehetett. Borostás arcán még észrevehető volt az a fiatalos, sármos mosoly, mely annyi női szívet megdobogtatott valaha. Arcvonásaiból ítélve nagyon jóképű férfi lehetett.
Magányosan teltek napjai. Felesége meghalt, gyermekei pedig ritkán látogatták a túl nagy távolság és a folytonos időhiány miatt. Az évek semmitmondóak és céltalanok voltak számára. Egyetlen igaz barátja az a mellé simuló kutya volt, akit kölyökkorában talált egy elhagyatott út mentén.
Rég befejezte volna mindkettőjük e földi pályafutást, ha a hűség nem tartotta volna őket rabláncon. Ők tudták csak igazán, milyen mély volt az-az érzelem, mely kettőjük között szövődött.
Sokszor rátört az öregre a köhögési roham, ilyenkor a kutya is úgy érezte, neki sincs sok ideje hátra.
Nem ragaszkodott már egyikük sem az élethez, mert a folytonos betegség borzalmasabb volt számukra, mint a halál.
Esténként együtt tértek nyugovóra és reggel együtt ébredtek.
Elválaszthatatlanok voltak.
Egy késő őszi napon, mikor a csillagok már pironkodva bújtak el a felhők mögé és a horizonton megjelent a napkorong narancssárga fénye, a kutya éktelen szűkölésbe kezdett, mert hallotta a szobában fuldokló ember halálhörgését. Mivel az ajtó zárva volt, nem tudta a szerencsétlen állat mitévő legyen, így csak eszeveszettül forgott körbe-körbe saját teste körül. Mikor körbefutotta a házat, látta, hogy az ablak félrésnyire nyitva van.
Egyetlen nekirugaszkodott ugrással benn termett az öreg mellett, akinek, akkor már leállt a légzése és karjai erőtlenül hanyatlottak az ágyra. A kutya szűkölése vonyítássá változott, de olyanná, hogy a többi ház lakóit is ébredésre késztette. Fájdalmában odavonszolta magát az öreg mellé és sóhajtott egy nagyot.
Talán abban a percben szíve szakadhatott. Szeméből valamiféle emberkönnyekhez hasonló cseppek hulltak, melyek egybeolvadtak az öreg arcáról lepergő hidegverítékkel. Mikor a szomszédok betörték az ajtót, már csak két élettelen testet találtak. Meghatódva nézték a szorosan egymáshoz simuló hűséges barátokat.
Végtelen nyugalom áradt belőlük, mert a hűség és a szeretet együtt kísérte őket át a túlvilágra.

[winner]

