Elküldve: 2011 Okt 2 Vas 19:31 Hozzászólás témája: 40-43. heti prózaverseny
Kedves Fullos alkotók!
Az anonim vers és próza versenyek szabályai a következők:
– A versenyek anonim formában zajlanak, a művek beküldése és a szavazás tekintetében is.
– Négy hetenként 1 alkalommal kerülnek megrendezésre a próza és a vers kategóriában is.
– A művek az eredményhirdetés előtt nem jelenhetnek meg a Fullextra semmilyen felületén.
– A megadott témához kell kapcsolódniuk.
– Próza esetén, hossza kb. 80-100 sornál lehetőleg nem lehet több.
– A megadott témára 3 hét áll rendelkezésre a művek beküldésére, és 1 hét a szavazatok leadására.
– A győztes műveket a következő verseny végéig kiemelt helyen olvashatjátok a főoldalon,
– A versenyeken több művel is indulhat egy alkotó.
– A műveket és a szavazatokat is az adott hónap játékvezetőjének (naivának vagy winnernek) kell elküldeni privát üzenetben, megadott időpontig.
– Aki indul a versenyen, kötelező szavaznia, de függetlenül attól, hogy hány művel indul, csak egyszer szavazhat.
– A szavazat akkor érvényes, ha három különböző mű azonosítószáma szerepel benne, és a beküldési határidőt nem lépte túl. Minden műre leadott szavazat egy pontot ér, tehát a megjelölt három alkotásnál a beküldés sorrendje nem számit.
– Önmagára nem szavazhat senki!
– A művek az eredményhirdetés előtt nem jelenhetnek meg sem a Fullextra, sem az Internet más felületén.
– Csak saját művekkel lehet nevezni, fordításokkal nem.
– Szavazásra mindenki jogosult egyszer, aki a verseny indításakor már regisztrált tag volt. Kivétel azok a tagok, akik a kiírás napja után regisztráltak, de az adott versenyre művükkel beneveztek.
– A résztvevőknek MINDKÉT KATEGÓRIÁBAN kötelező szavazni. Aki nem szavaz, az kizárásra kerül.
– Az a vers vagy prózai mű nyer, amelyik a szavazáson a legtöbb jelölést kapta, holtverseny esetén, a zsűri pontszáma dönti el melyik lesz az első.
– Az eredményhirdetés után a leadott szavazatok nyilvánosságra kerülnek.
– A közönség szavazása mellett egy állandó zsűri is dönt a versenyekben.
A zsűri tagjai:
Anna1955
Si
Lacoba
Végh Sándor
Hori
- Ők 1-5 pontig értékelhetik a műveket.
- Nem ismerhetik a szerzőket és egymás leadott pontjait.
- Az eredményhirdetéskor a zsűri összesített pontszámait is nyilvánosságra hozzuk.
Tehát négyhetente, 4 győztes mű díszítheti a főoldalt, mindannyiunk örömére.
Ezen kívül minden győztes automatikusan szerepelni fog a 2012 évben megjelenő antológiában.
Így nemcsak az Interneten, de nyomtatásban is olvashatják remek műveiteket!
Abban az esetben, ha egy szerzőnek 4-nél több műve ért el sikert az év folyamán, úgy az általa megjelölt 4 mű kerül be a válogatásba.
Kedves alkotók!
A 40-43. heti prózaverseny témáját a_léb adta. A verseny témája:
TÉSZTA
A műveket OKTÓBER 23 .(vasárnap) este 8 óráig lehet elküldeni NAIVÁNAK privát üzenetben!
Szavazni október 24 – től, október 30-a este 8 óráig lehet, szintén NAIVÁNAK küldött privát üzenetben, kötelezően az általatok legjobbnak ítélt három mű sorszámának megjelölésével.
Ne feledjétek, aki benevez a versenyekre, annak kötelező szavaznia, mindkét kategóriában!
Továbbá azt, hogy minden műre leadott szavazat egy pontot ér, tehát a megjelölt három alkotás sorrendje nem számit.
Szeretnénk felhívni a figyelmeteket a témaajánló topicra , ahova várjuk javaslataikat.
Új, modern lakásba költöztünk. Azelőtt csak gázrezsóm volt, ezért nem tanulhattam sütni. Itt villanytűzhely volt, azt mondták, nagyon szépen sül benne mindenféle sütemény, tészta.
Megvásároltam az almás réteshez valókat. Az összegyúrt tésztát szakácskönyv szerint pontosan kimérve készítve kettévágtam, majd sután tologatni kezdtem egyiken a nyújtódeszkát. Elég csúnyára sikerült, inkább gömbölyű volt, mint téglalap alakú, de annyi baj legyen, így is be tudom gyömöszölni a tepsibe. Bele is tettem alsó rétegnek a tésztát, körben lenyomkodtam a széleit, majd a vastag részeket tenyeremmel vékonyítva áttologattam a felesleges a vékonyabb részekhez.
Ráhelyeztem az almatölteléket, majd kinyújtottam a felső tésztát, ráhelyeztem az almára, a felesleget oldalról leszedtem körben. Megkentem tojássárgájával és gyönyörködni kezdtem benne: Íme első művem, csodálatosan sikerült!
Behelyeztem a sütőbe, majd mikor megsült, kitettem a gyúródeszkára. Az almás rétes illata terjengett az egész lakásban, a szomszédok is érezték, itt finomság kerül asztalra.
Mikor kihűlt, felvágtam, boldogan vittem tányérra helyezve csemetéimnek.
Beleharaptak, s majdnem beletört a foguk, mert annyira kemény volt a tészta, hogy lehetetlenség volt elfogyasztani.
Ekkor nevetve közöltem velük:
- Tudjátok mit? Szedjétek ketté a süteményt és csak az almát egyétek ki belőle!
Soha többé nem kísérleteztem almás rétessel. Szerencsére humorom nem hagyott el, mert tudtam, hogy a technika soha nem volt jó oldalam, s bizony a sütés művészet, ehhez is kell a tehetség
Legutóbb naiva szerkesztette (2011 Okt 30 Vas 20:55), összesen 1 alkalommal
- Drága kisunokám – tárta szét karját a szikár, szigorú kontyot viselő idős hölgy. – Mit csináljak neked? – kérdezte vidámsággal a hangjában.
- Pite, pite, almás pite – kántálta fejhangon a pántos ruhájú loknis kislány.
- Anyu, majd jövök, érte, ahogy tudok… – szólt a szomorú tekintetű harmincas nő.
- Jól van lányom, ne aggódj. Megleszünk mi. Nem igaz? – nézett az ölébe kapott unokájára, de a szíve mélyén tudta, már semmi nem lesz a régi. A kislány mosolygott és egy puszit adott nagyija arcára.
A kis Évi azt a nyarat a nagymamájánál töltötte. Anyja menekítette erre a védett helyre, egy válás kellős közepéről. Néha ő is ott aludt a nyári konyhában egy kinyitható vendégágyon. Ilyenkor anya és lánya együtt pityergett a konyhába. Az idős, otthonkát viselő nő, könnyek között egy házi kenőcsöt főzött a kopottas sparhelton.
- Ezt tedd rá lányom, ez hamar elmulasztja a bevérzéseket.
- Anyu, tudom, hogy nagy kérés… de maradhat itt Évi tovább is? Talán őszig…
- Jaj, lányom, amíg menni bírok, tudod, hogy vigyázok rá.
Szólni sem tudott, sem egy köszönömöt kinyögni, csupán hálás pillantásokat vetett a pakolás alól, és tudta, már semmi nem lesz a régi.
A nagymama élvezte az unokájával töltött minden percet. Míg ő a nagy gyúrótáblánál dolgozott, a kislány is kapott egy lisztezett táblát, rajta egy kis darab tésztával. A kopott hokedlin állva a tésztából vicces alakzatokat formázott. De volt, hogy csak a lisztbe rajzolt kis ujjával házikót, csigát.
- Tudod, akkor a jó, ha „szuszog” a tészta. – okította Nagyi a csöppséget. Évi nagyokat kacagott azon, ahogy a tészta hangokat adott ki.
Telt – múlt az idő, és ettől az évtől kezdve minden nyarat együtt töltött nagymama és unokája. Ahogy cseperedett és több dolgot fogott fel a világból, a Nagyinak egyre szórakoztatóbb társaságot jelentett az unokája. A tinédzser kor beköszöntével pedig már nagyon jókat beszélgettek tésztagyúrás közben.
- Miért kínlódsz vele Nagyi?
- Ez nem kínlódás, sokat tojtak a tyúkok, és ennek a tésztának nagyobb becsülete van, mint a boltinak.
- Siess Évi, gyorsan járjon a kezed, hamar kiszárad a tészta! – szólalt meg Nagyi. Ha megszárad, az életbe nem lesz belőle csiga.
