Elküldve: 2012 Márc 18 Vas 19:57 Hozzászólás témája: 12-15. heti prózaverseny
Kedves Fullos alkotók!
Az anonim vers és próza versenyek szabályai a következők:
– A versenyek anonim formában zajlanak, a művek beküldése és a szavazás tekintetében is.
– Négy hetenként 1 alkalommal kerülnek megrendezésre a próza és a vers kategóriában is.
– A megadott témához kell kapcsolódniuk.
– Próza esetén, hossza kb. 80-100 sornál lehetőleg nem lehet több.
– A megadott témára 3 hét áll rendelkezésre a művek beküldésére, és 1 hét a szavazatok leadására.
– A győztes műveket a következő verseny végéig kiemelt helyen olvashatjátok a főoldalon,
– A versenyeken több művel is indulhat egy alkotó.
– A műveket és a szavazatokat is az adott hónap játékvezetőjének (naivának vagy winnernek) kell elküldeni privát üzenetben, megadott időpontig.
– Aki indul a versenyen, kötelező szavaznia, de függetlenül attól, hogy hány művel indul, csak egyszer szavazhat.
– A szavazat akkor érvényes, ha három különböző mű azonosítószáma szerepel benne, és a beküldési határidőt nem lépte túl. Minden műre leadott szavazat egy pontot ér, tehát a megjelölt három alkotásnál a beküldés sorrendje nem számit.
– Önmagára nem szavazhat senki!
– A művek az eredményhirdetés előtt nem jelenhetnek meg sem a Fullextra, sem az Internet más felületén.
– Csak saját művekkel lehet nevezni, fordításokkal nem.
– Szavazásra mindenki jogosult egyszer, aki a verseny indításakor már regisztrált tag volt. Kivétel azok a tagok, akik a kiírás napja után regisztráltak, de az adott versenyre művükkel beneveztek.
– A résztvevőknek MINDKÉT KATEGÓRIÁBAN kötelező szavazni. Aki nem szavaz, az kizárásra kerül.
– Az a vers vagy prózai mű nyer, amelyik a szavazáson a legtöbb jelölést kapta, holtverseny esetén, a zsűri pontszáma dönti el melyik lesz az első.
– Az eredményhirdetés után a leadott szavazatok nyilvánosságra kerülnek.
– A közönség szavazása mellett egy állandó zsűri is dönt a versenyekben.
A zsűri tagjai:
Anna1955
Si
a_leb
Hori
Végh Sándor
Lacoba
- Ők 1-5 pontig értékelhetik a műveket.
- Nem ismerhetik a szerzőket és egymás leadott pontjait.
- Az eredményhirdetéskor a zsűri összesített pontszámait is nyilvánosságra hozzuk.
Tehát négyhetente, 4 győztes mű díszítheti a főoldalt, mindannyiunk örömére.
Ezen kívül minden győztes automatikusan szerepelni fog a 2012 évben megjelenő antológiában.
Így nemcsak az Interneten, de nyomtatásban is olvashatják remek műveiteket!
Abban az esetben, ha egy szerzőnek 4-nél több műve ért el sikert az év folyamán, úgy az általa megjelölt 4 mű kerül be a válogatásba.
Kedves alkotók!
Az 12-15. heti prózaverseny témáját Lacoba adta:
A BÁL
A műveket 2012. április 8-a (vasárnap) este 8 óráig lehet elküldeni naivának privát üzenetben!
Szavazni április 09-től, 15-e, este 8 óráig lehet, szintén naivának küldött privát üzenetben, kötelezően az általatok legjobbnak ítélt három mű sorszámának megjelölésével.
Ne feledjétek, aki benevez a versenyekre, annak kötelező szavaznia, mindkét kategóriában!
Továbbá azt, hogy minden műre leadott szavazat egy pontot ér, tehát a megjelölt három alkotás sorrendje nem számít.
Szeretnénk felhívni a figyelmeteket a témaajánló topicra, ahova várjuk javaslataikat.
Augusztus utolsó napjaiban költözött a faluba.
Minden újat megfigyelt, megismerkedett a szomszédokkal, próbált beilleszkedni a kevés létszámú községbe.
Kicsomagolás után azzal kezdte, hogy sütött egy óriási adag süteményt, és szétosztotta a szomszédok között. Másnaptól hol egyik, hol másik szomszédtól kapott cserébe lekvárt, házi készítésű finomságokat, vetőmagokat a kertecskéjébe, de volt akitől jó tanácsokat a falusi élettel kapcsolatban. Vagy útbaigazítást, mit hol talál.
Lassan megszokta, hogy megbámulják az utcán, de mindenkire kedvesen rámosolygott, köszönt, és egy idő után már vissza is köszöntek.
Fiatal nő lévén elsősorban az idősebb nagymamák kíváncsiskodtak nála, hogyhogy egyedül él, van-e munkahelye, rokonsága meg úgy általában a magánéletét firtatták.
A nő felkészült már az ilyen kérdésekre, és nem szégyellte elmesélni, hogy frissen elvált, gyereke nincs és a szülei meghaltak, testvére nincs, így az örökség révén jutott a kis házikójához. Ide tulajdonképpen elbújni jött.
- Hát azt itt nem szabad! - korholta meg az egyik idősebb asszony. - Hova gondol, lelkem? Hát itt közösségi élet van! Hát nem tudja, mire vannak azok a lócák ott az udvarok előtt? Estinkint ki kell ülni a kapuba, oszt beszélgetni! Meg ha arra gyön egy fiatalember, meg kell bámulni, osztán meg beszéni róla!
A nő majdnem hangosan felkacagott. Itt még a nagymamák is "élnek"!
Este felvett egy pulóvert, és óvatosan kitekingélt az utcára a szomszédok irányába. Valóban ott ücsörögtek a padon az asszonyok.
Óvatosan közeledett feléjük, és amikor meglátták, lelkesen felkiáltottak és máris helyet szorítottak neki.
Meg is hallgatta az aktuális híreket. Úgy érezte magát, mintha a falusi híradóban ülne. Most új dolog tartotta lázban őket: nagy esemény volt készülőben.
- Osztán, megyen-e a szüreti bálba, lelkem? Fog-e táncóni?
- Milyen szüreti bálba?
- Hát egy ilyen csinos lyánynak ott a helye a bálban! Majd meglássa, nemsoká kinn lesznek a plakátok! A gyerekek meg mán kezdik a táncpróbákat! Hónap meg is kérdem az onokámat, tud-e mán valamit. Menjen csak szépen el a kúturházba, ottan próbálnak pintek meg szombat estinkint!
A nő faggatózni kezdett, hogy is megy egy ilyen falusi szüreti bál.
Egymás szavába vágva mesélték el az előző évi bál történéseit.
A nőnek megtetszett a dolog, gondolta, megvárja, mit mond majd az "onoka".
Pár napig aztán nem tudott szomszédolni, sokáig benn maradt a munkahelyén.
De hazafelé egyszer csak meglátta az asszonyokat. Meg is kérdezték tőle:
- Hogyhogy ilyen későn gyön haza?
- Ma sokáig tartott a munka. Túlóráztam.
- Ej, a fiatalok mán mindég olyan sokat dógoznak.
A nő sietett haza pihenni, ezért csak annyit mondott, majd hétvégén megbeszéli a bált.
Szombat délelőtt aztán becsengetett hozzá egy fiatalember, udvariasan bemutatkozott, ő volt a szomszéd néni unokája.
A nő kedvesen beinvitálta, kávézgatás közben pedig megbeszélték, hogy este megnézi a próbát, és ha a többiek is úgy látják, meg neki is tetszik, akkor beveszik a tánccsoportba.
A fiatalember bemutatta a csapatnak, majd leültette nem messzire a táncolóktól. De néhány perc után rájött, hogy neki is köztük van a helye. Egyszerű volt a koreográfia. Ezért, amikor rövid szünetet tartottak, hamar párt kerestek neki.
Néhány hét volt csak hátra, szeptember utolsó szombatjára volt kihirdetve az esemény, de addig hétköznap este is próbáltak, amikor csak lehetett. Meg ruhapróbára is menni kellett. A nőnek még a dalokat is meg kellett tanulnia.
A szüreti bál reggelén korán kelt, és a szomszéd fiatalemberrel indultak a kulturházba. A nagymama otthon várta őket.
Az öltözőkben magukra öltötték a népviseletes ruhát, amit varrattak, közben a szekér is előállt. A két befogott ló nemzeti színű szalaggal volt díszítve.
Előkerültek a zenészek is, volt tangóharmonikás, meg fúvós is. Ők a menet elején, gyalog mentek, a táncosok elhelyezkedtek a lovaskocsin, majd lassan elindultak. Az első saroknál megálltak, ahol már várta őket egy csapat asszony, egy szakajtó pogácsával, borral, kitöltött kupica pálinkával.
Vicces jelenet játszódott le, ami persze meg volt rendezve: a csapat kurjongatva készült volna neki a falatozásnak, de az asszonyok előbb a műsort akarták látni.
Erre a zenészek lezavarták a táncosokat a kocsiról. A fiúk ugráltak le előbb, és mindenki leemelte a táncospárját.
Néhány perc zene, tánc és éneklés után megkapták a jutalmat: a lányok a pogácsákat, a fiúk a pálinkát.
Aztán továbbhaladtak. Néhány házzal arrébb ugyanez a műsor: le a kocsiról, tánc, ének, sütemény, pálinka. Így járták be lassan az egész falut. Két állomás között a fiúk egyre hangosabban vigadtak a kocsin, nevetve piszkálták a lányokat.