06. ciroka-maroka: Bezzeg

Az öreg egyre többet gondolt arra, hogy mi lesz a fiúval, hogy mikor kezd már lányok után mászkálni. Tulajdonképpen mindahányszor kimondta a „biciglivel hamarabb mögjárod” mondatot, mindig arra gondolt, hogy hadd menjen a faluba a népek közé, hátha kedvet kap, hátha valakivel megbarátkozik. Amikor meg visszajött folyton faggatta, hogy hol járt, meg hogy kivel találkozott. Félt, hogy a végén itt marad a nyakán, mint öreglegény, de ugyanakkor attól is félt, hogy egy napon majd elmegy, mert akkor mi lesz a tanyával, és mi lesz vele.
– Kenyér, elem az elemlámpába, tarhonya, meg marhahús a hentestől, de szépet hozzál, ne legyen rajta sok mócsing, ja és újságot, Szabadföldet... meg borotvapengét. Nesze a papír.
– Akkor kell még egy szatyor.
– Meg az is. Ott van a padkán a szatyor, eriggy be érte. …. Aztán vigyázz a bekötőútnál, mert mönnek az autókkal, mint a vadszamarak. Ja, és az asztalon van egy üveg, add már be Juca ángyójékhoz, a mútkor dicsérték a pálinkát, hát kűdök nekik. Űk is kűttek mákosrétest – mondta az öreg és sarkon fordult.
– Cigaretta nem köll? – szólt utána a fiú.
– Hát nem írtam fő? A fene ögye mög a vén fejem! – fordult vissza. – Etus mindönt a fejibe tudott tartani, az enyimből bezzeg minden kiesik. Hogy az isten áldja meg az áldott jó lelkét. Olyan esze volt, mint a borotva. Nem is volt gondom az ilyesmikre!
– Ja hagyja mán, ne kezdje már megint. Anyám már tizenöt éve halott, de még most sé múlik nap nélküle. Délre itthon vagyok. Majd ha visszagyüvök adok a disznóknak.
A fiú elkarikázott, de még a bekötőútig se ért leesett a biciklilánca. Letámasztotta a földre a biciglit, és úgy kezdte szerelni, hogy még az inge ujját is fölgyűrte.
– Hogy a jóisten verje belé a csúfot – motyogta időnként –, hogy a rossznyavalya törje, ki – mondogatta, és ahányszor kimondta, mindig húzott magán egy csöppet, már alig látott az idegtől, és egyre cifrázta a káromkodásokat is.
A végén már azért nem tudta visszatenni a láncot, mert már szikrákat hányt a szeme dühében. Addig piszkurálta, feszigette, míg végképp eltört, kihullott egy szeme. Igazából tíz faluba menetből kilencben lehullott a lánc, annyira ócska volt már a bicikli. A szerelés már benne volt az útban. Nem is amiatt volt mérges. Az apja miatt. Na meg a boltosnő miatt. Amikor meghalt az anyja, jóideig az apja járt be a faluba. Igaz ő is papírral. Ő volt a bevásárlós. Volt, hogy csak órák múlva tért vissza. Aztán meg csak az élményeit mesélte. A boltosnő is özvegy volt. Sorstárs. A gyerekei külföldre mentek, neki meg itt maradt a sok munka. A ház, a föld, na meg a bolt is. Nem könnyű egyedül. Senkinek se könnyű. Nem tudni mi volt köztük, de az öreg néha süteményekkel tért vissza, amit az asszony saját kezűleg sütött.
– Bezzeg az anyád meggyeslepénye, na az vót ám az igazi!
– Az – mondta a fiú miközben gyűrte magába emezt, a „nem igazit”.
Ha kapálgattak, az öreg rábökött a diófára:
– Ezt még anyád ültette, azzal az áldott kezével.
Ha mostak:
– Ezt még szegény jó anyád varrta.
Ha főztek:
– Anyád hagymát is tött bele. Nagyon jól főzött, az isten nyugosztalja.
Minden második mondatába beleszőtte Etust, a feleségét. De ez még semmi. Mindig három személyre terített. Kirakta a tányérokat, az eccájgokat, aztán ők ketten ettek, ebéd után a harmadikat meg visszatette szépen a stelázsira.
A fiú többször megemlítette az öregnek Tónit, aki szintén egyedül volt, aztán mégiscsak asszonyt vitt a házhoz és jól megvannak.
Erre az öreg azt válaszolta, hogy az a Tóni.
Aztán egyszer csak az öreg, már nem akart bemenni a faluba. Egyáltalán nem. Legfeljebb az orvoshoz nyomáscsökkentőt íratni, oda muszáj volt. Minden mást rábízott a fiára.
Nem került több meggyes pite se az asztalra.

