44-47. heti prózaverseny

[winner]

Kedves Fullos alkotók!

Az anonim vers és próza versenyek szabályai a következők:


– A versenyek anonim formában zajlanak, a művek beküldése és a szavazás tekintetében is.
– Négy hetenként 1 alkalommal kerülnek megrendezésre a próza és a vers kategóriában is.
– A megadott témához kell kapcsolódniuk.
– Próza esetén, hossza kb. 80-100 sornál lehetőleg nem lehet több.
– A megadott témára 3 hét áll rendelkezésre a művek beküldésére, és 1 hét a szavazatok leadására.
– A győztes műveket a következő verseny végéig kiemelt helyen olvashatjátok a főoldalon,
– A versenyeken több művel is indulhat egy alkotó.
– A műveket és a szavazatokat is az adott hónap játékvezetőjének (naivának vagy winnernek) kell elküldeni privát üzenetben, megadott időpontig.
– Aki indul a versenyen, kötelező szavaznia, de függetlenül attól, hogy hány művel indul, csak egyszer szavazhat.
– A szavazat akkor érvényes, ha három különböző mű azonosítószáma szerepel benne, és a beküldési határidőt nem lépte túl. Minden műre leadott szavazat egy pontot ér, tehát a megjelölt három alkotásnál a beküldés sorrendje nem számit.
– Önmagára nem szavazhat senki!
– A művek az eredményhirdetés előtt nem jelenhetnek meg sem a Fullextra, sem az Internet más felületén.
– Csak saját művekkel lehet nevezni, fordításokkal nem.
– Szavazásra mindenki jogosult egyszer, aki a verseny indításakor már regisztrált tag volt. Kivétel azok a tagok, akik a kiírás napja után regisztráltak, de az adott versenyre művükkel beneveztek.
– A résztvevőknek MINDKÉT KATEGÓRIÁBAN kötelező szavazni. Aki nem szavaz, az kizárásra kerül.
– Az a vers vagy prózai mű nyer, amelyik a szavazáson a legtöbb jelölést kapta, holtverseny esetén, a zsűri pontszáma dönti el melyik lesz az első.
– Az eredményhirdetés után a leadott szavazatok nyilvánosságra kerülnek.
– A közönség szavazása mellett egy állandó zsűri is dönt a versenyekben.


A zsűri tagjai:
Anna1955
Si
fényesi
a_leb
Végh Sándor
Hori


- Ők 1-5 pontig értékelhetik a műveket.
- Nem ismerhetik a szerzőket és egymás leadott pontjait.
- Az eredményhirdetéskor a zsűri összesített pontszámait is nyilvánosságra hozzuk.

Tehát négyhetente, 4 győztes mű díszítheti a főoldalt, mindannyiunk örömére.

Ezen kívül minden győztes automatikusan szerepelni fog a 2012 évben megjelenő antológiában.
Így nemcsak az Interneten, de nyomtatásban is olvashatják remek műveiteket!

Abban az esetben, ha egy szerzőnek 4-nél több műve ért el sikert az év folyamán, úgy az általa megjelölt 4 mű kerül be a válogatásba.


Kedves alkotók!


A 44-47. heti prózaverseny témáját a témaadó topicból választottam, simonendre javaslatára a verseny témája:

Pesszimizmusunk


A műveket november 20-a (vasárnap) este 8 óráig lehet elküldeni winnernek privát üzenetben!

Szavazni november 21-től 27-e este 8 óráig lehet, szintén winnernek privát üzenetben, kötelezően az általatok legjobbnak ítélt három mű sorszámának megjelölésével.

Ne feledjétek, aki benevez a versenyekre, annak kötelező szavaznia, mindkét kategóriában!
Továbbá azt, hogy minden műre leadott szavazat egy pontot ér, tehát a megjelölt három alkotás sorrendje nem számit.

Szeretnénk felhívni a figyelmeteket a témaajánló topicra, ahova várjuk javaslataikat.

Kellemes alkotást, jó munkát a versenyzőknek!

[winner]

01. Caterine2: A pesszimizmusom kilátástalanság



Optimistának születtem, de úgy is írhatnám: majdnem mindegyik gyerek vidám, jókedvű, nem várja a rosszat, hiszen nem is ismeri. Persze vannak kivételek. Találkoztam sötét lelkű gyerekekkel versírók között is, akiknek csak borongós gondolataik voltak. Az embereknél ez egyenlő a depresszióval.
Mikor sikeres voltam kényszerűségből végzett munkámban, nem értékeltem kellően a leg tudásomat, pedig nagy szó, amikor valaki a legjobb valamilyen területen és ezt külön ki is emelik név szerint. Én nem erre készültem, azért végeztem el az iskolát, mert ez fért bele a szülési szabadságomba.
Mióta beteg lettem, érdekelnek a titkos tudományok. Időnként, mint minden reménytelen ember, jósoltattam is. Belefolytam az okkultizmusba, azok karmikus betegségeibe, miután rájöttem, hogy egyszeri emberi életem kisiklott, karmikus életet élek szinte születésem óta, ezért nem sikerül semmi.
Kétségbeesésemben kértem pénzt, egészséget, rontáslevételt. A pénzösszeget lottón, szerencsejátékon ígérték, de minduntalan ott motoszkált a fejemben, hogy nekem szerencsém úgysem lehet, ez nem az én világom, nem miattam szép, nekem nem adatott meg, hogy gyönyörködjem benne.
Magamba sulykoltam a teremtő képzelet alapszabályait: amit gondolsz, az fog teljesülni, s így próbáltam meg anyagi jólétet kérni felírva egy papírra az Univerzum ígéretét az összeggel, mellyel úgy képzeltem, megválthatom rosszra fordult végzetem. Odahelyeztem a vitrinre a cédulát évekkel ezelőtt, vártam, de semmi sem történt. Mégiscsak bennem van a hiba, mert pesszimista lettem, sőt időnként megorrolok az optimista emberekre, hogy mitől annyira boldogok, amikor én szenvedek. Azután belátom, én is boldog voltam, míg úgy éreztem, meg van mindenem, még akkor is, ha nem éltem anyagi gazdagságban.
A pesszimizmus gát egyedül, én vagyok, lettem az akadálya annak, hogy értelmes életet éljek?
Pesszimista lettem a betegséggel egyidőben, mert a pesszimizmus nálam kilátástalanságot jelent, a jövőkép megtagadását. Örök-jelenben élek szó szerint, napjaim egyformán tengetem, csak múltam van, melynek képei naponta kísértenek.

A Titok, a vonzás törvénye rám nem vonatkozik, nem marad más, csak a várakozás, hátha csoda történik és ismét optimistán szemlélem a világot, az embereket.

[winner]

02. Teru: Pesszim(P)ista

Ma reggel teljes gőzzel hallgattak el a madarak. Ki is néztem hirtelen az ablakon, hogy talán
esik az eső azért van ilyen síri csend. Meglepődve láttam hogy aranyban fürdenek a fák, sőt,
már jócskán felszaporodtak a sárga levelek a füvön is. Gondoltam magamban, ez meg mikor történt? Még csak ezután készültem volna nyaralni, nem került rá sor eddig. Mindegy, legyintettem egyet a gondolat nyakába, úgyis elszúródott volna minden, mint általában szokott.
Egész biztosan itthon felejtettem volna a repülőjegyet, ha meg azt nem, akkor a tiszta alsóneműt vagy valami más fontos tárgyat. Mert úgy szoktam ám, egy évben a bőröndöt felejtettem idehaza. Nyírt is érte az asszony eleget:
- Te Pista, a fejed is elhagynád ha én nem lennék. Miért nem vártad meg amíg hazaérek? Már
megint fel vagy töltve mint a barát allelujával, ugye? Mert csak az a fontos, a pálinka, barátok...
Barátok! Boroshordók mind! De majd adok én neked is meg a cinkosaidnak is! Ezután csak
annyit iszol, amennyit én adok, értetted?
Hát hogyne értettem volna, el fogja dugni. De nekem is van dugacsom ám, nem is egy!
És még rám mondják: pesszimista! Hát pesszimista az, aki csupa optimizmusból szerzett
egy kredencet zárható fiókkal? Még az asz asszony is elhitte hogy fontos papírokat tartok benne.
Szóval ott hagytuk abba, hogy a madarak a fenekeiket felém, csőreiket pedig délnek irányították.
Ha már így áll a helyzet, akkor nem nyaralunk, hanem őszölünk. Szép ám ez az évszak is,
vigasztaltam meg magam. Elvisszük a horgászbotokat, szerzünk egy kis csónakot valahol,
még milyen jól fogjuk érezni magunkat! El is mondtam tervem vacsora közben.
- Ugye milyen jó lesz, drágám? Kint leszünk a szabadban, hallgatjuk a folyó csobogását és a
falevelek zizegését.
- De Pista, arra már túl hideg van! Előbb kellett volna gondolni rá, de te is olyan vagy mint Pató
Pál úr: hej, ráérünk arra még! Most itt van, elszúrtad a nyarat is meg a nyaralást is.