Mire több órával később a fiatal nő utcájába értek, a párja már alig tudott lekászálódni a kocsiról, ezért a lány már nem engedte inni, viszont néhány pogácsára sikeresen rábeszélte.
Már kevés hely volt hátra, ahová menni készültek, késő délutánra járt. Ekkorra a fiúk nagy része már lendületből táncolt, mivel nem tudtak megállni a lábukon, inkább tántorogtak. A nő a következő leszálláskor nem akarta, hogy a fiú emelje le a kocsiról. De a fiú erősködött, hogy nem részeg, és le tudja venni baj nélkül. Nem sikerült. Pedig a lány nem támaszkodott rá, mégis hatalmas esés lett a vége. A fiú elterült a földön, és magával rántotta a nőt is, aki a lendülettől nem tudott időben megállni.
Szerencsére nem ütötte meg magát.
Megnézték, lett-e valami baja a fiúnak, de miután látták, hogy semmi, ott akarták hagyni.
- Maj' visszafele felvesszük.
A nő viszont nem engedte, hanem visszatetette a kocsira az időközben alvásba fordult fiút.
Szomorúan vette tudomásul, hogy viszont mostantól nem tud kivel táncolni. Így ő már nem ült vissza a kocsira, hanem elköszönt a táncostársaitól és hazaindult.
A szomszéd fiú sem tudta maradásra bírni, így partner nélkül nem akart maradni.
Nagyon sajnálta, hogy nem várta meg a végét, de elment a jókedve.
Kíváncsi lett volna, hogyan értek vissza a kultúrházhoz, de nem tartott velük.
******
Másnap késő délelőtt becsengetett hozzá a szomszéd fiatalember, két csokor rózsával. Az egyik tőle ajándék, a másikat a tegnapi táncpartnere küldte engesztelésképp...
Nem akarták, hogy végképp elmenjen a kedve a táncos mulatságtól.
A szomszéd unoka megígértette a nővel, hogy jövőre vele táncol a szüreti bálon.
Legutóbb naiva szerkesztette (2012 Ápr 15 Vas 22:43), összesen 1 alkalommal
hzsike: Őrizni kihűlt kályha melegét (Ha áll a bál)
- Helló! - köszönt oda Péternek Nóra, miközben becipelte a sok szatyrot a konyhába.
- Mi zújs?
- Semmi- dünnyögte Péter morózusan. Mindig utálta, ha zavarják újságolvasás közben. Nála ez egy szertartás.
- Mi van most, ünnep, mi ez a sok szatyor mindenféle? - kérdezte gúnyosan.
- Ez a sok mindenféle a vacsora, a holnapi reggeli, mosószer, meg egy csomó tisztítószer, ugyanis holnap ablakot fogok pucolni! Kaptam ananászbefőttet is, biztosan örülnek majd a gyerekek, meg sósmogyorót, az olcsóbbikat vettem négy dobozzal! És mindez csak egy tízes!
- Persze, mert minden szart megveszel, amit meglátsz!
- Úgy! - állt meg Péter előtt csípőre tett kézzel Nóra. - A vacsora is szar, meg a mosószer is! Az nem szar, amit a Derű cukiban mindennap megiszol?
Az nem!- mondta ingerülten Péter - azt én busásan meg is keresem! Talán nem érdemlek meg egy konyakot?
- Dehogynem! És én nem érdemlem meg ezt a nagydoboz mosószert? Majd holnaptól szappant főzök!
- Mi a bajod már megint? Ma nem csapott a főnök a kemény kis seggedre, vagy mi hiányzik?
- Azt jobb, ha nem tárgyaljuk ki, hogy nekem mi hiányzik, mert te csak rosszul jársz!
- Én, aki egész nap a családomért dolgozok, én járok rosszul? Meló után túlóra, túlóra után meló, hogy az a rohadt pénz több legyen, te meg egy délután elvered a felét!
- Egy percig sem tárgyalok veled tovább - kiabálta Nóra - veled nem lehet normálisan beszélni! Olyan vagy, mint egy idegbeteg! Csak az a hülye újság, az internet, az edzőterem, a családod az semmi! Levegőnek tekintesz bennünket!
- Most már te is hallgass el!- üvöltötte Péter. - Azt hiszed, hogy csak te unod? Elég volt torkig vagyok veled is, meg ezzel az egész hülye kócerájjal! Megyek lefekszem, az embernek már a saját otthonában sincs nyugta! - mondta dühösen - bevágva maga után a hálószoba ajtaját.
- Menj csak, menj- kiabált utána Nóra- már megint egy jó kifogás a halálos fáradtságra!
Nóra hirtelen riadt fel a telefoncsörgére. Fejére szorította a hűvös hűtőzselét.
- Szia Anya, nem ne ijedj meg, csak egy nap szabit vettem ki, megint kínoz ez az átok migrén!
Holnapra kialszom! Milyen Dr.Gálnak? Nem! Te csak ne szólj senkinek, kérlek ezt bízd rám, nem vagyok taknyos kölyök! Hétvégén? Nem tudom még, majd beszélek Péterrel. Jó, jó, jó! Köszi, vigyázok! Nem, tényleg nem! Majd hívlak, puszi!- csapta le ingerülten a kagylót.
Betett egy CD-t. A halk zene mindig megnyugtatta. Fölkucorgott a nagy fotelba, lábát maga alá húzta.
- Pihennem kell- gondolta - rengeteget aludni. Nekem kell változtatni az életünkön, okosan, talán még nem késő. Anya azt mondta, egy asszonyon múlik minden, meglátjuk!
Az, az undorító szerkesztőség is! Balogh minden harmadik cikkemet visszavágja!
- Ez már lerágott csont, ez nem elég modern, Nórika drága, ezt nem eszi meg az olvasó!
Az a sok éjszakázás, idegeskedés, nem is vagyok igazi feleség. Mire lefekszem, Péter már alszik. Ha ő éjszakázik, akkor meg én alszom el. Muszáj változtatni, mielőtt tönkre megy minden teljesen.
A géphez ült, gyorsan átfutotta a moziműsort.
- Ez jó lesz - gondolta. - Gyógyír északi szélre - Állítólag remek film. Meglepem vele Pétert. Nyolctól, éppen jó lesz. Gyorsan megrendelte a jegyeket. Olyan régen voltak már moziban.
Végigdőlt a heverőn és a homlokára tette a hűvös jeget. Nem csillapodott a fejfájása. Kicsit elszundikált.
A telefoncsörgés riasztotta fel.
- Te vagy az Bea? - kérdezte rekedtes hangon. - Miért, hány óra van? Úristen, már hét? Semmi, csak éppen átaludtam egy napot. Igen, vettem ki egy nap szabit, megint a fejem. Képzeld már kávé után is tudok aludni jó, nem? Csak a szokásos hajtás. Legalább azt a beutalót kaptuk volna meg víz mellé, ránk fért volna nagyon egy kis lazítás. Az ikrek? Ők Györökön vannak a másik nagyinál, van még egy hetük.
Furcsa nélkülük, pedig egyébként is alig vagyunk együtt. Tudod, edzésre járnak, angolra, este meg hullafáradt mindenki. Hajtunk, mint a güzü. Csak az a rohadt pénz ne lenne!
Rég voltál már nálunk! Éppen ezért hívtál? De jó! Oké, akkor péntek! Megpróbálok egy kicsit előbb meglógni a szerkesztőségből. Péter? Nem, ő csak tíz körül jön haza, ahogy a munka megkívánja. Mondtam már, hogy kell a pénz. Tudod, mit megeszik két serdűlő fiúgyerek? Ezek mindig éhesek! Pia? Hát persze, hogy lesz, ne aggódj! Akkor várlak, csók!
Gyorsan a géphez ült, és lemondta a mozijegyet, már nem érnének oda.
A motorzúgásra az ablakhoz lépett. Péter száll ki a kocsiból.
Vaktában kinyitott egy könyvet, úgy tett, mintha olvasna. Halkan fordul a kulcs a zárban.
- Szia! - köszönt Péter és apró puszit nyomott Nóra homlokára.
- Mit olvasol?- kérdezte - és a táskáját az íróasztal mellé téve már indul is a fürdőszoba felé.
- Mi újság? - kiabál ki a zuhany alól.
Nóra nem válaszolt, hisz úgy sem hallaná, meg nem is érdekli igazán.
Péter, a derekára csavart törölközővel tért vissza.
- Van valami harapni való?
- Szalámi a hűtőben, zsemle a kenyértartóban, tálca a helyén, szolgáld ki magad!- mutatott a hűtő felé Nóra - a jeget szorosan a halántékához nyomva.
Péter csapkodva, csörömpölve, tálcára rakta az ennivalót és tüntetően a TV-elé ült, nem nézett Nórára.
- Túlóráztál? - szól oda Nóra.
- Miért mit csináltam volna? - kérdezte Péter ingerülten.
- Csak azért kérdezem, mert ma úgy volt, hogy nem maradsz benn, ezért kitaláltam egy meglepetést neked.
- Meglepetést? És mi volna az?
- Rendeltem két mozijegyet a Gyógyír-re, azt mondtad nem lenne rossz megnézni.
- Fel akartalak hívni, de átaludtam a napot.
- A napot? Miért, nem dolgoztál?
- Nem! Annyira fájt megint a fejem, hogy kénytelen voltam itthon maradni.