– Hogyazamagasságos, nem lesz ennek már vége –, de aztán teljesen lenyugodott. –Majd tolom, de vissza nem megyek – gondolta. Már éppen tápászkodott fölfelé, mikor megpillantott egy nőt a bekötőút felöl jönni.
Egy fiatal lány volt, járása ütemesen ringott, nem is járt, mintha táncolt volna valami titokzatos és sejtelmes zenére. Világos színű szalmakalapot viselt, és a kalap alól hosszú vörös haja fellobogott a finom szélben, sötétkék passzentos blúza pedig annyira körbefogta teste minden domborulatát, mintha nem is viselne semmit, és valóban, a parányi blúzból a köldöke is kilátszott. Úgy ragyogott a hunyorgó nyárutói fényben, mint egy vörös rubin.
Apró fehér szoknya volt rajta és bokapántos szandál.
A lány rámosolygott a fiúra, egyre csak mosolygott, és minél közelebb ért annál inkább csak mosolygott.
Amikor odaért a fiúhoz, megállt. Szalmakalapjának pereme leárnyékolta arcát, de aztán fölemelte fejét. Szája résnyire nyitva volt, mintha kérdezni akarna valamit, de mégsem.
A fiú szegte meg a csöndet.
– A… buszmegálló a bekötőúton túl, a kanyar után… khmm… ha netán eltévesztette volna az irányt…. de talán még,… – órájára nézett, de zavarában nem is látta a számlapot. – …de talán még…– próbálta újra folytatni, de torka kiszáradt, és reménytelenség lett rajta úrrá. – eléri… bár elég messze van innét.
– Stoppal jöttem idáig, nincs nekem pénzem buszra.
A fiú belenyúlt a nadrágzsebébe, aztán a kopott fekete bőrtárcából az összes pénzt a lány markába borította.
– Maga nagyon jó ember…. –mondta a lány és hálából egy puszit nyomott az arcára.
– Köszönöm – tette hozzá még sietve.
A húgom is lehetne – gondolta a fiú. – Ha az apám nem lett volna olyan önző, ő azt mondja hűséges, nem tudom. Tizenkettő voltam, mikor anyám meghalt, apámmal tizenhárom évet éltek együtt, de már tizenöt éve halott. Már több a nélküle, mint a vele. Ha apám... akkor egy húgom is lehetne. Biztos pont ilyen szép lenne. Reggel teát készítene, meg rántottát, megterítené az asztalt, és nevetésétől lehullanának a szilvák a fáról.
Gondolataiból a lány hangja lökte ki.
– Azt hiszem... azt hiszem, egyedül is odatalálok. Mindent köszönök – mondta és mosolygott.
– Akkor… akkor hát Isten vele – mondta a fiú.
A lány elindult, a fiú utána szaladt.
– Várjon! Kérdezhetek valamit?
A lány bólintott.
– Tud énekelni?
A lány meglepődött a kérdésen, de nevetve bólintott.
– Óvónőképzőbe járok.
– Mindjárt gondoltam – mondta a fiú,
Egy darabon azért csak kísérte a lányt, aztán hagyta elmenni, és mindaddig figyelte, amíg csak egy pici pont látszott belőle.
A búzatáblában fellángoló pipacsok tüzében végképp elégett a lány távolodó alakja. A fiú ragyogó szemmel, örvendezve ment az apjához,. széttárta a karját és tettetett bosszankodással mondta:
– Nem is jutottam be a faluba.
Az öreg éppen gereblyézte a füvet, amikor visszaért. Meglepetésében egy pillanatra letámasztotta a gereblyét, hitetlenül megcsóválta a fejét, aztán folytatta a dolgát.
– Az az istenverte biciglilánc!… Az! – folytatta a fiú.
Az öreg értetlenül nézett a fiúra. Szemöldökét összevonta, de aztán csak legyintett.
– Montam már a mútkor, hogy cseréld ki. Már oda is készítöttem neköd a stelázsi alá, anyád csizmája mellé… vak vagy té, fiam…– bökte meg a fiú mellét ujjával az öreg.
– Jól van, no, a disznóknak mög mán attam – mondta, és kifelé menet megállt a konyhaszekrénynél és megigazította, nem is megigazította, megsimította a fényképet a konyhaszekrényen. Egy vöröshajú melegbarna szemű asszony képe volt.

