Elküldve: 2011 Márc 20 Vas 21:39 Hozzászólás témája: 12-14. heti prózaverseny
Kedves Fullos alkotók!
Az anonim vers és próza versenyek szabályai a következők:
– A versenyek anonim formában zajlanak, a művek beküldése és a szavazás tekintetében is.
– Négy hetenként 1 alkalommal kerülnek megrendezésre a próza és a vers kategóriában is.
– A művek az eredményhirdetés előtt nem jelenhetnek meg a Fullextra semmilyen felületén.
– A megadott témához kell kapcsolódniuk.
– Próza esetén, hossza kb. 80-100 sornál lehetőleg nem lehet több.
– A megadott témára 3 hét áll rendelkezésre a művek beküldésére, és 1 hét a szavazatok leadására.
– A győztes műveket a következő verseny végéig kiemelt helyen olvashatjátok a főoldalon,
– A versenyeken több művel is indulhat egy alkotó.
– A műveket és a szavazatokat is az adott hónap játékvezetőjének (naivának vagy winnernek) kell elküldeni privát üzenetben, megadott időpontig.
– Aki indul a versenyen, kötelező szavaznia, de függetlenül attól, hogy hány művel indul, csak egyszer szavazhat.
– A szavazat akkor érvényes, ha három különböző mű azonosítószáma szerepel benne, és a beküldési határidőt nem lépte túl.
– Önmagára nem szavazhat senki!
– A művek az eredményhirdetés előtt nem jelenhetnek meg sem a Fullextra, sem az Internet más felületén.
– Csak saját művekkel lehet nevezni, fordításokkal nem.
– Szavazásra mindenki jogosult egyszer, aki a verseny indításakor már regisztrált tag volt. Kivétel azok a tagok, akik a kiírás napja után regisztráltak, de az adott versenyre művükkel beneveztek.
– A résztvevőknek MINDKÉT KATEGÓRIÁBAN kötelező szavazni. Aki nem szavaz, az kizárásra kerül.
– Az a vers vagy prózai mű nyer, amelyik a szavazáson a legtöbb jelölést kapta, holtverseny esetén, a zsűri pontszáma dönti el melyik lesz az első.
– Az eredményhirdetés után a leadott szavazatok nyilvánosságra kerülnek.
– A közönség szavazása mellett egy állandó zsűri is dönt a versenyekben.
A zsűri tagjai:
Anna1955
Si
Lacoba
Végh Sándor
Hori
- Ők 1-5 pontig értékelhetik a műveket.
- Nem ismerhetik a szerzőket és egymás leadott pontjait.
- Az eredményhirdetéskor a zsűri összesített pontszámait is nyilvánosságra hozzuk.
Tehát négyhetente, 4 győztes mű díszítheti a főoldalt, mindannyiunk örömére.
Ezen kívül minden győztes automatikusan szerepelni fog a 2012 évben megjelenő antológiában.
Így nemcsak az Interneten, de nyomtatásban is olvashatják remek műveiteket!
Abban az esetben, ha egy szerzőnek 4-nél több műve ért el sikert az év folyamán, úgy az általa megjelölt 4 mű kerül be a válogatásba.
Kedves alkotók!
A 12 – 14. heti prózaverseny témáját naiva adta. A verseny témája:
ÚTRAVALÓ
A műveket ÁPRILIS 10-e (vasárnap) este 8 óráig lehet elküldeni naivának privát üzenetben!
Szavazni április 11-től, 17-e este 8 óráig lehet, szintén naivának privát üzenetben, kötelezően az általatok legjobbnak ítélt három mű sorszámának megjelölésével.
Ne feledjétek, aki benevez a versenyekre, annak kötelező szavaznia, mindkét kategóriában!
Kitől kaphatunk útravalót, olyat, ami egész életünkre kiható érzelmekkel, etikai megfontolásokkal, személyiségfejlesztő hatással jár? A szülőktől természetesen, az iskoláktól, és példaképnek tekintett emberektől. A hetvenes években volt még egy ilyen lehetőség: az úttörővasút. Életem meghatározó élménye volt, mely tartást adott, önbizalmat, közösségi összetartozást, mások és a munka tiszteletét. Máig hiszem, hogy egyik legjobb útravalóm és iskolám volt.
Hogy a rendszeres tanfelügyelet okozta-e, vagy az igazgató személye, netán a minisztérium felügyeleti gyakorlata - vagy mindez együttvéve - nem tudom; de akkoriban igazi tanáraink voltak az általános iskolában is, valódi elhivatottsággal, magas szintű tudással, és nagyszerű pedagógiai érzékkel. Soha nem mertünk volna tiszteletlenek lenni velük szemben, meg sem fordult a fejünkben; persze nem a politikai helyzet, vagy más efféle marhaságok miatt; magatartásuk váltotta ki belőlünk a tiszteletet, és fogta be a legszemtelenebbek száját is. Meg persze az egyértelmű szülői hozzáállás. Tudásukhoz nem fért kétség, ahogy emberi értékeikhez sem. Akkoriban nem törte a pedagógus a fejét, vajon oktasson, vagy neveljen. Természetesen mindkettőt tették.