Igaza van, gondoltam magamban. De nem baj, ennek az ötletnek is lába tört volna, mint a
többinek. Emlékezz csak Pista, amikor síelni mentetek, juttattam eszembe egy emlékezetes
kirándulást. Már első nap kibicsaklott a bokád. Másnap eltörted a csuklódat. Harmadnap azzal
fenyegetett az asszony hogy itt hagy, ha még egyszer kilépsz a szobából! Hát igen, akkor kellett volna kilépni a szobából, most nem kellene dugacsolni a pálinkát. De nem baj, ezidáig már biztosan elittam volna a pálinka árát.

Erre az az ötletem támadt, hogy meglepem az asszonyt egy romantikus, téli kiruccanással.
Azután eszembe jutott, nem lesz jó, mert a tavaly majd leharapta a fejem amikor névnapjára
szereztem neki egy meglepetést. Honnan tudhattam volna hogy a kollégák begyújtva érkeznek
meg? Gondoltam inkább megbeszélem az asszonnyal vacsora közben.
- Ugye milyen jó ötlet, drágám? Esténként odaülünk a meleg kandalló mellé, vagy akár a
meleg fürdőbe is beleülhetünk. Már régen voltunk csak úgy kettesben...
- Jaj, ne bolondozz, drágám! Háromszor voltunk romantikus hétvégén, három gyerekünk van.
Én már túl öreg vagyok ahhoz, hogy újra pelenkázni kezdjek.
Ebben is igazat adtam az asszonynak, mert tényleg három gyerekünk van. Csak azt nem értettem meg, mi közük van a gyerekeknek ehhez, mert tudtommal az első alkalommal már terhes volt, a második alkalommal már két gyerek is volt, a harmadik fiam meg két évvel az utolsó romantikus hét vége
után született. De hát ő jobban tudja, gondoltam. De nem baj, valami úgyis történne, mint az utolsó alkalommal, amikor elaludtam a kádban és a szobalány talált meg szűzanya meztelen, a víz már az orromat mosogatta.

Kimentem az udvarra, gondoltam hátha találok egy hű madarat valahol. Mind úgysem ment el, hiszen télen is vannak madarak, ha más nem, egy veréb. Az is madár. Amint tekingettem fel a fára, valami nedveset éreztem az arcomon. Odakaptam hirtelen, mert napos idő volt. Aha! Csak nem mentek el mind a madarak...
Még szerencsém hogy nem vagyok pesszimista, mert ha az lennék, most rettentően el kellene
keserednem. Azért a biztonság kedvéért csak megnézem a dugacsom, legalább köszönjek az
üvegnek egyet. Mást már úgysem szabad...

[winner]

03. Julianna: Pesszimista vagyok?

Lehet. Már semmi reményem, hogy boldog családanya lehessek. Belefáradtam a várakozásokba, az ismételt próbálkozásokba. Utolsó reményem a kínai természetgyógyász biztatása volt. Még találtam magamban annyi lelkesedést, hogy bizakodva kövessem az utasításait, igyekeztem megjelenni nála minden alkalommal. Ismét számolom a napokat, heteket, hónapokat... Semmi.

Nem valami szép dolog, de a "jóakaróim" elpletykálják nekem, hogy milyen jelzőkkel illet az anyósom, ha rólam van szó: terméketlen, ügyetlen, semmirevaló stb. Ennél még sértőbb kifejezések is eljutottak hozzám... Nem tehettem semmit. Talán nem is bennem van a hiba? Jóskát rá kellene beszélnem, vizsgáltassa meg magát. Ezt a barátnőm javasolta. De nem hiszem, hogy a férjem hajlandó lenne bármilyen vizsgálatra. Ő az anyjának jobban hisz, engem pedig azzal nyugtat, hogy mi jól fogunk élni gyerek nélkül is. "Szó sem lehet örökbe fogadásról!" - szokta mondogatni. Érzem, lassacskán ő is belefárad az én nyavalygásaimba, azt is érzem, távolodunk egymástól.

Szőrnyű érzés látni a kollégáim boldog családi életüket. Lehet, hogy van okuk panaszra, lehet, hogy akadnak mindenhol problémák, de irigykedve nézem a fiatal anyukákat, mikor tolják a babakocsikat, mikor a kolléganőim vezetik oviba a kicsiket, mikor mutogatják a gyerekeik fényképeit.

Ma a kínaihoz sem megyek el, nincs értelme. Mert én egy selejt vagyok. Nincs értelme. Mi otthon egy nagy család voltunk. Anyám hét gyermeket szült, szép számú unokái vannak, én nem tudom újabb uncsival megajándékozni a szüleimet... Nincs semmi értelme az életemnek. Éjszaka rémálmok gyötörtek, a reggeli fejfájásom miatt beteget jelentettem. Feküdtem és éreztem, hogy elszédülök, ha felkelek. Nem csak a fejem fájt, hanem a gyomrom is émelygett. "Felhívjam Józsit? Nem, úgy sem fogja elhinni, hogy rosszul vagyok". Hányinger kerülget. Felhívtam Icut, a barátnőmet. Szerencsére ő azon a napon szabadnapos volt és sietett hozzám. Ajtót nyitottam neki, de rohantam a mosdóba, a hányinger kibírhatatlan volt...

Vártam, hogy a barátnőm vigasztalni fog, hogy kisírhatom magam a vállán. Nem ez történt. Mikor közöltem vele a pesszimista gondolataimat, ő alaposan leszidott és kényszerített arra, hogy jelentkezzek a családi orvosnál, vizsgáltassam magam ki, mert rondán nézek ki, és még hozzá pocsékul érzem magam. Lehet komolyabb baj is az egészségemmel. Olyan erélyesen vett kézbe engem, hogy maradéktalanul végrehajtottam az ő "parancsait". De jól tettem, mert 1 év múlva Jóskával toltuk már az iker kocsit a gyönyörűséges kislány iker párral. Az anyósomnak pedig már nem volt ideje rólam pletykákat terjeszteni, az ismerőseinek elmondta, hogy nagyon sok dolog van az ikrekkel. És még kiderült, hogy az anyósom nagyon jó asszony, sokat segít nekem a háztartásban, a gyerekek gondozásában.

Én pedig már biztos vagyok abban, hogy egyáltalán nem vagyok pesszimista, tudok örülni mindennek, a napfénynek, a virágoknak, a gyermekeim mosolyának, Jóska gyártja lányairól a fényképeket, mutogatja fűnek -fának. Hát. ilyen egy iker lányos büszke apuka!