[winner]

07. Teru: A Féltégla


Már negyedszer történt meg...
Misi fütyörészve jött haza a munkából, jó nagyot cuppantva felesége, Juliska piros arcára, sorba ölelgette a gyerekeit, majd leült egy jó hideg sörrel amíg a vacsora elkészült. Természetesen eszébe sem jutott volna segíteni a konyhán, az az asszony dolga. Vitatkoztak is ezen eleget, mert Misi a régi iskolához tartozott, amely azt tanította, a férj a kenyérkereső, az asszony helye meg a konyhában és a gyerekek mellett van. Természetesen Juliskának más volt a felfogása, minden nap az árú házban talpalt reggeltől estig. Bizony sokszor nagyon nehezére esett egy másik teljes munkaidőt elvégezni odahaza, de eszébe sem jutott volna panaszkodni, tudta előre mi lesz a válasz. Különben nagyobb baj nem volt közöttük, esetleg annyi, hogy az utóbbi időben túl sűrűn fáradt volt amikor férje romantikus szemekkel simogatta volna ki a boldogító igen-t belőle.

Vacsora közben beszélgettek erről is, arról is, kérdezgették a gyerekeket iskoláról, barátokról, mint minden este. Juliska óriási meglepetésére Misi ajánlkozott elmosogatni vacsora után, sőt meg is tette, olyan ügyesen, mintha egész életében mást sem csinált volna csak a mosogatást.
Amikor készen lett, odaszólt Juliskának, egy kicsit ki kell mennem, majd jövök nemsokára.
Hm. Mégiscsak furcsa, gondolt Juliska, bár nem gondolt semmi rosszra.

Másnap munkából hazajövet megállt az önkiszolgálóba hogy ne kelljen még egyszer ezt az utat megtennie később. Szerencséje úgy hozta, hogy egyenesen a szomszédság pletykafészkébe, Örzse nénibe futott.
-Szerbusz, Juliskám, de régen láttalak!
-Jó napot, Örzse néni, bizony nem igen tudok bárhova is eljutni, tudja, a munka, gyerekek, a ház körül is a sok a tennivaló.
-Jaj, hát akkor nem is tudod mi újság van a szomszédban! Képzeld el, a Botkáék elköltöztek, legalább is ez van mondva, de én a sógornőjüktől hallottam, hogy vállnak el. Kiadták albérletbe a lakást, na de azért megválogathatták volna hogy kit engednek be.
-Hát ki költözött oda, Örzse néni? Talán csak nem valami börtönből szabadult ember?
-Á, dehogy, egy bomba nő! Méghozzá egyedül! Hosszú, szőke haja van, gyönyörű állása és a környék összes férfija a kapuban áll valaha jön vagy megy a picike.
Hm...

Aznap este ismét megismétlődött a jelenet. Misi fütyülve jött haza, cuppantott egyet Juliskára, megvacsoráztak, Misi elmosogatott, majd megint eltűnt. Így ment ez harmadnap, sőt negyednap is. Juliskában ébredezni kezdett a féltékenység ördöge, eldöntötte, elmegy utána, egyszer s mindenkorra letisztázza az ügyet.
Valami öt perccel később elindult ő is kifelé. Korom sötét volt. Ejnye, gondolta magában, legalább a villanyt felcsaphattam volna kint, de már nem akart visszamenni. Amint elfordult a ház sarkánál, hirtelen egy alak ugrott eléje a sötétből, kezében villanylámpa, mely egyenesen a szemébe volt irányítva.
-Misi, Misi! - kezdett kiabálni ahogy csak a torkán kifért, remélve hogy vagy Misi meghallja, vagy legalább a tolakodót elijeszti a nagy lármával.
-Hallgass már el az Istenért! - szólalt meg seppegve Misi. Akkor látta Juliska hogy nemcsak villanylámpával van felszerelkezve férje, de a másik kezében egy jókora féltéglát szorongat.
-Misi, az Isten szerelmére, mit akarsz azzal a féltéglával? Talán csak nem engem...Hát annyira rossz vagyok én hozzád? Ha nem kellek, mond meg, elmegyek, de ne ilyen módon...
-Ugyan hallgass már, - vágott közbe Misi, - nem neked van ez a tégla te szamár!
-Hát akkor nem értem...
-Ide figyelj. Az utolsó pár napban minden reggel ki van fordítva a szemetes kuka. Én minden reggel összeszedem, másnap reggelre megint ki van fordítva. Már kezdtem unni. Eldöntöttem hogy kilesem a bűnöst ha addig élek is. Tegnap este végre sikerült meglátnom, egy oposszum jár ide lakomázni minden éjjel. Ma este keresztet vetettem rá és ezzel a féltéglával szándékoztam az Örök Kukák mezejére küldeni. Erre te kijöttél és elijesztetted. Tulajdonképpen miért jöttél ki utánam?
-Hááát...hogy őszinte legyek, Örzse néni elmesélte hogy szegény Botkáék válnak és egy csinos nő költözött be...
Erre Misi akkorát nevetett hogy még a féltéglát is elejtette.
-A Botkáék vállnak? És te elhitted annak a vén boszorkának? Édes csillagom, a Botkáék elutaztak a fiuk esküvőjére, és mivel Botkánénak a jövő héten lesz a születésnapja, a férje meglepetésként újra húzatja a nappali bútorkészletet. Az a nő az üzletből volt itt mértéket venni, én tudom, hiszen én engedtem be a lakásba. Talán csak nem gondoltad hogy hűtlen tudnék lenni hozzád?

