Versfolyam

[csingi]

Üstökös, te szárnyas csillag
szántsd fel az égi kárpitot
hullámok hátán ahogy illansz
lássam a fényed hogy ragyog.

[csingi]

Ott lenn a két part között sötét árnyék,
mély szakadék tátja száját, farkas üvölt
medrében halott hullámok pornyomát
fodrozza a szél, a táj kietlen és sivár.
Nem hallani lágyan szóló dal-csobbanást
nem szól pacsirta ének, szél-dúdolás.
Nem hűti homlokát hamis hang-igézet
a parton ülve várja a bősz áradást,
A Hold bámul rá sápadt sárga képpel
míg a Halállal issza az áldomást.

[Bogika]

A sötét árnyra, ím, fény vetül,
széplelkek vidáman táncolják körül.
Egyikük kezét nyújtja,
s szívéből kéri:
"Gyere, jöjj velem,
kardom itt van,
kövess engem."
A kardot felveszi,
csapkod, támad,
s rosszkedvét megöli.

[Halogen]

A rosszkedvtől
sötét lett kard
darabokra
szertehull
És holnap majd
Alvás után
Kiderül:
Hogy kiderül
Vagy beborul...

[csingi]

Te kiszáradt folyó
mily elszomorító
elapadt dalok
ó, merre vagytok
friss vizű forrás
most utat találj
kis patakocska
hullámod hozza
csilingelő szóval
s egy öreg tóval
ölelkezz össze
szép dal, ó jössz-e.

[Halogen]

Szép lesz-e a vers,
Tiszta-e a folyó,
Ezt mindnyájunknak
Tudni volna jó....

Lesz-e még nyár
Csillogó kövek
Melyeket hűs patak
Vize öblöget?

[zsoló]

A folyó örök, vize visszatér
Ha úgy látszik is: elapadt
Vagy jeget csalt tetejére tél
Egy csöppnyi azért marad

Mindig benne, vagy ha más nem
Emlékezve hűvös illatára
Reátekint két fáradt, párás szem
Egy vándor a parton állva...

[Bogika]

Jöjj vándor,
ne emlékezz,
inkább sétálj
a habok közt,
nézd a napot,
mely teérted is süt,
s a hűs habokban
téged is megtalál.

Menj utadra vándor,
hallgasd a madarakat,
élvezd a lágy szellőt
és folytasd utadat.

[zsoló]

Csak állt, messze nézőn…
A parton, s végtelenné lőn…
Áradást vélt a szikkadt
Mederben, hol együtt ittak

Egykor szomjas vadak
Zákmányukkal, s madarak
Köröztek az égben
Egy jelre, a végre készen.

Emlékek tolultak, törve
Talán akkor lábadt könnybe
Vagy később, ki tudja?
Nem vitt tovább útja

Nézte, nézte a víz fodrát
Mely csak csalfa homokhát,
Volt. Múlt. Emlékként pergő,
Élete egén tovaszálló felhő

[Bogika]

A felhő ím, haragosra vált
villámok cikáznak
hol jobbról, hol balról,
s a vándor megijed.
Hová bújjon?
Itt a zivatar.

[Halogen]

A jeges cseppek
Vagy jeges víz
Hová bújjon? -így dalolt.
Egy madár szállt át felette,
S ő a víz fölé hajolt.
Letérdelt a vizes földre
Hűs víz mosta homlokát
Emlékképeit feledve
Lazán átadta magát...

[csingi]

Egy folyó, hullámok hátán messze csobogó
halk dal, hozd hát az emlékezést, ha fáj is.
Mert szelíd bánat az, mit vízsodorra bízol,
szelíd, mint szomját oltó őz, csendes a táj is.

Igya szíved párás, lila alkonyatban a békét
ne gondolj most aszályra, vad viharra, árra
mely messze elűzi az égen cikázó fecskét.
Érezd a megújulást, s kezed kulcsold imára.

[zsoló]

Hiszen, ha mi elmúlt, eltemetkezhetne
Hogyha minden bánat hullámsírba veszne
S csendesen sodorna parttalan a folyó
Felszínén lebegni: az volna a jó

Feledve, s nevetve, kibontva lányhajat
Nézni, amint a parton kacagva szalad
Felhőket kémlelni nap ellen, magasból
Hallgatni a távolt, honnét halk harang szól

Feküdni a fűben szájban szalma szállal
Vércse röptén függve, ahogy tova szárnyal
Nem gondolni vissza, csak a szebb jövőre
Mily bolond az ember, ha elhagyja őre

[Bogika]

Elhagyta őre?
Ne hidd,
mindig vele volt ő,
távolból szemlélte fiát,
nézte-nézte őt,
s néha szomorkodott.
De szerette,
hisz fia volt ő,
a vándor.

[Halogen]

Lenézett és látta térden
Fiát, ki ott kutat égen-
Földön, s nem érti:
Mit keres
Ami mindig is
Ott volt
S neves
Szerzők is elmondták
Mellette áll
Egy világ, ország...