[winner]

04. Lukrécia: Mázli

A nő komoran meredt a mélybe, miközben lassan belélegezte a jeges Duna illatát. Úgy érezte, beszél hozzá a folyó.
-Gyere csak, bátran. Én megoldom minden problémádat!
Fázósan összehúzta magán a kabátját. Körbenézett, de sehol nem látott egy teremtett lelket sem. Január első napja volt, még mindenki másnaposan fekszik otthon. És különben is, ha meglátná valaki; kinek mi köze hozzá, hogy ő kivel beszélget? Ha egy folyóval, hát azzal. Az önmagával folytatott rövid eszmecserétől kissé megnyugodva válaszolt a Dunának.
-Várj még. Gondolkodnom kell.
-Ne gondolkodj. Tudom, hogy már döntöttél, különben nem lennél itt.
-Nem tudsz te rólam semmit.
-Azt hiszed, nem ismerlek? Nagyon tévedsz. Tudom, hogy többször nézegettél már engem sóvárogva. De akkor még volt kivel beszélned, ezért nem hallottál, pedig már akkor is szóltam hozzád. Tudod, engem csak az hall, aki már régóta nem beszélt emberekkel. Kihez szóltál utoljára?
A nő ezen elgondolkodott. Aztán diadalmasan kibökte:
-Pár napja a boltban köszöntem a pénztárosnőnek!
-Ne játssz velem, tudod, mire gondolok. Mikor beszélgettél utoljára olyan emberrel, aki ismer?
A nő nem válaszolt. Tudta a választ, de még magának sem merte bevallani: több, mint egy éve. A férje egy fél éve hagyta el, de már rég nem szóltak egymáshoz. Akkoriban veszítette el a munkáját is. Barátai egyáltalán nem voltak, a családja meg...azt inkább hagyjuk.
-Mit érdekel az téged? Te csak egy folyó vagy. - válaszolt a Dunának dühösen.
-És az egyetlen lény, akivel momentán beszélgetni tudsz.
-Miért vagy ilyen gúnyos? Egyáltalán mi közöd hozzám?
-Semmi, csak érdekel, ki akar már megint belém ugrani. Tudod, elég vegyes itt a társaság. Szerelmi bánat, depresszió, pénzügyi gondok, drogos mámor...régóta várok már valakire, akivel kellemesen lehet társalogni. Tudod, mióta folyok én itt? Van fogalmad róla, hogy mennyire unatkozom? - fakadt ki a folyó dühösen.
-Ne haragudj, erre még soha nem gondoltam. De nem baj, ha várok még egy kicsit?
-Kérlek, én igazán ráérek. Jobb is, ha alaposan átgondolod. Tudod, hányan vannak itt, akik megbánták amikor már késő volt? Borzasztóan unom már a siránkozásaikat hallgatni.
-Én biztos vagyok benne, csak nem szeretném elsietni.
A nő némán nézte a Dunát. Most félelmetesen gyorsnak tűnt a sodrása. Világ életében félt a víztől- úszni is csak alig tudott- most mégis úgy csábítja a folyó. De tényleg beszél hozzá, vagy csak képzelődik? Tulajdonképpen mindegy is. A folyó úgy látszik, megunta a várakozást, mert ismét megszólalt.
-Na jól van, segítek. Gondold át, hogy miért akarsz meghalni.
-Ez könnyű kérdés. A férjem elhagyott.
-Szomorú, de rengeteg nővel megesik. Mi van még?
-Elveszítettem a kisbabámat. Még meg sem született, amikor már el kellett tőle búcsúznom!
-Őszinte részvétem, de csak ismételni tudom magamat. Ez sajnos rengeteg nővel megesik.
-Várj, még nincs vége. Úgy történt, hogy még terhes voltam, amikor a férjem elhagyott. Aztán elveszítettem a kisbabámat, akire olyan régóta vártam...és aztán a munkahelyemről is kirúgtak.
-Akkor mire vársz? Tudod, miért vagy itt. Tudod, miért hallasz engem. Gyere!- kiabált rá a folyó sürgetően.
A nő egy kicsit habozott, aztán kibökte, amitől tartott:
-Fájni fog?
-Igen. Nagyon hideg vagyok, de emiatt gyorsan fog menni, ne félj. Gyere már! Ugorj!
A nő a híd korlátját kezdte vizslatni, amibe éppen kapaszkodott. Hol másszon át? Már éppen átlendítette az egyik lábát, amikor a bokájánál hangos szuszogásra lett figyelmes. Ijedten fordult vissza. A lábánál egy foltos, keverék kutya állt farokcsóválva. A szája nyitva volt, mintha nevetne. Boldogan vakkantott egyet, és finoman meghúzta a nő nadrágszárát. A nő önkéntelenül is rámosolygott a kutyára és simogatásra nyújtotta a kezét. A kutya gazdája, egy kocogáshoz öltözött férfi kifulladva állt meg mellettük.
-Remélem, nem ijesztette meg.
-Dehogy, nagyon szeretem a kutyákat. Mi a neve?- kérdezte még mindig a megmentőjét simogatva.
-Mázli.
A nőt furcsa nyugalom szállta meg, ahogy felegyenesedett, és hátat fordított a korlátnak. Ahogy a férfival beszélgetve lassan lesétáltak a hídról, még visszanézett a Dunára. Az némán hömpölygött alattuk.

[winner]

05. Caterine2: A megoldhatatlan pesszimizmus

1991-ben figyeltem fel először Icára. Csíkos köpenye alapszíne valamikor fehér lehetett, de most szürkének látszott a kórházi folyosó lámpafényében. Mondták is neki a betegek, hogy lötyfölje át a köpenyét, miért jár ilyen mocskosan?
Depresszióval kezelték.
Láttam, néha bejött a főorvosnővel beszélni egy sötét arcú, fekete bajszos ellenszenves fiatalember. Az emberek ilyenkor súgva mesélték Ica életét.
A fiatalember orvos volt egy borsodi városban. Icát csak azért vette feleségül, mert saját házzal és autóval rendelkezett, az akkor végzős orvosnak ez éppen jól jött. Két gyermekük született.
Az orvos, miután megszerezte a ház tulajdonjogát, egy orvos barátnőt költöztetett be magukhoz, akivel közösen nevelték a gyerekeket. Ica csak nyelt, tűrt, szenvedett némán.
Nem értettem, ha ezt tette vele a férje, miért jön megbeszélni Ica depresszióját az idegosztály főorvosnőjével? Az orvosok összetartanak, ki tudja, mi módon akar megszabadulni feleségétől?
Sikerült a férjnek elérnie célját, Icát beszámíthatatlannak nyilvánították, a bíróság a férjnek ítélte a gyerekeket. Szó sem volt a tárgyaláson arról, hogy a szeretőjével ott laknak közösen Ica házában. Nem volt tanú, aki ezt bizonyította volna, s különben is, Ica már nem beszámítható, amit mond, nem veszik figyelembe.
Ica egy szociális otthonba került, így a férj megkaphatta a házat és az autót.
Az otthon lakóinak mesélte nehéz sorsát, de ott senki sem értette, azt hitték, félrebeszél.
Ica megoldhatatlan pesszimizmusa kilátástalanság lett. Ki lehet-e kerülni ilyen gödörből, s hogyan követelje vissza szülei házát és saját autóját gyermekeivel együtt? Hol van az a hatalom, aki segíteni tud az egészségügy útvesztőjében tönkretett embereken?

[winner]

