Születésnapi pályázat művei

[Anna1955]

A Hazám, Magyarország pályázat szavazatát ebbe a topikba vagy a facebookon lehet leadni.

Itt a topikban hozzászólásként, a választott egy db vers sorszámának megadásával történik a szavazás.

Aki itt nem regisztrált tag, a facebookon is szavazhat a vers sorszámának hozzászóláskénti megadásával.

Mindenki csak egy szavazatot adhat le.

A szavazók között a pályázatban meghirdetett ajándékok kerülnek sorsolásra.

[Anna1955]

01.


R.Kovács Aranka (arika): Zászlóm

Valami fekszik a
szikrázó hó alatt.
Pici szín tarkázza.
Egészen leragadt...
Sorsodra hagyatva
hideg szélben fázol,
önként mégsem bújsz el,
eső-verve ázol.
Mit kezdjek hát veled?
Ért már sok gyalázat.
Megszenvedted te már
testvéred, hazádat.
Büszkén lengtél mindig,
szaggattak, tiportak.
Számodra mai nap
új távlatok nyílnak!
Nem hagyhatlak itt most
latyakban és sárban!
Hazaviszlek! Fürödj
tiszta vízben, kádban!
Ragyog frissen, üdén,
piros, fehér, zölded.
Szolgáld eztán nálam
a szép Magyar Földet!

[Anna1955]

02.


Szilveszter Levente (szililevi): Székelyföld üzen


Szép Magyarországom!
A Székelyföld köszönt.
A sokszor sárbatiport
s még többször meggyötört.

Hallgasd sebzett szívem halk?...
harsogó szavát.
Századokig sorsunknak a közös kocsiját
együtt toltuk,vontuk,
vállat vállhoz vetve,
nem értem miért vagyok belöled kivetve...
s megvetve!

Részed vagyok haza!
Szólj!:
Most kell a véred!
Őrizem és védem
a Szent országvéged,
s hogyha,ne adj Isten,
úgy érzed,hogy véged,
kürtszavadra ugrik,
jön a székelységed.

Legyőztek bennünket.
Sok volt az ellenség.
Mindenféle-fajta
nevenincs népesség,
kiknek testrész`idért nyáladzott a szája.
Széttéptek,felfaltak Világ szép virága.

De most drága testvér,
emeld föl a szavad!
Kérjed!
Követeljed!
az udvarhelyi nyarad,
Téged illetnek az Aranyos tavaszok,
hósipkát lengetnek a csíki havasok.

Kopár szemmel kémlel
az Egyes s a Likas kő,
Téged vár Olt,Maros,
Szent-Anna,Küküllő,
Hagymásnak medvéje,a görgényi őz.
Neked ölt díszruhát a háromszéki ősz.

Szereda,Keresztúr,Barót Érted eped,
Érted sóhajtóznak a bodzai hegyek.
A Bucsin is Téged hív.És az Öreg-tető.
Zúgva Érted kiált Hargitán a fenyő.
Pityókának eső Delnén Neked zuhog,
a borszéki borvíz is szintén Neked buzog.
Sóvidék,Csíksomlyó.
Ez is az én hazám,
s a dús füvet legelő bivalyok Énlakán.

Cseppkönnyek Súgóból
Tekerőpatakon,
sárga szalmakalap
Kőrispatakon,
Gyilkos-tó,Kászonok,Tusnádok,Gelence,
Vásárhely,Szentgyörgy s a gyergyói-medence
mind csak Téged szólít.
Mind csak Téged hív.
Mert Tiéd vagyok haza!
Neked vagyok hív.

[Anna1955]

03.


Szabados Anita (Nita555): Honvágyam

I.

Hazám csak egy van- tartja a mondás,
s lassanként igaznak tűnik e hangzatos szólás,
ahogy leszegett fejjel,
járom London utcáit,
mélabús kedvvel.
A hangok melyek körülvesznek nem enyhítik a szívlázat
mellkasom mélyén lüktető keserű alázat.

II.

Emlékképek sora, a nyári kánikula...
A korai napfelkelte mikor a város még mélyen alszik,
csupán egy hajót látok,
a Duna vízén hangtalan tovasiklik.
Szeretteimmel repül az idő, ahogy hajuk lassan őszbe hajlik.
A nosztalgia rozsdás terhétől szavuk meg-megbicsaklik.
A kései naplemente utolsó sugarai meggyújtják
a Lánchíd apró lámpásait.
A látványtól vajon más is könnyezik?
Budapest a város, lehetetlen feledni,
minden mosolygó utcasarokív emlékeim örzője.
Az épületek falainak festéke apám kezére száradt,
s édesanyám gyámja alatt betegek hada új életre támadt.