-Te Misi, mit szólnál ha feladnám a munkámat? Vagy legalább csökkenteném az órákat egy kicsit?
-Ugyan már, Juliskám, te is hozzászoktál, én magam is beletörődtem ennyi év alatt. Amint láttad, mosogatni már megtanultam, lassanként majd eligazodok a konyhában is. Fogadjunk még mosni is megtanulok, ha nagyon akarok! Talán akkor nem leszel majd mindig olyan fáradt – mondta huncutul.
-Ma nem vagyok túl fáradt, - válaszolt Juliska, - de azért azt a féltéglát hagyjuk itt kint.

[winner]

08. Szavathna: Hálahűség


- Hát te, hogy kerülsz ide? - Kérdeztem a két kutyánk mellé szegődött harmadiktól.
- Drótos a neve. Én hoztam. – Válaszolta sietve édesapám, nehogy elkergessem szegényt.
Lehajoltam, megsimiztem. Kissé remegett…
- Mi a fenének kellett idehozni még egy harmadik kutyát, nem elég kettő? – Mérgelődött édesanyám.
Próbáltuk csitítani. Édesapám halkan, elcsukló hangon megszólalt:
- Mert nem vitték el a sintértelepről. Szóltak, hogy agyon kell lőni, de nem volt hozzá szívem. Ez egy kutya, nem pedig vad…
- Akkor, amelyiket nem viszik el, mindet ide fogod hozni? – Dühöngött tovább.
- Általában elviszik. – Mondta, miközben kiment a kapun, nehogy veszekedéssé fajuljon a vita.
Drótos már nem kölyökkutya volt, de azért szépen beilleszkedett Mazsi és Berkes mellé. A rendszeres étkezéstől kicsit kigömbölyödött beesett pocakja, és kifényesedett a szőre. Apa érezhetően egy kicsit kivételezett vele, mivel anyám nem kedvelte annyira, mint a másik kettőt. A vadászatok alkalmával is többször vitte magával, és dicsérgette, hogy milyen jó hajtókutya…
Édesapám néhány év múlva ágynak esett.
- Bőrrák. – Súgta édesanya lehajtott fejjel, amikor kérdőn néztem rá a konyhában.
Állapota egyre rosszabb lett. Négy hónapot szenvedett és itt hagyott bennünket. Nehéz volt eldönteni magamban, hogy melyik a jobb, az, hogy elment, vagy napokon és éjjeleken át a szenvedését nézni. Talán így volt elviselhetőbb mindenkinek…
Temetése után néhány nappal, amikor kezdtünk felocsúdni bánatunkból, feltűnt, hogy Drótos nem jött enni, hiába hívtuk, s az udvarban sem láttuk. Másnap bekopogott a szomszéd.
- Tudjátok hol a Drótos?
- Nem. Tegnap óta eltűnt.
- Én tudom, hol van.
- Hol? – Néztünk rá kérdőn.
- A temetőgyepű egyik bokrában, de nem él. Külsőleg nem látszik rajta semmi, elment a gazdája után…