Évi próbálta utánozni a Nagyija mozdulatait. A rovátkolt talpra egy szögletesre vágott tésztadarabot tett. Majd a vége felé vékonyodó sodró pálcával jól a bordához nyomta, hogy szép recés legyen. Mégsem sikerült tökéletes csigát formálnia a tésztából.
Érdeklődve figyelte, hogy a Nagyi rutinosan a sodrás mozdulatával a tálcára pöccintette a kifogástalan alakú csigát. A csiga könnyedén, szinte magától leugrott a pálcáról, mégsem ragadt össze a többivel. A megtelt tálcákat egy tiszta konyharuhával letakarva a Napra bízták. És közben nagyon sokat beszélgetek. Inkább Nagyi mesélt, arról a korról, amit Évi talán a történelem órán sem hall. Például azt, hogy a dédihez mikor egyedül volt 3 betyár betört. A két kuvasz kutya nem jelzett, végig nyüszítve a kutyaól előtt hasalt. Semmiben nem tettek kárt, csupán élelmet kértek. Kemény idők voltak azok.
Mesélt a második világháborúról. Arról, hogy a harmadik szomszéd pincéjében hogy húzták meg magukat huszonnégyen. Arról, hogy mindenkinek a szívverése is megállt a légiriadó vijjogó hangjától. Mesélt az ötvenhatos forradalomról. Vagy arról, hogy nem szerelemből ment férjhez a Nagyapához. Régen még nem így volt, mint manapság…de nagyon megszerették egymást, és nagyon hálás érte a sorsnak. Évi szájtátva hallgatta ezt a számára érthetetlen dolgokat. De cserébe megosztotta Nagyijával, hogy neki nagyon tetszik Szabolcs, a szomszéd srác.
- Kis unokám, csak olyasmit tégy, amit tíz év múlva sem éreznél szégyellnivalónak. – szólt Nagyi intelme.
Éva elgondolkodott, és ezért nem tett semmit. Annyi bölcsességet szívott magába az ódon konyha bútorok illatával, ami egy életre elkísérte. S ahogy a Nagyit nézte, ott a falvédők alatt, a lisztes otthonkába, ott tudatosult benne, hogy imádja a Nagyanyját.
Nagyokat mosolyogtak a húsleves evés közben is. Tesztelték a munkájuk gyümölcsét. Kanalazták az aranyló csigatésztát az utánozhatatlan húslevessel.
- Azaz igazi paprika, ami kétszer csíp! – köhintett Nagyi.
- Ugyan, ne máááár Nagyiiii! – visongott Évi.
Nagyi egy szerdai napon ment el. Évi szívében betölthetetlen űrt hagyva. Illendőségből – mert a faluban így szokás – tort rendeztek Nagyi emlékére. Évi csak nézte az ismerőseit. Az állukon folyt le a húsleves. Benne a Nagyi csigatésztájával. Mély szánalommal a szívében lépett ki a verandára.
Már semmi nem lesz a régi – gondolta, és elhomályosodott előtte a kert.
Legutóbb naiva szerkesztette (2011 Okt 30 Vas 20:56), összesen 1 alkalommal
Elküldve: 2011 Okt 9 Vas 10:17 Hozzászólás témája:
03.
Caterine2.: Bezzeg a Teri!
Soha nem jártam falun, csak átutazóban, mikor túráztunk. Mikor apa megtudta, gyermekfejjel férjhez készülök, óva intett:
- Te nem ismered a parasztokat!
Nem fogtam fel, mire vállalkoztam városi lány létemre. Menyecskének mentem Bodrogközbe, ahol az asszonyok már férjhez menésük után fekete kendőben jártak, a harminc évesek öregnek látszottak. Nekem is mondta anjukom:
- Fiam, már megesküdtetek, kösd be a fejedet kendővel, mert megszólnak az emberek!
- Ki ne találjon már ilyet! – válaszolt a férjem anyjának. – Nem megyünk a református templomba!
A nagymama híres uradalmi szakácsnő volt azelőtt, addig ő vezette a háztartást, naponta többfélét sütött-főzött. Mikor odaköltöztem, ágynak esett, de a nyáriban ülve adta az utasításait, dirigált. Egyszer azt mondta nekem:
- Lányom, menj el a törekesbe, hozzál csatkát a tűzre!
- Nem csutkát, nagymama? – kérdeztem.
- Még azt sem tudod, mi az a csatka?
Hosszas udvari felderítés, kérdezősködés után kiderült, kukoricacsutka volt az a csatka, mint ahogyan gondoltam.
Anjukomat városi ülnöknek nevezték ki, a bíróságra járt a városba, hogy a tíz év nyugdíja meglegyen, így rám maradt a főzés feladata.
Naponta szemlesütve szégyenkeznem kellett, mert a nagymama hangosan kiabálta mindenki előtt:
- A Kiszsiga felesége nem tud főzni, sütni, városi létére nem ért az semmihez!
Ha vékonyan tisztítottam a burgonyát, azt kiabálta:
- Nektek ott városon spórolni kell, itt kell a disznónak a krumplihaj!
Apósom azt mondogatta:
- Ha a parasztok nem szarnának, a városiak nem ennének!
Naponta mostam az udvaron géppel – télen is -, s később csúfoltak is a munkatársaim:
- A mosónők korán halnak!
Hajnalban keltem, s mikor szólni akartam férjemnek, azt kiabálta a nagymama:
- Menyecskének gyüttél ide, neki nincs miért felkelni, azzal, hogy megesküdtetek, nem változott semmi!
Amikor tészta kellett, szóltak Terinek, két házzal arrébb lakó talpraesett menyecskének, hogy jöjjön át meggyúrni a levesbe és haluskának valót.
Terinek fürgén járt a nyelve, nemcsak a keze. Arrafelé a menyecske nemcsak cselédet jelentett a ház körül, hanem lefetyelő fehérszemélyt is.
Én némán álltam a rosszalló tekinteteket, Teri hatalmas önbizalmával szembe néztem, ahogyan fölényesen mutogatta, hogyan kell gyúrni.
- Bezzeg a Teri, süt-főz, takarít, ellátja az egész házat! Jól járt ám vele az ura, de nemcsak ő, hanem az egész család! – dicsérte a nagymama.
Albérletbe költöztünk a városba, mert apósomnak gondja volt még azzal is, hogy olvasok, égetem a villanyt. Ők a könyveket a budiba hordták, azt használták papírként. Minden nap ki kellett sepernem a szobákat, mert a földre cigarettáztak, hiába tettem ki mindenhová a Hollóházáról hozott porcelán hamutálakat, s mikor ezt férjem szóvá tette, azt kiabálta apósom:
- Ha a házam közepébe szarok is, akkor is az én házam, azt csinálok, amit akarok!
Orrukat a nyáriban a földre fújták, zsebkendőt sem használtak. Hányingerrel küszködve takarítottam naponta a mocskot.
Egyszer csak anjukom eljött meglátogatni, s megkért engem, menjek ki két hétre hozzájuk ellátni a ház körüli teendőket, mert a másik menye, akinek nagy házat építettek, nem vállalta. Kéthetes balatoni beutalót kaptak, életükben először mozdultak ki a megyéből.
Kiutaztam a két gyerekkel. A nagyapával megvetettem naponta a kenyeret, másra boltból nem kellett költeni. A tyúk fejét nagyapa baltával levágta, s mikor már nem mozgott, forró vízbe tettem, letollaztam, szétszedtem.
Majd nekiálltam a tészták gyúrásának. Kiöntöttem a lisztet, sót, tojásokat ütöttem hozzá, majd vízzel összegyúrva sikeresen kinyújtottam a tésztákat, egymás után több deszkára valót. Mikor félig megszikkadt, összevagdaltam a kiskockákat, majd a nagykockákat haluskának, megliszteztem, tálakba helyeztem őket.
Csodájára járt a család főzési tudományomnak, mindenki meg akarta kóstolni ételeimet. Nekem jólesett az elismerés, de jól tudtam, nem az számít, mit mondanak mások, hanem az, mit érzek én, amikor saját főztömet kóstolom, s juttatok belőle annak, akinek csak lehet.
Így tanultam meg a tészta gyúrást, mely olcsóbb és finomabb, mint a bolti késztészta, valóban élvezet enni a magunk által gyúrt tésztából készített húslevest és galuskákat.
Beégtek a szívembe a Bezzeg a Teri! kezdetű mondatok élesen, ma már nem engedném, hogy az írástudatlan emberek megalázzanak azért, mert gyermekfejjel nem tudtam főzni, s nem mennék falusihoz férjhez a középkorba, melyben a hetvenes években még éltek. Mára kitágult a világuk, forradalmi változáson esett át nemcsak falu, puszta, tanya népe, mára híresek, nevesek lettek szülöttjei. Terit is elérte a kiemelés, először pártiskolába küldték, s ott férfiakkal ismerkedett. Lett is híre a faluban, hogy Bezzeg a Teri! megcsalta az urát. Feltámadtak a falun élők, megváltoztak az erkölcsök.