Felső tagozatba lépve kisdobosokból úttörők lettünk. A kék nyakkendőt pirosra cseréltük, nekünk már más változást nemigen jelentett az egész úttörő mozgalom. Azon kívül, hogy szakkörökbe járhattunk, rádióamatőrök lehettünk, és elbohóckodtuk az őrsi gyűléseket, nemigen jelentettek nekünk semmit az úttörősdi külsőségei, a politika, bár eszmei tekintetben naivan hittük, hogy jó a világ, és mi is törekedtünk a jóra, tisztességre, becsületre, tiszteletre. De a felnőttek is ilyenek voltak! Az a kíméletlenség, törtetés és gátlástalanság nagyon mélyen lehetett elzárva, ami a mai napokat jellemzi, s amit a mostani gyerekek látnak.
Őszintén sajnáltuk Vietnamot, és énekeltük a protest songokat, ugyanakkor sírtunk, amikor lelőtték Kennedyt, és tapsoltunk a Holdra szálló Armstrongnak. Elfoglaltuk magunkat a táncdalfesztiválokkal, nem vettünk véresen komolyan semmit, a nehéz háborús évek után a szülők is engedékenyebbek lettek. Mivel mindenki úttörő volt, még csak különösebb előnyt sem jelentett senkinek a piros nyakkendő viselése. Agymosást? Ugyan már. Erőszakot meg különösen nem. Számomra azonban véletlenül mégis nagy jelentőséget kapott.
Egy nap tanítás után nem mentem még haza, valami dolgom akadt az alsósok között. Tanév vége felé jártunk, tanáraink a bizonyítványok előkészítésével foglalatoskodtak, amikor meglátott a rajparancsnok, egy csinos, feketehajú, rettentő agilis tanárnő, aki rendszerint az ünnepségek levezénylésének fő alakja volt. Engem nem tanított, de természetesen ismert mindenkit az iskolában.
-Gyere csak ...- kiabált oda, s elgondolkodva nézett rám. - Te a hatodikat végzed, ugye?
-Igen, tanárnő - mondtam várakozóan, rossz sejtelmekkel, mert ha ő valakit magához rendelt, abból mindig valami plusz feladat kerekedett.
-Emlékeim szerint kitűnő tanuló vagy - méregetett összehúzott szemmel. Elismertem, hogy az vagyok.Kíváncsian vártam, mi sül ki ebből.
-Jól van - mondta elégedetten. - Akkor megoldottuk a problémát. Akarsz-e úttörővasutas lenni?
Úttörővasutas? Mindenki álma volt közéjük kerülni. Kéthetente egy bliccelt nap az iskolában, és ki tudja, még milyen más előnyök.
-Most kaptuk a körlevelet, hogy kijelölhet valakit a mi iskolánk is. Kitűnő tanuló és jó pajtás, jó közösségi ember kell legyen, ezeknek a feltételeknek te épp megfelelsz... holnap választ kell adni... nos, elvállalod?
Hogy vállalom-e? Mi az, hogy!
-Ez nagy megtiszteltetés ám, nehogy nekem szégyent hozz ránk. - figyelmeztetett a tanárnő, majd elsietett a dolgára, ennyivel elintézve az egészet, és otthagyva engem, akivel madarat lehetett volna fogatni.
Így lettem úttörővasutas.
Azon a nyáron nem sokat aludtam. Minden reggel hét órára ki kellett villamosoznom a Hűvösvölgybe, s az akkori közlekedés gyorsasága, a járatok sűrűsége és a távolság miatt ez azt jelentette, hajnali négykor ki kellett kászálódnom az ágyból, és háromszori átszállással elzötyögni fenemód messzire. Az úttörővasút épületében átöltöztünk, bőséges reggelit kaptunk, majd előadók foglalkoztak velünk délig, hiszen öt- hat témában komoly mennyiségű tananyagot kellett belénk verni, a vasúti közlekedés szabályzatán kívül a jelzéseket, az egyes feladatkörök előírásait, az állomások sorrendjét, és működését, jegyfajtákat, stb. Ebéd után folytatódott az oktatás, majd uzsonna négykor, azután jöhetett némi játék, végül vacsora, és mehettünk. Este hétkor értem általában haza, kimerülten, de a büszke jövő tudatában, hiszen annyira irigyeltük a már kész vasutasokat... Mire elkezdődött a következő tanév, a mi csoportunk is letette az előírt vizsgákat – mert komoly vizsgák voltak ám! – és attól kezdve kéthetente beosztottak szolgálatba, s ez alól csak a betegség képezett kivételt, egyébként kötelességszerűen menni kellett.