III.

Harcoltak ők értünk s velünk
hazaszeretetben kovácsolódott eggyé a vérünk.
Nemzeti ünnepek,győzelmek, kudarcok
könyveink lapjaira száradt vér és tintafoltok,
Petőfi, Kölcsey buzdító szavain lovagolva,
Vörösmarty Szózata - feladnunk kár volna.

IV.

Hüvösvölgy, János-hegy, városligeti séták...
Kirándultunk mi hegyeken völgyeken át,
magunkba szívtuk az akácfa mézédes illatát.
Bódító volt akár a Tokaji Aszú,
recsegő tölgyfapadon szürcsölve,
ha megrágta a fa szú.

V.

E talpalatnyi föld megtermi ételünk,
sorsunkat hordozza csíkozott tenyerünk,
minden vonalat az anyaföld vésett bele,
mikor még többet törődtünk vele.
A mosóteknő víze ráncosra száríotta kezünk
e kezek gyúrásából született meg kenyerünk.
Többet nem kérhetek, mint amit hazám adni képes,
minden porcikája e tájnak tökéletes.

VI.

Tudom lelkem iránytűje rövidesen hazavezet,
kérnem sem kell,
az úticél rég megszületett.
Végcél, vagy csupán a kezdet?
Magam sem tudom még mihez kezdek.
Csak egyet tudok biztosan
Bölcsőm e föld, és sírom is majdan.
A termékeny föld, zamatos forrásvíz
az ismerős illatokkal teli, honédes szellőíz.

[Anna1955]

04.


Kiss Imréné Ilona (icamama): Milyen volt...


Milyen volt egykor MAGYARNAK lenni?
Milyen a gondolat?- HAZÁT szeretni.
Hazát, mely otthona a magyar nemzetnek,
Áldott legyen a föld, mit magyarnak neveztek.

Legyen áldott a hős, ki küzdött, harcolt érte,
S kínok- kínja közt szállt el fényes reménye.
Bajtárs, ki ellenséget űzve járta pokolnak bugyrát,
Kuruc, ki labanccal járatta a csata harci táncát.

Kinek keserű napjait nem oldotta derű,
Kivel a sors nem volt soha bőkezű.
Küzdelem, gyötrelem loholt nyomában,
Csak a harctér volt otthona - magyar hazában.

Keserű poharát hányszor kiitta,
Annyiszor hullt könnye, társait siratta.
Hányszor buzdította vágyaival szívét,
Mindannyiszor mélygyász törte meg hitét.

Sovány reménye, az is füstbe szállt,
Mert álmodott egy felhőtlen éjszakát.
Álmodott nyugodt, békés éjszakáról,
Álmodott, egy SZABAD MAGYAR HAZÁRÓL.

Hol boldogok lesznek majd a hőseink,
Kit már elsirattak, azt sírva ölelik.
Ki, búzát vet majdan,- búzát a jelennek,
S fát ültet sokat,- fát a jövőnek.

Legyen áldott a fa, mely- e földbe gyökerezhet,
Melynek vágyágaik szabadba törhetnek.
Talán ha álom, s valóság végül ötvöződne,
Vértől nem ázna soha a Kárpátok völgye.

Vigyázd a fát!- mely ott kapott életet,
Békétől duzzadó rügye magasba nőhetett.
Vadszél helyett ágait lágy szellő ringatja,
Általa lett SZABAD ez a MAGYAR HAZA.

Ma felemelő érzés Magyarnak lenni,
A gondolat nemes, Hazát szeretni.
Hazát mely otthona maradt-e nemzetnek,
Áldott legyen a föld, hol magyarul beszélnek.

[Anna1955]

05.


Monok Zsuzsanna (Kikelet2040): Kárpátoknak ölelő karjában


Kárpátoknak lágyan ölelő karjában -
élek, e számomra egyetlen hazában.
Gyökereim mélyek, magmáig hatolnak,
érzéseim hozzá - szívemben lakoznak.

Szeretem e földet, az itt élő népet,
és e táj alkotta varázslatos képet.
Felszíni formákat: hegyeket, völgyeket,
a lombos erdőket, bennük a tölgyeket.

Szeretem az Alföld szikes rónaságát,
és színes képzetem mesés délibábját.
Betyárvilág szülte népi adomákat,
emléküket őrző tornácos kocsmákat.