- Hányszor kértelek már, hogy ne hívogass a munkahelyemen!- emelte fel a hangját Péter. - Alig vagyok az irodában, egész nap kijárok ellenőrizni, azokat a nyavalyás elfuserált házakat! Még azt hiszik, hogy nyomozol utánam!
- Most ezt úgy mondod, mintha olyan gyakran hívogatnálak! Talán egy hónapja hívtalak utoljára, és akkor is muszáj volt, ha még emlékszel rá!
- És te? Akkor maradhatsz itthon amikor csak akarsz? Én a főnököd helyében nem engednék meg ilyen egy napos kifogásokat az biztos! Hányszor mondtam már, hogy vizsgáltasd ki magad? A semmitől nem állandóan valakinek a feje!
- Az biztos! Az enyém sem a semmitől fáj, olyan ideges vagyok, hogy majd el futok. És te is, nemhogy megértenéd az embert, még durva is vagy!
- Én, durva? - kiabálta Péter!
- Igen, te! Szavakkal is lehet durva valaki! Én hittem, hogy lesz két boldog hetünk, amíg a gyerekek odalesznek. Most lenne alkalmunk egy kicsit megszeretgetni egymást. Mi a baj Péter? Mért nem mondod meg? Miért rossz minden, amit én csinálok? - kérdezte elszorult torokkal.
- Nekem? - csattant fel Péter. - Te provokálod állandóan, még a puszta jelenléteddel is a veszekedést. Olyan kétkedően nézel rám, hogy egyből felmegy a pumpám! - mondta, és előkapta a bárszekrényből a Whiskys üveget. Nagyot húzott belőle, pedig tudta, hogy Nórának az a halála, ha az üvegbe beleiszik.
- Gyere - mutatott maga mellé a kanapéra Nóra - gyere, ülj le ide mellém, beszélgessünk!
- Miről?
- Rólad, meg rólam, hogy mi lesz így velünk!
- Jaj ne kezd már elölről, te boldog vagy, ha kínozhatod a másikat?
- Miért, mert beszélgetni akarok veled? Péter én már nem bírom tovább, szükségem van rád, szükségünk van egymásra. Sokat gondolkodtam magunkon. Nem kellene annyit dolgoznod, mi a fenének az a telek, úgyse lenne rá időnk! Csak egy gonddal több! Hány ember él sokkal rosszabb körülmények között, mint mi, és boldogok. Nézz magadra Péter, olyan ősz vagy már, mint egy ötvenéves! És nem a semmitől!
- Szóval ide akartál kilyukadni, hogy nem kell a telek! Azt nem érzed, hogy mindezt értetek teszem, érted, a gyerekekért, hogy néha szmog helyett egy kis friss levegőt is szívhassatok!
Különben is már rég összejöhetett volna az ára, ha nem vered el azt a rengeteg pénzt divatos rongyokra meg mit tudom én, hogy milyen drága parfümökre. Nem tudom, ki a fenének akarsz te még tetszeni, miért vagy így besózva?
- Én, besózva, hát te nem vagy normális! És mi az, hogy én még? Olyan öreg vagyok, hogy azt hiszed, én már a kutyának sem kellek? Amiért te már rám untál, másnak még nem tetszhetek? Nagyon tévedsz, tudod, nagyon tévedsz!
- Nem, én azt egy percig sem gondoltam, hogy senkinek sem kellesz! - mondta gúnyosan Péter- sőt, nagyon is jól tudom, hogy miért jársz abban a seggeden szétrepedő szűk szoknyában! Így akarod behülyíteni a főnöködet! Egyformák vagytok mind!
- Csodálkozol, hogy másnak akarnék tetszeni? Hát nem olyan vagyok már itthon, mint egy megunt bútordarab? Mondd, mikor bújtál utoljára hozzám, három hete, négy, vagy még több? Azt hiszed belőlem kihalt minden nőiesség, nekem nincsenek vágyaim? Igenis jólesik, ha valaki észrevesz, ha valaki nőnek néz!
- Hogy mikor voltunk együtt? Rajtam múlik? Nem te gépeled egész éjszaka a nyavalyás cikkeidet? Más a munkahelyén végzi a melóját, nem itthon!
- Hát itt kötöttünk ki megint, hogy én vagyok a hibás! Te már rég horkolsz, amikor én a nyavalyás cikkeimet gépelem. Csak tudnám mitől vagy mindig olyan halálosan fáradt
- mondta gúnyos éllel Nóra.
- Vajon mitől? Mit gondolsz, ingyen adják azt a sok pénzt? Én tizennégy órákat dolgozom ám, nem úgy, mint egyesek. És mégsem elég!
- Hát akkor ne dolgozz! - zokogta Nóra- ki a fene kényszerít rá? - Ki akart kertes házat, ki akart új autót!? Nekem megfelelt volna az a két szoba hall is, akkor legalább még boldogok voltunk! Most meg, mint két gyűlölködő idegen! Már a gyerekek előtt is veszekszel, legalább akkor fékeznéd magad! Pakolj össze, ha ennyire unod és költözz el, legalább nyugtunk lesz ebben a rohadt házban!
- Úgy, költözzek el, a nagyságos asszony meg valahogy eléldegél ebben a villában! Én meg nyomorogjak valami kis koszos albérletben így gondoltad? Biztosan van már egy palid, aki lesi, hogy mikor hozhatja a pizsamáját, meg a fogkeféjét az én hálószobámba! Hát ebből nem esztek, nem szerzem meg nektek ezt az örömet!
- Gazember vagy! Ezt mind csak azért mondod, hogy engem kikészíts! Még ha, akarnám sem tudnám megtenni! Mikor lenne nekem erre időm? Munka után rohanás haza, bevásárlás, háztartás, gyerekek. Mikor ültél le utoljára a fiúkkal beszélgetni? Amikor este hazaérsz, elintézed őket két rutinkérdéssel. Azt hiszed, ők nem érzik, hogy valami nem stimmel, a gyerek a legjobb radar!
- Hát jó, majd esténként, ha hazajövök, leülök velük kanasztázni, meg reggelig beszélgetni, meg lehet, hogy a Hófehérkét is elmesélem majd nekik! Akkor te mi a fenének vagy! Vannak anyai kötelezettségek is! Ha nem hoznád haza az őrületesen fontos firkálmányaidat, akkor neked is lenne időd velük foglalkozni. Most is azért küldted el őket a nagyanyjukhoz nyaralni, hogy neked több időd legyen az etyepetyézésre!
- Elég volt! Hagyd abba! Nem tudod felfogni, hogy akadnak még a földön tisztességes emberek is! Nem csak olyan kétszínűek mint te, és a tisztelt barátaid! - üvöltötte Nóra.
- A barátaimat te csak hagyd békén!- mondta majdnem kiabálva Péter. - Neked úgyis csak az a jó, akit te megtisztelsz a nagy barátságoddal! Mondd, van egyáltalán ember a földön, aki ellen nincs valamilyen kifogásod? Halálra sértegeted a legjobb barátaimat.
Mit műveltél Máté Pistával is, azon a bálon? Pofon vágtad! Mindenki rajtunk röhögött! Tesz ilyet egy normális ember? Mert, állítólag nyílt ajánlatot tett neked!? Persze, mert addig riszáltad, magad előtte, hogy szerencsétlennek már más választása nem is volt!
- Nem! Szegénynek nem is volt más választása! - kiabálta sírva Nóra. - Még csak meg sem fordul benned, hogy esetleg az én pártomra állj? Tudod, néha már sajnálom is, hogy nem használtam ki egy-egy adódó lehetőséget, akkor legalább nem sértene ez a sok aljas rágalom! Nem is tudom, talán ki kellene próbálni még nem késő.
- Kis ártatlan asszonyka! Állítom, a legnagyobb színésznő a te nyomodba sem léphet. Nagyon értesz a tálaláshoz, szép szavú újságíró asszony! El tudom képzelni miket híresztelsz rólam a kollégáidnak, azok meg egész nap kárpótolják, vigasztalják szegény elnyomott asszonykát.
- Elég volt! Nem tűröm, hogy állandóan gyanúsítgass, ennél már az is jobb, ha a hálóban horkolsz. Nem fogok miattad nyugtatókon élni!
- Még a végén kiderül, hogy miattam vagy ilyen beteg! - ordította Péter. - Te csinálod magadnak, nem veszed észre? Na, én megyek aludni, te meg nyugodtan gépelgesd csak a cikkeidet, hátha attól majd megnyugszol.
- Ki lehet az ilyen későn - futott át Nóra fejében, mikor megcsörrent a telefon.
- Szia Bea! Nem, nem zavarsz. Hogy inkább holnap? Várj csak, holnap egy vidéki üzemben csinálok riportot, öt körül már itthon leszek. Jó, akkor holnap, semmi gond jó éjt.
A gyógyszeres szekrénykéből kivett egy kis fiolát. Markába szórt számolatlanul néhány szem pirulát. Néhány korty ásványvizet ivott rá, és halántékát szorítva sietve a fürdőszoba felé indult.
- Na ez kész! - nézett elégedetten a finomságokkal megpakolt asztalkára A bimm-bamm csengő egyfolytában galangolt. Bea buta szokása volt, hogy addig le sem vette róla az ujját, míg Nóri ki nem nyitotta az ajtót.
- Helló- ölelte át örömmel a barátnőjét Bea.
- Mutasd magad, jól nézel ki - forgatta meg Nórát - csak egy kicsit nyúzott az arcod.
- Te viszont remek színben vagy! - mondta Nóra - szabályosan ragyogsz!