De mentünk is boldogan. Az utazó közönség tapsos bámulata, és a csapatszellem, a közösség jó érzése feledtette, hogy milyen áldozatot kell vállalnunk hajnalonként a villamos megállókban hóban-fagyban, didergő várakozásban. A Nagyréten időnként ünnepségeket rendeztek részünkre, és nem volt elégedettebb nálunk, amikor a "Nem volt a Szása egy moszkvai nagy dámá"-t énekeltük torkunkszakadtából a tábortűznél, vagy összefogódzva körtáncos játékokat játszottunk.
A Hűvösvölgy neve örökre összeforrt bennem a jókedvű kacagással, a barátsággal, a nyári hajnalok balzsamos szépségével, a telek zord fogvacogásával.Életem egyik legszebb szakasza volt, melyre halálomig szeretettel fogok emlékezni. Hiszem, hogy jobb ember lettem általa...
Legutóbb naiva szerkesztette (2011 Ápr 17 Vas 20:54), összesen 1 alkalommal
Valahogy úgy jött össze a dolog, hogy abban az évben vettem egy autót, amikor a második unokám megszületett. Nagyon szerettek a kislányok velem lenni, alig várták a szombatot, amikor elmentem értük és ott tölthették a hétvégét nálam. Jókat nevettem néha, mert annyira fel voltak pakolva mindig, mintha legalább is örökre költöznének oda.
Vittem is őket sok szép helyre, erdőkben sétáltunk, patakokban pancsoltunk, kiskacsákat etettünk tavasszal a tó mellett, sőt, még domboldalakról is legurultam velük egy néhányszor. Beismerem, én jobban élveztem mint ők.
Kisunokámnak volt egy rettentően rossz szokása: olyan volt mint a szarka, amit látott, ősszeszedte és rakta be a táskájába. Valahányszor hazavittem őket vasárnap este, valami mindig hiányzott. Először csak egy töltőtoll, majd számológép. Utána szép sorban a telefonom, a televízió kontrolja, tésztaszűrő, egy este az összes orvosságomat összeszedte, mely másfél órás útba került, mivelhogy azt az egyet nem tudtam hirtelen nélkülözni. Viszont igazság érzés is volt benne, mert hagyott is ott dolgokat. Például a fej-nélküli Barbi babát, egy pár kinőtt cipőjét, egy hátitáskát melyen nem működött a cipzár. Ami végleg betette az ajtót, a macskája. Elhozta a két hónapos pici fekete macskáját és otthagyta nekem. Persze nem tudhatta hogy rettentően allergiás vagyok mindenre aminek szőre van. Arra ébredtem fel, hogy a szemeim be vannak dagadva és tüsszögök világnak. A szép kis fekete cica ott aludt nyugodtan mellettem a párnán.
Valamikor régen édesanyám adott nekem egy hófehér rózsafűzért, azt mondta, ez meg van szentelve, tarts mindig magaddal, megóv minden bajtól. Évekig az autóban tartottam a tükörre akasztva, nem is volt soha autószerencsétlenségem. Unokámat sohasem hagyta békén az a rózsafűzér, valaha az autóban volt, mindig játszott vele, de becsületesen vissza is akasztotta.
Másnap reggel korán elindultam hozzájuk a cicával, nincs a rózsafűzér. Kerestem mindenhol, az ülés alatt, a hátsó üléseken, nincs sehol. Rosszmájúan rögtön az unokámra gondoltam, de elhessegettem a gondolatokat, hiszen ezerszer mondtam neki, azt az egyet nem. Tagadta is, fogadkozott, hogy essen le a kedvenc Barbi feje ha ő azt elvitte....
Múltak az évek, a lányok nőttek, egyre ritkábban láttam őket, mert mindenki tudja, a tizen-éves lánynak már nem a nagymama a legfontosabb. Viszont rendszeresen telefonáltak, később az emailt is igénybe vették. Az idősebb unokám megkapta a hajtási engedélyt, és rettegve, imádkozva engedtük el egyedül a saját autójával. Ezt az érzést csak az ismeri, aki túlélte.
Hamarosan az én kis tolvajomra is sor került. Sajnos közben az édesapja szélütést kapott és anyagilag nagyon rossz helyzetben kerültek, tehát neki már nem jutott autó. Mivel nekem még mindig meg volt az a régi, úgy gondoltam, neki kezdeni jó lesz, nekem meg úgyis épp ideje újat venni. Meg is kérdeztem tőle, elfogadod-e? Egy percre gondolkodott rajta, majd rávágta, miért ne, abban nőttem fel, tulajdonképpen engem illet.
Talán egy hónapig vezette az autót, amikor egy útkereszteződésnél valaki beleszaladt részegen. Az autót darabokban szedték össze. Csodamódra, unokámnak egy-két karcoláson kívül semmi baja nem történt. A mentők mégis bevitték a kórházba, biztonság kedvéért. Természetesen ahogy meghallottam mi történt, rögtön mentem hozzá, hiszen évek óta ilyen rémálmaim voltak.