Szeretem a folyókat: Tiszát és Dunát,
a Dunántúlt lezáró Drávát és Murát.
Visszhangjukat lelkemben mindig meglelem.
Patakok zenéjét is nagyon kedvelem.

Szeretem a Balaton fodros habjait,
ékes víztükrének homokos strandjait.
Kis-Balaton környéki hévízi tavat,
s e vidéken megélt sok, szép, kedves nyarat.

Szeretem e tájat, hisz itt születtem én,
szép Magyarországnak ezen a szegletén.
Igazából itthon e vidéken vagyok,
szívemből egy darabkát - mindig itt hagyok.

[Anna1955]

06.


H.Gábor Erzsébet (hzsike): Drága hazám


Nézem a tájat. Dúlja a szívem, s hajtja egy érzés;
úgy dübörög, ver, majd kiesik, már fáj ez a szépség.
Hegy tetején, dús, erdei kert ad hűs menedéket, s
nyúlik az égig. Lombkoronákon rezzen az élet,
hajnali harmat csillog a fákon, s ébred az ég is.
Fényragyogását, Nap sugarában gyűjti a fétis.

Állok a parton, s látva a víznek bősz-heve sodrát,
tudva: a hullám dús erejében hordja a sorsát,
s mint aki mindig tűrte a két part szűk kalodáját,
én is akarnám már mielőbb, hogy szűnjön a fájás.
Szép szava szólít Isteni keggyel fent ma az Úrnak,
oly gyönyörű, hogy manna a szívnek, s lámpa az útnak.

Azt akarom, hogy hadd legyek itt, és éveket adj még,
annyira kell, hogy szép születésem födje maradj még!
Nékem, Anyám, itt hagyta az álmát, nézve a Napra,
s szép hite selymét tiszta szemével rám sugarazta.
Tán belehalnék abba, ha űznél messzire engem,
lenne a lelkem pokla - "hazátlan" földbe pihennem.

Drága hazám, hőn, s tiszta szívemből írom e verset,
úgy hiszem azt, hogy lelki fohászom sarjat eredhet.
Ontani vérem hála az égnek tán soha nem kell,
vére "apánknak" hullt bizony értünk százszor, ezerszer.
Nékem, Anyám, itt hagyta az álmát, nézve a Napra,
s szép hite selymét tiszta szemével rám sugarazta.

[Anna1955]

07.


Kolarics Andrea (vidamkislany): Vitatnivaló


Itt egy apró könyvben az egész világ lakik,
s ki sírni készül épp, az mulat hajnalig.
Itt lépten-nyomon mást hisznek, és másról az emberek,
itt fegyverré váltak a szavak, és csak szóvá fegyverek.
Hát küzd még, ki vitatja.

Itt minden emberben ősi vér zubog,
minden folyó áll, s mit te vélsz: tudok!
De itt, ha letérdelnél, a könny lemarja térded.
Itt, ha kérdesz, kérdik, hogy kik nevében kérded.
És némul, ki vitatja.

E földön, ki művész, az nem ért semmihez,
itt e földön, ki szól, nem szól az senkihez,
e hazában aki él, az tán meg sem élhet,
de messze e hontól képe csak, mi éltet.
És elvész, ki vitatja.

E hazának büszkesége önnön büszkesége,
miről minden földön kérdik,` vajon... büszkeség-e,
vagy csak ámított mítosza egy letűnt kornak, s földnek,
hol nagyok igaz szót már gaz szavakkal ölnek,
de fél már, ki vitatja.

S mégis, jaj, szerelmet sóhajtani szebbet
soha nem találnál, vagy almát kerekebbet
vagy lágyabb bort vagy étkeket, mint itt - az én hazámban.
Ettől is felforrok, mint víz a bús kazánban,
mert jót mond, ki vitatja,

hogy nem enyém e föld! És nem tiéd, s nem tiétek,
vagy ővéjük vagy másoké... S vallani ezt: vétek!
Ez a szikár talaj mienk. Mienk összes hibája,
mint testen apró törés vagy szép őznek gidája,
s átkos, ki vitatja!

Együtt tettük azzá, mivé vált, és nem más.
Együtt, más fajokkal, együtt, s nem dilemmás,
hogy együtt vettünk fürdőt, vérből és könnyekből.
De vár, mi könnyen épült, dőlni is könnyen dől.
És hazug, ki vitatja.

Anyád kebeléről, amint leválsz, topogsz,
ha elengedi kezed, már futsz, csak egyre dohogsz,
ha topogásod nem látszik hős versenyfutásnak.
Hazád, hogyha elenged, nem adhatod másnak.
De hisz még, ki vitatja...