Legutóbb naiva szerkesztette (2011 Okt 30 Vas 20:57), összesen 1 alkalommal
- Kicsim, szaladj át Vilma nénihez és mond meg neki, hogy apu szeretne kölcsönözni holnapig még egy kiló lisztet. Siess vissza!
Siettem is vissza,mert a lisztre szükség volt, de nagyon, mert a vajling már tele volt tésztával, a tészta még híg volt, és sok lisztet kell még hozzáadni, hogy nyújtható tészta legyen belőle.
Apa könyökig a tésztába volt merülve, szorgalmasan gyömöszölte a masszát, én pedig szórtam a lisztet, amíg apa nem állított le.
- Na, kész. Látod kislányom? Így kell jó tésztát készíteni, - és letörölte a homlokáról az izzadságot.
Összeállt végre a nagy massza. Már nem is tudom, hány tojást, mennyi lisztet emésztett fel. Apa elment mosakodni, engemet utasított arra, hogy püföljem tenyeremmel a tésztát, hogy ne legyen rücskös. Bele is fáradtam.
- Kislányom, szeltem nektek kenyeret, zsírozd meg, egyetek Öcsikével és feküdjetek le. A fürdés ma elmarad. Nekem be kell fejeznem a tészta készítést. Holnapután kiengedik anyukát a kórházból és haza hozza az újszülött testvérkéteket is. Nem lesz ideje tésztát gyúrni.
- Apa, nem maradhatok itt segíteni neked?
- Nem.
Nem szívesen, de lefeküdtünk Öcsikével, hogy ne idegesítsük apát a nagy munkában. Most én meséltem a testvéremnek Piroskáról és a szürke farkasról.
Még most is emlékszem arra a megdöbbentő képre, amit ébredés után láttam. Sok, sok tészta! Apa iszonyatos nagy munkában lehetett az éjszaka!
Emlékezetem szerint anya mindig csak egy szép sima és kerek tésztát gyúrt és nyújtott ki. Rövid száradás után felvágta késsel cérna szál vékonyra. De finom is volt húslevesben! Öcsike szerette, mikor a szálak kicsüngtek a szája szélén: "Nézzétek, bajuszom van!". És mindannyian nevettünk.
Most pedig az egész lakásban függtek a különböző formájú elég vastagra nyújtott tészták. Még szabad szék sem maradt. A szekrényből apa elővette a terítőket, és a francia ágyra terítette, hogy a következő tésztát elhelyezze ott. Ó, nehogy a mai napon váratlan vendég betoppanjon!
Apa felöltözve feküdt a konyhai díványon és mélyen aludt. Szegény, nagyon elfáradt.
Csörgött az óra. Apa nem szokott szidalmazni semmit és senkit, de most dühösen káromkodott. Mi Öcsivel behúztuk a nyakunkat, nem mertünk , mint máskor, ellenkezni. El lehet képzelni, milyen nagy rohanásban jutottunk el: én az iskolába, Öcsi az oviba.
Délután is folyt nálunk a "tésztagyári" munka. Vilma néni segítségével. Nehéz volt már összevágni a kiszáradt tésztát. Könnyebb volt törni.
Anyát sikerült nagyon jól meglepni.
Étlapunkon sokáig ott voltak a tésztás ételek: krumplis és grízes tészta,túrós csusza, tészta leves, rakott tészta stb. Tovább nem sorolom.
Jelenleg inkább a húsos és a zöldséges ételeket preferálom. Tészta nélkül.
Legutóbb naiva szerkesztette (2011 Okt 30 Vas 20:57), összesen 1 alkalommal
Elküldve: 2011 Okt 16 Vas 18:08 Hozzászólás témája:
05.
winner: A kenyér íze
Gyerekkoromban a vakációt mindig vidéken töltöttem nagyszüleimnél. Szerettem nagyon ezeket a nyarakat. Valahogy a szabadság érzését adták, pedig mai ésszel visszagondolva semmivel sem voltam szabadabb, mint odahaza a szüleimnél. Sőt állíthatom, hogy nagyszüleim szigorúbban fogtak. De nekem akkor, gyerekfejjel a falu ezer csodát tartogatott, és valami hallatlan felszabadult érzést is. Városi gyerek lévén rácsodálkoztam mindenre, ami a nagyvárosban nem volt. Állatra, növényre egyaránt. Nagyapám végtelen türelemmel magyarázta, melyik növény micsoda, és miként kell gondozni, hogy jó termést hozzon.
A helyi termelőszövetkezetben volt állatgondozó, és amikor elvitt megmutatni az általa felügyelt jószágokat, na annál nagyszerűbb élményt el sem tudtam képzelni.
Falun a beosztás és az előregondolkodás sokkal szükségszerűbb, mint a városban. Odahaza ha valamit elfeledett anyám, csak leszalajtott a boltba. Falun hiába is küldtek a kicsiny vegyesboltba, mert a kedves eladó néni rám mosolygott és közölte: „Csillagom, hát az nincs minálunk! Meg kell rendelni, és akkor hozatok”.
Számomra az is élmény volt, hogy a kenyeret nem a boltban veszik, bár egy héten kétszer ott is volt friss, de a legtöbben háznál, otthon sütötték a ropogós pékárut. Nagyszüleimnél kedd volt a kenyérsütés napja. Nagyanyám előző nap elővette a fateknőt. Igen csak elcsodálkoztam, mert ilyen szerkezetnek még csak hírét sem hallottam. Az előkészített lisztet a dagasztóteknőbe szitálta, és éjszakára a kemence közelébe rakta, ahogy ő mondta – szokja a konyha melegét. Ezután langyos vízbe áztatta a kovászt. Majd hajában megfőzte a krumplit, és számomra csodálatos gyorsasággal, még forrón lehúzta a héját, megtörte, megsózta és a lisztbe keverte.
Másnap hajnalban kezdődött a kenyérsütés. Mivel ilyet sosem láttam, az csak természetes, hogy én is kipattantam az első szürkületi fényre az ágyból. Azért ilyen korán, mert így is csak délre sült meg a kenyér. Mire reggelt kukorékolt a kakas, minden készen állt a dagasztáshoz. A dagasztás csak látszólag könnyű. Mikor egy kis fateknőben én is kaptam egy darab kenyértésztát, boldogan nekiláttam a munkának. Azonban a kedvem hamar alábbhagyott, mert igazán emberpróbáló fizikai munka. Hiába kérdeztem nagyanyámat:
– Nagyikám jó lesz már?
– Csináld csak angyalom, mert ez bizony még nem megfelelő.
A legtöbbször persze az lett a vége, hogy elvette tőlem, és ő fejezte be.
A megkelt kovászt langyos vízzel és liszttel kell összedolgozni. Először tíz ujjal markolászva, azután, amikor már látszik, hogy milyen az állaga, ököllel nyomkodva, majd a hüvelykujj és a marok közé fogva, meg-megcsavarva, mindaddig, míg a tészta össze nem áll egy darabba.
A dagasztás végére már nem éreztem a kezemet. Folyt a hátamon és a homlokomon az izzadság. A nagyikám mondta is mindig:
– Akkor jó a tészta, ha a padlás már gyöngyözik. Padlás alatt ő a homlokomat értette.
Ezután a tésztát letakarta és hagyta pihenni, közben felfűtötte a kemencét. Mikor a tészta jól megkelt, nagyjából két-három óra alatt, következett a kiszakítás. A tésztát lisztezett deszkára tette és annyifelé szakította, ahány kenyeret sütni akart. Kerekre formálta és kilisztezett szakajtóra tette, majd letakarta újra pihentetni. Amikor a tészta elkezdett kigömbölyödni, akkor rakta be a forró kemencébe. Azonban a sütésre váró kenyereket, bevetés előtt – így nevezte nagyi amikor a kenyeret a kemencébe helyezte – még megkente, ahogy ő hívta kenyérlakkal. Ez összekevert kecsketejből és tojásból készült, és ettől lett ropogós a kenyér. Majd pedig három vágást ejtett a tején, hogy ne repedjen széjjel sütés közben.
Ahogy visszagondolok arra a mennyei ízű kenyérre, amit nagyanyám sütött mindig összefut a nyál számban. Azóta sem ettem olyan fenséges ízű kenyeret.