- Nem jöttem túl korán? - kérdezte Bea - és kényelmesen lehuppan a kanapéra.
- Dehogy, jókor jöttél - mosolygott Nóra - és már tette is Martinis poharakat az asztalra.
- Olyan gyerekek nélkül, mintha kihalt volna a ház. Látod, erre vagyok én kiéhezve, egy kis dumcsira, egy kis röhögésre. A kolléganőim csak pletyózni szeretnek, meg időnk sincs ott egy jóízű beszélgetésre tudod, mindig csak a munka.
- Tölthetek? Jég, citrom?
- Töltsön csak kedves, de el ne rontsa, mindent csak módjával! - mondta jókedvűen Bea.
- Egészségünkre! Csili-csili.
- Kimondottan nem rossz! Péter Api?
- Dolgoziiiiiiiik! - húzza el a szót gúnyosan Nóra. Csak értünk dolgozik, és csak miattunk megy tönkre!
- Akkor csuda jól megy minden?
- Igen, csuda jól!!!
- Erre inni kell!- emelte fel a poharát Bea. - Éljen a munka, éljen a család, éljen a békés egymás nélkül élés!
- Na, mesélj! - biztatta Nóra - új fiú, új szomszéd, új férj???
- Ne is mondd! - legyintett Bea. - Vegetáriánus lettem! Semmi hús, csak az a fonnyadt zöldség!
- Ne hülyéskedj, komolyan kérdeztem!
- Komolyan mondom, elegem van a hapsikból. Elég volt két házasság, két válás! Még szerencse, hogy Töröknek nincs utódja, mit kezdenék most egy kölyökkel?
- Lehet, hogy jobb lett volna!
- Mi?
- Egy kölyök! Akkor lehet, hogy el sem váltok!
- Hülye vagy? Jobb lett volna, ha csak a gyerek tart össze bennünket? Őszintén, nektek jó? Már rég szétugrottatok volna, ha nincs a két gyerek!
- Nem igaz! Nemcsak a gyerekek! Nemcsak - bizonytalanodott el Nóra- mi azért még szeretjük egymást, talán.
- A fenét! Minden férfi egyforma! A szerelem, náluk az ágy! Aztán ha nem kapják meg otthon, megkeresik máshol!
Nóra teletöltötte a poharát és az egészet egyszerre felhajtotta.
- Te! - szorította meg Bea karját - rúgjunk be! - Úgysem voltam még részeg soha! Tudod mit? Ha nagyon durva lennék, fogjál le, ne engedd, hogy mindent összetörjek oké?
- Oké! Majd odakötözlek a székhez - mondta kacagva Bea. - Finom ez a lötty, van még?
- Még két üveggel van a frigóban, elég lesz?
- Ha nem, hát hozatunk fel a szobainassal!
- Fáradt vagyok, állandóan fáradt- mondta Nóra az italtól kicsit elcsukló hangon. - Azt hiszem végigtudnék aludni egy hetet. Nálunk mindenki fáradt - folytatta akadozó nyelvvel. - Péter is állandóan fáradt. Ha dolgozik fáradt, ha itthon van ideges. Valami nagyon nincs itt rendben, valami nagyon nem jó.
- Mindig csak panaszkodsz - mondta méltatlankodva Bea- pedig nekem aztán igazán lenne okom a panaszkodásra! Egyedül, mindig csak egyedül, a magány a legszörnyűbb a világon. A férfi is nagyon hiányzik, sokszor reggelig virrasztok, már csak az altató segít. Üres a lakás ha elmész, üres, ha hazajössz. Nincs, akihez odabújj és elmeséld neki, hogy a főnököd lecseszett, vagy, hogy szemtelenül nézett egy pasas a villamoson. Bele lehet hülyülni. Neked legalább van egy férjed, van valakid, ha tudom, hogy ilyen nehéz egyedül, akkor lehet, hogy nem válok el.
- Ne hidd, hogy nekem jobb! - mondta nagyot kortyolva Nóra. - Tudod mikor feküdtem le vele utoljára? Már vagy egy hónapja, érted, egy hónapja. Néha arra gondolok, hogy mi a fenének szedem a fogamzásgátlót. Legfeljebb akkor jó, ha netán megerőszakolnak.
Arra gondoltam, hogy biztosan van valakije, egy kis szajha elcsavarta a fejét és elrabolja azt, ami csak nekem jár - borult zokogva Bea vállára. - Gazember! De én majd megmutatom neki, megmutatom!
- Mutasd is! - mondja akadozó nyelvvel Bea! - Ne vedd be neki a hülye kis meséit! Kurvája van érted, egy kis húszéves undorító csontkollekció! Hogy mit eszik rajta, azt nem tudom!
- Micsoda! Mit beszélsz - rángatta meg durván Bea karját Nóra! - Honnét veszed ezt a hülyeséget, honnét!?
- Bea kicsit imbolyogva elindult kezében a tele pohárral és az ablaknak támaszkodva megállt.
- Hát jó, elmondom, te akartad, de jobb, ha nyugalmat erőltetsz magadra kislány, mert nagyon megfogsz lepődni! Elmondom, már csak azért is - csuklott el részegen a hangja - mert velem szemben is egy gazember volt a kedves férjed!
- A Kakaskirály - így hívják őt a tervezőirodában. - Gőgös, beképzelt, mint egy király, és ha meglát egy nőt egyből kakassá változik, Kakaskirállyá, nem tűr konkurenciát!
Nincs előjog, nincs elsőbbség, minden nő először az övé! Akire ráun, eldobja, eltapossa, aztán jöhet az új, jöhet a másik!
Nóra a fülét befogva artikulátlan hangon ordítani kezdett.
- Nem igaz! Nem igaz, hazudsz, csak engem akarsz te is kikészíteni! Irigy vagy, irigy, érted!?
- Na, jó! Hát idehallgass! Én Péternek két évig voltam a szeretője! A szerelme, a mindene.
A munkaideje felét nálam dolgozta le!
- Hazudsz, te egy kígyó vagy! - rázta eszeveszetten a fejét Nóra - álnok kígyó! - Nem igaz!
- Dolgozott is persze - folytatta Bea- amennyivel betömheti az éhező szádat, de minden este nálam kötött ki. És csak utánam következtél te, meg a gyerekek. Két évig imádtuk egymást, amíg ki nem derült, hogy terhes vagyok tőle. És amikor megmondtam neki, hogy meg akarom tartani a gyereket, lekurvázott, összevert annyira, hogy elabortáltam. Soha többé nem lehet gyerekem érted, soha többé!!! - zokogta a földre lerogyva.
- Nóra odatámolygott és megrázza a vállát.
- Ne sírj, hallod, ne sírj. Elé térdelt és két tenyerébe fogta Bea arcát.
- Hogy szeretett? Azonnal meséld el, mit mondott, hogy csókolt, hogy becézett? A melledet is megcsókolta, meg??? Hallod megcsókolta?
- Meg! Azt is! Mindenemet, a nyakam, a combom, a mellem, mindenemet érted, becézett, én voltam az ő Kiscsibéje, és most azt a kis ringyót csókolgatja ugyan úgy, ahogy még nemrég engem.
- Nem hiszem el! Nem hiszem - motyogta értetlenül Nóra.
- Nem? Na, figyelj! Közös lottóval játszottunk. Megtettük a kilencvenest, mert akkor lettem a szeretője, a hetest, a nyolcast, mert akkor született, a tizenegyest, a harmincast, mert akkor születtem én. Megmutatom neked!
Odatámolygott a kanapéhoz és a kézitáskájából a földre szórt mindent. Előhalászta a lottószelvényt.
- Ide nézz! Itt van!- mutatta. Idegesen összegyűrte, és ledobta a földre.
- Fújj! És én még mindig játszom a számokkal - dühösen rátaposott és zokogva kiabált. - Gazember! Gazember!
- Nóra nagy nehezen feltápászkodott. Lesimította a ruháját és az ajtó felé mutatott.
- Most aztán takarodj! Szedd a koszos cuccodat, és takarodj innen érted? Te ócska ringyó! Be ne tedd többé ide a lábad, hallod? - és erővel lökdösni kezdte az ajtó felé Beát.
Az ajtóból még utána ordította:
- Te utolsó szajha!
***
- Mondd gyorsan Anya, már éppen indultam szerkesztőségbe! Még fáj egy kicsit, de vettem be gyógyszert ne aggódj!
- Tegnap? Nem, nem voltunk nálad! Milyen poharakat Anya? Hogy másnak nincs kulcsa? Jó vagy, akkor egy betörő volt! Milyen nyomokat kellett volna eltüntetnünk? A heverő, meg a két Whiskys pohár? Hidd már el, hogy megmondanám! Nem! Péter nem jött tegnap haza! Nem jött és kész! Apával is előfordult néhányszor mikor még élt, vagy nem? Dolgozott! Biztosan fáradt volt, és az irodában maradt!
Milyen nőcskét? Ugyan Anya! Hozzád, Péter, a nőjével, badarságokat beszélsz! Mi az, hogy milyen feleség vagyok én? Már te is kezded? Ilyen vagyok és kész! És nem is akarok másmilyen lenni, érted, nem is akarok! Kérlek Anya, hagyj engem az őrültségeiddel elegem van már érted? Elegem van belőled, mindenkiből, meg ebből az egész rohadt világból is!
- csapta le mérgesen a kagylót.