06. nemtom: Stohlverk


A stolverk réges-régen egy tejkaramella volt, mondhatni, a rágógumi őse. A legfőbb jellegzetessége abban állt, hogy a szájpadlásra ragadt, vagy a fogak közé, de egy volt a lényege: se kiköpni, se lenyelni nem lehetett. Mostanában hasonló nyalánkságon rágódik a média. Vélhetően a pékek céhe találta fel a Stohl bucit. Se kiköpni, se lenyelni nem lehet.
Már ez elején leszögezem a véleményemet.
Ez a buci egy bűnöző, aki minimum három alkalommal, nyilvánvalóan előre megfontolt szándékkal részegen ült a volán mögé, és súlyos baleseteket okozott.
Hétköznapi történet, tucatjával történnek hasonló esetek. De itt a média egyik kedvenc prostituáltjáról van szó. Miért illetné őt megkülönböztetett bánásmód? Nem kellene, hogy így legyen, de persze példát sem kell statuálni.
A baleset, ha valaki nem tudná, röviden ennyi: S. A. 44 éves elkövető, a hajnali órákban, ittasan, drogokkal telítve közlekedési balesetet okozott, majd a helyszínről elsősegélynyújtás helyett eltávozott. Vajon megpróbálta volna ezt, ha az olaszliszkai Vályogvető SC székháza előtt történik a baleset?
Ha én lettem volna az elkövető, vagy te, azt írták volna, hogy cserbenhagyta az áldozatát, de ő csak eltávozott – finoman úriasan.
Egy idős ember maradandó sérüléseket szenvedett. De róla majd később.
A tárgyalás előtt már hetekkel megkezdődött a médiában a színész szenté avatása.
Gusztustalan!!!
Egy megtévedt szegény ember. Ő tartja el népes és teljességgel csóró rokonságát. Például testvérét, aki torokszorító szegénységben él, mint ahogy az kórházi főigazgató főorvosok özvegyénél már megszokott. Az is hamar kiderült, hogy az édesanyja idős asszony, bár szerintem ez nem egészen egyedi, ha valakinek már 44 éves a fia. Ez a szegény bűnbánó Magdolnafi most körbehaknizza az országot a drogellenes kampányával. Ő most a jó példa. Leszokott róla. Micsoda akaraterő! Csodálni való ember, mint a barátom, aki a kórházi intenzív ágyon fekve, sok méter padlófűtéssel a vénájában, közölte velem, hogy mostantól leszokott minden káros szenvedélyéről. Persze azóta volt még két infarktusa, természetesen ugyanazok voltak a kiváltó okok.
Apropó drog! Vajon honnan is származhatott?
Nem, ne is gondolkozzatok!
Mielőtt megírja a sajtó, elmondom az igazat. Angyalkánk megtudta, hogy az egyik ellenségének a gyereke allergiás a parlagfűre (ez hívják hazánkban vadkendernek).
Szóval, egy hajnalban, hogy senki ne lássa, hogy ő csak úgy jót tesz, elballagott a gyermek lakóhelyére, és ízibe lekaszálta a vadkendert. Aznap nem lehetett égetni a gazt, ezért hazavitte, és óvatosan szálanként papírba tekerte és elfüstölte. Ilyen egyszerű a történet. Még hogy drog? Ugyan már. Allergiaellenes megmozdulás.
Igaza volt azoknak a kollégáinak, akik mellé álltak. A nemzet „színészóriásai”. Talán csak az lehet a mentségük e tettükre, hogy rég megkopott hírnevüket némi friss csillámporral akarták átfényezni.
A makulátlan életű jamaicai trombitás, a prolikirálynő, Nemzeti Színházunk igazgatója, meg azok, akik még szeretnének színészek maradni, sorra aláírták ezt a durva beavatkozási kísérletet a honi törvénykezésbe. Hol voltak ezek az empatikus emberek akkor, amikor például S. P. 57 éves közérti eladót akarták bebörtönözni közúti baleset okozásáért?
Sehol!
Hát persze, neki nem volt tízmilliós terepjárója, amivel randalírozzon, ez nem menti fel S. P-t.
Lényeg a lényeg: első fokon két és fél év letöltendőt kapott. Derék dolog. Rögtön le is cserélte az ügyvédet egy még drágábbra. Indokolt is, mert ahogy a régi közmondás mondja, ha rossz az asszony az ágyban, feltétlenül az ágyat kell kicserélni.
Összedugták a buksijukat a sztárügyvédek, és kitalálták, hogy szegény tettes a baleset folyamán beverte a fejét, és ezért csak mintegy elkódorgott a helyszínről. Meg fájt a feje. Na, nekem is fájt volna.
Ki veszi ezt be?
De nézzük a másik oldalt egy cseppet. Pali bácsit. Maradandóan megsérült. Egy életre húzni fogja a lábát. Természetes, hogy jár neki
a kártérítés. Na de az ügyvédei, azok az igazi markecolók. Gondolom, ingyen teszik. Nem hiszem, hogy százalékra dolgoznának. Ők azok, akik fejlett igazságérzetüktől vezérelve, a mérleget letéve, azonnal Justitia kivont pallosával rontanak a vétkesre.
De remélem, azért marad még belőle a szerencsétlen kisöregnek is.

Vonjuk le az ügyből a tanulságot. A médiának tök mindegy, ki nyer, és ki veszít. Ő nyerni fog. Kis szerencsével csinálnak egy vidám börtön Big Brothert.
Na és ki fogja vezetni a műsort?
A másik tanulság, de már csak érdekességképpen.

„Egy jó öles kötéllel nyakamon,
Immáron seggem súlyát latolom.”

François Villon sorai ezek, Mészöly Dezső fordításában.
Szóval a lényeg az, hogy bár Villon nagy költő volt, mégis felakasztották, mert gazember is volt.
És akkor mi ebben a pesszimizmus?
Nem vagyok eléggé pozitív.
Mintha megéreztem volna, hogy megint rossz ügyvédet kap szegényke. Az a pancser még azt sem tudta bebizonyítani, hogy önvédelem volt. Sőt még a nyomorék öreg sem fizet kártérítést.
Mivé lesz a világ?
Súlyos ítélet született: 8 hónap letöltendő. (Szerencse, hogy nem felfüggesztve, mint Villon)
És akkor itt van még a pesszimizmusom fokozása.
Szerintem, még ötmillót sem fog keresni a „Tízezer lépés a börtönudvaron” című életrajzi művével.
Mivé lesz a világ?

[winner]

07. naiva: Tíz másodperc…

– Nem fog sikerülni! Nekem még soha, semmi nem sikerült! Vagy ha valami sikerült is, utólag nagy árat fizettem érte! Született vesztes vagyok! Ez sem fog összejönni! – kesergett Szandra kezeit tördelve. Összekuporodva ült a konyhában a széken, nézte a lassan lenyugvó napot az ablakon túl. Még vöröslött az ég alja, de a hegyek lábánál már megjelentek a ködfoltok. A sötétedő égen egy repülőgép szállt, a nap alulról világította meg, és rózsaszínre festette a gép után húzott kondenzcsíkot. A nő komoran nézte az alkony sejtelmes színeit. Fejében kavarogtak a gondolatok. Félt megtenni a lépést, félt az újabb kudarctól.
Több mint fél éve kezdődött a kálváriája. Ő legalábbis annak érezte. Másfél évnyi házasság után megbeszélték Zsolttal, hogy itt az ideje, hogy gyarapodjon a család. A babaproject beindult, Szandra időben abbahagyta a fogamzásgátló szedését, letette a cigarettát. Figyelte a peteérés időszakát, és természetesen mindent elkövettek, hogy a két sejt egyesülni tudjon. Az első hónapban nem jött össze a dolog, a menstruációja óramű pontossággal megérkezett. Aztán a másodikban is… és így tovább, hosszú-hosszú hónapokig. Szandra elkeseredett, rémeket látott, minden gondolata a teherbeesés körül forgott. Kolléganőjével is megosztotta gondját. Éva hosszan, kutatva nézte.
– Mond csak Szandi, nem vagy mostanában teljesen görcsben? Látszik rajtad, zilált vagy, a munkádra sem figyelsz a megszokott precizitással.
– Hát persze hogy görcsben vagyok! Te nem lennél? Már fél éve próbálkozunk! Másnak elsőre összejön, nálunk még semmi! Rettegek, hogy nem lehet gyerekünk!
– Nem mindenkinek jön össze elsőre, te is tudod! Túlstresszeled magad, ez is gátolhatja a teherbe esést! Próbáld lazábban viselni ezt az időszakot! Nekem is majd egy év után sikerült teherbe esnem. Igaz a második ripsz-ropsz összejött.
Szandra idegesen simította hátra homlokába hulló haját.
– Lazábban… Könnyű ezt mondani! Lehet, meddő vagyok. Az is lehet, hogy Zsolttal van a baj. Ha nem jön össze hamarosan, egy csomó megalázó vizsgálaton kell túlesnünk! Nem akarom! Azt szeretném, ha végre itt növekedne a hasamban egy baba! De nekem soha, semmi nem sikerül! – elkeseredetten ingatta fejét.
– Na, elég az önsajnálatból és a pesszimizmusból! – állt fel Éva. Odalépett kolléganőjéhez, kezét a vállára tette.
– Mától befejezed ezt az örökös rettegést! Nem gondolsz éjjel napra ilyen hülyeségekre, hogy meddő vagy! Félre a pesszimista gondolatokkal! Bebeszéled magadnak, elhiteted magaddal, és így is fog történni! Próbálj optimistán a világban élni! Minden áldott nap elmondod magadban: „Teherbe fogok esni”. Nem egyszer. Sokszor. Ahányszor csak egy másodpercnyi nyugalmad lesz. És nem görcsölsz tovább, hanem megpróbálod élni az életedet normálisan, mint azelőtt. Vidáman, felszabadultan. Meglátod, előbb-utóbb összejön. De ehhez Te is kellesz, neked is hinned kell!
– Gondolod, hogy ennyi elég? – nézett rá Szandra bizonytalanul.
– Biztos vagyok benne! Fogadd meg a tanácsomat, meglátod pár hónap, és már itt vigyorogsz a terhességi teszt eredményét lobogtatva!
Szandra halványan elmosolyodott.
– Nincs más választásom… Megpróbálok pozitívabban hozzáállni a dolgokhoz. Igazad lehet! – kihúzta magát. – A legrosszabb, ami történhet, hogy nem lehet gyerekünk. De örökbefogadás is létezik… Mától lesz, ami lesz, nem izgatom magam! Kösz Évi a beszélgetést! Ha összejön, te leszel a keresztmama!
Szandra megpróbálta követni kolléganője tanácsait. Eleinte nehezen ment, aztán csak sikerült túllépnie a folytonos önmagára figyelésen, és viszonylagos nyugalom költözött az életébe. Nem zuhant kétségbeesésbe, amikor újra jelentkezett a vérzése, nem méregette a testhőmérsékletét, és nem figyelte a peteérés tüneteit önmagán.
És most itt ül a konyhában egyedül, a lassan leszálló estben. Egy hetet késett a mensese. Senkinek nem árulta el, nem hitte el, hogy végre megfogant benne egy kis élet. Bizonyosságot akart, és most itt a kezében a terhességi teszt. Még becsomagolva. Jólesett ülni a csendben, a nyugalomban, sötétben. Nemsokára meggyőződhet róla sikerült-e teherbe esnie… Szíve a torkában dobogott, testét elöntötte a veríték. Félt. Rettegett, hogy az eredmény nem igazolja régóta dédelgetett vágyát. Mély sóhajjal felállt, villanyt gyújtott. „Csak 10 másodperc izgalom” – gondolta kesernyés mosollyal a szája sarkában. Nagy nehezen rászánta magát a procedúra elvégzésére. Remegő kezében tartotta a tesztcsíkot. Mindössze tíz másodperc, neki mégis hosszú óráknak tűnt, amíg bűvölten figyelte a jelet. Nem akart hinni a szemének! Újra megnézte a használati utasítást. Aztán újra a csíkot. Ez nem lehet igaz! Terhes! A teszt szerint gyermeket vár! Szája elé kapta a kezét, és kipirultan rogyott le a legközelebbi székre. Az ablakon túl vörösen lobbant a hegyek mögött lebukó nap utolsó sugara.
Rózsaszín szalaggal átkötve az asztalra tette a terhességét igazoló tesztcsíkot. Ajándék az élettől. Ajándék Zsoltnak.