Tizenhárom–tizennégy éves lehettem, mikor egy nyáron a heti kenyérsütés napján reggel a szomszéd egy cetlit hozott a postáról. Akkoriban nemhogy mobil, de vonalas telefon is csak a postán volt. Ha valaki telefonált azt a postáskisasszony feljegyezte, az üzenetet elküldte a címzettnek. Ezen a reggelen a nagyi testvérének rokonsága telefonált. Az üzenetben az állt, hogy az Ilonka néni – így hívták a nagyi testvérét – rosszul lett az éjjel és kérte értesítsék a nagyit. Az én nagyikám idegesen téblábolt. Ment volna szegény a testvéréhez, de a sok dolog meg itthon várta. Siránkozva mondta:
– Itt a sok tennivaló, kenyérsütési nap van, a háztájit is el kell látni, de hát lehet, most látom utoljára a testvéremet.
– Menjél nyugodtan nagyikám nem lesz semmi baj – győzködtem.
Végül felülkerekedett benne a testvéri szeretett. Sebtében összepakolt, nekem kiadta a feladatokat, tyúkokat megetetni, disznót ellátni, és már szaladt is, hogy elérje a buszt. Nagyapám huszonnégy órázott, ahogy ő nevezte mikor egy egész nap a gazdaságban volt, mert a jószágokat éjszaka sem hagyták felügyelet nélkül. Én pedig ott maradtam vigyázni a portát. És akkor megfogalmazódott bennem a nagy terv. Meglepem a nagyszüleimet! Megsütöm a heti kenyeret! Hiszen ott van minden, ahogy lenni szokott. A liszt, beletörve a főt krumpli, letakarva a teknőben a kemencepatkán pihent. Mellette a kovász, és a többi kellék. Szépen előkészítettem hát mindent, ahogy számtalanszor láttam nagyanyámtól, és nekiveselkedtem a munkának. Tudtam mire vállalkoztam, mégis ezerszer elátkoztam magam mire kidagasztottam a kenyértésztát. Mire elkészültem, és olyan lett amilyen nagyanyámnál is szokott lenni, nem éreztem a kezemet. Beletettem a kenyértésztát a szakajtóba, letakartam, hogy megkeljen, és szaladtam, mert el kellett látni jószágokat. Magot szórtam a baromfiknak, tápot a két süldőnek és már inaltam is vissza a konyhába. A kemence már igen csak szórta áldó melegét, én kiszaggattam a megkelt kenyértésztát. Megformáztam és nagyon büszke voltam magamra, mert semmiben sem különbözött attól, amit nagyanyám csinált. Nem feledkeztem megkenni nagyi féle kenyérlakkal, és persze bevagdalni sem. Mikor így megvoltam, zsupsz, mehetett a kemencébe. Innentől már csak várni kellett, hogy megsüljön. Nem is csalatkoztam, gyönyörű kerek aranybarna hatalmas kenyereket vettem ki a kemencéből, betekertem fehér vászonkendőbe és eltettem pihenni, ahogy nagyanyám is szokta.
Este hat óra után ért haza nagyapám. Mikor megtudta, hogy mi történt Ilonka nénivel, láttam igen nyugtalan lett. Ennek kézzelfogható jele, hogy a saját főzésű mézes pálinkájából három kupicát is lehajtott. Sőt nekem is felajánlott egy gyűszűnyit. Azóta tudom, mert erre is ő tanított, mértékkel inni férfiembernek muszáj, de tudni kell, hogy hol a határ.
Nem sokkal sötétedés előtt hazaért nagyanyám. Láthatólag megkönnyebbülve ült le a konyhába és szinte egyszuszra mondta, hogy szerencsére a testvére sokkal jobban van, bár nagy volt a baj. De az orvos szerint akár már a jövő héten hazaengedhetik.
– Hanem ám te gyerek, elláttad-e a jószágot? – kérdezte nagyanyám.
– Reggel igen, az esti etetésre még nem volt időm.
Nem szólt semmit, de láttam nem tetszik neki, hogy csak a munka felét végeztem el.
– Na megyek, megetetem őket – mondta nem kis bosszúsággal a hangjában. – Aztán a kenyérsütést megejtem holnap – tette hozzá.
– Azt ugyan nem kell – feleltem büszkén. – Megsütöttem a kenyereket.
– Mit csináltál? – fordult vissza az ajtóból. De erre már nagyapám is felkapta a fejét.
– Te megsütötted a kenyeret?
– Igen! – válaszoltam és a fehér vászonba tekert dagadó halmokra mutattam.
– Szűz Máriám, te gyerek! – nevette el magát. – Te tényleg megsütötted a kenyeret! – azzal egyenként az asztalra tette a csomagokat és óvatosan elkezdte kibugyolálni.
– Az áldóját! – rikkantott nagyapám mikor meglátta az arany-barnára sült friss vekniket.
– Kóstoljuk meg – javasoltam. Nagyanyám kést vett elő és mosolyogva megszegte a kenyeret. Hersegett a kenyér, ahogy szelt három szeletet. Kiosztotta és én áhítattal haraptam bele az általam sütött friss, ropogós kenyérbe. De a mosoly azonnal lehervadt a számon. Néztem nagyszüleimet és meglepettem láttam az ő arcukra is furcsa meglepett vonások ültek ki. Éreztem, hogy valami nagy hibát követtem el. Nagyanyám arca lassan mosolyra görbült majd hangosan nevetni kezdett.
– Te gyerek! Ebbe nem tettél sót.
Csak álltam ott leforrázva, majd látva, hogy nagyapán is nevetni kezdett, én is furcsa megkámpicsorodott mosolyra húztam a számat. Végül mindhárman úgy nevettünk, hogy a könnyünk is kicsordult.
Legutóbb naiva szerkesztette (2011 Okt 30 Vas 20:58), összesen 1 alkalommal
Egy hat éves gyermeknek, aki még soha nem evett ilyet, egy tányér mákos tészta valami fenséges, mennyei eledelnek tűnik, elérhetetlennek, mivel otthon még ilyen étket sohasem készítettek. És mikor egyszer elé tesznek egy egész tányérral, határtalan boldogság önti el az egész lényét és élvezettel fogyasztja, és ugyan ez az érzés járja át, ahányszor arra gondol, hogy ő már ismeri ezt a különleges ízt. Egész életére a mákos tészta lett a kedvenc étele.
Józsi nagyon szegény családba született, 7 gyermekes családba. Ő volt a középső gyerek. Reggel megette a szelet zsíros kenyeret fél liter teával (rendszerint mindig ez volt a reggelije) és kiment az udvarra. Már Tibi barátja várta a kapunál, aki másodikba fog járni, pár nap múlva kezdődik a tanév. A fiúk anyjai nem bánták, ha a gyerekek nem lábatlankodnak a konyhában, nem csinálnak rendetlenséget a lakásban, mert mindig mesterkednek valamivel, ollóznak, farigcsálnak stb.
Szerencséjük volt ma a srácoknak, mert Tibi sírköves apja otthon dolgozott. A fiúk szerettek neki segíteni. Tibi bácsi egy mosolygós, viccelődős ember volt. Gyerekek hada forgolódott mindig körülötte. Szerették hallgatni a meséit, gyermekkori kalandjait, közben észrevétlenül telt az idő, a munka is haladt.
- Anyu, elmehetek Tibiékhez? - beszólt Józsi a konyhába.
- Elmehetsz kisfiam, délben megtalálod a tűzhelyen a paprikás krumplit. Egyétek meg apával. Én elmegyek a kicsikkel nagymamához, este jövünk haza.
Józsi ennek megörült, és a két fiú rövid idő múlva már segített Tibi bácsinak csiszolni egy sírkövet. Délben lepihentek a kerti asztalnál. Közeledett az ebédidő, Józsi készült hazamenni elfogyasztani a paprikás krumplit. Vajon apa otthon lesz? Józsi nem mindig örül ennek, mert az utcaseprő apja mindig szid valakit, állandóan összeszólalkozik valamelyik járókelővel, aki útban van az ő seprőjének. Vagy az időjárással nincs megelégedve. Ilyenkor Józsi hallgatni szokott, elmerül a saját gondolataiba.
És most, mikor Erzsike néni meginvitálta Józsit ebédre, a fiú örömmel elfogadta a meghívást.
- Józsikám, ma sokat segítettél Tibi bácsinak, megérdemelsz egy finom ebédet. - Erzsi néni tudta, hogy a nagy létszámú család nem bővelkedik anyagiakban, Józsi gyerek nagyon sovány is. És nagyon jó gyerek. Szeretett mindig kedvezni a kisfiúnak.