- Hát már az anyám lakását is bemocskolja! Aljas disznó! Arcát forró könnyek öntötték el, alig tudta abbahagyni a zokogást. Védtelennek és megalázottnak érezte magát.
Elővette a nagy gyógyszeres ládát. Kiszórta az egészet a földre és válogatni kezdett. A Whiskys poharat csurig töltötte az erős itallal. Leült a fotelbe, és szemenként, egy-egy korttyal, sorban lenyelte az összes tablettát.
Lefeküdt a kanapéra, és nyakig magára húzta a puha takarót.
- Kakaskirály- motyogta torz fintorral az arcán, és fáradtan lehunyta a szemét.
***
Péter óvatosan fordította el a kulcsot, majd belülről is bezárta az ajtót.
Meglepte a halk zene, nem gondolta, hogy Nóra itthon lehet. A heverőre pillantva látta, hogy felesége ott fekszik beleburkolózva a takaróba.
- Hát te, megint egynapos szabadságon?- kérdezte gúnyos hangsúllyal. A szőnyegen nagyot roppant a lába alatt a kis üvegfiola. Amikor lehajolt, hogy megnézze mi az, meglátta, a szanaszét szórt üres üvegecskéket.
- Úristen! - villant át az agyán, hogy mi is történhetett.
Odaszaladt a kanapéhoz, lehúzta Nóráról a takarót.
- Nóra! Nóra Kiscsibém! - rázta kétségbeesve az asszony élettelen karját. - Istenem, Nórám, egyetlenem! Mit tettél te őrült, mondd mit tettél! - zokogta az asszonyra borulva.
A rádióbemondó érces hangja akaratlanul is belekúszott a fülébe.
- Ismertetjük az e-heti nyerő számokat: hét, nyolc, tizenegy - Péter lassan felemelte a fejét, amikor lassan tudatosultak benne az ismerős számok - harminc, kilencven. Megismételjük: hét, nyolc,
Amikor ráeszmélt arra, hogy ötöse van a Lottón - hiszen ő is minden héten megtette ugyanazokat a számokat - ugrott a képbe Bea!
Most már összeállt a kép. Ez volt Bea bosszúja, hogy felfedi a titkukat, tönkretéve ezzel az egész család életét…
***
- Itt mindig állt a bál - mondta a rendőrnek az egyik szomszéd. Napirenden volt a veszekedés, pedig úgy tűnt, hogy megvan mindenük, aztán látja mégis, mégiscsak megtörtént a baj.
Legutóbb naiva szerkesztette (2012 Ápr 15 Vas 22:45), összesen 1 alkalommal
Ila napok óta lázban égett. A család előtt nem mutatta, de csontjai szinte bizseregtek, ha a bálra gondolt, melyre lánya és veje este hivatalos. Úgy várta, mintha ő venne részt az évenként rendezett eseményen, ahol megjelent a társaság krémje, s amiről az újságok is beszámoltak.
Kis, csontos keze csak úgy repkedett, ahogy kavargatta az ebédet, s közben leste az órát. Hamarosan meg kell jönniük, a fogadott kislányt, Zsuzsikát vitték állatkertbe délelőtt. Veje, Péter mást nem is hozott a házasságba, mint ezt a kislányt, mert első felesége elhagyta egy orvosért. Meg volt az a nő bolondulva teljesen, képes volt elhagyni a gyermekét is, mert az orvos kerek perec kijelentette, neki saját gyerek kell, nincs kedve másét felnevelni. S az a buta liba belement ebbe… Ila egyszer találkozott az exfeleséggel, amikor az Zsuzsikát jött meglátogatni, de annyira nem tetszett a kislányt gyorsan megkedvelő Ilának, hogy lánya pisszegése ellenére is jól odamondogatott neki… Így a nő hamar eltávozott, és nem is jött többet, ennek már két éve. Szép kis firma…- gondolta most is rosszallóan.
Éva, a lánya valami hivatalos tárgyaláson ismerkedett meg Péterrel. Gyorsan estek szerelembe, bár Éva nem elvált emberre várt, a férfit pedig házasságának gyors felbomlása ijesztette meg és tette bizalmatlanná. Mégis, már fél év után odaköltözött hozzájuk, a kislánnyal együtt, akit Ila már úgy szeretett, mintha saját unokája lenne. Bájos arcocskája, kedves, apró lénye vonzotta gyengédséget, s mert simulékony, jó természetű volt, könnyű volt megkedvelni. Úgy éltek már együtt, mint az igazi család, egyiküknek sem volt oka megbánni döntését.
Csapódott a bejárati ajtó, a kislány hevesen szaladt a konyhába, kabátját sem vette le, úgy ölelgette a derekát, s mesélt, színezte pergő nyelvvel a délelőtt szépségeit.
- Mit főzött, Mamuska? – kukkantott be a veje is, Éva meg szép fluszpapírba csomagolt süteményt tett le az asztalra.
- Minek vettétek, fiam, sütöttem én süteményt…!
- Tudjuk, hogy szereti a minyont, Mamuska. Majd este elszopogatják Zsuzsikával, ha elmentünk.
Már kész volt az ebéd, csörögtek a kanalak, s a húsleves párájából mámorosan dünnyögte a férfi.
- Ilyen levest csak maga főz, Mamuska…
Délután lepihentek, még a kislány is elfáradt a nagy lelkesedésben. Ila befészkelődött a régi, nagy, öblös fotelbe, s átadta magát a báli ábrándoknak, míg lecsukódott a szeme.
Álmában aranycirádás, vörös bársonyos termeken suhant át, ember nagyságú alabástrom szobrok között, felhőként keringett körülötte a hajszálvékony muszlin, a csipkék, fényes selyem takarta testét, és fiatal volt, üde, friss, és szép. Arctalan férfiak forgatták a táncparketten, elegáns, lenyalt frizurájú fiatalemberek fekete szmokingban, Strauss keringők hangjaira röpködve. Emeleti páholyok mélyérő előrehajló dámák lesték mozdulatait, s tapsoltak diszkréten, ha arra forgott.
Majd a büfé felé sodródott, s az álom itt megbicsaklott, egyszerre vendégből vendéglátó lett, ott állt a habüstök, rézedények között, hófehér kötényben, kuktasapkában. Aszpikkal kente a tojást, bélszínt vágott vékonyra, virág alakúra faragta a retket a díszítéshez.
Majd minden átmenet nélkül állatok törtek be a konyhába. Fecskék cikáztak, elefánt vonult, zsiráfok, zebrák, farkasok szaladgáltak, és rókák szaglászták a lábosokat. Egy pelikán meg odaállt elé, és kitátotta nagy száját…huhh…
- Ébredj Mamuska, apáék mindjárt indulnak a bálba.
- Jesszusom…
Kapkodva segített volna, de Éva már átvasalta a ruhát, táskába tette a körömcipőt, csizmáját törölte.
- Nem mész el helyettem, Anya? – kérdezte ásítva. – Olyan jó lenne itthon maradni…
Hát persze, Éváéknak ez kötelesség, egész esti pofavizit, üzleti kapcsolatok karbantartása…. A jegy is ingyen van, a cégtől, szinte kötelező a megjelenés. Amire Ila egész életében vágyott, az nekik nem áhított csoda, különleges, ritka alkalom, amelyre évekig gyűjtögeti az ember a pénzt… hiába. Szegény volt fiatalon, háború, újjáépítés, agyondolgozta magát a nemzedéke, és mire a jegyre való összegyűlt, elmúlt a fiatalság, elment a férje is, jaj, ki kellene menni a temetőbe már…
- Vigyázzatok egymásra – mosolyog a lánya búcsúzóul, s a kislány máris odabújik hozzá, könyörögve néz azzal a nagy szemével.
- Mamuska, játsszuk, hogy mi is bálban vagyunk, jó…?
Nehéz neki ellenállni, Ila előveszi Éva egyik habos-fodros nyári ruháját, és mulatva nézi, ahogy a gyerek belebújik. Magas sarkú cipőt is vesz hozzá, húzza a földön a cipőt pöttöm kis lábával, botladozik benne, páváskodik a tükör előtt. Ila tálcára teszi a cukrászsüteményt, apró szendvicseket készít, pogácsát bont, és ahogy bekészíti a szobába, látja, hogy a kislány ünnepi terítőt tett az asztalra. Valami meleg elégedettség kúszik fel a torkán.
- Milyen zene van azon a bálon? – érdeklődik a gyerek, és már válogatja is a cédék közül a Strauss keringőket, teszi a kis kezével a lejátszóba, mert Ila nem ért hozzá, nem is akarja megtanulni. Felhangzanak az első taktusok, és a kis bohókás sürgeti.
- Kérj fel Mamuska, te leszel a fiú, jó? Megtanítasz táncolni?
Szárnyal a Bécsi-keringő, a Kék Duna, mikor csöngetnek. Ki a csuda lehet az, szombat este?
A szomszéd Ferenc áll szégyenlősen az ajtó előtt, reménykedő arckifejezéssel. Kezében fóliával letakart tálon mindenféle francia finomság, kaviáros falatkák, strassburgi tojás, sonkatekercsek, hűha…
- A Mézes mackóban dogozik a fiam… ma látogatott meg, ezt hozta… Nem fogyasztanánk el együtt? Sok nekem ez, így egyedül…
- Mi keringőzünk ám! – jelenti a ki a gyerek, és kíváncsian néz a szomszédra. – Tudsz táncolni? Mert itt bál van most…
Bukdácsol a kislány a hosszú ruhában, néha Ferenc udvariasan megtáncoltatja, aztán őt kéri fel, s nincs appelláta, mennie kell. Zsonganak a szépséges dallamok, jólesik ínyének a sok finomság, bár Ferenc bevallja, ő inkább a magyarost szereti, s boldogan fogad el a kínálásra egy kis töltött káposztát. Ferenc közben hazaugrott egy üveg pezsgőért, a buborékok csiklandják torkukat, Zsuzsika is kap egy kortyot… Zsuzsikának be nem áll a szája, de lassan elpilled, elfárad, bár lefeküdni nem akar. Holnap nincs iskola, így Ila enged neki.