[winner]

09. Adalbert: Hullámverés

Úgy jött el otthonról, hogy éppen jókor kellett eljönnie. Összevesztek a feleségével. Egy ideje valami nem stimmel közöttük. Arra gondolni sem mer, hogy mire megy haza néhány nap múlva.
Jó ez az időközönkénti oktatás. Legfőképp ilyenkor. Kezdetben nagyon unták a kollégákkal, büntetésnek vették. Kiszakadni a családból, aztán az otthoni haveri körből, még ha néhány napra is.
Ahogy múlt az idő, egyre jobban kezdte megkedvelni az oktatást, a többiek is. Egyre inkább kezdte értékelni azt a néhány napot, távol mindentől. Jó volt az a néhány nap szabadság.
- Nem szabadság ez, Szotyola – hümmögte feléje egyik alkalommal Zsiráf becenevű kollégája -, ez csak a szabadság látszata.
Másfél órája zötykölődött a vonaton. Hazagondolt. Mit szólhattak a gyerekek a hirtelen támadt csöndhöz.
Joli néni épp takarított a lépcsőházban, amikor becsukta maga mögött az ajtót.
- Jó reggelt.
- Jó reggelt, Józsi. Hová lesz a menet ilyen korán?
- Oktatás.
Az öregasszony hitetlenkedve nézett rá.
- Utazótáskával? Ki hallott már ilyet!
A tegnap esti veszekedésük bizonyára műsor volt a lépcsőházbelieknek. Csak az nem hallotta, aki nem volt otthon vagy már délután bevette az altatóját.
Joli néni bármit is gondolhatott látván így felcucolva.
Még fél óra zötykölödés és megérkezik.

***

Az oktatás bentlakásos résztvevői az előtérben gyülekeztek. Időbe telt mire mindenki megtudta, hogy kivel kerül egy szobába és melyikbe. Türelmesen várták, hogy sorra kerüljenek.
Amennyire lehetett, ragaszkodtak korábbi szobatársukhoz. Némi zavar csak akkor keletkezett, ha valaki nem tudott jönni vagy új fiú került a csapatba.
Gizike, a vasutas szálló gondnoka, ott sürgölődött köztük. Ha kellett intézkedett, elsimította a félreértéseket
- Aztán viseld gondját, Anyukám, a fiaimnak! - mondogatta Hóka elvtárs, a tanfolyamvezető, a feleségének.
Gizikét nem nagyon kellett biztatni. Ha kellett, anyjuk helyett anyjuk volt ezeknek a munkától és a nagybetűs élettől viseltes férfiaknak. Ha úgy hozta a helyzet, a feleségeik, szeretőik szerepét is bevállalta.
Most is nagyon toppon volt. Napok óta várta ezt a délelőttöt. Fodrászat, kozmetika, manikűr. Mindent elkövetett, hogy jó színben tűnjön fel ezek előtt a fiúk előtt és férje kívánságának is eleget tegyen.
Az esedékes oktatás esemény volt mindig is a szálló életében. Többletmunka, egy kis élénkség, változatosság.
Szotyola Turbóval került ismét egy szobába. Fekete Károly rettenetes horkolásáról kapta a Turbó fedőnevet.

***

A délután szabad volt, másnap reggel kezdődött az oktatás. A legtöbben lementek a közeli kocsmákba a találkozás örömét megünnepelni és a focibajnokság állását megbeszélni.
Turbó már-már erőszakosan kapacitálta, hogy tartson velük. Fáradtságára hivatkozással kimentette magát.
Elnyúlva feküdt az ágyán. A felesége üzenetét olvasta a mobilján: „Beszélnünk kell!”
Mostanában egyre többször mondogatják egymásnak: „Beszélnünk kell!” Volt ebben kérés, fenyegetés, olykor könyörgés, kétségbeesés.
Meddig van értelme ezeknek a beszélgetéseknek? Sehová nem vezető időtöltések. Kezdetben még büszkék is voltak magukra, hogy ők azért meg tudják beszélni a problémákat. Aztán kezdődött mindig minden elölről.
Ma már csak a megbeszélés szükségességét látják be. Elkezdik ugyan, de idejekorán, dolguk végezetlenül, abba is hagyják.
Küldött egy sms-t a feleségének: „Igen, beszélnünk kell!”