Ott ült a kórházi ágyon, kimondottan élvezve hogy mindenki körülötte ugrál, kedvében jár. Az első amit észrevettem, a fehér rózsafűzért az ágy melletti szekrényen.
-Nicole... - mutattam a rózsafűzérre, - ez hogy kerül ide?
A kis nyavalyás elkezdett nevetni.
-Ó ezt már évekkel ezelőtt elloptam, de ígérem, csak ezt az egyet hazudtam el. Gondoltam, ha téged annyi éven keresztül megvédett, nekem is jó lesz...
A többit a mentőktől hallottam. Unokámat már berakták a mentőkocsiba, lekötözték, hogy le ne guruljon az ágyról a nagy zötyögésben. Erre ő hirtelen kikapcsolta magát, leugrott a mentőkocsiról, visszaszaladt az összetört autóhoz, valamit a zsebébe tömött, sőt, utána vissza is kötözte magát az ágyra. Amikor megkérdezték tőle, ez mi volt? Csak annyit felelt, dédanyámtól egy kis útravaló....
Legutóbb naiva szerkesztette (2011 Ápr 17 Vas 20:54), összesen 1 alkalommal
Egy napon, mikor a ráncok végérvényesen kisimulnak arcomon és szemem
fénye már csak, szemetekben csillan, gondoljatok arra, amit most útravalóul hagyok nektek.
Sok évet megéltem és hibát, hibára halmoztam, de mindig arra törekedtem, hogy
a sok helytelen cselekedetet jóvátegyem. Írhatnék nektek szomorú sorsom napjairól,
azokról a könny teli percekről, melyek folyton ott követték a felettem múló időt, de
még sem teszem. Azt hagyom itt útravalóul nektek, amitől széppé vált az életem,
s amitől más ember lettem. Elégedett és boldog, még akkor is,
ha a szegénység és a megpróbáltatás naponta pellengére állította élni akarásom.
Sok értelmetlen hónap elszállt, míg rájöttem, hogy a magány rossz útitárs és nem lehet állandóan bezárkózva élni, egyedül haldokolva, mikor kinn verőfényes nyár van, és rózsaillat terjeng a házak zöldpázsitos udvarán.
Így hát sétálni kezdtem és apró csodákra lettem figyelmes, olyanokra, amik hosszú évtizedekig elkerülték figyelmem. Észrevettem, hogy egy pipacs kinyíló szirmához határtalan öröm lehajolni, mert a belőle áradó egyszerű szépség, fénnyel vonja be az életunt lelkek mélytónusú körvonalát és tudatja, hogy a sötétség, csak akkor szükséges, ha álmodik az ember. A valóságot meg kell érteni, meg kell élni. Azonosulhatunk a világ legegyszerűbb jelenségével is, mert lehet, hogy ez a jelenség lesz az, mely gyökeresen megváltoztatja jövőnket.
Rájöttem arra is, minden újabb nap, tartogat valami határtalan kedvességet, mert az ember mindig egy másik ember kedvéért születik a földre és pontosan azért, hogy annak télbefáradt gondolatait, búzaérlelő meleggé varázsolja szeretetével.
Mikor egy kavicsot felemelek a földről, nem a rideg, szürkeszínt látom benne, ha nem
egy-egy emlékmozaikot, aminek átható sugarával kacérkodnak a csillagok,
azok a csillagok, akik vigyázzák a soha el nem mesélt történeteteket is és akkor is megőrzik
a belőle fakadó szóvirágokat, mikor már temetői csend vigyázza a szendergő tudatot.
Ne feledjétek el azt sem, hogy tél nélkül soha nem lehetne rügyfakadás, és anélkül nem öltözhetne nyárvarázsba a világ, pedig ez az a ruha az, mely minden érző szívre ráillik.
Ősszel, ha megláttok egy kesergő fát, mely leveleit hullatja, bátran simuljatok oda hozzá és öleljétek át a törzsét. Meg fogjátok hallani azt a belőle eredő halk muzsikát, ami bennetek éled majd ütemes dobbanássá.
Ne feledjétek soha ezek az észrevétlen dolgok az igazi csodák, mert a hétköznapi értékük
nem más, mint legbensőbb énetek szeretethordozói.