Éjfélkor már erélyesen küldené aludni, amikor csörög a kulcs, és megjönnek a fiatalok.
- Hát ti?
- Á, vacak volt, nem jött a fele társaság, mert tüntettek a ház előtt… Elintéztük, ami fontos volt, és hazajöttünk. Nem is táncoltunk, nem is ettünk… van még abból a töltött káposztából?
Magukkal ragadják a szomszédot, hogy a konyhába vonuljanak, Ila pedig lefekteti a kislányt, aki átkarolja a nyakát, és azt súgja, félig már álmában.
- Ugye Mamuska, milyen szép bálunk volt? A mienk sokkal, de sokkal szebb volt, mint az apáéké, ugye…?
Legutóbb naiva szerkesztette (2012 Ápr 15 Vas 22:46), összesen 1 alkalommal
Pista bácsi lassan, mélyen elgondolkozva sétált az utcán. Kicsit nehezen mozgott már. Nagyon fájtak az ízületei. Szomorkásan mosolygott, mikor arra gondolt, hogy milyen gyors és fürge volt annak idején. Felesége már nem élt. Tíz éve elhunyt egy balesetben.
Ma ünnepelhette a 90. születésnapját Ez férfiaknál elég ritkának számít. Legnagyobb örömére meglátogatták az unokái, Andi és Betti. Fia, Karcsi és menye Judit, most külföldön tartózkodik. Hivatalos ügyeket kell intézniük. A saját cégük terjeszkedésén dolgoznak. Természetesen telefonon keresztül Ők is felköszöntötték. Ez igazán jóleső érzés volt, de az unokáknak valahogy mégis jobban örült.
- Imádunk nagypapa! Boldog születésnapot és jó egészséget kívánunk Neked! – mondták szinte egyszerre a lányok. Már kész felnőttek. Andi 23, Betti 20 éves.
Miután Pista bácsi kissé nehézkesen elfújta a 90 szál gyertyát, mindhárman nekiláttak egy-egy szelet torta elfogyasztásának.
- Mesélnél a fiatal korodról nagypapi? - kérdezte Andi.
- Ez jó ötlet. Mesélj Nekünk a bálokról! - csatlakozott Betti.
- Jó, legyen. Az Én időmben még nem voltak diszkók. Mi bálokba jártunk ismerkedni és táncolni. Bál sem volt túl gyakran. Ráadásul a lányokat elkísérte az anyjuk, vagy egy közeli nőrokonuk, hogy szemmel tartsa őket és vigyázzon rájuk. Így megismerkedni nem igazán volt könnyű akkoriban. Hiszen ki szereti, ha szemmel tartják, ha minden mozdulatát árgus szemek figyelik. -
- Még szerencse, hogy ez manapság nem így van. Jól is néznénk ki. - szólt közbe Betti.
- Megértem, de az egy teljesen más világ volt. Akkoriban még fontos volt az erkölcs, a tisztesség és a becsület is. Nem feküdhettünk csak úgy össze azzal, akit szerettünk. -
- Ma sincs sok értelme. Ez csak élvhajhászat, semmi más. - reagált Andi.
- Bocsi! Folytasd, a báli történetet kérlek! - tette hozzá.
- Nos, azt mondták rólam akkortájt, hogy nagyon fess fiatalember voltam. Sok lánynak tetszettem. Megjegyzem, tisztában volt vele mindenki, hogy a másik család sarja milyen anyagi lehetőségekkel rendelkezik. Tehát egy szegényebbnek semmi esélye sem lehetett semmire, egy jómódú család leányánál. Az Én famíliám nem volt sem gazdag, sem szegény. Olyan középosztálybelieknek számítottunk. Ennek ellenére Nekem egy olyan lány tetszett, akinek a családi háttere meglehetősen vagyonosnak számított. Mégis megkockáztattam, hogy felkérjem egy táncra. Az édesanyja rosszallóan csóválta a fejét, de mivel Én is megtetszettem a leánynak, az addig kérlelte az anyját, amíg bele nem egyezett, hogy eljöhessen velem táncolni. Csodaszép volt. -
- És mi történt? - türelmetlenkedett Andi.
- Tánc közben beszélgettünk és elég hamar összemelegedtünk. Szimpatikusak voltunk egymásnak, már így elsőre is. Még a zeneszám vége előtt megegyeztünk, hogy mindenképpen találkozni szeretnénk. Természetesen tudtuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk. A vigyázó szemek állandóan rajtunk csüngtek. -
- Nem is mennék bulizni, ha anya is velem jönne. Kész égés. - vetette közbe Betti.
- Ne szólj közbe! Had folytassa papa! - szólt rá Andi.
- Nos, leányok! Rövidre fogva, sikerült többször is titokban találkoznunk. Romantikáztunk a parkban, csónakáztunk a tavon, erdei sétákat tartottunk. A következő bálok alkalmával, ügyeltünk a látszatra. Csak egy-egy táncot lejtettünk és semmi más. Anyuka hiába figyelt annyira. Mivel már felnőttek vagytok, nyugodtan elmondhatom, hogy jó idő elteltével nem kizárólag beszélgetéssel töltöttük el a lopva szerzett időt. Ennek a következményeiért örömmel vállaltam a felelősséget. A szégyent kerülendő nem tehetett mást a családja, minthogy hozzám adták a szerelmemet, a Ti nagymamátokat, az Én drága Erzsikémet. Szerelmünk gyümölcse pedig nem más, mint apátok. -
- Ez nagyon szép történet nagypapa. - szólalt meg Andi meghatottan.
- Szép és igaz. Sajnos már csak múlt. - folytatta Pista bácsi elcsukló hangon.
- Nagymamátok imádott benneteket és tudom, hogy viszont szerettétek. Nemsokára csatlakozom hozzá. Már vár reám. -
- Ugyan már papus! Sokáig fogsz még élni. - vigasztalta Betti
Miután az unokái elköszöntek, a kis öreg leroskadt a fotelbe. Kezébe vette szeretett felesége fényképét. Egy csókot lehelt rá és könnybe lábadt a szeme.
- Nemsokára találkozunk, drágám. Az unokáinknak nem akartam megmondani, hogy már egy hónapom sincs hátra. Rákos vagyok. Nem ronthattam el ezt a kedélyes délutánt. Te bizonyára megértenéd ezt. - sóhajtotta.
Kis idő multán összeszedte magát és sétálni indult.
Miközben mindezeket végiggondolta, elérte a parkot. Kellemes tavaszi szellő simította végig az arcát. Leült egy padra és gyönyörködött a lenyugodni készülő Nap fényében. Talán most, utoljára.
Legutóbb naiva szerkesztette (2012 Ápr 15 Vas 22:46), összesen 1 alkalommal
Vera a nyári szünetben meglátogatta a régen látott barátnőjét. Marika a férjével egy külvárosi szép nagy családi házban laknak. Rendkívül szorgalmas emberek. Látástól vakulásig gondozzák a nagy kertjüket, a lakás is ragyog a tisztaságtól. Az udvar végében található egy kisebb épület. Tulajdonképpen Marika és Gyuszi itt élik életüket. Itt főznek, mosnak, tisztálkodnak. Késő délután, mikor elvégzik e betervezett munkájukat, fogyasztják el az ebédjüket. Este fáradtan felmennek a nagy épületbe, bekapcsolják a TV készüléket, és gyakran előfordul, hogy nézés közben valamelyikük elálmosodik és elteszi magát a következő napra. Hiszen holnap is van sok tennivaló...
Gyuszi kiment Vera elé a busz megállóba. Marika már ebéddel várta Verát a szépen berendezett ebédlőben. Ebéd után lepihentek a nappaliban. Volt miről beszélgetniük. Előkerültek a fényképek. Egy díszes albumot mutogatott Marika Verának. Az egyetlen lány unoka érettségi báljáról sok felvétellel volt tele az album. Szemet gyönyörködtető képek. A lányok szebbnél szebb estélyi ruhákban. Marika büszkeséggel mutogatja az unoka fényképeit. Nagyon szép a lány frizurája, a pánt nélküli modern báli ruhája. "Szeptember óta gyakoroltak a tánc partnerével",- jegyezte meg Marika. Azután elmondta részletesen, hogy a rendezvényre ők milyen nagy összeggel járultak hozzá. Hiszen a lányuk elvált, a fizetéséből nem tudná fedezni a rendkívüli kiadásokat.
Az útban hazafelé Verának volt ideje elgondolkodni a látottakkal kapcsolatban. Ő felnevelte annak idején a három lányát, Ők elballagtak iskolai egyenruhában, egyiknek sem volt estélyi drága ruhája. "Talán többet kellett volna nyújtani nekik?" - egy ilyen gondolat szállta meg az asszonyt. A tanítói fizetésből? A vendégeinek nem tud mutatni olyan ragyogó fotókat, mint Marikánál látott, Azonban a szerényen berendezett lakásában szeretetben éltek a férje haláláig. És a mai napig az özvegyi nyugdíjából kis ajándékokkal meg tudja lepni az 5 unokát, akik mindig viszonozzák a nagyszülői szeretetet és gondoskodást. Verának nincs miért szégyenkeznie. Az aggályait hátrahagyva, leszállt a buszról és még betért egyik volt kolleganőjéhez, hogy megbeszéljék az utazásáról való élményeket.