A kerti asztalon nemsokára gőzölgött az ízletes gulyás leves. A leves után egy nagy tál mákos tészta, ami Józsi álmában létezett, meg filmekben is látott valamikor. Látva a gyerek csillogó szemeit, Erzsi néni jól megpakolta Józsi tányérját. A fiú először villával próbálkozott eszegetni, de a mákos tészta olyan finom volt, hogy Józsi csak kanállal tudta megtömni a száját. Úgy ette, mintha félt volna attól, hogy valaki elveszi tőle. Közben halkan mondogatta: jaj, de finom. Tibi kis húga Zsuzsika nézte a fiút és mosolygott. Délután a gyerekek játszottak addig, amíg nem jött Józsiért az anyukája. Ez volt az utolsó nap, mikor Józsi a barátja családjánál vendégeskedett.
Józsi apja balesetet szenvedett és a népes családja leköltözött egy közeli faluba rokonokhoz. Anya ott vállalt munkát, hogy el tudja tartani gyerekeit. Józsi ott járta ki az általános iskolát, azután ismét városba került, egy szakközépiskolába íratták be. Egy rendezvényen összetalálkozott Tibi húgával Zsuzsival. "Hogy milyen csinos lány lett abból a kis duci és pocakos kislányból", - meglepődött Józsi. Gyakran együtt töltötték szabad idejüket. Tibi pedig Budapesten tanult egy idegen nyelvi gimnáziumban. Vele ritkán jöttek össze. Egyszer a találkozást mindhárman akarták megünnepelni a korcsolya pályán. De rosszul sikerült. Józsi olyan szerencsétlenül esett a jégre, hogy a kórházban kötött ki. Következő nap a testvérek meglátogatták a törött lábú fiút, aki nagyon el volt keseredve. Zsuzsika átnyújtott Józsinak egy zárható műanyag edényt.. Józsi felnyitotta és ... az arcán megjelent egy széles és elégedett mosoly: illatos és szemeinek csábító mákos tészta volt benne! "Anyukánk küldte, - mondták a testvérek és figyelték a barátjukat, hogyan tünik el rohamosan a kedvenc Józsi eledel.
Legutóbb naiva szerkesztette (2011 Okt 30 Vas 20:58), összesen 1 alkalommal
Történt egyszer, valamikor… délidőben… Konyhaország Sütőmegyéjének Tepsivárosában, hogy sütemények születtek.
Mosolygósan pirosak voltak, és csivitelve, csacsogva indultak el a süteményestálak felé. Vidáman meghemperegtek a porcukorban, majd szép sorjában felcsücsültek a tányérokra.
De volt közöttük egy, aki nem igazán hasonlított a testvérkéire.
A többiek rögtön gúnyolódni kezdtek vele.
– Hát te miféle szerzet vagy, hogy nem hasonlítasz ránk? Mi bukták vagyunk, és tele a bendőnk lekvárral. Te milyen bukta vagy, hogy nincs benned semmi?
Bánatában a kis süti elindult világgá.
Elhagyta Konyhaországot, és a szomszédos Spejziában kötött ki. Hatalmas felhőkarcoló polcokon befőttesüvegek sorakoztak, lent a földön pedig kosarakban krumpli, hagyma és uborka púposodott.
Odament a sütemény a krumplihoz, és megszólította:
– Szervusz, valami. Én bukta vagyok. Téged hogy hívnak?
– Az én nevem burgonya, és nagyon messziről, Amerikából jöttem ide Spájzországba.
– Jaj, de jó! – lelkendezett a bukta. – Ugye megengeded, hogy lenyeljelek, mert nincs bennem semmi, de egy buktának úgy illik, hogy legyen a bendőjében valami, mert az emberek így szeretik. Ha téged lenyellek, biztos finom étel leszek.
– Szó sem lehet róla – felelte a burgonya fennhéjázva. – Mi Kolorádóból érkeztünk sok csíkos bogárral együtt, és nem szabad veletek lennünk!
Szomorúan ment tovább a bukta, és találkozott a hagymával.
– Szervusz, én vagyok a bukta, csak sajnos üres. Engedd meg, légy szíves, hogy lenyeljelek, és akkor ízleni fogok az embereknek, hiszen lesz bennem töltelék.
A hagyma, aki tapasztalt magyar növény volt, így szólt:
– Kicsi buktácska, én nem illek beléd, mert csípős vagyok, így nem szeretnének minket.
Most merre menjek, töprengett a bukta, majd elindult felfelé a polcokon. Egyszer csak hangokat hallott:
– Bukta… buktácska… buktuci, engem nyeljél le. Velem biztosan szeretni fognak az emberek – búgta mézesmázosan a kovászos uborka.
Nem tetszett ez a modor a mi kis buktánknak, ezért így szólt vissza:
– Hallod-e, kovi ubi, szívesen lenyelnélek, ha lekvár lennél.
– Á, én kovászos uborka vagyok, és a finom húsok keresik a társaságomat.
Ment tovább a bukta, és a következő polcon találkozott a meggybefőttel.
– Szervusz, valami. Te már emlékeztetsz arra, amit én keresek: a lekvárra. Lécci, engedd meg, hogy lenyeljelek, és akkor már igazi bukta leszek.
– Tudod, szívesen megengedem, csak van egy kis bibi. A nagymamám valóban lekvár, ám én teli vagyok maggal, mert engem kompótnak tettek el. A lusta emberek nem szeretnek válogatni a húsom és a magom között, és olyankor köpködni is szoktak.
Reményvesztetten bandukolt tovább a süti, mígnem találkozott egy nagyon öreg valamivel.
– Jó napot kívánok – köszönt illendően.
– Szervusz, süti – köszönt vissza az ősz öreg valaki, akit száraz kenyérnek ismertek. – Már vártalak. Tudtam, hogy elérsz hozzám, miközben a lekvárt keresed. Egyet mondok neked, mert én már sok mindent láttam, és sokat tapasztaltam, de ezt jól jegyezd meg! Ne akarj hasonlítani a társaidhoz, mert te más vagy. Te így vagy jó, amilyen vagy. Minek neked lekvár a bendődbe? Hiszen te nem is bukta vagy, hanem kalács!
Megköszönte a kalács az öreg száraz kenyérnek, hogy elmondta neki az igazságot. Hazaindult Konyhaországba, hogy mindenkinek elmondhassa, nem kell másokhoz hasonlítani, hogy hibátlannak tűnjünk a többiek szemében, elég, ha mi tudjuk, kik vagyunk.
Legutóbb naiva szerkesztette (2011 Okt 30 Vas 20:59), összesen 1 alkalommal
Feltűrtem a blúzujjamat. Úgy döntöttem, gyúrni fogok.
Jaa! Hogy mire? Hát a tésztára!
Megint gondolkodom. Elég sűrűn megesik velem. Természetesen most is női ésszel. Ez is kombináció, csak más jellegű.
A tészta összetevőit kombinálom.
Vegyük sorra a dolgokat.
Első játékos a liszt.
Nélküle véletlenül sem működik a tésztás projekt.
Többféle liszt közül választhatunk. Rossz, rosszabb, még rosszabb!
Olyat nem lehet sütni egyikből sem, amilyet drága jó nagymamám tudott. Biztos nem jól csinálok valamit.
Miért is nem vagyok a saját nagyanyám? Süthetném kedvenc unokámnak - aki természetesen én vagyok - a finomabbnál-finomabb sütiket.
Mindegy! Marad a saját készítésű „sütkemény”.
Ez is a liszt miatt kemény az tuti. Azért elfogy. Ráfogom, hogy keksz, vagy új recept, vagy a sütő...
Lelékeny vagyok a megmagyarázás művészetében. Annyira, hogy a végén még ízlik is az áldozatoknak.
Tehát. Belehintem a lisztet a tálba.
Menet közben nem árt, ha átszitáljuk. Lehetnek benne kis kukackák.
Talán eredeti húsos tészta alapanyaggal állunk szemben.
Én inkább kidobnám. Azonban ez gusztus dolga.
Túl vagyunk a belsőellenőrzésen.
Kis mélyedést készítünk a liszt közepébe, mint kislány koromban a homokba. Azt pipiskének hívtuk. Gondolom más is játszott ilyet.
Ez esetben hazai tyúk által gyártott tojás kerül bele. Biztostojás. Ami a kereskedelemben kapható, az tojásgyárban készül. Műtojás, adalékanyagokkal. Talán robot tyúkok tojják. Mindegy is. Tojás, tojás. Felhasználás előtt fürdessük meg. Óvatosan törjük fel, vegyünk szagmintát, látleletet. Ha minden rendben, helyrerakjuk. A mélyedésbe.
A sót ne hagyjuk ki. Tiszteletbeli tag.
Meg is vagyunk a három fő csapatjátékossal. A többi kispados.
Attól függően nevezzük be őket a játékba, milyen végeredményt szeretnénk elérni.
Végeláthatatlan a lehetőségek sora.
Készíthetünk főtt tésztát. Bármivel párosíthatjuk fogyasztás előtt. Lényeg, hogy hizlaljon, ha már nem laktat.