Legutóbb naiva szerkesztette (2011 Ápr 17 Vas 20:55), összesen 1 alkalommal
A kis ügyes kezek alatt készültek ezek a finom, illatos, fűszeres pogácsák. Nagymama szokta megörvendeztetni a családot nagy tálnyi finomsággal. Most Mesike is belefolyt a munkába. Öröm volt nézni, hogy a mami és az unoka hogyan szorgoskodnak a konyhában. Mesike a terítésben is segített. A finom sütemények a belső szoba asztalán tornyosodtak. Hát ezek a pogácsák gyönyörűségesek! És milyen finomak lehetnek. Az ebédlőben pedig illatozott az isteni tyúk húsleves. Hamarosan mindenki megjött és folyt a vidám ünneplés. A nagyszülők 50. házassági évfordulója. Csak egy ember hiányzott. Mesike kedvenc nagybátyja, a Palika. Biztosan az időjárási viszonyok miatt késik, - gondolta mindenki. A kislány még emlékszik arra az időszakra, mikor ő még pici volt és Palika többet volt itthon, sokat játszottak együtt. Lovagolhatott Palika hátán, ugrálhatott a hasán. Egyszer a cirkuszba is elvitte a hugicát. Most nagyon, nagyon hiányzott neki a nagybátyja. A kislány talált egy műanyag dobozt (valamikor édesség volt benne, Palikától kapta), most beosont a süteményes asztalhoz és a dobozkát megpakolta pogácsával. Tudta, hogy a nagybátyjának ez a kedvence. Még egy kis cédula is be lett helyezve a doboz aljára: "Hegyesi Pál számára útravaló". Azután Mesike jó mélyre elrejtette a dobozkát. Jött egy SMS Palikától: 3 NAP MÚLVA ÉRKEZEK. PALI. Mesike türelmetlenül várta a találkozást. A kislány örömmel csüngött a fiú nyakán.
- Mesikém, holnap az Alpokba indulunk, ha visszajöttem, akkor nagyon sokat fogunk beszélgetni, érdekes képeket, diákat mutatok majd neked.
Ez kissé elszomorította a kislányt, de eszébe jutott a dobozka. Mikor Palika rendezgette a holmiját, a kislány szívesen segített neki, sutyiban a hátizsák aljára rejtette el a pogácsával teli dobozt. Palika még este elköszönt Mesikétől, mamiéktól és elsietett. Másnap elindult a többi hegymászóval a hosszú útra. És ott, a hazánktól távol érte őket egy nagyon kellemes meglepetés.
- Miféle doboz terhelte eddig a hátizsákomat? - lepődött meg Palika, de nem dobta el. Hazai finom pogácsát ízlelhettek a hegymászó barátok. De nagy kár, hogy a szakácsok nem hallhatták a dicséreteket! Majd Palika a hazatérés után tolmácsolni fogja ezt és hosszabb lesz a kislány és a szeretett nagybátyja között a társalgás, mint előző alkalommal. Az útravaló pedig felejthetetlen!
Legutóbb naiva szerkesztette (2011 Ápr 17 Vas 20:56), összesen 1 alkalommal
Sosem akartál más lenni , mint ami vagy, mert valójában, csak egy gengye nő lennél... hiszen annak születtél. Kislány korodban még álmodtál a hercegről, aki eljön... és fehér paripáján elröpít majd a boldogság szigetére. Igen... oda ahol mindig süt a nap, énekelnek a madarak, és átélheted az élet összes csodáját.
De nem így lett. Nagyon keveset voltál CSAK nő, mert másképpen alakult a sorsod. CSAK anya akartál lenni és nem apapótlék... de ez nem sikerült. Nő akartál maradni, de férfiként kellett viselkedned a nehéz helyzetekben. Keménynek és erősnek lenni, mert nem engedhetted meg, hogy gyengének lássanak. A gyerekeid előtt mindig stabil, életvidám, kiegyensúlyozott és biztonságot nyújtó kellett legyél, hogy azt lássák... anyu mindent legyőz. Megtanítottad Őket arra, hogy az élet szép... de nem habostora, vannak csodák... de küzdeni kell értük. Akartad, hogy tudják... mi a nők... és mi a férfiak szerepe egy családban.
Tudnak focizni, billiárdozni, kacagni, úszni, autót vezetni, és az útszéli bokorról rózsát szakajtani neked. Gurulva nevetnek és szeretik az életet. Bírják a strapát, és keményen dolgoznak. Ismerik a szivárványt és a pillangókat, tudnak fára mászni, és rohanni a szélben. Igyekeztél mindenre odafigyelni, csak egy dolgot nem tanítottál meg nekik... sírni... mert azt akartad, hogy sose sírjanak. Előttük nem sírtál, azt nem volt szabad, csak éjjel... amikor senki sem lát. Olyan könnyeket kellett elsírnod, amiket más nem láthatott. Azokat is némán, nem zokogva, fejedet a párnába temetve. Pedig mennyire nem tudsz hazudni... de nem tudhatták, hogy gyakran fáztál, ott mélyen, legbelül. Közben úgy jártál az utcán mint nő, úgy öltöztél, úgy éreztél, és semmi másra nem vágytál, csak arra, hogy nő lehess... ami vagy. Nem önmagadért, hanem valakiért. Azért, hogy azt is elhidd, jó útravalót adtál a gyermekeidnek. Szeretnéd, hogy tudják, amit az ember meg akar tenni, azt megteszi, a többire pedig keres kifogásokat.