Mondd, kiből bontakoztál? Ki hagyott felnőni?
Ki hagyott domboldalon önlábon feljőni?
Kit látsz folyó vizében, kit írásodban?
Kit dadádban, szülődben? Kit sírásódban?
Van még, ki vitatja?

Nézz tükrödbe: Hazád az. Nézz reá, hogy felsír!
Nem kell a nagy ház, nem kell vagyon, tej, zsír,
csak mi kellenénk egymásnak, hogy - mint nomád törzsek -
éljünk máról holnapra. Mert minket itthon ölt meg
a gyilkos, ki vitatja.

[Anna1955]

08.


Szalay Sándor (felix): Bokréta


Csoda kedves ez a világ;
Sok színes mezei virág
Keretezi karimáját,
Áldásait alig várják!
Igazgatja az új gazda,
Javát tépi, igazgatja,
Összegyűlt a siserehad,
Összegyűlt mind az, kinek ad.
Alig marad virág végül,
Csokrunk egész belekékül,
Egyre több a szarka-lábnyom.
Másokat a víz alá nyom,
Kemény kézzel fog, nem ereszt.
Talán, ha kopoltyút növeszt,
Túléli e periódust;
Újévre kiforr az új must!
És bokrétánk egyre fakul,
Aki ránéz, belevakul,
Kókadnak a virágszálak,
Szirmuk, száruk szürkül, szárad.
Minden ízén megül a por,
Ha rátüsszentsz, porrá omol:
Leáldozott már a napja.
Ha a föld isten kalapja...

[Anna1955]

09.


Millei Lajos (Millali): Nem sírok én


Nem sírok én, csak ráhagyom,
hogy könny gördüljön arcomon.
Ha sír a szó, ha éget is,
ez éltetőm, s a végzet is.
Hisz mennybe visz, és átölel,
ha csillagvarázsként jön el.
Vagy megfeszít, halálra szán,
ha nem érte tárul ki szám.

Nem sírok én, csak ráhagyom,
hogy könny gördüljön arcomon.
Ha azt látom, hogy élni kell
napról-napra, bús kényszerrel.
Mert nincs miből, és nincs miért:
csonttá aszott, holt elvekért,
hol gyermek sír, mert éhe fáj,
s anyja vágya a nincs-be váj.

Nem sírok én, csak ráhagyom,
hogy könny gördüljön arcomon.
Ha úgy érzem, hogy rászolgált
e ronggyá tépett szép ország
a siralomház kulcsára,
de tekintettel múltjára,
egy díszdobozban kapja meg,
mert adni, az még mindig kegy.

Nem sírok én, csak ráhagyom,
hogy könny gördüljön arcomon.
Vért áldoztunk, és bánt az, ott,
hogy nem mozdul a sok halott,
ki égbe szállt, és várja még,
hogy forduljon a sorskerék:
meghaltak Ők egy nemzetért.
De nekünk vajon lesz miért?

[Anna1955]

10.


Felber Zsolt (zsombafa): Drága Hazám, Magyarország


Itt térdepelek előtted,
mint szerelmetes ifjú
a virága ablaka alatt,
és várom, hogy mondj igent:
az Életre és a Szabadságra,
hogy ledöntsük a falat,
ami börtönöd, s üti orcád,
Drága Hazám, Magyarország!

Hogy mi utódok, büszkén
bírjuk a dicső hősöket,
eleinket, kik életüket adták
e szent Honért, e Nemzetért
és vállalták inkább a halált,
s e földet vérükkel áztatták,
hogy legyen neved méltóság,
Drága Hazám, Magyarország!

Keletről jött szittya vérünk
amúgy sem tűri a rabigát,
szívünk, lelkünk szabadon száll,
hát béklyót sose vess ránk
elkényeztetett nagyvilág,
mert zászlónk a te váradon áll!
Újra Mi leszünk a világosság
Drága Hazám, Magyarország!

S példát mutatunk hitből, szívből,
szeretetből, hogy élet sarjadjon,
s csak értéket adjunk a világnak,
hogy újjá épüljenek templomaink,
iskoláink a tudás hatalmában,
s csak az embert lássuk egymásban.
S általad ránk oltalom száll,
Drága Hazám, Magyarország!

Szent Koronánk fénye alatt
újra felragyognak a nemzetek,
kiket Isten egy akolba terelt,
s határt szabott, örökre szólót,
nem hitvány békén rajzoltat,
s jajkiáltásunkra senki nem felelt!
Meglásd az Úr igazságot ád,
Drága Hazám, Magyarország!