Nézzük csak, milyen tésztákat ismerünk, olyan Gombóc Artúros felsorolásban.
Van kerek tészta, hosszúkás tészta, háromszögletű tészta, betűtészta, kockatészta, édes tészta, sós tészta, spagetti. Létezik még csőtészta. Ez érdekes módon készül. A lyuk köré tekerik a tésztát.
Egyre sűrűbben összefuthatunk úgynevezett műanyagtésztával. Ebbe semmi sem igazi. Műliszt, tojáspor, vízpor. Na ez az, ami főzés után ragad, nyúlik. Olyan, mint a csiriz. Asztalostészta.
Remélem rendesen sikerült összeeszkábálnom a tésztát.
Gyúrtam rá rendesen.
A legeslegjobb összetevőket használtam.
Az eszem, a tollam, a papírom, na meg a tehetségem – és még ami a legfontosabb - a szerénységem és az önbizalmam.
Legutóbb naiva szerkesztette (2011 Okt 30 Vas 20:59), összesen 1 alkalommal
Először a zsírosan csillogó, érett kacsahájat vette munkába. Bőrös háj volt, szokatlanul gondosan tisztítva, amit Galagonya elégedett dörmögéssel nyugtázott. Talált a konyhai eszközök közt egy furcsa, kerámiából készül japán kést, melyről kiderült, hogy még a borotvánál is élesebb, öröm volt vele dolgozni. Apró, gusztusos, egyforma darabkákra szelte a hájat, hogy egyszerre olvadjon majd ki belőle a zsír és szépen mutasson majd a tésztában.
- Mint a mazsolaszemek, úgy fogtok kinézni, kicsikéim! - örömködött Gonya már előre.
És valóban, az érett, sárga zsiradék percek alatt elkezdett kiolvadni, csak néha kellett odafigyelni rá, oda ne kapjon. Mikor elkészült és Gonya leszűrte a lábas tartalmát, egy jókora adag aranybarna tepertőkockához jutott a zsíron felül, amit hűlni tett.
- Ez majd jó lesz a kovászolt, ropogóshéjú, foszlós bélű házikenyérre, lilahagymával, holnap reggelre! - gondolta és nagyot nyelt.
Míg a tepertő hűlt, a hajában feltett burgonya lassan megfőtt. Jófajta, hibátlan homoki rózsa volt, a szemekben nem bújtak meg a mostanában sokszor látható alattomos, fekete hibás részek, lyukak. Gonya megtisztította a krumplit, egy percig kacérkodott egy robotgépnek tűnő masinával, de aztán inkább előkeresett egy csillogó, sosem használt reszelőt és azon reszelte le a krumplikat. Lisztet, sót, barnahéjú, szép nagy sárgájával kérkedő tanyasi tojásokat adott a krumplihoz és kemény tésztát gyúrt össze, majd ujjnyi vastagra kinyújtotta.
Jóféle makói bronzhagymát aprított aztán, zsírban megfonnyasztotta, egy kis petrezselyemzöldet is szórt a jól megsózott, borsozott hagyma tetejére, aztán gondosan összedolgozta a tepertővel. Mivel ezt olyan gondosan vagdosta fel apróra, nem kellett megdarálnia, elég volt bekeverni. A tepertős keveréket aztán egyenletesen szétkente a türelmesen várakozó tésztalapon, amit szoros tekerccsé csavart fel. A tekercset vízbe mártott, széles pengéjű konyhakéssel vágta fel, jó kétujjnyi széles darabokra. Az így elkészült roládokat szépen egymás mellé rakosgatta a szintén felavatásra váró, zsírral kikent rozsdamentes tepsiben. Odakészített a pultra egy kis tejet, meg egy kanalat, hogy majd időnként ezzel locsolja meg a sülő tésztát, aztán a kapcsológombok közt válogatva végül begyújtotta a sütőt.
A kisült tészta ínycsiklandozó illatokat árasztott és nagyon ízlett a társaságnak.
- Hogy is hívják ezt az izét? - kérdezte Colos - Ilyesmit sütött a nagymuti is néha...
- Mecklenburgi roládnak! - húzta ki magát büszkén Gonya és körülnézett az asztal körül. Csak Lovi kapta fel a fejét.
- Mecklenburgi? Hát az egy lófajta! Nem is akármilyen, igen szép jószág! A hannoveri fajtára hajaz, csak kicsit kisebb, de erős, izmos, jóformájú paci! És nagyszerű a természete...nyugodt, türelmes, kiegyensúyozott. Igaz, versenysportra pont ezért nem annyira alkalmas...
Az eszmefuttatást Csinóbli szakította félbe.
- Ha nem csalódok, nem Lovinak a pacik iránti vonzalma okán sütötted ezt a pazar roládot. Mióta mondtad a nevét, azóta töröm a fejemet, de nem ugrik be... Mi dolgunk volt nekünk Mecklenburggal?!
- Hát onnan jött a Hannelore, balfékek... - mosolyodott el kajánul, bár enyhén sértődötten Galagonya.
Az asztal mellett ülő férfiakból egyszerre szakadt ki a sóhaj. Aztán csend lett, mintha angyal szállt volna át a szobán.
- Hannelore...! Mindenkiben más és más képek merültek fel, annak a régi nyárnak az idejéből. Kinek egy nádasban ringatozó, kíváncsi szemek elől jól elrejtett horgászcsónak, kinek egy pad a nyári alkonyba süppedt parti sétányon... egy kölcsönzőből kivett ócska sátor... és ábrándos kék szemek, formás idomok, ölelő karok és satuként szorító, izmos combok...
- Hannelore! Csend honolt az asztal körül.
- Mégse teát igyunk, gyerekek! Mit szólnátok egy kis somlói furminthoz inkább? - javasolta a házigazda.
Nem volt ellenvetés.
Legutóbb naiva szerkesztette (2011 Okt 30 Vas 21:00), összesen 1 alkalommal
Az ember hajnalban felébred és az a képtelen vágya támad, hogy krumplistésztát enne! Áldozva elfajzott értelmiségi allűrjeinek oltárán, azonnal gasztro-szociológiai önelemzésbe kezd, míg első kávéját kortyolja, habár mohó ínye nem a kávéra, hanem megátalkodottan és makacsul a lágy tészta és a vele ölelkező, paprikás krumpli fűszeres ízére vágyik; az ízlelő-központ már át is passzolja valami gyors neuronpályán a pillanat alatt vizuálissá transzformálódó vágyat a szemébe és igen, már látja is maga előtt az ételt, frissen, gőzölögve... oly élőn, elevenen, mintha egy piaci kifőzdés épp most nyújtaná át neki a megrendelt tésztát, csorba tányéron és csorba mosollyal, ám jóindulattal teli szívvel...
- Jézusmária, nekem posztkádárista nosztalgiám támadtak ?! Bizisten, egy szörnyű pillanatban még alumínium kanalat is vízionáltam! Azonnal kerítenem kell valami gasztro-enterológiára szakosodott pszichológust, aki kianalizálja belőlem e dolgot még idejében... Talán egy tapasztalt jungiánus kellene... Habár, ha meggondolom, hogy csatolt asszociációként egy sajátos hangélmény is felidéződik vágyaim horizontján! Mikor az az apró, ress pici csemegeuborka alig hallhatóan megroppan az ember foga alatt! És mivel nem olyan lédús, mintha kovászos uborka lenne, egy hezitáló spéttel csak később követi a hangot az íz, az enyhe édesség egy csipetnyi savanyúval, melynek végén felködlik annak a maradék szem cseresznyepaprikának a csípőssége, amit tegnap este egy könnyed nonsalansszal az uborkásüvegbe csúsztattunk...mint mikor egy szerelembe bódult úrilány hagyja válláról lecsúszni a selyemkombinét és a sikamlós kis semmiség máris a padló felé libben. Hmm. Talán egy régimódi Freud-követő mégis kompetensebb lenne?!
Az ember azonban hajnalban megértő az orvosával szemben, lett légyen az illető bármely pszichiátriai iskola követője, és nem kívánja őt egy vonzó esettanulmány kedvéért sem felzavarni, így inkább a gépéhez ül. Úgy dönt, hogy írásban rögzíti, egyben kiéli perverz hajnali vágyálmát.
Közben eltűnődik arról, hogy talán plasztikusabbá tenné mondanivalóját a felkészületlen, olvasóközönség előtt egy internetről levadászott jó fotó!
- Egy olyan, önmagáért beszélő kép, mely mindent megmagyaráz! Igen, egy jó illusztrációval kéne indulni!
Nos, az embert ekkor éri az igazi kulturális sokk! Hiába szedi elő agyának lomtárából, a szegényes német szókészletéből a "granadier-marsch" szóösszetételt. E hívószóra csak néhány találat érkezik. És az ember a monitorra meredve döbbenten látja, hogy a germán gőg mivé torzította el az ő kedvenc, szerény kis ételét!