Aztán aggodalmasan a hasára tette a kezét.
– Biztosra kell mennem! Holnap megcsinálom mégegyszer a tesztet!

[winner]

08. naiva: Pesszutopizmus

Alapvetően optimista vagyok. Legbelül mindig bízom abban, hogy egyszer minden jóra fordul. Paradoxonnak fog tűnni, az életemet mégis pesszimistán élem. Úgy szokták mondani: a dolgok csakis azért javulnak meg, hogy aztán el tudjanak romlani. Vagy: a dolgok rosszabbodásának nincs határa. Tipikus pesszimista gondolatok. A magyar ember egyik sajátossága, hogy szeret panaszkodni. Gondoljunk csak arra, ha két ismerős vagy barát találkozik az utcán, miről cseveg?
Vegyünk egy példát, nézzük meg két szemszögből, majd utazzunk a jövőbe!
Ezek után elgondolkodhat a kedves olvasó, hogy ő miként képzeli el saját pesszutopizmusát.
Ha van neki…

Buszmegálló. Két ismerős, idős hölgy beszélget.
– Szerbusz Erzsikém, de rég láttalak! Olyan kis soványka vagy, csak nincs valami baj?
– Szerbusz Katika! Sovány? Most híztam két kilót! Semmi bajom! Mármint a súlyommal. Amúgy persze millió a baj, de hát hol nincs. Ti hogy vagytok?
– Nehézkesen éldegélünk. Kevés a nyugdíj, fele elmegy rezsire, másik fele a gyógyszerekre. Ételre már alig marad. A gyerekek néha besegítenek, de nekik sem könnyű, éjjel nappal dolgoznak, mégsem jutnak egyről a kettőre. Törlesztik a svájci frank alapú kölcsönüket.
– Akkor te ne is panaszkodj! Nekünk senki nem segít! Van egy kis kertem, ami abban megterem, az, az egyetlen plusszunk. Már azon gondolkodunk, eladjuk az Opelt. Őrület, mi pénzbe kerül a fenntartása! Pedig csak néha vesszük elő.
– Még szerencse, hogy az utazáshoz csak regisztrációs jegy kell. De az a gyanúm, ezt is megszigorítják, biztos vagyok benne, hogy megszüntetik, és fizetnünk kell! A nyugdíj nem emelkedik, bezzeg az árak! Félek bemenni a boltba, mert mindennap drágább valami! Sosem lesz itt jó világ!
– Az nem lesz… Csak rosszabb. Hidd el, hiába ígérgettek, ennél még mindig lehet rosszabb!
– Úgy bizony! Már nem is ígérnek. Azt írja az újság is, hogy nehezebb idők jönnek. Az egészségünk is romlik. Az egészségügy már romokban… Elkoptak az izületeim, lassan járni sem tudok, nem beszélve a vérnyomásomról, szürke hályogomról, jaj, sorolhatnám estig!
– No, megjött a busz! Jól kipanaszkodtuk magunkat!
– Manapság már csak azt tudunk! Szerbusz Katikám, vigyázzatok magatokra ebben a nehéz világban!

Lehetne ez így is:

Buszmegálló. Két ismerős, idős hölgy beszélget.
– Szerbusz Erzsikém, de rég láttalak! Jól nézel ki, nagyon jól áll, hogy lement rólad az a pár kiló felesleg!
– Szerbusz Katika! Ó igen, boldog vagyok, hogy sikerült leadnom! Segített a Kormány is, mert ételre már lassan nem futja a pénzünkből – mondja nevetve. – Hogy vagytok drága Katikám?
– Köszönöm, éldegélünk. Kevés ugyan a nyugdíj, de a gyerekek segítenek. Számíthatok rájuk. Szerencsére nincs komoly betegségünk, csak a szokásos, korral járó nyavalyák.
– Ez remek! Nagyobb baj ne is legyen! Én is pótolgatom a kevés kis pénzünket. Van egy kertünk, ahol sok minden megterem, jut télire is! Így azért elboldogulunk. Még egy autót is fenn tudunk tartani.
– Nekünk nincs autónk. De ingyen utazhatunk, ez azért nagy segítség. A piacról már nehezen cipekednék gyalog haza. Látod, azért gondol ránk a Kormány, nem lehet egy szavunk sem!
– No igen, ne is panaszkodjunk! Van fedél a fejünk felett, van fűtés, áram, és azt a kevéskét, amire ezen felül szükség van, azt kigazdálkodjuk. Minket megtanított az élet spórolni.
– Igazad van! Gondoljunk csak arra, hányan kerültek az utcára, vagy nem tudnak fűteni, vagy elveszítették a párjukat! Bár nem könnyű manapság, de attól, hogy kesergünk, nem lesz jobb.
– Itt a busz! Örülök, hogy találkoztunk! További jó egészséget a családnak!