-Apu, tudom, hogy hallasz most, miközben lábadat lógatod egy felhő széléről. Ugye láttad mennyire igyekeztem? Csak azt akartam, hogy higgyenek nekem... éppúgy, ahogyan én hiszem minden egyes szavadat, még ma is. Remélem, ennyi elég lesz Nekik is az útra... ahhoz, hogy sosem akarjanak majd mások lenni...
Legutóbb naiva szerkesztette (2011 Ápr 17 Vas 20:56), összesen 1 alkalommal
Apám megjárta az utat. Nem egyedül, vele volt az Isten, jóban, rosszban, ahogy mondani szokták. Több utat is bejárt. A hadak útját is. Nem jószántából indult, vitték. Először Keletre, büszke vezényszóval, harci indulóval, majd Nyugatra menekülésszerűen, hogy aztán újra Keletre sodorja a balsors.
Szerencsésen hazatért. Itthon új utak várták, nem sokkal könnyebbek, de addigra már megedződött, felvértezte az a sok próba, amit hét esztendő alatt ki kellett állnia. Tarisznyájában ott volt már az útravaló. Hamuban sült pogácsa az orosz sztyeppékről, kovász nélkül, zsír nélkül, de tele isteni gondviseléssel, és bajtársi szeretettel. Olyan útravalót kapott, ami nyolcvannégy éves korában bekövetkezett haláláig kitartott.
Jutott belőle nekünk is, gyerekeknek lelki madárlátta kenyér, ha kicsit száraz, kemény is olykor, de szívesen fogyasztottuk, mert az ízében benne volt egy háromnegyed évszázad langyos esője, áldott napsütése, és villámokkal cikázó vihara. Hej, de sokszor hallgattuk hihetetlennek tűnő, de mégis igaz történeteit, melyekkel megkönnyítette a közösen végzett munkát, színesebbé varázsolta a vasárnap délutánokat, vagy a hosszú téli estéket. Áldott jó apámban egy polihisztor veszett el, mert nemcsak mesélni tudott, de névszerint számon tartotta azokat a földrajzi helyeket, ahol a hét év alatt kénytelen-kelletlen megfordult, és azokat az embereket is, akikkel a sors összehozta Így jutott nekem az a hálás feladat, hogy történetei alapján könyvet írjak.
Könyvbemutató. Zsúfolásig tele a klubterem, nyár lévén a nyitott ajtóban, sőt a folyosón is állnak az ismerősök, barátok, és mindenki, aki ismerte, szerette őt és a történeteit. A közönséggel szemben nagy asztal. Mögötte három szék. Középen ülök, balomon a helybéli magyar tanár, alkotótársam, aki felvállalta a könyv és szerzője bemutatását. Jobbomon üres a szék. Onnan valaki hiányzik, akinek a történetei itt vannak a kötetben. Aki időközben újra útnak indult, de már sokkal könnyebb mennyei utakra. A hamuban sült pogácsára már nincs szüksége, azt itt hagyta nekünk, vigyük tovább, táplálkozzunk belőle, és adjuk át gyermekeinknek, unokáinknak. Köszönjük, Édesapám!
Legutóbb naiva szerkesztette (2011 Ápr 17 Vas 20:57), összesen 1 alkalommal
Ők ketten a tűznél ültek, az Öreg és Borzas. A többiek nem tartottak velük, tudták, hogy ez most az ő idejük. Az Öreg felállt, becsoszogott a barlangba, hamarosan egy kopott tarisznyával a kezében tért vissza, amiből kivett valamit.
- Nesze, ezt tedd el!
- Mi ez? - kérdezte Borzas.
- Nem látod?
- De, látom, egy kavics.
- A tied.
- Minek?
- Egy darabka a barlangból, hogy tudd honnan indultál.
- Hamuba sült pogácsád is van? - elhúzott szájjal nézett az Öregre, az úgy tett, mintha nem vette volna észre a gúnyos mosolyt.
- Ha akarom, van. Igaz, kicsit szikkadt már, meg régi, de ha kell neked adom.
- Nem mondod? Hiszen ez már őskövület. Mit kezdjek vele?
- Jó lesz valamire. Soha nem lehet azt tudni.
- Mint az a kavics.
- Ne gúnyolódj! - keményen szólt oda az Öreg, ezt már nem hagyhatta.
- Dehogy! Ne haragudj! Csak... - Borzas lehajtotta a fejét, tudta igaza van.
- Semmi csak - enyhült meg amaz, érezte többet tud ez a fiú, mint gondolta. Sokat szívott magába, készen áll az útra, biztos volt benne, hogy neki adhatja. - Ezt még neked szántam.
- Hiszen ez...
- Igen. Nálad jó helyen lesz.