Ménkű nagy kugli-krumplik és holmi, szemlátomást a tegnapi "gulasch" maradékából kikanalazott húscafatok közt szarvacska tészták kukacai görbülnek hétrét rémülten, a generálszaft hullámainak előre megadván magukat. Egy weblapon Leonie99, a szöszke bakfis lelkendezik elaléltan a szövegben arról, hogy megfőzte élete első krumplistésztáját és ettől máris nagylánynak érzi magát. A fényben úszó, kitűnő fotón háromtagú család ebédel, az apa némileg rosszkedvű, habár beletörődőnek tűnő arckifejezéssel, a háttal ülő anya és a kisebbik lány egységfrontjával szemben láthatóan esélye sincs semmiféle kritikai észrevételre... Az asztalon, a rozsdamentes lábosban és a tányérokon kifőtt orsótészta, néhány szem főtt krumpli, a salátás tálon meg felszeletelt paradicsom. Ez hát a Nyugat kultúrfölénye?! Még egy nyavalyás krumplistésztát is képtelen összehozni az egyesült Európa?
(Zárom soraimat. Végül is találtam fotót. Egy indiai fiú készítette, aki kis honunkban tanulván némi megértést tanúsított a magyarok gasztronómiai devianciája iránt, végül is elkészített egy tál krumplistésztát és a képet volt szíves feltenni a netre.
Az étel fotója gusztusos, valóban. Igaz, hogy a srác a tésztát nem az eredeti recept szerint készítette el és némi Maggi-féle zacskós segítséget is igénybe vett, ami szerintem túlmegy az illendőség határán. Az dominánsan paradicsomos beütésű szószra még szárított zöldnövény-szemcséket is hintett! De az ember ne legyen telhetetlen! Európa és Ázsia összefogásával sikerült, ami pár perce még elképzelhetetlennek tűnt. Az a felzaklató, érthetetlen, különc vágyálom a hajnali tésztazabálásról végre elszállt, kihunyt, mint Karády Katalin örökzöldjében a hamvadó cigarattavég.
Habár egy kis rakott krumpli talán... )
Legutóbb naiva szerkesztette (2011 Okt 30 Vas 21:00), összesen 1 alkalommal
Én mindig haragudtam Gyula bácsira, mert kileste, mikor nincs apukám itthon, a kerítésünkhöz jött és mindenfélékkel szórakoztatta anyukámat. A szomszéd valótlan dolgokat mesélt arról az időszakról, mikor még vadászatra járt. Anyukám meresztette a nagy kék szemeit, elcsodálkozott a fantasztikus történeteken. Én haragudtam Gyula bácsira, ilyenkor igyekeztem anyut magamhoz szólítani, mindig találtam valamilyen kifogást, mint például, hogy nem sikerül a számtan feladat, éhes vagyok vagy valami fáj. Mikor apu itthon volt, Gyula bácsi ki se dugta az orrát a kuckójából.
Közeledett a hétvége. Magda néni anyukám húga felhívott, hogy karácsonykor nem tudnak eljönni, mert egy műtétre kell az ünnepek előtt kórházba mennie. Ez ok miatt most vasárnap meglátogatnak bennünket. "Jaj,de jó, itt lesz Lacika az unoka testvérem, klassz srác, jó vele megbeszélni a fontos dolgokat, ezt csak vele lehet"
- Uram isten, csak két nap maradt. Be kell szerezni az ajándékokat, tyúkot venni, töltött káposztát főzni, ami a sógor kedvence. És feltétlenül megsütni a finom pogácsát. Az egész család imádja, - fogta anya a fejét és máris hozzáfogott szervezkedni, forgolódni. Én sem maradtam ki. "Zsuzsi menj ide, Zsuzsi menj oda!".
Gyula bácsi állt a lakása ajtajában és láthatóan unatkozott. Szólítgatott engemet vagy anyát, de sok dolgunk volt, így nem álltunk le vele beszélgetni.
- Vasárnap vendégeink jönnek Budapestről, - mondtam neki és elsiettem a boltba tejfölért. A finom pogácsához kell a tejföl.
Végre eljött a vasárnap. Anya korán reggel feltette főni a húslevest, rotyogott a nagy fazékban a töltött káposzta, a hokedlin egy nagy tepsiben kelt a pogácsa, szépen emelkedett. Nagyon gusztusos volt, a teteje bőven meg volt szórva reszelt sajttal. Már most is jól nézett ki. És milyen csodálatos lesz, ha aranysárgára kisül!
Gyula bácsi nem fért a bőrében, csak úgy viszketett a nyelve, hogy elmondja az újabb sztoriját. Anya szellőztetett, és a konyhából fenséges illatok megérintették a szomszéd hosszúkás orrát. Az az ötlete támadt az embernek, hogy a konyhában is elmondhatja a kitűnő fantáziáját a szomszéd asszonynak. "Most a Zsuzsi sincs itthon", - gondolta.. Előhívta a bátorságát, besétált gyorsan a konyhánkba. A szomszéd asszony vagyis anyukám épp máshol tartózkodott. Kis idő múlva sietett vissza a konyhába, megállt az ajtóban és felsikoltott. Én is hallottam a sikoltást, mert épp akkor érkeztem meg haza.
- Mi történt? - szaladtam a hang irányába, a konyhába. A következő látvány fogadott. Anya kétségbeesetten bosszankodik, szidja a szomszédot, Gyula bácsi pedig forgolódik, mert a tepsire való pogácsa tészta ráragadt a nadrágjára. Jó helyre talált ülni!
Legutóbb naiva szerkesztette (2011 Okt 30 Vas 21:01), összesen 1 alkalommal
Elküldve: 2011 Okt 23 Vas 15:58 Hozzászólás témája:
12.
simonendre: A bizarr tészta tréfája
Erdélyi vagyok. Önhibámon kívül, hosszú időn keresztül, nagyon nehéz volt nemzetemmel a kapcsolattartás. Magyarságom folytonossága a legtöbbször a Kossuth rádióra alapozott. Híreket, kommentárokat hallgattam és csak elképzelni tudtam, hogy mi a valós helyzet. Mindig megmaradtam magyarnak, úgy iskoláimmal, mint a szokásaimmal és kultúrával. Egy elszigetelt ország lakója voltam, ahol nem volt dicsőség magyarnak lenni. A gyökerek ide kötöttek, szülőföldemet úgy tekintettem, mint őseim hagyatékát, amelyet idővel tovább kell adni. A hetvenes évek közepe táján, egy kicsit lazult az elszigetelődés, hisz kétévenként, megtörténhetett, hogy a szocialista országokba kapjunk útlevelet, de kevés valuta váltásával. Egyik barátom mesélte, aki pár hete volt Magyarországon, hogy minden nagyon jó, a számunkra elképzelhetetlen szabadság van, az élelem bősége, választéka ragadta meg leginkább a figyelmét. Nem is csoda, mivel a „Kárpátok géniusza” által vezetett országunkban a havi fél kiló csontos és szalonnás hús, a fél kiló „micsurini csirke”, valamint a harminc deka napi kenyér volt a viszonyítási alap. A legtöbb esetben még ezekhez sem juthattunk, mert nagy sorokat kellett kiállni, egy szűkös és ezáltal véges árufelhozatalnál. A jegyeket nem tudtuk megenni. A micsurini csirke fogalmának adósa vagyok. Mi fogyasztok, neveztük így a csirkehús adagot, hiszen abban a fél kilós csomagban öt-hat csirke, fejekkel és lábakkal együtt, volt
összefagyasztva. Déli gyümölcsök, külföldi hűsítők csak folyóiratokból voltak ismeretesek, mert ezek teljesen a hiánycikkekhez tartoztak. A barátom azt nehezményezte, hogy állandóan lerománozták és érdeklődtek afelől, hogy hol tanult meg ilyen jól magyarul. Ez nagyon bosszantotta, mert szerinte mi erdélyiek szebben beszéljük anyanyelvünket, a személynevek elé nem teszünk névelőt, nem rövidítünk szavakat, tömörebben fogalmazunk stb. Ezen információk birtokában indultam első utamra Magyarországra, feleségemmel együtt. A Nyugatiba megérkezve, egy liter Pepsi hűsítőt ittunk meg, amit eddig csak hallásból ismertünk. A Bajcsy úton sikerült szálláshelyet találni, elfogadható áron. Másnap városnézés és információ gyűjtése volt a programunkban. A déli órákban egy kifőzde előtt elmenve észrevettük, hogy olcsó áron egy elfogadható menü, paradicsomleves és mákos tészta, ajánlat van reklámozva. Pénzszűkében és a mák csábításának a hatására, hiszen nálunk még az ünnepekkor is nehezen juthattunk az úgy nevezett tiltott termékhez, betértünk megebédelni. Elhatároztuk, hogy megduplázzuk a mákos tésztát. A kiszolgálónak a tudomására hoztuk, hogy kétszer nagyobb darabot szeretnénk a második fogásból. Csodálkoztunk azon mikor csóválta a fejét, de csak akkor értettük meg ezt a gesztust, amikor kihozta a mákos tésztát, azaz nálunk Erdélyben a mákos laskát. A fejcsóválás azért történt, mert a darab helyett adagot kellett volna kérjünk, de nekünk is igazunk volt, mert mi az otthoni megnevezéssel, mákos süteményt rendeltünk. Érdekes volt ez a tréfa. Rámutatott, hogy anyanyelvünknek egy-egy szava mást jelent a különböző régiókban. A későbbi pillanatokban még jobban meggyőződtem e felől, amikor a vásárcsarnokban a felakasztott vágott majorságból a kacsa helyett rucát kértem, ami a kiszolgáló érthetetlenségét okozta, a vöröshagyma helyett sárgát kaptam azzal a kioktatással, hogy amit szeretnék az lila hagyma. A töpörtyű vásárlásánál már csak mutogattam az árura, gondolván, hogy ki tudja minek hívják itten. Így tréfált meg minket a „mákos tészta”, így tett elővigyázatossá és tanulékonnyá anyanyelvünknél. A barátom kijelentésére gondoltam és rájöttem arra, hogy minden viszonylagos. Egy dolgot a mai napig nem értek, az „annak köszönhető” kifejezés használatát. Egyik hír úgy szólt, hogy Thájföldön árvíz van annak köszönhetően, hogy egy magas árhullám érte partjait. Azt nem értem, hogy ki és miért köszöni ezt meg. Mi erdélyiek az annak köszönhető helyett az annak a következtében szókapcsolatot használnánk. Ki beszéli szebben az anyanyelvét? Nyitott kérdés marad továbbra is, igyekezzünk versenyezni, mert ez csak hasznára válik anyanyelvünknek.