Az ősök lelke bennünk ég,
s hozzáláncolva a szent akarat,
diadalmat arat mindenek felett,
de ez a győzelem a hité,
a jóság és a szeretet harcolta
siker, mit egy erős nép vetett.
Ne eméssze lelked kínzó kórság,
Drága Hazám, Magyarország!

Ne legyen többé megosztva,
álljon egységben e hős nemzet,
ne folyjon többé testvéri vér,
s ne forduljon egymás felé fegyver.
Magyar legyen a magyar mindig,
s mutassa meg azt, mennyit ér.
Ne hagyd, hogy néped kifosszák,
Drága Hazám, Magyarország!

Célunk, hogy bástyaként álljunk,
egyként, de egy nagycsaládként,
erős pajzsaként a Jézusi hitnek,
Fényes koronájaként a tudásnak,
A szabadság és igazság követeként,
hogy Rád szegeződjék minden tekintet,
s legyen meg Benned a bátorság,
Drága Hazám, Magyarország!

[Anna1955]

11.

Wendler Mária (zafir)

[Anna1955]

12.

Csíki András (andrass)

[Anna1955]

13.


Kutasi Károly (Csikar): És mégis


Isten kalapján bokrétaország
legszebb tájain
pillepalack nyulak hegyezik kupakjaik
nejlonzacskóvarjak ülnek
virágzó fák ágain
szemét

rézkábelszigetelésfüst
ragadoz az égen
ciánban ázott csukák
pipálnak vizein
szemét, szemét

döntenek bálványt és tabut
hazát árulni nyugatra sietnek
mindenre találni orvost, donort
bírót és tanút
meggyalázott sírok tűnt hősöket kivetnek
az igazság szúrja a sokak szemét
szemét egy ország,
szemét

és mégis

ha egy hete nem hallok anyanyelvemen szólni
ha egy napja nem tudom, mit játszott kedvenc csapatom
ha egy percet kések az éjféli himnuszról
görcsbe rándul a gyomrom
elfogy a levegő
lefagyok
feladom

ergo

szabadföldi paprika, paradicsom bográcsban: lecsó
Arany, Radnóti, Pilinszky versének rejtett ízei
pillantás Szentgyörgy-hegyéről Egry szemével
viharban Hortobágyon Csontváry színei

tehát

boromhoz fröccsentek szódát
ne legyen kutyám, pulim legyen
zongorán Liszt, hegedűn pacsirta szól
sírva röhögök kín-szülte vicceken

itt ásnak el vagy szórnak szét valahol
és mégis

[Anna1955]

14.


Korcsok Anna (Dkorann): Egymásra nevetni


Figyelj magyar! Büszke páva lett ez az ország,
Amely magasra emel orrot, orcát.
Bár gyönyörű, fényűző és színes,
Lemoshatatlan sötét korom fed itt minden szívet.

A dicső nemzet letűnt, a helyén: puszta, semmi!
Az édesanya fél, vajon mit ad gyermekének enni?
Ahelyett, hogy nevetése szállna
Sír, búsong a nyomorúságba.

Hová jut a fiatalság? Még jó ha megy az egyszeregy,
Ám komolyabb nem, mert nincs ki egyetemre megy.
Menne ő, de hogyan? Egyre kevesebb a támogatott,
Nem jut be csak a protekciós válogatott.

És ha mégis, úgy is belegebed mire végzi,
De nem, nem a tanulásba hanem, mert tudja érzi,
Hogy felesleges itt e romországban élni,
Hisz nincsen munka - van is joga félni!

Elmegy messzeföldre, hol pénzt kap és hont haza helyett.
Elfelejti a haza szeretetét és pótlást keres.
És meg is kapja, de érzi szívében a balga,
Hogy csak az igazit kéne becsülje élve-halva.

Mert ebből csak egy van akármilyen legyen az,
Csak egy, egy, a szülöfölded az igaz.
Szívükben a haza, bármely messze kényszerednek,
Mind csak azt reméli, hogy egyszer hazakeveredhet.

Nem az kell, hogy fegyverkezz e földnek,
Hanem az, hogy ha az élet bármit eléje görget,
Fogd, csókold édes áldott kezét,
És vedd át válladra minden nyűgét, terhét.

S ha milliók együtt vinnék ezt a terhet,
Nehéz kőnek érznénk hozzá képest a könnyű pelyhet.
Csak fogni kéne minden bajt, egymásra nevetni,
Aztán mindezt a szégyent jó mélyre temetni.