***

Potyára ment be, az utolsó pillanatban lemondták a szolgálatot. Hazafelé menet beugrott egy felesre a sarki becsületsüllyesztőbe.
Meglepődött, hogy a lakás bejárati ajtaja nyitva volt. Tudta, hogy a felesége otthon lesz, nem volt munkájuk, szabadságot kellett kivennie. Az ajtót mindig zárta, ezért találta furcsának most a nyitott ajtót.
Rossz előérzettel lépett a lakásba. A gyerekszoba felől zajt hallott. Megkövülten állt meg a szobaajtóban.
Egy nagy szeplős meztelen fenék nézett vele szembe. Egy férfi lihegett meztelen feleségén, aki visszafojtottan sikongatott. Kettőt lépett előre és egy jó nagyot csapott a férfi pucér hátsójára.
Őrjöngött. Már nem is emlékezett, hogy a pulykaképű vörös férfi hogyan húzott el a lakásból. A felesége zokogásban tört ki.
Az asszony szabadkozott. Nem, ő nem szereti ezt az embert. Két alkalommal fordult elő, ez volt a második. Hónapok óta elhanyagoltnak érezte magát.
- Emlékszel, mikor voltunk utoljára együtt? - szegezte neki a kérdést.
Nem, nem emlékezett. De akkor is!
Egész nap, miután a gyerekek hazaérték, akkor is, veszekedtek. Kétszer még meg is ütötte Klárit, a feleségét.
Este dühében csak bedobott néhány dolgot az utazótáskába. Egész éjjel nem aludt. Többször hallotta, hogy az asszony szipog mellette.

***

Turbó nem sokáig volt oda.
- Baszkikám, már az ivás sem megy úgy, mint régen – állapította meg bölcsen és ledőlt az ágyára.
Turbó össze-vissza beszélt mindenféléről anélkül, hogy Szotyola különösebben reagált volna rá. Ez egyáltalán nem zavarta.
Így esteledett rájuk.
Aztán egyszer csak különös zajok kezdődtek a szomszédos szobában. Ágynyiszorgást és emberi hangokat is lehetett hallani.
- A nemjóját! Csak nem fogadóórát tart Gizike a zarándokhelyén? - vihogott Turbó.- Hóka elvtársnő a munkásosztályt szolgálja.

***

Másnap Hóka elvtárs a tanfolyam nyitányaként köszöntötte őket.
- Munkáltatói kötelességünk, hogy mindent megtegyünk a tanfolyam sikeréért. Ha bármilyen kérdése, kérése van az elvtársaknak, nyugodtan szóljanak.
Csend. Némi mozgolódás a padokban.
- Csak semmi szégyenlősködés elvtársak! Mi is szoktunk kérni az elvtársaktól ezt-azt.
Gabika, a csoport nemecsekje, óvatosan jelentkezett szólásra.
- Tessék, Gyapi elvtárs!
- Hóka elvtárs, szerintem többek kérését tolmácsolom.
- Tessék, tessék
A tanfolyamvezető égett a vágytól, hogy valami fontos dologban intézkedhessen.
- Nem lehetne kicserélni a szobák bútorzatát? Ezek a kórházi vaságyak olyanok, hogy az ember egyet fordul rajtuk és a fél folyosó felébred.
A társaság egy része vihorászásban tört ki.
- Ez nem vicces, elvtársak! Megvizsgáljuk Gyapi elvtárs a kérését és meglátjuk, hogy mit tehetünk.
El sem tudták képzelni, hogy Hóka hogyan csinálta, de a szobák bútorzata két nap múlva ki volt cserélve. Mire délután fölmentek a szobáikba, hagyományos bútorok várták őket.
- Apám, ha ezt tudjuk! - méltatlankodott Turbó - Valamit még kérhettünk volna ettől a hülyétől!