Legutóbb naiva szerkesztette (2011 Okt 30 Vas 21:01), összesen 1 alkalommal
Elküldve: 2011 Okt 23 Vas 19:14 Hozzászólás témája:
13.
nemtom: Tésztológia
Elöljáróban le kell szögezni, hogy minden emberben ott szunnyad a
gasztrobűnöző. Több csoportot ismer az én wikipédiám.
Az első csoport tagjai azon egyedek, akik zsíros kenyérrel eszik a
szalonnát, szemernyi lájtos majonézzel megbolondítva. Főbenjáró
bűn. (Állítólag.)
A második csoport egyedei talán még elvetemültebbek. Ez a fitnesz
változat. Reggelire egy kis gyümölcs leve, ebédre nagyobb gyümölcs
leve, estére meg ajánlott a vacsora előtti elalvás. De a koplalás
agressziót szül, az agresszió a bűnözés melegágya, tehát
közveszélyes.
Lássuk a harmadik csoportot, azaz a tésztaevő bűnözők rendjét.
Mindenki tudja, hogy a tésztában kevés kalória van. Ez persze csak a
kevés tésztára vonatkozik. A helyzetet súlyosbítja, hogy itt van még
ez a fránya ősi magyar közmondás is, hogy „csak az ökör eszik
magában” tésztát. Ezt nem szabad megkockáztatni. Tehát tegyünk a
tésztára még egy púpos kanál tésztát, majd takarjuk le rengeteg
hússal, hogy ki ne hűljön.
Ha már itt tartunk, elkönyvelhetünk négyezer kilókalóriát. Nem olyan
sok ez ebédre, csupán egy bangladesi falucska éves adagja.
Az emberiség történelmét át- meg átszövi a tészta szeretete. Ebben
a témakörben az első írásos emléket betűtésztából gyúrták. Ez
esetben bizonyítható, hogy mi, magyarok találtuk fel, hiszen csak rá
kell nézni ezekre a betűkre.
De térjünk inkább át a tészta eredetére.
Köztudott, hogy a legegyszerűbb tészták is több együtthatóból
vannak komponálva. Először is szükségeltetik hozzá valami
magféleség – búza, árpa, rozs, kukorica stb. Ez már az őskorban is
adott volt. Amerre a szem ellátott a festői Neander-völgyben,
kalászos növények pompáztak. Némi fenyítés hatására az első
asszonyok gyűjteni kezdték a magvakat. Látták, hogy a madarak
repülni tudnak tőlük, miért ne próbálnák ki ők is? Az egyik makogó
kipróbálta, de nem ment neki. Hát csoda, ha mérgében eltaposta a
magvakat? Már alakul a tészta – így jött létre a liszt őse.
Most nézzük a másik alapanyagot, a tojást. Látszólag kézenfekvőnek
tűnt a megoldás. Akkoriban ott volt például a Tyrannosaurus rex
(zsarnokgyík), amelynek hatalmas tojásai voltak. Két-három kőbaltás
bekerítette, és egyszerűen megtojatták. Meglett tehát a két
legfontosabb alapanyag. Sót meg kerítettek valahonnan. Nem volt
nagy trükk. Háziasították a kecskét. Az idősödő állatokat követték,
és figyelték, hová dugják a nyelvüket. Ott volt a sóbánya.
Így született meg az első tészta.
Persze ez a tészta még nem volt teljesen hibátlan. A keverési
arányok azóta változtak. Ma már kevésre becsülik az egytojásos
tésztákat. A tésztagyárak szerint a hattojásos az igazi. Annak van
igazai sárga színe és jellegzetes zamata.
Manapság már sokféle tésztát ismerünk. Vegyük csak sorba a
hungarikumokat. Igazi magyar tészta például a tarhonya.
Németországban készítették először.
Vagy itt a lángos. Mindenki tudja, hogy az egyik legmagyarabb tészta,
bár a törökök találták fel. Igaz, akkortájt néhány hosszú hétvégét
Magyarhonban töltöttek, úgy 150 éven keresztül. A palacsinta aztán
tényleg már színtiszta magyar étel. Jóllehet a római korból
származik, és a római légiók ellátására találták ki, de vélhetőleg a
katonák között volt magyar is. Hiszen hol nincsenek magyarok?
Persze azért máshol is találtak fel ízletes tésztákat. Az olaszok
pizzája, spagettije, makarónija utolérhetetlen.
Vagy létezik például a kínaiak üvegtésztája. Ők megcsinálták azt a
technikai bravúrt, hogy ebben az üvegben csak minimális szilícium
van. Igaz, valamit valamiért, mert az íze cseppet sem hasonlít a
borosüvegéhez.
Nem folytatom a különböző tészták felsorolását, de annyit még
megjegyzek, hogy a tésztákat nagyon sokoldalúan lehet ízesíteni.
Lehet édesen, sósan, húsosan, diósan, lekvárosan, és szinte
mindennel, amit szeretünk. Én például szeretem a rántott húst. Ez
esetben nem kérek tésztát.
Végezetül a gyermelyi hungarikum szakmai leírását szeretném
megosztani olvasóimmal.
Az eredeti hattojásos tészta titkos receptje a következő:
Egy-másfél tonna liszthez szükségeltetik hat tojás. (Innen a neve.)
Természetesen instant tojást. Ami az Eu-szabvány szerint tartalmaz
darabonként 80 gramm tojásport, valamint 2 gramm E 400-at. Ha
nagyon erősre akarjuk készíteni, akkor 4 gramm E 200-at tegyünk
bele. És, hogy a végső gusztusos sárga szint elérjük, kilogrammonként
10 deka sárga Calorfix kályhafestékkel bolondítsuk meg.
Jó étvágyat!
Legutóbb naiva szerkesztette (2011 Okt 30 Vas 21:02), összesen 1 alkalommal
Elküldve: 2011 Okt 30 Vas 20:37 Hozzászólás témája:
Kedves Fullos alkotók, versenyzők és szavazók!
Megszületett a végeredmény, és ezzel lezárult a 40-43. heti prózaverseny. Köszönöm minden résztvevőnek, hogy velünk játszott!
A versenyben 8-an indultatok, 13 alkotással.
Íme az eredmény:
Egy nyertesünk született ebben a hónapban, a tagok és a szakmai zsűri is az 5-ös számú írásra adta a legtöbb pontot.
A közönség 12 szavazatot adott, míg a szakmai zsűrinél 18 ponttal lett első helyezett:
Nem készíthetsz új témákat ebben a fórumban Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban Nem módosíthatod a hozzászólásidat a fórumban Nem törölheted a hozzászólásaidat a fórumban Nem szavazhatsz ebben fórumban