Tíz év múlva:

Metróállomás. Két ismerős, idős hölgy beszélget.
– Szerbusz drága Erzsikém! Ezer éve nem láttalak! Csodálkozom, hogy metrón utazol. Már nem vezetsz?
– Szerbusz Katikám! Kivételesen utazom csak tömegközlekedéssel. Nemrég cseréltük le az Opelt egy Merci 800-asra, de legnagyobb bosszúságomra ma lezárták a belvárost. Valami küldöttség jön az EU-tól, megint pénzt kunyerálnak tőlünk! Azt hiszik, még a bőrünk alatt is az van! Másrészt nem bánom, hogy erre jöttem, így megnézem az új 6-os metrót. Nagyon szép!
– No igen… és gyorsabban elkészült, mint a franciáké! Nagyon jó a plasztikai sebészed drágám! Legalább 20 évet fiatalított rajtad!
– Azért ne túlózz! Legyen 15. Te sem panaszkodhatsz! Úgy mozogsz, mint egy húszéves, és olyan az alakod is!
– Hála az új csodaszernek, a Mindenrejó-nak. Mintha újjászülettem volna! Nem fájnak az izületeim, nem kell szemüveget hordanom, és sorolhatnám. A magas vérnyomás, koleszterin is a múlté már.
– A ráktól pedig nem kell félnünk, minden évben beoltatom magam ellene!
– Jó hogy mondod! Holnap jön a háziorvosom, a soron következő oltást beadni! De jó, hogy nem kell sorban állni, várakozni! Annyi itthon az orvos, a rezidensekkel Dunát lehetne rekeszteni! Egy sem akar külföldre menni!
– Naná, hogy nem! Annyi pénzért? Itthon a háromszorosát megkeresik! Ej, ha visszagondolok a tíz évvel ezelőtti világunkra…
– Ne is mondd, a hátamon futkos a hideg! De egy hét múlva már nem fog! Utazunk a Bahamákra! A férjem befizetett a Nyugdíj - Tours-nál.
– Idén mi Mexikóba megyünk! Tudod, mi jutott eszembe? Tíz éve még a regisztrációs jegynek örvendtünk, ma pedig annyi a pénzünk, hogy alig tudjuk elkölteni!

Erzsike hirtelen fázni kezdett. Különösen a jobb keze. Hideg fuvallat simított végig arcán, vacogott a foga. Szeme hunyorogva pásztázta az ócska gallyakból, papírdobozokból összetákolt kalyibát, a rongyos matracot, amin feküdt. „Szépet álmodtam” – gondolta, míg kiemelte elgémberedett, reszketeg jobb kezét a biliből…

[winner]

09. simonendre: Életünk mércéje emberi méltóságunk

Zoli értelmiségi családban született. Anyagi gondok nélkül éltek. Szülei igyekeztek fiuknak mindent megadni, lehetőségük szerint. Édesanyja egészségi állapota, Zolinak hat éves korában, válságosra fordult. Előrehaladott rákos daganatot fedeztek fel nála. Megkezdték kezelését. A családi harmónia felborult. Édesapja fokozatosan iszákossá lett. Napirenden voltak a családi viták, szemrehányások közepette, Zoli jelenlétében, aki mindenre figyelt, anélkül, hogy értene is valamit ezekből. Öt év kezelés után, édesanyja elhalálozott. Édesapja mind jobban elhanyagolta fia tanitatását. Zoli zárkózottá vált, nem barátkozott, egyedüli elfoglaltsága maradt az olvasás. Érettségi előtt édesapját is elvesztette. Leérettségizett és állás után nézett, tudván hogy örökölt vagyona nem tarthat örökké. Egy gyógyszergyártó cégnél helyezkedett el. Laboráns tanfolyamot végzett. Továbbra is zárkózott maradt. A lányok ismeretségét is kerülte. Mind jobban úgy érezte, hogy a sors áldozata, a boldogság kerüli. Életét a munka, étkezés és olvasás töltötte ki, szórakozás és udvarlás nélkül. Átkozta sorsát, látta élete hiányosságait, de pesszimizmusa megakadályozta abban, hogy változtasson eddigi életén. Minden újtól félt, mindenkihez bizalmatlan volt, hiányzott önbecsülése. Érzelmeit magába zárta kommunikáció hiányában, lelki állapota depresszióval párosult, Időnként pánik hangulata megkérdőjelezte életének folytatását. Mind jobban foglalkoztatta az öngyilkosság gondolata. Egyik este sétálva, elhatározta, hogy a Tisza hídjához érve, onnan leugorva, véget vet a semmit nem érő életének. Egy kuka mellett elhaladva, síró hang ütötte meg a fülét. Lehajolt és egy műanyag zacskóba csomagolt hat kiskutya kölyköt talált, akik közül az egyik még élt, az sírdogált, nem adta fel könnyen az életét. Zolit meglepte az életbemaradás harca, mikor Ő arra készült, hogy ezt feladja. A sors figyelmeztetését vélte ebben felfedezni. Elhatározta, hogy megmenti életét e védtelen állatnak. Hazavitte, babusgatta, csepegtetőből etette. Gyámkodása eredményes volt, mert a kiskutya szépen fejlődött. Száznyolcvan fokos fordulat állt be gazdája életében is. Kezdte másképp látni az életet, amelyet senki sem kér, ajándékba kapja, ezzel válik adóssá. Adósságát közvetlenül soha sem tudja visszaadni, csak közvetve, hogy életet ad másoknak, az utódokon keresztül. Ez az élet folytonossága, ez végtelen volta. Ezért kell élni, a kapott ajándékot megbecsülve úgy kell kezelni, hogy a társadalom hasznára váljon. Cudar az élet, de mindenki megtalálja benne azon dolgokat, amelyekért érdemes élni, ezeket megvalósítani. Emberi hivatásunk nem más, mint a szereteten alapuló kommunikáció. Tudatalattijából, melyek olvasottságából eredtek, tudatossá váltak kis állati életmentő akciójával, megszabadulva eddigi gátlásaitól. Munkatársaival közlékeny lett, igyekezett problémáikra megoldásokat adni. Ezen személyek elcsodálkoztak, hogy mire volt képes egy kiskutya, nem értve meg, hogy ez a létező gátlás megszüntetésére szolgált, feloldva azt a zárt állapotot, mely a lélekben felhalmozott érzelmeket kommunikáció hiányában tárolta, károsítva ezáltal úgy a fizikai, mint a szellemi tevékenységet. A lélek nem más, mint a tudat, az agyi információknak az egésze. „Énünk” fejlesztésével információnk tárháza gyarapodik, nagyobb lehetőség áll fent a társadalmi kommunikációkhoz, ezzel válik egyéniségünk társadalmivá. Ez életünk hivatása, a nyíltság szeretet formájában, emberi méltóságunk kinyilvánításával.
Érzelmeinket megváltoztathatjuk pozitív hozzáállással, elkerülvén ezzel romboló hatásaikat. Például egy szeretett személy elvesztését úgy foghatjuk fel, mint aki megszabadult szenvedéseitől. Nem szabad alkohol, drog fogyasztásával megakadályozni, eltussolni érzelmeink kommunikálását. Zoli tudatosságra ébredésével mindezt megértette, hisz eddigi olvasottsága hozzásegítette mindehhez. Szabadidejét, mint önkéntes egy alkoholelvonó egyesületnél töltötte, segítve ezek munkáját, ezzel is adózva gyermekkori rossz emlékeinek apai részről, amelyek lehetséges gátlásait okozta. Itt talált reá későbbi feleségére is, aki kezelt bátyját látogatta. Ilyen a sors keze, élni kell hivatásunknak megfelelően, a szereteten alapuló hitünkkel, emberi méltóságunkkal. Mindennapjaink is több példával szolgálnak. Hawking elméleti fizikus, aki teljes testi bénulással, amely tolószékbe kényszeritette olyan kimagasló eredményeket ér el, hogy az egész világ csodálja. Beethoven zeneszerző süketsége ellenére hallhatatlan műveket komponált. Erős Zsolt hegymászó elvesztett lábát pótló műlábbal is folytatja eddigi tevékenységét. Minden végtagját nélkülöző Nick Vujicic az egészséges embert is meghazudtoló életet él.„Ember küzdj és bízva bízzál” kell vezérelje tevékenységünket, legyőzve ezzel a pesszimizmus kialakulását. Hitünk, amely életünk motorja, nem a változó tényekre alapoz, hanem meggyőződésünkre a kitűzött cél elérésében. Zoli tudta, hogy szerencsés volt azáltal, hogy ilyen hamar sikerült lelki váltságát megoldania. Az életben nem mindenkinek sikerül ez. A társadalomnak fontos szerepe van, hogy az ilyen eseteket orvosolja, mert csak ép lelkű emberekkel tudja biztosítani a fejlődést. A társadalmi kirekesztés ezen személyekkel szemben egyenlő ezek leírásával. Nem alamizsnákra van szükségük, hanem megértésre, emberi méltányosságuk elismerésére, adottságaiknak megfelelő munka biztosításával és diszkrimináció nélküli életre. Remélte, hogy idővel, ha ez irányba tevékenykednek mind többen, megvalósulhat az a nemzeti kultúra, amely ennek az alapja. Érdemes élnie és ez irányba tevékenykednie.