Legutóbb naiva szerkesztette (2012 Ápr 15 Vas 22:47), összesen 1 alkalommal
...Talán utálnom kellene magamat. Mert a legjobb barátom betegsége számomra nagy szerencse. Neki Melinda csak egy tánc partner. Én most boldogan vállaltam, hogy az érettségi bálban táncolok a lánnyal, hiszen jelen voltam a próbákon, segítettem a tanárnak. Akinek nem volt párja, azzal gyakoroltam a lépéseket. Igazat bevallva, állandóan abban reménykedtem, hogy egyszer Melindával is táncolhatok. Már többször megkíséreltem a lány közelébe kerülni, azonban ő soha nem vett tudomást a létezésemről, az érzelmeimről. Hiába gyakran benéztem az "A" osztályba a barátomhoz, de ha Melinda közelben volt, semmi értelmeset nem tudtam kinyögni, talán dadogtam is... Akkor gyorsan visszamentem a saját "C" osztályomba.
Végre itt a várva várt szombat. Az érettségi bál! És Vele táncolok. Mert a partnere még kórházban van. Majd meglátogatom a barátomat.
Vasárnap.
Bevallom, nagyon izgultam. Szerencsére Melinda mosollyal fogadta jelenlétemet, még meg is jegyezte, hogy örül annak, hogy én táncolok vele Miklós helyett. A nyitó táncnál úgy éreztem, mintha már régóta Melinda lenne a tánc partnerem, eltűnt minden feszültségem. A testemet átjárta a melegség érzése, ahogy érintettem a lány testét. Leírhatatlan kábulatba estem. A lábaim maguktól tették meg a megfelelő lépéseket. Melinda gyönyörű volt az ünnepélyes frizurájával, a pánt nélküli estélyi ruhájában, Kipirult az orcája, bájos mosolya varázslatos volt. Képtelen vagyok leírni azt a boldog érzést, mikor a lány elmondta, hogy öröm volt velem táncolni. Holnap találkozok ismét vele.
Legutóbb naiva szerkesztette (2012 Ápr 15 Vas 22:47), összesen 2 alkalommal
Elküldve: 2012 Ápr 8 Vas 19:24 Hozzászólás témája:
07.
winner: Bécsi keringő
– Alice! Alice! – rontott be a fiatalabb lány nővére szobájába.
– Mi van, miért kiabálsz?
– Képzeld apa megengedte, hogy részt vegyek a bálon.
– Ezért kell kiabálni?
– Ne legyél undok. Nagyon jól emlékszem, hogy te is így örültél három éve.
– Jól van, na. Örülök, és nem vagyok undok. Csak nehogy te is csalódj az első bálodban, mint anno én.
– Tudom, hogy nem fogok csalódni – jelentette ki határozottan Emma.
Illéssy Emma baronesz a múlt hónapban töltötte be a tizennegyedik születésnapját. Titokban remélte, hogy atyja megengedi neki, hogy részt vegyen a jövő hónapban tartandó bálon. Főleg annak tudatában, hogy a mulatságba meghívták a Ruttkay családot, vagyis biztosan itt lesz az ifjú Miklós gróf is.
Emma ábrándozva nézett maga elé és el is felejtette, hogy nővére vizslató szemekkel nézi minden mozdulatát.
– Megint Miklósról ábrándozol?
– Igen! De kérlek, el ne árulj.
– Nem árullak el, sőt segítek neked, tudom te is így tennél a helyemben.
– Ha segítesz elérni amit kérek, cserébe azt kérhetsz tőlem amit akarsz.
– Na csak vigyázz, és ne ígérj könnyelműen –válaszolt Alice. – Miről lenne szó?
A két testvér összebújva látott neki, hogy megtervezzék a báli teendőket. Azonban mikor Emma elmondta mire készül Alice elsápadt.
– Nem! Ne számíts rám kedves húgom.
– De megígérted, hogy segítesz! – csattant fel Emma
– Igen, de akkor nem tudtam, hogy ilyen őrültséget tervezel.
– Márpedig ha nem segítesz, én öngyilkos leszek!
– Őrültséget beszélsz! Őrültséget, és én ebben nem akarok a cinkosod lenni.
Emma a zsebéből egy üvegcsét vett elő.
– Látod ezt? Ha nem segítesz, én megiszom. És a te lelkeden fog száradni a halálom.
– Teljesen elment az eszed.
– Segítesz?
– Kénytelen vagyok. De ha kitudódik ez a fondorlat, én mindent letagadok.
– Nem érdekel, hogy mi lesz, én csak Miklóst akarom. Azt hiszem kedvel engem, talán szeret is, de a családi érdek miatt eljegyezte az ifjabbik Bélaváry baroneszt.
* * *
A bálterem fényárban úszott, a vendégek már szállingóztak. Emma és Alice izgatottan leste az érkezőket. Emma azt várta, hogy megérkezzen Miklós gróf és családja, míg Alice az ifjú Józseffy Ödön bárónak, a nyalka huszártisztnek nyújtotta karját, akivel lassan egy éve szóbeli jegyességben voltak. A két család is áldásos mosollyal figyelte a fiatalok bimbózó szerelmét. Alice és Ödön a bálterem sarkában húzódott meg, igyekezve elbújni a kíváncsi szemek és cinkos kacsintások elől. Utoljára érkezett meg Ruttkay gróf és családja. A vendégeket, ahogy az illő a házigazda Illéssy báró és családja fogadta. A kölcsönös udvariasság közepette Emma Miklós mellé lépet.
– Emma baronesz! – mosolygott meglepetten a fiatal gróf. – Milyen öröm, hogy ön is részt vesz a bálon. Mikor utoljára láttam szinte még gyerek volt, most meg a bál legszebb virágszála.
Emma elpirult a bóktól, ami a többiek figyelmét sem kerülte el.
– Örülök, hogy így látja kedves Miklós. Kérem, hogy tiszteljen meg azzal, hogy velem táncolja a nyitótáncot, valamint a polonézt és természetesen a bécsi keringőt is. Kérem, ne mondjon nemet. Már beírtam a táncrendembe. Nem teheti meg, hogy felborítja az egész estét.
– Ilyen szép kérésnek nem lehet nemet mondani. De most ha megbocsájt, üdvözölnöm kell a többi vendéget is – azzal Miklós meghajolt. „Nem csak gyönyörű nővé serdült, de céltudatos és okos is” – gondolta magában a férfi, miközben a családja után sietett.
A táncosok felsorakoztak és felcsendült a nyitótánc. Emma boldogan és büszkén nyújtotta a karját Miklósnak. A tánc végén megkérte partnerét, hogy hozzon neki frissítőt. Majd újra táncra nyújtotta a kezét, egyszóval szinte magához láncolta a fiatal grófot. A bécsi keringő volt a bál fénypontja a táncosok számára. A keringő végén a zenekar szünetet jelentett be. Miklós zavartan meghajolt.
– Megbocsájt baronesz, de pár percre magára kell hagynom.
– Ne tegye ezt velem Miklós. Ha óhajtja, elkísérem.
– Az illem úgy kívánja, hogy ezt a kíséretet most köszönettel elhárítsam – azzal meghajolt és kisietett a teremből.
– Gróf úr! Egy pillanatra, ha megengedi.
– Alice baronesz! – hajolt meg Miklós. – Milyen öröm önt látni.
– Pedig eddig észre sem vett. Ahogy láttam egész este a húgomat tüntette ki a figyelmével.
– Kérem, bocsásson meg.
– Ne szabadkozzon gróf úr. Nekem volt szerencsém Józseffy Ödön társaságát élvezni. De most nem is erről van szó. Kérem, segítsen nekem.
– Miben lehetek a baronesz segítségére?
– Megkérném, hogy jöjjön velem – azzal Alice a választ meg sem várva megindult a kihalt folyosón. A férfi meglepetten követte, miközben magában azon töprengett, hogy mit akarhat tőle Alice baronesz. A nő határozottan ment célja felé. A folyosó végén felment egy keskeny csigalépcsőn, melyet Miklós gyanúja szerint csak a cselédség használt. Az emeleten egy félig nyitott ajtóhoz vezette.
– Ide jöttünk? – kérdezte a férfi.
– Kérem, gróf úr fáradjon be.
– De hát miért jöttünk ide?
– Lépjen be és megtudja.
Miklós belépett az ajtón, ami azonnal becsukódott mögötte és hallotta, hogy a kulcsot elfordítják a zárban. Körbenézett és megismerte a nagy könyvtárszobát, csak ezúttal a hátsó cselédség részére szolgáló ajtónál állt. A falakat a mennyezetig könyvek borították a polcokon. A kandallóban lobogott a tűz és a csillárokon minden gyertya meg volt gyújtva.
– De jó, hogy itt van Miklós - hallotta Emma hangját a kanapé felől. - Azért kértem, hogy idejöjjön mert segítenie kell. Megszédültem és kissé rosszul lettem. Bizonyára a sok pezsgő. Nem vagyok hozzá szokva.
– Talán egy orvost kellene keríteni.
– Nem, nem! Nekem most nem orvosra van szükségem, hanem egy megértő emberre. Egy olyan érző szívű emberre, mint ön.