***

Szotyola elgondolkodva ment a folyosón, mikor valaki váratlanul megfogta hátulról a bal karját. Gizike volt az, a tanfolyamvezető felesége.
- Jó napot, Józsi – mosolygott a férfira. – Teljesen elhanyagol. Már megfeledkezett rólam?
- Á.. nem…! – dadogta Szotyola.
- Elégedett mindennel?
- Iiigen…
- Velem is, kis huncut?
A nő belecsípett a férfi karjába.
- Ha bármi gond van, tudja, hol talál – folytatta sokatmondóan.
Szotyola egy fél óra múlva bement a gondnoki szobába. Minden átmenet nélkül estek egymásnak.
„Beszélnünk kell!” – gondolta magában. – „Beszélnünk kell! Ki kell beszélnünk ezt a kínt magunkból!”
Olyan vadul még nem szeretkezett a nővel, mint akkor. Talán még egy nővel sem.

***

Hazafelé zötykölődött s vonaton. Hallotta, hogy sms-t kapott, a feleségétől jött. Csak ennyi volt a szöveg: „Szeretlek!”
Szotyola kis idő múlva sms-t küldött az asszonynak: ’Én is szeretlek.”

[winner]

A szavazás eredmény:

Közönség szavazás:

Julianna 5 6 8
Vörösliliom 4 5 8
Teru 2 5 9
Lena1 2 7 8
ciroka-maroka 4 2 3
Szavathna 1 5 7
Adalbert 1 3 6

csak szavazók
LEKA 2 5 8
Stefanicus 1 3 7
zsuka49 3 5 8
dalmay 3 5 9
tavinarcisz 1 6 8
Félix 1 4 6
estelente 2 6 9

A közönség szavazás eredménye:

Julianna 5
Vörösliliom 5
Julianna 5
Teru 3
Lena1 7
ciroka-maroka 5
Teru 3
Szavathna 6
Adalbert 3

A zsűri pontozása:

Julianna A kék szemek 14,5
Vörösliliom Kósza gondolatok a hűségről 20,0
Julianna Cicuska 16,0
Teru Általában véve 14,0
Lena1 Hűség 18,0
ciroka-maroka Bezzeg 20,0
Teru A Féltégla 17,0
Szavathna Hálahűség 16,5
Adalbert Hullámverés 15,5

A két 20 pontos mű között a több magasabb értékű pont Vöröslilion javára billentette a mérleget. Mindketten egy-egy 5 pontos voksot kaptak, 4 pontosból Vörösliliom hármat kapott, cirok- maroka csak kettőt.

Vörösliliom :Kósza gondolatok a hűségről 3,0 5,0 4,0 4,0 4,0

ciroka-maroka: Bezzeg 5,0 3,5 3,5 4,0 4,0

[winner]

Kedves Fullos alkotók, versenyzők és szavazók!



A prózaversenyben is megszületett a végeredmény, és ezzel lezárult az 08-11. számú prózaverseny. Köszönöm minden résztvevőnek, hogy velünk játszott!
A versenyben összesen 7-an indultatok, 9 alkotással.


Szoros versenyben a közönség versenyét a 5-ös számú mű nyerte.


A zsűri pontozása alapján, azonos pontot kapott a 2-es és a 6-os számú próza. Közöttük a több magasabb értékű pontszám alapján a 2-es számú mű nyert.


A közönség szavazás győztese:

Lena: Hűség című prózája


Zsűri szavazásának győztese:

Vörösliliom: Kósza gondolatok a hűségről című prózája




Kedves Léna és Daniella, szívből gratulálok győzelmetekhez.



Egyben szeretnénk felhívni a figyelmeteket a témaajánló topicra, ahova várjuk javaslataikat.