[winner]

10. Julianna: Kilátástalan helyzet


Időjárás előrejelzés szerint holnap szép napos idő ígérkezik.
- Menjünk fürdeni, - javasolta Mariann Évának. Mióta emlékszik saját magára, Évának mindig víziszonya volt. Emiatt sem tanult meg úszni. Mikor alsós volt, az osztályában a szülők kérésére megszervezték az úszástanitást. A gyerekek örömmel látogatták az uszodát, csak Éva talált mindig okot arra, hogy kimaradjon.
Most kis hezitálás után Éva beleegyezéssel fogadta Mariann javaslatát. Hétfőre nincs sok tanulni való. És a folyó partján is kellemesen el lehet tölteni az időt.
Másnap a barátnők már elég korán elindultak otthonról. Elég sokan voltak már a parton. Éva nyolcadikos osztálytársai is, különböző korosztályú gyerekek, felnőttek. Ki a parton napozott, de sokan már lubickoltak a fürdésre kijelölt helyen. A barátnők kerestek egy árnyékos helyett, egy darabig nézelődtek, beszélgettek, integettek az ismerősöknek. Marianna felállt, hogy megy fürdeni.
- Gyere te is, Évikém, erre nem mély a víz., - mondta Mariann és elindult a többi nyolcadikoshoz mélyebb vízbe,. Azonban Éva maradt a térdig érő víznél, ahol kiállt egy nagy kő. A lány ráült és szemlélte a vidám fürdőző gyerekeket. A sekély átlátszó vízben úszkáltak apró halacskák, érintették és bizsergették Éva lábait. A nap már erősen sütött, egy darabig Éva locsolgatta magát, a haját, de később kiment a partra, sétált. És mikor a fürdőruhája már száraz volt, elővette a könyvet, amelyiket magával hozott. De nem sokáig tudta lekötni az olvasás. Ült , nézelődött, kezdett unalmassá válni számára a part. Mikor megjött Mariann, felvidult. Elfogyasztották a vajas kifliket, utána feküdtek a pléden egy darabig. Elég sokan voltak már mellettük is, zaj volt, beszélgetni sem tudtak zavartalanul.
- Tudod mi? - szólalt meg Mariann. - Menjünk át a kis szigetre, mutatok neked valamit.
- De arra mély a víz.
- Ne félj, csak derékig van, és én fogom majd a kezedet.
Éva kissé remegve szorította Mariann kezét, mert helyenként a víz deréknál mélyebb volt. A lányok átértek a szigetre, amely be volt nőve bokrokkal , pár kimagasló fával. Egy kitaposott utacskán lépkedett Éva Mariann után, és végül egy füves tisztásra értek. Előttük volt egy nagy fűzfa, ágai a földig lógtak. A törzse mellett volt egy gerenda, a lányok leültek. Kissé homály volt itt, csak néhány helyen szivárgott át a napsugár. Közelben volt a part másik oldala, hallatszott a víz nyugtató csobogása.
- Hogy tetszik ez a hely? - kérdezte Mariann.
- Nagyon klassz! Itt nincs annyira meleg, jólesik ez a csend.
A fürdőzők zaja is távolinak tűnt. Itt nyugodtan megbeszélhették a lányos titkokat. Észre sem vették, hogy eltelt elég sok idő. Marianna felállt és valamibe megbotlott vagy megcsúszott, és olyan szerencsétlenül elesett, hogy alaposan beverte fejét a fába. Összeesett és nem mozdult meg Éva szólítására sem. Nagyon megijedt.
- Jaj, mit csináljak? Mariann! Véres a feje! Végünk van! Nem szólal meg! Körülöttünk csak víz. Drága barátnőm, mi lesz veled, még mentőt sem tudok hívni. Egyedül nem tudok elmenni a szigetről, biztos, hogy elsüllyednék. Mariannt sem bírnám elvinni. Ő magasabb, súlyosabb. Segítség! Segítség! - hangosan hozzáfogott Éva kiabálni. Azonban a közelben már fürdőzök sem voltak. A folyó parton nem hallhatják a kiáltást. Éva hangosan sírt, zokogott. Nagyon félt. Valami zajt érzékelt a szigeten. Az eszébe jutottak a szatírokról való hírek. Nagyon félt. "Miért is jöttem ide. Végünk van!" Léptek. Valaki közeledett. Éva lecsendesedett, még a lélegzetét is visszafojtotta. Valaki közeledett. "Istenem, idejön!"
Egy 50 év körüli asszony nézett be a nyírfa ágai közé.
- Miért sírsz kislány? Mi történt? - az asszony hangja bizalmat sugallt Évának. Kissé megnyugodott és elmondta, mi történt. Marianna megmozdult, felült.
- Hála a magasságos égi erőknek! - megörült Éva.
Az asszony a szigeten egy szatyorra való füvet szedett a tyúkjainak, és most készült haza.
- Gyertek, megmutatom, hol legsekélyebb a víz. Éva és az asszony karon fogták Mariannt és hamarosan kiértek a partra. Egy flaskában volt tiszta vizük a lányoknak.. Az asszony megnézte Mariann sebét, letörölte a vért.
- Nem komoly a sérülés, azonban orvoshoz kell fordulni, mivel a kislány elájult, - mondta határozottan. Egy férfi mobilja segítségével Marianna felhívta a bátyját. Így rövid idő múlva az jött is kocsival, és Marianna úton volt az orvoshoz.
Éva megköszönte az asszonynak a segítséget és hazasietett. A szülei még nem voltak otthon. Éva a fürdőszobába ment és tusolás közben érezte, hogy a kellemes hőmérsékletű víz lemossa az aurájáról azt a feszültséget, ami tetőtől talpig ráülepedett. Érezte, hogy ellazul és fokozatosan a sötét gondolatok is elszállnak.
"Miért is volt bennem az a iszonyú félelem? Semmi ok nem volt erre. De kellemes ez a víz! Már nem esik rosszul, ha az arcomra ráfolyik, nem ijedek meg. Nem is fogok félni. Meg kell tanulnom úszni!". Kezdte szégyellni magát, hogy majdnem veszélybe sodorta magát és barátnőjét. Eszébe jutottak egy tanára szavai: "Egyeseknél a pesszimizmus csak ürügy a lustaságra és a tehetetlenségre".