A férfi a kanapéhoz lépett és csak most vette észre, hogy Emma ruhája meglehetősen szemérmetlenül ki van fűzve, szabadon hagyva a nő kebleit.
– Na de Emma baronesz! – dadogta zavarodottan Miklós, ugyanakkor megbabonázva nézte Emma formás kebleit.
– Gyere, csókolj meg. Miklós kérlek, csókolj, ölelj! Akarom, hogy csókolj! – nyögte ziháltan Emma és megragadva a zavarodott férfi kezét magára rántotta és vadul dulakodva csókolni kezdte. Ekkor váratlanul feltárult könyvtár elülső bejárati ajtaja és Illéssy báró lépett be az idősebb Ruttkay gróf és néhány más vendég társaságában. A belépők meglepetten nézték a kanapén dulakodó párt. Emma elengedte Miklós kezét, aki a hátra tántorodott és elveszítve egyensúlyát földre huppant, szabaddá téve a vendégek előtt Emma hiányos öltözetét. Emma zavartan rendbe szedte magát, Miklós feltápászkodott a földről és vörös arccal meghajolt a házigazda előtt.
– Bocsásson meg báró úr! Természetesen kész vagyok elégtételt adni a kisasszony megtépázott erényéért. Ezennel van szerencsém megkérni Emma kisasszony kezét.
* * *
Egy hét telt el az ominózus bál óta. Természetesen mindenki a bálon történt incidensről beszélt. A hír még a bécsi udvarban is téma volt. Az ifjú Miklós gróf a történtek miatt egy sajnálkozó levélben felbontotta eljegyzését Bélaváry baronesszel. Egy másik levélben megerősítette Illéssy bárónál, hogy kész elégtételt szolgáltatni az Illéssy családnak és hajlandó eljegyezni Emma baroneszt.
A két testvér Emma szobájában ült. Alice vizslató szemekkel nézte húgát.
– Nos ezt akartad. Boldog vagy?
– Boldogabb mint hinnéd.
– És azt gondolod, hogy boldog leszel Miklóssal? Hiszen csak muszájból vesz el.
– Nagyon tévedsz nővérkém. Miklós a tánc közben bevallotta, hogy csak a családi érdek figyelembevételével kötne házasságot Bélaváry baronesszel. Nem szereti, mert egy nagydarab trampli. A modora is elviselhetetlen és Miklós azt is utálja benne, hogy folyton izzad. A bécsi keringő alatt pedig bevallotta, hogy halálosan belém szeretett. Képes lenne értem bármilyen őrültségre.
Legutóbb naiva szerkesztette (2012 Ápr 15 Vas 22:48), összesen 3 alkalommal
Elküldve: 2012 Ápr 8 Vas 19:30 Hozzászólás témája:
08.
Anne20: Tánc az Angyalokkal
Kati néni komolyan aggódni kezdett a vendég kislány állapota miatt. Már órák óta próbálta lejjebb vinni a gyerek lázát, de eddig nem járt sikerrel. A lázmérő egyre magasabb értéket mutatott.
Nincs mit tenni, el kell hívni az orvost.
A doktor is összeráncolt szemöldökkel, fejcsóválva vizsgálta a beteget, aki ekkorra már szinte félrebeszélt. Hamar látta, hogy a torokmandula megduzzadt, ez okozza a problémát. Félrevonult Kati nénivel, és megtárgyalták az eredményt.
- Mielőbb kórházba kell vinni. A mandulát el kell távolítani. Ide valósi a kislány? Még sosem láttam.
- Nem, budapesti, itt nálunk a faluban csak nyaralni van, az apukája két hét múlva jön érte.
- Lehet valahogy értesíteni?
- Mindenképp el kell vigye?
- Igen, a helyi kórházban kéne ellássák.
- De hogy vigyük haza?
- Most adok neki lázcsillapító injekciót. Az lenne a fontos, hogy reggelre levinni a lázat, mert addig nem lehet műteni sem, szállítani sem. Vizes törölközőbe tessék bugyolálni, amikor átmelegszik, folyamatosan cserélni. Le kell hűteni. És apukát értesíteni, hogy kórházba vigye rögtön a kislányt, műtétre. Írok szakvéleményt, azzal majd tovább tudnak menni.
Kati néni hálásan nézett a doktorra, majd még a segítségét kérte, hogy a félig önkívületben fekvő kislányt gyorsan levetkőztessék és vizes törölközőbe csavarják.
A kislány persze vadul tiltakozott, amikor a hideg vizes törölközőt rátekerték, de a felnőttek erősebbek voltak.
Közben az orvos további kérdéseket tett fel.
- Hány éves egyébként?
- Tizenkettő.
- És hogy történt? Hideg üdítőket ivott? Az nagyon veszélyes ilyen nyári melegben...
- Az üdítővel nem lett volna baj. De képzelje, ezek a gyerekek micsoda butaságot csináltak! Tudja, az unokáimmal, a két fiúval elmentek cukrászdába és fagyievő versenyt rendeztek. Ez a szegény kislány befalt 17 gombóc fagyit, hogy ő nyerhessen. A fagyievő versenyt meg is nyerte...
- Csak épp az életébe kerülhetne. - csóválta a fejét a doktor.
- És egyedül van vele itthon?
- Igen, a család elment a bálba, tudja, a nyári fesztivál van, és ma este utcabál. De őt nem engedtük el, mert már nem volt jól délután. Így én itthon maradtam vele.
**********
Mariannt egyre nagyobb sötétség vette körül. Amikor elindult az erdőbe sétálni, még egész világos nyári nap volt. És nagyon meleg. Most lassan kezdett sötétedni, ő pedig sejtette, hogy eltévedt. Körülötte egyre sötétebb lett az erdő, és az ösvényt már nem találta.
Csak bandukolt tovább, semmi támpontot nem találva, egyre növekvő félelemmel. Nem tudta már, miért indult útnak, és hogy fog hazatalálni. Csak lenézett a lába elé, hogy ne essen el, és akkor azt látta, hogy a lába alatt néhány kő világít. Ahogy tovább nézett, egyre több ilyen világító követ látott, mintha lassan egy keskeny út alakulna ki előtte. De a kövek vajon hová vezetik? Bárhová is érkezik, nincs más út, ahol mehetne. Így hát sétálni kezdett egyenesen előre. Egy kis idő múlva további fényt látott maga előtt, és a fák mögött egy világos, napos tisztást látott.
Gyönyörűen sütött a nap, zöldellt a rét, lányok kacaja hallatszott. Ahogy megállt az erdő szélén, meglátta a táncoló fiatal lányokat. Körben, egymás kezét fogva táncoltak, fejükön virágokból font koszorú. Fehér, bokáig érő ruhájuk világított a napfényben. Amikor meglátták, ketten elengedték a kezüket, megnyitották a kört és kedvesen mosolyogva invitálták maguk közé.
A kör közepén szintén egy hosszú fehér lepellel takarva egy hosszú hajú férfi állt, fején töviskoszorú.
Mariann-nak nagyon tetszett a hangulat, a vidámság, a meleg, a fény, ami körülvette őket, mégsem mert belépni közéjük. Azt érezte, hogy nem mehetne soha haza, itt ragadna. Ezért nézte őket egy kis ideig, aztán azt kérte tőlük, segítsenek neki hazamenni. És meg kellett ígérnie, hogy később visszajön, de most még szeretne visszamenni a családjához.
**********
Arra ébredt, hogy az apukája kiveszi a lázmérőt, megsimogatja az arcát, és mosolyog.
- Szia, kislány! Jó, hogy megint köztünk vagy! Aggódtunk már nagyon. Szerencsére elmúlt a láz, most már hazajöhetsz.
Mariann örült, hogy megúszta, bár a torka még nagyon fájt.
- Sajnálom, hogy nem tudtál elmenni a bálba...
- Semmi baj, én is voltam bálban. Majdnem táncoltam is az Angyalokkal...
Legutóbb naiva szerkesztette (2012 Ápr 15 Vas 22:49), összesen 1 alkalommal
Elküldve: 2012 Ápr 15 Vas 20:29 Hozzászólás témája:
Kedves Fullos alkotók, versenyzők és szavazók!
Megszületett a végeredmény, és ezzel lezárult a 12-15. heti prózaverseny. Köszönöm minden résztvevőnek, hogy velünk játszott, versenyzett, szavazott!
A közönség szavazatai alapján hármas holtverseny alakult ki, a 3-as, a 7-es és a 8-as művek között. Ebben az esetben a szakmai zsűri pontjai döntik el a sorrendet, így a nyertes:
HAASZI : A BÁL című írása lett.
A szakmai zsűri pontozása alapján 25 ponttal a nyertes a 2. számú mű:
HZSIKE: ŐRIZNI KIHŰLT KÁLYHA MELEGÉT
Szívből gratulálok Erzsikének és Irénkének!
A szakmai zsűri összesített pontjai:
Anne20 Falusi bál 19,0
hzsike Őrizni kihűlt kályha melegét 25,0
haaszi A bál 22,5
Nagyur Régi idők 22,0
Julianna Bálról 18,0
Julianna A bálban 16,5
winner Bécsi keringő 17,5
Anne20 Tánc az Angyalokkal 18,0
Nem készíthetsz új témákat ebben a fórumban Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban Nem módosíthatod a hozzászólásidat a fórumban Nem törölheted a hozzászólásaidat a fórumban Nem szavazhatsz ebben fórumban