- Húúú, hát.... Vigyázni fogok rá! - Borzas tudta, ez igen nagy ajándék, bele is pirult, miközben a kezébe vette a fadobozt. Hiszen soha, senki még csak nem is érinthette, nem tudták mi lehet benne, egyedül Anyónak engedte meg az Öreg, hogy megnézze. A barlang lakói ezért bogarasnak tartották, de ez őt egyáltalán nem érdekelte.
- Még ne nyisd ki.
- Miért? Szeretném!
- Majd. Ráérsz vele, már a tied.
- Köszönöm! Köszönök mindent...
Az Öreg elmorzsolt egy könnycseppet, azt hitte nem látja a fiú. Büszkén nézett rá, biztos volt benne, hogy megállja majd a helyét, de azért az aggódás is ott ült a mellkasán. Sokat jelentett neki ez a gyerek, az egyetlen unokája. Mindig félt ettől a pillanattól, félt elengedni, pedig tudta, hogy ez a rendje a dolgoknak. Gyorsan megnőtt, saját tizennyolc éves önmagára emlékeztette. Barna fürtjei rakoncátlanok, ezért is hívták Borzasnak pedig igazából az ő nevét örökölte, ezért lett Péter. Igaz, őt is mindenki csak Öregként emlegeti, akár az apját hajdan. Ez is az élet rendje.
- Csak az a fontos, hogy ember légy!
- Megpróbálom.
- Ne felejtsd el a barlangot! Na menj, itt az idő!
Mindketten tudták ez az utolsó ölelés. Borzas az Öreg szemébe nézett, s egy pillanatra eggyé váltak ők ketten.
Elindult, nehéz lett a lélegzet, fájó a lélek, ugyanakkor ott volt az az erő, ami tovább vitte, s a következő lépésnek is ritmust adott. Nem nézett vissza, de látta, hogy az Öreg még mindig ott áll a tűz mellett. A többiektől már előtte elbúcsúzott, mindenki adott valami apróságot az útra, ételt, jó szót, mosolyt, ölelést. Valami furcsát érzett legbelül, most már tapinthatóan benne élt, amit mondogattak neki a többiek egy ideje. Vonzotta az ismeretlen, de egyszerre félt is tőle, nem akart teljesen megváltozni. Vajon sikerül megtartania önmagát, az emlékeit, az értékeit abban a másik világban? Eddig is törte a fejét ezen, de most már valósággá váltak a gondolatok.
Hosszú volt az út a városig, volt ideje töprengeni.
Zavarba hozták a fények, a hangok, émelygett, hányingere volt, mikor leszállt a vonatról. Emberek jöttek- mentek, autók dudáltak, egy mentő szirénája vijjogott bele az utca zajába. Egy pillanatra elbizonytalanodott, legszívesebben visszafordult volna, de nem tette. Nem tehette, nem erre tanították. Taxiba ült, bemondta a címet, érezte a szíve majd kiugrik a helyéről, minden igyekezetét összeszedve próbálta nyugodtnak mutatni magát.
- Hát itt vagy?
Ica hangjára riadt fel Péter, őszülő borzas hajába túrt, és visszatette a kavicsot a polcra, a helyére.
- Csak egy kicsit elméláztam. Régi dolgok jutottak eszembe, a kezdet, amikor először jöttem a városba. Látod ezt a kavicsot?
- Gyűjteményed fő darabja - lépett mellé a nő.
- A barlangból való.
- Tudom. Mesélted. Egyszer elvihetnél oda, megmutathatnád.
- Majd. Egyszer.
- Mik ezek a papírok? A gyerekotthon ügye? - Ica az íróasztalhoz lépett.
- Igen. Lassan minden összeáll, és végre megnyithatjuk.
- Ez az ötödik.
- Ma befejezem a papírmunkát.
- Nekem meg indulnom kell. Főztem, légy szíves ne felejts el enni.
- Még jó, hogy te így vigyázol rám!
- Bizony! Na, sietek haza! Szeretlek!
- Én is szeretlek, és várlak.
Az ölelést csók követte, mint mindig, aztán nekiült a munkának. Szerette a gyerekeket, ezért is szerette a munkáját. Neki is született egy fia, Ica ragaszkodott hozzá, hogy őt is Péternek kereszteljék. Egyetemre jár, ügyes fiú, életre való. Neki adhatja majd tovább a fadobozt, amit az Öregtől kapott, mikor elindult. Ó a doboz! Meglepődött mikor belenézett. Két könyvet talált benne, barna bőr kötésűt, meg rajzokat, amiken az ő vonalai formáztak előbb ákom-bákom mintákat, aztán állatokat, virágokat, fákat, embereket, és a barlangot. A könyvek tulajdonképpen naplók, a családja története íródott beléjük, minden, mire az Öreg emlékezett. A gyökerek, ahonnan indult, az emlékek, amik erőt adtak, megnyugvást nehéz napokon, a szeretet amibe bele tudott kapaszkodni. Ennél szebb és jobb útravalót nem is kaphatott volna, s ezeket tudja majd tovább adni a fiának. A naplók száma megszaporodott, a minap kezdte a negyediket. Nagyobb fadobozt kell keresni.