[winner]

11. Lukrécia: A felhők mögött mindig süt a nap


A lány először az órájára, majd a buszmegálló táblájára nézett. Lemondó sóhajjal állapította meg, hogy most ment el, és legalább negyed órát kell várnia a következőre, majd gondolataiba mélyedve helyet foglalt a fagyos padon. Miért nem sikerül soha semmi? Még egy nyamvadt buszt sem képes elérni. Ingerülten cibálta elő a táskájából a csicsás női magazint, amit azért vett, hogy egy kicsit felvidítsa magát- ha már a csokoládé eme jótékony hatásáról lemondott.
Amióta az eszét tudta, állandóan fogyókúrázott, és egyfolytában arról álmodozott, hogy mihez kezd, ha végre eléri álmai súlyát. Most buzgón fellapozta a magazint- hátha van benne valamilyen jó tipp. Volt is: zellert kell enni párolt hallal. Zellert? Fúj….gyorsan tovább lapozott. A divatanyagot csupa csontsovány modell mutatta be. A lány szomorúan nézte a képeket. Ő soha az életben nem fog így kinézni. A ruhák csinosak ugyan, de nagyjából egy havi fizetésébe kerülnek, gondolta sóhajtva, és felnézve a felhős égre. Még csak az hiányzik, hogy esni kezdjen- nincs esernyőm, jutott eszébe hirtelen.
Visszatette a magazint a táskájába, és fel- alá kezdett sétálni a buszmegállóban. Szándékosan nem nézett a reklámplakát tükröződő üvegére. Félt, hogy meglátja a tükörképét. Évek óta nem nézett egész alakos tükörbe- minek, hogy csak elkeserítse magát? Mérlegre sem állt már nagyon régóta. Minden erejével azon volt, hogy tudomást se vegyen a testéről- ha már változtatni képtelen rajta. Észre sem vette, hogy ezáltal az évek folyamán szép lassan elszigetelte magát minden barátjától. Nem járt szórakozni sem. Nem bírta elviselni a férfiak szemében tükröződő szánalmat, amelyet mindig látni vélt, ahányszor csak ránézett valaki. Ahogy lassan sétálgatott a megállóban, hirtelen kirázta hideg. Furcsa, pedig kicsit még a nap is süt….alighogy ezt végiggondolta, olyan érzése támadt, mintha vattát dugtak volna a fülébe. Megszűnt minden hang, aztán lassan elsötétedett a világ.
-Hölgyem, hallgasson rám, és kezdjen el enni, mert ez a soványság már beteges! Komoly gyomor- és keringési problémái lehetnek, ha így folytatja. -a lány kóválygó fejjel hallgatta a mentőst. Fiatal, jóképű férfi volt, aki éppen a vérnyomását mérte.
-Semmi bajom, csak fogyókúrázok. Ne mondja, hogy nincs szükségem rá- válaszolt elhaló hangon.
-Pedig pont ezt mondom! Maga túl sovány, de ezt leszámítva nagyon csinos! Egyen jókat, sétáljon nagyokat a friss levegőn, és kezdjen el bízni magában.
A lány lassú, tétova léptekkel sétált hazafelé. Halványan elmosolyodott, ahogy a fiatal mentősre gondolt. Milyen szép nap ez a mai- gondolta, ahogy nagyon szippantott a friss levegőből. Még a nap is kisütött.

[winner]

12. Csinszka: Öt perc

A telefon ébresztője megszólal. Álomittasan nyújtózkodsz utána. Végre csend. Öt perc, csak öt percet még. Szemedet szorosra zárva várod a következő csörgést.

Esik, megint, hideg, megint. Kávé, megint, fogmosás, megint, hírek, megint. Csüggedés, megint, öltözés, megint, kabát, megint, táska, megint, kulcs, megint, első zár, megint, második zár, megint, harmadik zár, megint. Lépcső megint, szomszéd, megint, jó reggelt, megint, hideg, megint, szürke, megint, avar, megint, villamosmegálló, megint, szél, megint, villamos, megint, tömött, megint, átszállás, megint, busz, megint, büdös, megint, séta, megint, biztonsági őr, megint, jó reggelt, megint, sötét folyosó, megint, ellenszenves takarító, megint, jó reggelt, megint, nevet, megint. Iroda, megint, a gép nem indul, megint, újraindítás, megint, főnök, megint, jó reggelt, megint, feladat, megint, ugyanaz, megint, máshogy, megint, hamis mosolyok, megint, unalom, megint, kétségbeesés, megint, reggeli, megint, alma megint, tea, megint, öt perc csend, megint, főnök, megint, feladat, megint, ugyanaz, megint, máshogy, megint, hamis mosolyok, megint, rádió megint, hírek megint, baleset megint, öltek megint, tüntettek, megint, gyengülünk, megint, szmog megint, öltönyös bohócok megint, kilátástalanság, megint, a rádió elhallgat, megint, főnök, megint, feladat, megint, ugyanaz, megint, máshogy, megint, hamis mosolyok, megint, telefon, megint, postás, megint, pecsét, megint, számlák, megint, minden kész, megint, dél sincs, megint, internet, megint, senki nem írt, megint, kedvenc oldalak, megint, fórum, megint, üres fecsegés, megint, semmiről, megint, dél van, megint, harangszó, megint, májkrém, megint, kenyér nincs, megint, tea, megint, séta, megint, asztal körül, megint, egy lépés, megint, egy másodperc, megint, főnök, megint, feladat, megint, ugyanaz, megint, máshogy, megint, hamis mosolyok, megint, séta, megint, tovább, megint, zavaros gondolatok, megint, hová, megint, mi végre, megint, van-e jövő, megint, miért, megint. Rádió, megint, kabaré, megint, nincs mosoly, megint, vicces, megint. Délután, megint, kávé, megint, tíz perc, megint, csönd, megint, aludnál, megint, főnök, megint, feladat, megint, ugyanaz, megint, máshogy, megint, hamis mosolyok, megint, vége, megint, elköszönsz, megint. Ellenszenves takarító, megint, sötét folyosó, megint, biztonsági őrök, megint, séta, megint, busz, megint, büdös, megint, átszállsz, megint, villamos, megint, tömött, megint, szél, megint, bolt, megint, egy vacsora, megint, ötszáz forint, megint, virsli, megint, zsömle, megint, lépcsőház, megint, szomszéd, megint, köszönsz, megint. Otthon, megint, első zár, megint, második zár, megint, harmadik zár, megint. Megkönnyebbülés, megint. Könyv, megint, könyv, megint, könyv, megint, messze visz, megint. Zuhany, megint, pizsama, megint, film, megint, fogmosás, megint. Aludni kell, megint.

Másodjára is megszólal a telefon. Kikapcsolod a csörgést, kelni kell már. Kinézel, az ablakon, esik, hideg van. A konyhába mész elkészíteni a kávédat.

[winner]

13. Crecko20: Egy pesszimista ember Monológja

Úgy sem lesz semmi úgy, ahogy én azt akarom! Tervezhetem, halogathatom, akkor is nincs az a hatalom bennem, amivel rájöhetnék arra, hogyan legyen szebb az embernek a napja! Örülhetnénk a szépnek, a jónak, néhány bíztató szónak, de felesleges… Hiszen ha az ember örül is, pár perc és az ideg öli is, mert most valóban jó, de mi lesz ha... Ez jár csak a fejünkben. Pesszimizmusunk közben, az ember erőtlen, törékeny, gyámoltalan lényecske. Mennyivel boldogabban él egy amőba vagy egy kis fecske. Osztódik, éli életét, tudja, miért van nem aggódik az egysejtű, az ember ha már többet sejt, mondhatja, hogy: Ű!
Megint rossz lesz a kedvem, megint nem értem reggel mi okból keltem, mi célja egyáltalán az életnek, ha néha minden olyan akár egy kúpmetszet. Elgondolkodunk rajta, de megoldást nem igen keresünk, ha probléma van, újat gyártunk, és abba menekülünk. Pesszimistaként, tudom milyen volt félni, csupán a félelemtől, ezt pedig rávetítve, félni az emberektől. A szeretettől, boldogságtól, örömtől, bizalmatlanul… Fekte sötétségbe burkolózni, miközben mások kint élvezik az élet apróbb örömeit, ez az ami eddig nem adatott meg nekem, most is csak a Pesszimizmus témája amire életem kifejthettem. S most teszem fel a kérdést, ezzel én boldog lettem?

[winner]

Kedves Fullos alkotók, versenyzők és szavazók!



A prózaversenyben megszületett a végeredmény, és ezzel lezárult a 44-47. heti verseny. Köszönöm minden résztvevőnek, hogy velünk játszott!
A versenyben összesen 9-en indultatok, 13 alkotással.

Óriási fölénnyel mint a közönség, mint pedig a zsűri szavazását a 4-es számú mű nyerte. A közönségtől 17 szavazatot kapott, míg a zsűri 20 ponttal jutalmazta.


A közönség és a zsűri szavazása alapján a győztese:

Lukrécia: Mázli című prózája



Kedves Lukrécia szívből gratulálok a kettős győzelmedhez.



Egyben szeretnénk felhívni mindenki figyelmét a témaajánló topicra, ahova várjuk javaslataikat.