Legutóbb naiva szerkesztette (2011 Ápr 17 Vas 20:57), összesen 1 alkalommal
Elküldve: 2011 Ápr 10 Vas 18:51 Hozzászólás témája:
09.
winner: Levél útravalónak
Kedves Barátunk!
Kérem, ha megkaptad az „Útravalót” olvasd el és járj el a leírtak szerint. Az „Útravaló egy olyan elektronikus levél, amely már hatszor körbejárta a világot. Sok embernek hozott szerencsét, akik viszont nem fogadták meg a leírtakat azokkal szerencsétlenség történt.
FONTOS! Ha megkaptad az „Útravalót” rögtön töröld! Nehogy tovább küld! Csak így érhető el, hogy a lánc ne szakadjon el a nyakadban.
Mikor először olvastam az Útravalót én se akartam elhinni, és nem is töröltem. Másnap megérkezett az anyósom, aki 300 km-re lakik. Amikor pedig törültem a levelet még aznap hazautazott.
Íme három történet mely hitelt érdemlően bizonyítja ,hogy az Útravaló garantáltan szerencsét hoz.
Mark Tomson a dániai fjols faluban él. 2008 december 22.-én megkapta ezt a levelet és azon nyomban törölte. Szinte hihetetlen ami történt. Másnap öt találata volt a skandináv lottón, harmadnap a felesége aki két éve elhagyta visszatért. Negyednap pedig Karácson szentestét ünnepelhette meg.
…és mindezt azért mert nem küldte tovább, hanem azonnal törölte a levelet.
Kérlek te is töröld most azonnal. .
Szergely Sokolov az ukrajnai жити в дурне faluban lakik. Sokolov húsz éve sánta, és krónikus hasmenés kínozza. Ő is december 22-én kapta meg ezt a levelet és nem fogadta meg a leírtakat, elküldte a barátjának. Ezek után hiba várta a Karácsonyt, 24-n nem ünnepelhetett, mivel a pravoszláv karácsony csak január 7–én van. Továbbá sánta maradt és a krónikus hasmenés is tovább kínozta. Azonban szerencséjére újra kapott egy „Útravaló” levelet és ezt már törölte.
Másnap meglepetten látta, hogy nem sántít. Annyira nem sántított, hogy legnagyobb örömére visszavették a kolhoz futócsapatába.
Másik nagy szerencséje, hogy a hasmenése is megszűnt, így Sokolov boldogan mondhatta, hogy se hasmenés, sem sántítás. Pedig a kettő együtt sokszor beszaráshoz vezetett... Nos ettől szabadult meg Sokolov.
Fadatusi Kakisa
Nigériában a Nointernet nevű kisvárosban él. 2009 március 14-én megkapta ez a levelet, mielőtt a küldő törölte. Másnapra Kakisai folyékonyan beszélt az anyanyelvén. Sőt örömmel olvasta a helyi újságban, hogy a távoli Magyarországon nemzeti ünnep van. És ez még semmi Kakisa a levél kézhezvételét és törlését követő második napon megünnepelhette a 45. születésnapját mivel március 16-n született.
Kedves Barátunk!
Láthatod milyen fontos, hogy az „Útravalót” melyet most elküldtük neked, azután, hogy mi is töröltök, te is töröld, mielőtt továbbküldöd.
Ezen kívül azt is kérjük, hogy az „Útravalót” figyelmesen olvasd el még vagy százszor, csak azután töröld. Így érhetjük el, hogy ez a levél mely hatszor körbe járta a földet, még legalább tizenkétszer megtehesse. Sok embernek hozzon szerencsét. Bízhatsz benne, hogy téged is el ér a szerencse, ha most azonnal törlöd, és nem olvasol többet ilyen marhaságokat.
Legutóbb naiva szerkesztette (2011 Ápr 17 Vas 20:58), összesen 1 alkalommal
Elküldve: 2011 Ápr 17 Vas 20:13 Hozzászólás témája:
Kedves Fullos alkotók, versenyzők és szavazók!
A prózaversenyben is megszületett a végeredmény, és ezzel lezárult a 12-15. heti prózaverseny. Köszönöm minden résztvevőnek, hogy velünk játszott!
A versenyben összesen 8-an indultatok, 8 alkotással.
Szoros versenyben a közönség szavazatai alapján a 7-es számú mű nyert, 10 ponttal.
SZILFER: ÚTRAVALÓ
A zsűri pontozása alapján, a 8-as számú írás nyert, 19,5 ponttal:
ANYATKA: ÚTRAVALÓ
Szívből gratulálunk Andinak és Ferinek a győzelmükhöz!
Nem készíthetsz új témákat ebben a fórumban Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban Nem módosíthatod a hozzászólásidat a fórumban Nem törölheted a hozzászólásaidat a fórumban Nem szavazhatsz ebben fórumban
